get, amelynek összes szervezeteink tagjai s amelyben az eddiginél is nagyobb erővel fogjuk hirdetni és terjeszteni a nemzeti és demokrata igazságokat. (Percekig tartó tetszés, éljenzés és taps.)
A demokrata párt elfogadván az indítványt, csatlakozott a 48-as alkotmány- párthoz, amit a képviselőház február 9-iki ülésén Székely Ferenc pártelnök be is jelentett.
IV.
cikkek bemutatása kívánatos, a másik pedig arról, hogy melyek a tilos közlemények, amelyek megjelenését meg kell akadályozni. Ezt akkor ad- tam ki, amikor igazságügyminiszter voltam, 1917. július hó 8-án. A ren- deletet azért adtam ki, mert az volt a főpanasz, hogy nincs egyenlő elbá- nás, nem tudják, hogy a cenzúra tulajdonképen mire vonatkozik: nem a cenzúra ellen tettek kifogást, hanem az ellen, hogy a cenzúrát a lapok- kal szemben nem egyformán kezelik, azután: hogy nem tudják, milyen cikkeket kell, milyeneket nem kell bemutatni és hogy melyek a tilos köz- lemények, amelyek megjelenése egyáltalán mellőzendő.
Ε rendeletnek, t. Ház, 19. pontjába a következőt foglaltam: Tilos közlemények, amelyek megjelenése megakadályozandó: Ausztria és Ma- gyarország, valamint a szövetséges államok lakosságában esetleg előfor- dult oly mozgalmak, tüntetések és beszédek leírása, vagy közlése, amelyek a háború azonnali és feltétlen megszüntetését követelik. A háború tovább- folytatása ellen izgató hangon irt cikkek.
A 21. pont: A hadsereg kötelékébe tartozó egyéneknek bármely irányú mozgalomban való részvételére vonatkozó hírek. A hadviselés ér- dekével kapcsolatos üzemekben beállott munkamegszüntetésekről vagy ezekre irányuló mozgalmakról szólók.
A 24. pont: A közellátást tárgyazó oly közlemények, amelyek hang- juknál fogva, vagy tartalmuknál fogva alkalmasak lehetnek arra, hogy osztályelleni gyűlöletet keltsenek, vagy a külföldön oly feltevéseket idéz- zenek elő, mintha az országban ínség volna, vagy az ország lakossága oly nagyarányú nélkülözéseket szenvedne, hogy ezáltal a harctéri készség vagy a háború továbbvitelében való kitartás csökken.
A 25. pont a büntetendő cselekmények elkövetését tilalmazza.
Ezeket jelöltem ki július 8-án, mint tilos közleményeket. Egyúttal megvontam a határt a másik rendeletben, hogy mily közlemények azok, amelyeknek bemutatása kívánatos.
Méltóztassék a két tárgyat megkülönböztetni. Itt abszolút tilalmak- ról van szó az egyik rendeletben; a másik relatív módon, azaz esetről- esetre tilalmaz, hogy egy bizonyos tárgykörben megjelenhetik-e egy cikk, igen vagy nem, beleütközik-e a hadviselés érdekébe, igen vagy nem. Az a közkeletű szólam tehát, hogy én azt ígértem, hogy a háború alatt egy- általán nem lesz cenzúra, szóval: hogy a cenzúra eltörlését Ígértem, ebben a rendeletben nyeri cáfolatát, amely megjelent, ez a szólam tehát a té- nyekkel homlokegyenest ellenkezik. Nemcsak nem Ígértem, hogy nem lesz cenzúra, hanem annak ellenkezője foglaltatik ebben a rendeletben.
Már most a t. képviselő úr egy merész ugrással a béke viszonyait és a háború viszonyait egymással partifikálva, merészen hidat épit és a sajtószabadság kérdésében a normális viszonyokra s a békére vonatkozó álláspontomat kegyeskedik áttenni, transzponálni a háborúba és ma, midőn a háborús viszonyok nem javultak, hanem rosszabbodtak, amidőn a háborúnak negyedik esztendejében vagyunk és nemcsak külső ellenség- gel kell mérkőznünk, hanem kétségtelen jeleivel annak, hogy a bolseviz- mus mindenütt belső forrongást kíván támasztani (Igaz! Úgy van!), ma követeli tőlem, hogy én azokat az elveket érvényesítsem a sajtószabad- ságra vonatkozólag, amelyeket békében hirdettem.
Fényes László: Amiket a háború alatt hirdetett! (Zaj. Elnök csenget.)
Vázsonyi Vilmos igazságügyminiszter: Azokat az elveket, miket a
háború alatt hirdettem, a rendeletbe foglaltam. És a rendeletet számtalan, ezer meg ezer esetben szegték meg megtorlatlanul.
Fényes László: És ön hányszor szegte meg! (Nagy zaj. Elnök csenget.)
Vázsonyi Vilmos igazságügy miniszter: Egyáltalán nem fogok ebbe a feleselő válaszolgatásba belemenni és nem engedem gondolatmenetemet megzavartatni. (Mozgás.)
Fényes László: Önök hányszor . . . (Nagy zaj. Élénk felkiáltások a baloldalon: Rendre! Rendre! Hallgasson!)
Elnök: Csendet kérek! (Folytonos zaj a baloldalon. Halljuk! Hall- juk! jobbfelől.) Kérem Fényes László képviselő urat, vegye figyelembe, hogy most az igazságügyminiszter úr állott fel szólásra. Méltóztassék te- hát őt nyugodtan, közbeszólások nélkül meghallgatni. (Helyeslés és fel- kiáltások jobbfelől: Ő is meghallgatta!)
Vázsonyi Vilmos igazságügy miniszter': Tisztelt Ház! Akár tetszik a képviselő úrnak, akár nem, igenis, a kormány programmjába is fel van véve az, amit hirdettem a múltban, hogy a normális viszonyok helyre- álltával mindazokat a sérelmeket, amelyeket a sajtó felpanaszolt, orvo- solni kívánjuk. És akár tetszik a képviselő úrnak, akár nem, igenis, első rendelkezésem az volt, midőn a törvényelőkészítőosztály mélyen tisztelt elnökével találkoztam, hogy felkértem őt: legyen szíves megindítani az erre vonatkozó munkálatokat, hogy azon esetre, ha békében leszünk és normális viszonyok lesznek, akár mi magunk beválthassuk ezt az Ígéretet, akár pedig egy más kormány kész anyagot találjon. (Helyeslés.)
Hogy azonban a háborúban és a bolsevizmus fenyegető rémei mel- lett a cenzúráról le lehessen mondani, – amiről különben sem mondottam le soha, mert hiszen rendeletem ennek éppen az ellenkezőjét mondja, - és hogy a sajtószabadság azon fordulna meg, hogy rendkívüli viszonyok és rendkívüli körülmények között, midőn a salus rei publicae a legfőbb elv, miként kezeltetik a sajtó ügye, erre vonatkozólag klasszikusabbat nem tudok felhozni, t. Ház, mint az 1848-49-iki időket, amidőn az 1848-iki sajtótörvény keletkezése után még igen rövid idővel az ország akkori ál- lapotait mérlegelve, mérlegelve a nemzeti ellentállás nagy érdekeit és a nemzet szorongatott helyzetét, azok voltak kénytelenek a legszigorúbb cenzurarendeletet kiadni, akik az 1848-iki sajtótörvényt megalkották.
(Igaz! Úgy van! jobbfelől. Felkiáltások: Ez állt a Tisza-kotmámy ide- jén is!)
Ha állt, senki magát a cenzúra intézményét a Tisza-kormány idején sem támadta meg. (Felkiáltások jobbfelől: Ohó! Ohó! Dehogy nem!) És nem volt és nem lehet senki (Zaj. Halljuk! Halljuk!), aki magának az intézménynek egy háborúban lévő országban való szükségességét kétségbe merné vonni. (Igaz! Úgy van! jobb felől.)
Fényes László: Nehéz a mosakodás!
Vázsonyi Vilmos igazságügy miniszter: Igenis, a cenzúra kezelése ellen fordultak elő panaszok, de nem az intézmény ellen. (Felkiáltások jobb felől: Most is erről van szó!) Igen, t. Ház, de én azt hiszem, a min- denkori kormány az, amely az ország belső viszonyait ismeri s amely felelőssége tudatában kénytelen mérlegelni a helyzetet. (Úgy van! jobb- felől.) És én objektíve állíthatom, hogy mi rendezettebb viszonyokat vet-
T (Igaz! Úgy van! Helyeslés a jobboldalon.) – ezt egész objektíve meg kell állapítanom, – mint amilyen viszonyokban él jelenleg Magyar- ország. (Mozgás.) Ma nagyobb a veszedelem a bolsevizmus követkéz-
tében, ezen kívülről jövő áramlatok következtében, mint volt a Tisza-kor- mány idejében. (Igaz! Úgy van! Helyeslés jobb- és balfelől.)
Elnök: Csendet kérek! (Halljuk! Halljuk!) Pál Alfréd (közbeszól).
Vázsonyi Vilmos igazságügyminiszter: Kérem, az orosz forradalmat nem én csináltam. (Zaj. Halljuk! Halljuk!)
Elnök: Pál Alfred képviselő urat kérem, szíveskedjék csendben ma- radni és mint soros jegyző helyét az elnöki emelvényen elfoglalni. (He- lyeslés és derültség a jobboldalon.)
Vázsonyi Vilmos igazságügyminiszter: Amint bátor voltam kijelen- teni – itt van a kezemben a Közlöny, – már 1849-ben a Közlönynek 143.
számában, június 28-ikán, a következő rendelet található (Olvassa):
„Budapest, június 17. 1849. Kossuth Lajos kormányzó, Szemere Bertalan belügyminiszter. A Hírlap s bármily nyomtatvány Budapesten csak a rendőri központi osztály átolvasása és engedélye után (Halljuk! Halljuk!
balfelől.) fog kihordattathatni. Egyéb helyeken megjelenő pedig a hely- beli hatóság elnökének engedélye után oszttathatik ki. A hatósági elnökök pedig kötelesekké tétetnek semmi oly nyomtatvány kiosztását meg nem engedni, mely a hazának hadviselési tekintetben ártalmára lehet.”
Ezt a rendeletet követte ugyancsak a Közlöny tanúsága szerint az a rendelet, mely a cenzúrát nem azon módon, amint az itt jelenleg gyako- roltatik, hogy csak bizonyos cikkeket kell bemutatni, hanem egyszerűen a teljes előzetes cenzúra formájában rendelte el, amely szerint egyetlen- egy lap sem jelenhetik meg átnézés előtt. Ezt követte egy másik rendelke- zés, amely már nemcsak a cenzúra eszközével él, hanem él a lapbetiltás eszközével is. Ez a közismert dolog a Közlönynek 149. számában foglal- tatik.
Nagyon ajánlom a képviselő úrnak figyelmébe, aki velem szemben az
„áruló” jelzőt használta azért, mert a cenzúrát alkalmazom a háború alatt, hogy miért alkalmazták a cenzúrát az ország súlyos és nehéz viszo- nyai között 1949-ben. Így kezdődik ez a rendelet (Olvassa): „Kossuth Lajos kormányzó, Szemere Bertalan, a minisztertanács elnöke, Vukovics Sebő igazságügyminiszter. Tekintetbe véve, hogy a jelen terhes viszony- ban a hon megmentésének semmi sem ártalmasabb, mint a belviszálynak felkeltése, mint a kormány rendeleteinek kigúnyolása, azok elleni izgatás, a kormányzó bizodalom megölő rágalmazása, annak oly aljas vádakkal gyanúsítása, mely a nemzetben minden védelmi törekvések elölésére céloz (Élénk helyeslés a jobboldalon.); és tekintetbe véve, hogy a kormánynak nincs szentebb kötelessége, mint az ily bűnös merényleteket a törvény egész súlyával megtorlani: mindezek alapján a Pesten megjelenő „Már- cius 15.” címü lap további kiadása ezennel eltiltatik.”
Következik a postscriptum, hogy: „annak felelős szerkesztője ellen pedig a törvény előli elvonhatás megakadályozása iránt szükséges intéz- kedések is megtétetvén” (Mozgás és zaj balfelől.), ami közönséges nyel- ven azt jelenti, hogy a felelős szerkesztő Szegedre szállíttatott. (Derültség.
Zaj a baloldalon.)
Elnök: Csendet kérek!
Vázsonyi Vilmos igazságügyminiszter: Azt hiszem, azok részére, akik a magyar történelmet ismerik, felesleges dolgot műveltem. De mint- hogy két irányban is találkoztam az igazság elhomályosításával, egyfelől at,ban az irányban, hogy azt a rendeletet, amelyet kiadtam, úgy tüntették fel, mintha én a cenzúrát töröltem volna el, másfelől pedig a valóság elho-
mályositásával abban az irányban, mint hogyha a normális viszonyok sajtószabadsága valaha parifikálható volna a háború sajtójogával, kény- telen voltam ezt a korrekciót megtenni. (Helyeslés.)
A t. képviselő úr úgy tünteti fel a dolgot, mintha itt a magyar sajtó súlyos béklyók alatt nyögne és azt állítja, hogy én a saját személyem vé- delmére eszközlöm a cenzúrát. Erre nézve csak azt ajánlom, méltóztassa- nak akár a mai lapokat is elolvasni és láthatják, hogy a saját személyem védelmére a cenzúra mennyire gyakorolja hatáskörét. Szó sincs róla. Szí- vesen hallok, szívesen látok minden piszkolódást saját személyem ellen (Derültség.); csak azoknak az érdekeknek megsértését, amelyek védel- mére vagyunk hivatva, ezeknek a megsértését nem tűrjük el (Tetszés és taps a baloldalon.), bármilyen rágalom vagy gyanúsítás legyen is ennek következménye. Mert nem voltam sohasem csúszómászó állat felfelé, sem a népszerűség bolondja lefelé. (Élénk tetszés és taps balfelől.) Igenis volt bátorságom több ízben szembeszállani a tömegekkel. Hiszen méltóztatnak emlékezni, 1905-ben éppen azok, akikhez közellévőnek éreztem magam választójogi törekvésemben, szembenálltak velem a darabont-kormány idején s Budapesten nekem volt a legsúlyosabb a helyzetem. Emlékszem még abban az időben arra a jutalomra, amikor szerkesztőségem ablakaiba belőttek; s emlékszem egy második esetre is, amikor a katonai obstrukció idején a Lukács-kormánynak a süllyesztőből való felemelésére mozgalom indult meg és én abban nem vettem részt s akkor nekem nyakravalót ígér- tek, árulónak neveztek s ismét belőttek az ablakomon.
A t. képviselő úr azok közé tartozott, akik a nyakravaló ígéretét he- lyesnek találták. De ő megbocsátott nekem. Reméljük, hogy nagylelkű lesz majd később is s újra meg fog nekem bocsátani. (Derültség balfelől.) Megbocsáthat nekem, mert mondom, már kétszer belőttek az ablakaimon, kétszer voltam árulója a népjogoknak és sajátszerű, ennek dacára a vá- lasztójogi javaslat elkészítésénél, mikor mi a magyar hadsereg eszméjét is felvetettük és programmunkba foglaltuk, azzal a bizodalommal talál- koztam, hogy megjelentek cikkek, hogy ha mi el merünk menni, le merünk mondani, a magyar hadsereg kérdésében, ez árulás. Tehát: ha elmegyek, akkor is áruló vagyok, s most, hogy maradok, ugyancsak áruló vagyok.
Akik árulást árulnak és azzal kereskednek, azokon nem lehet segíteni.
(Tetszés és taps balfelől.)
Fényes László: Ön csak gyakorolja! (Zaj a jobb- és a baloldalon.
Elnök csenget.)
Vázsonyi Vilmos igazságügyininiszter: Tisztelt Ház! Személyes dolgokat nem szeretek érinteni. De a t. képviselő úr ezen érzésekkel a király elfogatásának terve után, amiről komolyan egyáltalában nem szán- dékozom beszélni . . .
Fényes László: Legjobb lesz viccnek beállítani'!
Vázsonyi Vilmos igazságügyminiszter: Ha nem viccnek állítom be, akkor azt kell mondanom, hogy nagyon szépen kiszőtt mese, amely be- állít egyfelől árulónak a nép irányában, másfelől kedvesen denunciálni akar felfelé, tehát aljas indokú mindkét szempontból. (Zaj a jobb– és a baloldalon.)
Elnök (csenget): Csendet kérek!
Vázsonyi Vilmos igazságügyminiszter: Akárhogy erőlködik is a képviselő úr, ezen kedves témájába – nem tudom, ki gyömöszölte bele – én nem fogok belemenni.
Már most, mondom, úgy tüntetik fel, mintha nálunk a sajtószabad-
ság békóban nyögne. Ezzel szemben a valóság az, hogy azok a nyugat- európai államok, amelyeket mindenkor mint a szabadság országait tisz- telnek: Anglia és Franciaország a mienkénél sokkal súlyosabb cenzúra- rendelkezést hoztak a háború alatt. Franciaországnak nem is kellett ilyent hoznia, mert régi törvényes rendelkezései vannak, csak Angliának, ahol valósággal katonai uralom alá helyezték a sajtót. S ott a cenzúra nem kedélyesen abból áll, hogy egyes cikkeknek halála következik be, hanem egyes esetekben sokkal súlyosabb büntető megtorlás következik.
Enyhe esetben a polgári bíróság előtt, súlyos esetben a katonai bíró- ság előtt, nemcsak a cikk megjelenésének megakadályozása, hanem szét- dobása, szétszedése mindennek, ami a cikkre vonatkozik, szóval a legride- gebb és legszigorúbb cenzúra, ami csak elképzelhető. Ott azokat az abla- kokat sem méltóztatnak felfedezni, melyek nem mindig szükségből, hanem gyakran tüntetésből jelennek meg a lapokban. Ily körülmények között, mikor ezekben az országokban, melyek régi szabadságszerető országok, mint Anglia, mely az egyéni szabadságot és a sajtószabadságot mindenek fölé helyezi, a háború alatt mégis megvan a cenzúra intézménye, lehet-e akkor kifogást tenni magának a cenzúrának intézménye ellen!
És ha Angliában, melynek fővárosát gyakran izgatja fel az, hogy Zeppelinek bombázzák és szenved a fővárosnak népe, gyermekek és asz- szonyok hullanak el ártatlanul, ha Angliában, mely annyit szenved a ten- geralattjáróktól, mégsem látjuk a belső forrongásnak jeleit s ha Francia- országban sem látjuk ezeket a jeleket, melynek földjén ellenséges had- sereg áll, ha nem látjuk Olaszországban, mely a hódítónak vágyával lépett fel és melynek földjéből most az ellenséges győztes hadsereg tart egyes területrészeket elfoglalva, akkor én azt kérdem, hogy nyugtalanító hírek- nek közlésére és azon szellemnek terjesztésére, hogy tovább nem kell ne- künk feltétlenül és mindenáron kitartanunk, van-e ok és van-e jog ebben az országban, melynek területén nincs egyetlen ellenséges katona, mely győztes volt ellenségeivel szemben és amely, ha azt az egyetlen egyszerű kötelességét teljesíti, hogy most a végső órákban kitart, akkor a béke áldásait és gyümölcseit feltétlenül élvezni fogja. (Élénk helyeslés.)
Sztranyavszky Sándor: Tiszának ezt nem hitték el! (Zaj.) Elnök: Csendet kérek!
Vázsonyi Vilmos igazságügyminiszter: Mikor szikratávírókkal hív- ták fel Európa népeit arra, hogy legyenek kegyesek mindenütt Trotzkij és Lenin urak parancsára népmozgalmakat, sztrájkokat rendezni és le- gyenek szívesek a bolseviki testvéreket megsegíteni; ily körülmények közt igenis azon rövid idő alatt, mióta igazságügyminiszter vagyok - mert nem tudom, hogy honnan az a kötelezettség, hogy én ezen rövid néhány nap alatt is feleljek mindenért, bár kijelentem, hogy egyetértettem az azelőtt tett intézkedésekkel is teljes mértékben, – az volt a felfogásom, hogy a bolsevizmusnak minden, akár lappangó, akár alattomos, akár nyílt glorifikálását meg nem engedem és elfojtom. (Általános élénk he- lyeslés és taps.)
Az a felfogásom, t. Ház, hogy mi polgári kormány vagyunk és a polgári társadalmat megvédeni készek és kötelesek vagyunk a végletekig.
(Élénk helyeslés.)
Fényes László: Ez a népkormányi (Zaj.)
Vázsonyi Vilmos igazságügyminiszter: Aki tisztában van a fogal- makkal, hogy a „polgári” mit jelent, az megérti, aki azonban nincs tisz- tában, annak azt mondom, hogy felnőttek oktatásával nem foglalkoz- hatom.
Az a felfogásom, hogy mikor azt látjuk, hogy milyen szívtelenek és könyörtelenek azok, kik a bolsevizmust győzelemre vitték Oroszország- ban (Igaz! Úgy van! jobbfelől.) és, amint nem szállongó hírekből, hanem kiküldött miniszteri megbízottainknak jelentéséből tudjuk, hogyan ren- deznek ott az utcán ártatlan emberekre hajtóvadászatot, hogyan tartanak felettük rögtönítélő bíróságot, mint rendeznek olyan mulatságokat, hogy a befagyott Néván lékeket vágnak és a népfenség által halálraítélteket beledobják a kivágott léken és ha a szerencsétlen kikapaszkodik és elme- nekülni igyekszik, akkor „ártatlan rajongók” – ezt a szót másoktól köl- csönzőm, – ifjak és leányok és öregek üldözőbe veszik és nem nyugosz- nak addig, amíg le nem ütik, mikor saját hivatalos közegeink jelentései- ből tudjuk, hogy Oroszországot gyilkos– és rablóbandák járják keresztül- kasul, hogy nem irgalmaznak senkinek, akit más felfogásúnak tartanak:
akkor, nem mondom, hogy ezzel a szívtelenséggel és ezzel a kegyetlenség- gel, de mindenesetre kötelességtudással és céltudatossággal meg kell aka- dályozni azt, hogy a bolsevizmusnak csirái Magyarországon valaha is tenyészhessenek. (Hosszas élénk éljenzés és taps.)
Nem is lehet mást csinálni Magyarországon, csak a paródiáját a bol- sevizmusnak. Hiszen csak azok álmodozhatnak bolsevizmusról vagy játszhatnak ezzel pajzán kedvvel, könnyelműen és meggondolatlanságból, akik nem tudják azt, hogy az orosz forradalomnak nagy előzményei vol- tak, akik nem tudják azt, hogy míg Oroszországban az önkényt forrada- lom szüntette meg, addig generációk haltak meg a szabadságért, generá- ciók szenvedtek vértanú-halált, generációk pusztultak el a börtönben vagy Szibériában. Nemzedékről-nemzedékre mint egy szent fogadalom szállott át, hogy a cárizmust . . .
Fényes László (közbeszól).
Elnök: Kérnem kell Fényes László képviselő urat, szíveskedjék megengedni, hoy a miniszter úr nyugodtan és egyfolytában mondhassa el beszédét. (Élénk helyeslés.)
Vázsonyi Vilmos igazságügyminiszter: . . . Ott nemzedékről-nem- zedékre szállt a fogadalom, hogy a cárizmust meg fogják dönteni. De nálunk miféle cárizmust kell megdönteni? Nálunk önkényuralom van?
Nálunk cárizmus van! Hol vannak nálunk azok a generációk, amelyek ezekért az eszmékért elszenvedték a halált, hol vannak azok a generációk, amelyek börtönben vagy számkivetésben haltak meg? Ok és előzmény nélkül, csupán szellemi kacérkodásból, minden cél nélkül, divathaj szólás- ból vagy könnyelműségből ezekkel az eszmékkel flörtölni nem lehet és én, ahol a sajtóban ezt az irányzatot észrevettem vagy észreveszem, igenis teljes tudatában felelősségemnek, ezt az akár kriptogám, akár nyílt bol- sevizmust nem engedem meg és eltaposom. (Élénk helyeslés és taps.)
Hogy milyen kevés szabadsága van minálunk a sajtónak jelenleg, hogy a cenzúra által átengedett cikkek is mit tartalmaznak és hogy meny- nyire igaz az, hogy nem kacérkodnak nálunk a bolsevizmussal, erre vonatkozólag bátor leszek egy cikket f elolvasni. Ez nem cenzúrázott cikk, tehát nem vétek semmi érdek ellen, ha felolvasom. Megjelent ez a cikk a letaposott magyar sajtóban vasárnap, február 3-án és azt mondja (Ol- vassa): „Szóval az új bolseviki uralom alatt a szentpétervári színházak épp úgy telvék, mint minálunk vagy Németországban ...
Rakovszky István: Az a fő.
Vázsonyi Vilmos igazságügy miniszter: . . . ahol még a régi polgári militarisztikus államforma uralkodik. A pétervári és berlini utcák külső
képe bizonyára fölöttébb hasonlatos.” Méltóztatnak a kedves célzást ér- teni! „Hiszen a rend úgy sem egyéb, mint jól eldugott rendetlenség és a társadalom úgy sem egyéb, mint jól elfojtott anarchia. Az egész különb- ség itt és ott között, vagyis Berlin és Szentpétervár között, hogy vannak városok, ahol egyszerű, ártatlan, zubbonyos emberek ülnek a fogházban s vannak viszont, ahol előkelő, frakkos-lakkos, érdemrendes úriemberek enyhülnek véres munka után a hűvösben. Kérdés: melyik emberfajta szolgált rá a büntetésre inkább. Nem is kérdés. Biztos, hogy csak a bű- nösek, s nem az ártatlanok.”
Méltóztatott hallani, a leigázott sajtóban szembeállítják Berlint, amelyről a képviselő úr kegyes volt itt elmondani, hogy sztrájk volt - majd rátérek, – és amelyhez én, miután oly szíves volt ezt hadviselési érdekből elmondani, hozzátehetem, hogy volt, megszűnt és pedig meg- szűnt minden eredmény és minden engedmény nélkül. Majd magára a kérdésre reátérek később. íme, ezt a Berlint hasonlítja össze Pétervárral.
Azt jelenti ez, hogy akiket Berlinben becsuknak, azok ártatlanul ülnek, de akiket a bolsevikiek csuknak be, az rendjén van és mind helyén van. Mi ez egyéb, mint bolsevizmus! Szabad sajtó van, a cenzúra pedig, minthogy rendkívül szigorú, ezt a cikket áteresztette.
A cenzúra által át nem eresztett cikkeket nem akarom ismertetni, de vannak itt cikkek – miután, ugyebár, le van igázva a sajtó. – amelyek arról elmélkednek, hogy miként kell a forradalmat csinálni, amelyek arról elmélkednek, hogy a forradalom csak úgy sikerülhet, ha egyszerre csinál- ják Bécsben és Budapesten, csak a közösség alapján sikerülhet. Bocsána- tot kérek, hát a sajtószabadság címén ezeket a gyönyörű elméleti fejtegeté- seket is megjelentessük a háború ideje alatt?
Hát szabad-e nálunk terjeszteni a dezorganizációt, azt a bolseviki irányzatot, amely a katonában meg akarja ölni a kötelességérzetet és amely nem terjeszti azt az elszánt appellt mindenkihez, hogy ne a katonák dolga legyen a politizálás, hanem bízzák a béke ügyét azokra, akik a béke ügyének szeretetével teljesek. Mert hiszen adhatta-e valaha jelét egy monarchia annak, hogy jobban szereti a békét, mintha leül tárgyalni a békéről a bolsevikiekkel? Adhatták-e dinasztiák annál nagyobb biztosíté- kát annak, hogy békeszeretettel teljesek, mintha leülnek békéről tárgyalni a bolsevikiekkel, akik mindenfelé gyújtogatni és társadalmi forradalmat szítani igyekeznek1? Ennél nagyobb jelét a béke szeretetének adni nem lehet. (Úgy van! Úgy van! balfelől.)
Hát lehet-e nálunk – amint mondottam – a dezorganizációt terjesz- teni, elvenni a katonák harci kedvét, vagy megbontani az ő fegyelmüket – mert hiszen a sajtó eljut a frontra, – lehetséges-e ez és meggondolják-e ennek következményeit azok, akik szabadságot kívánnak maguknak ilyen irányban! Hiszen Oroszország nyitott határai nem jelentik azt, hogy az orosz faj, vagy az orosz nép eltűnhetik, vagy összeomlik. De Magyaror- szág nyitott határai, ha itt a bolsevizmusnak példáját követik, ha itt a katonáink harci kedve megszűnik és a bolseviki tanokat követik, azt jelen- tik, hogy bejönnek ellenségeink, feldarabolják ezt az országot (Úgy van!
Úgy van! balfelől.) és Magyarországnak, a régi Magyarországnak, a nem- zeti alapon felépült Magyarországnak még a romjai sem maradnak meg.
(Úgy van! Úgy van! Taps balfelől. Felkiáltások jobbról: Ezt mondta mindig Tisza is!)
Sztranyavszky Sándor: Éljen Tisza István! (Élénk éljenzés jobb- felől. Zaj balfelől.)
Vázsonyi Vilmos igazságügyminiszter: Úgy látszik, félreértés van köztünk. Én nem a választójogról beszéltem, hanem arról, hogy az ország védelmét kell fentartani.
Sztranyavszky Sándor: A hazafias nemzeti irányt kívánta, amelyet Tisza István képviselt, hirdetett és hirdet ma is. (Úgy van! jobbfelől.)
Vázsonyi Vilmos igazságügyminiszter: Én nem tudom, képviselő úr, ha egyetértünk ebben, akkor milyen célt szolgál az, ha mégis disszonanciát kíván ebben a kérdésben 1
Sztranyavszky Sándor: Nem kívánok disszonanciát, csak megemlí- tem, hogy mikor Tisza István ezt hangoztatta, akkor nem fogadták el.
Elnök: Kérem Sztranyavszky képviselő urat, méltóztassék csend- ben maradni. (Felkiáltások balfelől: Második Fényes!)
Vázsonyi Vilmos igazságügyminiszter: Minthogy a képviselő úr fel- olvasott mindenféle pikantériát, amit a cenzúra letiltott, hogy azt most mégis közölni lehessen, a Galilei-körről és egyebekről, nem óhajtom meg- ismételni, – méltóztassék megengedni, hogy én, engedelemmel, felolvas- sam a levelét egy főrendnek, aki a harctéren van és aki a főrendiházban az általános választójog mellett egyikét tartotta a legszebb beszédeknek, akit tehát nem lehet azzal megvádolni, hogy a népnek ellensége, de aki le- het, hogy levele ezen passzusának felolvasása után ugyancsak „áruló” lesz.
(Mozgás a baloldalon.) Festetich Sándor gróf levelének utolsó passzusát, engedelemmel, felolvasom azért, hogy a sajtóhoz forduljak és a sajtó ha- zafiságára és komolyságára appelláljak. A levél leírja a sajtó hatását a harcképességre és azután azt mondja (Olvassa): „Mi parancsnokok min- dent megteszünk, ami csak tőlünk telik, a siker érdekében, de az újságok- nak fegyelmet bomlasztó hatásával szemben kevés eszköz áll rendelkezé- sünkre. Ezért fordulok hozzád – Pallavicini államtitkár úrhoz írja, – mint aki a sajtóügyekben most talán a legmérvadóbb vagy, hogy intéz- kedjetek, mielőtt még késő.” (Igaz! Úgy van! a baloldalon.)
Ha egy hazájáért aggódó, tetőtől talpig demokratikus érzésű ma- gyar törvényhozó és katona azt irja a harctérről, hogy intézkedjenek, amíg nem késő, hát akkor én intézkedem és fogok intézkedni. (Általános élénk helyeslés.)
Tisztelt Ház! A képviselő úr úgy tüntet fel minket, mintha mi a reakció eszközeivel dolgoznánk azért, mert ezeket az anarchikus tüneteket nem akarjuk megtűrni, mert a szellemi anarchia után jön a valódi anarchia. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) A t. képviselő úr a szellemi anarchiának olyan tipikus képviselője, hogy nem csodálom, hogy a szel- lemi anarchia megsértett felségének nevében itt vádbeszédet tartott.
(Élénk helyeslés a baloldalon.) A t. képviselő úr tipikus képviselője annak az irányzatnak, amelyet ingerei minden tekintély, amelyet ingerel minden intaktság ...
Fényes László (közbeszól. Élénk felkiáltások a baloldalon: Igaza van! Vázsonyinak igaza van!)
Vázsonyi Vilmos igazságügyminiszter: ... és aki abban a rögesz- mében szenved, hogy Magyarországon csak olyan kevés becsület van, hogy az mind őbelé szorult. (Általános derültség; taps a baloldalon.)
Tiszteit Ház! Reakcióval vádol minket. És sajátszerű módon elhall- gatja azt, hogy milyen „csúnya” reakciót – ezt a szót is tőlem veszi, - milyen csúnya reakciót űzünk. Ez a kormány, az újjáalakult kormány, az alatt a rövid idő alatt, amely alatt mint „reakciós” kormány szerepel, azt a népet, amelynek nevében senki sem jogosította fel a képviselő urat,