II.
rálni, nem fűzök hozzájuk semmit. Ötven-hatvan százalékos merész és bátor reform.
Hát a számok a következők: az abszolút számok: a megyékben 1914- ben a cenzusos választók száma 1,272.755 volt. Az 1915-16-ra összeirt lista 1,683.288, az új törvény alapján pedig a lista 1,627.136 választót tar- talmaz. (Felkiáltások balfelől: Hallatlan!) Az egész plusz tehát, az egész, orsságra nézve, e merész és messzemenő reformnál 354.381, mondd és iràà: háromszázötvennégy ezerháromszáznyolcvanegy választó. (Felkiáltá- sok jobbfelől: Mondd és ird! Felkiáltások balfelől: Halljuk! Halljuk!) Ebből Budapestre esett 54.259; a merész és messzemenő reform tehát az egész ország számára, eltekintve Budapesttől, összesen háromszázezer új választót hozott, (Úgy van! balfelől.)
S minthogy itt a magyarság szempontját domborították ki folyto- nosan és ellentétet kerestek a város és a vidék között, nézzük, e reform mennyiben táplálta a vidéki választók számát és a magyar irányt meny- nyiben érvényesítették a választójog kiterjesztésében. (Halljuk! Halljuk!)
Ε számból 265.152 választó esik összesen a megyei törvényhatósá- gokra, beleértve az önálló képviselőküldési joggal bíró rendezett tanácsú városokat és községeket, továbbá természetesen azokat a rendezett taná- csú városokat is, amelyek falvakkal együtt képeznek egy kerületet. Dacára annek, a meggyei törvényhatóságoknál a szaporodás összesen 20 százalék.
Egyedül Budapest az, amelynél 60 százalékos a szaporodás. A városok- nál a szaporodás 44 százalék, az átlag pedig az országban nem az igen t.
volt miniszterelnök úr által említett 50-60 százalék, hanem – az álta- lam felhozott abszolút számokból mindenki utána számíthatja – 28 szá- zalék. (Felkiáltások balfelől: Nahát!)
Hát ez volt az a merész és messzemenő reform, az a forradalmi lépése, amellyel a volt miniszterelnök úr előre vitte Magyarországon a választójog ügyét. Ez a merész, messzemenő és bátor reform, amelyet 50-60 százalékkal portálnak és amely a számok valóságánál 28 százalé- kot jelent, tulajdonképen csak a kétszerese annak a reformnak, amelyet annak idején, mint méltóztatik tudni, egy tollvonással megcsinált Széli Kálmán, eltörölvén az adóhátralékosok választójogának elévülését, (Úgy van! balfelől.) vagyis választójogot adván azoknak a cenzusos választók- nak, akik bizonyos terminusig pontosan nem fizették be az adókat. 1899- ben a választók száma volt 871.000,1900-ban ezen rendelkezés hatása alatt 989.000-re emelkedett, tehát a többlet 117.875, vagyis közel 14 százalék.
Ez tehát nem állítja magát nagy és korszakalkotó reformnak és egyetlen szakasszal, egyetlen tollvonással szaporította a választók számát.
Elsősorban is tehát ki van vonva az alap azon állítás alól, hogy itt valami merész, messzemenő, bátor reformot csináltak volna, hogy a választókat 5060 százalékkal szaporították volna.
De lássuk, egyes törvényhatóságokban e merész és demokratikus reform milyen eredményeket idézett elő. Itt van hét törvényhatóság, amelyben a választók számát csökkentette (Derültség és mozgás balfelől):
irvában 256, Biharban 988, Liptóban 186, Máramarosban 879, Szilágy- ban 2646, Ugocsában 700, Ungban 16 választóval kevesebb a nagy reform ntán a választók száma. (Derültség balfelől.) Egyes vármegyében az emeb kedés igen csekély volt: Beregben 138, Sárosban 370 választóval hozott többet a nagy reform, számos törvényhatóságban e,z az általában 28 szá- zalékos reform csak négy vagy öt százalékos szaporodását hozta meg a választóknak.
Ezzel, azt hiszem, megszűnt az alapja annak az állításnak, amely- lyel ellenünk küzdenek, mintha 1913-ban valami igen nagy alkotásra szán- ták volna el magukat.
Kun Béla (hódmezővásárhelyi): Úgy van! Szemfényvesztés.
Vázsonyi Vilmos igazságügyminiszter: Az 50-60 százalékos reform, ha megtörtént volna is, oly körülmények között, amikor bátran mondha- tom, az említettem Széli-féle reformtól eltekintve, 1848-tól vagy mondjuk 1867-től 1913-ig Magyarországon választójogi reform egyáltalán nem volt, elégséges eredményt úgy sem hozhatna, (Úgy van! balfelől.) A vá- lasztójogi reformok története mutatja, hogy mindenütt sokkal nagyobb erővel törtek előre, nem 28 százalékkal. Amikor Belgium 1893-ban refor- málta a választójogot, 130.000-ről 1,300.000-re emelte fel a választók szá- mát, vagyis tízszeresére. Hollandia 1887-ben 135.000-ről 350.000-re, tehát majdnem háromszorosára. Az 1896-iki második reformmal megint emelte, 700.000-re, tehát kétszeresére. Olaszország 1882-ben 627.000-ről emelte 2,049.000-re, tehát több mint háromszorosára, azóta pedig behozta a teljes általános választójogot. Anglia 1832-ben, 1850-ben, 1867-ben és – konzer- vatív kormány kezdeményezésére – 1884-ben, tehát következetesen egyre reformálta a választójogot. Mindegyik reformja sokkal jelentékenyebb változást okozott, mint huszonnyolc, vagy ötven-hatvan percentnyi emel- kedést. Az első reform pláne a választók számának ötszörösre emelkedé- sét idézte elő. Tehát a rohamos haladástól való óvás ily előzmények után legalább is furcsa.
A másik álláspont, amelyet a volt miniszterelnök úr vallott, az volt, hogy a háború alatt egyáltalán nem hajlandó a választójog kérdését bár- miféle revízió alá venni: „amíg a reformot, így szólt, az élet próbatüzé- nél meg nem vizsgáltuk, addig egyáltalában nem hajlandó a kérdést reví- zió alá venni”. A másik álláspontja az volt, melyet a hősök választójoga tárgyalásánál fejtett ki, hogy ő a jutalmazás és a hála álláspontját telje- sen helytelennek tartja. Azt mondta: „A kérdés csak az, hogy a választó- jog kiterjesztése alkalmas eszköz-e a hála kifejezésére.” 1915 április 29-én mondta ezt. (Olvassa): „Nézetem szerint a választójog nem jutalom; nem az a kérdés, ki érdemel jutalmat vagy sem, hanem az, hogy a választójog- nak milyen struktúrája az, mely a nemzetnek állandó nagy érdekeivel megegyezik. Ha elvi szempontból nézem a dolgot, én abban a tényben, hogy valaki a harctéren volt és kötelességét ott híven és bátran teljesí- tette, e szelekciót nem tudom felfedezni.”
Minthogy a t. volt miniszterelnök úr önmagát tartja kompetensnek annak eldöntésére, mi az állami érdek, s a saját álláspontja változása szerint hajlandó kitágítani azt, ami nemzeti, vagy állami érdekből megengedhető: bátor vagyok kimutatni, hogy e kifejtetett álláspontjá- val szemben mily homlokegyenest ellenkező álláspontra jutott rövid idő alatt. Először kijelenti, hogy addig, míg ki nem próbáltatott az 1913-iki törvény, szó sem lehet ennek reformjáról. Erre nézve egyszerűen hivat- kozom az általa ellenjegyzett királyi kéziratra, ahol ez álláspontja dacára már a háború alatt hajlandónak nyilatkozott szóba és alkuba állani a választójog revíziója tekintetében. (Felkiáltások balról: Féltette a ha- talmat!)
Ez az első. A második az, hogy ő, aki kifejtette, hogy háláról és jutalomról a választójognál egyáltalában nem lehet szó, azt mondja az
„Igazmondó”-ban 1917 június 2-án: „Három csoportra oszthatjuk ez intéz- kedéseket: A hála kifejezése azokkal szemben, kik a harctéren különösen
kitüntették magukat.” (Derültség a baloldalon.) Pedig csak az előbb olvastam fel azon kijelentéseit, hogy háláról, jutalomról nem is lehet szó.
Tehát abból az álláspontjából, melyet a harcosok választójogával szem- ben elfoglalt, igenis hajlandó volt engedni és ellenjegyezni oly királyi kéziratot, melynek tartalma homlokegyenest ellenkezett azelőtt a Házban tett nyilatkozatával. Most már hajlandó volt a harcosok választójogát megteremteni, azon csekély változtatással, hogy nem azoknak, akik a lövészárokban voltak, hanem csak azoknak akarta megadni a jogot kizá- rólag, akik vitézségi éremmel lettek kitüntetve. Ugyanezen pontra nézve miként fejtette ki, hogy a bátorság egyáltalán nem lehet alapja a választó- jognak, azzal a bizonyos, a nyolc éves gyermekre vonatkozó hasonlattal, azt a t. Ház nagyon jól ismeri.
így hát igen jelentékenyen változtak meg nála a nemzeti aggodal- mak, annak a mértéke, meddig mehetünk a háború alatt. A volt t. minisz- terelnök úr dogmának kívánja felállítani azt, amit ő hisz; az ő meggyőző- dése és hite egyúttal a nemzeti és állami érdek szempontjából dogma.
Mikor az 1913-iki választójogi törvényt tárgyalták, akkor például dogma volt, hogy az ipari munkás, ha nem ugyanazon szakmában tölt el öt év közül három évet, vagyis, ha a szabászat teréről átlép a cipészet terére, már sérti a nemzeti érdeket, tehát csak az lehet választó, aki ugyanazon szakmában marad meg három esztendeig. (Derültség a baloldalon.) Már most Tisza István gróf képviselő úr itt maga elmondotta és az „Igazmon- dódban is kifejtette, és a munkapárti klubban tartott beszédében is han- goztatta, hogy e részben tévedett; tévedett abban, hogy ő azt hitte, hogy az ipari munkások mind be fognak jutni, akik tervezete szerint a papíron választójogot nyertek. Tévedett abban is, hogy a háború alatt nem lehet reformálni a választójogot. De ha annyi mindenben tévedett, miért tartja dogmának, hogy a választójog oly demokratikus és gyökeres átalakítása, mely végre e kérdést hosszú időre nyugvópontra hozhatja és végre meg- teremti a komoly politikai működés bázisát s e zavaró kérdést nem dobja folyton üszkül a társadalomba, miért tekinti dogmának, hogy ezt meg- csinálni a nemzet és a dinasztia romlása, a nemzeti és az állami érdek tel- jejs veszélyeztetése! (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.)
T. Ház! Változtak a dogmák más irányban is. Az 1913-ik évi tör- vénnyel elvetették az 1874. évi választási törvényben megvolt birtok- cenzust, mely nagy aránytalanságot mutatott fel, mert az egynegyed úr- béri telek alapul vétele mellett egyes, kivált magyar vármegyékben igen magas volt a fizetett földadó, másutt pedig csak néhány krajcár vagy egy-két forintnak megfizetése is már választói jogot adott. Ε tekintetben is megváltozott a dogma, mert nemcsak abban a levélben, amelyet bátor voltam idézni, de a klubbeli beszédben is az igen t. volt miniszterelnök úr most az egynegyed úrbéri telket modernizált formában mint nyolc holdhoz kötött választói jogot újból proklamálta és életbe kívánja léptetni, tehát azt a birtokcenzust, amelyet éppen magyar szempontból 1913-ban nem tartott kielégítőnek. És csodálatos, hogy mikor ezen birtokcenzust most be akarta hozni, mikor bizonyos az, hogy ezen birtokcenzus követ- keztében bekerült új választók között kevesebb lesz aránylag a magyar- ajkuak betódulása, mint a nemzetiségieké, mégis velünk szemben párt- jának tagjai azt hangoztatják, hogy mi nemzetiségi érdekben kívánjuk lerombolni a magyar államot. (Úgy van! Úgy van! a bal- és a szélsőbal- oldalon.)
Ismételten hangsúlyozom, amint hangsúlyoztam akkor is, midőn
felolvastam azt a bizonyos levelet, hogy én nem vagyok annak az állás- pontnak híve, amely a nemzetiségi kérdést izgatással, a nemzetiségek elleni vagy a nemzetiségeik részéről a magyar állam, vagy a magyarság elleni izgatással kívánja elintézni. Az igen t. volt miniszterelnök úr tehát akkor, midőn beszédében azt mondotta, hogy ez az a hazaárulás, amelyet elkövettem, egyszerűen a maga fantáziájának szárnyait eresz- tette meg, mert hiszen beszédemben egyenesen kijelentettem, hogy egy- általán nem helytelenítem, hanem helyeslem azt az irányzatot, amely a nemzetiségekkel való megértést és békés; egyetértést keresi, csak azt nem helyeselhetem, hogyha akkor, midőn egy olyan részleges reform- tervezettel állunk szemben, amely aránytalanul nagyobb részben a nem- zetiségi választók szaporítását jelentené, akkor ezt a tábort, amely a demokratikus és gyökeres választójogért küzd, a nemzetiségekkel való címborálással és a nemzeti érdekek elárulása val vádolják meg. (Úgy van!
Úgy van! Taps a bal- és a szélsőbaloldalon.)
T. Ház! Hallottuk azt az állítást is, hogy kár volt a darabont kor- mányt nekünk megtámadnunk, mert hiszen ha mi gyökeres és demokra- tikus választójogot csinálunk, miért támadtuk mi a darabont kormányt ós miért tartottuk őket az alkotmányosság ellen bűnösnek. De, t. Ház!
a darabont kormány nem választójogi kormány volt; az csak egy posthu- mus álláspontja volt a darabont kormánynak. Nem ezzel köszöntött be a darabont kormány, hanem egyszerűen egy fennálló óriási többség ellen, anélkül, hogy proklamálta volna azt, hogy meg akarja kérdezni a nemzetet és választatni kíván – ami alfája és ómegája minden kisebbségi kormány programmjának, (Élénk helyeslés és taps a bal- és a, szélsőbaloldalon.) rnçrt anélkül a kisebbségi kormány abszolutista kor- mány (Úgy van! Úgy van! balfelől.) – a Fejérváry-kormány nem ezzel a programmal jött, sem a választójog programm jávai, sem pedig az új választások elrendelésének programmjával, hanem igenis jött azzal a programmal, hogy letörte a megyék önkormányzatát, (Úgy van! balfelől.) királyi biztosokat és kormánybiztosokat rendelt ki, (Úgy van! Úgy van!
balfelől.) szétrobbantotta fegyveres erővel a parlamentet, a választójog lobogóját pedig bitorolta. (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbal- oldalon.)
T. Ház! Be fogom bizonyítani, hogy a választói jogra vonatkozó ez az állításom igaz, hogy a választójog lobogóját bitorolta. (Halljuk! Hall- juk!) Mert a választói jog története nem Kristóffy József belügyminisz- ter úrtól datálódik, (Úgy van! Úgy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) mert a régi függetlenségi párt, (Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) amely 1867-ben megalakult, nemcsak közjogi, hanem demokratikus irány- ban is radikális volt és sohasem kívánok hazámnak becsületesebb demo- krata politikusokat, mint azokat, akik a függetlenségi pártot alapították.
(Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.)
T. Ház! A választójogi programm alkotó része volt a függetlenségi programúinak és aki emlékezik Kossuth Lajosnak arra a levelére, ame- lyet Schwarcz Gyulához intézett, aki egykor itt a Házban egymagában szerepelt mint demokrata képviselő, az tudja, hogy Kossuth Lajos az általános választójogot propagálta, amelyet ő akkor az elemi népiskolai képzettséghez kívánt fűzni, és annyira egybeforrottnak tekintette a füg- getlenségi pártot a demokrata iránnyal, hogy azt ajánlotta a független- ségi pártnak, hogy a „nemzeti demokrata párt” címet vegye fel a „szélső- bal” cím helyett s a függetlenségi párt, t. Ház, egész pályafutásán véges-
végig a választójogi programmot soha sem ejtette, el. (Úgy van! Úgy van!
a szélsőbaloldalon.) És akik itt számítanak arra, hogy az emberek emlé- kezőtehetsége fogyatékos, azok nagyon csalódnak. Emlékezzünk mi is a régiekről és emlékezzünk arra, hogy mikor ebben a Házban a házsza- bályrevíziónak kérdése előtérbe lépett, akkor nyomban az a felfogás érvényesült az ellenzék táborában, hogy szoros kapcsolat van a házsza- bályrevizió és a választójog terjedelme, közt. (Úgy van! Úgy van! a szélső- baloldalon.) Kifejtettük akkor itt sokan egyértelműen, hogy egy demo- kratikus választói jog mellett igenis helye van a házszabályrevíziónak, mert ha nincs kétség az iránt, hogy az a képviselőház, amely tanácskozik, a nemzet igazi többségét képviseli, (Úgy van! Úgy van! balfelől.) akkor bűn a többségi akarat érvényesülésének megakadályozása, de mindaddig, amíg a népnek csak egy elenyésző rétege van képviselve a képviselőház- ban, az a többség sohasem mondhatja magáról azt, hogy ő a nemzet egé- szét vagy a nemzet többségét képviseli. (Élénk helyeslés és taps balfelől.)
Ez volt a mi álláspontunk. És ezen álláspontnak kifejezésére mél- tóztatnak emlékezni: elhunyt képviselőtársunk, Krasznay Ferenc, a füg- getlenségi és 48-as párt megbízásából a választójog reformjára irányuló határozati javaslatot adott be, mely mintegy a megegyezésnek alapja lett volna arra nézve, hogy amily mértékben terjesztetik ki a választói jog, oly mértékben járulunk hozzá a házszabály revízióhoz. És akkor egy ankét is volt, az akkori igen t. miniszterelnök úrnak, Tisza István grófnak vezetése alatt, csakhogy ez az ankét eredménytelenül végződött, mert jött azután a házszabálypuccs és véget ért a választójogra vonatkozó minden egyezkedés.
Az igen t. volt miniszterelnök úr azonban, aki a darabontoktól kívánja leszármaztatni az általános választói jogot, nagyon rosszul emlék- szik. Mert mi abba a választási harcba az általános választói jog pro- grammjával mentünk bele (Úgy van! Úgy van! a bah és a szélsőbalolda- lon.), ott van például a nagyváradi népgyűlés, amelyen Apponyi Albert gróf, boldogult Eötvös Károly, Barabás Béla és az én szerény személyem vettünk részt; az ott elfogadott határozati javaslatunk a házszabály- revízió elleni tiltakozás mellett az általános választói jogot követeli. És e a követelés vonult végig egész választási harcunkon 1905-ben, és azt merem állítani, hogy az általános választói jog először győzött 1905-bqn, mert a választójogból kitagadottaknak, a választójogon kívül levő nép- nek szeretete, lelkesedése és ragaszkodása szerezte meg nekünk a több- séget. (Igaz! Úgy van! Taps a baloldalon.) Midőn tehát Kristóffy József úr az általános választójog hevenyészett tervezetével lépett elő, mégpedig azért, hogy egy végzetes ösvényre szorítsa a demokráciát, ahol annak csak pusztulás lehet a vége, mondom azért, hogy az alkotmányosság ösvé- nyéről és a nemzeti ösvényről leszorítsa a demokráciát, akkor bitorolta az általános választójog lobogóját, (Úgy van! a baloldalon.)
Az a mi lobogónk volt, akik már előbb hirdettük azt a tant, hogy az alkotmányosságtól és a nemzeti iránytól elválasztott demokráciának csak pusztulás lehet a vége. (Úgy van! a baloldalon.) Akik itt folytonosan demagógiáról beszélnek, azok legyenek kegyesek visszaemlékezni. Na- gyon fájó érzés volt a számomra, de igenis megállottam az utcával szem- ben és azokkal szemben, akik hozzám politikailag legközelebb állnak, éppen a darabont korszakban, annak dacára, hogy kockára volt téve egész létem, éppen azért, mert az alkotmánytól és a nemzeti iránytól elválasz- tott demokrácia ösvényén nem akartam haladni. (Taps balról.)
T. Ház! Számítanak mindig az emberek rövid emlékező tehetségére.
Tisza István gróf: Igaz!
Vázsonyi Vilmos igazságügyminiszter: Annyira igaz, hogy saját kormányuk alatt, amikor ismét az a nézetem volt, hogy az úgynevezett rezolució mellett ki kell tartani és ugyancsak a velem legrokonabb párt- nak, amelynek támadásai mindig legjobban fájtak, támadásait kellett kitartanom, én megállottam a rezolúció mellett, amikor belőttek az abla- kaimon és kövekkel dobáltak, önök pedig a rezolúciót föladták, (Úgy van! Taps a baloldalon.) Bátorkodtam bebizonyítani, hogy a darabontok nem voltak Magyarországon a demokrácia zászlóbontói. Kristóffy Jó- zsef volt belügyminiszter úr pedig, amikor itt a Házban, – és nem szé- gyenlek a múltamból semmit, – amikor itt a Házban megtámadtattam és nemzeti érzésem miatt gyanúsítottak, Kristóffy József úr felszólalt a jobboldali padokból és a demokratikus választójog kiterjesztése ellen foglalt állást. (Mozgás.) A beszédem pedig, mely az utolsó nyilvános be- széd volt a házszabálypuccs előtt, 1904 november 17-ikén, az általános választójognak volt szentelve véges végig.
Bocsánatot kérek, ily előzmények után ne fitogtassák nekünk itt és ne akarják elhitetni a világgal, hogy a darabontok voltak azok, akik Magyarországon először hirdették a demokrácia igéjét, amikor a függet- lenségi párton és egyéb pártokon hányan éltek, akik egész életüket az általános választójognak és a demokrácia szolgálatának szentelték, (Úgy van! a baloldalon.)
Mennyire nem valóság az, hogy a darabontokra azért haragudtunk, mert választójogot kínáltak, – amit hiába kínáltak, mert nem volt ere- jük a megvalósítására és csak politikai szemfényvesztés volt, hogy az általános választójogot zászlójukra írták, – ennek bizonysága Budapest törvényhatósági bizottságának közgyűlése a darabont korszak alatt, ami- kor éppoly egyertelműleg foglalt, állást az általános választójog mellett, miként egyértelműleg foglalt állást amellett nemcsak most, a legutóbb, de a munkapárti uralom alatt is kétszer, 1912 március 27-ikén és június 19-én. Ezzel kapcsolatban – valóban a tévedésre nem használok olyan kifejezést, mint a volt miniszterelnök úr – vagyok bátor figyelmeztetni, hogy az „Igazmondódban megjelent cikkében foglalt az az állítás, hogy a törvényhatósági bizottságban 93-an voltak jelen a bizottság 400 tagja közül, éppen annyira megfelel a valóságnak, mint az az állítás, amely 50-60 százalékosnak mondotta a reformot, amelyről a számok világánál bebizonyítottam, hogy csak 28 százalék, a vármegyékben 20 százalék.
Rakovszhy István: Kis tévedés. (Mozgás.)
Vázsonyi Vilmos igazságügyminiszter: Itt van kezem közt a nyom- tatott jegyzőkönyv, amely mutatja, hogy nem 93 ember, hanem 147 em- berből állott a közgyűlés, és merem állítani, minthogy a határozat egy- hangú volt és tíz percig tartott a közgyűlés, hogy soha ily alkalmakkor több ember jelen nem volt, de ha a volt miniszterelnök urat boldoggá teszi az a tudat, hogy ez úgy volt, habár felolvastam az adatokat, ez ellen a boldogító hite ellen kifogást nem tehetek, amint nem tehetek kifogást azon kiváló statisztikája ellen sem, hogy a választójogi nagygyűlést java- részt asszonyok és suhancok képezték. (Mozgás a baloldalon.) Ha ez a hite boldogítja őt, pillanatig sem kívánom ebben megzavarni. (Mozgás a baloldalon. Zaj. Elnök csenget.)
Ezeknél az apróságoknál, amelyekre semmi súlyt nem helyezek, ezeknél az apróságoknál sokkal fontosabb, hogy a t. volt miniszterelnök
úr az ipari munkások választójoga tekintetében mily jelentékeny előha- ladást tett a háború alatt és itt a külön béke gondolatával foglalkozott már akkor, amikor még miniszterelnök volt, és e külön béke gondolatát fejlesztette tovább most, tegnapi beszédében. Ε különbéke propagálásá- ban igen sajátszerű álláspontra jutott. Ő, aki még 1913-ban részben az írás-olvasáshoz, részben a hat elemi iskolához kötötte az ipari munkások választójogát, ezen előbb említett kellék mellett, tehát lehetetlenné tette a hivatalból való összeírását a választóknak, most arra az álláspontra helyezkedett, hogy az ipari szakmunkásokból egy választójogi arisztokrá- ciát kíván a népesség többi rétegének rovására kifejleszteni. (Mozgás.) Bátor voltam ezt bizonyítani. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.)
Ismét az „Igazmondódban foglalt beszédre hivatkozom, amelyet kü- lönben megismételt tegnap is. A korhatár leszállítását propagálja, ha jól tudom, a 27 évre, kizárólag ipari szakmunkások javára. Folytonosan arról beszélnek, hogy atheistákat akarunk bevinni a parlamentbe, nem a jó magyar népet akarjuk bevinni a parlamentbe, kozmopolistákat és atheistákat, és erre a vallásos alapon, nemzeti alapon álló igen tisz- telt volt miniszterelnök úr konstruál magának egy választójogi terve- zetet olyképen, hogy külön békét kell kötni a szocialistákkal. Azt mondja, a 30 éves korhatár általános leszállítását súlyos veszedelem- nek tartaná, de bizonyos statisztikai átlagszámítások alapján, amelyek azt mutatják, hogy a munkásokra ennyi meg amannyi esik a 24-30 év közöttiekből, a többiekre pedig emennyi, kizárólag ezen ipari szakmun- kások javára leszállítaná a korhatárt 27-re. (Felkiáltások jobbfelől: Igaza van! Felkiáltások balfelől: És a többi?)
Huszár Károly (sárvári): Elárulja a falu népét! (Zaj.)
Elnök: Huszár Károly sárvári képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni.
Vázsonyi Vilmos igazságügy miniszter: Mit jelent ez elsősorban?
Ez azt jelenti, hogy a földmíves csak harminc éves korban lesz érett választóvá, az ipari szakmunkás pedig huszonhét éves korban; a keres- kedő, az iparos csak harminc éves korban érik meg, az alkalmazottja az már huszonhét éves korában. (Élénk derültség és taps balfelől.) Ez a polgári társadalomnak oly gyönyörű honorálása, ez a magyarságnak, a trikolornak oly hallatlan győzelme, hogy kiváltságos korhatár szerinti választójogot kíván kreálni az ipari szakmunkások számára, hogy ezek- után természetes, hogy mind istentagadók, kozmopoliták, hazaárulók vagyunk. (Derültség es taps a baloldalon.) Aki nem végzett nyolc közép- iskolát, annak az 1913 évi törvény szerint nincs pardon, az lehet gyá- ros, annak négyszáz munkása ezen terv szerint le fog szavazni huszonhét éves korában, ő maga lehet huszonkilenc esztendős és akkor sem szavaz- hat le. (Taps a baloldalon.)
Tovább megyek. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Ez a nagyszerű terv, amelynek az volt a célja, hogy az általános szavazati jognak legrégibb harcosait kiszakítsa és minket otthagyjon a porondon, a különbékének ez a taktikája a következő komikus eredményekre vezet. (Halljuk! Hall- juk! balfelől.) Egy szabómester csak harminc éves korban lesz vá- lasztó, a szabólegény huszonhét éves korban. (Igaz! Úgy van! a balolda- lon.) A cipészmester harminc) éves korában lesz választó, a cipészlegény huszonhét éves korban. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) A komikum ott kezdődik, hogyha egy cipészlegény megnősül, örököl, vagyonhoz jut és önállósítja magát, akkor a huszonnyolcadik évében is kitörlik a válasz- tók közül. (Hosszantartó derültség és taps a baloldalon.)
Emlegetik folyton az atheizmust. Nem tudom, minő alapon, hon- nan szedte a volt miniszterelnök úr az atheizmus vádját. Bizonyítsa be, ki hirdet közülünk atheista tanokat! Azt mondja, hogy a magyarságot nem kívánjuk honorálni. Amint azt már tegnap Apponyi Albert remek beszédében kimutatta, azt a magyar mezőgazdasági proletárságot, amely- ben, fájdalom, nagyobb az aránya a magyarságnak, mint a birtokosság között, mert a hivatalosan kiadott statisztikájuk szerint a magyarság a birtokosok között csak 40 százalékot képvisel, az írni és olvasni tudó mezőgazdasági munkások között pedig 64.6 százalékot (Igaz! Úgy van!
a baloldalon.), ezt a teljesen magyar réteget, amelynél csak a gazdasági cselédség magyarabb, amelynek 78 százaléka magyar az írni és olvasni tudók közül, ezt a törzsökös magyar réteget, ezt a zsellérséget kihagyják a választók sorából és külön kiváltságos arisztokráciát akarnak csinálni a városokban és mégis mirólunk mondják, hogy mi a magyarságot nem honoráljuk. (Élénk helyeslés és taps a baloldalon.)
Huszár Károly (sárvári): A nép ezt nem fogja tűrni!
Szmrecsányi György: Találkozunk a választók előtt, reméljük, nemsokára!
Vázsonyi Vilmos igazságügyminiszter: A mai napon is több alka- lommal hangoztatták, hogy a dinasztia érdekében levőnek tartják, hogy az általános választói jog, ezen gyökeres demokratikus reform meg ne valósuljon. .Ha én a társadalmat úgy képzelem, mint egy piramist, amely társadalmi rétegeiben felfelé egyre keskenyedik, és melynek csúcsa a királyság, vajjon a csúcsnak az-e a nagyobb biztossága, ha keskenyebb talapzata van, vagy ha szélesebb talapzaton nyugszik! Vajjon a dinasz- tiának az-e az érdeke, hogy a szeretet, a rajongás a király személye iránt ne éljen a nemzet minden fiának szívében, azért, mert látja, hogy a ki- rály áll a jogkiterjesztés élén! (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Nem ez a rajongás-e a dinasztiának érdekel Nem ez felel-e meg a magyar király- ság hagyományainak! (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Nem a magyar királyság volt-e az, mely a rendi korszakban a jobbágyságot védelmezte!
Nem a magyar királyság volt-e az, melynek a városok, a polgárság sza- badalmait, kiváltságait köszönhette! Nem a magyar királyság volt-e az, mely 1848 előtt, a 40-es esztendőkben, a királyi hivatalokban helyet adott a polgári származásúaknak, amikor még a vármegyékben csak nemesek lehettek tisztviselők! Igenis, a jogkiterjesztés, az elnyomottaknak, a jo- gokból kitagadottaknak a védelme ez a királyság hagyománya, ez a ki- rályság érdeke. Önök nem a dinasztiát védik, csak önmagukat kínálják fel, és önmagukat védik, amikor azt mondják, hogy ez a reform a dinasz- tiát fenyegeti. (Élénk helyeslés a baloldalon.)
A dinasztia védelmének szempontjából még két kérdés merül fel.
Az egyik az orosz demokrácia megalakulása. Ha lehetséges volt még az a felfogás, hogy Magyarország egy Ararat hegye a demokratikus viz- özönben és mi ott az Ararat hegyen vidám majálist tartunk (Derültség balfelől.) s ha lehetséges volt ez a felfogás azelőtt, lehetséges-e ennek fentartásfy az orosz demokrácia megalakulása után! Azelőtt, amikor Oroszország, amely a nemzetiségek szemében mégis a nemzetiségi ideál kicsúcsosodása volt, egyúttal a cári önkényt, a szolgaságot képviselte, nem volt oly nagy vonzóereje, de ha a demokratikus Oroszország mellett mi a reakcionárius elzárkózottság álláspontján maradunk, akkor a vonzó- erőt és a veszedelmeket szaporítjuk.
Mi nem lehetünk sziget az immár demokratikus Európában és nem lehetünk sziget a centrális Európában sem, amelynek akkor leszünk
méltó tagjai, ha lesz nálunk is legalább annyi demokrácia, mint a centrá- lis Európának többi államában, mert a német birodalmat az általános választójog egybeforrasztó ereje teremtette meg és tartja fenn. (Úgy van!
Úgy van! balfelől. Derültség és ellentmondás jobbfelől.) Csak nevesse- nek Bismarckon. (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.)
A német birodalomban megvan a birodalmi választásoknál az álta- lános választójog és megvan a velünk szomszédos Ausztriában a teljes választójog. (Nagy zaj és felkiáltások jobbfelől: Szép dolgokat látunk ott! Halljuk! Halljuk! balfelől.) Demokratikus alkotmánya van Bulgá- riának és Törökországnak is. (Úgy van! Úgy van! balfelől.) Hát nem- csak egész Európában, de ebben a centrális Európában is mi legyünk az egyetlenek, akik nem csináljuk meg a demokratikus alkotmányt, ebben is egy elszigetelt rész legyünk 1 Ki képzelheti ezt, hogy ez egyáltalában lehetséges!
Ezekután méltóztassék megengedni, hogy egész rövidséggel kitér- jek arra a tendenciózusan ismétlődő vádra, amely vád kihegyezése en- gem egyáltalában nem lep meg, mert politikai pályámon már megszok- tam ezt a vádat, hogy én 1913 január 19-én megtámadtam a középosz- tályt. Erre az illető képviselő úr idézettel áll elő, amelyet egy hírlapból hoz fel, amelyre vonatkozólag annakidején nyilatkoztam, hogy beszéde- met az összefüggésből kiszakította. Állapítsuk meg előbb, hogy kik vol- tak jelen ezen a népgyűlésen, hogy a hazát kiknek jelenlétében árultam el: Apponyi Albert gróf (Élénk éljenzés bal felől.), Barabás Béla, Lová- szy Márton, Beök Iván. Ezeknek jelenlétében támadtam meg gyalázatos szavakkal a középosztályt és árultam el a hazaszeretetet. (Derültség.)
Hát mielőtt még rátérnék a dolog lényegére, elképzelhető-e – is- merem ezt a tréfát, a tréfa ugyanaz, csak megismétlődik, hogy egyszer itt, egyszer ott bukkanjon fel, – hogy én Apponyi Albert gróf és azok- nak jelenlétében, akikre hivatkoztam, támadom a középosztályt (Élénk tetszés balfelől. Felkiáltások jobbfelől: Elképzelhető!) és hogy azt ő szó nélkül hagyja! (Zaj.)
Nem, t. Ház. Hanem a dolog egyáltalában így van-e! Az összefüg- gésből itt is kegyesen kiszakítottak. Megvan, ki tudtam keresni, mert ők nem voltak olyan szívesek nekem átadni a beszédet, amelyet állítólag aradi lapból vettek, megvan a gyorsírói feljegyzés abból az időből és ebben ez van (Olvassa): „Ami pedig azt illeti, hogy ők az ő maradi vá- lasztójogukkal az értelmiséget akarják megvédelmezni és a középosztály- nak vezetőszerepét, hát az a kérdés, hogy miféle értelmiségről beszélünk:
beszélünk arról az értelmiségről, amelynek van köze az értelmiséghez, vagy beszélünk-e arról az értelmiségről, amelyet azért neveznek így, mert alapja a tudatlanság, az előítélet és az elfogultság”. (Úgy van! baU felől.) „Az én értelmiségem az az értelmiség, amely nem kér senkitől sem kiváltságot, mert szomorú ember az, akinek mankóra van szüksége és szomorú középosztály az, aki a törvényektől kér védelmet és kivált- ságot.”
Hát hol támadtam itt a középosztályt! (Zaj balfelől.) Vagyok an- nak olyan tagja, mint a képviselő úr. (Zajos helyeslés balfelől. Nagy zaj és mozgás jobb felől.) Tisztelt képviselőház! Azt hiszi t. képviselőtár- sam, hogy a középosztály bezárt valami! Hát az a sok tanár, tanító, or- vos, ügyvéd, művelt kereskedő, iparos és így tovább, nem tagja a közép- osztálynak (Élénk helyeslés balfelől. Zaj jobbfelől. Felkiáltások: Koldus, tarisznya!) Teljesen híven idéztem és azt mondtam, hogy az a közép- osztály, mely törvényesen kiváltságot kér magának, akkor nem úr, ha-