– 1917 június 27. –
A képviselőház másnapi ülésén, június 27-én, amikor már az indemnitás részletes tárgyalása folyt, talált alkalmat Vázsonyi arra, hogy a bírói állások sza- porításának szükségességéről véleményét kifejtse. Ebben a beszédjében válaszol Teleszky Jánosnak is, aki mint volt pénzügyminiszter vette bírálat alá a javaslat e szakaszát. Vázsonyi a következőket mondotta:
Vázsonyi Vilmos igazságügy miniszter: Tisztelt Ház! Méltóztassék megengedni, hogy néhány észrevételt tegyek, amidőn ajánlom, hogy mél- tóztassék a benyújtott új szakaszt elfogadni.
Ez a szakasz tulajdonképen lényegileg nem új. Legnagyobb részé- ben, már tudniillik pénzügyi kihatását tekintve, legjelentőségteljesebb részében semmi egyéb, mint az előző kormányok ígéretének likvidálása.
Az összes, 713.490 koronát kitevő költségek közül 386.500 korona albírói és alügyészi állások megszüntetésére esik. Már most itt van előttem az 1913-ik évi igazságügyi költségvetés, amely XVII-ik lapján a következő- ket mondja (Olvassa): „Úgy az 1908 évi VI. t.-c.-nek, mint az azóta alko- tott költségvetési törvényeknek országgyűlési tárgyalása alkalmával ismételten megnyilvánul az az óhaj, hogy a bírák és ügyészek anyagi helyzetének javítása céljából az albírói és ezzel kapcsolatban az alügyészi intézmény eltöröltessék. A parlamenten kívül álló körök, különösen az ügyvédi kamarák és a jogi szaklapok szintén állandóan sürgetik e cse- kély javadalmazású állások megszüntetését, illetőleg bírói és ügyészi állá- sokká való átszervezését. Ε kérdésnek megoldása különös fontosságot nyer most a polgári perrendtartás életbeléptetésének küszöbén. Az 1912 évi V.U. t.-cikknek a folyó évi március hó 1-én már életbelépett 3. §-a szerint ugyanis a jövőben albírót a járásbíróságoknál csak kivételesen lehet alkal- mazni; a törvényszékeknél alkalmazott albírákról pedig ugyanez a törvény- hely akképen rendelkezik, hogy a törvényszék tanácsában elnöki minő- ségben egyáltalán nem, a felebbezési tanácsában és az esküdt bíróságban egynél többen nem vehetnek részt és házassági ügyben sem járhatnak el kiküldött bíróként. Eszerint az albírák alkalmazhatósága a közel jövő- ben lényegesen csökken. Ezért az albírói és alügyészi állásoknak fokoza-
tos megszüntetését vettem tervbe, s a jelen költségvetési előirányzatban száz albírói állás megszüntetése mellett száz új, VIII. fizetési osztályú bírói állást vettem fel.”
Méltóztatik tehát látni, t. Ház, hogy a perrendtartás hivatkozott szakaszai, melyekhez még hozzátehetem a 86. §-t is, az albírák alkalmazá- sát meglehetősen korlátozzák. A törvény 86. §-a szerint ugyanis a járás- bíróságoknál, polgári perben és elmebetegeknek intézetbe való felvétele vagy intézetből való elbocsátása iránt indított eljárásban albíró rendsze- rint nem járhat el. Mindezek tehát az albírák számát meglehetősen kor- látozzák, úgyhogy ez a szakasz tulajdonképen nem egyéb, mint az előző igazságügyminiszter úr által megtett ígéretnek a megvalósítása, azon a nyomon való haladás, amelyet ő már előzőleg kijelölt. Ez a legjelenté- kenyebb része tulajdonképen a benyújtott módosításnak. Ami már most a jegyzői állásokat illeti, itt ismét hivatkozom arra, hogy az 1913 évi igazságügyi költségvetés, amely a jegyzők tekintetében is a státusfoko- zatok megjavítását kilátásba helyezi, erre vonatkozólag szintén tartal- maz rendelkezéseket. Itt is egyszerűen továbbhaladunk a nyomon és tekintettel arra, hogy a jegyzők között vannak olyanok, kik már bírói vizs- gát tettek, vannak már idősebbek, akik előhaladni nem fognak, ezek számára is a sivár előléptetési viszonyokat javítani akarjuk, anyagi megélhetésüket biztosítani kívánjuk. Ezzel nem alkottunk semmi ujat, egyszerűen tovább fejlesztjük azt, ami már az előző kormányok idején megindult. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.)
Nem tekinthető továbbá újnak a javaslat többi része sem, mert az sem egyéb, mint igen szerény kiépítése annak a rendszernek, amely már eddigi törvényeinkben is le vannak fektetve. Hallottam azt az ellenvetést, hogy mi itt a bírói kart bizonyos előnyökben részesítjük a köztisztviselői karral szemben. Erre vonatkozólag felhozhatnám azt, amit már az igen t. pénzügyminiszter úr felhozott. Először is azt, hogy a bírói karnak van a legmagasabb kvalifikációja; ez tehát már magában véve is indokolttá tenné a megkülönböztetést. Felhozhatnám továbbá azt, hogy amint nem tekintette a köztisztviselői kar sérelmesnek azt, hogy az 1869 évi IV.
t.-cikk a bírákra nézve egészen külön kötelmeket állapított meg, a mel- lékfoglalkozások tekintetében, továbbá a bírói függetlenség, hozzáférhe- tetlenség, pártatlanság tekintetében egészen különös szabályokat állított fel, amint nem sértheti a köztisztviselői kart a bírói állásnak, a bírói füg- getlenségnek az egész tisztviselői karból való közjogi kiemelése, épp úgy nem sértheti az sem, hogy ezen körülményeknek megfelelően igen sze- rény mértékben a bírák számára itt létszámszaporítás nélkül bizonyos státusrendezés foglaltatik. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.)
Én azonban a magam részéről egyszerűen hivatkozom arra a nagy igazságszolgáltatási érdekre, hogy azok az igen jelentékeny és elsőrangú feladatok, amelyek a bíróságra vannak bízva, akkor vannak legjobban ellátva, ha a bírói dignitás és a bírói állásnak anyagi javadalmazása között igyekezünk a tátongó nagy szakadékot valamikép áthidalni.
Ez csak szerény kísérlet erre vonatkozólag és itt bátorkodom kijelenteni, hogy a jövendő helyes útja az lesz, amit az előző t. igazságügyminiszter úr bizonyos tekintetben a királyi törvényszéknek büntető osztályánál már megvalósított, ahol tudniillik a pénzügyi bíráskodást kivette a tár- sasbíráskodás köréből, hármas kollégium helyett az egyes bíráskodást léptette életbe, úgyhogy az egyes bíró határoz, mint királyi törvényszék;
ezen a nyomon kell továbbhaladnunk és a bírói létszám apasztásával a
magánjogban bizonyos határig és a királyi törvényszékek büntető hatás- körében bizonyos deliktumoknál igyekeznünk kell meghonosítanunk a jövőben az egyes bíróságok működését is, hogy azután az így megtakarí- tott összeget fordítsuk arra, hogy a csökkent bírói létszám nagyobb java- dalmazáshoz jusson. (Helyeslés a baloldalon.)
Mindezek alapján tisztelettel kérem, méltóztassék a szakaszt változatlanul elfogadni. Még csak egy megjegyzést vagyok bátor tenni.
Teleszky János t. képviselő úr kiemelte azt, hogy a kormányprogranrm- ban miért foglaltatik külön pontként az, hogy különös gondunk lesz azon ügyvédek sorsára, akik a háború következtében anyagi exiszten- ciájuk alapjait veszítették el. Azt kérdezte, miért nincs ez meg egyéb társadalmi osztályokra nézve is. Erre nézve bátor vagyok megjegyezni, hogy amikor ezen rendelkezés a kormanyprogrammba belekerült, ez nem az anyagi segítségnek vagy támogatásnak az eszközeit kívánta jelen- teni;; ez egyszerűen azt jelentette, hogy ha lesznek olyan ügyvédek, akik a háborúban teljesített katonai szolgálatuk miatt idehaza nem találják meg már irodájukat és elveszítik exisztenciájuk bázisát, akkor ezek, ha a kamarák véleménye alapján tudás és megbízhatóság tekintetében mindenképen megfelelőknek mutatkoznak, a bírói és jegyzői kinevezé- seknél fognak figyelembe vétetni. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Ez tehát nem jelent semmiféle külön gondoskodást más osztállyal szemben, ez egyszerűen egy kormányzati intézkedés, amely egészen természetes és amelyeit azért vettünk fel a kormány programmjába. (Helyeslés a bal- oldalon. Ellentmondás a jobboldalon.)
Teleszky János mindjárt válaszolt Vázsonyinak és polémiába szállván vele, jelentette ki, hogy hajlandó ugyan pártja megszavazni a státusrendezést, azonban tiltakozott az ellen, hogy Vázsonyi különbséget tegyen a bírói kar és az egyéb tisztviselői kar között. Vázsonyi nem akarván, hogy kijelentéseit félreértsék, így válaszolt Teleszkynek:
Vázsonyi Vilmos igazságügyminiszter: Tisztelt Ház! Röviden kívánok csak szólni. Egy pillanatig sem hagyhatom szó nélkül, hogy kijelentéseimnek oly értelmezés adassék, mintha a magyar tisztviselő- kart hozzáférhetőnek tartanám amiatt, mert a bíróságok állását, amint erre utaltam, közjogi szempontból egészen külön szabályozás alá vette a magyar törvényhozás. Ez természetes, hogy e bíróságok kiemeltettek közjogilag. A köztisztviselő nem lehet hozzáférhető, mert ha az, hűtlen- séget követ el. (Úgy van! balfelől.) A köztisztviselőre is igenis nagy anyagi érdekek vannak bízva, néha sokkal nagyobbak, mint aminők valaha is a bíróságnál megfordulhatnak. Méltóztatnak látni, hogy mint az élet ismerője, ennek teljesen tudatában vagyok. Ha tehát kérem a Házat, hogy méltóztassék e javaslatot pártolni, ez egyáltalában nem jelenti azt, mintha az egész tisztviselői karnak nagy jelentőségét, tisztes- ségét és szolgálatait bármiféle tekintetben elhomályosítani vagy hát- térbe szorítani kívánnám.
Tény azonban az, hogy az 1869: IV. t.-c. tiltja azt, minden rendű bírónak, hogy például nyilvános számadásra kötelezett vállalatokban, részvénytársaságokban, szövetkezetekben, díjazással összekötött állásokat foglaljanak el. (Úgy van! balfelől.) Tény az, hogy a köztisztviselők, éppen magasabb kategóriákban néha egyenesen állami kirendelés mel- lett nyilvános számadásra kötelezett vállalatokban helyet foglalnak.
(Felkiáltások balfelől: Úgy van! Miniszteri tanácsosok.) Nem azon cél- ból, hogy jövedelemhez jussanak, hanem, hogy állami érdekeket képvisel-
jenek. De viszont engedély nélkül lehetséges az is, hogy köztisztviselőn így működjenek, anélkül, hogy ez bármiféle homályt vethetne az ő köz- tisztviselői működésükre, mert egészen más ágazatban működnek, mert egyáltalában semmiféle kapcsolatuk nem lehet azokkal az intézmények- kei. Mindez a bírákra nézve teljesen ki van zárva. De én mondottam, hogy erre semmiféle súlyt nem helyezek, én a fősúlyt arra helyezem, hogy ez már az előző kormányok Ígéreteinek egyszerű beváltása, az előző kormányok nyomán való haladás, ez nem valami meglepetés, nem valami novum és hogy az igazságszolgáltatásnak nagy érdeke. Ezen szempontból ismételten kérem, hogy méltóztassék az új szakaszt elfogadni. (Helyeslés.) A képviselőház mindezek után a státusrendezési javaslatot elfogadta.
IV.