Az 1940-es évek elején a fiatalok egy csoportjából jó hangulatú baráti társaság alakult. Köztük volt Csutorás László, Csutorás Melinda, Ott József, Ott Vilmos, Reiser Antal, Háncs János és Fodor András (a későbbi neves költő). A csoport fő összetartója a köztük legidősebb legény, a Reiser Anti, a programok kitalálója pedig a legfiatalabb, a Fodor Bandi volt.
Ezek a baráti találkozók, a közös programok általában júliustól kezdődtek, amikor vége volt az iskolai évnek, amikor mindenki hazajött. reiser anti Buda-pesten a közgazdaságtudományi egyetem erdőgazdálkodási karán tanult, Csu-torás Laci a pécsi, Melinda a szegedi tanítóképzőbe járt, Fodor Bandi pedig, aki nem itt lakott, de nővéreinél töltötte mindig az egész nyarat, kaposvári gimna-zista volt.
A kulturális igények kielégítésére sokféle rendezvényt, köztük műsoros elő-adást, vagy külön irodalmi estet szerveztek a Magyar Tengerben vagy a Sirály-ban. ady és józsef attila verseket olvastak föl, énekszámokat, dramatizált verse-ket, dalokat és magyaros táncokat adtak elő. Újszerűsége volt a műsoroknak, hogy helyet kapott benne a népköltészet, elsősorban a magyar népdal. Az ilyen estre meghívtak népi énekeseket, és ezekhez volt itt meghívott vendégelőadó-ként Volly István is, az akkor már neves népdalkutató.
Jellemző volt, hogy a rendezvények után nem mentek azonnal haza, hanem letelepedtek Bélatelepen vagy Sándortelepen a vízparton, és tovább folytatták a beszélgetést, közben népdalokat énekeltek. A nótafa Fodor Bandi volt. De e programok mellett eljártak fürödni és vitorlázni is.
Ha pedig semmi más programjuk nem volt, kiültek esténként Sándortelepen az út melletti padokra, és hallgatták a Drechsler Étteremből kiszűrődő muzsikát, ahol már nem csak cigányzene volt, hanem játszott itt dzsessz-zenekar is, ami a fonyódi fiataloknak újdonság volt. Hogy bemenjenek, arra nem volt módjuk.
Ah-Csutorás László Csutorás Melinda
hoz oda illően kellett volna öltözködniük, de ami igaz, pénzük sem volt rá. Arról nem is szólva, hogy az erkölcsi felfogás sem engedte meg, hogy leányok és fiúk együtt szülői kíséret nélkül ilyen helyekre bemenjenek.
És amikor lányok, legények vannak együtt, ahogy lenni szokott, volt, akiket közülük is összehoztak. Azt suttogták: Reiser Anti és Csutorás Melinda között valami nagyon szép és titkos szerelem szövődik.
Ekkor ők még szórakozhattak, mert itthon voltak, messze a már évek óta folyó borzalmas hírű háborútól. De a háború vészjósló üzenetét már érezték.
Egyre több fonyódi fiatalt vittek a frontra. 1942 februárjában pedig már annak jött híre – ami nagyon megrázta a falut –, hogy a 25 éves, nőtlen Takács lajos meghalt a kassai kórházban. temetésére többen is odautaztak. Fonyódon pedig – mint a háború első áldozatára emlékezve – gyászmisét tartottak, ame-lyen részt vett az egész falu.
Képek katonákról:
Takács Ferenc híradós (balról), Nyírbátor (1939) Reizer Antal Háncs János
És látták, hogyan lőtték le a német vadászgépet a Balaton fölött, két piló-táját hogyan találták meg a Balatonban, és hogyan temették el őket a fonyódi temetőbe.
Aztán még ebben az évben súlyos sebesüléssel jött haza Lukács János tarta-lékos főhadnagy, a fonyódi aljegyző, volt leventeparancsnok, aki a visszavonu-lás során a brianszki erdőben aknarobbanásban elveszítette bal lábát. Amikor a margitszigeti katonai kórházból már hazajöhetett, hősnek kijáró ünnepléssel fogadták.
Lukács János és a két család a régi, a Hunyadi utcai házuk előtt Fodor Erzsébet, Lukács Jánosné, Fodor Andor, Lukács János,
id. Lukács János és Lukács Jánosné
1944 pedig már – ahogy az egész országnak – félelemmel teli éve lett Fo-nyódnak is.
Horváth László motoros futár (1942)
Király Ferenc őrségben a hajóállomáson (1943)
Miközben folyamatosan jöttek az értesülések a harcokban meghalt vagy az orosz fogságba esett fonyódi katonákról, a Vörös hadsereg már az országban volt.
A háború elvesztése biztos volt, de még ekkor is jöttek a behívóparancsok.
A csoportbeli fiatalok közül is többnek be kellett vonulni.
A 21 éves Háncs Jani bolti eladót 1944. augusztus 31-én Pécsre hívták be.
Ott egy gyors, kéthónapos híradós kiképzés után már ki is vitték a frontra. A szentesi-csongrádi Tisza-hídnál a német csapatok részére kellett lövészárkokat ásni. De alig hogy elkezdték a munkát, a szovjet hadsereg gyors nyomulása miatt már menekülniük kellett. Szállító járművek nem voltak, így erőltetett me-netben gyalogoltak egészen Pécsig. Ott bevagonírozták őket, és Németországot mondták úticéljuknak.
reiser anti egyetemi, nyári, erdélyi gyakorlat után volt. Itthon a fonyódi futballcsapatban és a Somogy megyei válogatottban játszott. Mint egyetemistát korábban felmentették a katonaság alól, de ekkor, 1944. decemberben neki is be kellett vonulnia, és mint leventét hurcolták Nyugatra. Ausztriában érte el csapatukat a háború, francia fogságba került. A franciák a hadifoglyokat, így köztük Antit is, Franciaországban kihelyezték munkára, paraszti gazdaságokba.
Itthon, az országban folyó háború már a nők hadi szolgálatát is megkövetelte.
Csutorás Melinda mint diplomás tanítónő több leánnyal és édesanyjával 1944.
június-júliusban a Vöröskereszt tanfolyamokon kitanulta a betegápolást, hogy részt tudjon venni a sebesültek ápolásában. Az első kórház Balatonbogláron, a Jankovich-telepen kialakított német katonai kórház volt, majd, amikor a magyar sebesülteket Pécsről Fonyódra hozták, a magyar katonai kórházat a polgári isko-lában, majd az alsó-bélatelepi fővárosi nevelőotthonban alakították ki. Melinda nővérként itt humanitárius tevékenységként a sebesültek ápolását végezte.
Csutorás Melinda önkéntes ápolónő (1944)
1944. december 2-án, ahogy az orosz csapatok egyre közelebb értek, a kór-háznak menni kellett. A szovjet hadseregről terjesztett hírek után Melinda nem mert maradni, és úgy döntött: megy tovább a kórházvonattal. Ám a család nem akarta elengedni. Mivel más családok is menekültek, a Csutorás család is úgy határozott, itt hagyják a házukat, vagyonukat, és mindannyian mennek. De mire otthon összecsomagoltak, és a nehéz háromzsáknyi holmijukkal a vasútra értek, a katonai szerelvény, mint utolsó vonat, már elment. Más út nem volt szá-mukra, minthogy a többi menekülővel együtt halászhajón átkelve a még el nem foglalt Badacsonyon keresztül menjenek. Innen aztán további különös utakon Tapolcán megtalálták a kórházvonatot, ami nem volt más, mint marhavagonok-ból összeállított szerelvény. Hogy benne a sebesült katonákat és magukat is egy kicsit védeni tudják a decemberi hidegtől, a vagonok oldalát falvédőpapírokkal borították be. Melinda, mint nővér, így vonult el szüleivel és Laci testvérével együtt december 4-én a M. kir. 524. sz. hadikórházzal Nyugat felé. De amerre csak mentek, az országutak tele voltak autón, kocsin vagy éppen gyalog mene-külő katonákkal, civilekkel, miközben repülők támadták őket.
A Németországba irányított katonai vonattal Háncs Jani Siófokon keresztül csak Fonyódig jutott el. Itt, amikor leszálltak, a szolgálatos Nagy Lajos forgal-mista elmondta neki, nem indítják tovább a vonatot, mert Balatonszentgyör-gyön már ott vannak az oroszok. De Janinak igen nagy szerencséje lett. A pa-rancsnok hazaengedte szüleihez. Jani ekkor meg is szökhetett volna, de nem mert, mert Siófokon ketten is megpróbálták, és mindkettőt katonaszökevény-ként agyonlőtték. Tehát másnap, élelemmel felszerelkezve jelentkezett újra az alakulatánál. Mivel azonban a parancsnok is kilátástalannak látta a helyzetet, kiadta a parancsot: Menjen mindenki, ki merre lát!
Jani a háborúnak a kritikus szakaszát szerencsésen átvészelte, és éppen itt-hon. Egy hét múlva viszont elfoglalták a falut a szovjetek.
Melindáék katonai kórházvonatának pedig 1944. december 19-én Passau lett a végállomása. Egy főiskola többemelet-mélységű pincéjében érte utol őket a háború. A várostól 4o kilométernyi távolságban egyik oldalról az orosz, másik oldalról az amerikai hadsereg közeledett. Passauba az amerikaiak értek elő-ször. A kórházzal, katonákkal együtt Melindáék 1945. május 3-án estek amerikai fogságba. A kórház ezt követően amerikai ellenőrzés alatt működött, ahol 1945.
június 30-ig Melinda továbbra is nővéri szolgálatot teljesített.