Bizonnyal véletlen, de sokatmondó véletlen, hogy a Kalibán pontosan száz évvel Kölcsey Ferenc Vanitatum vanitas („hiúságok hiúsága”) című verse után született. Mindkét költemény a nagy tagadásversek sorába tartozik.
Mint a Tiszta szívvel József Attilától, Az emberek Vörösmartytól, mint Berzse-nyi, Ady egy-egy létösszegzése – vagy épp Shakespeare néhány monológja.
Talán nem is az egyéni szomorúság, hanem az emberiség sorsa fölötti vég-ső elkeseredettség: a kilátástalanság, a jobbíthatatlanság felismerése az, ami ezeket az iszonyattal szomszédos verseket megíratja, szenvedélyüket zakla-tott formába önti. Ráadásul e költők, olykor szinte megmagyarázhatatlanul, életművükben is előzménytelenül, egyszercsak mindent megkérdőjeleznek, idézőjelbe tesznek. Komikusnak s kisszerűnek látják mindazt, amiért addig nap mint nap magasztos eszmények jegyében dolgoztak, írtak, küzdöttek.
Hirtelen mindent felednének, ami életüknek értelmet adott: történelmet, törvényt, erkölcsöt, művészetet, fi lozófi át, becsvágyat, nemes akaratok egy-befogalmazását. Feleslegesnek érzik magukat, nevetségesnek és rettenetesen magányosnak, szánalmasnak, megvetendőnek – tünékeny célokért hiúság-ból megalázkodónak. Esendőnek, szerencsétlennek, részvéttelennek.
„Gáti József, a Szabó Lőrinc-ver-sek […] előadója jelentette ki a költő műveinek egyik felolvasása előtt: könnyű Szabó Lőrinc ver-seit mondani, csak fi gyelni kell a leírt szövegre, és fi gyelembe kell venni az írásjeleket. Mondott hasonlót, ellenkező előjellel év-tizedekkel ezelőtt monográfi ám második kötetének két szerkesz-tője is: minek annyit beszélni a Szabó Lőrinc-versek poétikájáról, hiszen versei áttetszőek, közért-hetőek.”
Kabdebó Lóránt, Szövegátértelme-zés a Szabó Lőrinc-vers alkotói reto-rikájában = www.mta.hu/nytud/
Kabdebo.rtf [2007. 03. 18.]
Hazám, keresztény Európa Útálom és arcába vágom:
– Száz év, de tán kétezer óta őrült, mocskos, aljas világ ez, ez a farizeus Európa!
Kenyér s jog helyett a szegényt csitítja karddal, üres éggel és cinkos lelkiismeretét avatag és modern mesékkel;
száz év, de már kétezer óta
hány szent vágy halt meg gaz szivében!
Hazám, keresztény Európa, mi lesz, ha bukására döbben, mi lesz, ha újra földre száll a Megcsúfolt és Megfeszített, s mert jósága, hite, imája egyszer már mindent elveszített:
mi lesz, ha megjő pokoli lángszórókkal, gépfegyverekkel, vassisakos, pestishozó, bosszúálló angyalsereggel?
Mi lesz, ha megjő Krisztus és új országot teremt a földön, ha elhullanak a banditák
s nem lesz több harc, se kard, se börtön, ha égi szerelmét a földi
szükséghez szabja ama Bárány s újra megvált – óh, nem a jók, de a gonoszok vére árán:
hazám, boldogtalan Európa, ha túléled a harcok végét, elbírod-e még te az Istent, a Szeretetet és a Békét?
(1923)
* „A képi fantázia esztétikájával szemben […] Szabó Lőrinc lírájában elsősorban […]
a grammatikai képződés a meghatározó” (K. Sz. E., A szerelmi líra vége).
Kalibán
Caliban: „…burn but his books.”
(Shakespeare) Égesd el a könyveket, Kalibán!
Pusztitsd el őket! Mind! Szőrös kezed fojtsa koromba gyémánt agyvelők értelmetlen tündérjátékait!
Nincs szükség rájuk. Mit pöff eszkedik az isteni tudás? Üzlet az is!
Az aljas élet szégyelli magát és álarcot vesz fel és hisz neki.
Vén igazság, hencegtél eleget, most pusztulj, te háromszor-becstelen ábránd, ki még mindenkit mindenütt kiszolgáltál! És ti is, szeretet
és jog, s aki csak vagytok, valahány!
Hiú hitek! S szépség, te pipere, s te, lélek, silány pókháló, s ti szók, ti szók, ti képmutató istenek:
126
ii. rész \ portrék \ szabó lrinc127 Szabó Lőrinc
(1900–1957)
Szabó Lőrinc művészete – mint említettük könyvünk bevezető fejezeté-ben (lásd a 11. oldalt!) –, József Attiláé mellett, korszakküszöböt jelöl ki irodalmunk történetében. Költőnk ugyanakkor azon alkotók közül való, aki csak az utóbbi évtizedekben foglalta el méltó helyét az irodalmi kánonban.
Erőteljes, individualizmustól sem mentes gondolkodása, illetve „rapszo-dikus”, szokatlanul újszerű írásművészete miatt korábban nem volt (nem lehetett) igazán népszerű költő – leszámítva egy-két gyerekversét, mint például a Lóci óriás lesz vagy a Kicsi vagyok én címűt.
Baránszky-Jób László irodalomtörténész „költőietlen” költőnek nevezi őt, Lengyel Balázs író, kritikus egyenesen a „csúnya” vers eszményét tulajdonítja neki. Kulcsár Szabó Ernő is arról beszél, hogy a képiség helyett inkább a nyelviség erőteljes hatása jellemző költészetére.*
Első olvasásra is látszik verseinek többségén, hogy valamiféle objekti-vitásra való igény mutatkozik meg bennük. Ez nagyjából a lírai én, a beszélő mindenható pozíciójának elvetését jelenti. Formailag általá-nos jellemzője e szövegeknek a tartalmi és a formai inverzió, s rendkí-vül erős bennük a gúny, az irónia és a relativitás iránti érzék megnyil-vánulása. Feltűnő a gyakran szakaszokon is átívelő enjambement-ok sokasága. Versmondattana mégis szinte hétköznapiasan hat. Olykor szinte csak az asszonáncok és a tördelés okán olvassuk versként köl-teményeit – s mert e sorok nem érnek ki a lap széléig…
A poétika azonban, melyet Szabó Lőrinc létrehozott – látszólagos
„költőietlensége” ellenére – sajátosan egyedi. A Nyugat első nemze-dékének túlfi nomult versnyelvével szemben újfajta értelemtagolást és újfajta hangzásvilágot teremt szövegeiben. Ez utóbbira például jel-lemző – s különösen a kilencszázhúszas években feltűnő – a gyakori modalitásváltás. Sok lesz a kérdő-, s még több a felszólító mondat szö-vegeiben. S az enjambement-ok mellett valamiféle sajátos – irodalom-történeti értelemben vett – „visszaigésítést” is véghez visz. Elsősorban nem hangulatok rögzítései, hanem a lehetséges emberi cselekvések elvonatkoztatásai ezek a versek. (Nem is igen illik rájuk a „költemény”
szó, jobban jellemzi őket a prózaibb „vers” vagy „szöveg” kifejezés.)
Gondoljunk például a későbbről már emlegetett Vereség után című opuszára (1954)! S ha elolvassuk a Kalibánt vagy a Hazám, keresztény Euró-pát, akkor is úgy érezhetjük, ennél egyszerűbb grammatikai szerkezetekben – olykor tőmondatokra egyszerűsítve szövegét – költő aligha fejezheti ki magát. S azt is érezzük: ilyen haraggal és dühvel utoljára Ady szólalt meg a magyar költészetben – mégpedig elsősorban magyarság-verseiben.
Egy tagadásvers (?) világa
Bizonnyal véletlen, de sokatmondó véletlen, hogy a Kalibán pontosan száz évvel Kölcsey Ferenc Vanitatum vanitas („hiúságok hiúsága”) című verse után született. Mindkét költemény a nagy tagadásversek sorába tartozik.
Mint a Tiszta szívvel József Attilától, Az emberek Vörösmartytól, mint Berzse-nyi, Ady egy-egy létösszegzése – vagy épp Shakespeare néhány monológja.
Talán nem is az egyéni szomorúság, hanem az emberiség sorsa fölötti vég-ső elkeseredettség: a kilátástalanság, a jobbíthatatlanság felismerése az, ami ezeket az iszonyattal szomszédos verseket megíratja, szenvedélyüket zakla-tott formába önti. Ráadásul e költők, olykor szinte megmagyarázhatatlanul, életművükben is előzménytelenül, egyszercsak mindent megkérdőjeleznek, idézőjelbe tesznek. Komikusnak s kisszerűnek látják mindazt, amiért addig nap mint nap magasztos eszmények jegyében dolgoztak, írtak, küzdöttek.
Hirtelen mindent felednének, ami életüknek értelmet adott: történelmet, törvényt, erkölcsöt, művészetet, fi lozófi át, becsvágyat, nemes akaratok egy-befogalmazását. Feleslegesnek érzik magukat, nevetségesnek és rettenetesen magányosnak, szánalmasnak, megvetendőnek – tünékeny célokért hiúság-ból megalázkodónak. Esendőnek, szerencsétlennek, részvéttelennek.
„Gáti József, a Szabó Lőrinc-ver-sek […] előadója jelentette ki a költő műveinek egyik felolvasása előtt: könnyű Szabó Lőrinc ver-seit mondani, csak fi gyelni kell a leírt szövegre, és fi gyelembe kell venni az írásjeleket. Mondott hasonlót, ellenkező előjellel év-tizedekkel ezelőtt monográfi ám második kötetének két szerkesz-tője is: minek annyit beszélni a Szabó Lőrinc-versek poétikájáról, hiszen versei áttetszőek, közért-hetőek.”
Kabdebó Lóránt, Szövegátértelme-zés a Szabó Lőrinc-vers alkotói reto-rikájában = www.mta.hu/nytud/
Kabdebo.rtf [2007. 03. 18.]
Hazám, keresztény Európa Útálom és arcába vágom:
– Száz év, de tán kétezer óta őrült, mocskos, aljas világ ez, ez a farizeus Európa!
Kenyér s jog helyett a szegényt csitítja karddal, üres éggel és cinkos lelkiismeretét avatag és modern mesékkel;
száz év, de már kétezer óta
hány szent vágy halt meg gaz szivében!
Hazám, keresztény Európa, mi lesz, ha bukására döbben, mi lesz, ha újra földre száll a Megcsúfolt és Megfeszített, s mert jósága, hite, imája egyszer már mindent elveszített:
mi lesz, ha megjő pokoli lángszórókkal, gépfegyverekkel, vassisakos, pestishozó, bosszúálló angyalsereggel?
Mi lesz, ha megjő Krisztus és új országot teremt a földön, ha elhullanak a banditák
s nem lesz több harc, se kard, se börtön, ha égi szerelmét a földi
szükséghez szabja ama Bárány s újra megvált – óh, nem a jók, de a gonoszok vére árán:
hazám, boldogtalan Európa, ha túléled a harcok végét, elbírod-e még te az Istent, a Szeretetet és a Békét?
(1923)
* „A képi fantázia esztétikájával szemben […] Szabó Lőrinc lírájában elsősorban […]
a grammatikai képződés a meghatározó” (K. Sz. E., A szerelmi líra vége).
Kalibán
Caliban: „…burn but his books.”
(Shakespeare) Égesd el a könyveket, Kalibán!
Pusztitsd el őket! Mind! Szőrös kezed fojtsa koromba gyémánt agyvelők értelmetlen tündérjátékait!
Nincs szükség rájuk. Mit pöff eszkedik az isteni tudás? Üzlet az is!
Az aljas élet szégyelli magát és álarcot vesz fel és hisz neki.
Vén igazság, hencegtél eleget, most pusztulj, te háromszor-becstelen ábránd, ki még mindenkit mindenütt kiszolgáltál! És ti is, szeretet
és jog, s aki csak vagytok, valahány!
Hiú hitek! S szépség, te pipere, s te, lélek, silány pókháló, s ti szók, ti szók, ti képmutató istenek:
látszott, hogy nem tréfál. A sűrű szemöldökű fi ú erre nem tudott mit mondani. Zavartan állt egyik lábáról a másikra, amikor
„Mind csak hiábavaló!” – mondja Kölcsey. „Istentelen frígy van közöt-ted / Ész és rosz akarat” – fogalmaz Vörösmarty. S innen már csak egy lé-pés: „Égesd el a könyveket, Kalibán!” Hisz mi értelme volna a kultúrának, mindannak, amit az emberi nem évezredek alatt felhalmozott, ha igazság, szeretet, jog, szépség, remény, angyal-arc mind felesleges lom csak, kacat, ál-arc, önhitt belefeledkezés csöndek nélküli világok zakatolásába? Jöjjön eme-zek helyett az Erő, Kalibánnak, a shakespeare-i torzszülöttnek nyers ereje.
Ez „másféle bölcseség”, „borzalmas és bűvös hatalom”. Itt, ebben a világban nincs kegyelem: pusztul a gyenge, él az erős. Él, örül, kacag sikoltva, s immár eszébe sem jut, hogy ember is lehetne, hogy másképpen is élhetne, hogy valaha szeretni is képes volt – örülni nemcsak magáért, de mások öröméért is tudott.
A Gutenberg-galaxis, a könyvkorszak vége felé már csak reményked-hetünk, hogy a mi időnkből is marad érdemleges megjegyeznivaló:
hisz ez a bő fél évezred nemcsak ontotta magából könyvek ezreit és millióit, de egy gyönyörű szimbólumnak, a könyvnek mint szellemi al-kotásnak a tiszteletét, szeretetét is ennek a kornak köszönhetjük.
S „természetesen” a könyvégetést sem ez az időszak találta fel. Amíg volt, van kultúra, addig voltak és lesznek olyan hatalmak, akaratok, akik és amelyek arra szövetkeznek,
hogy elpusztítsák a könyveket, botor módon azt remélve, hogy így a könyvek jelentette értékek-től is megszabadulhatnak…
A Gutenberg-galaxisnak nem a könyvégetés, hanem a medializáció miatt bekövetkező végét megjósoló világhírű könyv eredetileg 1962-ben jelent meg.
Magyarul 2001-ben látott napvilágot Próbáljátok meg bizonyítani a tankönyvszerző állítását a „visszaigésítés”
poétikai jelenségéről! Vagy ha úgy gondoljátok, nincs igaza, szálljatok vele vitába, s bizonyítsátok be akár az ellenkezőjét☺ !
1.
A könyvkorszak szép „emlékműve” Ray Bradbury parabolája – sci-fi je, társadalmi (ellen)utópiája –, melynek már a kiindulópontja is abszurd:
a tűzoltóknak (itt: tűzőröknek!) az a feladatuk, hogy felkutassák és el-égessék a könyveket… Mert a könyvek – mint ahogyan ez a „feltételezés”
az emberi történelem során sajnos nemegyszer előfordult – minden rossz és bűn és lázadás forrásai… – Mit gondolsz, miért éppen Fahrenheit 451 a kisregény címe?
2.
A sors iróniája, egyben telitalálata, hogy manapság Bradbury
példáza-ta hangos könyvként is kapható…
(A könyvégetés ellen ugyanis úgy vé-dekeznek a regényben az elhivatot-tak, a kultúra és a szellem emberei, hogy kimenekülve a társadalomból, megtanulnak egy-egy regényt, drámát, verseskötetet, esszét, s így a fejükben őrzik meg a szövegeket – lásd a kisregény részletét az előző és a 133. oldalon!)
Szabó Lőrinc Kalibánjának könyvégetése persze másfajta pusztítás.
De nem is pusztítás, hanem annak elkeseredett „akarata”. Csokonai szava és Babits szava is vele visszhangzik: „Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon” — „…mig az égi és ninivei hatalmak / engedik hogy beszéljek s meg ne haljak.” Tehát ha poétának kell lenni, akkor nem lehet másnak lenni. Ha az erőtlen szépségnek, szabadságnak, szeretetnek kell társává lenni, akkor nem szabad mást tenni. Akkor az erőtlen szépség, szabadság, szeretet társává kell lenni. Azzal, hogy létrejön, megszületik, minden tagadásvers minden tagadás ellenére erről az igenről szól.
Részlet Gutenberg oldalanként 42 soros Bibliájából, az első nyomtatott könyvből
A könyvégető, majd a pusztítást megtagadó tűzőr –
nem tűzoltó, csak úgy néz ki! – Francois Truff aut-nak a
Bradbury-kisregényből készített Fahrenheit 451 című fi lmjében, Oscar Werner alakításában (1966)
pusztuljatok mind-mind, hogy ezután ne érezzünk, ne higgyünk s a remény ne is kisértsen többé sohase!
Égesd el a könyveket, Kalibán!
Töröld le arcunkról az angyalok arcának mimelt vonalait, és legyen úr végre, aki úgyis úr, legyen úr az egyetlen, az erő!
Égesd el a könyveket, Kalibán, s kalapálj vassá, verj acélbelű roppant szerkezetekké! Kalibán, te másféle bölcs, benned is csodát teremtett mérnököd, az élet ős gépésze, a te szörnyű agyad a bestia mindenség legigazabb képletére kattogva működik, – Kalibán, Kalibán, borzalmas és bűvös hatalom, már csak te segítsz:
alakíts át iszonyú, fekete óriásokká, refl ektorszemű szénevő gépekké, hogy amikor elégeted a férges könyveket, toronytestünkkel és csörömpölő bokánkkal, árnyunkat a pusztulás ingó egéig dobva, fenevad kórusban táncoljunk máglyád előtt és ne tudjuk még sajnálni se, hogy soha többé nem leszünk emberek.
(1923)
sci-fi (science-fiction) tudományos-fantasztikus irodalom
utópia A jövő társadalmát leíró irodalmi vagy fi lozófi ai mű. Mint ilyen, azonban példázatként jellegzetesen születése koráról is szól. Az ellenutó-pia ironikus, groteszk, bíráló alkotás.
Híres utópiák és ellenutópiák: Pla-tón: Az állam, Morus Tamás: Utópia, Campanella: Napváros, Swift: Gulliver utazásai, Karinthy Frigyes: Utazás Faremidóba, Orwell: 1984, Állatfarm.
„– Szeretném, ha megismerked-ne Jonathan Swifttel, a Gulliver utazásai című gonosz politikai gúnyirat szerzőjével. Ez a bará-tunk, Charles Darwin, ez itt Scho-penhauer, az ott Einstein, tőlem jobbra Mr. Albert Schweitzer ül, egy valóban emberszere-tő fi lozófus. Hát ezek volnánk, Montag! Arisztofanész és Ma-hatma Gandhi, Gautama Budd-ha és Konfucius, Th omas Love Peacock és Th omas Jeff erson, és ha tetszik, Mr. Lincoln. Azonfelül mi vagyunk Máté, Márk, Lukács és János.”
Részlet Ray Bardbury Fahnrenheit 451 című kisregényéből
128
ii. rész \ portrék \ szabó lrinc129
„Mind csak hiábavaló!” – mondja Kölcsey. „Istentelen frígy van közöt-ted / Ész és rosz akarat” – fogalmaz Vörösmarty. S innen már csak egy lé-pés: „Égesd el a könyveket, Kalibán!” Hisz mi értelme volna a kultúrának, mindannak, amit az emberi nem évezredek alatt felhalmozott, ha igazság, szeretet, jog, szépség, remény, angyal-arc mind felesleges lom csak, kacat, ál-arc, önhitt belefeledkezés csöndek nélküli világok zakatolásába? Jöjjön eme-zek helyett az Erő, Kalibánnak, a shakespeare-i torzszülöttnek nyers ereje.
Ez „másféle bölcseség”, „borzalmas és bűvös hatalom”. Itt, ebben a világban nincs kegyelem: pusztul a gyenge, él az erős. Él, örül, kacag sikoltva, s immár eszébe sem jut, hogy ember is lehetne, hogy másképpen is élhetne, hogy valaha szeretni is képes volt – örülni nemcsak magáért, de mások öröméért is tudott.
A Gutenberg-galaxis, a könyvkorszak vége felé már csak reményked-hetünk, hogy a mi időnkből is marad érdemleges megjegyeznivaló:
hisz ez a bő fél évezred nemcsak ontotta magából könyvek ezreit és millióit, de egy gyönyörű szimbólumnak, a könyvnek mint szellemi al-kotásnak a tiszteletét, szeretetét is ennek a kornak köszönhetjük.
S „természetesen” a könyvégetést sem ez az időszak találta fel. Amíg volt, van kultúra, addig voltak és lesznek olyan hatalmak, akaratok, akik és amelyek arra szövetkeznek,
hogy elpusztítsák a könyveket, botor módon azt remélve, hogy így a könyvek jelentette értékek-től is megszabadulhatnak…
A Gutenberg-galaxisnak nem a könyvégetés, hanem a medializáció miatt bekövetkező végét megjósoló világhírű könyv eredetileg 1962-ben jelent meg.
Magyarul 2001-ben látott napvilágot Próbáljátok meg bizonyítani a tankönyvszerző állítását a „visszaigésítés”
poétikai jelenségéről! Vagy ha úgy gondoljátok, nincs igaza, szálljatok vele vitába, s bizonyítsátok be akár az ellenkezőjét☺ !
1.
A könyvkorszak szép „emlékműve” Ray Bradbury parabolája – sci-fi je, társadalmi (ellen)utópiája –, melynek már a kiindulópontja is abszurd:
a tűzoltóknak (itt: tűzőröknek!) az a feladatuk, hogy felkutassák és el-égessék a könyveket… Mert a könyvek – mint ahogyan ez a „feltételezés”
az emberi történelem során sajnos nemegyszer előfordult – minden rossz és bűn és lázadás forrásai… – Mit gondolsz, miért éppen Fahrenheit 451 a kisregény címe?
2.
A sors iróniája, egyben telitalálata, hogy manapság Bradbury
példáza-ta hangos könyvként is kapható…
(A könyvégetés ellen ugyanis úgy vé-dekeznek a regényben az elhivatot-tak, a kultúra és a szellem emberei, hogy kimenekülve a társadalomból, megtanulnak egy-egy regényt, drámát, verseskötetet, esszét, s így a fejükben őrzik meg a szövegeket – lásd a kisregény részletét az előző és a 133. oldalon!)
Szabó Lőrinc Kalibánjának könyvégetése persze másfajta pusztítás.
De nem is pusztítás, hanem annak elkeseredett „akarata”. Csokonai szava és Babits szava is vele visszhangzik: „Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon” — „…mig az égi és ninivei hatalmak / engedik hogy beszéljek s meg ne haljak.” Tehát ha poétának kell lenni, akkor nem lehet másnak lenni. Ha az erőtlen szépségnek, szabadságnak, szeretetnek kell társává lenni, akkor nem szabad mást tenni. Akkor az erőtlen szépség, szabadság, szeretet társává kell lenni. Azzal, hogy létrejön, megszületik, minden tagadásvers minden tagadás ellenére erről az igenről szól.
Részlet Gutenberg oldalanként 42 soros Bibliájából, az első nyomtatott könyvből
A könyvégető, majd a pusztítást megtagadó tűzőr –
nem tűzoltó, csak úgy néz ki! – Francois Truff aut-nak a
Bradbury-kisregényből készített Fahrenheit 451 című fi lmjében, Oscar Werner alakításában (1966)
pusztuljatok mind-mind, hogy ezután ne érezzünk, ne higgyünk s a remény ne is kisértsen többé sohase!
Égesd el a könyveket, Kalibán!
Töröld le arcunkról az angyalok arcának mimelt vonalait, és legyen úr végre, aki úgyis úr, legyen úr az egyetlen, az erő!
Égesd el a könyveket, Kalibán, s kalapálj vassá, verj acélbelű roppant szerkezetekké! Kalibán, te másféle bölcs, benned is csodát teremtett mérnököd, az élet ős gépésze, a te szörnyű agyad a bestia mindenség legigazabb képletére kattogva működik, – Kalibán, Kalibán, borzalmas és bűvös hatalom, már csak te segítsz:
alakíts át iszonyú, fekete óriásokká, refl ektorszemű szénevő gépekké, hogy amikor elégeted a férges könyveket, toronytestünkkel és csörömpölő bokánkkal, árnyunkat a pusztulás ingó egéig dobva, fenevad kórusban táncoljunk máglyád előtt és ne tudjuk még sajnálni se, hogy soha többé nem leszünk emberek.
(1923)
sci-fi (science-fiction) tudományos-fantasztikus irodalom
utópia A jövő társadalmát leíró irodalmi vagy fi lozófi ai mű. Mint ilyen, azonban példázatként jellegzetesen születése koráról is szól. Az ellenutó-pia ironikus, groteszk, bíráló alkotás.
Híres utópiák és ellenutópiák: Pla-tón: Az állam, Morus Tamás: Utópia, Campanella: Napváros, Swift: Gulliver utazásai, Karinthy Frigyes: Utazás Faremidóba, Orwell: 1984, Állatfarm.
„– Szeretném, ha megismerked-ne Jonathan Swifttel, a Gulliver utazásai című gonosz politikai gúnyirat szerzőjével. Ez a bará-tunk, Charles Darwin, ez itt Scho-penhauer, az ott Einstein, tőlem jobbra Mr. Albert Schweitzer ül, egy valóban emberszere-tő fi lozófus. Hát ezek volnánk, Montag! Arisztofanész és Ma-hatma Gandhi, Gautama Budd-ha és Konfucius, Th omas Love Peacock és Th omas Jeff erson, és ha tetszik, Mr. Lincoln. Azonfelül mi vagyunk Máté, Márk, Lukács és János.”
Részlet Ray Bardbury Fahnrenheit 451 című kisregényéből
szerencsére visszaérkezett a mosdóból az a cigányos hajnövésű társunk, aki a felvételi vizsgán olyan folyékony és értelmes
Itt most különösen hangsúlyoznunk kell, hogy a lírai én soha nem azonos a szerzővel. Sőt ma már egyértelműen bizonyítható – Korzáti Erzsébet és Szabó Lőrinc levelezéséből –, hogy a költő nagyon is gyengéd és ked-ves volt szerelmével a valóságban. Gondolj arra, hogy a Tiszta szívvelből
Itt most különösen hangsúlyoznunk kell, hogy a lírai én soha nem azonos a szerzővel. Sőt ma már egyértelműen bizonyítható – Korzáti Erzsébet és Szabó Lőrinc levelezéséből –, hogy a költő nagyon is gyengéd és ked-ves volt szerelmével a valóságban. Gondolj arra, hogy a Tiszta szívvelből