melyben a Bölcselet Faust, az Erkölcs Keresztelő János, a Művészet Rafael, a Munka Mártha alakjá-ban járják be a világot, de hiába kopogtatnak sze-génynél, gazdagnál, művésznél, irónál, nem fogadják be őket. Egy espereshez is bemennek, kinek persze
«kövér gazdasszonya» elébb lehazudj a az «öspörös»
otthonlétét, mert «kéregetőnek» nézi szent Jánost, de mikor beereszti őket gazdájához, akkor sincs a fogadtatásban köszönet. Az esperes nem hajlandó az
«üres és értéktelen» szertartásokról lemondani, az
«Erkölcs» se kell neki, mert hiszen ha vétkezik az ember, hát — hehehe — majd meggyónja! Nem meri megmondani az igazat, hanem «képmutató»
marad. Szerencsére a négy utas elér a «jövőbe», a második paradicsom színhelyére, a hol meztelenben járnak az emberek (Nacktkultur!), mert oly tiszták, hogy semmi szükségük ruhára, a »zsidó-keresztény»
szemérem eltűnt. Itt aztán a családapa mond egy félig pantheista, félig Nietzsche-fajta «Miatyánkot», mely a «nagy-én»-hez szól s melyben benne van a többi között, hogy «nincs bűn, csak visszaesés régi világnézetekbe». Egy teljesen öltözetlen ifjú szerelmet vall egy szintén ruhátlan leánynak, ki aztán biztatja, hogy csak tegye őt minél elébb anyává, mert nézze, minden testrésze erre vágyik! Ez a finálé.
Ezek után arra vagyunk kíváncsiak, annyira terjed-e a Horatius-féle poetica licentia, hogy a ki templomban ecsetével és ajkával Isten dicséretére vállalkozik, ugyanaz tollával a «nagy-én» meg a
«kis-én», a «modern pantheizmus», «az egészséges érzékiség» és egyéb modernségek szolgálatába is szegődhetik ?
Nagyvárad, 1911. márc. 11.
Mély tisztelettel Némethy Gyula dr.
W . V i l á g o s . A «Religio»-nak nincsenek bekötési táblái.
Sz. D o b s i n a . A jövő számban közlöm. Tetszik tudni, a komoly birálat megfontolva készül.
A. V e s z p r é m . Köszönöm. Ugy-e nem veszi rossz néven Nagyságod, ha tanulmányát esetleg valamivel későbbre tar-tom fönn ?
B. B u d a p e s t . Pluribus intentus minor est ad singula sensus. Ez lélektani igazság ; a sokfelé megosztott ember semmit sem végez tökéletesen. Ehhez j á r u l ma, hogy érlelni sem akarják termékeiket, hanem azon éretlenül, fésületlenül szeretik megjeleníteni cikkeiket. Minek ez a kapkodás, minek ez az olcsó dicsőség-hajhászás ? A komoly ember hig-gadtan, megfontolva végez mindent ; ebből a munkából kerül-nek ki az igaz értékek.
T. M i s é r d . Jó lesz: a fő, hogy alaposan ismerje az írót.
A tárgy értékét emelné, ha Ambr.-t összehasonlítaná pl. Tert-nal, feltüntetve nemcsak álláspontjaik egyezését vagy eltéré1
sét, hanem a tani fejlődés fokát is. A módszert, hogyan szok-tunk az ilyen kérdésekkel foglalkozni, megtalálja művemben.
Az ilyen kutató munka fárasztó, de élvezetet is nyújt, sokat.
Örvendek annak, hogy hajlama éppen arra a térre vezeti.
F. B u d a p e s t . Tényleg úgy történt. Trott porosz köz-oktatásügyi miniszter a költségvetési bizottságban a hozzá intézett kérdésre azt felelte, hogy a kath. theologiai fakultá-sok nemcsak mint tudományos intézmények birnak beccsel,
hanem azért is, mert a leendő kath. lelkészeket képzik, a kik-nek működése az állam szempontjából is nagy jelentőségű, a miért is az államkormány ragaszkodik a katholikus theo-logiai fakultások megtartásához. — Hogy arra, hogy tudo-mányos jelentőségük is legyen, mi is kiváló súlyt fektetünk, a «Religio» olvasói előtt nem kell külön hangsúlyoznunk.
N. N a g y v á r a d . Valóban úgy van. «Sokat lehetne arról beszélni, hogy a hittel ellenkező modernség (vagyis a téves modernség) hogy grasszál kath. lapjainkban is». Ennek oka benyomásaim szerint általában nem a rossz indulat, hanem az intellectus fogyatkozása, a jóhiszemű tévedések, melyekbe a mai irodalomban boszorkánymódra keringő legellentmon-dóbb eszmeáramlatok sodorják egyik-másik — irodalommal foglalkozó — emberünket is. Ennek orvosszere az lehetne, ha többen figyelemmel kisérnék ezeket a jelenségeket s föl-jegyzett tapasztalataikat időnkint a szeretet hangján pl. itt a
«Religio»-ban közölnék, rámutatva a tévedés mibenlétére. Ez az egyedül hasznos módszer a sajtó embereinek kezelésére, a kik már csak nehéz munkájokért is bizonyos határig kíméle-tet érdemelnek.
M. B u d a p e s t . Az «Esti Újság» márc. 11-ki számának vezércikke valóban engem is meglepett. Hát m á r onnan is jön panasz a boulevard-lapok szenzációt hajhászó zsidógyerekeire ! Arról panaszkodik, hogy a sajtó «vetését ártalmas bogarak és kártékony madarak rongálják»; írja pedig ezt abból az
alkalomból, mivel tudomására jutott, hogy a zsidó riporterek, ha valakihez hozzá akarnak férni, a ki velük szóba nem állana, egyszerűen a «Budapesti Hirlap» vagy az «Esti Újság»
nevében interjuvolják meg, vagyis «hamis cégér» alatt dol-goznak. No ez sok ! Nem ama bizonyos riporterek részéről, mert azok ilyen eljárással csak természetes hajlamukat kö-vetik, de sok az «Esti Újság» részéről, hogy végre ilyen panaszt is mert leírni. A közönség, m á r t. i. a komolyabb része pedig azt a tanulságot vonja le ebből az esetből, hogy ne álljon szóba minden «sajtóval».
K ö n y v a j á n l á s . Ajánljuk a szerkesztő következő m ű v e i t :
B ű n b o c s á n a t a z ő s e g y h á z b a n . 1910. 118 1. Ára 2 K 50 fill.
S z á r m a z á s t a n é s V i l á g n é z e t . 1909. 150 1. Ára 2 K 50 fill.
A m o d e r n i z m u s é s a k a t h o l i c i z m u s . 1908. 224 1. Ára 3 K 20 fill.
K r i t i k a i t a n u l m á n y o k A c s á d y t ö r t é n e t é r ő l . 1904. 512 1.
Ára 4 K 20 fill.
Kaphatók a Szent-István-Társulat könyvkereskedésében, Budapest, IV., Kecskeméti-utca 2.
TARTALOM. Hogy ír Reinke Istenről ? III. Floznik György dr.-tól. — Az 1894. évi XXXII. t.-c. az életben.
Siposs Ágostontól. — Hoíbauer sz. Kelemen élete alko-nyán. XI. Breznay Béla dr.-tól. — Ultraviola gondolatok egy koporsó körül. Hajós Szaniszlótól. — Reformeszmék a böjtről. Kóza Györgytől. — Egyházi világkrónika.
—y - / a - t ó l . — Irodalom. Dreisziger : A kalocsa-egyház-megyei tanítótestületek 1910. Értesítője. Timár Kálmán-tól. — Frank: Der Fluch in der Religion der Liebe. II.
Tichy Sándortól. — Zapletal : Az ó-szövetségi szentirás-magyarázat néhány feladatáról. II. Pfeiffer Miklóstól. — Levél a szerkesztőhöz. (Egyik festőnk ecsettel és tollal.) Némethy Gyula dr.-tól. — Telefon.
L a p t u l a j d o n o s és k i a d ó :
DUDEK JÁNOS dr. egyetemi ny. r. tanár.
Slephaneum nyomda r. I. Budapest, VIII., Szentkirályi-utca 28.
LXX. évfolyam. 13. szám. 1911. március 26.
R E L I G I O
TUDOMÁNYOS, TÁRSADALMI É S IRODALMI KATHOLIKUS FOLYÓIRAT
Megjelenik - július és augusztus hónapot kivéve - minden vasárnapon.
E L Ő F I Z E T É S I Á R A
Egész évre...
Félévre
F E L E L Ő S SZERKESZTŐ
K 1 2 - D U D E K J Á N O S dr.
6 - EGYETEMI TANÁR
S Z E R K E S Z T Ő S É G É S K I A D Ó H I V A T A L
Budapest, IX. ker., Ferenc-körút 27.
Hogy ír Reinke Istenről?
( I V . )Halljuk Beinkét magát. «Die Philosophie — írja — soweit man sie christlich nennen darf, anerkennt drei Quellen der Gotteserkenntnis: die Quelle der Natur (természettudomány), die historische Quelle, wie sie in der Bibel eingeschlossen ist, und die Quelle des Gefühls, aus der Kant seinen kategori-schen Imperativ herleitet. (S azután így folytatja) : Die sorgfältige Prüfung muss einräumen, dass keine dieser Quellen apodiktisch beweiskräftig ist».1 S az okát annak, hogy miért nincs föltétlen bizonyító képessége a felsorolt források egyikének sem, ebben a d j a : mivel nem győznek meg mindenkit. De hiszen máshol2 ő maga is mondja, hogy a hitetlenség oka nem annyira a bizonyítékok elégtelenségében, mint inkább egészen más téren, lélektani okokban kere-sendő.
Alább pedig ezeket m o n d j a : «Der Schluss aus den Naturerscheinungen auf Gott ist insofern ein Inductionsschluss zu nennen, als er von zahlreichen Einzelheiten auf ein allgemeines Prinzip hinführt.
(S most figyeljünk a következő sorokra) : Keine Induction kann apodiktische Gewissheit liefern, son-dern immer nur Wahrscheinlichkeit. (S ebből, mint előzményből következik aztán, hogy) : Darum kön-nen wir auch sagen, der Naturlauf mache uns das Dasein Gottes wahrscheinlich.»3 Am, hogy az induktiv bizonyítás többet egyszerű valószínűségnél sohase szülhessen, tagadjuk: lehet törvényes indukcióval kétséget kizáró következtetésre is jutni. Természete-sen, ha ily téves elvből von Reinke következtetést, nem csoda, ha a következmény sem helyesebb ennél.
Annyit Reinke sem tagad, hogy a természetből tör-vényes indukcióval következtetünk Istenre, a törvé-nyes indukció pedig (bár ezt már tagadja) többet szül egyszerű valószínűségnél s ezért Reinke csak akkor következtetne helyesen, ha eredményképen azt mutatná ki, hogy a természet Isten létét nemcsak lehetségessé, hanem biztossá is teszi.
Kant tudvalevőleg elvetette volt azt az
Isten-1 Naturwiss. Vortr. 33. 1.
3 Die Welt a. Tat. 482. 1.
3 Naturw. Vortr. II. 38. I.
bizonyítékot, melyet a világon észlelhető célszerű-ségre építünk s melynek segítségével, mint fönnebb láttuk már, Reinke is mint biológus, Isten létét bi-zonyította volt. S most, midőn ezen ügynevezett teleologiai érv értékeléséről van szó, Reinke ime, hogy nyilatkozik: «Wenn Kant die apodiktische Bündigkeit dieses Beweises bestritten hat, so ist ihm dies ohne weiteres zuzugeben.»1 Igazán csodálatos!
«Dieser Beweis — folytatja Beinke — der sich auf die Zweckbeziehungen der Teile im Pflanzen- und Tierkörper stützt, sagt aus : für unsere menschliche Vernunft sieht es so aus, als ob eine zwecksetzende Intelligenz diese Harmonie der Organismen hervor-gebracht habe.»
Hogy azonban legmeggyőzőbb bizonyítékaink-nak ily félbizonyítékokká való lefokozása mily hely-telen és tarthatatlan, erről maga Reinke is tanús-kodni látszik. Sokhelyütt saját szavai is mintha sej-tetnék, hogy gyakorlatilag Reinke is nagyobb bizo-nyító erőt tulajdonít érveinek, mint a mennyit elmé-letileg a «wahrscheinlich», «als ob» s hasonló értelmű kifejezéseivel jelenteni akar. Úgy látszik, tényleg az értelmi különbség árnyalatainak pontos megjelölésére alkalmas, minden félreértést kizáró, határozott filo-zófiai kifejezések hiánya is oka annak, hogy Reinke ily fogalomzavarban látszik. Talán innen magya-rázható következetlensége is, mely az ellenmondások látszatával bír. Annyi tény, hogy Reinkének igen nagy kedve telik abban, hogy az általánosan ismert és használt szavaknak új értelmezést adjon. így mond állati és növényi lélek helyett dominánsokat, Isten helyett kozmikus Értelmet, s mint láttuk, ugyancsak Istent jelöli a sokak előtt gyanús «Weltseele» és
«Weltvernunft» kifejezésekkel is. S így — hogy na-gyot s valót mondjunk — bár maguk a Jézustársa-sági s minden izében katholikus fölfogású Ton-giorgi2 és Secchi3 neves tudósok is a vitaiizmus
kér-1 U. o.
2 P. Tongiorgi szerint nem létezik a növényekben a fizikai és vegyi erőknél magasabb rendű életelv : «Hae tarnen vires in plantis non aliud esse videntur, quam variae résul-tantes virium meehanicarum et chimicarum, prout hae sub organismi conditionibus operantur-. (Psichologia. 4. kiad. 21.1
3 P. Secchi a scholastikusok «anima vegetans»-át elveti
194
R E L I G I O
LXX. évi-. 1911.désében sokkal materi álisabb gondolkozásnak a pro-testáns Keinkénél,1 mégis épen Reinke tiltakozik oly hevesen az ellen, hogy őt a vitalisták közé soroz-zák.2 Pedig Reinke elvitázhatatlanul vitalista. Leg-föllebb a «vitalista» kifejezés, vagy a többi vitalista ellen lehet kifogása, a mi a lényegen keveset vál-toztat.
Miért ne volna lehetséges tehát, hogy valahány-szor Reinke Isten-bizonyító érveinknek csak való-színűséget eredményező értéket tulajdonít, a «való-színű» kifejezést sem veszi a bölcseletben közönsé-gesen használt értelemben. Mert néha mintha ő is észrevenné, hogy «valószínűséggel» (Wahrscheinlich-keit) igen keveset mond. Ezért van szüksége Leib-nitzra, hogy a következőket mondhassa : Der Grad dieser Wahrscheinlichkeit ist ein so hoher, dass Leibnitz, temperamentvoller als Kant, ihn für zwin-gend erklären konnte».8 Azt m o n d j a : kényszerít («zwingend»); m á r pedig a mi csak valószínű, az lehet nem is igaz, annak lehet az ellenkezője is igaz s ez ellen az ész nem kel ki, tehát mikor
«Wahrscheinlichkeit»-ot mond, többről beszél egy-szerű valószínűségnél. Azt m o n d j a : kényszerít, m á r pedig a mi csak valószínű, a miről ellenkezőjének lehetőségét is belátjuk (s ez a valószínűség lényege), az nem kényszeríthet arra, hogy elfogadjuk s igaz-nak tartsuk. Tény tehát, hogy Reinke valószínűség-ről beszél ugyan, bár ennél többet akar mondani.
S hogy igazán így van, Reinke maga lehet rá a tanú, következő nyilatkozatával is: «Die Quelle des Lebens kann nicht aus sich selbst fliessen, sie leitet uns zweifellos (s e szóból érvelünk) bis zu den Spu-ren der Gottheit hinauf».4 Ugyan ki állítaná, hogy Reinke a «zweifellos» határozóval csak annyit akart s a növényben mutatkozó életjelenségeket szintén egyszerűen belső fizikai erők eredőjének tartja : «Gli antichi attribuirono queste azioni (t. i a növénynek a táplálkozásban, növeke-désben és szaporodásban megnyilvánuló életjelenségeit) ad un'anima vegetante, ma esse possono essere il risultato semptice delta disposizione delle parti congiunte colle forze fisiche». (L'unità delle forze fisiclie. 3. kiad. II. 366. I.)
1 Mily kitűnően megcáfolják Tongiorgit és Seccliit Reinke következő szavai : «Dass im Lebensprozesse lediglich ein Gewirr mechanischer Tatsachen vorliege, ist wohl eine Hypothese, oder gar ein Wunsch, den manche hegen, der aber leider den Fehler besitzt, den Tatsachen nicht zu entsprechen. (Die Welt als Tat. 297. 1. — V. ö. Reinke: Philo-sophie der Botanik több helyét is, igy pl. 52. 1.)
2 «Diese meine Anschauung möchte ich als die mecha-nistische Auffassung des Lebens bezeichnen . . . Ich glaube, dass diese Auffassung d u r c h a u s verschieden ist vom soge-nannten V i t a l i s m u s . . . In der Philosophie der Pflanzen u.
Tiere von einer Lebenskraft zu sprechen, scheint mir soviel Sinn zu haben, als wollte man in der Technik eine Maschi-nenkraft gelten lassen, die bald Taschenuhren, bald Loko-motive, bald Phonographen in Szene setzt. Darum sollte von der Lebenskraft füglich nicht länger die Rede sein.»
(Nat. Vortr. III. 67. 1.)
3 Naturw. Vortr. II. 38. 1.
* U. o. 31. 1.
mondani, mint a mennyit a valószínűséget jelentő
«vielleicht» vagy «wahrscheinlich» kifejezésekkel is jelölhetett v o l n a ?
Megerősíti ebbeli igazunkat Reinke következő kijelentése is: «Die Kenntnis der Natur führt un-ausweichlich (tehát?) zur Gottesidee, und gerade nach den Gesetzen der Causalität sind wir nach meinem Dafürhalten des Daseins Gottes so sicher (tehát?), wie des Daseins der Natur».1 Hát a termé-szet léte is csak valószínű Reinkének? Bizonyára nem. Akkor hát ugyan hol található apodiktikusabb bizonyíték annál, mely Isten létéről olyannyira meg-győz, mint a mennyire megvagyunk győződve a lát-ható természet létezéséről 1
Úgy látszik, Reinke erősen Kant hatása alatt áll s ezért tulajdonít a természetből merített Istenérvek-nek ő is csak valószínűségi bizonyító erőt. Ez állítás következőképen indokolható :
Elismeréssel adózik Reinke Kantnak, a miért legszigorúbb transcendentális kritikája mellett is ez egyet megtartotta, hogy a természetben látható össz-hang és célszerűség úgy tünteti fel a világot, «als oh sie durch eine höchste Vernunft angeordnet wäre».2 Alább Kantot szószerint is idézi, a miből látható, hogy a mit Reinke saját véleménye gyanánt hangoz-tatott volt, ugyanazt és ugyanazon szavakkal m o n d j a maga Kant is.3 S aztán akárcsak Kantot védeni s magát igazolni akarná, idézi Kantot a következőkben is: «Wenn ich sage, wir sind genötigt, die Welt so anzusehen, als ob sie das Werk eines höchsten Ver-standes und Willens sei, so sage ich wirklich nicht mehr (ugyan hát kell-e több!), als: wie sich verhält eine Uhr, ein Schiff, ein Regiment zum Künstler, Baumeister, Befehlshaber, so die Sinnenwelt zu dem
Unbekannten» (t. i. Istenhez). Am keresve sem talál-hatott volna jobb hasonlatot, mint ezt, melyben az óráról órásra, a célszerűségből Istenre («zu dem Unbekannten») következtethetni. A hasonlat nagyon jó, de nem Kant, illetőleg Reinke számára, hanem annak bizonyítására, mily kevés a valószínűségre való következtetés. Hiszen az óráról nem valószínű-séggel jutok az órásra, hanem határozott bizonyos-sággal. Csak azon esetben lehetne a világban észlel-hető célszerűségből Istenre csupán valószínűséggel következtetni, ha a hozott hasonlat nem volna teljes.
Már pedig a hasonlat tökéletes s ezt maga Kant is helyesen föltünteti, miközben a fölvetett gondolatot tovább szövi : «Eine solche Erkenntnis ist die nach der Analogie, welche nicht etwa, wie man das Wort gemeiniglich nimmt, eine unvollkommene
Ähnlich-1 Die Welt a. Tat. 479. Ähnlich-1.
2 Naturw. Vortr. II. 60. 1.
3 Kant szavai, a mint Reinke idézi, a következők :
« . . . D a s spekulative Interesse der Vernunft macht es notwen-dig, alle Anordnung in der Welt so anzusehen, als ob sie aus der Absicht einer allerhöchsten Vernunft entspros-sen wäre».
15. szám.
R E L I G I O
22Í)keit zweier Dinge (s e két dolog jelen esetünkben 1. az óráról az órásra és 2. a természetből Istenre való következtetés), sondern eine vollkommene Ähnlichkeit zweier Verhältnisse (azon viszonyról van szó, mely egyrészt az óra és órás, másrészt a természet és Isten közt fönnáll) zwischen ganz ähnli-chen Dingen bedeutet» (Kant).1
Állíthatjuk tehát — s nem alap nélkül — hogy Reinke Kant hatása alatt megtartotta ugyan a «való-színűség» kifejezést a teleologiai érv bizonyító ere-jének megjelölésére, a nélkül azonban, hogy a ki-fejezéssel magát a fogalmat is magáévá tenné. Egy-részt hasonló eset Reinkénál, mint fönnebb említet-tük, nem épen ritka s másrészt e magyarázattal volna menthető legkönnyebben Reinke kifejezésmódja s logikailag indokolható is, bár mégis szokatlan marad.
Reinkének a teleologiai érv úgyszólva egyetlen erős-sége, melyből következtetéseit v o n j a ; nem tehető tehát fel, hogy ez érvek értékét ő maga akarná gyön-gíteni. Már pedig hogy a teleologiai bizonyítékoknak mily lefokozását jelentené a már bőven ismertetett valószínűségi elmélet, példa erre maga Kant is, a ki e valószínűségi elméletből végre a célszerűségi bizo-nyíték teljes tagadására j u t ; nem is lehet másképen.
Floznik György dr.