• Nem Talált Eredményt

Ujszövetségi problémák. toi.)

In document Religio, 1911. (Pldal 57-60)

Egész világossá lesz ez a harmadik részben.

Ennek egész okoskodása a következő. Krisztus-nak a pénz képe szolgál bizonyítékul az adó-fizetés kötelezettségére vonatkozólag. Más helyen (Luk. 22, 25.) a kiváló férfiak: Energetes címére céloz; szent Pálnak az ismeretlen istennek fölállított szobor mutatja a pogányoknak az igaz Isten után való törekvését. Ephesusban szent Pál prédikálásá-nak hatása alatt számos bűvészkönyvet eléget-nek. Az ujabb fölfedezések ezek mineműségét is mutatják. A legnagyobb a Kr. u. 300-ban írt és Párisban őrzött bűvészkönyv. Ezek útján a görög ószövetség vallási gondolatainak jelentékeny része a világba hatolt, úgy hogy midőn szent Pál a nagy világvárosba ment, az emberek vallási tekintetben nem voltak egész készületlenek. Okmányok ezek, szer-zőnk szerint, az alsó és felső rétegek vallási syncre-tismusára. Hozzájárulnak a biblia tartalmi megérté-séhez. Ez pedig fontos. Mert az nem sokat jeleni, ha azt m o n d j u k pl., hogy a hegyi beszéd nem Krisz-tustól ered, vagy a második korinthusi levél nem szent Páltól ered. Ezzel legföljebb ezen nevek esnek el, de mi lesz a textussal?

A kereszténység keletkezésében kezdettől fogva különbség van a vidéki és a nagyvárosi népszerű-ség között. Ez a jogi életet illetőleg is látszik. Ennek illusztrálására párhuzamot von Márk. 15, 15, és egy (Kr. u. 85.) papyrus között. Tudvalevőleg a bib-lia ezen helyén Barabbas elbocsátásáról van szó és Krisztus átadásáról. Az említett papyrusban egy tör-vényszéki tárgyalásról van szó. Az egyptomi hely-tartó, G. Septimius Yegetus bizonyos Philiashoz így szól : «~'Apioç fJt(â)v yjç iiaaxtywO'^va'.. . . . yccpípoimi Se ae xoiç;

5x^otç.» (Megérdemelnéd, hogy megkorbácsoltassál, de átadlak a néptömegnek.) Lukács 2, 3. szerint a nép-számlálás végett mindenki saját városába ment.

Hogy ezt nem ő gondolta ki, mutatja nemsokára a Lukács után kiadott edictum. Egyebekben a p á r h u -zam a kereszténység bölcsője és Egyptom között ki-tűnik a többi papyrusokból, melyekben a palesztinai népélet vonásait látjuk. Az irgalmas szamaritánus, a kérő özvegy, a tékozló fiú parabolái mind-mind előjönnek. Az összekötő kapocs azonban az evangé-lium és a világ között Diessmann szerint nem a felső, de az alsó rétegekben keresendő. A mint az Egyptomban fölfedezett papyrusok a synoptikusok kulturvilágába világítanak be, épen így Kis-Azsiának, a görög és délolasz városoknak fölfedezett világa szent Pál világnézetébe vezet be.

Védi ezután az antik világot. Az egyházatyáknál szerinte sok a túlzás. Szent Pál látta az antik világ fényoldalait is. Az egész antik világon vallási vonás vonul végig. Ha átmennénk az összes emlékeken, arra a meggyőződésre kellene jutnunk, hogy az ókor emberei egészben vallásosak voltak. Különösen a

görög zsidóság alapozott a kereszténységnek. Az em-lékek a lelket tárják föl, a missiók objektumát. íme ezek megmentésére irányult a kereszténység. Ez az első tárgy, nem pedig a régi világnézet leküzdése, nem spekuláció. Krisztus által alkotott tékozló fiú és Antonius Longos között ki nem látja a nagy hasonló-ságot? A papyrusok és újszövetség lelkülete ugyanaz.

Szent Pál és a többi apostolok koruk kulturális, vallási és jogi fölfogásával tisztában vannak és azt érvényesítik. A régi gyógyítási formulák sem voltak ismeretlenek az apostolok előtt. A ki attól fél, hogy ezek által az egész újszövetséget leromboljuk, hason-lítsa össze pl. 2. Kor. 12-öt M. Julius Apellas fölira-tával. Apellast jó pénzért meggyógyítja Asklepises, szent Pálnál pedig testi gyógyulás helyett lelki meg-erősítést nyer a beteg. Tehát Pál itt egyszerűen ethikai ízt ad a dolognak. Az ethikai szabályoknak egész sora a zsidó és pogány ethikára támaszkodva keletkezett. A rabszolgák elbocsátása régi görög szo-kás. A rabszolgáknak a régi keresztény egyházban szokásos elbocsátása nem egyéb, mint a régi görög szokás elkeresztényítése. A kettő között áll szent Pál, ki azt megmélyíti és Krisztus megváltói m u n k á j á n a k alapjává teszi. Szokás volt — így szól —- a görögök-nél a rabszolgák fiktiv eladása valamely istenségnek.

Az eladó kapott a templompénztárból bizonyos ösz-szeget, az eladott pedig az istenség védence lett. így értelmezendő azon gondolat, mely szent Pálnál (Róm.

6, 17., Tit. 3, 2; Gal. 4, 1—7. stb.) gyakran fordul elő és a hol a rabszolgai állapotból való megváltásról szól. Hogy a szabadságot újból el ne veszítsék, azért figyelmezteti őket, hogy ne tegyenek mindig úgy, mint akarnak (Gal, 5, 17.). Az összes szabadságsza-vak, különösen a ôTOÀùxpwatç ebbe a gondolatkörbe tartozik, mint a hogy Chrysostomus is (Róm. 3, 24.) rámutatott erre. Szent Pál igen jól ismerte a váltság-díjat (Márk 10, 45; Máthé 20, 28.). Ennek visszhangja (Tim. 2, 6.), hol Krisztus váltságdíjul adta magát.

A mai dogmatizáló exegesis nem egyéb, mint az eredeti gondolatnak elhomályosítása. Az eredeti gon-dolat ott van a rabszolga-elbocsátó aktákban.

A római jog ismerte a más nevében való cse-lekvést. Philem. 10-ben Onesimusért kezességet vál-lal; ez a görög jog által ismert helyettesítése az atyának a fiú által. így az apostolok ezen gondolata nem idegen világ. A görög SiaíWjx7]-nek szövetséggel való fordítása egészen önkényes. Ez annyit jelent, mint Testamentum. Ezzel azonban nem egyszerű szócseréről van szó, hanem arról, hogy a keresz-ténység a kegyelem, vagy pedig a cselekvés, a tett vallása. Arról tehát, hogy szent Pál kereszténysége I ágostoni-e vagy pelagianus?

! i A kereszténységben nyilvánuló nagy ellenszenv

?! a császártisztelet ellen valószínűleg a zsidó mono-theismus öröksége. Krisztus Caesart és az Istent egy-jfí más mellett nevezi meg. De az Apocalypsisben m á r fi ! minő szenvedélyes a hangulat a császár-kultusz

el-54

R E L I G I O

LXX. évi-. 1911.

len! Ez szerzőnk szerint abban leli magyarázatát, hogy Krisztus szava és az Apocalypsis között évtize-dek vannak, melyek az elnyomatást mind j o b b a n érezték. A kereszténység a római intézkedésekkel megbarátkozott. Mutatja ezt, hogy a leveleken ott van a császár pecsétje : a charagma. A kultuszjelvé-nyekkel a monotheistikus lelkiismeret Krisztust ru-házza föl. így j ö n létre a polemikus párhuzam a császár és a Krisztus-kultusz között. A Ssôç és ha-sonló kifejezések ébresztik föl először az ellentétet.

Szent Pál, hogy a keresztény vacsora lényegét megmagyarázza (1. Kor. 10,19—21.), a pogány vallá-sos lakomákra gondol. A xupcaxó? (Úrnap, vasárnap) a papyrusokban szintén ösmeretes. A OTDTYJÇ (világ-megváltó) jelzőt, mellyel szent János (4, 42.) ruházza föl Krisztust, a föliratok szerint: Julius Caesarnak, Augustusnak, Claudiusnak tulajdonították. Az àpytepeùç bizonyára a zsidó főpapságból ered. Az euayys^ov a császárkultuszban is ösmert szó pl. Augustus császár születésnapja. Sőt Augustus epiphaniájáról is ol-vasunk.

A kereszténység jellegéhez tartozik, hogy komo-lyan vette a vallást. Az újszövetség a maga létét nem a theologiának, de a vallásnak köszöni. A theologiai okoskodás a naiv vallási, prophetikus és kultusz elem mögött háttérbe lép. Jézus tractatusokat nem gondolt ki. Nem tartozik Origeneshez, szent Tamás-hoz, Schleiermacherhez. Szent Pál nem talált föl dogmát, de tanuja Krisztus életének. Szóval nyelvi és fogalmi tekintetben a kereszténység és antik világ között sokkal nagyobb a rokonság, mint az ellentét.

Különösen a csodák által kerül az antik világ környezetébe az újszövetség. Diessmann szerint az újszövetségnek hazájába való visszaállítása, az egész bibliának megjavítását és a kereszténységről bírt fogalmunk megmélyítését jelenti. Hogy jó exegeták, prédikátorok lehessünk, az ásatások eredményeit is-m e r n ü n k kell. A kereszténységet, is-mint a theologusok és zsinatok történetét tárgyalták eddig, pedig ez az alsóbb rétegekben keresendő. Minél több textust kell publikálni, azután ezeket földolgozni. A historikus és pszichologikus exegesis megérteti, miért kellett a Krisztus-kultusznak világvallássá lennie.

Vagyis, ha azt a kérdést tesszük föl, hogy Deiss-m a n n az újonnan fölfedezett textusokból Deiss-minő tanú-ságot von le, akkor erre egészen röviden így felel-hetünk: az igazi kereszténység a görög-zsidó-római vallási fölfogás általánosítása.

Nézzük ezek után, hogy joggal vonhatja-e le ezt a tanulságot?

II. Előbb néhány inkább általánosságban mozgó megjegyzést kell tennünk.

Szinte fölösleges talán megjegyezni, hogy Deiss-mannak túlvakmerő rendszerére azért volt szüksége, mert a biblia természetfölötti elemét a priori kire-keszti. Ez a célzat fölfogása egész folyamatában látszik. De ezt nviltan is kijelenti, midőn ezt m o n d j a :

a csodák által a kereszténység egész az antik világ körébe lép. A mivel azt akarja mondani, hogy Krisztus és az apostolok mindazon tettei, melyeket mi, mint csodákat tárgyalunk, nem egyebek bűvészi fogásoknál. Bizonyára az említett bűvészkönyvből tanulták el ezt az apostolok, vagy m o n d j u k : innen merítették a bibliai írók. Természetesen nem bocsát-kozhatunk itt a csoda mibenlétének és lehetőségének fejtegetésébe. Ez túlmenne a tárgyon. Egy megjegy-zést teszünk csupán. Minden tudományos munkától jogosan elvárhatjuk, hogy ne elégedjék meg egyszerű kijelentésekkel, minő pl. az, hogy az apostolok bizo-nyára ismerték a régi görögök bűvészi mutatványait.

Diessmannak elő kellett volna vennie egy-egy görög textust, mely gyógyításokról szól és azt össze kellett volna hasonlítania valamely bibliai csodával. Mert joggal ismételhetjük itt Nakel szavait, melyeket az ószövetségi problémák bírálatánál mond, hogy a hasonlóság még nem jelent azonosságot. Ha a ha-sonlóság azonosságot jelentene, akkor az ószövetség természetfölötti eredetét a Marduk meg Adapam és m á s mythosok és eposzok segítségével m á r régen megdöntötték volna. Pedig épen ezek alapos meg-vizsgálásánál kitűnt, hogy egész világ választja el egymástól a két fölfogást. Különben Diessmannál mindenütt ezen igazán könnyelmű eljárást látjuk.

Pl. Az éxxÁTjaca szónak a nem keresztény föliratokban való előfordulása neki teljesen elegendő arra, hogy ezen szónok egész keresztény fogalmi körét meg-döntse és az egyházból, mint szervezett testületből, egyszerű gyülekezetet teremtsen. Szent János Aôycç-àval még könnyebben bánik el. Arra sem tartja ér-demesnek, holott e kérdésnek egész irodalma van, hogy valami textust hozzon föl állításának bizonyí-tására. Egyszerűen azt mondja, hogy közönséges szó.

Pedig a kérdés súlypontja ott van, vájjon a pogány, a görög ugyanazt a tartalmat fejezte-e ki vele, mint szent J á n o s ? Erre még rá fogunk térni.

Hadzsega Gyula dr

Hofbauer szent Ideiemen élete alkonyán. <in.)

A hittudományra gyakorolt jótékony, apostoli, újjáalkotó hatásának bemutatása után, sorát kell még pedig itt ejtenünk annak a sajátságos, igazán unicumnak tekinthető ténynek, mely abban csúcso-sodik ki, hogy Hofbauer atya, a ki világi tudomány-nyal és szépirodalommal szakszerűen maga soha nem foglalkozott s ezen a téren egy karcolást sem tett saját kezével, úgy tűnik fel élete alkonyán, mint egy hatalmas, egész Németországra, sőt annak hatá-rain túlra is kiterjedt német tudományos és iro-dalmi iskola1 valóságos lelki atyja, vagyis annak felsőbbséget, szellemet adó sugalmazója, szóval szellemi

1 A romanticizmus úttörői a költészet terén Angolország-ban Byron, FranciaországAngolország-ban Hugo Viktor.

1. szám.

R E L I G I O

55 vezére.1 Ertjük itt az ú. n. romantikus iskolát, a mely

a klasszicizmusé mellett külön medret vájt magának a német irodalom talajában.

Nekünk itt lehetőleg röviden, három dologra kell világosságot derítenünk: mi volt a romantikus világnézet általában s hogyan került az Bécsbe ? azután hogyan befolyásolta ezt az áramlatot Hofbauer atya ? végül mi volt az ő apostoli befolyásának csúcspon-ton az eredménye?

A romantika az antik pogányvilág utánzásából kifejlett klasszicizmus visszásságaiból keltett reakciója az európai kulturnemzeteknek, vagyis világnézlet világnézlettel szemben, a melyeknek tartalma és szelleme is más-más. Mikor a renaissance-ból fakadt klasszicizmus — például a németek lakta földön -—

a XVIII. század végén a keresztény mult minden hagyo-mányával szakítva az ú. n. Aufklarungban tetőpontját érte el és például József császár régi pogány imperia-lisztikus mintára megalkotta az egyházat az államba beolvasztani akaró jozefinizmust, Schiller pedig, a mint ezt egy hires mondása örökíti meg, a teljes vallástalansághoz való csatlakozását vallástisztelettel, mint indítékkal okolta meg: akkor a való élettel, vagyis a népek történetének folytonosságával kiáltó ellentétbe került aufklärista világnézlet, kivált mikor a nagy francia forradalom vérontásai és egyéb szörnyű tettei is bekövetkeztek, sok szunnyadó kebelt felrázott és az undor bizonyos nemével, m o n d -juk csömörlettel töltött el, kik ennek következtében

a klasszicizmustól, a pogány antik minták vakbuzgó követésétől, e követés szolgai szellemétől nagy el-tökéltséggel elfordultak, annak uralmát magukról lerázták, és attól szabadon kezdtek tudományban, irodalomban, művészetben népük múltjával, jelenével és jövőjével foglalkozni. Ez az irányzat csakhamar hatalmas áramlattá fejlődött Németországban, mely

új vérpezsgést keltett az egyház eldermedt testrészei-ben és rendkívül sok és tekintélyes protestáns embert hozott magával át a katholikus egyházba.2

1 Németország kultúrtörténetében ez a fensőbbséges hofbaueri befolyás az ú. n. romantikus irányra, vagyis köz-életi áramlatra, oly jelentős közérdekű tényező, hogy avval a német kulturtörténelem nem szűnik meg még mindig fog-lalkozni, mert érzi, hogy arról még nincs elmondva minden.

Legújabban Johannes Eckardt tette ezt az ügyet szóvá «Clemens Maria Hofbauer und die Wiener Romantikerkreise am Beginne des 19. Jahrhunderts» cím alatt a «Hochland» 1810/1-iki 1. s következő füzeteiben. Szerző felderítő szolgálatokat végez akörül, hogyan befolyásolta Hofbauer atya a romantikusok bécsi körét. Szolgálatainak mi is hasznát vesszük.

2 Der energische Kampf, írja Joh. Eckardt, den die romantische Bewegung an der 18. J a h r h u n d e r t w e n d e gegen jene Aufklärung führte, in welcher die Religion in der Sitt-lichkeit (L. Schiller említett mondását), die Kirche in dem Staat aufging, das Menschheitideal zur Weltbürgerlichkeit wurde, erweckte und belebte die Ideale der Religion, der Kirche und der Nationalität. Je schärfer der historische Blick der Romantiker wurde, je mehr er sich bemühte, die Gesamt-heit das Mittelalters zu erschauen, desto stärker drängte

Mikor és hogyan kezdett a romantikus világ-nézlet Ausztriába, illetve Bécsbe beszivárogni s mennyi-ben volt itt számára a talaj elkészítve egyfelől, más-részről pedig mennyi és milyen akadályokkal kellett neki a császárvárosban1 megküzdenie: annak tüzetes ecsetelése nem ide tartozik. Legnagyobb akadálya a romantikának Bécsben2 maga az uralkodó joze-finisztikus aufklärista állampolitika volt, a melynek az ottani lélekölő cenzúra következtében úgyszólván rabszolgaságos szolgaságában sinylődött m i n d e n : tudomány, irodalom, közoktatás úgymint a vallás s az egyház maga.3 A ki például az irodalmi alkotások tekin-tetében másképp gondolkodott és működött, mint az sich den Romantikern ein einheitlicher kirchlicher Begriff auf. So formulierte Novalis schon in Jahre 1799 in seinem Aufsatze «Die Christenheit oder Europa» (Europa=Christen-heit) ein kirchlisches Programm, das dem katholiclien ähnelt.

Die Ehrfurcht des romantischen Geistes vor historischen Zusammenhängen, seine tiefe Sehnsucht nach einer einheit-lichen Religion brachten ihn dem Katholicizmus nahe. Da-durch w a r die literarische Bewegung zu Anfang des 19.

Jahrhunderts mit jenem Glauben in Fühlung gekommen, dessen Vertreter (a katholikus egyháziak és világiak) in der Literatur damals eine untergeordnete Rolle spielten. Jetzt trat das katholische Element in den Vordergrund. Es ist ein Erfolg des romantischen Geistes, dasz sich in Münster um die katholische Fürstin Gallitzin, in Landshut und Regens-burg um den Bischof Sailer Kreise bildeten, denen einer-seits Fürstenberg, Oderberg, Hemsterhays, Hamann, Stollberg, Claudius, Jacobi und Goethe, andrerseits Wittmann und Diepenbrock angehörten. Ein dritter Kreis bildete sich in den Jahren 1808—1820 in Wien. Hochland, 1910/1. 1. Heft, 17. 1.

1 Nincs a földkerekségén, Rómát és Konstantinápolyt ki-véve, város, a hol különféle, nem császárok, de császárságok váltakozása tette volna mintegy öröklétüvé a város »császári»

jellegét és hírnevét. A német-római császárság fölbomlása után megszületett az ausztriai császárság, a mely nem

en-gedte Bécset a Kaiserstadt büszke öntudatábúl kiesni. Ma-gyarországnak az új bécsi császári átalakulás még sok gondot fog okozni. Egy pillantás azonban Rómára és Konstantinápolyra mindenkit megnyugtathat az iránt, hogy lemondásra, kétségbeesésre Magyarországban nincs ok, csak a nemzet maga alatt ne vágja a fát.

2 A mi a német romantikusokat azidőtájban Bécsbe vonzotta, az volt, hogy a német-római császárság romjaiból kiemelkedett (1804.) nagy politikai újdonság, az ausztriai császárság, a nagy újdonságnak és egykorú régiségnek együt-tes varázsával hatott a német kedélyekre, annyira, hogy akkor minden német Bécset tartotta nemcsak Németország, de egész «Európa szioé»-nek. «O wie sinkt, írja Haschka 1808. nov. 12. és 14-én Reinholdhoz intézett levelében a Bécsbe áttelepedett romantikusokról, o wie sinkt Berlin bei ihnen vor Wien nieder. Sprich Du nur selber mit ihnen über Wien! Dir wird dein Herz schwellen bei dem, was sie dir Gutes und Liebes von unserer Hauptstadt erzählen werden».

Hochland, 1910. I. H. 21. 1. És Dorothea von Schlegel ezt írta akkor Caroline Paulusnak Würzburgba : «Ich sage dir, es ist jetzt in ganz Deutschland kein Heil, als unter dem Hause Österreich». Dr. T. M. Raich, Dor. v. Schlegel stb. I. 1C6.

3 Der ärgste Feind der Romantik w a r aber die alte Auf-klärung, die bis ins zweite Jahrzehnt des 19. Jahrhunderts die österreichische Literatur beherrschte. Sie stand der ka-tholischen Romantik diametral entgegen und befeindete sie aufs grimmigste. Eckardt i. m. 18. 1.

56

R E L I G I O

LXX. évi-. 1911.

uralkodó aufklärizmus dermedt klasszicizmusának vorsriftje tartotta, az szórul-szóra - «kiállhatatlan»

volt a XIX. század elején Bécsben.1

Hogy a keresztény vallás karjaiba részint kíván-kozó, részint m á r kapaszkodó romantikának a zsar-noki szellemű jozefinizmussal szemben Bécsben tért foglalnia és befolyásos, a bécsi kongresszus idejében döntő szerephez jutnia sikerült, azt Eckardt meg-állapítása szerint a romantika Hofbauer atya vál-lainak, vagyis hatalmas apostoli befolyásának köszön-heti. Csak akkor vergődhetett, — m o n d j a Eckardt, — a romantika Bécsben zöldágra, mikor a Hofbauer atyától vezetett vallási küzdelem az «Aufklärung» ellen sikereket ért el.2

De hogyan kell ez utóbbi mondást érteni ? Vagyis hogyan tette Hofbauer atya a romantikát a jozefinisztikus államfelség légkörében érdeklődés

tárgyává s végül udvarképessé és szivesen látott vendéggé? Ez a nagy kérdés itt most. Hiszen ő maga, a mint láttuk, sem tudós, sem író nem volt. Mit tett a romantikusokkal, hogyan befolyásolta az ő ren-geteg világi tudományukat3 és a legfényesebb igé-nyeket is kielégítő, sőt mesésen meglepő szépirodal-mukat addig, hogy azt az «Aufklärung» föliilmulha-tatlannak tartott varázsától megtörni és oda, a hova az való volt, sötét háttérbe szorítani lett képes?

Breznay Béla dr.

1 Erre nézve igazán klasszikus tanu Lorenz Leopold Haschka, a Tereziánum akkori minta-esztetikusa, az osztrák néphimnus szövegének szerzője, ki 1803. febr. 20-án a roman-tikusokról Reinhold barátjához így í r t : «Und dann welch ein Ton, bei allen Musen und Grazien (ime a klasszicizmus !), welch ein Ton herrscht in ihren Zeitschriften, welch ein Übermut, welch ein Bauernstolz, welch eine Sack- und Pack-Träger-Rhetorik ! 0

Fichte, Schelling, Hegel, Goethe, Tieck und Schlegel,

Ihr zweimal drei göttlichen Flegel ! . . .

In des Schlegel Schriften (ő volt Bécsben, sőt azontúlnan a romantikusok feje) liegt Wahres und Falsches. Weisheit und Torheit so nahe, so dick neben- und untereinander, wie in dem Gehirne eines Philosophen, der zum Narren geworden ist. Die Burschen sind mir unaustehlich». A «Gott-erhalte» Istent, Glaubensstützet, «égi kéz»-t emlegető szövege azt a látszatot alkalmas kelteni, mintha Haschka, a szerző, valami nagyon vallásos, ájtatos és papos ember lett volna.

Ép ellenkezőleg. 0 papgyülölő, templom, és imakerülő auf-klärista volt lelke legmélyéből. Bizonyítja ezt egy levele 1804. dec. 5-éről, a melyben Reinhold barátjának ezt í r t a :

«Unser guter, guter Kaiser ! . . . Es hält ihn eine gleisznerische, verächtliche Pfaffenpartei umarmt, die sein zartes Gewissen frevelhaft ängstigt». (Hochland, id. füz. 22. 1.) Ennek az em-bernek ajkain Isten, hit, égi kéz — csak byzantinus frázisok voltak a császári kegy hajhászásában.

3 «Die Romantik konnte sich (in Österreich) erst durch-setzen, als der Kampf gegen die Aufklärung Erfolge hatte».

Hochland, id. füz. 18. 1.

3 Mekkorra térre kiterjedt világi tudomány befolyásáról van itt szó, ennek főltüntetésére elég legyen csupán Fried-rich Schlegel és Adam Müller tudományos és irodalmi ha-gyatékára utalni, a mely hagyatékban Schlegelé a bölcselet és

In document Religio, 1911. (Pldal 57-60)