Mercier bíboros 1909. évi nagyböjti pásztor-levele: — Les devoires de la vie conjugale — han-gosan panaszolta, hogy a civilizált világ nagy beteg-sége, a modern házasság szégyenfoltja, a népek ön-gyilkossága, a gyermekiszony bekopogtatott a virágzó Belgiumba is. A mi a középkorban a fekete-halál volt, a mely végigsöpört egész Európán és sok-szorosan megtizedelte az emberiséget, az lesz a hu-szadik században a neomalthusianizmusnak nevezett praktika, a mely alatt máris nyög nemcsak Európa, hanem az újvilág fiatal népe is. A hatalmas főpász-tori szózatot siettek lefordítani németre is,1 kár, hogy nálunk egészen ismeretlen maradt.
Erről az égető kérdésről írt most a «Science et foi» cimű apologetikus sorozatban a jeles belga szo-ciologus Vermeersch egy kis füzetet, a mely nagy könyvekkel ér föl. Bár a kis füzet, mint címe is mondja, csak Belgiummal foglalkozik, de legnagyobb része oly általános érvényű, hogy nálunk is nagy érdeklődésre tarthat számot, annál inkább, mert a veszedelem m á r nálunk is terjed és eddig irodalmi téren alig történt valami a leküzdésére. Ismerteté-semnek terjedelmét nem a könyvecske méretéhez, hanem a tárgy fontosságához szabom.2
1 Die Pflichten des Ehelebens, Kevelaer.
3 Le problème de la natalité en Belgique. A Vermeersch Maison de l'action catholique. Bruxelles, 1910.
Vermeersch a statisztikai adatok tömkelegéből csak annyit ad, amennyi a kérdés megvilágítására szükséges, a súlyt a baj okainak és az érveknek, a melyekkel takaródzik, megvilágítására fordítja és kutatja a védekezés útját-módját. Ennek megfelelően könyve három fejezetre oszlik: a születési szám hanyatlása Belgiumban, a baj okai és ellenszerei.
Megállapítható, hogy körülbelül 1880. óta egész Európában rohamosan csökken a születések száma.
A szomorú statisztikában Franciaország vezet, a hol a baj m á r 1865. óta észlelhető és a veszede-lem annyira nőtt, hogy a születések száma 1908-ban 215'000-rel kevesebb volt, mint 1865-ben. Az utóbbi időben 1000 lakosra
1891—1900 1900—1907 Magyarországban 406 371 Belgiumban 29*0 27*3 Franciaországban 22*2 20*9 születés esett. Az összes európai államokban, a keleti államok kivételével, a melyeknek statisztikai adatai nem nyújtanak elég támpontot és Irland kivételével, a hol a házasságok számához képest a születések száma emelkedőben van, a többiben a születések száma rohamosan csökken. Ellenben Japánban év-ről-évre emelkedik.
o A mi magát Belgiumot illeti, a születési hányad a következő szomorú képet a d j a :
1880 31-13 1902 28*40 1906 25*73 1890 29-10 1903 27*53 1907 25*30 1900 28*95 1904 27*10 1908 24*88 1901 29-42 1905 26*18
Pedig ez alatt az idő alatt a házasságok száma erős növekedést mutat : 1000 lakosra 1880-ban 6.50, 1890-ben 7*05, 1900-ban 8*62, 1901-1890-ben 8*70, 1908-ban 7*79 házasságkötés esett.
Az egyes provinciák összehasonlításából az tűnik ki, hogy a születések száma legkedvezőtlenebb a francia nyelvű provinciákban, a hol eléri Francia-ország arányszámát (20*4), legkedvezőbb a flamand provinciákban (29*6), közepén áll a vegyes nyelvű Brabant (22*3), a melyhez a főváros Bruxelles is tartozik. A statisztika megdöbbentő adatokat szol-gáltat a vidéki kerületekre (arrondissement) is. Ezek élén vezet a szociálista Charleroi, a hol 1900—1904 évenként átlag 501 gyermek született, 1905—1908.
pedig 441. Feltűnő, hogy ebben a kerületben nőttön-nő a házasságok, főkép a kiskorúak házasságainak száma, de ugyanabban az arányban a házassági el-válásoké is. Míg az élve születések száma csökken, a halva születéseké egyre emelkedik.
A bűn rendesen abból származik, hogy az ellen-tétes erény gyakorlása nehézségekbe ütközik. De azért az erény útjában álló nehézségek magukban még nem tesznek valamely bűnt okvetlenül uralko-dóvá. Ezzel is úgy vagyunk, mint a mikrobákkal, az erős természet ellenáll nekik, a gyöngét legyőzik.
A nehézségek, a melyeket előbb senkisem tartott
le-7. szám.
R E L I G I O
67 küzdhetetleneknek, a közvélemény szemében sokszorhirtelen megnövekesznek és megfélemlítik az embe-reket, ugyanazok a nehézségek, a melyek azelőtt is megvoltak anélkül, hogy különös nehéz tehernek tűntek volna föl. A sok gyermekkel j á r ó nehézsé-gek azelőtt is megvoltak, de az emberek viselték anélkül, hogy észrevették volna és a gyermekáldás-tól elriadtak volna miattuk. Ma ugyanazokat a nehéz-ségeket a közvélemény legyőzhetetleneknek hirdeti és az elnéptelenedésnek fő-fő okozóivá lesznek.
Tagadhatatlan, hogy a nagy gyermekáldás m i n -den társadalmi rétegben nehézségekkel, áldozatokkal jár. A felsőbb osztályokban a későbbi gyermekek a család társadalmi helyzetét fenyegetik azáltal, hogy a szülők nem képesek összes gyermekeiket arra a társadalmi szinre emelni, a melyet maguknak ki-küzdöttek. A középosztálynál a magas lakbér és a nevelési költségek rémítik el a szülőket a gyerme-kektől. Az alsó néposztálynál a lakáskérdés hasonló-lag nagy szerepet játszik, nemcsak hogy nem képe-sek tisztességes, sok tagú család számára elég nagy lakást bérelni, de sokszor pénzért sem kapnak, mert a háziurak nem szivesen adják ki a lakásokat sok gyermekes családoknak. Igen sok kis embernek való állásnál, többnyire a legjóbbaknál, ki van kötve, hogy csak gyermektelenek nyerhetik el. Sok szegény em-bernek attól kell félnie, hogy állását veszti el, ha gyermekei nagyobb számmal születnek.
A modern életnek szokásai, szórakozásai is el-lenségei a gyermeknek. Az utazás, a sport, az ünne-pélyek a városi asszony szórakozásai (kávéház, szin-ház, hangverseny, zsúr, bál) nem igen férnek össze az anyaság kötelességeivel, mindezt csak az a szúlő élvezheti zavartalanul, a kinek nincsen gyermeke.
A gyermek kényelmetlen, drága, sok gondot okoz A nagyravágyás, hiúság, kapzsiság, élvezetvágy, kényelemszeretet szövetkeznek a gyermek ellen.
Ellene fordulnak a munkaadók, a háziurak és a társaság. Ritka esetben van valami igazán komoly akadály, mondjuk orvosi tilalom, ami miatt nem születik több gyermek. A gyermeknek korunk sze-szélyei állják útját, az, hogy a szülők vakon meghó-dolnak a divatos előítélet előtt, hogy baj a sok gyer-mek. Ezért születik kevés gyergyer-mek.
A sok gyermek a szülőknek ugyanazokat a ne-hézségeket okozta hajdan, mint most. Csakhogy akkor az Istenbe és a sérthetetlen erkölcsbe vetett hit elzárt minden kibúvót, az emberek és népek belenyugodtak a kellemetlenségekbe és nélkülözé-sekbe, a melyek a gyönge hitű ember előtt kimond-hatatlan nagyok és kétségbe ej tők. A zsilip vize csendes, míg az ajtók zárva vannak, de nagy robaj-jal szakad alá, a mint az ajtón rés támad. Épen így
vagyunk a házasélet bajaival is, mindig megvoltak és csak most látszanak elviselhetetleneknek. Ezelőtt is voltak szűk lakások, alacsony munkabérek, ezelőtt is szerették az emberek a nyugalmat. És ha azt a sok
gyermek fölzavarta, abban Isten akaratát látták és benne zúgolódás nélkül megnyugodtak, ha nem ment más-kép, két gyermeket fektettek egy bölcsőbe. A vallás-talansággal és élvezetvággyal egyszerre minden meg-változott.
Azt is hallottuk már emlegetni és nem rég ná-lunk igen előkelő orvosi fórum, az országos köz-egészségi tanács is jónak látta szélnek ereszteni, hogy a gyermekszám apadását a kultura haladása hozza magával. Ha egyedül a statisztikára nézünk, majdnem hajlandók vagyunk ezt a gondolatot ma-gunkévá tenni, hisz azt látjuk, hogy 1000 lakosra európai Oroszországban 48-8, Franciaországban pedig csak 20'9 születés esik. Bizonyos, hogy kevésbbé művelt népeknél, a hol minden gyermek kereső kezet jelent, a nagy gyermekszám nem írható sem az erkölcsnek sem a kulturának számlájára, nem megy nagy érdem-számba. Akkor sem érdem az, ha a szülők a következ-ményekkel nem számolnak és előre gondolás nélkül élnek. Ellenben a születések korlátozása tagadha-tatlanul bizonyos előrelátásból ered : gondolnak a nehézségekre és keresik a módját, hogyan lehetne élvezetekhez jutni, úgy hogy semmibe se kerüljön. Ez az előrelátás azonban még nem kulturális haladás.
A betanított állat minden tudománya mellett is állat marad. Az ember sem halad előre az emberi kultú-rában, ha az önzésnek mindig rafináltabb alakjait eszeli is ki. A kultura az önzésnek legyőzésében áll.
Az az igazi előrelátás, ha az ember nemcsak a tőle arasznyira fekvő nehézségeket látja, hanem magasabb nézőpontból a távoli harmóniát is szemügyre veszi, a melybe a kötelesség, a közjó és az igazi egyéni boldogság olvadnak. Semmiféle kultura, haladás, vagy más tényezője az emberi életnek nem vezet az életcsirák kipusztítására.
A bajon annyival nehezebb segíteni, mert a mo-dern társadalom egész berendezése, a családok élet-módja a gyermekek csekély számára van alapítva.
És azért, mert a házasságnak ez az erkölcstelen föl-fogása annyira el van terjedve, nem is tűnik föl bűnnek, gyengeségnek, hanem tisztességes, törvényes gyakorlatnak, a mit a modern haladás hozott magá-val. Épen azért nehezen is gyógyítható, mert a modern élet összes kérdéseivel : a lakás, fizetés kérdésével, a divattal, az életmóddal, a közvélemény uralmával oly szoros összefüggésben van.
Itt van a lakáskérdés. Kis család kis lakásban elfér, nagynak nagyobb, drágább szükséges. Milyen nagy akadálya a lakáskérdés a gyermekek születé-sének, főleg, ha még lakásínség és lakásuzsora j á r u l hozzá. A helyzet alig javul az által, ha a munkásnak lehetővé tesszük, hogy magának házat szerezzen. Ha a munkás házat akar szerezni, minden pénzét a házra gyűjti, és annál inkább sajnálja a kiadásokat, amikkel a gyermek jár.
Ezzel rokon a fizetés kérdése. Minden kis hiva-talra százszámra akad pályázó, a kik a kis
fizetés-68
R E L I G I O
LXX. évi-. 1911.bői nagy családdal nem tudnak megélni. Ezt egy for-mulával megoldani, egy orvossággal gyógyítani nem lehet. Az egyik oldalon a fizetések javítása mellett a keresetpályák helyesebb megválasztására kell töre-kedni, másrészt egyszerű, edző életmóddal az ifjú-ságot munkára, vállalkozási kedvre kell nevelni.
Az életmód egyszerűsítése különösen égetően szükséges. Ma megtalálunk falun, a szegényebb nép-osztálynál is minden fényűzést és szórakozást, a mit azelőtt csak a gazdagoknál a városokban láttunk.
A külsőséges, frivol, sportnak elő élettől vissza kell térni az egyszerűbb életmódhoz, így azután a jöve-delem egy része fölszabadul és a család föntartására lesz fordítható.
Azonban a baj legmélyebb gyökere nem ezek-ben a dolgokban van. Ha a lakások nem is volná-nak oly drágák, ha mindenkinek kétszer akkora fizetése lenne is, mégsem népesítené be sok gyer-mek a családi házat, míg ez a zsarnoki közvélemény uralkodik, hogy a gyermekre sok a kiadás és kevés benne a köszönet, a gyermek nem áldás, hanem baj.
Miért nincs ma becse a gyermeknek? Van sok hálátlan gyermek, igaz. De ez még nem fejti meg a nehézséget. Mert az ember igyekezete más téren sem j á r mindig sikerrel pl. a vagyongyűjtésben, előmenetelben, ezek után a javak után mégis törik magukat az emberek. Mi a dolog magyarázata ? Az, hogy a világ nagyrabecsüli a vagyont, a rangot, de nem becsüli a családi boldogságot, ez iránt nem bír érzékkel.
Pedig mivel nem ér föl az, ha valakinek gyer-mekei vannak! Az ember ivadékaiban saját életét és működését vég nélkül meghosszabítva látja; gyerme-keiben valósul meg annyi embernek álma : a halál után is még élni. Van-e nagyobb boldogság, mint szeretni és szerettetni? ezt a boldogságot a gyermekáldás hozza meg. A szeretetért, akkor, mikor az csak nemte-len szenvedély, pénzt, egészséget, becsületet áldoznak az emberek; mit ér az igazi szeretet! Még az apostol szüzességének is az a koronája és boldog jutalma, hogy lelki gyermekei vannak. Sajnos, ezt a boldog-ságot, a meg nem sziinés és a szeretet boldogságát az anyagias észjárás nem érti meg, ennél többre becsüli a versenyek izgalmait, kis társadalmi sikere-ket, sőt még a szép ruhákat és a kényelmes lakáso-kat is, ezt a kényelmes, de hideg, egyhangú életet, a mely olyan, mint a tengeri puhány élete, a melynek minden boldogsága abban áll, hogy szétnyitja kagy-lóját és issza a tenger vizét.
Mekkora áldás a gyermek különösen a kisem-berre ! Nem kell bölcselőnek lenni, hogy valaki meg-értse, hogy a munkásember családjával foglalkozva elfelejti minden baját. És nem kell nagy költőnek lenni, hogy meglássuk, mennyi bája van egy soktagú családnak. Milyen Istenáldás a szegény emberre a feleség és a gyermekek, a kik munkáját megédesítik és szive-lelke gyönyörűségét képezik. Ahányszorosan atyának tudja magát a m u n k á s és a szegény iparos,
annyiszorosan érzi emberi méltóságát, nemességét, nagyságát. Minő kegyetlenség a népboldogító szocia-lizmustól, azt hirdetni, hogy a munkás érdekét szol-gálja és a gyermektelenséget ajánlja neki. Azt, a ki családjában király lehetne, megfosztja alattvalóitól, a kik szerették, nem félték ; a munkást gondtalan, de dísztelen életre kárhoztatja, a hol az emberek csak táplálkoznak, költekeznek, elégedetlenkednek, az állat minden ösztönét fejlesztik magukban, egyet kivéve, annak szeretetét kicsinyeihez!
A neomalthusianizmusnak legmélyebben j á r ó ellenvetése az, hogy a házasságnak nemcsak egy, ha-nem több célja is van. A házas együttélésnek az emberi nem szaporodásán kívül még célja a házas-társak kölcsönös gyámolítása és hogy az érzékiségnek jogos kielégítése által a kicsapongásnak elejét vegye.
A házasság nemcsak az emberi nemet, hanem a há-zaspárt és az egyes embert is szolgálja. Azért, ha a gyermeknemzésnek valami akadálya merül föl, a másik két cél elégséges ahhoz, hogy a házas együtt-élés kifogás alá ne essék, és azért semmi cimen sem lehet házas emberektől lehetetlenséget, házasságban önmegtartóztató életet követelni.
Az erkölcs, a kultura nevében a leghatározot-tabban vissza kell utasítani ezt az fölfogást, hogy a megtartóztatás lehetetlen. A nemi ösztönnek is van-nak áldozatai, betegei, őrültjei. De, a mint a lopás és gyilkosság tilalmát az erkölcstan nem szüntetheti meg a lopási és gyilkolási maniakusokra való tekin-tetből; úgy a satyriasisban, vagy nymphomaniában szenvedők kedvéért nem szabadíthatja föl a tilalom alól a bujaságot sem. A mint egyszer elfogadjuk, hogy a continentia a házaséletben lehetetlen, vége van az erkölcsi tisztaságnak és mindkét fél ösztöné-nek szabad folyást kell engedni.
Ezzel megdől az egész ellenvetés is. Nagyon he-lyesen mondják, hogy a házasságnak három célja van, de a főcél az emberiség szaporodása és az egész házaséletnek okvetlenül ebben az irányban, legalább is ezzel párhuzamosan kell haladnia, soha sem ezzel homlokegyenest ellenkező irányban. Igaz, hogy a házastársak sok esetben ezt a célt nem érik el, ilyenkor a másik két cél kárpótolja őket ezért, ha nem magát a házas együttélést használták föl arra, hogy a főcélnak űtját vágják. A házasság külön-böző céljai egymásnak alá vannak rendelve, egyiknek a másikat előmozdítani kell, nem pedig egymást hátráltatni és megsemmisíteni.
A kijátszott természet megbőszülj a magát. Hiába keresnek ilyen bűnös úton gyengéd szeretetet. A hit-vesi szeretet természeténél fogva a gyermekekhez van kötve : a házastársak azért szeretik egymást, hogy gyer-mekeikel szerethessék. A házasságból, a melyben az élet forrását mesterségesen apasztják, nem származ-hatik igazi mély vonzalom, hanem csak muló szen-vedély, a melynek mindig ujabb ingerre és kielégítésre van szüksége. Az ilyen hűség csak addig tart, míg az
7. szám.
R E L I G I O
69 élvezet. Bűn nyomán soha sem fakad igazi szeretet,de annál sűrűbben éri el a bűnös testet a büntetés:
neurasthenia és különféle más testi bajok.
Ennek a bajnak gyökerei a modern erkölcstan poshadt vizeiből táplálkoznak. Az Isten hitével együtt elvesztették az emberek hitüket a megrendíthetetlen kötelességben, a megváltozhatatlan erkölcsben is.
Vissza kell vezetni a világot az erős keresztény hitre, keresztény erényre, tisztaságra kell az embereket nevelni.
Sokat tehet a törvényhozás is. A közterhek el-osztásában tekintettel van arra, ha valakit adósság terhel, legyen tekintettel arra is, a kire nagy család gondja nehezedik. A büntető törvénykönyv szigo-rúbb kezelésének szintén lenne jó hatása. De mind-ennél többet érne egy életképes társadalmi akció, a mely az egész vonalon becsületet és kenyeret szerezne azoknak a derék családoknak, a melyeket Isten sok gyermekkel áldott meg.
Ez a kis könyv gondolatmenete. Megérdemli, hogy tanulmányozzuk annál inkább, mert a baj nálunk is rohamosan terjed és leküzdésére alig tör-ténik valami. Hanauer A. István dr.
Hofbauer szent Ideiemen élete alkonyán. (iv.>
Hofbauer atya sajátságos ember volt a világi tudomány és irodalom befolyásolása tekintetében is.
Életének két legújabb (1910-iki) ismertetője, Inner-kofler és Eckardt, egyetértenek abban, hogy Hofbauer atya az ő apostoli hatáskörébe került férfiak tudomá-nyos szellemére és irodalmi Ízlésére nem közvetet-lenül, hanem közvetve gyakorolt befolyást,1 azaz nem tudományt és nem irásmüvészetet öntött be az ő környezetét alkotó tudósok és irók lelkébe, — az m á r ott volt; — hanem egy sajátságos tökéletes-séget, a melyet röviden úgy lehet nevezni, hogy — katholikus szellem; a melynek szigorú és követke-zetes érvényesülése a tudománynak az igazság, a szépirodalomnak az erkölcsi szépség uralmát bizto-sítja. Istenies Ízlést öntött be követőinek tudomá-nyába és irásművészetébe. Hofbauer atya apostoli neveltségű tudósaiban és íróiban ennélfogva igazán valóra vált már akkor, a mit egyik magyar tudósunk minap, nagy igazán, nálunk jelenleg még csak mint a teendők sorában állót emlegetett és sürgetett: a minden izében kifogástalan keresztény tudományt.2
1 «Die Einwirkung des Heiligen auf (die Wissenschaft und) die Literatur w a r nur eine mittelbare» mondja Innerkofler, 690. 1. Követőinek egyéniségére, szellemére volt tisztító és megszentelő hatással, a mi azután áthatott az ő tudomá-nyukra és irásmüvészetükre is. Különösen Werner és Schlegel szelleme szorult rá a hofbaueri nagy lelki tisztításra, a mint már eddig többször láttuk.
2 Keresztény tudományt kell teremteni az egész vona-lon, az összes tudományokba be kell vinni a kereszténység szellemét. Dr. Székely István, A tudomány hatása az életre.
Budapest, 1910. 7. 1.
Már tudjuk, mert m á r többször tapasztaltuk eddig is szentünknél, hogy ő a tiszta, teljes és következetes kath. szellemre, vagyis igazságra értette csupán az isteni kinyilatkoztatásnak ismeretes biztató mondását :
«Veritas liberabit vos», nem pedig féligazságokra és az igazságok körül katholikus név alatt elkövetett következetlenségekben való botorkálásokra. Ennek a nagy elvnek tántoríthatatlan hittel való szemelőtt tartása s azoknak a Szentlélek sugallataiból fakadt állhatatos követése: ez a kettő avatta szentünket nemcsak papoknak a papi tudományban, de világi embereknek is a világi tudományban és irodalomban, fensőbbséges apostoli mesterévé és nevelőjévé.1
Sajátságos és fölöttébb tanulságos az a mód, a hogyan Hofbauer atyának apostolsága ezeknek a nagy tudósoknak és nagytehetségű íróknak a lelkét kezelte, abban az irányban, hogy rengeteg tudásuk és írói művészetük a keresztény világnézettel, a keresz-tény hit és erkölcsök elveivel összhangzásba jöjjön, illetve abban megmaradjon.
Hofbauer atya, mint az emberi léleknek nemcsak tapasztalásból, de a Szentlélek külön sugallásai alapján is nagy ismerője, bámulatos találó igazsággal tudott különbséget tenni az ő bizalmas embereinek értelmi és erkölcsi hibái és fogyatkozásai között. Az erkölcsi hibákkal és fogyatkozásokkal szemben, a szerint, a mint jóakarattal találkozott, vagy annak ellenkezőjével, szentünk enyhébb vagy kéményebb, de m i n
-dig szigorú föllépést és eljárást tanúsított. Láttuk fönntebb Zachariás Werner esetét, a kit öntetszelgésé-ben és hiúságra való hajlandóságában azzal az ostoro-zással igyekezett szentünk észretéríteni, hogy — ne tegye magát «nevetségessé», hanem prédikáljon
«becsületesen» ! Szigorúan itélt egy másik jelentős és nagybefolyású konvertitáról, Gentzről is, és előre megmondotta róla, hogy nem lesz belőle igazi katholikus, «mert — úgymond — nem tud imádkozni».2
1 «Unmittelbar — hat er auf die Seelen dieser Männer und Frauen gewirkt. Er hat sie zu einem wahrhaft inner-lichen katholischen Leben geführt, ja sie zu ganzen, über-zeugten Katholiken gemacht, und so wurde auch ihr literari-sches Schaffen wahrhaft und überzeugt katholisch». Inner-kofler, 690. 1.
2 In dieser Periode, — további példák — namentlich zur Zeit des Wiener Kongresses, w a r unser Haus — írja Schlegel mostohafia Philipp Veit •— der Sammelpunkt be-deutender Persönlichkeiten, sowohl Protestanten als Katho-liken ; alle aber waren in Gegenwart des P. Hofbauer voll Ehrerbietung f ü r seine Person und zu einem eigentlichen Disput über Glaubenssachen kam es, wie mir erinnerlich ist, nie, wenn auch P. Hotbauer die Gelegenheit nicht ver-säumte, als echter katholischer Priester ein ernstes Wort zu sprechen, bisweilen sogar in munterer, humoristischer Weise, wie z. B. «Nun, wann werden Sie endlich einmal den schwarzen Strumpf ausziehen?» (magyarul k ö r ü l b e l ü l : meddig fogja még ön a világot protestáns szemüvegen át nézni ?), oder dergleichen. Niemals aber vergasz er dabei seine W ü r d e und, ich möchte sagen, seine vornehme Haltung.
Zu den näheren, vertrauten Kreisen gehörten Klinkowström, der selige Joseph (Anton) von Pilat, Adam Müller und
70
R E L I G I O
LXX. évi-. 1911.Alázatosságra nem tudott Gentz vergődni; ez volt az akadály. Az emberi természet rendje szerint élő emberben az alázatosság, mint a gyakorlati bölcsesség teljessége a csúcspont, melyre a törekvésnek irá-nyulnia kell; keresztény ember lelkében az aláza-tosság az alap, melyre a keresztény tökéletességet fektetni biztosan egyedül lehet.1
IIa pusztán értelmi fogyatkozással vagy mond-juk valaminek olyatén nem tudásával találkozott
Hofbauer atya, a mely nem tudásban az illetőnek akarata nem volt bűnös, szentünk rendkívül kedve-sen tudta az illetőt tévedésére figyelmeztetni. Egy-szer Schlegel Frigyes Hofbauer atya jelenlétében mesmeriánus eszméket fejtegetett a katholicizmus magyarázatára. Szentünk egy darabig nyugodtan hallgatta, de lassanként elment a türelme és közbe-szólt: «Das ist nichts, gar nichts!» Azonban Schlegel nem hagyta magát, hanem ötleteinek fejtegetését tovább folytatta. Ekkor Hofbauer atya fölállt, oda-ment Schlegelhez s mind a két karjával átölelve és megrázva őt, nagy melegséggel ezt mondta Schlegel-n e k : «Te mégis az éSchlegel-n Frigyesem vagy!» MoSchlegel-ndá és (leren Familien, Freiherr von Eckstein, der später in Paris bekannt gewordene Publicist, und andere kath. Männer.
Gentz Weniger, Innerkojler, 688. 1. Csattanós és világraszóló példa legújabban arra, hogy mily nagy Isten-csapása vala-kire nézve az, ha nem tud imádkozni, Tolstoj Leó gróf, ez a szellemóriás, ki a modern kulturát oly hevesen ostromolta.
Hogy élete végén lelkileg teljesen összerogyott és még saját családjától is megszökött, — ő, az altruismus lángnyelvű dicsői-tője — annak az oka zárdában élő nővérénél tett látogatá-sakor pattant ki. Kipattantotta maga Tolstoj. Azt mondta, szivesen bemenekülne ő a zárdai életbe, de sajnos — «ne kényszerítsenek, így szól, imádkozni. Azt nem tudok !» Az ön-imádó ember, természetesen, nem talál szivében Istenhez kí-vánkozó érzelmeket és hangokat. Ámde az ilyen embernek aztán az altruismusa is csupa öntetszelgés. Tolstoj Leót Prohászka Ottokár dr. püspök jellemezte legtalálóbban az
«Elet» 1910. számában.
1 Magnus esse vis (o Christiane), kérdi szent Ágoston, de minimo incipe. Cogitas magnam fabricam construere celsi-tudinis, de fundamento prius cogita liumilitatis. Sermo 69.
(alias 10.) de verbis Domini, n. 2. Szent Bernát röviden, de velősen dupláz rá szent Ágoston mondására : «Nisi per hu-militatis stabili fundamento spirituálé aedificium stare minime potest». In Cant. Serm. 36. n. 5. Sokan egész életükön át sem tanulják meg, hogy mi az, a min igazi keresztény tökéletes-séget lehet fejleszteni: hogy — mi az alázatosság? Az alá-zatosság az egy sajátságos lelki magaviselet, mely soha sen-kivel szemben nem feledi azt, hogy Istenhez mérve magunkat, mindannyian, s legközelebb mi magunk, «semmi»-k vagyunk.
Az alázatossághoz nagy Isten-ismeret és nagy önismeret szüksé-ges. A mivel kevés ember rendelkezik, mert az emberek nagyon el vannak foglalva a világgal, de még jobban be vannak gubózva a maguk «én»-jébe. Van szent Ágostonnak egy másik mondása, a mely az alázatosság nagy hiányának oka tekintetében fölöt-tébb tanulságos. Világot vet az egészre. Azt m o n d j a szent János evangéliumához írt magyarázatainak (tractatus) egyikében (a 124-ikben), hogy a fölfuvalkodás és kevélység kisértéseitől az embert csak a jövő boldog élet kegyelmeinek teljessége fogja megszabadítani. «Altera (sc. vita) tanta plenitudine gra-tiae caret omni malo, ut sine ulla tentatione superbiae cohae-reat summo bono.»
ajánlotta magát. Ezzel az ügy Schlegelre nézve minden tekintetben el volt intézve.1
Mikor pedig egyszer ugyancsak Schlegel szen-tünknek kedvére olvasott föl valamely tudományos értekezést, Hofbauer atya szintén megölelte a r o m a n -tikus iskola rengeteg tudású fejét és így szólt hozzá :
«Jól van, Frigyesem, nagyon jól v a n ; ámde ennél még jobb az Úr Jézust szívből szeretni».2 így oktatta, így emelte szentünk az ő apostoli iskolájában az ő nagytehetségű, magasrangú és befolyásra emelkedett embereit a keresztény tökéletes gondolkodás és élet fokozatain egyre magasabbra. Bámulatos mesterien tudta, a végleteket kerülve, az embereket az igazság-nak megnyerni és megtartani.
S ha itt most valaki azt a fönntebb jelzett kér-dést veti föl, hogy hát mi volt Hofbauer atya apostoli útbaigazításainak az ő nagy tudós tanítványaiban és hírneves íróiban, a romantikai világnézlet mestereiben, az eredménye, akkor arra a fönntiek után már kész a felelet: tökéletes katholikus keresztény világnézet és meggyőződés, tudományban, irodalomban, művészet-ben, állami, társadalmi és magánéletművészet-ben, belátással a legmélyebb alapokig és kilátással minden emberi tudás határáig. Példákból teljesen világos lesz ez a tétel.
Klinkowström keresztény pedagógiai életfilozófiája például vájjon nem ér-e föl mélység és a látókör szélessége tekintetében az egyház bármely nagy taní-tójának neveléstani bölcsességével? És Schlegel is, az ő bölcseleti fölolvasásaiban az antik, középkori és modern bölcseletről szintén biztos lépésekkel meg-j á r t a az emberi tudás határait, midőn kutatásainak
végeredményeid megállapította azt, hogy isteni ki-nyilatkoztatás nélkül az emberi szellem a végső ok
1 Brunner, Hofbauer stb., 277. 1.
s Eben selbst auf Literaten und Gelehrte ging vom schlichten Heiligen eine merkwürdige Macht der Auktorität aus. Selbst der stets kritische u n d zur Satire und Skepsis geneigte Veit e r k l ä r t : «In der Beurteilung religiöser und poetischer Schriften, Gebetbücher und anderer Druck-sachen, die katholischen Übereifer zur Schau trugen, w a r es zu verwundern, mit welcher Geistesschärfe er sich aussprach.
In einem Augenblicke entdeckte er, was darin Falsches, Überspanntes, Aftermystisches oder Ketzerisches enthalten war, und sogleich fällte er mit drei oder vier Worten d a r ü b e r sein vollständiges U r t e i l . . . Sem édeskés, sem túlszigorú nem tudott l e n n i . . . Wenn er manchmal erfuhr, dasz ge-lehrte Männer, die sich zum katholischen Glauben bekehrten und in der literarischen Welt einen guten Namen hatten, gewisse mystische oder nach dem Protestantismus riechende Behauptungen hartnäckig festhielten (nem minden megtértje a kath. hitnek lesz azonnal, s talán a végén se, tökéletes katho-likus), suchte er sie wenigstens durch besondere Liebe an sich und an die katholische Kirche zu fesseln, und w a r hierin, soweit meine Beobachtungen reichen, immer siegreich».
Innerkofler, 689. 1. Szóval, el lehet szentünkről is azt mon-dani, a mit szent István vértanúról szent Fulgentius püspök róla szóló dicsbeszédében mondott vala : « S t e p h a n u s . . . eharitatem p r o armis habebat, et per ipsam ubique vincebat».
Breviárium, 26. Dec. Lect. IV. Szentünknek is a szent szeretet volt a mindenre jó fegyvere.