II.
vezett társadalomnak legprimitívebb jogát, a választójogot gyakorolja.
(Úgy van! Úgy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.)
A halott ifjú hős, akinek nevét babérral övezzük, – és nincs elég babér különösen az ifjan elhunyt hősök emléke számára, akikre el lehet mondani paradoxonnal, hogy nem is éltek és már meghaltak, – a halott ifjú hős, ha feltámad, éretlen ember, aki nem méltó arra, hogy ennek az országnak ügyeit intézhesse. Éretlen ember! Éretlen lehet-e az, aki szem- benézett a halállal, éretlen ember lehet-e az és nem a legkomolyabb aggas- tyán, aki az életét kockára tette és átélte egy háború borzalmait! Hát én a magam életkorában nem habozom kijelenteni, hogy azok a 19 vagy 20 esztendős ifjak, kik a háborút végigküzdik és a sors kedvezéséből élve fognak ide visszatérni, a komolyságban mind mérkőzhetni fognak velem, mert komolyabbat, rettenetesebbet, borzalmassabbat láttak, mint én lát- tam valaha, mert ott voltak a halál mesgyéjén, a halál szomszédságában, onnan tértek vissza, a legdrágábbat kockáztatták, aminek nincs dupli- kátuma, az életet és csak a sors kegye, hogy életük megmaradt. Ezt a kegyet pedig nekünk meg kell hálálnunk azzal, hogy azt a kis cserágat, azt a kis szimbólumot megadjuk nekik, amit választójognak neveznek.
Mert hiszen a választójog nem főnyeremény, csak egy Ígéret, egy szim- bólum, a választójog mellett még ott marad az életnek sok rideg, sivár egyenlőtlensége, ott marad a kulturális és gazdasági javakban való egyen- lőtlensége. A választói jog nem tesz egyenlővé, csak egy ígéretet ad, egy ígérvényt jelent. Ezt a cserfaágat, ezt a szimbólumot ne tagadják meg azoktól, kik ifjú hősök vagy öreg hősök és a nemzet hálájára érdeme- sek, ha meghaltak, de ha életben maradnak, akkor is adjuk meg nekik ezt a legprimitívebb elismerését a nemzet hálájának. (Élénk helyeslés és taps a baloldalon.)
T. Ház! A jelenleg érvényben levő választójognak talán legsivá- rabb része az, amire már rámutattak t. képviselőtársaim, mely a 30 éves korhatárhoz fűzi a választójogot. A törvénynek ez a rendelkezése való- ságos inzultus a nemzet ifjúsága ellen. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) De ha inzultus ez a béke idejében, sokkal inkább bántóan hat és illogikus a háború idejében akkor, mikor a nemzet ifjai közül már annyian vesz- tették el életüket. Mikor a 18 éves korhatárral kezdődik a hadkötelezettség, akkor a 30 éves korhatárhoz kötni a választói jogot, teljes anakronizmus.
De egyebekben is ez a választói jog, melyet az ifjakkal szemben követett eljárása miatt heródesi választójognak nevezhetnék legtalálóbban, már azért is teljesen indokolatlan és fenn nem tartható, mert az ifjúságnak kirekesztése az ország politikai életéből épp olyan lehetetlenség, mint amilyen lehetetlenség az ifjúság kirekesztése akár a tudományból, akár az irodalomból.
Merem állítani, hogy amint a tudomány és irodalom terén azok a kiváló nagyok, kik az ifjúsággal nem vesztik el a kontaktust, akik az ifjúsággal együtt haladnak és együtt tanulnak és amint azok túlélték magukat, mint tudósok, vagy mint írók, kik az új generációt, új irány- zatokat, új eszméket megérteni nem képesek, úgy a politikában is meg- halt az a párt, az az irányzat és meghal az a társadalom, mely az új generációval, az ifjúsággal való kapcsolatát elveszti. (Élénk helyeslés és taps a bal- és szélsőbaloldalon.)
Az ifjú generáció, a tapasztalt életkor és a bölcs aggkor hármassága adja meg a helyes irányzatot politikában, irodalomban, tudományban, a szellemi élet minden vonatkozásában egyaránt. Az ifjúság az ötlet,
és a férfikor ezen ötlet végrehajtója, az ifjúkor a hév, a feszítő erő és a férfikor ennek fékezője, az ifjúkor a kezdeményező és a férfikor ennek a kezdeményezésnek végrehajtója. De én olyan vonatot vagy lokomoti- vot nem képzelek, mely csupa fékezőből áll, de nem áll haladó erőből is.
(Taps a baloldalon.) Ezt a haladó, kezdeményező erőt, ezt az ötletességet rekesztjük ki a magyar politikából, ha kizárjuk a 30 éven alul levőket.
(Igaz! Úgy van! a baloldalon.)
Ha ezt meg lehet tenni a béke idejében, ha ez a béke idején csak politikai botlás, a háború idejében ezt megtenni: bűn. (Élénk helyeslés és szélső a baloldalon.) Bűn azért, mert hiszen mindannyian csak a leg- nagyobb önmegtagadással járultunk hozzá innen és onnan ahhoz a javas- lathoz, hogy az életnek legzsengébb és legfiatalabb korban levő ifjai is a harctérre menjenek. Ha ehhez hozzájárultunk és ezek ebben a háborúban az életüket kockára tették érettünk, kik idehaza maradtunk és itthon aránylag az életnek kényelmét élvezzük, míg ők az életüket dobják koc- kára, akkor számomra nincs fiatalember, nincs öreg, nincs semmi disztinkció, mely alkalmas volna, hogy azoktól az emberektől, kiknek köszönhetem azt, hogy én idehaza aránylagos kényelemben élek és itt egyáltalában szót emelhetek, lélekzetet vehetek, ha lesz egyéni szabad- ságom, lesz becsületem, marad bármiféle vagyonom, amit becsületes keresménnyel szereztem, nekik köszönhetek mindent, hogy akkor ezt a semmit ne adjam oda nekik: a választójogot. (Élénk helyeslés és taps a bal- és szélsőbaloldalon.)
T. Ház! Az az emlékkő, mely hirdetni fogja a hősök emlékét, a valóságot kell, hogy hirdesse. Ha a nemzet örök hálájáról szól ez a kő, akkor a halottaknak emlékét mindig csak az van jogosítva emelni, aki a halottak végakaratát is végrehajtja, mert különben ez az emlékkő nem jelent semmit sem. A halottak végakaratát pedig, ha kutatom, mi lehet egy haldoklónak végső sóhajtása és végső gondolata, ha nem az egyik sóhajtás visszaröppen a családjához, ha nem az a végső gondolata, hogy mi lesz családjával, mely odahaza marad és nem az-e a másik gondolata, hogy mi lesz azzal a másik nagy családdal, melyet hazának, melyet Magyarországnak neveznek. Ezt a két végakaratot azonkívül, hogy ezt a síremléket emeljük a holtak számára, vajjon miként hajtja végre a kor- mány! A miniszterelnök úrnak kedvenc szólama szabadon lord Cran- borne után, aki ezt a kifejezést először használta, hogy nem kíván sötétbe ugrani. Ezt a jelszót lehetett talán alkalmazni az általános választói joggal szemben valamikor, de ma, mikor a harcosok választó- jogáról van szó, ezekre a sötétbeugrás jelszavát alkalmazni nem lehet, mert hiszen ezek mertek a sötétbe ugrani. (Tetszés balfelől.) Ezek mer- nek ugrani abba az örök sötétségbe, amelyet halálnak neveznek és hogy az ugrás az egyiknek úgy sikerült, hogy visszatérhet a halál rnesgyéjé- ről, a másiknak úgy, hogy a halál örök sötétsége borul rá, nem tehet különbséget, hogy az egyik márványban örökíttessék meg, a másik pedig, aki szintén megkockáztatta ezt az ugrást, azt kapja feleletül hogy nem ugrunk érte a sötétbe. (Derültség balfelől.)
Nem tudom, mit kockáztat a t. miniszterelnök úr azzal a sötétbe való ugrással. Én azt hiszem, hogy az életben maradott hősök minden- esetre többet kockáztattak. Mit fél a miniszterelnök úr azoknak választó- jogától, akik résztvettek a háborúban és haza fognak térni! Félti tőlük a magyarságot, a hazát, amelyet ők védelmeztek meg! Milyen alapon!
Elolvastam a jelenlegi választási törvény indokolását, amely megmondja
nekünk a statisztika világánál, hogy a magyarság aránya a jelenlegi választói jog szerint, szemben a régi cenzus-választójoggal, egy törtszám percent különbséget mutat. Egy törtszám erejéig van megmentve a magyarság azokkal szemben, akik védik a magyarságot. (Igaz! Úgy van!
balfelől.)
Egy másik közkeletű szólama a miniszterelnök úrnak, hogy meg- védi a középosztály vezető szerepét. Amint a háborúban hiába tiszt az, akiben a vezetőképesség nincsen meg, az ilyen tiszt vezetése csak bajba dönti a maga csapatát, úgy a politikai életben is hiába neveztetik ki tisztnek és középosztálynak az, akiben nincs meg a vezetőképesség. A tények arisztokráciája, a tényleges állapot, a tényleges erények azok, amelyek képesítenek, nem pedig a törvénybe iktatott privilégium, a tör- vénybe iktatott előjog. A középosztály vezetőszerepét nem védelmezem meg azokkal szemben, akik ott a harctéren nagyon szépen elfogadják annak a középosztálynak vezetését, amelyet tisztikarnak neveznek s mely legnagyobbrészt tartalékosokból, a magyar középosztály tagjaiból áll és idehaza is el fogják fogadni azok vezetését, akik mint igazi közép- osztály, nem a maguk javára, hanem a közérdek irányában kívánják vezetni a népet. Ezt a középosztályt, a valódit, az igazit, amely az állam- tól nem eltartatni kívánja magát, ezt nem kell miniszterelnök urnaü tőlünk megvédelmeznie. (Elérik helyeslés és taps balfelől.)
Én hozzájárulok a határozati javaslathoz, mert úgy látom, a kor- mány javaslatában, hogy a kormány a halált valami egészen külön- választott dolognak tekinti, amelynek az élettel semmiféle vonatkozása nincs. Úgy látom, a kormány javaslatában, hogy ez a javaslat a halálnak ditirambusa, apológiája, amelyet az élettel való vonatkozástól meg akar fosztani. És azért látom ismét azt a csodálatos ellentétet, – nem akarok cinikus lenni ezen a téren, mert nincs az az elismerés, nincs a babér erdőknek az a tömege, amelyet soknak tartani az eleset- tek emlékének dicsőítésére – amely a halottak szolgálása és az élők jogainak és érdekeinek kiszolgálása között fennforog. A nagy gyorsaság a pietásban és a nagy lassúság az élők jogainak és az élők érdekeinek kiszolgálásában. A gyorsított eljárást a kegyelet terén kevésbé szeretem, mint az élők jogainak és érdekeinek védelmében. Mert a halál, a temető, az is az életé; a temető, amelyben olyanok nyugosznak, akik után még élők maradnak, az az élet darabja. A temető csak akkor lesz a halál birodalma, ha már nincs senki, aki az élők emlékét a maga dobogó, élő szívében hordozná; akkor halnak meg a halottak másodszor.
Én azt hiszem, hogy a hősök nem érdemlik meg azt, hogy másodszor is meghaljanak és hogy ha a hősök emléke igazán éljen a dobogó szívek- ben, akkor nem hideg kővel és márványban kell azt hirdetni, hanem ennek az emlékezésnek élő valóságban kell lennie abban, hogy a hősök hátrahagyott családtagjai itt ne koldustarisznyán tengődjenek azért, mert gyámolójuk elveszítette életét, élő valóságnak, hogy az az álmuk, hogy ennek az országnak több jogáért, több kenyeréért és több boldogságáért kockáztatták életüket, valóra válik. (Tetszés és helyeslés balfelől.)
így része a halál az életnek, mert a halál is az életet szolgálja. A halál nem öncél, nem apologia és nem ditirambus. Az ősz csak arra való, hogy legyen új tavasz; a halál csak arra való, hogy serkenjen új élet.
Akik meghaltak és mindannyian, akik élünk és akiket majdan elszólít a sors, csak arravalók vagyunk, hogy a jelen és a boldogabb jövő közötti árkot megtöltsük és hídul szolgáljunk, hogy az ország, a jövendő
generáció számára egy jobb jövő nyíljék meg. (Tetszés.) Ezeknek a hősöknek áldozata nem arravaló, hogy őket, mint halottakat, pietózusan dicsőítsük, hogy az ő halálukban öncélt lássunk. Az ő haláluk eszköz az élethez, a nemzet életének fentartásához, ahhoz, hogy az élők joga, az élők érdeke, az élők szabadsága, az élők boldogsága ezen a földön több, nagyobb, virulóbb, izmosabb és hatalmasabb legyen. (Tetszés és taps bal felől.) Mert én a kormány javaslatában azt a tendenciát látom: „dicső- ség a holtaknak, jaj az élőknek”, hozzájárulok Rakovszky István hatá- rozati javaslatához. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps balfelől. Szónokot számosan üdvözlik.)
Nagyatádi Szabó István szólalt fel Vázsonyi után, majd Tisza István vála- szolt Vázsonyinak. Fogadalmat tett, hogy amíg parányi ereje van, addig har- colni fog a radikális választójog ellen és a képviselőház munkapárti többsége 122 szavazattal 75 ellen valóban elvetette a hősök választójogára vonatkozó indítványt.