Schrey (néhány okiratban Schrei) Ede és Schrey Elemér, apa és fia a múlt század első évtizedének közepétől egymást követve több mint negyed századon át a halásztelep vezetői voltak. Emlékük azonban már csak az idősebb fonyódiak és az öreg halászok körében él.
A Szent Péter halásztelep (1910-es évek) Schrey Ede
Schrey Ede az 1910-es évek közepétől egészen haláláig főfelügyelői rang-ban volt a halásztelep vezetője. Nagytekintélyű, de nagyon emberséges, igen jó humorú, furcsa, svábosan beszélő emberként maradt meg a halász-generációk emlékezetében.
Tartózkodó ember lehetett, mert ugyan a halászcsaládok között, a halász-telep második házsorának végén a szolgálati lakásban laktak, ennek ellenére életéből igen kevés adat vagy esemény maradt fenn. A családhoz általában csak a két bizalmi embere, Balogh jános és Balogh István, a két testvér járt be, akik minden dolgaikban, sokszor még a telepen szükséges munkák végzésében is segítettek. Így Schrey Ede életéről, múltjáról alig őrződött meg valami. Néme-tes nevéből és a rossz magyar beszédéből mindenki arra következtetett, hogy családja sváb lehetett.
A kutatás során életéből megismert néhány adat megerősíti ezt a feltétele-zést. Vas megyében, a németújvári uradalomhoz tartozó Radafalván született 1866-ban, ahol sok németajkú lakos élt. Ez a község ma Rudersdorf néven Ausztriához tartozik. Fiatalon Enyingre került, ahol főszolgabírói írnok volt. Itt is házasodott. Krisztinkovits Annát vette feleségül. Házasságukban két gyerme-kük született: 1899-ben Elemér és 1906-ban Mária
Fonyódi életéből két emlék maradt fenn.
Kabát és hal
Egy alkalommal Balogh Jánost a telepen meglátogatta egy régi barátja. Ami-kor köszönt el tőle, Balogh János suttyomban egy szép nagy hallal ajándékozta meg. Mivel nem volt semmi, amibe beletehette volna, ezért hogy senki se lás-sa, a kabátja alá dugta, és hogy ki ne essen, karjával szorította magához. ami-kor azonban ment kifelé, szerencsétlenségére, éppen szemben jött vele Schrey Ede, a telep vezetője
az ember megijedt.
– Most baj lesz. Oda a hal! Biztosan észreveszi! – gondolta, mert ahogy lép-kedett, a hal csúszott lefelé. És ahogy a bal karjával erősen szorította a halat magához, úgy nézett ki, mint egy nyomorék.
Az ember jó előre illedelmesen köszönt. Schrey főfelügyelő viszonozta a köszöntést, de ahogy ránézett, rögtön látta: hal van a kabát alatt, mert a farka már kilátszott. Megállította az embert.
– Rossep etye mek. Lekköszelep faty hoszap kapát, faty kisep hal! – kiabált rá szigorúsággal. Aztán ment tovább, be a telepre.
A pulykacomb, a Fifi, meg a halászok
A halászok közül a Nefelejcs utcában lakó Háncs Imre virtigli legény volt.
Amikor csak lehetett, mindig kieszelt valami tréfát. Ebben nem kímélte még a telep vezetőjét, Schrey urat sem. Előfordult, hogy a dereglyébe rakódás során a talicskát tolva a pallóról a Balatonba ugratta. Vagy amikor azt kérdezte tőle, mit hozott enni ebédre, mindig azt mondta: pulykacombot.
Egy napon, amikor odament hozzájuk Schrey Ede megbeszélni egy fontos munkát, a halászok éppen ebédeléshez készülődtek. Ekkor hirtelen eszébe ju-tott Imre előkelő számba menő ebédje. Már korábban különösnek tűnt előtte, hogy valakinek hogyan jut ilyen sűrűn pulykacomb, mert tudta, a halászok sze-gény emberek, meg pulykáról nem is hallott a faluban. Hogy e rejtélyt megtud-ja, előhozakodott vele.
– Imre, ma is pulykacompot hoszott epétre? – kérdezte.
– Igen, nagyságos úr, ma is pulykacombot hoztam – mondta Imre illendő tisztelettel.
Schrey ekkor már nagyon kíváncsi lett.
– Mutassa mek Imre nekem aszt a ma is hoszott pulykacompot!
És Imre, ahogy fogta ölében a táskáját, kivette belőle a „pulykacombot”, ami nem más volt, mint egy nagy fej vöröshagyma, szárastól.
Mindannyian jót nevettek.
Schrey úr aztán előadta, hogy valahol eldugult a halbontó csatornája, és ki kellene tisztítani. Ahogy a nagyságos úr ezt mondta, Imre azon gondolkodott, hogyan mondja meg, hogy az igen nehéz dolog, mert nem lehet hozzáférni, és nincs olyan hosszú eszköz sem, amit át tudnának dugni rajta.
Közben, ahogy arról beszélgették, milyen nagy probléma ennek megoldása, horváth lászló váratlanul megszólalt:
– Főfelügyelő úr, legyen nyugodt, én megoldom, csak azt kérem, ne legyen itt.
Schrey úr meglepődött e különös kérésen, de beleegyezett, és elment.
A többi halász is csak nézett, mert el nem tudták gondolni, Horváth Laci mit talált ki.
A főnök imádott kutyája, a hosszú testű, pici Fifi, mindig ott jött-ment köz-tük. Horváth Laci most magához csalogatta. Egy vékony kötelet kötött a kutya nyakára, a kötél másik végére meg egy láncot, és a kutyát odavitte a csatorna belső nyílásához. Ekkor, finoman mondva, hátsón billentette a kutyát, aki ijed-tében villámgyorsan futott végig a maszattal teli csatornában, annak kicsit vilá-gos vége felé. Ezzel – tulajdonképpen – a kutya behúzta a tisztítóláncot. Most már csak meg kellett fogni nekik a láncot a két végén, és egy-két húzással és forgatással tiszta lett a csatorna.
Mindenki elámult. László csak azt kérte társaitól, ne mondják meg a főfelü-gyelő úrnak, mert megeszi, ha megtudja, mit tett kedvenc kutyájával.
Hanem jött újra a Főfelügyelő Úr. Hozta a kíváncsiság is. Látta, elfolyik a víz, tehát tiszta a cső.
Megkérdezte lászlót:
– László, hotyan tutta ilyen tyorsan tisztítani?
László volt a bajban. Mit mondjon? A váratlanul jött kérdésre nem is tudott volna hirtelen, mit kitalálni, de hazudni sem akart.
– Nagyságos Úr, megmondom az igazat, ha megígéri, hogy nem haragszik meg rám – kérte lászló.
– rentbe fan lászló.
akkor elmesélte, mit talált ki, és Fifi ebben milyen segítségére volt.
Schrey csak hallgatta, hallgatta, majd hangosan nevetni kezdett, és annyit mondott
– A szanyám szencsékit, hoty esz nekem nem jutot eszempe!
*
Schrey Ede halászati főfelügyelő 1936. december 29-én 70 éves korában halt meg tüdőgyulladásban, a keszthelyi kórházban. Mivel az egész család
Fo-nyódon élt, FoFo-nyódon is temették el. a gyászszertartást Stefaits aladár keszt-helyi apátplébános celebrálta. Itt nyugszik közös sírban az 1925-ben, 19 éves korában, tüdőbajban meghalt leányával, Máriával.
A fiú, Schrey Elemér
Schrey Ede halála után fia, Elemér (Enyingen született 1899. augusztus 23-án), a Hangya akkori cégvezetője foglalta el helyét. Apjához hasonlóan, őt is nagy tisztelet övezte a faluban. Ez elsősorban abból adódott, hogy aktiv személyisége volt a falu életének. Választmányi tag volt a Fonyódi társaskörben, az 1938. már-cius 25-én megalakult Fonyódi Iparosok Köre pedig elnökének választotta meg.
De e nagy tekintélyében biztosan szerepe volt még annak is, hogy 24 éves korá-ban Fonyódról nősült. A falu egyik legvagyonosabb családjának, Vajda Endre pék-mesternek és Vida Ceciliának három leánya közül 1923-ban a 18 éves Rózsát vette feleségül. Házasságukban, 1924-ben egy leánygyermek született, Melinda.
Szabó József és Bogdán Júlia esküvője (1937) Schrey Elemér és felesége a menyasszony mögött.
Schrey Elemér is tisztelte és szerette a fonyódi embereket. Lelkesen támo-gatta a műkedvelést. Általában ő szállíttatta lovas kocsival vagy szánnal a vi-déki szerepléseikre a színjátszó csoportot. Közvetlen, barátságos vezető volt.
Nagyon becsülte dolgozóit. Még a családi ünnepeikre szóló meghívásokat is elfogadta. násznagy volt Szabó józsef halász, vagy ahogy itt mondják, a Szabó Palkó és a Bogdán Juci esküvőjén.
Nagy szenvedélye volt a vadászat. Erre azonban inkább csak a tél adott mó-dot neki, amikor nem volt halászat. Ilyenkor gyakran járta puskával a partot és a berket.
Ezzel kapcsolatos egy róla szóló emlék is.
A nyúlvadászat
amikor vadászni ment, a halászok mindig tudták, merre és mire vadászik.
Tudták, amikor nem volt sok ideje, akkor általában csak a telep előtti partra ment ki kacsázni.
Egy alkalommal, amikor a partra ment, meglepődve látta, hogy a futball-pálya szélén lévő fánál egy nyúl lapul. Lekapta válláról puskáját, és lőtt. A nyúl nem mozdult. Aztán újra lőtt, és a nyúl valami erősen porzó anyagot szórva a levegőbe, megsemmisült. Ekkor döbbent rá, hogy átverték. A halászok ugyanis egy szalmával kitömött nyúlbőrt kötöttek ki, és titokban lesték, mi történik. Őt sem kímélték meg a szokásos vadásztréfától.
Az ajándék és a köszönet
Schrey Elemérnek rendszeres vendége volt egy budapesti sportrepülő ba-rátja, és ahogy sikerült kideríteni, ez Bán Emil volt. (Bán Emil később a háború-ban vadászpilóta lett, majd a háború után Fonyódra költözött, és a tőzegüzem-ben dolgozott. Fonyódon is halt meg 1978-ban, 68 éves korában, és itt nyugszik a fonyódi temetőben.)
Barátságukat Matyival – merthogy Bán emilt közvetlen barátai így hívták – a neves ünnepek alkalmából mindig valami ajándékozással erősítgették.
Egyik karácsony előtt Elemér úr elment vadászni, hogy barátjának az ünne-pekre tudjon valami vadat küldeni. A vadászat azonban nem hozott eredményt.
Hogy mégis küldjön ajándékot, az az ötlete támadt, megtréfálja barátját. Lőtt két szarkát, és szépen becsomagolva postán elküldte egy levél kíséretében. A levélben tudatta: küldi az ünnepekre a fácánokat, és jó étvágyat kíván hozzá.
Sokáig várta, mi lesz rá a válasz. Már a tél is elmúlt, de nem jött semmi. Aztán ezt az egész tréfát el is felejtette. Már tavaszodott, amikor barátja, Matyi Pestről telefonált.
– Húsvétra szeretnék lemenni hozzátok, de repülővel. Gond azonban, hová tudok leszállni. Ki kellene választanod a repülőtéren a legjobb helyet, és ezt valami fehérséggel kijelölni – mondta a telefonba Matyi.
– Örülök Matyi, hogy jössz. Gyere nyugodtan, mindent előkészítek – nyug-tatta meg barátját.
Elemér úr boldogan szervezte a halásztelepi dolgozók körében az embere-ket a repülő fogadására. Kérte őembere-ket, keressenek valami fehér ruhaanyagot, amit kifeszítenek majd a pálya kijelöléséhez. De nem is kellett nagyon szerveznie a fogadtatást, mert ahogy az emberek meghallották, hogy Fonyódon valaki repü-lővel leszáll, mindenki izgatott lett, hiszen repülőt közelről még nem láttak, és így is, úgy is kimentek volna megnézni.
Amikor elérkezett a nap, Schrey Elemér felsorakoztatta az embereit, akik az asszonyokkal és a kíváncsi gyerekekkel együtt lehettek talán negyvenen. A gyülekezés után a csoport élére állt, és kezükben az előkészített fehér
törülkö-zőkkel, lepedőkkel szépen vonultak végig az országúton a fonyódligeti repülő-térre. Útközben még sokan mások is csatlakoztak hozzájuk.
Ott a kiválasztott terep szélén hosszasan rendezgette őket. Az emberek fejük fölött kifeszítették a fehér ruhákat, hogy az így kialakított vonallal a repü-lőből majd jól látszódjék a leszállópálya. Néhány próba után időre elkészültek a repülő fogadására.
Mindenki nagy izgalomban volt. Füleltek, mikor hallják már a repülő zaját.
Nézték-nézték az eget, mikor pillantják meg a gépet. Közben az idő csak múlt, de a repülő nem jött. Eltelt talán egy órányi idő is, amikor Schrey Elemér látja, hogy a hozzájuk vezető úton jön egy autó, majd megáll. A legnagyobb ámulatá-ra, ki száll ki belőle? Matyi, a barátja.
A fejéhez kapott. Azonnal értett mindent.
Emil ugyanis nem repülővel, hanem autóval jött, de már reggel korán, és rejtőzködve végignézte és fényképezte barátját, amint vezeti a felvonulást, és csinálja az egész ceremóniát.
Így köszönte meg a fácánt.
*
Schrey Ede biztonságos életét azonban a II. világháború, pontosabban, a szovjet hadsereg közeledése teljesen felborította. Egy napon – a 20 éves leá-nyát, Melindát és a 84 éves édesanyját itt hagyva – feleségével együtt váratlanul és gyorsan elment Fonyódról. ahogy mondják, félt az oroszoktól, mert tagja volt valami német szervezetnek.
a halászok körében fennmaradt elbeszélések szerint horváth István, huszti gábor, Varga józsef és guzslován István a két halászhajóval, a Csukával és a har-csával vitte őket át Badacsonyba. Aztán később azt hallották, külföldre távoztak.
Ekkor 1944. december 4-dike volt. A nap azért maradt meg az emlékezet-ben, mert a falunak ez történelmi napja lett. Amikor ugyanis a halászok a hajók-kal hazafelé jövet közeledtek a fonyódi parthoz, azt látták, hogy Balatonboglár felől az országúton szovjet harckocsik, teherautók, katonai alakulatok vonul-nak, Bélatelep felől pedig fegyveres harc hangjai hallatszanak. Ebből tudták, bevonultak Fonyódra az oroszok. Már fordultak is, és visszahajóztak a túlsó partra, Révfülöpre, hogy elrejtsék a hajókat.
A Halásztelepet elfoglalta és lezárta a szovjet hadsereg. Amikor 1945. május 9-én vége lett a háborúnak, a halászok elmentek a hajókért a túlsó partra, és ettől kezdve évekig a szovjet katonai parancsnokság felügyelete alatt jóvátétel-ben a Vörös Hadsereg részére halásztak. A telep vezetője Kálmán Rudolf volt, Sinkovits Rudolf hajóskapitány nagyapja.
Schrey Elemér életének további szakasza nem ismert, és hír azóta kevés jött róla.
Úgy hallották, hogy Németországban, Münchenben vagy annak környékén telepe-dett le. Sok év után csupán egyszer látták újra Fonyódon. Barátjához, Matyiékhoz, meg a régi vadásztársához, a nyugdíjas Kanizsai Pálhoz és a temetőbe jött el test-vérhúga és szülei sírjához. Eltávozása után másfél évre ugyanis, 1946. május 4-én meghalt édesanyja, Schrey Edéné, Krisztinkovits Anna is.
A nagy halászbokor a két szovjet katonával (1945)
Felső sor: Pápai János, Guzslován István, Nikola, Háncs János, Joszif
Középső sor: Konkoly Imre, Pandur József, Varga József, Kálmán Rudolf telepvezető, Molnár Sándor, Háncs István, Cserpes István
Első sor: Zsinka Antal, Horváth László, Kiss Gyula, Ambrus Sándor, Györke Ferenc Fekvők: Farkas László, Molnár István
A család sírja – fönt, a temető nyugati szögletében – azóta elhagyatottan pusztul. A kis kőoszlop-kerítés védelmében emelt sírból gödör lett. A szürke gránit sírkövet ferdére billentette már az idő.