a ma már nyugdíjas dr. Vida jános, magyar-történelem szakos általános iskolai tanár 38 évet tanított az általános iskolában, majd még további 4 évet nyugdí-jasként a szakmunkásképző iskolában. Oktatói munkája mellett több mint egy évtizeden át szakfelügyelő volt a járás iskoláiban, és eközben levelező tagoza-ton jogi diplomát szerzett. Az új képesítettsége alapján már más helyet, más iskolát vagy éppen másik pályát is választhatott volna, de nem tette. Hű maradt a tanításhoz és a fonyódi iskolához.
1957-ben tudatos szervezés során 23 évesen került ide Csurgóról, mert rá nemcsak mint szaktanárra, hanem mint kiváló futballistára is nagy szükség volt, mert Fonyódon ebben az időben a kiemelkedő színvonalú futballcsapat megte-remtése volt a cél.
Tanári és szakfelügyelői munkája és a labdarúgás mellett még sokoldalú közéleti és kulturális munkát is végzett. 8 évig volt tanácstag, és több mint 10 évig népművelési ügyvezető, szervezője a szabadtéri színpad létesítésének és ide a nagyrendezvények szervezésének. Így már Fonyódra is jöttek ennek az időnek neves zenekarai és sztárjai.
Mindezek mellett helytörténeti kutatómunkát is végzett, melynek eredmé-nyéről dolgozatokat írt. Az írás szeretetére nevelte tanítványait. Elindította ve-lük az iskolai újságot. Amikor pedig 39 éves korában abbahagyta a labdarúgást, az 1970-1985 közötti időben 4 alkalommal 12 évig edzője volt a fonyódi futball-csapatnak. De volt edző közben Lengyeltótiban, Marcaliban és Balatonlellén is.
Vele történt a következő eset még az 1960-as évek végén.
Egy szombaton (akkoriban szombaton is volt tanítás) népművelési ügyben a tanácsházán volt dolga. Úgy tervezte, lyukasórája alatt intézi el. Tudta, erre kevés az idő, ezért ahogy az óráról kijött, máris indult. Ahogy kifelé menet a folyosóról kinézett az udvarra, alig hitt szemének: a fal mellé támasztva egy biciklit látott. Ez azért volt feltűnő, mert Fonyódon nagyon kevesen használtak biciklit. De nemcsak akkoriban, hanem még ma is, pedig azóta a közönséges biciklik mellett már soksebességes csodagépek is vannak. A dolognak meghatá-rozó oka az, hogy a sok domb miatta a kerékpárt nem lehet jól kihasználni. Az erős és hosszú emelkedőknek fölfelé szinte csak tolni lehet, lefelé menni vele pedig veszélyes. Emiatt a gyerekek gyalogosan vagy busszal járnak iskolába.
Ha már kéznél volt a bicikli, olyan ötlete támadt – jóllehet a tanácsháza és az iskola közötti távolság kétszáz méter talán –, ha azzal megy, gyorsabban megfordul.
Hivatalos ügyét – valóban – ebben az egy órában el is intézte. Utána még megtartotta további óráit, majd hazament.
Másnap, vasárnap délután megyei bajnoki futballmérkőzés volt. Jól játszott a csapat, és győztek. Ezt megünnepelni a szurkolók kíséretében most is, mint máskor, lementek a Rianásba. Egyszer aztán megjelent köztük Dobossy Jó-zsef, az iskola fűtője, aki a csapat nagy drukkere volt. Odament Vida Jánoshoz.
Beszélgettek a meccsről, meg közben koccintottak. Aztán fél óra sem telt el, Dobossy Jóska felállt, és indulni készült.
– Várj egy kicsit még, aztán én is megyek – mondta Jancsi.
– Sietek Jancsikám, mert még van egy kis dolgom a rendőrségen, és még időben oda akarok érni – indokolta a sietségét Jóska.
– Jó, akkor én sem maradok tovább. Megyek veled – csatlakozott Jancsi.
aztán az asztaltársaságtól mindketten elköszöntek.
Az utcán Jancsinak eszébe jutott, Jóska mit mondott.
– Mondtad, hogy a rendőrségre kell menned. Milyen ügyed van neked a rendőrséggel? – érdeklődött.
– Képzeld, ellopták a biciklimet. Holnap dolgozom, nem érek rá, meg ne-hogy késő legyen, ezért most megyek, megteszem a feljelentést. Azt a jó kis biciklit elvitték! – mesélte baját Jóska.
Jancsi is felháborodott az eseten.
– Borzasztó, micsoda emberek vannak! Képesek elvinni más biciklijét! Ne is hagyd! Jelentsd be! Biztosan meglesz a tolvaj, hiszen kinyomozható, ki járt az iskolában! – biztatta Jóskát. – Megyek én is veled – tette hozzá.
Ezzel irányt vettek a rendőrségre. Közben folytatták a beszélgetést.
– Mikor lopták el, és honnan? – érdeklődött tovább Jancsi.
– Szombaton, az iskolaudvarról. Kivételesen azzal mentem dolgozni, és az udvarban a fal mellé támasztottam. Amikor akartam hazamenni, keresem, nincs sehol. Hát nem borzasztó? Világos nappal, és ráadásul az iskolából! – szörnyül-ködött jóska.
Ahogy Jóska mindezt mondta, Jancsiban képek villantak fel szombatról. Bicik-livel ment az iskolából a tanácsházára, és a biciklit az iskolaudvarból vitte el. Ahogy a gondolatokban ide ért, a megvilágosodás és a röstellkedés melegsége öntötte el.
– Te, jó Isten! Ez lehetett a Jóska biciklije – döbbent rá. – De hol lehet akkor a bicikli? –hasított bele az újabb kérdés. Próbált emlékezni a napra. Aztán eszé-be jutott: gyalog ment vissza a tanácsházáról az iskolába. Eszerint a biciklit nem vitte vissza, hanem ott felejthette a tanácsháza udvarán. A pillanatnyi döbbenet után hangosan nevetni kezdett.
Jóska nem értette mitől változott Jancsi hangulata.
– Mit nevetsz ezen? – kérdezte megütközve, és határozottan megnyomta az ügyeleti csengő gombját.
– Azt, hogy tudom, ki vitte el a biciklidet.
– Azt meg honnan tudnád? – kételkedett Jóska.
– Hát onnan, hogy én voltam – mondta Jancsi, és kezdte mesélni, mi történt szombaton. Befejezni már nem tudta, mert a csengetésre az ajtóban megjelent az ügyeletes Mikola István tiszthelyettes.
– Hát maguk? Mi járatban vannak, ilyenkor, vasárnap délután? – kérdezte.
Hirtelen egyikük sem tudott szólni, hiszen most, ebben a pillanatban tisztá-zódott a bicikli eltűnésének helyzete. Ezzel megszűnt az ok, amiért jöttek.
Aztán Jancsi a dolgok előadása nélkül csak annyit mondott:
– Amiért jöttünk, közben megoldódott. Elnézést kérünk. Ezzel elköszöntek.
Mikola István nézéséből látszott, hogy furcsállja a választ, de minden továb-bi érdeklődés nélkül becsukta az ajtót.
Jancsi igen röstellte a dolgot. Hogy mielőbb rendezze e helyzetet, azt mond-ta jóskának:
– Gyere, azonnal menjünk föl a busszal, és keressük meg!
Átmentek a vasúti buszmegállóba. De busz még nem indult. A várakozás csak fokozta nyugtalanságukat. Szerettek volna nagyon hamar fönn lenni: tud-ni, mi van a biciklivel.
Végre elindult a busz. A postasaroknál sietve szálltak le, és szinte rohantak a tanácsházához. Jancsi különösen izgatott volt. Valóban ott felejtette-e? Meg-lesz-e még? Igen bántotta volna, ha az ő hibájából veszik el. Akkor nekem ki kell fizetni az árát – jártak a gondolatok a fejében.
De amint már a bejárathoz értek, nagy lett az öröm, mert ott volt a bicikli a fenyőfa mellett, ahogy Jancsi előtte nap odatámasztotta.
Osztályfőnökként a ballagáson Hosszú Margittal és Strasszer Judittal (1973)
A fonyódi futballcsapat (1965)
Álló sor: Vida János, Nagy Károly, Liszkai Mihály, Molnár Lajos, Molnár László, Szántó Kálmán, Gelencsér János.
Guggoló sor: Farkas József, Szabó József, Gadányi Pál Elöl: Horváth György
A fonyódi futballcsapat (1974)
Álló sor: Vida János edző, Horváth József, Fejes János, Sántha János, Bódis József, Kocsis Géza, Gyuricza László, Pápai József, Dávid Antal intéző,
Guggoló sor: ?, Zámbori Béla, Basics József, Fodor István, Nagy Sándor, Vecsera János, Gyurkó János