a jogegyenlőség teljében megszervezni a társadalmat. Jog nélkül nem szabad demokráciát hirdetni, mert jog nélkül nincs demokrácia. A demo- krácia nem felforgatás, hanem az igaz és valódi egyensúly és az igaz rend politikája. (Helyeslés.)
Én, tisztelt uraim, Magyarország egyik legmegrágalmazottabb em- bere vagyok. Szakadatlan politikai rágalmak sortüzet éreztem és érezni fogom, hogyha ismét felhangzik a vád azok részéről, akik a magyar had- sereg emlegetésében árulást látnak. Letértem – úgy mondják – a de- mokrácia útjáról! Sokszor letértem, de ki nem tértem. Többször letértem a nemzeti ösvényről, azt mondják ők! Ez igazán mulatságos, mert hiszen azok, akik engem jól ismernek, tudják, hogy egész életemet magyar táblabírák között töltöttem, akik nem tudnak, nem képesek, csak ma- gyarul gondolkozni. Sűrű egymásutánban árultam el a demokráciát. Elő- ször 1905-ben a darabontkormány idejében, amikor nem volt kedvem, hogy kijátsszam a nemzeti követeléseket. Azután, amikor a koalíció épp a választójog kérdésében különbözött össze és amikor én félórás beszédben szólítottam fel a kormányt, hogy a többség jogán csinálja meg a választó- jogot. Erre is azt mondták a nemzeti hősök, hogy árulás, és arra is, ami- kor zarándokoltak Lukács Lászlóhoz és nékem nem volt kedvem ezeket a taktikákat előmozdítani, így harmadszor is áruló lettem, a demokrácia árulója. Mikor Lukács uralomra jutott és megbukott a választójog, ak- kor az én széles hátam mögé állva várták, hogy a Lukács-kormányt buktassam meg. Hát én megbuktattam azt. (Taps.) Árulás az, hogy el- készítettem a választójogi törvényjavaslatot, de én el fogom követni az ő nagy bánatukra, hogy nem fogom engedni a választójogot. Pályám kezdetétől fogva a választójognak szenteltem minden gondolatomat, éle- tem és működésem ezé volt és én, – aki a szociális munkásságot nem kiszolgáltattam, hanem megvédtem, amikor őket a tolonckocsival fenye- gették, – én nem árulom el a választójogot, önmagamat és a polgársá- got, és én bolseviki bandita nem leszek! (Hosszantartó lelkes éljenzés és taps.)
III.
konfliktusban, amely a többség és a király között felmerült, hanem a választójogot meg is valósítsa ós mint kormányzó többség, az egységes nemzeti állam eszméjének alapján állva magyar és demokratikus poli- tikát kövessen.
Abban a programúiban, amelyet a kormányelnök úr előterjesztett, első helyen áll a választójog kérdése. Ez a pont a mi régi demokratikus programmunknak megvalósítása, vagy megközelítése. Természetes, hogy amidőn elsősorban a választójog megvalósítására alakul egységes párt, már ez is elegendő indok arra, hogy mi ezt az egységes pártot teljes erőnk- kel támogassuk, mert hiszen ezzel a jövendőnek alapjait rakjuk le.
(Helyeslés.)
A választójog kérdésében azzal a sajátszerűséggel találkozunk, hogy amíg azok, akik a népek önrendelkezési joga alatt elsősorban azt értik, hogy Magyarországot fel kell darabolni, nemzetiségi részekre kell felosztani és az egész világ ellenséges sajtójában – s az osztrák sajtó egy része is, fájdalom, az ellenséges sajtó sorába tartozik, – azt hirdetik, hogy ez a választójog mesterségesen akarja fentartani a magyarság fölényét, addig idehaza mások aggódva, a nemzeti iránynak nem kellő védelmét, vagy a nemzeti irány megbontását látják a választójogban.
Valóban teljesen elégséges volna egymás mellé állítani ezeket a külföldi rágalmakat és ezeket a hazai aggodalmakat, hogy abból azt a meggyőző- dést meríthessük, hogy ez a választójog csakugyan annak a kettősségnek felel meg, amely az igazi nemzeti politika követelménye: magyar és demokratikus egyaránt.
Az egységes párt alakításának tulajdonképen legfőbb célja a választójog megalkotásának a biztosítása. Ez mindenkitől áldozatot kö- vetel. Mindenkitől azt követeli, hogy bizonyos megszokott keretekből ki- lépjen, mindenkitől követel elhatározást, bátorságot. A külső háború, saj- nos, már a negyedik esztendeje emészti erőnket, másfelől pedig a társa- dalmi forrongásnak jelenségei mutatkoznak mindenfelé, a mai idő, amely- ről nem mondhatom pusztán, hogy nagy idő, hanem ehhez hozzá kell ten- nem egy másik súlyosabb jelzőt is, hogy nemcsak nagy, de veszedelmes idő is, – ez a nagy, de veszedelmes idő valóban megköveteli azt, hogy apró játékait, apró hiúságait dobja mindenki áldozatul (Élénk tetszés és tups.) és legyen bátorsága férfiasan ujat és egészet alkotni.
Én többször hasonlítottam ezeket az időket a negyvennyolcas átala- kuláshoz. Azok, akik akkor a rendi Magyarország helyébe a polgári Magyarországot építették fel, azoknak nagyobb megszokásokkal, nagyobb hagyományokkal kellett viaskodniok, mint az, hogy megszokott klubok és megszokott elnevezések nélkül folytassák-e a politikájukat.
(Úgy van!) Ők egy új társadalmat alkottak; egy régi világ szűnt meg és hála Isten, Magyarországon békésen és a szerves fejlődés alapján lépett a rendi társadalom helyébe a polgári társadalom. Ha össze- hasonlítjuk a mai időket azokkal, a mai időket, amikor körülöttünk ismét átalakul teljesen Európa, minekünk ezekben az időkben kisebb elhatá- rozásra van szükségünk. S erre a kis elhatározásra se volna erőnk? Arra a kis elhatározásra, hogy mi szuverén erővel megcsináljuk a magunk ezerkilencszáztizennyolcát. A véres világháborúban, amelyben dogmák omlottak össze, nemcsak nemzetgazdasági dogmák, hanem régi politikai babonák, amikor mindaz, amit katedrákon tanítottak, mint hiábavaló böl- cseség, szertemállott és szertefoszlott; ez az ezer kilencszáztizennyolc ne bírna azzal a bátorsággal, hogy azt mondja: Ebben az országban egye-
süljünk mindannyian, akik jó magyarok és jó demokraták vagyunk, ebben az országban segítsük mindannyian fentartani a polgári társada- lom rendjét és szabadságát! (Hosszantartó tetszés és taps.)
A mi számunkra könnyű az elhatározás ma azért, mert a kormány - programmnak két pontja van, amely ugyancsak a mi régi, 1900 évi demokrata programmunk megvalósítását jelenti. Az egyik pont a demokrata birtokpolitika hirdetése. Amikor egy magyar kormány hirdeti azt, hogy a birtokpolitika érdekében el kell menni a kisajátítás jogáig, a kisajátításhoz kell nyúlni ott, ahol a mezőgazdasági proletárságot más- kép földdel el nem láthatjuk, akkor a jóhiszemű ember nem Kicsinyelheti ennek a ténynek a jelentőségét. Amikor mi kezdettük politikai működé- sünket, a kisajátításnak emlegetése a birtokpolitika szempontjából való- ságos forradalmat jelentett. A birtokpolitika kérdése a magyar nemzet legnagyobb kérdése. Csak ha a mezőgazdasági proletárságot kisbirto- kossá tesszük és így odakötjük a magyar földhöz, csak ha a kisbirtoko- sok számát, – ha milliárdokba kerül is, – megszaporítjuk és a magyar állam megérti, hogy ez az állami létnek és a magyarságnak a kérdése:
csak akkor áll szilárd alapon a magyarság és a polgári társadalom rendje. (Igaz, úgy van!)
A birtokpolitikával kapcsolatos a kormány programmjának az a része, amelyet szintén először hirdet magyar kormány, hogy tudniillik a hitbizományokat korlátozni kell, hogy az eddigi hitbizományok nem szaporíthatok, a meglevő hitbizományok pedig fokozato- san megszorítva megszüntetendők. (Élénk helyeslés.) Ismét azt állítom, hogy csak a legvilágosabb rosszindulat kisebbítheti a ténynek a jelentőségét, amidőn először akad magyar felelős kormány, amely a hitbizományok kérdésében erre a demokrata álláspontra helyezkedik. Ha mi radikálisabban a hitbizományok eltörlé- sének vagyunk a hívei, vajjon nem kell-e nekünk azért örömmel és lelkesedéssel üdvözölnünk, hogy végre egy magyar kormány a hit- bizomanyok további alapításának beszüntetését, a hitbizományok korláto- zását és fokozatos megszüntetését tűzi ki magának célul! (Úgy van!) Nem rosszhiszeműség-e ennek történelmi jelentőségét letagadni1? (Igaz, úgy van!)
Ott van a programm harmadik része, amely a szociális politikáról szól. A szociális politikában elmegy az aggkor és rokkantság esetére való biztosításig, amit ugyancsak egyetlen magyar kormány sem vett fel eddig programmjába, és a szociális politikát egész komplexumában kívánja megvalósítani. Ehhez hozzáteszem, hogy én, igenis, szociálpoli- tikai feladatnak nemcsak azt tekintem, hogy a bérmunkások és alkal- mazottak szociális igényeit kielégítsük, amiért mindenkor küzdöttem és küzdeni fogok, hanem az én felfogásom szerint a polgári társadalomban egy becsületes, helyes szociálpolitikának az is feladata, hogy az önálló kispolgári réteget és a szerényebb sorsú középosztályt, – amelyről való gondoskodást eddig nem tekintették szociálpolitikának – szintén felvegye a maga szociálpolitikai programmjába. (Élénk helyeslés.)
A mi pártunk mindenkor tisztán mutatta az álláspontját. Mi soha- sem álltunk egyszerre két glóbuson, a kollektivizmusnak glóbusán és az individualizmusnak glóbusán. Mi sohasem voltunk konfúzus elmék, akik mint polgári politikusok a kollektivizmus magasztosságát hirdet- tük. Együtt haladtunk gyakran a munkás társadalommal, amely a kol- lektivizmus eszméit hirdeti. Együtt haladtunk közös célok érdekében,
együtt voltunk velük vagy szemben álltunk velük, mint becsületes szö- vetségesek, vagy mint becsületes ellenfelek. Velünk mindig tisztában lehettek. Mindig tudták, hogy polgári párt vagyunk és azt hiszem, a becsülésükben csak emelkedünk azáltal, ha mi sem lobogókat, sem jel- szavakat, sem tanokat nem sikkasztunk el tőlük. (Élénk tetszés és taps.) Csak emelkedhetünk az ő becsülésükben, ha tisztán és világosan kidom- borodik mindenkor az a felfogásunk, hogy mindaddig, amíg az a remé- nyünk van, hogy mi a polgári társadalom alapján békés és szerves fejlő- déssel biztosíthatjuk a demokráciát, addig nyíltan hirdetjük, hogy pol- gári demokraták vagyunk, a polgári társadalom alapján állunk s habár őszinte hívei vagyunk minden szociális haladásnak, a polgári társadal- mat megvédelmezni készek vagyunk. (Lelkes tetszés és taps.) Semmiféle értelmét nem látom tehát annak a sajátszerű konfúziónak, amely a pol- gári társadalom lélekharangját húzza szakadatlanul, e mellett nem bír azzal a bátorsággal, hogy a polgári politika talapzatáról lelépjen. Nem lehet két glóbuson állni, azzal a ravasz számítással, hogy a kockák for- dulása szerint oda fogjuk vonni a másik lábunkat, ahol a Végleges diadal kínálkozik. (Élénk tetszés.)
A választójog, a demokratikus birtokpolitika és a demokratikus szociálpolitika mellett a kormány egyik programmpontja a magyar had- seregnek intézményes biztosítása. És most jő a meglepő fordulat.
Amíg tegnap még a magyar hadsereget nem volt szabad emle- getni a választójog miatt, ma ismét már lekicsinyelik az elért eredménye- ket és a kormányt túl akarják harsogni a magyar hadsereg kérdésében.
Vajjon objektív bírálat-e az, ha lekicsinyelik annak történelmi jelentő- ségét, hogy egy magyar kormány, egyenesen hivatkozva a király akara- tára és beleegyezésére, hirdeti azt, hogy mihelyest a háború lezajlott, a magyar nemzeti hadsereget intézményesen fel fogja állítani és meg fogja szervezni1? Hát kaptunk már ilyen ígéretet? Hát nem emlékszünk azokra az időkre, amikor egy és-t nagy nemzeti vívmányként ünnepeltek ebben az országban? És szabad-e lekicsinyíteni azt, – amiről én tanúságot tehe- tek, – hogy a magyar király kifejezetten az egységes magyar nemzeti állam alapján áll és, mondhatom, mindenkor a legnagyobb szeretettel és a legnagyobb elismeréssel beszél a magyar nemzetről? (A gyűlés tagjai felállanak és úgy tapsolják és éljenzik percekig a királyt.)
Szabad-e lekicsinyelni, hogy mi a magyar király tekintélyével és erejével hirdethetjük a magyar nemzeti hadsereg eszméjét? Mit jelent az, hogy a magyar nemzeti hadsereget mi a király beleegyezésével hir- dethetjük? Jelenti a magyar államiság teljességét és jelenti egy szé- gyenteljes legenda bukását. Ebben az országban azok, akik nemzetiségi alapon meg akarják bontani a nemzeti egységet, eddig negyven kilences emlékek hatása alatt anakronisztikusán mindenkor Bécs felé tekintettek és azt hitték, hogy a magyar nemzeti állam elleni törekvéseikben Bécs- ben vagy a dinasztia körül régi, lejárt hagyományokban támasztékot találnak. Nos hát, ennek a legendának vége van. Amidőn a király felelős kormánya útján a magyar hadsereg alapjára áll, akkor velünk együtt hirdeti a magyar nemzeti állam teljességét. Mi pedig tudjuk és hirdetjük, hogy nemcsak Magyarországnak, hanem az egész monarchiának a léte, biztonsága az egységes magyar nemzeti állam, – e nélkül nemcsak Magyarország pusztul el, hanem a monarchia is. (Igaz, úgy van!)
Nem óhajtok a programm további részeivel foglalkozni. Eekapi- tialálom, amit mondottam, A választójog, a birtokpolitika, a szociális
politika, a nemzeti hadsereg kérdésében ez a programm a legközelebbi jövendő szempontjából teljesen kielégítő munkaprogramm. És ha mégis erről az alakulásról azt merik mondani, hogy ez konzervatív alakulás, erre nem mondhatok egyebet, mint azt, hogy mindig az a kérdés, milyen szempontból tekintünk valamit. A bolsevizmus szempontjából konzer- vatív alakulás. Azt elismerem, hogy messze elmaradunk Lenin és Trotzkij tanai mögött. (Derültség.) Ha erre a glóbusra áll valaki s azt mondja, hogy mi konzervatívek vagyunk: ebből a szempontból, elisme- rem, igaza van. Ha azonban a polgári demokrácia szempontjából nézem az alakulást, hát azt kérdem: Álljon elő az, akinek a demokrácia szem- pontjából lényegesen továbbmenő programmpontjai vannak. Álljon elő és magyarázza meg, hogy ő miért meri konzervatívnak vagy reakcio- náriusnak nevezni azt a kormányt, amely azt a választójogot hozza, amiért ők rajonganak, de azzal a sajátszerű rajongással, hogy sárral dobálják meg azokat, akik megalkotják! Álljon elő és mondja meg, miért konzervatív az a kormány, amely a kisajátításig elmenő demokratikus birtokpolitikát hirdet! Miért konzervatív az a kormány, amely a hitbizo- mányok korlátozását, továbbiak felállításának megakadályozását hir- deti! Miért konzervatív az a kormány, amely az aggkor és rokkantság esetére való biztosítást és az összes alkalmazottak jogviszonyainak ren- dezését hirdeti! Miért konzervatív az a kormány, amely a mi régi demokrata programmunk alapján a közigazgatási bíráskodás kiterjesz- tését veszi fel programmjába, a bírói önkormányzat kiépítését s normális viszonyok helyreálltával a sajtótörvény revízióját, a sajtószabadságnak és az esküdtszékeknek helyreállítását! Álljanak ők elő az ő továbbmenő, nagyszerű demokrata programmjukkal! Álljanak elő, de mutassák ki annak komolyságát, hogy vajjon ez a programm nem elég-e esztendőkre és esztendőkre! Mondják meg, hogy ők mivel akarnak többet. Én száz esztendős kalendáriumokat ismerek, azonban a száz esztendős program- mok iránt mindig igen gyanakvó vagyok. A száz esztendős kalendáriu- moknak az a hasznuk, hogy lehet jósolni bármit száz esztendőre előre, mert a kalendáriumcsináló rendesen nincs életben már akkor, amikor konstatálják, hogy jóslásai nem teljesedtek be. A száz esztendős program- moknak a komoly politikában nincs értelmük. Mert hiszen az idők vál- toznak. Hiszen gyorsan haladunk. Ami tegnap még álomnak látszott, az ma már megvalósítható. Ma nevetni kell azon, hogy amikor mi 1900-ban a demokrata címet felvettük, már abban is felforgatást láttak. Hova fej- lődtünk azóta!! Ma bon-ton, hogy az ember bolsevikinek vallja ma- gát. A szalonok Honjai mind bolsevikiek és mind elméletileg vérrel isz- szák teájukat. (Derültség.) A zsúr-bolsevikiek, a szalon-bolsevikiek, a perverzus idegek szadistái, meg akarják korbácsolni a polgári társadal- mat, mert az ő petyhüdt idegeiknek már csak egy kis forradalom volna izgató, mert mindent láttak már, de forradalmat még nem láttak s ezt szeretnék hölgyeiknek bemutatni. (Harsogó derültség.)
Nem hittük valamikor, hogy a nemzeti hadsereg kérdését megérlel- hetjük, -– s íme, ma maga a király kívánja a magyar nemzet óhajainak megvalósítását. Ilyen körülmények között nem elég-e egy becsületes munkaprogramm felállítása, amely az országot komolyan, becsületesen szabadelvű és demokratikus irányban viszi, nemzeti irányban éppúgy, miként demokratikus irányban kiépíteni iparkodik! Hiszen tisztában kell lenni azzal, hogy mi kis nemzet vagyunk és széttagolt nemzet. Itt mi nem engedhetjük meg magunknak azt a fényűzést, amit nagy nemzetek meg-
engedhetnek maguknak. Mert Oroszország Oroszország fog maradni, dacára annak, hogy a francia forradalmat túlhaladta már a véres paró- diában. Oroszországban sok orosz van és az mind megmarad orosznak.
Ezek a kísérletek magát az orosz fajt, az orosz nemzetet ki nem pusztít- hatják. Nagybritannia a maga nagy világbirodalmi pozíciójában, ahol egész világrészek felett uralkodik, meg fog maradni, bármi legyen a háború vége. De amiként a tőzsdejátéknál nem a nagytőkések azok, akik veszítenek, hanem azok a kicsinyek, akik ostobán utánozzák a nagyok játékait és amikor a Rothschildok más pénzcsoportokkal verekednek, akkor a maguk kis tőkéjével elmennek a jégre táncolni, elmennek a bör- zére és nem is tudják a szerencsétlenek, hogy hogyan mennek tönkre a nagyok harca miatt, úgy a kis nemzetek akkor okosak, ha nem bocsát- koznak hazárdjátékba, hanem a maguk nemzeti létét és egységét minden erővel, mindenki ellen, – külső és belső ellenség ellen, – elszántan, tűz- zel-vassal, rajongással, szeretettel vagy gyűlölettel, de mindhalálig meg- védik. (Percekig tartó viharos tetszés, éljenzés és taps.)
Ilyen komoly időkben és ilyen körülmények között, ha minekünk alkalmunk nyílik arra, hogy ebbe az új alakulásba belemenve, ott erősít- sük a mi irányunkat és amikor ezen programmpontok által ez az alakulás jelzi, hogy demokratikus irányban akar haladni, akkor mi a mi csekély erőnkkel legyünk azon, hogy ez a demokratikus programra tényleg betar- tassék, tényleg valósággá váljék. És amikor arról van szó, hogy ezen demokratikus programúi megvalósítása után továbbhaladjunk a demo- kratikus alkotások terén, akkor a magunk részéről azt, hogy ebben az építő munkában részt vegyünk, az én nézetem szerint nem utasíthatjuk vissza. (Igaz, úgy van!) Különben is, ha elkövetkezik a béke korszaka, itt nagy és komoly munkára lesz szükség. Komoly férfiakra lesz itt szük- ség, akik a nemzet érdekében dolgozni és alkotni tudnak, mert hisz ezer sebből vérzünk. Nem az a feladat, hogy a háború rombolásait betetőzzük azzal, hogy belsőleg is romboljunk; ezzel a sebeket be nem hegesztjük, hanem új sebeket vágunk. De komoly munkával, belső egységben, a gaz- dasági élet fellendítésével, a befektetések ezrével és ezrével, a munka- alkalmak megteremtésével, a kis önálló exisztenciák szaporításával, a föld- birtokpolitikának következetes végrehajtásával, a magyar alföld pro- letárjainak a magyar földhöz való lekötésével, Erdély indusztrializálódá- sával, – ami annak magyarságát és megmentését jelenti, – ezzel a komoly, nemzeti, demokratikus alkotó munkával kell időnket tölteni, nem pedig azzal, hogy egymás ellen jelszavak mérgezett nyilait miként tudjuk kihegyezni és elröpíteni. (Hosszas lelkes tetszés és taps.)
Indítványom tehát röviden ez: Méltóztassanak minket felhatal- mazni arra, hogy akik az országos demokrata párthoz tartozó képviselők vagyunk, valamint azon tisztelt barátaim, akik a főispáni karban foglal- nak helyet, az egységes pártba beléphessünk s mondjuk ki egyúttal azt, hogy a mi régi, kipróbált szervezeteinket változatlanul fentartjuk.
(Élénk helyeslés.) Nem rankünből, hanem azért, hogy e kipróbált szer- vezetekkel becsületesen segítsük a kormányt s az egységes pártot ezen programmpontoknak, amelyek a mi demokratikus programmunknak megfelelnek, a megvalósításában és hogy propagáljuk azon továbbmenő eszméinket, amelyek megvalósítása a jövő feladata. De tartsuk fent vál- tozatlanul szervezeteinket azért is, mert hiszen mi községi párt is va- gyunk. A szervezetek között pedig az összeköttetés fentartására össze- kötő-kapocsként alakítsuk meg az országos demokrata polgári szövetsé-
get, amelynek összes szervezeteink tagjai s amelyben az eddiginél is nagyobb erővel fogjuk hirdetni és terjeszteni a nemzeti és demokrata igazságokat. (Percekig tartó tetszés, éljenzés és taps.)
A demokrata párt elfogadván az indítványt, csatlakozott a 48-as alkotmány- párthoz, amit a képviselőház február 9-iki ülésén Székely Ferenc pártelnök be is jelentett.
IV.