Tóth György egyéni gazdálkodó volt. Mivel szerette az állatokat, ezért hol csi-kókkal, hol tehenekkel, hol pedig sertésekkel foglalkozott. Gazdálkodásában csak felesége segítette, mert fiuk, ifjú Tóth György – mivel Fonyódon továbbta-nulási és elhelyezkedési lehetőség nem volt – elment Székesfehérvárra szakmát tanulni. Gépésztechnikus lett, s onnan nem tért vissza.
A magára maradt két szülőnek keservesen kellett megküzdenie a mindennapi megélhetésért. Persze, mindez nem volt szokatlan számukra, hiszen fiatal életükben is igen nehéz idők jártak. Tóth Györgyné, Margit fiatalasszony korában sokszor maradt magára, mert férjét sűrűn behívták katonának. Ahogy keserű iróniával mondja:
– A katonaságnál nem tudtak meglenni nélküle.
Mindig elsőként küldték neki a behívót.
A közben kitört II. világháború idején is be kellett vonulnia, s aztán katonasorsa magával sodorta a front-ra.
Margit néni egyedül, állandó aggódásban végezte a sok mezőgazdasági munkát, mégis abban a
remény-ségben, hogy férje túléli a háború borzalmait, s a sors kegyeltjeként egyszer biztosan hazajön.
Gyuri bácsi 27 hónapig volt távol úgy, hogy semmi hír nem jött róla. És életében éppen a háborúban volt az egyetlen nagy szerencséje, mert épen, se-besülés nélkül jött haza.
Napjaik ezután általában egyformán, a megszokott munkával teltek, míg-nem 1957. augusztus 11-én éjszaka fegyveresek, az államvédelmi szervek kato-nái jelentek meg náluk.
– Fegyvereket keresünk! Adják elő! – szólt az elől álló.
Mivel az 1956-os fegyveres események során statárium volt életben, a fegy-verrejtegetés főbenjáró bűn volt.
Gyuri bácsi még megszólalni sem tudott, már a katonák berontottak, és el-kezdték a keresgélést. És a padláson, a rag alatt találtak is fegyvereket. Egy vadász-puskát, sőt néhány géppisztolyt is. Gyuri bácsit azonnal magukkal vitték. A kihall-gatás során elmondta, hogy a vadászpuska a sajátja, melyhez engedélye is van, de hogy a géppisztolyok honnan kerültek oda, arról semmit sem tud. Letartóztatták.
A család nem tudta, miért történt, csak találgatták: valaki valamiért felje-lenthette őket, vagy éppen a hatalom keresett okot arra, hogy megbüntessék, mert a kommunista rendszert többször is szidalmazó megnyilatkozásaiért és az októberi felvonuláson tanúsított magatartásáért a politikai vezetők a rendszer ellenségének tartották.
Tóth György
Fonyódon letartóztatása okának az a legendája, hogy ekkor, augusztus ele-jén cséplés volt náluk, és amikor hordták fel a gabonát a padlásra, a zsákolók közül valaki megláthatta a fegyvereket, és ezt a rendőrségen besúgta.
Felesége, Margit néni mindent elkövetett, hogy kimentse. hiába ment a köz-ségi meg a járási állami és pártvezetőkhöz, nem akadt köztük senki, aki segíteni tudott vagy mert volna.
Gyuri bácsit kétnapi fonyódi fogva tartás után a kaposvári börtönbe szál-lították. Margit néni ügyvédet fogadott, de az is hiábavalónak bizonyult, mert még azt sem engedték be hozzá. Három nap múlva azonban már a kitűzött tárgyalásról kapott értesítést.
Margit néni a férjét csak ekkor, a tárgyalásra kíséréskor láthatta. De amikor vonult be a bíróság, látta, milyen fiatal az ügyész.. És bátorságot vett, odalépett hozzá:
– Tessék mondani, Ügyész Úr, mi várható? – kérdezte.
– Mi? Halál! – hangzott röviden a válasz.
E rettenetes szó pörölyként csapott le rá. Zokogott.
Gyuri bácsi letartóztatása utáni harmadik napon, augusztus 14-én megtar-tották a tárgyalást, és meg is hozták az ítéletet: kötél általi halál.
Fia, a 23 éves Gyuri megpróbálta a szinte lehetetlent. Elment az Elnöki Ta-nács Elnökéhez kegyelmet kérni édesapjának, aki az előadott panaszra meg is ígérte azt. Ez némi nyugalmat adott lelküknek, és reménnyel várták az újabb tárgyalást. Várták-várták, de hiába.
Margit néni aztán egy hónap múlva értesítést kapott, melyben az állt: men-jenek be a kaposvári börtönbe Tóth György személyes holmijáért. Margit néni testben-lélekben összeomlott. Mindent megértett. Mégiscsak halálra ítélték, sőt végre is hajtották. Hiába ígérték, nem kapott kegyelmet.
A kivégzéséről pedig nem kaptak soha értesítést. Azt sem tudták, mikor történt.
Csak a kaposvári halotti anyakönyv tanúskodik róla, melyben az olvasható:
„Halálának időpontja: 1957. szeptember 3. Oka: akasztás.”
tóth györgy 48 éves volt.
Tóth Györgyné Háncs Margit magára maradt. Tragédiája megrendítette nemcsak a családot, hanem a fonyódiakat is, mindazokat, akikkel együtt élt, dolgozott, de azokat is, akik csak ismerték.
Az ítéletet ripsz-ropsz hajtották végre. Hogy azért valamit tudjanak, megke-resték volt rabtársát, aki csak annyit tudott mondani:
– Reggel még söpörte a celláját, és nem is gondolta, hogy még aznap a vesz-tőhelyre viszik.
A családban még ma is sok a kérdés: Miért volt mindez annyira sürgős? Úgy hallották: azért, mert ez volt a statárium utolsó napja, és gyorsan kellett az íté-letet végrehajtani. ha így állt volna a helyzet, akkor miért nem adták meg azt az egy napot, ami az életét jelenthette volna? Mint tisztázódott, nem jól tudták.
A statárium nem eddig, hanem még két hónappal tovább, november 3-ig volt érvényben.
Fájdalmukat növelte a csalódás, a remény elvesztése, mert bíztak az ígért ke-gyelemben. Amikor erről a pártvezetőknek panaszkodtak, valaki azt mondta kö-zülük: Gyuri bácsi kapott kegyelmet, de az írás későn érkezett meg a börtönbe.
Hogy igaz volt-e, nem tudni. Úgy tűnik, mindez inkább legenda, kegyes ha-zugság csupán, hiszen. a fonyódi eseményekben való részvétele miatt már má-jusban eljárást terveztek ellene.
Amikor a család elment holmijáért a börtönbe, csak a kiskabátját és a sárga bakancsát kapták meg. A fésűjét rabtársa őrizte meg. Riadtak voltak, és félelem-mel tele, de úgy gondolták, azt azért meg kell tudakolniuk, hová temették, hol keressék sírját. A legrosszabbra gondoltak: őt is biztosan – mint az ilyen esetek-ben szokásos volt – elkaparták jeltelenül valahol, esetleg egy temetőárokban.
Kérésükre azonban a börtönben azt közölték: rendesen sírban és koporsó-ban temették el a kaposvári Keleti temetőben, mert a Temetkezési Vállalat csak így volt hajlandó eltemetni.
Akkor kimentek a temetőbe, és a leírás után nem is kellett sokáig keresniük a sírt.
tóth györgy ma is ott nyugszik. nem hozták haza Fonyódra. nem akarták bolygatni, hogy legalább halálában legyen nyugalma. Csak fakeresztjét váltotta fel szép síremlék.
*
Tóth Györgyöt az 1990-es rendszerváltás után felmentették „bűnei” alól.
Ítéletét 1991. május 3-án semmisnek mondták ki, sőt a Magyar Köztársaság El-nökétől 1956-os Emlékérem kitűntetést kapott. A hozzá mellékelt Emléklapon ez áll:
„A HAZÁÉRT ÉS SZABADSÁGÉRT
A nemzet sorsát és történelmét meghatározó dicsőséges forradalmunk alatt példamutató helytállásáért a magyar nemzet hálájából
l956. október 23-1991. október 23. Göncz Árpád.”
(tóth györgy története államtitok. az iratokba nem lehetett betekinteni.)