A gyerekeknek sem szabad kimaradni a fonyódi élet történeteiből. Érdemes be-tekinteni az ő világukba is, különösen az iskolai életükbe, ahol családon kívül naponta 6-8 órát is együtt vannak, és ahol sokféle hatás éri őket.
Az ő életüknek is megvannak a maguk érdekes sajátosságai, fonyódisága, esetenként igen mulatságos mozzanatai, amelyekre aztán még évtizedek múlva is emlékeznek.
Hiszi – Nem hiszi
az 1930-as években elemi iskolába járó gyerekek, amikor játék közben vala-kivel valami valótlant elhitettek, valamivel becsapták, akkor azt, hogy bolondját járatták vele, azzal hozták tudomására, hogy még a játék közben csúfolódva (sokszor kórusban) azt kiabálták neki:
– „Hidd el bolond: ég a Balaton!”
Majd, hogy ezt még fokozzák, hozzátették:
– „És szalmával oltják!”
Elemi iskolás korából ezt a Kupa vezér utcai Horváth László (1931) őrizte meg, de eredetét nem tudja. Játék közben az idősebbektől, a felsőbb osztályo-soktól hallották, és azoktól csak úgy átvették.
Kutatás közben azonban előkerült e szólásnak ugyanebben a szituációban használt, ezzel ellentétes változata is. Kispeti Károlyné (Nagy Teréz 1941) nagy-szüleitől ezt így hallotta: Hiszem, majd ha ég a Balaton! És azt szalmával oltják!”
Szabadrúgás
Az Ady Endre utcában, egy megvett családi házban (a mai OtP helyén) két alsó volt sem helyi buszjárat, sem a szülőknek autójuk. Kerékpárt meg a dombok miatt alig lehet használni. Itt tanította a rész-ben osztott I-II. osztályt Bin-der Irén (a későbbi Kenedi Zoltánné), és a III-IV. osztályt Posza Magdolna (a későbbi Németh Ernőné).
A sándortelepi kisiskola (1954)
Kenedi Zoltánné és I. osztálya (1962)
Itt történt az 1957-58. tanévben. Az első szép tavaszi napon a nagyszünet-ben, a zajos játszás közben egyszer csak odaszaladt Irénke nénihez az első osz-tályos Ősi Anikó, és keserves sírással panaszkodott:
– Tanító néni, a Landor Pityu megrúgott!
Irénke néni rögtön magához hivatta Pityut.
– Pityu, te olyan rendes kis gyerek vagy, soha nem bántottál senkit. Most miért rúgtad meg Anikót? – kezdte tisztázni Irénke néni a helyzetet.
E váratlan kérdőrevonásra Pityu szája kicsit elgörbült, de vétlensége tudatá-ban magabiztosan mondta:
– Tanító néni, kérem szépen, a futballozó negyedikesek azt kiabálták: Sza-badrúgás!
Kérni, tudni kell
Egy hosszúra nyúlt és testnevelési órákkal teli napon az általános iskola napközijében jóízűen ebédeltek a gyerekek. A kimerítő délelőtt után mindenki jó étvággyal ette a krumpli főzeléket. Az egyik gyereknek (nevét elfelejtették) hamar üres lett a tányérja. Szívesen evett volna még. Ahogy körülnézett, látta, az ételkiadónál nem áll sorban senki. Ezzel már kapta is tányérját, és odament repetáért.
– Kőne még egy kis főzelék! – szólt be a szakácsnőnek, Etus néninek, Fodor józsefnének.
Etus néni megütközött a gyerek beszédén, és hogy finoman figyelmeztesse az illendőségre, megjegyezte neki:
– Kisfiam, nem tudod, hogyan kell kérni?
– De tudom: hússal – vágta rá.
Verseny oroszból
Az általános iskola felső tagozatában kötelező tantárgy volt az orosz nyelv.
És e tárgyból minden tanév vége felé a járási versenyekhez volt mindig osztály, majd iskolai válogató verseny, amit az iskola oroszszakos tanárnője, (az iskola egykor volt tanulója) Czakó Lenke (a későbbi Félix Ferencné) szokott rendezni.
Ilyen válogató verseny volt az 1963-64. tanévben is. amikor a versenyben már csak az öt legjobb tanuló maradt, a tanárnő a kirakott képek közül rámuta-tott az egyikre, amin az iskolai tananyagból és az akkori szovjetunióbeli utazá-sokból jól ismert moszkvai GUM Áruház és kirakata volt látható.
– Sto mózsna polucsity v moszkobszkom GUM-e? – kérdezte a tanárnő.
Ezzel, sorban kellett mondaniuk: mi kapható az áruházban.
A gyerekek vagy három körben is szépen sorolták az árukat orosz nyelven.
Tamás István (Öcsi), Sinkovits Gyula és Landor István Czakó Lenke tanárnővel (1963)
– Knyigi, gazétű, konfétű, morozsnoje, ogyézsdü, elektrotechnicseszkije továrű, prodovolsztvije, botyinki.…és így tovább.
aki megakadt, nem tudta folytatni, kiesett.
a végére ketten maradtak: landor Pityu meg Sinkovits rudi. Most kellett eldönteni, ki nyeri a versenyt.
Pityunak a nagy izgalomban az utolsóként elhangzott szóról, a botyinkiről (a cipőről) eszébe jutott még egy szó, de nem emlékezett rá, elhangzott-e már.
E feszült helyzetben azért – hangjában bizonytalansággal – mégis kimondta.
– Túfli (papucs).
– Nagyon jó, Pityu! – mondta a tanárnő Pityu nagy megnyugvására.
Következett Sinkovits rudi, aki nagyon szerette volna megnyerni a versenyt.
De ahogy utolsóként rászakadt a nagy lehetőség, zavarában megakadt. Nem tudta azonnal folytatni. A teremben feszült csend támadt. Rudi agyában pedig lüktetett: GUM, GUM, GUM. Mi van még a GUM-ban?
Aztán ahogy a tanárnő ránézett, hogy várja a választ, Rudinak ebben a kí-nos pillanatban valami hirtelen beugrott, és szép lágy orosz kiejtéssel azonnal mondta is:
– gátyjá gumi.
Robbant a nevetés. Óriási volt a siker. De Rudi nem nyert vele.
Sinkovits Rudi számtan órán Szőllősi József tanárral (1963)
Szöszi
Szöszit, a szép, szőke fiatalasszonyt 1961-ben Vidovics Doda hozta Szabolcsból már ezzel a becenévvel. A keresztségben kapott Erzsébet nevét még a legköze-lebbi ismerősei közül is csak kevesen tudják. De ezt nem kérdezte senki sem.
Mindenki csak Szöszinek ismeri, és így szólítja ma is.
Vidovics Józsefné
Fiatal házasok voltak, szorgalmasak. Arra törekedtek, hogy minél előbb ön-álló családi házuk legyen. Szöszi is, munkája mellett, minden idejét és energi-áját az építkezésre fordította. Nem ijedt meg semmilyen nehéz munkától. Az építőanyagot nemcsak megvásárolta, hanem fáradtságot nem ismerve részt vett a rakodásban és a szállításban is.
Egy alkalommal, amikor szállított, persze akkoriban csak lovas kocsis fuva-rosok voltak Fonyódon, Szöszi fönnült a fuvaros kocsin, a téglarakás tetején. A Karácsony utcában jártak, amikor egy nő ismerőse jött vele szemben.
– Hogy álltok Szöszi az építkezéssel? Sikerült megszerezni minden anyagot?
– érdeklődött.
– Az alapozás megvan, most hozzuk a … – kezdte Szöszi mondani, de nem tudta befejezni, mert közben a másik oldalról nagy hanggal egy férfi szólt oda:
– Angyalom, nem töri a tégla a seggedet?
Szöszi a hang irányába fordult, hogy megnézze, ki szólt. nem ismerte az illetőt, de válaszolt:
– Hát persze hogy nem, mert a szádon ülök!
Közben mentek tovább, hazafelé a téglával.