10. szám.
R E L I G I O
167hogy mit gondolnak, tanácsos dolog-e az adott kö-rülmények között az, hogy a kongregáció a világi hatóságnál engedelmet kérjen zárda alapítására. Az atyák azt tanácsolták, hogy a kanton elnökénél kell mindenekelőtt puhatolódzni. S Passerat atya az elnök-től azt a választ kapta, hogy igenis, remélhetnek az atyák, de várjanak még egy kissé. 1817-ben Odet, gruyérsi prefektus volt az, a ki Hofbauer atya kon-gregációját Svájcban saját templom és rendház
bir-tokába jutatta, illetve terelte. Ezt mondta Passerai atyának : Kerületem egyik völgyében, Cerniat plébánia területén, van magas hegyektől környezetten egy ős-régi karthauzi kolostor. Valsainte a neve; legutóbb trappisták laktak benne, most üres; a kormány bir-tokában van. Bátran kérheti a P. Rector, minden bizonnyal megkapja. Passerat atya sietett a kérvény-nyel, s a kantoni nagytanács 1818-ban nagy több-séggel megszavazta Valsainte-t a redemtoristáknak.1
Mindez, természetesen, Hofbauer atya tudtával történt. S minthogy Jeuni Tóbiás, Freiburgban székelő
«genfi és lausannei» püspök a rendnek minden te-kintetben nagy pártfogója volt, szentünk 1818. febr.
20-án kelt levelében hálás köszönetét fejezte ki a nagytanácsnál latbavetett pártfogásért s fölkérte őt, hogy a világi hatóságnál ezentúl a rendet az ő viká-riusi hatóságának képviseletében is támogatni kegyes-kedjék. Bár a nagytanács külön törvényszakaszban korlátozásokat állított föl, szentünk ezt a korlátozást is elfogadta, abban a reményben, hogy idővel a kormány a szakasz szigorát enyhíteni fogja. Passerat atya az állami befogadás határozatának vétele után Valsainte-t azonnal birtokába vette. A rend bevonulása nagy ünnepéllyel ment véghez. Az atyák körmenetileg vo-nullak föl a cerniati plébánia-templomból a kolos-torba. Nagy néptömeg követte őket hálaadó, Te ü e u m - o s istentiszteletre.
Kolostor s templom tehát már végre volt; de nem volt miből bebútorozni, illetve fölszerelni. Magában-véve még nagyobb baj volt az, hogy élni sem voll miből.
Ám a nagyobb bajon, úgy a hogy, a megszokott módon segítettek Hofbauer atya liai — mert valamennyien azok voltak, — a templomnak pedig Hofbauer atya Récsből küldött templomi szereket azokból, melyeket ő Varsóból megmentett.2 Minthogy a rendtagok Val-sainte-ben egészen a rend szabályai szerint élhettek, szentünk legifjabb kedves tanítványát, Joseph Srnát odaküldte hozzájok, hogy nevelését m á r most ők foly-tassák. Ez a nagyreményű ifjú hét évig lakott Hofbauer atyával Bécsben együtt. Tanítani Stark és Sabelli atyák tanították őt, a nevelését maga szentünk végezte.
A boldoggáavatás aktáiban ez a tanítvány, mint szem-tanú, a következő vallomást tette Hofbauer atyáról :
«Bármit beszéltek róla kint, csak árnyéka volt annak, a mit én rajta közelről tapasztaltam».3
Breznay Béla dr.
1 Innerkofler, 760. 1. 2 Haringer, 321. 1.
3 Summarium, a. 1866. 11. 1.
168
R E L I G I O
LXX. évi-. 1911.megtalálta I. Salmanassarnak körülbelül 1300-ban Kr. e. épült palotáját, a 200 évvel később épült Tigla
Pileser-palotát és az évek múlva folytatott ásatások-ban végre Sennacherib és Asarhaddon palotáit is.
De mindennél fontosabb volt Assurbanipal könyv-tárának megtalálása a Krisztus előtti VII. századból.
Tízezernél több agyagtábla, mindkét oldalán ékírás-sal teleírva, alkotta ezt a királyi «könyvtárt». A finom agyagból gyúrt táblát puha állapotában ügyes író-emberek teleírták ékirásokkal, melyek oly finomak és aprók, hogy gyakran csak nagyító üveggel olvas-hatók el.
Pótolhatatlan nagy kár azonban, hogy e táblák legnagyobbrészt össze voltak törve. A bajt még nö-velte ama vigyázatlanság, mellyel e ritka kincseket kosarakba söpörték, majd meg ládákba helyezték, hogy Londonba szállíttassanak. Hosszú és fáradságos munkába keriil u. i. a töredékek összeállítása, pedig hogy összefüggnek, számozott voltuk is mutatja. Az ősi Ninive feltámadt tehát halottaiból, de egyelőre még néma m a r a d t : a babyloni ékirást még nem tudták olvasni.
A Persepolisban talált feliratok háromféle ék-iratot tüntettek fel, melyek közül a perzsa nyelvűt fejtették meg legelőször. A Ninivében talált feliratok közlésével a másik két ékírás megfejtése is kezdte a tudósokat foglalkoztatni. Ez kemény diónak bizonyult.
Midőn Botta az általa megvizsgált feliratokból nem kevesebb, mint 642 különböző ékjegyet állapított meg, tisztában volt azzal, hogy ez nem betűírás. A későbbi kutatások is megerősítették ezt. Kitűnt, hogy a baby-loniak szótagírást, sőt fogalomírást használtak, vagyis hogy egy-egy ékj egy csoport nem egyes betűt, hanem egy-egy szótagot jelent, sőt egész fogalmat fejez ki. Innét a jegyek sokfélesége. Azt is megállapították, hogy egy-egy ékcsoportozat más-másképen ejtendő ki a szóban elfoglalt helyzete szerint. Mindez termé-szetesen nagyon megnehezítette a megfejtést. Merész kombinációk és főkép a nagyszámú tulajdonnevek összehasonlítása végre itt is sikerre vezetett. A kétel-kedők is megnyugodtak, midőn 1857-ben az addig legkiválóbb négy tudós mintegy nyilvános vizsgát tett a londoni Boyal Asiatic Society szine előtt. Ez évben u. i. Bawlinson, Hincks, Oppert és Talbot történetesen együtt voltak Londonban. Talbot indít-ványára mind a négyen egy Tiglat-Pilesertől szár-mazó feliratot egymástól függetlenül lefordítottak és azt lepecsételve az említett Társulatnak átadták. Az eredmény meglepő volt : mind a négy fordítás a lényegesben egyezett. Ezzel a hosszű és fáradságos m u n k a sikere el volt ismerve és a francia Ménant 1868-ban m á r mathematikus biztonsággal adhatta elő az ékírás olvasásának szabályait. Ugyanezt tette Németországban egy évvel később Schräder, kiknek nyomaiba azután Delitzsch, Meissner, Scheil, Fossey, Brünnow és mások léptek.
Most m á r tudjuk, hogy az assyrok és babyloniak
által használt írás eredetileg az accadok vagy sumi-reknek volt írása, mely képes fogalomírás volt. Az assyrok és babyloniak csakhamar egyszerűsítették ezt a nehézkés írást olyképen, hogy az eredeti képnek csak körvonalait tartották meg s ezt ékekkel jelez-ték. Ezt az egyszerűsítést az egiptomi hieroglifáknál is megtaláljuk, a hol pld. a hal képéből később egy vízszintes vonal lett fejjel és farkkal, a vonalat pedig egy kisebb függőleges vonal metszette át. A baby-loniak még egyszerűbben három vízszintes ékjeit egy függőlegessel metszettek át. így származott a sok képből a sok ékjegycsoport.
Amerika felfedezése egy világrészt nyitott meg a jövő számára. A hieroglifák és ékiratok megfejtése több ezer éves múltba engedett belepillantást az emberiségnek. Champollion, Grotefend, Oppert s mind a többi lángelme megannyi erősfényű reflektor ez évezre-des homályban. Tekintve, hogy a fénysávok közül sok az isteni kinyilatkoztatás nyomait világította meg s oly adatokat szolgáltatott kezünkbe, melyek a Szent-írásnak történeti tekintélyét is megerősítik, nehéz eldönteni, melyik felfedezés mondható nagyobb hord-erejűnek. Babura László dr.
"Létezik-e állományi változás? <n.)
Fölfogásunk ellen egy valóban alapos nehézséget lehet fölhozni. Ezen nehézséget elsősorban az úgy-nevezett alkatrész megmaradásának törvénye okozza, mely szerint : «Az alkatrész oly része a vegyületnek, mely chemiai átalakuláskor minőségének megmara-dásával átvihető egyik vegyületből a másikba». Ezt kiegészíti azután az elemi alkatrészekről szóló tör-vény, mely szerint : «Az elemi alkatrészek minősége semmi eddig ismert befolyással véglegesen meg nem semmisíthető».1
Ki is használja Than ezen törvényt, midőn a következőképen í r :
«E nagyfontosságú tétel, mely szigorúan és álta-lánosan érvényes, kapcsolatban az anyag megmaradá-sának törvényével annak elfogadására késztet ben-nünket, hogy az elemi alkatrészek a vegyületek mo-leculáiban különvált és oszthatatlan tömegrészek (atomok) alakjában fordulnak elő. A tömegükre nézve oszthatatlan atomok hordozói annak a minőségnek, mely minden egyes elemi alkatrészre nézve jellemző.
Ez a minőség az elemi alkatrész különféle vegyüle-teiben módosulhat ugyan, de ugyanazon vegyületben mindig ugyanaz. Mivel ilyen azonos sajátságú vegyü-letet az elemi alkatrész bármily vegyületéből min-denkor előállíthatunk, következik, hogy nem áll hatalmunkban ezt a jellemző minőséget megsemmi-síteni. E törvény egyik leghatalmasabb támasza az atomhypothesisnek és annak helyességét nagyon valószínűvé teszi».
1 Than K. : A kísérleti chemia elemei. I. köt. VI. Az alkatrészekről.
10. szám.
R E L I G I O
169 Midőn az állományi változás bizonyításáról vanszó, az alkatrészek megmaradásának törvényére ve-zetendő vissza Richter törvénye is, mely szerint:
«Minden chemiai átalakulásban a kölcsönösen ható és keletkező homogen testek mennyisége molekula súlyaiknak egyszerű sokszorosa», a mi laikus nyelven annyit jelent, hogy a vegyületek molekula súlya egyenlő a vegyületet alkotó elemek atomsúlyának összegével.
Ugyancsak idetartozik és ezt bizonyítja Gay-Lussac térfogati törvénye, mely szerint «chemiai át-alakulásokban a kölcsönösen vegyülő és keletkező homogen gázok egymásnak egyszerű sokszorosai».
Az alkatrészek megmaradásának törvénye való-ban súlyos nehézséget képez legalább látszólag és az első pillanatban, a mikor inkább a tüneménynek fizikai része van ránk hatással, egész természetes-nek tűnik föl. Minő elv lehet tehát irányadó ezen kérdés eldöntésében ?
Nézetünk szerint csak az okság elvének szigorú alkalmazásával lehet ezen kérdést eldönteni. A hol azonos hatások és tulajdonságok nyilvánulnak, ott azonos az állomány, de a hol kúlömbözők a hatások és ezen külömböző hatásokat nem lehet az elemek hatásai összegének tekinteni, ott külömböző alapokat kell feltételeznünk. A jelen kérdést tehát az fogja eldönteni, vájjon a vegyületek hatásait, tulajdonsá-gait ki lehet-e magyarázni, mint az elemek hatásai-nak összegét, illetve eredőjét? Mert, hogy külömböz-nek az egyes elemek hatásaitól és tulajdonságaitól, bizonyítani is fölösleges.
Mai chemiai ismereteink mellett nem vagyunk annyira, hogy az elemek hatásai, illetve tulajdonságai összege gyanánt tekintsük a vegyületek tulajdonságait és hatásait, sőt nincs is remény, hogy ez valaha si-kerüljön. íme a bizonyítás! Az oxigén táplálja a tüzet, sőt maga az égési folyamat sem egyéb, oxidatio-nál ; a hydrogen is tápot ad a tűznek, de ha a ket-tőt összeadjuk, mégis oltják a tüzet. Ep úgy nem lehet megmagyarázni az atomok összetétele által előállott hőt sem atomista alapon, mert más össze-tételek fejlesztés helyett inkább elnyelik a hőt.
A vegyületek tulajdonságait és hatásait tehát nem lehet az elemek tulajdonságai összegének tartani, mert velük sokszor ellentétesek, vagy tőlük legalább is függetlenek, mint ezt tételünk bizonyításánál láttuk.
Kérdés azonban, vájjon a vegyületek molekula súlya, a mely egyenlő az atomok súlyösszegével, ez ismét a térfogatösszeggel, nem bizonyítja-e, hogy mégis csak megmaradtak az atomok, tehát a vegyü-let még sem egyéb az atomok összegénél ?
Ámde ezen második ellenvetésnek logikai szükség-kép bizonyító ereje nincs, mert lehetséges, hogy csak az állomány változott, de nem a járulékok, a melyhez a súly, kiterjedés és az érzékek alá eső tünemények tartoznak. Lehetséges továbbá, hogy mint Pesch
tanítja, új állomány lépett föl, anélkül, hogy az elemiek teljesen megsemmisültek volna. Hogy melyik észszerűbb, melyik helyesebb, szigorúan nem tartozik az állományi változás létezésének kérdéséhez, hanem csak annak módjához. A kérdésnek ez a része már nagyon is metafizikai, érzékeken túl eső lévén, itt m á r az észokoskodás lép előtérbe.
Az eddig mondottak után távolról sem akarjuk állítani, hogy a chemiából vehető összes esetekben ki-mutattuk, miszerint a vegyület ellentétes, vagy más tulajdonságokat mutat föl, mint az elemi alkotórész.
De ez nem is szükséges, elég, lia néhány eset-ben mutatjuk ki, mert ezáltal bebizonyosodik az állományi változás jogosultsága, legfeljebb kiterjedé-sét illetőleg lehet észrevételeket tenni.
Értekezésünk általános következményeként rövi-den a következőket állapíthatjuk meg: Ellentétes vagy különböző tulajdonságoknak és hatásoknak hordozóiul ellentétes vagy különböző állományokat kell feltételeznünk. Ámde ezen eset fordul elő a vegyületeknél, legalább igen sok esetben, tehát az alkotó alapállományokétól különböző uj állományt kell náluk föltételeznünk. Más szóval létezik állo-mányi változás.
A chemiának mai fejlettsége mellett ezt kell mint helyes és jogos alapot elfogadnunk. Lehet — bár nem hisszük — hogy későbbi chemiai kutatások mást fognak kideríteni, de a mai chemia semmi-képen sem követeli, hogy feladjuk Aristotelesnek, aquinói szent Tamásnak és más lángeszű tudósok-nak más téren is nagyon bevált fontos bölcseleti tételét. Ugyancsak a mondottakból láthatjuk, milyen joggal ajánlja XIII. Leó után X . P i u s is a «Sacrorum Antistitum» dekrétumában különösen aquinói szent Tamás bölcseleti rendszerét, mikor ezeket í r j a :
«Midőn előírjuk, hogy az iskolás bölcseletet kell kö-vetni, különösen azt értjük, melyet szent Tamás tanított, a melyre vonatkozólag helyben hagyjuk mindazt, a mit elődünk e l r e n d e l t . . . A tanítókat pedig intjük, hogy nagyon is tartsák szem előtt, miszerint szent Tamást különösen metafizikai kérdésekben még csak kevéssé sem lehet elhagyni nagy kár nél-kül». Mint láttuk, a chemia épen nem követeli szent Tamás rendszere ezen fontos pontjának föladását, tehát m a r a d j u n k mellette. Kaszás Bajmund.
P a r i s . «Nathan terve Lumentől.» — Ez alatt a cím -p « • alatt kapott és közölt az itteni «Univers» egy külföldi
isme-rőstől egy cikksorozatot, melynek tartalmával, hogy világ-különösen az 1910/11. év eseményeit megérthessük, ok- l^rónikct.
vetetlenül meg kell ismerkednünk. A cikksorozat külön cimek alá van foglalva. Mi is úgy fogjuk közölni.
Az első cím ez : A londoni zsidó.
Ki ez az" Ernest Nathan, ki Londonban született, tehát angol származású, abban az időben, mikor a hír-neves Mazzini József ott tartózkodott?
Azt mondják, hogy ő maga is azzal dicsekszik, hogy
174
R E L I G I O
LXX. évi-. 1911.egyenes leszármazottja, fia a XIX. század e félelmetes konspirátorának, a ki szellemutódja volt a német Weis-hauptnak, ki a szabadkőművességre a XVIII. században világosságot árasztott. A mi ebben a dologban kétség-telen, az abban áll, bogy Nathant a inai szabadkőműves-ség körében mindenki mint ilyent «tiszteli». 0 a szabad-kőművesség «istenségeinek» egyike.
Nathan zsidóul annyit jelent, mint — ajándékba adott, latinul donatus. A kérdés itt most az, hogy kinek az ajándéka vájjon: Istené-e, vagy az anti-istené? Van ok arra, hogy ez utóbbi felé hajoljunk.
Nathan ezidőszerint kétségtelenül zsidó, talmud szel-lemű, kabbalista feje Rómának, a melynek valóságos ura, mert polgármestere, értve természetesen Róma alatt a «harmadik Rómát», a mely 1870 óta létezik. O itt az állandó, nemzetközi, egyetemes szabadkőműves össze-esküvés élén áll — a pápaság — az egyház élő feje — ellen, igenis a pápaság, a 40 év óta fogoly pápa ellen, az ellen a fogoly ellen, ki látszat szerint az «Egyesült Olaszor-szág» királyának a foglya, valóság szerint azonban a szabadkőművesség foglya, a mint ezt Velencében 1896-ban Sarto biboros patrárka, most X. Pius pápa nyilván-valóvá tette.
Tehát Nathan angol alattvaló, ki az ő szabadkőmű-ves neveltetését Angolország Nagy Egyesült Páholyától kapta, ettől a páholytól, mely Mazzinit támogatta. Most naturalizálva, polgárosítva van Olaszországban, és ezideig, mint .\N.\M, az olasz szabadkőművesség élén áll. Hogyha ebben a minőségében most Ferrari/.t. helyettesíti őt, ebből nem következik az, hogy Nathan elhagyta az olasz páho-lyok vezetését. Ö most a Rómába központosított felsőbb nemzetközi szabadkőművesség végrehajtó hatalmának intézője. Csaknem teljesen zsidókból álló sanhedrinnek (gyülekezetnek) az elnöke.
Az az anlipápai, antikrisztusi szerep, melyet Nathan elég nyomorúságosan, a szabadkőművességtől, tudjuk, hogyan összetákolt «harmadik Róma» kapitoliumi ma-gaslatáról betölteni igyekszik ; az ö 1910 szeptember 20-iki összefüggéstelen dühös beszéde, melyet nagy igye-kezettel készítettek elö a páholyok s melyet Nathan a Porta Pia előtt okádott ki (sic, vociférations vomies), elég világosan mutatják a jelenlegi helyzet minemü-ségét.
Más tényekkel ezt a dolgot még szabatosabbá lehet tenni.
Habár jelenleg az „olasz király" iránt a felszínen egy nemét a loyalitásnak tanúsítja ; habár mellén (demok-rata pózolásai dacára) a savoyai „nagy kereszt" jelvé-nyét hordozza, ő, Róma polgármestere, alig két év előtt, szintén a 20-iki ünnepség alkalmából, kivilágíttatta a Colisseumot, melyet a keresztény vértanúk vére szentelt meg, és ott a savoyai hivatalos kereszt hetyébe az «Egye-sített 01aszország»-nak köröskörül «sugáros csillagát», a szabadkőművesség kiváló jelvényét állította fel, a melynek öt szöglete, a nagy titkos szertartás értelmében, eme hires öt betűnek S . •. A . •. T . •. A . •. N . •. felel meg.
A quirinali király ezt a csillagot fennakadás nélkül elfogadta, hiszen talán tudja is, hogy az mit akar jelenteni.
A fensőbb nemzetközi szabadkőművesség, a melynek igazi megalkotói 1870-ben, Róma elfoglalása előtt, az amerikai P i k e . - . t és az olasz Mazzini . \ t. valának,
ezen a napon (1870 szeptember 20-án) a páholyokban mindenütt a «vigság ágyúit» (batteries d'allegresse) süt-tette el.
K r i s z t i á n in. Krogh-Tonningh halála. — Mult vasár-nap (ma két hete) itt Krisztiániában, mikor épp útban volt St. Olaf temploma felé nagymisére, hirtelen össze-esett és meghalt Krogh-Tonningh dr., Norvégország legkiválóbb embereinek egyike. Egykor protestáns lel-kész volt, de 1900-ban visszatért a katholikus egyházba.
Megtérése, bár azt a «Morgenblad» ban közzétett írásai előre sejtették, rendkívüli izgalmat kellett a három skan-dináv országban.1 Krogh-Tonningh, valóban a luthe-ránus hittudósok körében korának egyik legnagyobb, sőt mondhatni legnagyobb alakja vala hazájában. Tekin-télye és befolyása, melyre lelki vezetés és prédikálás, de főleg sokoldalú irodalmi munkássága útján tett szert, igen magas fokra hágott. Született 1842-ben, hit-tudományt a krisztiániai lutheránus theologiai fakul-táson tanult. Azután külföldi egyetemeken bővítette tanulmányait. Lelkipásztori gyakorlat közben nyert 1887-ben doktori diplomát a protestáns hittudomány-ból. Doktori értekezése «Az őskereszténység védelme»
cimmel jelent meg, a mely akkor óriás hatást keltett a lutheránus egyház körében. Csakhamar kinevezték a gyakorlati hittudomány egyetemi tanárává és egyúttal Krisztiánia legszebb templomának, a Gamle Akerskirke nevűnek, lelkipásztora lett. Itt, ebben a kettős állásban írta meg és adta ki különféle hittudományi és bölcse-leti munkáit s evvel a termékeny irodalmi munkás-sággal párhuzamosan nagysikerű pasztorációt fejlett ki. Legnagyobb könyve a «Keresztény hitágazattan»
cimű, mely 1885-től 1894-ig jelent meg öt kötetben. Ez a könyv nem csupán arról nevezetes, hogy a norvég irodalomban páratlanul áll, hanem azért is, mert benne megható módon nyilvánul a szerző lelkében végbement átalakulás az egyház lényegének és szükségességének fölfogására nézve.
Lutheri alapról kiindulva, melyen ő a szentírást a keresztény élet egyedül való s elégséges forrásának tar-totta s az egyháznak mellette csak másodrendű irá-nyító tekintélyt tulajdonított a hívek közönségének veze-tésében, lassankint, szoros és részrehajlatlan logikájának vezetése alatt, rájött belátására annak, hogy kell lenni egy tévedéstől mentes egyháznak, mely egyedüli letéte-ményese a keresztény igazságnak.
De evvel a belátással még nem állapodott meg sem az egyház lényegére, sem azon szükséges igazságok mibenlétére nézve, a melyek az egyház hitletéteményét alkotják. Ennek a két feladatnak megoldására nézve ő még elégtelen eszközzel rendelkezett akkor csupán, t. i.
az egyéni fölfogás szerint magyarázott bibliával, a mely így merő individualizmusba vezet.
Minthogy meggyőződésével még csak félúton volt a katholicizmus felé, protestáns maradt. Mert világos, hogy katholikussá teljes meggyőződéssel csak akkor lehet az ember, hogyha minden katholikus igazságra nézve megszerezte, Istentől megkapta a hit malasztját legalább implicite, valamely általános hittételben
ben-1 Protestáns hittudósból és lelkészből katholikus pappá lenni, bizony, nem csekély, nem közönséges dolog.
10. szám.
R E L I G I O
171 foglaltan. Ez magyarázza meg Krogh-Tonninghnál,hogy egyideig még protestáns hiten maradt, bár az benne már meg volt rendülve.
Másrészről azonban lelke még sem tűrhette to-vább, hogy a protestáns vallásban vezető állást tartson elfoglalva. 1900. jan. 1-én tehát lemondott lelki-pásztori állásáról és néhány hónapi magány s közbe-esett betegség után, mit együttvéve «boldog szenve-dés»-nek nevezett el, 1900. júniusban az igazság világos látását követve, visszatért a kath. egyházba.
Falura ment lakni, abból a szerény nyugdíjból élve, melyet számára mint volt egyetemi tanárnak, a storthing vagyis a norvég országgyűlés kirendelt. Itt írta meg «Egy megtért visszaemlékezései» c. könyvét, mely hazája határain túl is széles körökben nagy hatást keltelt. Azóta más, már egészen katholikus hittudomá-nyi könyvet is írt, például «Az utolsó skolasztikusról»
szólót, a ki alatt Dionysius Carthusianust értelte.1
Habár eletében katholikus hitre való térését hazá-jában kellőképen csak kevesen értékelték és becsülték
meg: halála után az egész nemzet kegyelettel gondolt vissza reá, mint egyik legkiválóbb gondolkodójára, a kit megtérése előtt protestáns atyafiai valóságos oráku-lumnak tartottak hit dolgában. Norvégország valamennyi lapja, a norvég közvélemény szócsövei, párt- és véle-ménykülönbség nélkül elismerték és hirdették, hogy Krogh-Tonninghban nagy tiszteletre méltó hőse a meg-győződésnek tűnt le a látóhatárról. —y —la.
Iroda- A t e r m é s z e t f ö l ö t t i elem S h a k e s p e a r e szin-jo m m ü v e i b e n . Irta Berzeviczy Albert. Budapest, 1910. 192 1.
(Olcsó könyvtár.) Ára 80 fillér.
A páratlan tragédiaíró, az angol Shakespeare, a kit a XVI. századbeli mozgalmas Erzsébet-korszak nevelt nagyra, ujabban nálunk beható tanulmányozás tárgya.
A divatba jött Shakespeare-matinékon legkiválóbb íróink olvasnak föl róla tanulmányokat s hallgatóikkal együtt élvezetet keresnek az ő mélységes lélek- és jellemfesté-seiben. (Őrültjeihez hasonló lelki megrendüléseket nálunk csak Arany János volt képes papirra vetni : a Tetemre hivás Abigailjában és Ágnes asszonyban.) Mindenki talál benne valami őt érdeklő kérdést s színmüvei összehasonlítása alapján tanulmányozza. Ezen kérdések közül nem egy ma már szinte megoldatlan probléma-számba megy, mint némelyek szerint vallása is, mely-nek követője volt.
Egy ilyen Shakespeare-tanulmány Berzeviczy Albert-nek, a Tudományos Akadémia s a képviselőház ez idő-szerinti elnökének fönnebbi müve. A kísérteties elemet állította össze műveiből s beható tanulmány tárgyává tette hal fejezetben. 1. A természetfölötti elem jogosult-sága a színműben ; Shakespeare korának fölfogása ; az
1 Nevezetes marad egy értekezése, a melynek cime «De gratia et de liberó arbitrio» Aquinói szent Tamás tanítása szerint. Neve-zetes ez a könyv azért, mert azt Krogh-Tonningh még 1898 ban luthe-r á n u s lelkész koluthe-rában íluthe-rta s a kluthe-risztiániai «Tudományos Táluthe-rsaság»
adta ki ; még nevezetesebb azért, mert Satolli bibornok, korunk egyik legnagyobb t h o m i s t á j a «eon mano maestro» írottnak mondotta ; leg-nevezetesebb pedig azért, mert a lutheránus szerző a könyv ki-adásához «magán uton», a krisztiániai katholikus püspöktől «im-primatui'»-t kért és kapott. Augsb. Postz. 1911. márc. 7.
ő művészete az elem használatában ; a tárgy csoporto-sítása. 2. A Shakespeare tündérvilága ; a «Szentivánéji álom» és a «Vihar». 3. Varázslat és babona; hit a csil-lagokban és természeti jelekben; jóslat. 4. Ördöghit és boszorkányság. 5. Álomlátás, káprázat és szellemjele-nések. 6. Következtetések a Shakespeare személyes föl-fogására a természetfölötti világot illetőleg.
Mint ez a tartalom s földolgozása mutatja, Berze-viczy egyik leggazdagabb drámai elemét választotta színműírónknak, a kihez e tekintetben fogható nincs is több a világirodalomban. Az érzékeinken túl eső világ lényei népesítik be drámáit, belemarkolnak a szereplök életfolyásába s jelentékeny, sokszor döntő szerepet ját-szanak a bonyodalom csomójának megoldásában, emlé-kezzünk csak pl. Hamlet-jére.
Berzeviczyt természetesen első sorban az érdekli, hogy drámai szempontból jól alkalmazta-e Shakespeare ezt az elemet s hitt-e benne? Mindkét kérdésre igenlő-leg felel. Az elsőre esik tanulmányának java része, az utóbbival az utolsó pontban foglalkozik s azt mondja :
«a természetfölötti világ létezésének s az azzal való érintkezés lehetőségének akkor általánosan elterjedt s a műveltebb embereknél is többnyire erősen állott hitét Shakespeare sem tagadhatta meg» (185. 1.). A költő leg-közvetlenebb önvallomását egy «érzékeinket és értel-münket túlhaladó világ létezéséről» Hamlet Horatióhoz intézett eme szavaiban látja kifejezve : több dolgok vannak földön és égen, mintsem bölcselmünk álmodni képes.
Hát ez egészen így van. Shakespeare kora a föl-lépő protestantizmus kora, mely sokban támadta az uralkodó katholicizmust, de a szellemvilágban való hitet (angyal, ördög létezése) érintetlenül hagyta, sőt talán senki se beszélt akkor annyit az ördögről, mint épen Luther. Ez a hit ina is a kereszténység egyik alkotórészét képezi, mint képezte az ó-szövetségiét is ; de ettől a hittől meg kell különböztetni mindazt az árnyékot, a mi ősidőktől fogva a mai napig az életben a «babona» széles köre alatt foglaltatik s a mit Berze-viczy is az említett fejezetekben Shakespeare műveiben kutatott.
A helyzet ugyanis az, hogy a lélek halhatatlansága, az angyalok és ördögök léte a kinyilatkoztatás tételei ; de mint árnyék a fényt, ügy visszaélésképen kiséri az életben a tévedés, a babona ezer neme ezeket az érzé-keket meghaladó valóságokat. S annak dacára, hogy már a mózesi törvényhozás is csak úgy tilalmazta eze-ket, mint később az egyház a mai napig, se az egyház, se a haladó tudomány nem volt képes a babonát ki-irtani. A kísértetekben, a hazajáró lelkekben, a jóslás, a kuruzslás, a szellemidézés ezer nemében való hit meg-van ma is a népben és a műveltek közt egyaránt, eset-leg más formában csakúgy, mint volt Tertullián, Ágoston, Aquinói Tamás korában ; gyökerei a titokzatosra hajló emberi természetben, úgy látszik, kiirthatatlanok.
Semmi különös nincs tehát abban, ha Shakespeare színmüveiben is találkozunk ezzel az elemmel, mint nálunk pl. Gaál : Peleskei Nótáriusában ; sajátságosnak legföllebb az tekinthető, hogy oly nagy mértékben alkalmazta, a mi bizonyára abban leli alapját, hogy mint kora, ő is a legerősebb emberi szenvedélyeket szólaltatta meg hőseiben.