1944-45 Fonyód népének vészterhes két éve volt.
A történeti írásokból tudjuk, hogy március 19-e után német katonai egy-ségek szállták meg a falut. Házakat, lakásokat ürítettek ki részükre. A falunak kellett gondoskodni ellátásukról. És magukkal hozták a félelmet is. A háborút ellenző embereket letartóztatták. Az embertelen ideológiából eredő elvakult gyűlölet áprilistól a zsidó családok életét tette tönkre. Napirenden volt zakla-tásuk, különböző feljelentésekre hivatkozva büntették őket. Elvették vagy el-lopták a mozdítható értékeiket, a kerékpárt, a rádiót, az akkor nagy értéket, az életet jelentő húst, zsírt és lisztet is. Aztán fel kellett tűzniük mellükre az állami-lag elrendelt, megkülönböztető, egyben megalázó sárgacsilállami-lagot. De ezzel még nem volt vége szenvedésüknek. Május 25-én 19 személyt – köztük egy 20 éves leányt, egy tíz és egy 5 éves gyermeket – elhurcoltak a tabi gettóba.
Mindezt súlyosbította még, hogy újabb férfiakat, köztük sok családapát so-roztak be, és vitték őket az orosz frontra, a biztos halálba.
És fordult is a háború. A szovjet hadsereg a sorozatos győzelmei után bevo-nult Magyarországra. Közben jöttek a hivatalos értesítések a fronton meghalt fonyódi katonákról, a fogságba esésről, hírek a szovjet hadsereg előnyomulásá-ról, a félelmetes nagybajomi és mesztegnyői frontról.
Mivel a németek elhagyták a falut, úgy gondolták, hogy a szovjet csapatok gyorsan átvonulnak Fonyódon, mert nincs, amiért megállnának, és vége lesz a háborúnak.
Úgy beszélik, a fonyódiak annak ellenére nem féltek jövetelüktől, hogy hal-lották a folyamatosan érkező hírekben a sok rosszat az orosz katonák viselkedé-séről, erőszakos magatartásáról. Voltak, akik reménységgel várták Vörös Hadse-reget, mert azt hallották, hogy ők hozzák el a felszabadulást a német megszállás alól, ők teremtik meg a már évek óta nagyon várt békét.
Aztán eljött az idő. Azt mesélik: 1944. december 4-én már estébe szürkült a délután, amikor Balatonboglár felől zaj, tankdübörgés, teherautó-zúgás és ko-csizörgés hangja hallatszott. Amikor azonban, talán a ligeti szőlőkhöz érhettek, a zaj lecsendesedett. Az oroszok itt megálltak. De kis idő múlva éles géppisz-tolysorozatok hallatszottak, majd folytatódott a dübörgés.
Úgy tudják, azért álltak meg Fonyódligetnél, mert a halásztelepi csatorna hídján nem mertek átjönni. Úgy gondolták, ezt a hidat is, mint általában a töb-bit, sőt a vízpartot is, ahonnan volt kivezető út, az utolsó német csapategységek aláaknázták. De megállásuk szinte pillanatokig tartott csak, mert közben külö-nös eset történt. egy német katona motorral robogott ki a faluból, át a hídon az orosz csapatok elé. Az oroszok géppisztoly-sorozatokat lőttek a katonára, aki motorjával a vasút felőli oldalon az útszéli árokba borult.
A meglepő eset a felderítőknek és az első vonalban érkező katonáknak azt mutatta, a híd nincs aláaknázva. A sereg elindult, s minden veszély és katonai
veszteség nélkül kelt át a hídon, megállás nélkül haladhatott tovább a part alatt.
Közben a halott német katonát levették a motorról, és odadobták a ha-lásztelep kapuja mellé. Holtteste napokig feküdt ott. A katonának azonban még halála sem hozta meg a nyugodalmat. A mellette elmenő szovjet katonák még ott is, a fagyos földre arcra borult halott katona holttestébe újra és újra belelőttek.
Pár nappal később azonban, amikor a frontkatonák elvonultak, és csendese-dett a helyzet, akkor – kihasználva egy biztonságosnak vélt pillanatot – a vasutas Dobossy Elek (a Lexi) ment oda, aki kézikocsijára tette, és ott, a teleppel szem-ben, a vasút melletti akácosban talált gödörbe, ahonnan korábban a környék építkező emberei homokot termeltek ki, eltemette.
A történettel kapcsolatosan felmerül a kérdés: a német katona miért ment Balatonboglár felé, az oroszok elé, s ezzel a vesztébe? Ennek okáról a követke-zőket mesélik.
A német katona aznap reggeltől az út melletti Porkoláb Vendéglőben ita-lozott. Amikor az ott lévők figyelmeztették: hogy már Fonyód alatt vannak az oroszok, akkor puskáját vállára kapta, kirohant, motorjára ült, és eltűnt. De – valószínű a sok italtól – eltévesztette az irányt, és nem balra, a szabad úton Balatonfenyves felé, hanem ellenkezőleg, jobbra, éppen a Balatonboglár felől érkező oroszok felé indult. A tévedése lett a halála.
Ahogy a faluban elterjedt a különös halálhír, többen, köztük fiatal gye-rekek is mentek oda kíváncsiskodni. Odament a 15 éves Bogdán Sanyi is a szomszéd gyerekkel, Cseh Péterrel. a Sanyi gyerek észrevette, hogy a katona puskája ott van az út másik oldalán. Mivel élt-halt a puskáért, mert háború van, kell a fegyver, elhatározta, megszerzi. A szőlők felől oda is osont, és a tá-rakkal együtt magához vette. A telepre akarta bevinni, mert sógora ott lakott, hogy majd annak kertjében elássa. De ahogy átdobta a puskát a deszkakerí-tésen, aztán ő maga kapaszkodott föl rá, látta, hogy az udvar hátsó részében orosz katonák vannak, és főznek. Ijedtében szinte úgy esett le a palánkról, és elszaladt. Most, 60 év után is megborzongva gondol arra, mi történt volna, ha a puskával meglátják.
Fonyódot már ezen a napon, december 4-én éjszaka az oroszok teljesen el-foglalták, de továbbvonulni nem tudtak, mert a háromszögben a németek egy ellentámadással még meg tudták őket állítani A tankok egy része a Vajda utcai fenyők alá állt be, a parancsnokság pedig a Schaller Vendéglőben helyezkedett el.
Frontfalu lett Fonyód. Emiatt december 16-án – szovjet katonai parancs-ra – a lakosságnak el kellett hagyni a falut. Az emberek minden értéküket, házaikat, állataikat itt hagyva, kisebb-nagyobb batyukkal, gyalogosan vagy lo-vas kocsival, kétségbe esve menekültek. Ki hová tudott. A közeli kis tanyákra, Pusztaszentgyörgyre, Csisztapusztára, Lengyeltótiba, de még a távoli Karádra is, amelyik falut erre a célra kijelölték.
Atrocitások nem történtek, de mindennap szedték össze az embereket a leg-különbözőbb munkákra. Élelem beszerzésére, főzésre, csónakok összeszedé-sére. A fiatal férfiakat pedig – ha kellett, kényszerrel is – vitték a Balatonmáriánál kialakult frontvonalra lövészárkot ásni.
Pár hónap telt csak el, amikor már tragikus esetek is történtek. Agyonlőttek két embert, a 80 éves albán Imrét és a 19 éves Doma erzsébetet. aztán tavasszal elhurcolták a 32 éves Milkovics Jánost, akiről többé hír sem érkezett.