Hogyan, miképen szemléljük azt a sok szépet, a mi természetben, művészetben szemeink előtt fel-tárul ? Ez a kérdés a köznapi ember szemében fölös-legesnek látszik; annak azonban, a ki az önművelő-désben magasabbra emelkedett, mind tágabb és tágabb látóköröket nyit meg. Elmélkedésünk kiindulópontjául a Szépnek azt a meghatározását vesszük, a melyet a maga egyszerűségében m á r az antik s utána a közép-kori bölcselet állított fel : Szép az, a mi szemlélődő képességünknek tetszik. Pulchra sunt, quae visu placent. S valóban bármily fajtájú, bármily fokú Szépet veszünk is szemügyre, valamennyinél a főkellék, a lényeg abban leledzik, hogy szemlélőképességünk-nek tetszést s így kielégítést okozzon.
Ám szemlélődőképességünk miféle erőkből, hány fokból áll? Mindjárt kimondom, hogy négyből.
Első fok a külső érzékek, nevezetesen a látás és a hallás; a szem p. o. az előtte feltűnő szebbnél-szebb tárgyakat, mint a legfinomabb fényképezőkészülék, ezer szinpompával veszi fel magába. Második fok a belső érzék (sensus internus). A szem által felvett képek ugyanis egy belső bámulatos reservoirba, a belső érzékbe jutnak át s ott csodálandó módon hosszú időkre megőriztetnek. S azért ezt a belső érzéket emlékezőképességnek, memóriának nevezzük.
De ez a belső érzés még egy másik tulajdonság-gal is b í r ; nemcsak hogy megőrzi önmagában a számtalan felvett szép képet, hanem azokat fölöttébb tökéletes kaleidoszkóp módjára ezer- és ezerféleképen változtatni, kombinálni és komponálni tudja. A belső érzéket ezen oldalról tekintve, képzelőtehetségnek, fantáziának nevezzük. A fantázia és a memoria képe-zik tehát szemlélőképességünk második fokát.
A harmadik fok már az anyagi világ fölé emel-kedik s ezt a képességet értelemnek (inlellectus) nevezzük; a mellyel ugyanis képesek vagyunk a lát-ható dolgok céltudatos láncolatához s azokból a végső teremtő okhoz fölemelkedni.
A negyedik fok végre minket Isten jóvoltából keresztény hívőket még magasabbra emel; a szem-lélőképességnek ez a legfelsőbb foka nem más, mint az isteni malaszttól megvilágosított értelem. Ez a
fok az előbbi harmadik foktól, a pusztán természetes észtől állagilag (substantialiter) ugyan nem különbö-zik, de azt, mint alább látni fogjuk, természetfölötti magasabb erőkkel és jogokkal felruházza.
Tekintsük már a Szépnek különféle fokozatait, a mennyiben azok a most felsorolt négy fokból álló szemlélőképességnek megfelelnek.
1. Mi az a Szép, a mit külső érzékeinkkel, neve-zetesen a szemmel és füllel észreveszünk? Mi az, a mi ezt a két érzéket tetszéssel és élvezettel tölti el ? A szemre nézve bizonyára a tény és a forma, konkré-tebben kifejezve a tárgyak színe és vázlata (Farbe und Umrisse), minden más reflexió nélkül ; a fülre nézve pedig a hang és a hangzatok (Ton und Tonsätze).
Már a Szépnek ez az alsó foka képes tetszéssel, gyönyörködéssel eltölteni bennünket. Déli vidékeken nemritkán látjuk, hogy egyszerű emberek, kocsisok, vezetők, munkások valami szép virágot szakítanak le, azt egész nap tetszelegve a kezökben hordják, este lefekvéskor elteszik, másnap megint előveszik, hogy benne gyönyörködjenek. íme ez esetben a szép tárgy maga, minden magasabb reflexió nélkül, csupán a szin- és fényhatás ezerféle bájával tölti el szemünket s az eszthetikai élvezet első s egyúttal legalsó fokát nyújtja nekünk. Ehhez több nem kell, mint nyitott szemekkel haladni át az életen ; a Teremtő szent keze főleg a természet ezerféle csodáiban pazarul szórta azt elibénk.
Bizonyára feltűnő, hogy a görög bölcsek tán legkimagaslóbb alakja, Arisztotelész, a Szépnek ezt az alsó fokát pulchrum est dulce, quod per visum vei auditum efficitur; szép az élvezet, melyet szemek vagy fülek nyújtanak — egyszerűen visszautasítja.
(Topica VI. in Gap. 7.) Oly mélyen átlátta a nagy philosophus a pusztán érzéki tetszés hiányos, még nagyon is alacsony voltát.
2. Kérdjük tovább, a Szépnek mily foka felel meg a fantáziának, a belső képzelőtehetségnek?
A művészetben a fantáziának megfelel, a mit kompozíciónak nevezünk; nem egyes hangok, hanem az alakoknak és színeknek kellő csoportosítása, a hangoknak összefoglalása és harmonizálása. Mily megkapó p. o. Baffael Madonna di San Sisto képén a kompozíció, a hol az ismert alakokat pyramidális
82
R E L I G I O
LXX. évi-. 1911.csoportosításban látjuk odabűvölve. A kettős kontra-félkörnek nevezett kompozíciót látjuk Raffael Dispu-táján, a szimmetrikus csoportosítást Raffael bolognai szent Caeciliáján stb.
Künn a természetben pedig varázsszerű élvezetet nyújtanak, hacsak figyelni, észlelni tudunk, a termé-szeti erőktől alkotott kompozíciók, p. o. tavasszal egy tenyérnyi föld ezer apró virágjával, vagy egy messzenyiló távlat az erdő közepén stb. Napjaink összes műkertészete dús szinváltozatú virágágyaival, árny- és fényhatásokkal meglepő lugasaival és ligetei-vel mind e fejezetbe tartozik. Csak állapodjunk meg hellyel-közzel és eszméljünk!
3. Emelkedjünk a Szépnek még magasabb, har-madik fokához. Megismerő-, szemlélődő képességünk harmadik foka, mint mondottuk, az értelem, intel-lectus, a mely az embert az anyagi, állati világból m á r kiemeli s az eszes teremtmények magasabb vilá-gába helyezi át.
Mi felel meg a Szép birodalmában ennek a képes-ségnek? Szóval, mi az a Szép, a mi értelmünket kielégíti s neki tetszést okoz ? Már bizonyára nem a szemlélt tárgy színe, se nem a tárgy részeinek kompozíciója, hanem első sorban a tárgy arányai és proporciói.
Nem lesz fölösleges, ha most a szépnek a fizikai világban értelmileg legfőbb kellékét, a propor-ciót, az arányosságot kissé szemügyre vesszük. S hogy itt mindjárt az Isten kezének legfőbb arányított remekművét, magát az embert tekintsük, kimondom, hogy az ember mint a látható természet koronája, a a helyesen arányított külső tüneményeknek legfőbb remeke, legmegkapóbb példánya.
Az ember testén látjuk a természet leggyönyö-rűbb arányosságát, az úgynevezett aranymetszetet előtüntetve.
Mi az az aranymetszet? Az aranymetszet bár-mily megadott egyenes vonalnak felosztása oly két részre, hogy az egész vonal ügy arányoljék a nagyobb részhez, mint a nagyobb rész a kisebbhez. Ha tehát az ember magasságvonalát a köldökpontnál egy felső és egy alsó részre osztjuk, azt találjuk, hogy az ember egész magassága (hossza) csakugyan úgy aránylik az alsó hosszabb részhez, a köldöktől a talpig, mint ez az alső hosszabb rész a felső rövidebb részhez, a köldöktől a fej csúcsig.
Ez az aranymetszetnek csodás aránya, a mely azonban az emberi testen nemcsak az említett köl-dökponton mutatja az osztási metszőpontot, hanem, a mi azután bámulatra ragadja a kutatót, m a j d n e m végtelenbe menő további osztásokkal folytatódik.
Lásd ezekről a nemrég megjelent nagyszabású, de méregdrága művet : I. Bochenek, Das Gesetz der Formenschönheit. Leipzig, Dietrich, 1903. In folio.
A mellékelt képtáblák teljesen érett kort tételez-nek fel.
Mily csodálkozás fogja el a szemlélőt, ha
lassan-lassan nyomára jut annak a nagy természeti törvény-nek, hogy minél tökéletesebbek a teremtmények, annál világosabban tűnnek elő rajtuk az aranymet-szet törvényei. Bizony csodálatot kelt már az egy-szerű falevél aranymetszetű beosztásaival, csodála-tosabbak már a virágok, még inkább az egyszerű, aztán a tökéletesebb állatok. A kutya, a ló az arany-metszet megkapó szépségeit m u t a t j á k ; de legcsodála-tosabban nyilvánul ez a törvény magán az emberen, úgy hogy m á r a görög bölcs mélyen látó eszével beismerte : -ávtojv ^prj^á-cwv fxéxpov âvfrpcûTtoç, minden dolgoknak mestermértéke az ember. (Protagoras.
Lásd Platonis Opera. Weidmann, Lipsiae, 1820. Vol.
II. Theaetetus pp. 30, 56, 102.)
Ez az axióma nemcsak abban az értelemben igaz, hogy mindaz amit a világon látunk, az ember kedveért, az ő szolgálatjára van teremtve, úgy amint aztán kell, hogy az ember viszont az Istenért éljen és működjék. De igaz a fentebbi elv eszthetikai szempontbót is, a melyet itt szemügyre vettünk;
igaz és való, hogy az ember mintájára és mértéke szerint az egyéb dolgok is itt a világon minél töké-letesebbek, annál inkább közelednek és vesznek részt az aranymetszet fentemlített és leírt nagy méret-törvényén.
Csak mellesleg jegyezzük meg, hogy az arany-metszet törvénye szerint készültek a művészetnek legkiválóbb alkotásai; így az építészetben az athéni Parthenon, a kölni dóm, a római Szent-Péter-tem-p l o m ; a szobrászatban m a j d n e m az összes antik műszobrok ; a festészetben a renaissance több hírneves olajfestménye stb.
Vannak azonban a tárgyakon, a teremtményeken nemcsak ily külső viszonyítások, résznek részhez való pontos arányításai, de vannak viszonyítások, lényeges relációk, a melyek az illető teremtményt a fölötte álló végső létokkal, a teremtő és fenntartó Istennel hozzák függésbe. S ezzel a mondattal már az értelemnek természeti szempontból legmagasabb világába, az ethikai rendszerbe, a morális térre lépünk át.
Megjegyezzük, hogy itt nyilik meg egyszersmind a Szépnek legmagasabb természeti foka. Miért ? A physikai Szép, az előbb magyarázott arányosság bármily elbüvölőnek is mutatkozik, mégis csak mélyen lenn, a teremtmények parányi világában mozog.
Mihelyt azonban az ember egy morális aktust végez és erkölcsileg jó tettet gyakorol, azonnal átlépi a véges természet határát s a Teremtő nagy Istennel kapcsolódik össze. Ez a bölcseleti oka az ethikai Szép végtelenül kimagasló fokának. Egyetlenegy morá-lis jó aktus végtelenül felülmúlja a physikai világ összes szépségeit, és pedig a már említett bölcseleti oknál fogva.
Azért van aztán, hogy már a pogány világ művészeti alkotásain is, nevezetesen az antik görög műremekeken, mihelyt ethikai, bár fogyatékos fény
7. szám.
R E L I G I O
87tükröződik rajtuk vissza, annyira elragadják lelkün-ket. Emlékezzünk vissza, hogy példát is említsek, a nápolyi Museo Nazionale Homeros cimű mellszobrára.
«Mi sem nyújt nekem, mondja Burckhardt (Cicerone, 5. Aufl. I. S. 154) magasabb ideát a görög művészet-ről, mint hogy e vonásokat kitalálta és kőbe véste.
Egy vak költő és lantos — ez volt a théma. S e művészet az aggastyán homlokára és orcájára vará-zsolta azt az isteni szellemi küzdést, azt a belső törte tést magas sejtelmekkel telve — s e mellett azt a mély békét, melyet a vakok élveznek. Homé-rosz mellszobrán minden vésővonás szellem és cso-dálatos élet !» Valóban ez a páratlan műalkotás az antik görög kultúréletnek legtalálóbb, kőbe vésett formulája s még a pogány világ sötétségében vakos-kodó, szabadulás, megváltás után epedő embernek leghűbb képmása. S azért, mert mélységesen igaz ethikai kép, gyakorol akkora hatást a szemlélőre.
4. Emelkedjünk még egy fokkal magasabban a Szép birodalmában. Az emberben a már leírt termé-szeti értelmi tehetségen kívül Isten kegyelméből találunk még egy magasabb természetfölötti megis-merést is; ez, mint a katekizmusból tudjuk, a meg-szentelő malaszt, melyet a Szentlélek láthatatlan módon önt a keresztény lélekbe.
S ez a virtus infusa, lumen gratiae, képesíti a szegény halandót természetfölötti magasabb céljának, az Isten örök bírásának megismerésére s egyúttal a szükséges magasabb erőkkel ruházza őt fel ama természetfölötti cél biztos elérésére.
Világosság kedvéért kérdezzük előbb, mit jelent ez a fogalom «természetfölötti»?
Ez az idea két elemből, egy tagadó és egy állító elemből áll. «Természetfölötti» negativ szempontból tekintve annyit jelent, hogy semmiféle teremtmény-nek, még a legmagasabb Kérubnak vagy Szérafnak sem dukál az Isten közvetlen látása és birása. Mi ennek a bölcseleti o k a ? Egyszerűen az, hogy m i n d é i bármily magas tökéletességű teremtmén)' mindig csak véges lény marad, eszerint végtelen különbség és rangtávolság van közte és a Teremtő között ; egész valója olyan, hogy a Teremtővel szemben lényegesen mint szolga, mint alárendelt apró jószág fog leledzeni.
A «természetfölöttinek» pozitív eleme pedig azt jelenti, hogy a nagy Isten az 0 szolgateremtményét, az embert pusztán isteni jóságának túláradásából, szolgai rangjából kiemelte és gyermekévé, család-tagjává s örökösévé felavatta s így bizonyos értelem-ben divinizálta. Non j a m dixi vos servos, dixi amicos.
(Sz. Ján. XV. 15.)
S valóban, tekintsünk körül a keresztény világ-b a n ; ime egy szegény, az élet porávilág-ban vergődő kol-dus világos ismerettel bír ma életének végcélja, rendel-tetése felől, melyekről a leghíresebb pogány bölcsek-nek még sejtelmük sem volt. Sőt mi több, tudja, hogy azt a nagy célt azon eszközökkel, melyeket
Isten szentegyháza által az ő használatára rendelt, életének minden sanyarúsága dacára is el fogja érni.
E boldogító, az isteni kegyelemmel beöntött tudás alatt mily végtelenül mélyen lenn vakoskodik az összes antik, akár arisztotelészi vag}7 plátói filozófia !
Már ennek a magasabb ismert képességnek, az isteni malaszttól áthatott észnek a Szépnek mily foka felel meg a külső objektív valóságban?
Az Isten Egyházának természetfölötti rendszere, a malasztnak kimondhatatlan kincsei a szentségekkel s egyéb segédeszközökkel együtt, szóval a katholikus hitéletnek az emberiség történetében már kétezer év óta kimagasló alkotmánya.
S a művészetben hol tárulnak fel előttünk a Szépnek e legmagasabb fokú nyilvánulásai ? A keresz-tény művészet szemet-szivet elragadó alkotásaiban, az Egyház szellemében emelt, páratlan ililettségű templomokban, az életszentséget lehelő szobrokban, képekben s a kisebb művészetek ezerféle szimbolikus remekműveiben.
A ki csak kissé bepillantott az antik művészetbe, abba a bűvös kertbe, mely minden formai tökély mellett az ember eszét-szivét ki nem elégíthette s azért mindenütt a kérlelhetetlen fátum bélyegeit viseli homlokán s aztán párhuzamot vont a pogány s a keresztény műemlékek közt, már e párhuzamban apologiai érvet talál azon igazság mellett, hogy Krisztus kegyelme az elsiilyedt óvilágot isteni erővel emelte ki a véginség örvényéből. A szimbolizmus varázsával ragyogó egyházi építmények, az ú j ' m a g a -sabb életet lehelő szobrok és képek, mint azokat már az első keresztény századok szemeink előtt megalkotják s a későbbi idők megszakadatlan lánco-latban kifejlesztik, csakis azt bizonyítják, hogy ily lényegesen megváltozott okozat a megfelelő arányos magasabb okokkal is birt s bir mai napig is, hahogy az emberi működés a természetfölötti magasabb tényezőkbe, a praktikus keresztény élettel j á r ó malaszt-adományokba kapcsolódik.
5. Bár az emberi ismeretnek emitt leírt lánco-lata a földi létben az utoljára felsorolt természet-fölötti ismereteken túl m á r nem emelkedik, mégis, hogy annak végső fejleményét, utolsó stádiumait is jelezzük, kiemeljük, hogy a malaszt által eszközölt megismerés, mely itt a földön úgyszólván csak csirájában, in radice, van a lélekbe ültetve, a földi lét multával a legteljesebb felvirágzásnak, a legtöké-letesebb kifejlődésnek fog örvendeni. Ez a megis-merésnek azon szivet epesztő foka, melyet a szent atyák «lumen gloriae» névvel jeleznek. Azért mondja sz. Tamás: «Gratia consummata est lumen gloriae»
(1. 2-ae. q. 111. 3. ad 2.). A malasztnak telje a meg-dicsőülés fényében leledzik.
Az értelemnek ez a végső stádiuma már bizo-nyos istenülést jelent, s képesiti azt a végtelen Szép-nek, az Istennek nem többé jelképekkel és szillo-gizmusokkal közvetített ismeretére, hanem
közvet-84
R E L I G I O
LXX. évi-. 1911.len látására és bírására. Színről színre látni az Istent, ez a malaszt csodaműve, melyet a gyarló ész fel nem ér és nem is sejthet. Azért mondja az írás:
«Szem nem látta, fül nem hallotta, de meg az ember szivébe sem hatolt, a mit Isten azoknak készített, kik őt szeretik». (I. Kor. 2. 9.)
Ha a szépnek ez értekezésben kifejtett fokozatait szemléljük, önként bizonyos következményekhez, folyományokhoz jutunk, melyek a gyakorlati életben, főleg a művészet keresztény szellemű gyakorlásá-ban nagy fontosságúak.
1. Lehet valamely természeti tünemény önmagá-ban tekintve szép, nagyon szép ; magasabb ethikai szempontból nézve ellenkezőleg nagyon rút és kár-hozatos. Hány vénuszi arc szemeiből törnek elő a pokol lángjai!
2. Lehetnek műalkotások, melyek természeti szempontból remek arányokat mutatnak, de ha a magasabb természetfölötti szempontot alkalmazzuk, a mértéket meg nem ütik. Főleg napjainkban hány műképnél, hány szobornál leljük a címet, hogy ez Krisztust, amaz szűz Máriát vagy ezt avagy ama Szentet akarja á b r á z o l n i ; á m ha nyugodtan szemügyre vesszük, hamar átérezzük, hogy a művön a maga-sabb ethikai, természetfölötti momentumnak még nyoma sem jutott kifejezésre.
3. Lehetnek jeles építmények, sőt technikai szempontból kiválók; de még abból fájdalom nagyon is sokszor nem következik, hogy a művész az elébe tűzött templomideát szerencsésen meg is oldotta.
E folyományokat hosszú sorban lehetne folytatni.
Zárószóul azon rövid megjegyzés álljon, hogy az okozat mindenütt az életben a legszigorúbb kapcso-latban áll a létrehozó okkal. Ha a létrehozó, alkotó művész nemcsak technikai képzettséggel, hanem keresztény szellemmel és műveltséggel is bir, bizo-nyára oly alkotásokat fog létrehozni, melyek maga-sabb rendeltetésüknek méltón megfelelnek. Eszerint igazodjunk, ha művészeti apostolkodásunkban a lelkek épülését óhajtjuk előmozdítani.
Velics László S. J.