Riegl után a nagytekintélyű Franz Wickhoff nézete érdekel bennünket, aki a «Wiener Genesis»
kiadásához irt bevezetőjében a császárság művésze-téről érdekes és szellemes képet festett. Mint min-den stílus, az antik is elért fejlődése vonalán a barokk-hoz, és a K. e. III. század végefelé olyan elsőrangú műveket alkotott, a melyek Phidias és Lysippus remek-műveivel versenyeznek, sőt merész lendületükkel és eleven életükkel még a természetet is felülmúlni látszanak. De a művészeti mámorra csakhamar bekö-vetkezett a kijózanodás, az alexandriai empirstilus-ban. Ekkor lép fel Róma művészeti igényeivel. K. e.
az I. századig a művészet Rómában csak alkalmi esemény; rendszeres fejlődéséről csak a császárság-tól kezdve lehet szó. Wickhoff Rómát a hellenista művészet utolsó állomáshelyének t a r t j a ; görögök a római művészet megteremtői. Ezen római helleniz-must száraz naturalizmus jellemezte. A falifestmé-nyeken építészeti stilus szerepel, nem a fal termé-szetének megfelelő ábrázolás; így a Wiener Genesis kutreliefje. Naturalisztikus az Ara Pacis szertartásos képsorozata. Ezen hűvös empirstilus a legalkalma-sabban fejezte ki a félművelt római nemesség tar-tózkodó eleganciáját; ilyenek Oetavian fejszobra és a vatikáni Augustus. Majd az Augustuskorabeli natu-ralista stílust felváltja egy «illuzionista», a mely a Claudius—Flavius—Traianus időket jellemzi. A
natu-1 «Hier möchte ich nur meine Überzeugung in ganz allgemeiner Fassung aussprechen, u. begründen, dass in den Organismen, mit der Verkettung ihrer Organe, mit ihrem genau berechneten Zusammenwirken, eine lenkende Absicht, eine transcendente Vernunft die Ziele gesteckt, die Wege gewiesen, die Mittel geordnet hat. Nur durch diese Erklärung werden die Organismen begreiflich». (U. o.)
2 U. o. V. ö. ezenkívül 312. 1. : «Sie (t. i. die Weltver-nunft) ist selbst die höchste Causalität, die oberste Ursache in bezug auf das Dasein der Organismen». És alább 314. 1. :
«Ich glaube, dass in der Lehre von der kosm. Vernunft eine Causalerklärung f ü r das Dasein der Pflanzen u. Tiere gege-ben ist.» V. ö. hasonlókép : Wissenschaftl. Vortr. II. 36. 49. és 76. 1. ; 39. 1. : «Dass der zweckmässige Bau der Organismen von einer zwecksetzenden Ursache abhängen muss, scheint mir eine unmittelbar einleuchtende Wahrheit zu sein».
148
R E L I G I O
LXX. évi-. 1911.ralizmus alapját vetette meg ezen művészetnek, miután a művészt minden forma és szin korlátlan urává képezte úgy, hogy most m á r a művész teljesen lelke sugallata alapján stilizálhatta meg művét. Ám a római görögöknek annyira vérében volt a természet után-zása, hogy ideális, abstrakciókon alapuló művészetet nem tudtak teremteni. Oly új erőkre volt tehát szük-ség, a melyek a római megbízók felfogásához köze-lebb álltak. Ezek a népies római művészet talaján termettek, a kik etruszk alapokon képezték ki kész-ségüket. Első jelentősebb műveik azon realisztikus arcképszobrok, a melyeket a Museo Gregorianoban bámulunk meg; a Lunibeli oromdisz ilyen kezdet-leges illuzionista stílusban utánozza a hellén mintá-kat. A görög-keleti stilus a tipikust szereti, a római az egyénit. Az új etruszk-honi befolyás és a keleti görög szellem Augustus után új stilust hoznak létre.
Wickhoff ezen stilus keretén belül is különböztet : aj zsúfoló, a mely részletet részletre halmoz; bj választékos, a mely a lényeges elemeket emeli k i ; c) folyamatos, mely összefüggő eseményeket egymás mellé helyezett ábrázolásokban mutat be. Ez utóbbi jellegzetesen r ó m a i ; d) a negyedik variáns az
épí-tészet-jellegű festészetbe csendéletszerű ábrázolásokat alkalmaz. Wickhoff szerint ez a római nemzeti stilus most Keletre hatol és átjár minden művészi alkotást.
Az egész teória lényege és magva, hogy a m ű -vészet a Claudiusok idejében a görögöktől átmegy az itáliai kis városok római művész nemzedékére.
Wickhoff azonban adós marad minden bizonyítással.
Igaza van a stílus átalakulásában, de hogy azt ben-szülött etruszk-rómaiak által átformált görögök végez-ték volna, arra semmi bizonyívégez-tékot sem nyújt. így tehát Wickhoff nagytudományú kutatása után sem kell lemondanunk a hellénizmus világuralmi gondo-latáról. Ezen hatalmas körzeten belül természetesen ezernyi változat és lokális befolyás érvényesülhetett.
Nehéz volna részletesen megállapítani, hogy bizo-nyos művészi formák Athénében vagy Ephesus-ban, Alexandriában—Antochiában—Rómában kelet-keztek-e, s a fejlett közlekedés folytán szinte napról-napra terjedtek át a birodalom legmesszebb eső tájaira. Szíriában például makacsul tarthatta magát a régi tradíció, de uralkodó a hellén stílus volt.
Szintúgy Egiptómban, bár ott a gránit-művészet gránit-keménységgel dacolt a behatoló új művé-szettel szemben. A rómaiaknak meg épen nem volt nemzeti művészetük, tehát a legkönnyebben hódol-tak meg a görög szellemnek ; némi provinciális mel-lékiz és zamat természetesen itt sem tagadható. A kér-dést nagyban tisztázná, ha az e kori művészek neveit ismernők, de sajnos e tekintetben kevés tudásunk van és kilátásunk sem sok. Érdekes, hogy a fórum Trajanumot egy damaskusi művész, Apollodorus, épí-tette, tehát kis-ázsiai görög.
Fr. X. Kraus (Geschichte der christlichen Kunst.
Freiburg. 1896. I. — Repertórium f. Kunstwiss. XXIII.
49.) a katakombai falfestmények típusainak meg-állapításánál szintén felveti a kérdést : Rom oder Orient? A freskók tartalma a Szentírás képletes nyel-vezetéből sarjad ki. Kérdés, hogy a formai invenció
római vagy keleti-e? Fontos lenne megállapítani, vájjon Keleten vagy Nyugaton, Alexandriában vagy Rómában ölt-e először festői köntöst a keresztény gondolat? Kraus azt hiszi, hogy ezen kérdésre vég-leges választ sohasem fogunk nyerni, a műemlékek csekélysége miatt. De azért Alexandriának befolyá-sát igen magasra tartja. A theologiai irodalomra gya-korolt befolyása kézenfekvő, per analogiam a művé-szetre is elfogadható. Az Ichthys feltétlenül alexandriai eredetű. Egyébként Kelet és Nyugat tipologiája tel-jesen azonos, ha mindjárt vannak is némi helyi és
provinciális sajátosságok. Rómában a típusok és a stilisztikai kezelés a császárság korabeli művészethez simul nem csupán az első négy, hanem fel a hato-dik századig. Ez egyúttal a domináns, a mihez Szi-cília, Egiptom, Sziria, Görögország, Gallia csekély helyi változatú művészete csatlakozik.
Az ó-kori keresztény miniaturák tárgyalásánál ismételten visszatér az eredet kérdésére. Alexandria ezen századokban a világ szellemi fővárosa úgy a profán, mint a vallásos irodalom terén. Theologiai könyvek, bibliák Alexandriából áradnak szét az egész ismert világra, természetesen az illusztrációkkal együtt.
A zsoltárok illusztrálása különösen kapós a IV. szá-zadban és Alexandria e művészet székhelye. A bib-lia-illusztrációk több változatban vannak meg: római, görög-alexandriai, bizánci és sziriai. Kraus idővel mindjobban belemélyedt az alexandriai eredetbe; az egész ó-kori keresztény művészet tartalmát onnét eredeztette, de azért a rómait ezen alexandriai inspi-ráció és alapvetés után mégis sajátosnak tartotta.
S ezzel végre eljutottunk a legszélsőségesebb és legtiizesebb harcoshoz, Strzygowskihoz, a ki oly elmé-letet szerkesztett, a mely ha beválna, meg' lenne oldva nem csupán az ó-kori keresztény művészet ere-dete, hanem összefüggő fejlődési láncolatot kapnánk a klasszikus antik művészettől fel a Középkoron át egész az új időkig. Egy varázsigéje van erre: Kelet.
Ha igaz lenne ! Strzygowski meg van róla győződve, s hallgatóinak egy részét meg is nyerte. Azt hiszem, a tudománynak igazi haszna Strsygowski elméleté-ből csak úgy lesz, ha egyelőre nem akar mint bevég-zett igazság szerepelni, hanem csupán mint hipotézis, a mely e téren való kutatásra ösztönöz.
Nem terjeszkedhetünk ki ezen fáradhatatlan, vas-szox-galmú kutató minden Írására, a melyek főként az orientalista lapokban mint cikkek jelentek meg.
Elméletének megértésére elegendő, ha azon fő müveit tanulmányozzuk, a melyeket ő is tudományos búvár-kodása kristályosodásának tekint. Ezekben is nehéz eligazodni, az említett írói fogyatékosságok miatt, no meg, mert rajta van a hipotézis alkotók átka, az összefüggéstelen részletek összehalmozása. így m á r
10. szám.
R E L I G I O
149kezdetben is igen vigyáznunk kell a « Kelet» értel-mezésénél, mert Strzygowskinál két jelentőségben variálódik. Először úgy értelmezi, hogy az ó-kori keresztény művészet nem római, hanem hellén, a melynek Kis-Ázsiában, Sziriában, Egiptomban némi lokális szinezete van ; másodszor már tovább megy és azt állítja, hogy a hellén művészet ezen korban keresztül-kasul át van járva nem görög keleti, hanem a nem-görög-kelet, az önálló egiptomi, szíriai, mezo-potámiai és perzsa művészet elemeitől. 0 Kelet alatt immár nem kelet-görögöt, hellén művészetet, hanem a keleti egyéb népek ős művészetének befolyását érti. És itt tér el Strygowski lényegesen minden más archeológustól.
Első nagy művében (Orient oder Rom. 1901.) áttanulmányozva a Constantinustól Jeruzsálemben épített sz. sírtemplom maradványait, stilkritikai uton kimondja, hogy ezen épület abszolut-római ellenes.
Nincs rajta semmi, a mi a klasszikus római építé-szetre emlékeztetne. Görög, helyesebben hellén szel-lem sugárzik ki belöte, s a mi nem e körbe tarto-zik, azt a Jeruzsálemmel határos szir-egiptomi helyi művészet szolgáltatta. Majd egy berlini szarkofág részleten végez vizsgálatot, s azt is a görög Keletnek vindikálja, a melynek semmi köze az úgynevezett római stílushoz. Egy késői-hellén fafaragás, melyet Egiptomban találtak, Strzygowskit arra késztette, hogy az összes elefántcsontfaragvánvokkal tanulmánya tár-gyává tegye. Vizsgálódásába belevonja a vatikáni Helena és Constantia-féle porfírszarkofágokat s ezen bő anyag stilkritikai értékelése után az egész kört az egiptomi keleti szobrászat körébe utalja, a mely természetesen semmi rokonságot sem tart a fáraók művészetével, hanem azon inkább népies művészet-ként virágzik ki. Egyik érdekes fejezetében «Hellas in des Orients Umarmung» a régi Keletnek győzel-mét írja le Hellasz fölött, a melyet a barbár és hatal-mas Kelet mindig megfojtással fenyegetett. Míg meg-volt ifjúi ereje, politikai hatalma és saját területén maradt, szépen virágzott; midőn azonban a görögök az egész Keletet elözönlik, a barbárok elnyomják művészetét. A Kelet mint kultiválatlanabb nagyobb ellenálló erővel rendelkezik; különben is főjellem-vonása a maradiság, makacs kitartás, tradíciók meg-csontosodása. A mit mi bizantinizmusnak nevezünk, nem egyéb az O-Kelet győzelménél Hellasz és Róma felett. így Hellasz behatol Egiptomba, de művészetét nem gyűri le; az ó-egiptomi reakció feltámad és a Rom-es-schugafa sírkamrában (K. u. 100.) a görög fal-festményeket egiptomiak fedik be. Tigris-Eufrat vidé-kén perzsa ős-művészet győzi le (Nemrud-daghi emlék Kr. e. sz.) a görögöt ; Perzsiában meg egyenesen meg-semmisíti a Szasszanidák művészete (226—636.), s a görög-római piacot kiszorítja selyem-aranyműves-ékszer-drágakő termékeivel, a melyek a bizánci stílus lényeges alkotó elemeivé lesznek. Sziriában hata-lommal akarják elnyomni a régi tradíciókat, s mégis
hittita, észak-szír művészet él Salamon templomától a délszir keresztény templomokig. Kisázsiában görö-gök építenek római feliratos műemlékeket, de Strzy-gowski itt is megtalálja az O-Kelet győzelmét a görög felett; sőt magában Görögországban is Philopappos emlékéve] az V. században ott van az egész bizan-tinizmus. S ez a diadalút feltartóztathatatlanul halad Nyugatra Rómáig, s útjában Spalatóban Diocletian patotáját, Ravennában Theodorik síremlékét, Rómá-ban s. Constanzát állítja. A Keletnek ezen diadalmas előhaladását a kereszténység teszi lehetővé, a mely szintén keleti termék, s vallási hatalmával ráoktro-jálja a görögségre a régi Kelet művészetét.
A bizánci stílus Keleten Kisázsiában, Sziriában, Egiptomban alakult ki; hatalmas volt egyes keleti gócpontokban, Antiochiában, de egységessé Konstanti-nápolyban lett az V—VI. században. A bizánci stilus keleti ; Róma és Hellasz semmit sem működtek közre létrejöttén. Merőben a diadalmaskodó Kelet müve.
Azért ezen művészet lényegileg más, mint görög-római. Az antik és keresztény templom mint ég és föld különböznek; az tömeg, ez téralkotás. A bazi-lika régi formáját csakhamar elhagyják, szintúgy a kőkockát, oszlopot, gerendát, hogy helyét elfoglalja az égetett tégla, a falazás és boltozás lényeges alkat-része. Díszítésben a hellén művészet ünnepélyes, sima márványburkolatát felváltja a Keleten kedvelt faldiszítés minden fényében és pompájában, akár a régi keleti sikdiszítések. Az ornamentikába keleti elemek szövődnek. Másik nagy m u n k á j á b a n (Klein-asien, ein Neuland der Kunstgeschichte. 1903.) ezen átalakító munkát a boltozott templomok egész soro-zatán igyekszik bebizonyítani. Közben azonban elfe-lejt súlyt vetni arra, hogy a boltozatnak téralkotó elemévé való kialakítása az égetett tégla révén a hellén nagy városokban, mint Alexandriában és Anti-ochiában történt. így valószínű, hogy a boltozás görög termék és pedig keleti görög, nem kizárólago-san ős-keleti. S ahol az építészeti forma nagy ará-nyokban jelentkezik, mint a Pantheonban és az Aja Sophiában, mindenütt görög kezek működnek.
Végül Strzygowski mint legalaposabb bizonyíté-kot a Mschatta-beli palotát dolgozza fel csodás szor-galommal, tudományos apparatussal, azért nekünk is részletesen kell vele foglalkoznunk, mert az egyházi művészetekre vonandó következtetésünkben nagy sze-repet játszik a kérdés: mennyi része van Os-Kelet-nek a hellén és keresztény művészetben? Sajnos, ezeket a szinte tündéri palota-romokat nem láttam a pusztában ragyogó napfényben, hogy hozzáképzeljem a Berlinben őrzött kapuk összhangzatos p o m -páját (Jahrbuch d. preuss. Kunstsammlungen. 1904.
225.) A Kaiser Friedrich-Museum sötét helyiségében kellett Strzygowski leírásával kezemben a részleteket kiegészítenem. És itt első tekintetre felötlik egy kér-dés. Ha az a hatalmas keleti egyeduralkodó a szí-riai pusztában palotát emel magának, s azon
elren-150
R E L I G I O
LXX. évi-. 1911.dezés, felépítés, díszítés tekintetében hellén nyomokat veszünk észre, nem azt kérdezzük, mennyire győzte le a hellén benyomást a görög, hanem a görög elem mennyire lett úrrá a keleti felett, vagyis az építő hellének mennyit mertek belevinni művészetükből az ottani műemlékek közé ? Részletekben Strzygowski szerint igy áll a dolog. A kapupillérek síkdiszítése, mely átterjed a környező falra is (!), keleti eredetű.
Ilyet találunk már a hettéta és asszír művészetben.
Mschattaban újból felüti fejét, de hellén szellemben.
A zik-zak-diszítő vonal keleti, de nem sajátosan keleti;
m á r az egei-korban megvan a hellénben. Ez óriási formában megvan a Mschattabeli kapun, de előze-tesen már megtaláljuk az antik oszlopok fölött és a párkányzat alatt. Ez a motívum először az antik építészetben nő naggyá, hogy utóbb Keleten sik-diszítéssé válhasson. Továbbá egészen görögös a keze-lés, erőteljesen szobrászi, árnyékot vető tornyolá-sokban; görögök a rozetták, a melyek a zik-zak díszítés szögleteiben vannak. Igaz, hogy a rozetta ős-keleti, de a herosok korában vették át és egészen elgörögösítették. Görög az akanthus, palmetta, sőt a szőlő is, a melyek díszítő elemként szerepelnek; és mindenekfelett görögök a kis puttik, kentaurok és keselyük. Sőt maga a mű technikai megmunkálása sem keleti kézre vall. Igaz, hogy a sikdiszítés telje-sen a síkba veszik el, mig a görög szobrászatilag, domborművesen szeretett dolgozni. Tehát görög vagy keleti? A keletiek megálltak a sikdiszítésnél, nem mintha az lényükhöz tartozó keleti érzés volna, hanem mert primitívek, a fejlődés fokán nem haladtak előbbre. A görög tovább ment és megteremtette az igazi szobrászatot, a mely miután elérte tetőfokát, visszahanyatlott primitív állapotába. Ennek is meg van a maga oka. A görög szobrászat igazi anyaga a márvány, eszköze a véső. Midőn hanyatlása korában, a hellénizmus napjaiban, márvány helyett agyagot munkál meg, elveszik érzéke a szobrászi formák, a domborúság iránt. Ha kőbe dolgozik, hasonlóan j á r el. Véső helyett a fúró kezd szerepet játszani. De mégis görög marad. Az alakokat alávési és a fény és árnyékhatásból keletkező festőiséget teremti meg.
Ám festői, nem színező, mint a keleti sikdiszítés, a mi lényegesen különböző dolog. A Mschatta-beli kapu ezen hanyatlási kor emléke, melyet a primi-tívségbe visszasülyedő görög plasztika teremtett, s hasonlósága mellett lényegesen elüt a keletiek sík-diszítésétől. Ez a görög szobrászatnak utolsó stílus-formája. Mschattaban tehát szintén görög szellem uralkodik.
Hol marad tehát Strzygowski erősen vitatott keleti befolyása? Hol a világi, hol az egyházművészetben?
Azt hiszem méltányosság alapján a következőben foglalhatunk állást Strzygowski elméletével szemben.
Úgy az antik, mint keresztény archeológusra nézve a császárság korabeli művészet hellén. Bizonyos mér-tékben örömmel szemlélhetjük, ha ezen hellén
művé-szetnek provinciális változatait Rómában, Alexandriá-ban, AntiochiáAlexandriá-ban, KisázsiáAlexandriá-ban, Bizáncban kutatják.
A mi azon túl lő, hibás, de nem értéktelen munka.
Az ilyen fanatikus teória-gyártók a legszorgalmasabb kutatók, s rendszerint rengeteg új anyagot hoznak össze, mint épen Strzygowski is. De Vogúé gróf m u n -kássága óta (Les églises de la terre Sainte. Paris.
1860. — La Syrie centrale. Paris. 1865.) úgy is alig történt valami ez irányban. Strzygowski egész váro-sokat fedezett fel az első keresztény századból, a me-lyeknek keresztény műemlékei felbecsülhetetlen érté-ket képviselnek. De álláspontunkat nem változtat-hatják meg. Strzygowski még tovább megy. Az ős Kelet befolyását nem csupán az ó-kori keresztény, hanem a bizánci, r o m á n stb. stílusokra is kiterjeszti és pedig nem mint itt-ott megtermékenyítő ideát, a mit mindenki megenged, hanem mint stílus alkotó, kizá-rólagos tényezőt. A r o m á n szerinte nem más, mint ős-Kelet Nyugaton. S ebben van Strzygowski téve-dése. De kutató érdeme elévülhetetlen.
Egyelőre pedig semmi okunk sincs az ó-kori keresztény művészet antik-klassikus-hellén eredetétől eltérni. Fieber Henrik.