186
R E L I G I O
LXX. évi-. 1911.pedig nagy önmegtagadással, türelemmel jár az erény gyakorlása. Ilyenkor a természetfölöttire, az örökké-valóság csillagára tekintve : Isten akaratához kell alkalmaznunk saját akaratunkat.
Akkor orvosoljuk a társadalom bajait, ha nemes erkölcsiségre neveljük önmagunkat és a többi embert, ha őt az erkölcs gyökerétől, Istentől elszakadni nem engedjük, az elszakadtakat pedig visszaoltjuk az Életfába. Hajós Szaniszló.
15. szám.
R E L I G I O
22Í)a mely a nehézségeken könnyítene, a mely haszon-nal j á r n a és a lelki éleinek előnyére válnék. S annál sikerültebb lenne, minél inkább elérné ezen céljait.
Számbavéve a nehézségeket is, azt hisszük, hogy igen-nel felelhetünk. A bojt lényege nem az, hogy erről vagy arról az ételről lemondjunk ; hanem hogy önmegtagadás céljából, az egyház törvényeinek engedelmeskedve, valami jólesőt megvonjunk ma-gunktól, részint, hogy tanuljunk uralkodni vágyain-kon, részint, hogy evvel is gyermeki hódolatot mutas-sunk Isten és az egyház iránt. Mi eddig ételben kerestük az önmegtagadást. És pedig kétféle irány-b a n : minőségirány-ben és mennyiségirány-ben. És így csak bizonyos ételeket használtunk s azokból is csak bizonyos mennyiséget. Tehát silányabbat is, keveseb-bet is. De nem is ebben, hanem abban volt a baj, hogy a hűsféléket alig tudtuk nélkülözni. Egyrészt nagyon megszoktuk.1 Sokszor nem is tudjuk nélkü-lözni. Vagy nem tudjuk megenni a böjti ételt. Vagy nem jutunk hozzá. Vagy pedig egyéb nehézség elé kerülünk. Emiatt azután létre kellett jönnie a módo-sítások egész özönének. Hiába, a körülményekhez alkalmazkodni kell. Es ebből talán levonhatjuk a következtetést, hogy a sok, szövevényes módosítás s nehézség elkerülése céljából legjobb volna egyáltalá-ban nem tenni különbséget böjti s nem böjti étel között. Hiszen valóságban amúgyis érvényesül ezen felosztás. A többi napokon mindenféle cimen esszük a húsféléket. A mit tehát megteszünk mindenféle módo-sítás útján, ugyanazt bizonnyal bátran megtehetnők egyetlen módosítással: nincs különbség böjti és nem böjti étel között. Az a három-négy nap igazán nem dönt. Nagypénteken talán meg lehetne őrizni. De még ezt a kivételt sem kellene feltétlenül megtenni. E nagy napon az önmegtagadás s lemondás ott él a szivekben, még ha senki nem is parancsolja.
De akkor mi lesz a böjtből, ugy-e? — kérdezik aggódva. De talán fölösleges az az aggodalom. Nem azért mondom ezt, mert hiszen most is inkább csak a papiroson s nem az életben van meg a böjt; hanem mert így is nagyon szépen érvényesülhetne a böjt.
Igen, jobban, mint most. Hiszen mondtuk, hogy a böjt nemcsak az ételek minőségére, de mennyi-ségére is vonatkozik. S lia a minőséget figyelmen kívül hagyjuk, úgy annál inkább érvényesíthet-jük a mennyiségre vonatkozó parancsolatot. Ne úgy értsük, hogy kisebb mennyiséggel, kevesebb étellel elégedjünk meg, mint azt az egyház mosta-náig megkívánta. De igenis úgy hagyva a jóllakásra vonatkozó szabályokat, azokat az életben érvénye-sítsük is, mert bizony eddig az egyszeri jóllakásra vonatkozó szabályok a mindennapi életbe át nem
' Ez egészségi szempontból, de egyébként is talán lebet hiba. De itt nincs erről szó, hanem tisztán a tényről. Az egyház elsősorban nem a test, hanem a lélek orvosa.
mentek. Az emberek javarészének fogalma sincs róluk, dacára annak, hogy a húsfélékre vonatkozó mindenféle engedmények folytán a bojt, illető-leg az önmegtagadás súlypontja ép az egyszeri jóllakásra esett. IIa tehát nem kell hangsúlyoznunk
azt, hogy böjti napon bizonyos eledelektől le kell mondani, úgy annál inkább hangsúlyozhatjuk, hogy az ételek bizonyos mennyiségéről m o n d j u n k le. IIa ezt keresztülvisszük, a böjt meglesz, mert meglesz az önmegtagadás és pedig elég érezhető. Másrészt meg ez ellen nem is igen lehet érvelni, legfeljebb testi gyengeség címén (pl. betegség, m u n k a által kimerült) s ez esetben, mint eddig is, meg volna engedve a megfelelő étkezés. Es így egyáltalában nagyobb nehéz-ségre nem akadnánk a böjtnél, ha az étkezésnél csak az ételek bizonyos mennyiségéről mondanánk le s nem egyszersmind azok bizonyos minőségéről is. E két megszorítás ugyanannál a dolognál talán sok is. Az élettapasztalat legalább erre enged követ-keztetni, mert érvényt szerezni nem tudtunk neki.
Kettőt akartunk s egyet se értünk el. Legalább általánosságban bizony hogy nem.
Ellenben nagyon szépen lehetne lemondanunk az italokról, avagy legalább bizonyos italokról.
A gondolat nem új. Hiszen az első századokban is már szokásban volt ez.1 Pedig nekünk bizonnyal ezerszer több okunk van e tekintetben önmegtaga-dásra. De meg nem is lenne különös ez a parancs.
Hiszen sok helyütt maguk az egyszerű hivők rájön-nek erre a gondolatra s önként mondanak le az ivásról a nagyböjt idején.
És mennyi volna annak az előnye, ha a hús-félék helyett az italhús-félékről kellene lemondanunk!
A mennyivel veszedelmesebb az ivás a húsevésnél;
a mennyivel több anyagi és erkölcsi kárral j á r a szeszes italok élvezete a húsfélék élvezeténél, a mennyivel több bűn, több erkölcstelenség, több nyomorúság (erkölcsi, anyagi egyaránt) fakad a n y o m á b a n : annyival több, nagyobb előnnyel j á r n a az ilyen parancs. S miért állítsuk oda a tilalomtáb-lát, a hol közömbös dologról van szó, a midőn oda állíthatjuk, a hol százszorta inkább van reá szük-ség? Ez mindenesetre olyan igazság, a melyet figyel-men kívül hagynunk nem volna szabad.
így tehát az absztinencia megmaradna. Csak a tárgya változnék meg. Még pedig rendkívül nagy előnnyel. Nemcsak azért, mert az ilyen önmeg-tagadásnak megvolna a haszna ; de mert ez sokkal könnyebben keresztül is vihető, mint a hűsféléktől való megtartóztatás. Hiszen itt alig is kellene adnunk valami kivételt, módosítást. 1. Orvosilag
bebizonyít-1 «Abstinentiam non a carnibus solum, sed a vino quoque praecipue commendatam fuisse, imo hinc inde in legem abiisse.» (Vascotti : Hist. Ecel. p. 122.) Ilyen értelem-ben nyilatkozik sz. Ágoston is (Bálás: Hist. Eccl. p. 148.):
«Testante Origene et d e m e n t e Alex. isti abstinebant a vino» etc.
188
R E L I G I O
LXX. évi-. 1911.ható, hogy az italok mind nélkülözhetők. 2. Legfel-jebb betegségnél lehet erre szükség, de akkor m á r
nem is ital-, hanem m á r orvosságszámba megyen.
3. Sem szegénység, sem utazás, sem egyéb cím nem maradna, hogy ezen túltegyük magunkat, hanem mindezek inkább csak megkönnyítenék a megtar-tását. 4. Nem lenne egyoldalú, hanem általánosság-ban érintené az embereket, a gyermekeket ép úgy, mint a jobbmóduakat. (Az iszákosságra hajlókat persze intenzivebben érintené, de ezeknek szükségük is van erre.) 5. Az illető nem tudná eljárását sennni-kép sem igazolni, ha a parancsot áthágni akarná.
Kevesebb volna az alku a lelkiismerettel. Élesebben állana előttünk a bűn. Nem tudnók szépíteni, nem tudnók menteni eljárásunkat. Mindmegannyi nagy előny a lelki élet szövevényeiben!
Természetesen, nagyon jól tudjuk, hogy az ily kérdésben nem mi vagyunk a döntők. Messze is áll tőlünk az ilyen gondolat. Itt csak az eszmét vetjük fel, a mely ha hasznos, ha megfelel a gyakorlati élet-nek, megérdemli, hogy megfontolás tárgyává tétes-sék. Én azt gondolom, hogy a mai böjti fegyelem ily értelmű módosítása egyrészt nagyon egyszerű-sítené e fegyelmet, másrészt meg sokkal több erőt, energiát meríthetnének belőle a lelkek.1
Róza György.
"Egyházi B u d a p e s t . Kádár Ambrus emlékezete. — Magyar-. Magyar-. Magyar-. ország tudós és a közélet terén kiválóan érdemesült
, . egyházi férfiai sorából Kádár Ambrus dr.-ról bátran el krónika, lehet mondani a királyi zsoltárosnak a mondását :
«omnis gloria eius ab intus», vagyis az ő dicsőítésre méltó s a külvilágban érvényesült jeles tulajdonságai-nak, péld. hogy magas állásokat fényesen töltött be, hogy jótékony célokra 100.000 koronánál nagyobb ösz-szeget fordított stb., a forrása az ő lelkének ritka jósága és tökéletessége volt.
Mint a «Religio» és a «Kath. Theologiai Folyóirat»
volt szerkesztőjének évek hosszú során át nyilt alkal-munk Kádár Ambrus lelki életének kincseit megfigyel-hetni. Mikor hírét adtam, hogy a "Kath. Theol. Folyóirat»
fog a magyar hittudomány emelésére megjelenni, Kádár Ambrus az elsők között volt, valamint megértésével a dolognak, úgy szakszerű dolgozatával is. A «Religio»-nak pedig mondhatni egy negyedszázadon át mintasze-rűen dolgozó rendes munkatársa volt. Ha az egyházi évnek valamelyik nagyobb ünnepe következett, mely hitéletünket kiválóan befolyásolja, évek hosszú során át nyugodt lehettem arról, hogy Kádár Ambrus tudo-mányosan épületes alkalmi, ünnepi cikkelyével bizo-nyosan be fog köszönteni. Be is köszöntött mindig.
() és idősebb szatmári kanonok-társa, Irsik Ferenc, nem ötletszerüleg, nem hangzatos cimek után kapkodva és szenzációra számítva, hanem «ad glóriám Dei et salutem animarum» törekvő igyekezettel állandó, az o
1 A minek megítélése és a róla való intézkedés termé-szetesen a Szentszékhez tartozik; itt csak gondolatokról,
eszmékről, óhajról lehet szó. Szerk.
lelkületüket jellemző terv szerint dolgoztak a «Religio»-nak. Kádár Ambrusnak minden cikkelyén meglátszott, a tárgyválasztásban épen úgy mint a kidolgozásban, szellemének megvallása s az a ritka ereje, hogy a tárgyat, melyet tolla alá fogott, mindig közérdekű
olda-láról s egyúttal eredeti fölfogással tudta föltüntetni.
Tanúság erre nézve kél nagyobb, önállóan kiadott tanulmánya is, ú. m. 1. Az egyházi törvényhozás társa-dalmi jelentősége. Szatmár, 1882., és 2. A világi hivek közreműködése az egyházban. Budapest, 1890.
Kezdő, törekvő hittudományi Íróknak Kádár min-tául log szolgálhatni. Tartalmas és elegáns volt irodalmi munkáiban mindig. Igazi klasszikus a magyar hittudo-mány körében. Születelt Aknasugatagon, Mármaros-megyében, 1845. febr. 14-én. Tehát nem 49-ik, mint a napi lapok hirdették, hanem 67-ik évében hunyt el.
Az ö. v. f. n. !
*
S a l z b u r g . Az osztrák katholikus egyetem alapító egyesület lolyó hó 5-én tartotta 28-ik közgyűlését, melyet istentisztelet előzött meg a dómban. Az egyetemi alap vagyonállása 1910. dec. végével volt 3,775.877 ko-rona 43 fillér. A gyarapodás egy év alatt 258.655 kor.
8 fillér. Legtöbb évi járulékok : Salzburg 36.925 kor. 51 fillér, Wien 32.016 kor. 70 fillér, Linz 16.305 kor. 60 fillér.
Németországból, főleg Bajorországból 14.584 kor. 21 fillér folyt be, külön-külön adakoztak : egy úrhölgy Bécsből 20.000 kor., egy házaspár Salzburgból 6000 kor.
Hagyomány 19 érkezett be. Tetemes gyarapodás mutat-kozik a könyvtárban és az ásványtani gyűjteményben.
További csatlakozások voltak : 6 alapítványos (Stifter), 8 alapitó (Gründer), 35 jótevő, 58 segélyező. A jelentés
reményt nyújt az iránt, hogy a jelen év, rendkívüli akciók megindításával, tetemes haladást fog fölmutatni s növelni fogja a reményt, hogy nemsokára föl lehet majd állítani a katholikus egyetemet, mely tetemesen fog javítani a mostani áldatlan főiskolai állapotokon.
Adja Isten !
*
P a r i s . «Nathan terve Lumentöh.
A második cím ez: Nathan és Roosevelt.
Egy másik jelzés, az eddiginél még meglepőbb (az iránt, hogy Nathan Rómában mi?), a minap történt Rómában, akkor, mikor Roosevelt Theodor (Isten aján-déka) .•.t. Afrikából jövet, szenzációs látogatását tette.
Az egész világ tudja — és a szabadkőművesség gondoskodott róla, hogy a sajtó öblös torokkal
vissz-hangoztassa, hogy a y a n k e e . ' . t . a pápa kárára igen különleges tárgyalásokat folytatott a Magas Szabad-kőművesség, a Legfőbb Tanács két legfőbb emberével, F e r r a r i t . N. M.-terrel, de Iegkiváltkép Nathannal, a Capiloliumban, illetve máshol. Kétségtelen, hogy Roo-sevelt bemutatkozott a páholyban, hanem erről mélyen hallgattak.1 Az Egyesült-Államok volt elnökének tisz-teletére monstruózus, szörnyűséges fogadás volt a Capi-toliumon a M. . •. t. előlülésével.
Az olasz . •. testvérek gondoskodtak róla, hogy a lapokban kevésbbé-többé talányos megjegyzések lás-sanak napvilágot az amerikai nagy férfiú
szabadkő-1 Annál nagyobb örömmel hirdették a lapok, hogy talált ürü-gyet a pápánál való tisztelgés elmulasztására.
15. szám.
R E L I G I O
22Í)inüves tárgyalásairól. És ő maga, hálából a capitoliumi dicsőítésért, nyilvános dicsőítésben részesítette a zsidó-kat, s a szerepet, melyet Rómában játszanak, végül Nathan t.-tmagát.
*
Azt is tudjuk, hála a testvérek locsogásának, hogy az öreg amerikai szabadkőműves az olasz szabad-kőművességtől hivatalos üzenetetet kapott a yankee .•.t.-ekhez, megtoldva bizalmas üzenettel...
Visszatérvén hazájába Theodor . - . t . biztosan ele-get tett — bár zaj nélkül — a «szívélyes egyetértés»-ről szóló megbízásnak, melv szabályszerű titkos szava-záson esett keresztül. Ennek a megbízásnak hűséges átadását ő Rómában, nagy európai körútja vége előtt, a mellyel ő nem csupán szelet akart verni, megigéiie.
1870—1911.
Micsoda eseményt akar az egyelemes szabadkő-művesség Rómában, 1911-ben, megünnepelni?
Világkiállítás leple alatt, melyet «Róma főváros»-sá való 1871-iki kikiáltásának félszázados évfordulója al-kalmából rendeznek, a szabadkőművesség nemzetközi-leg meg akarja jubilálni a maga 1870. szept. 22-iki római birtokbalépését Ez a birtokbalépés («possession»), a melyet démonikus értelemben is lehet venni, az összes szabadkőművességnek tudtára adatott, «urbi et orbi», a mint mondani szokták, a következő körlevélben :
Igen . •. Kedves . •. Testvérek . •.
Az olasz kormány birtokába vette Rómát.
Olaszország és Gyarmatai szabadkőművességének N . ' . Oriense .•. ennélfogva elhatározza, hogy itt halasz-tás nélkül letelepszik.
Ennek következtében rendeletet adtunk ki a közve-tetlen átköltözés iránt Flórencből Rómába, a Nemzet (sic) végleges fővárosába.
Római Oriens, szept. 22-én 1870. (Régi időszámítás szerint.)1
N. M. Adjunktus : A souverain nagy parancsnok : L. Mazzoni, 33°. L. Frapolli 33°.
1911. szeptemberében tehát 41 éve lesz annak, hogy a szabadkőművesség — melynek alapját Rómában aug. 16-án 1734-ben Colton J ó z s e f . ' . t . vetette meg, még pedig Angolország Nagy Páholyának hatalmával, a melynek élén 1737-ben Lord Winton . - . t . állt — Rómában végre trón foglalását tartotta. Palotából-palo-tába járva, hála a közkincstárból lopott pénznek, végre eljutott a római Capitoliumba, a honnan most a Lon-donból származott Nathan fenyegeti a Vatikánt.
Meg vagyunk győződve róla, hogy e «jubileum»
alkalmából a szabadkőművesség egy újabb csapást készít a pápaságra, mely százados gyűlölet tárgya Angol-ország Nagy Páholya előtt, a mely a modern szabad-kőművesség valamennyi páholyának «anyja és mester-nője» (úrnője), a mint ez latinul ércbe vésve meg van írva egy érctáblán, mely a londoni Free Masons Hall alapkövére lön 1775-ben helyezve.
Híre jár — hanem ennek forrására mi nem mutatunk
1 Tehát a keresztény időszámítás a szabadkőművessé" szerint —
«régi» számítás.
rá — de hiteles okmányok vannak kezeink között, híre jár annak, hogy nemzetközi szabadkőműves terv léte-zik 1911, vagy legkésőbb 1912-re nézve. Ezt a tervet nevezzük mi röviden — Nathan tervének. —y —la.
A k a l o c s a i é r s e k m e g y e i r ó m a i k a t h o l i k u s Jj-qJ^-t a n í Jj-qJ^-t ó - e g y e s ü l e Jj-qJ^-t e k 1910. évi É r Jj-qJ^-t e s í Jj-qJ^-t ő j e . XXIX. j füzet. Szerkeszti : Dreisziger Ferenc tanítóképző-intézeti tanár. Kalocsa, 1911. 8-r. 111 1.
A kalocsavidéki tanító-egyesület kiadásában most jelent meg az egyházmegyebeli tanító-egyesületek mult-évi működéséről számot adó Értesítő. Hagyományos beosztás szerint elsőben is az egyes egyesületek vezető-ségének névsorát, majd a közgyűlési jegyzőkönyveket hozza, végül pedig néhány dolgozatot ad közre.
A tartalmas füzet legelején kegyeletes megemléke-zést találunk Kalocsa elhunyt érsekéről, Városy Gyulá-ról, kiben nemcsak atyai jóakarójukat, hanem egyben példaképüket is — a keresztény világnézetnek rendületlen bajnokát — vesztették a népnevelők.
A szerkesztő rövid előszavában összefoglaló képet nyújt az egyházmegyében levő hat tanító-egyesületnek mull évi tevékenységéről. Az elmúlt évben az egyesüle-tek működése a szociális munka jegyében folyt. Felnőt-tek oklatása, ifjúsági egyesüleFelnőt-tek, gyermekvédelem s egyéb szociális kérdések valának megbeszélés tárgyai az egyesületi összejöveteleken : elnöki megnyitó beszédek-ben, vita-tételekbeszédek-ben, pályamunkákban stb. Különösen a felnőttek keresztény irányú oktatásának kérdése foglalkoztatta az egyházmegye népnevelőit. A kalocsa-vidéki egyesületnek e kérdésre vonatkozó határozatát az egyházi főhatóság hozzászólás céljából megküldölte a többi tanító-egyesületnek is, melyek megvitatták a kér-dést s megszívlelni való véleményadást terjesztettek be.
A közgyűléseken elhangzott megnyitó beszédek s az ott bemutatott pályamunkák s egyéb dolgozatok közül néhányat egész terjedelemben fölvettek az Érte-sítőbe. A dolgozatok a következők: 1. Dr. Ivis-Erős Ferenctől: Az eszményi irány. 2. Grengó Józseftől:
A katholikus népoktatás szociális munkájáról. 3. Diek-mann Ferenctől : A pap és tanitó együttműködésének nagy jelentőségéről. 4. Nagy Jánostól : A tanítói munka és tanítási eredmény közölt lévő aránytalanság külön-böző okai 5. Piller Györgytől : A fegyelmi szabályzat sérelmei és orvoslási módjai. 6. Makay Gábortól : Az egyházi főhatóság ez évi tanügyi rendelkezései. — Érde-kes témák gondos kidolgozásban ! Kár, hogy az egyes dolgozatok méltatására részletesebben nem lehet kiter-jeszkednünk.
Évek óta megszokott, régi jóbarátként köszöntött be az Értesítő a kalocsai érsekmegye népnevelőihez.
Most azonban utoljára látott napvilágot. Legalább is eddigi alakjában. Folyó évtől kezdve ugyanis az Érte-sítő kibővül s átalakul folyóirattá, mely az érsekmegyei tanító-egyesület tagjainak s iskolai könyviárainak ingyen fog járni.
Az új tanügyi folyóiratnak «Népoktatás» leszen a cime. Megjelenik évente tízszer. A legelső szám ugyan-csak Dreisziger Ferenc, az ismert nevű pedagógus szerkesztésében még márciusban indul útjára.
A «Népoktatás» írói gárdája főleg általános
oktatás-190
R E L I G I O
LXX. évi-. 1911.tani és részletes módszertani kérdésekkel szándékozik foglalkozni. Ismerve a folyóiratnak körültekintő pro-grammját, várakozással nézünk ezen új vállalkozásnak elébe. Timár Kálmán.
D e r F l u c h in d e r Religion d e r L i e b e . Von Lud-wig Frank. Volksschriften zur Umwälzung der Geister.
Heft V. 2. Auflage. Bamberg.
II. Füzetkéje további folyamán szerző ismét csak bot-ránkozik és pedig Ammian Marcelin történetíró nyomán azon, hogy már a kereszténység első századaiban is nagy volt a szeretet vallásában az ellenségeskedés stb. Azon kor keresztényeinek viszonyait nem a tendenciózus tör-ténetirók munkáiból fogja megismerni. A jó kereszté-nyek akkor is szerették egymást, a rosszak pedig nem azért gyűlölték egymást, mert keresztények voltak, hanem azért, mert nein követték a kereszténység fönséges tanait, így volt ez mindig.
Majd meg a pápák bűneit emlegeti a szerző. Olvassa csak el Pastor müvét «Die Geschichte der Päpste», ott is megtalálja majd azon egyes pápák bűneit, de hitele-sebb adatok nyomán s arra a végkövetkeztetésre jut, hogy elenyésző csekély számban voltak a «rossz» pápák ; miért nem említi fel szerző inkább a megszokott ment-séget: hát emberek vagyunk?! Lássa, azok sem voltak angyalok. A Napnak is vannak foltjai, mégis jótékony s ragyogó fényt áraszt !
A másik végkövetkeztetés, melyre jutnia kellene szerzőnek, ha tárgyilagos megfontolásra képes volna, ez : az az Egyház, mely fennállott ily szomorú viszonyok közt is s melyen a «pokol kapui» még ekkor sem tudtak erőt venni, mely annyi támadást győztesen kiállott, csakugyan isteni mű; különben rég elpusztult volna már.
A Jézus Társaságáról igy ír L. Frank : Das 18. Jahr-hundert brachte das Zeitalter der Aufklärung und erlebte, dass Papst Clemens XIV. im Jahre 1773 den Jesuiten-orden aufhob, weil dieser «den wahren und dauernden Frieden der Kirche verhinderte».
Az olvasó ezekután azt gondolhatná, hogy Jézus Társasága csakugyan békebontó szerepet játszott. Nem.
Eletszentsége és tudományos készültsége nagy és jól megérdemlett befolyást biztosított számára; ezért nagy sikerrel küzdöttek a hitetlenség és erkölcsi métely ellen ; ezért haragudtak reájuk a «ludasok». Ehhez járultak nagy vagyonukról célzatosan terjesztett hírek ; sekulari-záció útján vagyonhoz akart jutni Pombal, a hatalmas miniszter Spanyolországban ; Franciaországban pedig Pompadour, XV. Lajos metressze, állott a jezsuiták ellen indított hajsza élére. Pompadour feloldozást nem kap-hatott, mert a királyi udvart elhagyni vonakodott; ezt pedig P. de Sacy S. J. adta tudtára ; ebből magyaráz-ható a züllött Pompadour cselszövénye, mellyel a királyt rábírta, hogy ő szintén a jezsuiták ellen foglaljon állást.
Ezek voltak az egész hajsza rugói, nem pedig XVIII. szá-zad felvilágosodottsága s a jezsuiták állítólagos béke-bontó szerepe. Igen, a farkas is a bárányt okolta s mikor felfalta, szent volt a béke — mert jóllakott.
Hogy a Jézustársaságának sem működése, sem szer-vezete ellen kifogása nem volt a Szentszéknek, bizonyítja a megejtett vizsgálat, mely terhelő adatokat nem talált.
Mikor pedig XIV. Kelemen az európai udvarok s így a politikai befolyásnak kelletlenül engedve, 1773 júl. 21-én
aláírta a Társaságot feloszlató brévét, így nyilatkozott : Coactus feci, kényszerű tetve tettem igy.
Ha a Társaság működését az Egyházra nézve káros-nak tartotta volna, bizonyára nem engedi meg, hogy Porosz- s Oroszországban továbbra is fennmaradjon.
így tehát máskép test egy kissé a dolog, mint a hogy L. F. úr írja. Igen, célzatos ferdítés, ez a fegyverük elle-neinknek, a sajtó pedig eszközük, a vagyon és az alan-tas szenvedélyek dédelgetése fegyvertársuk, igy jutnak el «zur Umwälzung der Geister», mi pedig kényelmesen, lomhán védekezünk, úgy hogy akár 4—5 érzékeny csa-pást is kaptunk már, mire a hatodikat úgy a hogy kivédjük !
VIII. Ince pápáról fölmelegíli a régi s elcsépelt mesét, hogy 1484-ben kiadott bullájában szentesítette (?) a boszorkányokról szóló tant s hogy ennek a bullának
«Summis desiderantes affectibus» tulajdonítható a boszor-kánypörök rohamos terjedése. Ezzel szemben a valóság az, hogy a pápa a boszorkánypörök megindításáról nem is szól ; a protestáns Schindler is tiltakozik a Bayle, Hauber és Schwager által terjesztett téves fölfogás ellen, mely szerint az említett bulla hozta volna folyamatba a boszorkánypöröket. Ez ellen bizonyít az a tény is, hogy míg a protestáns országokban a boszorkánypörök gyakoriak voltak, addig a kath. Spanyol- és Olasz-országban, valamint Portugáliában csak szórványosan fordultak elő. Magában Rómában soha egyetlen egy boszorkányt sem égettek meg. Ez is azt mutatja, hogy a hol a pápa jótékony befolyása érvényesült, ott a visszaélések nem igen terjedtek. (Még a zsidóknak is külön városrészt jelölt Rómában.) A mi pedig a kín-zással járó vallatásokat illeti, már I. Miklós pápa (858 - 867), majd VII. (1073—85) és IX. Gergely pápák (1227—1241) élesen tiltakoztak azok ellen; lia vissza-élések történtek, ez bizonyára nem róható föl az Kgy-háznak, azok az egyes emberek hibái voltak.
A protestáns Baumgarten (Die deutschen Hexen-processe S. 7.) így ír : «Bis ins dreizehnte Jahrhundert beschränkten sich die Strafen auf Disciplinarstrafen und Ausschliessung aus der Kirchengemeinschaft. Die Kirche rief niemals den Arm der weltlichen Gerechtig-keit zur blutigen Bestrafung der Zauberei zu Hülfe».
A világi igazságszolgáltatás túlzásaiért bizonyára nem az Egyház felelős.
Számtalan esetben fölhívta az Egyház a boszorkány-pörök körüli eljárás kegyetlenségeire az illetékes körök figyelmét s minden visszaélés megszüntetését követelte;
nem méltányos s annál kevésbbé igazságos eljárás tehát a középkor visszaéléseit az Egyház rovására írni.
Tichy Sándor.
*
Zapletal:Az ó s z ö v e t s é g i s z e n t i r á s m a g y a r á z a t n é h á n y f e l a d a t á r ó l .1
II. A szövegkritika. Ha az eddigiekben kifejtett kellő készültséggel biró szentiráskutató a szöveg tanulmányo-zására adja magát, elsőben az a kérdés merül föl, vájjon jó karban van-e a szöveg? Mert az inspiráció koránt-sem zárja ki azt, hogy az a szöveg a másolók és glosz-szátorok által változásokat nem szenvedhetett volna.
Mielőtt ugyanis a mazoreták a szöveget szilárdan
meg-1 L. Religio meg-19meg-1meg-1. meg-1meg-10. meg-1.
15. szám.
R E L I G I O
22Í)állapították, számos másoló kezén ment keresztül, ügy, hogy már eleve lehetetlen elfogadni azt, miszerint min-denütt oly tisztán megmaradt volna, mint ahogy a szerző megírta. És a mit így eleve állíthatunk, a kó-dexek szövegváltozataiban és egyéb jelenségekben teljes igazolást nyer.
Ezért a ránk maradt szövegben aránylag sok a hiba.
1. Egyes hibák oka a héber írás fogyatékossága, a mi a) számos betű fölcserélésére vezet ; azután még az ó-héber, a közép és a négyzetalakú írások is szem előtt tartandók.
Hogy hogyan nézett ki az ó-héber írás, a Siloe-föliratból állapítható meg, mely a Krisztus előtti VIII.
század közepéről, vagy második feléből való. Ezen irás nagyon hasonló az ó-föníciaihoz és a Mesa-oszlop moábi Írásához, mely tudvalevőleg a IX. századból való. Ezzel az írással voltak az Ószövetség legrégibb könyvei megírva.
Mikor a kőbevésés mellett puhább anyagra is írtak, nevezetesen állatbőrre és papiruszra, újabb, részben kerekded Írásmódot kezdtek mindinkább használni. így keletkezett az úgynevezett közép-írásmód, mely úgy-látszik, az aramaitól függött és alkalmasint azonos a régi szamaritán írással.
A fogság előtti időre vonatkozólag ugyanis meg-állapítható az aramai befolyása a héberre. Aramai ele-mek mindinkább szaporodnak. A fogság alatt pedig a zsidók még inkább érintkeznek az aramaiakkal és las-sankint átveszik ezek nyelvét is. E tényállás mellett semmi esetre sincs kizárva az, miszerint az izraeliták írásmódjukat az aramaiaktól kölcsönözték át. Ezen írásmód pediglen a régi szamariai írásban lelhető föl, a mely középfok az ó- és a négyzetalakú irás között.
Talmud szerint (Sauli. 21b 22a) a zsidók a tórával együtt ó-liéber írásukat is ráhagyták a szamariabeliekre. A mi alkalmasint nem mond egyebet, mint hogy a szama-riaiak ezen írást azóta átvették, hacsak addigis nem volt már birtokukban.
Hogy ennek a közép-írásmódnak a helyére mikor lépett a most is használatban levő négyzetalakú irás, melyben még inkább előtérbe lép az aramai befolyás, nem könnyű megállapítani. Valószínűleg csak lassan és fokonkint történt ez. Még pedig úgy, hogy Krisztus Urunk korában a négyzetalakú írásmód már általános használatban volt. A zsidó hagyomány azt tartja, hogy ezt az irást Ezdrás hozta magával Babilonból. A nézet alkalmasint annyiban felel meg a valóságnak, amennyi-ben ez az irás a zsidók közt először a fogságban vált ismertté és a fogságból szabadultak hozták azt először Palesztinába. Anélkül azonban, hogy kezdettől fogva általánosan használták volna.
A Septuagintának nevezett legrégibb és leginkább elterjedt görög fordításnak variánsai, változatai részint a régibb és közép-irásmódban, részint a négyzetalakú írásban lelik forrásukat. Az Ószövetség legtöbb könyvét mindenesetre átírták a négyzetalakú írásba. És föltehető, hogy ez nem történt meg hibák nélkül, különösen pedig nem egyes betűk felcserélése nélkül.
Mint a Septuagintából látható, a régi és közép-irásmódban a következők fölcserélése fordul elő : X (aleph) és T (daleth), 1 (waw) és n (taw), n (law) és 12 (meni), (lamed) JJ (ajin), ~ (he) és 1 (jod), S (nun)
és n (taw), "1 (res) és 2 (kapli), £ (pe) és 2 (kaph).
A négyzetalakú írásban pedig különösen: 1 (jod) és 1 (waw), 2 (betli) és 12 (meni), " (daleth) és 1 (res), fi (he) Pi (heth) és J2 (meni). Ezen fölcserélések külö-nösen oly esetben fordultak elö, midőn az eredeti irás olvashatatlan vagy elmosódott volt, avagy el volt fa-kulva. Sajnos, itt nem bocsátkozhatom ennek példák útján való bővebb kifejtésébe. Mindazonáltal meg kell jegyeznem, miszerint azl, mit a szövegkritikára nézve a föntebbiekben érintettem, minden szentiráskutaló ténynek ismer el. A legtöbb minden szövegkritikára vonatkozik, a többire pedig a sémi fölirattan tanít.
bj A hiányos írásmód a szavak elválasztásában is eltérésekre vezetett. A Mesa-oszlopon és a Siloe-löl-iratban az egyes szavakat egy-egy pont választja el.
Ugyanezt az elválasztási módot bizonyára a legrégibb kéziratokban is alkalmazták. Azonban ez nem volt mindenkor szokásban. Sok héber kéziratban minden elválasztójel nélkül fűződik az egyik szó a másikhoz.
Az ily összeírt betű- és szósorozatnak más és más az értelme, aszerint, hogy melyik helyen választjuk el egymástól.
cj Még sokkal hátrányosabb volt az, hogy az ó-héber írásban csupán a mássalhangzók voltak meg, a magánhangzók jelzése nélkül. Ez, magától értetődik, egy és ugyanazon szónak legkülönfélébb módon való olvasására vezetett. Még az úgynevezet «maires lec-tionis»-okat, úgymint X (aleph), 1 (waw), i (jod), " (he) sem használták általánosan. Noha ezek csak a leg-ritkább esetben és ilyenkor is csak határozatlan módon, jelezlek magánhangzót. Mesa király föliratában és a
Siloe-félében csak ritkán találkozunk velők.
Az előtt, ki ezt az Írásmódot ismeri, legott világos, mily könnyen vezethetett az a szöveg elhomályosítására és legkülönfélébb módon való értelmezésére.
Pfeiffer Miklós.
Levél a szerkesztőhöz.
Nagyságos Uram ! Néhai való j ó öreg Horatius Flaccus '«Ars Poetica»-jának kezdetén í r j a :
«Pictoribus atque poötis
Quidlibet audendi semper fuit aequa potestas».
E szavak jutottak eszembe, mikor a minap a
«Modern Könyvtár» egy füzetkéjét átolvastam. Hogy melyiket, mindjárt kisül, ha nem is «a vallatásnál».
Bizonyára méltóztatik emlékezni, hogy az ősszel, mikor a «Regnum Marianum» új kápolnáját a Dam-janich-utcán fölszentelték, Nagy Sándor festőművész
az ünnepség keretén belül elmagyarázta a jelenlévő gyermekeknek a kápolna apszisát borító saját fest-ményének jelképies értelmét. A magyarázat szép volt és keresztény szellemű s így, minthogy szent helyen, ünnep keretében hangzott el, volt okunk hitvallásnak venni és épülni rajta.
Hanem az a nemrég megjelent 40. füzete a
«Modern Könyvtár»-nak «Az élet művészetéről» ugyan-ezen Nagy Sándor festőművész tollából, m á r nem-csak hogy nem épületes, de a keresztény hitnek és erkölcsnek valóságos arculütése. Allegória-féle lenne,