Szakítás Benedikt Stattler eudomeizmusával és Immanuel Kant racionalizmusával

Az Einleitung zur gemeinnützigen Moralphilosophie című munkájának elején feltüntetett új mottó a saileri novum tömör prognózisa. Burkolt utalás arra a száznyolcvan fokos fordulatra, amely elfordulást jelent Benedikt Stattler és Immanuel Kant neveivel is fémjelezhető eudémonizmustól és erkölcsi racionalizmustól. Sailer éles látással felfedezi korának erkölcsi gondolkodásában rejtőzködő zsákutcákat és felvilágosító küldetéstudattal szándékában állt eloszlatni azt az áthatolhatatlan ködöt, melyet a hosszú és egyre jobban elhúzódó spekulációk és iskolák az erkölcsre és az erkölcsi gondolkodásra árasztottak.³⁸⁸ Sailer szemléletében az emberi megismerés és az erkölcs, a fej és a szív, a tudás és az erény, nem szétválasztható, egyetlen testet alkotnak, egy fedél alatt élnek és ugyanabban az életben osztoznak.³⁸⁹

A boldog állapot elérése Sailer számára üdvösségtörténeti valóság, mely az egész teremtés beteljesedését is jelenti. A megvalósulási folyamatban az embernek kulcsszerepe van, mert az ember az az egyedüli létező, aki Istentől tanulva megvilágosíthatja az egész teremtést. Mivel a boldog állapot a tökéletes állapotot jelenti, abból minden megosztást, töredékességet és hiányosságot már előzetesen ki kell zárni.³⁹⁰ Az ember boldogságra törekvő természet³⁹¹, boldogságának megvalósulási dinamikája pedig kettős horizonton bontakozik ki. A két síknak köszönheti – azokon egyszerre haladva – valósul meg az ember személyes tökéletessége: a teremtés és a megváltás (evangélium). A boldogság állapota Sailer számára objektíve a Szentháromság közösségében adott, az emberi törekvés erkölcsiségét pedig a személyes „odairányultság” meríti csak ki. Ezen a ponton ragadható

388 „Légy figyelmes és hűséges önmagadhoz. Ezzel a jelmondattal szeretném az olvasót az iskolából ki-, és önmagába bevezetni, elvezetni a boldogság forrásához, amely őbenne van, figyelmessé tenni, és megsejtetni, hogy az iskolás műveltségben nincsen üdvösség. A második szentenciával – hogy a legjobb igazság valóban jóvá tehet, és az, ami valóban jóvá tesz, az a legjobb igazság – kivezetheti a megelégedettség után áhítozó embert a spekuláció pusztájából – visszavezetheti a gyakorlati igazságok tartományába.” Einleitung, Vorrede 2. oldalán (az eredeti kiadásban számozatlan oldal).

389 vö. VL² I., VII-VIII.

390 Sailer nézetében az egész fogalma itt a teremtést, a társadalmat és az embert illeti. A teremtés egésze az egész ember, és az egész emberi társadalom boldogságát szolgálja. Ebben az értelmezésben megalapozva és ebből kiindulva magyarázza az oktatásban hallgatóinak a fakultások munkáját: minden fakultás a maga tudományának szempontjai és törekvései szerint közelíti meg a teremtés egészét. A tudás és a képzés az emberi képességek összességét hivatott a személyiség egészébe integrálni, ezért Sailer nem fárad bele abba, hogy az értelemi képzés (tudomány) mellé mindig a szív képzését (erény) is kapcsolja. A társadalom egészének és az egész emberi család sorsjavító törekvéseit Sailer az igazi felvilágosodás fogalmából magyarázza, illetve a „felvilágosodás felvilágosításának” kritériumaként értelmezi. vö. Einleitung, 16.

továbbá vö. MEIER, B., Die Kirche der wahren Christen, Johann Michael Sailers Kirchenverständnis zwischen Unmittelbarkeit und Vermittlung, 52-53.

391 „Persze tudom, hogy az ember törekszik arra, hogy boldog legyen, és a nemes ember arra, hogy méltó legyen a boldogságra. Így persze az erkölcstől azt követelem, hogy ne a haszonlesést tegye az erény hajtórugójává.” Einleitung, 16.

meg Sailer erkölcsteológiát megújító nézetének és munkásságának eredője. A Vernunftlehre mottója kiegészül (Sey Aufmerksam, und mein’s redlich mit der Wahrheit) egy újabb elemmel, a „Was warhaft gut macht, das ist die beste Wahrheit”³⁹² praktikus-erkölcsi megállapítással, mely nem az eszmei igazság értékére, hanem az igazság antropológiai relációjára helyezi a hangsúlyt.³⁹³

Sailer egzisztenciális nézetének kialakuláshoz nagyban hozzájárult Benedikt Stattler munkássága, akinél két áramlat folyik össze és ötvöződik igazi stattleri tanítássá.

Egyrészt képviseli a jezsuita szellemi iskola nézeteit, másrészt magáévá teszi Leibniz-Wolf féle iskola addigra már elterjedt bölcseleti tanítását, melyekből létrehozza a saját bölcseleti és teológiai koncepcióját,³⁹⁴ emiatt dogmatikai rendszerére nagymértékben rányomja bélyegét a kor ízlése.³⁹⁵ Empirista racionalizmusa teológiai nézeteiben is szigorú és következetes racionalizmushoz vezetett, nagyszabású teológiai rendszerén eluralkodott az emberi értelem vezető szerepe, a matematikából vett logika alkalmazása és az egyoldalú atropocentrizmus.³⁹⁶

Stattler szájából is a felvilágosodás korára jellemző, szűkös utilitarista nézetből született „kinek hasznos a teremtés?” kérdés hangzik el. A Teremtő a maga végtelen tökéletességében elég önmagának, tökéletességéhez tartozik, hogy tökéletesen elég önmagának, ezért az ember dicsőítése nem teszi, nem is teheti nagyobbá vagy boldogabbá.

A teremtés maga kimerítően és végérvényesen kizárólag csak Isten túláradó jóakaratában és végtelen szeretetében okolható meg. Az ember ugyan Isten megdicsőítésére kötelezett, de Isten megdicsőítése az ember hasznára történik, hiszen Isten abból mit sem profitálhat.

A hasznosság-elvű kérdésfelvetés tiszta logikai köre Stattler számára úgy zárul, hogy Isten megdicsőítése – de facto – kizárólag az ember boldogságán keresztül valósítható meg. Az érezhetően deista ízű eszmefuttatás Istent pusztán forrásnak és végső célnak ismeri el, de

392 „Ami valóban jóvá tesz, az a legjobb igazság.”

393 A szerző az Einleitung zur gemeinnützigen Moralphilosophie, München, Bey Joseph Lentner, Buchhändler, 1786-os kiadás belső borítólapján egymás alatt tünteti fel a két mondást.

394 ESCHWEILER,K., Der theologische Rationalismus in der katholischen Theologie von der Aufklärung bis zum Vatikanum, 26-47.

395 Stattler hosszú tanítói és széleskörű publicisztikai tevékenysége ellenére „messzemenően ismeretlen”

maradt az utókor számára. ld. MIEDANER, M., Die Ontologie Benedikt Sattlers (Europäische Hochschulschriften Reihe 129.) Frankfurt 1983, 2.; teológiai módszerérének és karakterisztikumának legteljesebb bemutatását Franz Scholz tollából olvashatjuk (SCHOLZ, F., Benedikt Stattler und die Grundzüge seiner Sittlichkeitslehre unter besonderer Berücksichtigung der Doktrin von der philosophischen Sünde (Freiburger theologischen Studien 70), Freiburg 1957; uö., Benedikt Stattler (1728-1797), in: FRIES, H./

SCHWAIGER, G. [szerk.], Katholische Theologen Deutschlands im 19. Jahrhundert, 1. köt., München 1975, 11-34. Míg Stattler dogmatikai munkáiról nem jelentek meg kutatások, addig apologetikai módszeréről egyetlen, nyomda alá nem rendezett, Karl Kimmignek, a Freiburgi Egyetemen 1948-ban benyújtott doktori értekezése létezik (KIMMIG, K., Die Begründung der Religion bei Benedikt Stattler).

396 Stattler rendszerének rövid bemutatásához B. Jendrosch munkáját követem. vö. Jendrosch, 56-57.

kizárja a gondolkodásból az üdvösségtörténet isteni gondozásának tényét. Ami a kiindulópontban még érvényes logikai tétel volt, az a gondolkodási folyamatban olyannyira érvényét veszítette, hogy a konklúzióban már csak hűlt helyét találjuk. Ugyan szisztematikusan Isten megdicsőítése a finis excellentiae, és a teremtmény boldogsága a finis utilitatis „szerepében” tetszeleg, mégis a kettő egymásba olvadva, sajátos arcvonásaikat elveszítve, a teremtés céljai között egyenjogúságot élveznek. Stattler teológiai rendszerén eluralkodó racionalizmus szerint a megváltás nem Isten szabad tette, hanem a teremtményi boldogsággal szembeni kötelesség szükségszerű teljesítése. Mivel Isten egykor megengedte a bűnt a teremtésben, végtelen bölcsességéből adódóan „nem tehetett mást”, a teremtmény iránti jóakaratának és szeretetének megfelelően „kellett”

cselekednie, a teremtmény örök boldogságához vezető utat meg kellett nyitnia és minden eszközt az ember kezébe kellett adnia. Az emberi boldogság nézőpontjának túlsúlya alapvetően kényszervágányra tereli a krisztológiai és kegyelemtani gondolatvezetéseket.

Ad absurdum vezetve a gondolatmenetet: Isten vagy eredetileg lemond a teremtés eszméjéről, vagy most az erkölcsi lekötelezettség értelmében minden kegyelmi eszközt az emberi nem regeneratio-jához rendelkezésre bocsát.

Stattler a korával lépést tartani akaró intellektualista tudatából, demonstratív szellemi alkatából, csodálható következetességéből adódott, hogy teológiai rendszerének ortodox értelmezhetősége időben meglehetősen szűk korlátok közé szorult. Kitartott ugyan az arisztotelészi és a rendi hagyományok mellett, törekedett ezeket a wolfi és leibnizi modern bölcselettel egybeolvasztani, de ezek felett igen jelentős törekvése volt a kor munkastílusához illeszkedni akarás, a szellemi akklimatizációs szándék. Többek között ez is részleges oka annak, hogy művei később indexre kerültek. Egyrészt nehézkes nyelvezete, a másoktól átvett fogalmak és módszerek alkalmazása, másrészt azok újszerű ötvözése a klasszikus bölcselettel és a rendi iskola dogmatikai és erkölcsi tanaival, csak az aktuális diskurzuson belül hordozott egyértelműen értelmezhető mondanivalót.³⁹⁷ Stattler erkölcsteológiája magába olvasztotta a felvilágosult, racionalista és eudémonista eszmélődés erkölcsöt érintő összes erőfeszítését. A rendi hagyományhoz illeszkedve és a modern analízis követelményeinek is eleget téve vezeti be és alkalmazza a bölcseleti és teológiai megkülönböztetéseket (Stockwerk-System). A bűn filozófiai és a teológiai

397 Sailer a mesterétől egy sajátos módon megalkotott rendszert kapott. Nem Leibniz vagy Wolf, vagy Stattler a szerzőjük, hanem együttesen nevezhetők alkotóknak: Leibniz-Wolf-Stattler –i rendszerként utal Sailer erre a rendszerre: „Leibnizcel, Wolffal, Stattlerrel stb. nyílt meg a demonstráló iskola: matematikai módszerükben kimutatták az istenit. A benne résztvevő lelkek örültek, hogy most már mégis csak tudják azt, amit mindezidáig csak hittek. A fogalmakat szigorúbban vizsgálgatták, pontosabban meghatározták, és még ha a tudás büszkesége feltűnni is látszott, azokat a dolgokat is demonstrálni kellett, melyeket nem lehetséges, így maradt meg mégis az isteni a demonstráló fejek tekintélyében.” GrL¹, 69.

fogalmának szétválasztása és az ignorantia fogalmának kibővített és általános használata erkölcsi nézeteit egyrészt közel sodorta a szituációs erkölcshöz, másrészt, innét a racionalizmus útján továbblépve Isten szuverenitása a tapasztalati antropológiai tényei között ködössé vált.³⁹⁸

Éppen ezért Sailer elfordul a stattleri „iskolás-racionalista” és „gyakorlatlan”

gondolatvilágtól és ahogy imakönyvéhez is a szentírási és patrisztikus hagyományt választotta vezetőül, úgy az erkölcs megalapozásánál a kinyilatkoztatás és az igazi bölcsesség forrásaiból merített.³⁹⁹ A teológiának, mint vallástudománynak a megalapozásában Sailer nem a kor teológiai racionalizmusának útjait járta, hanem a fideista irányzat mestereként átmenetet képez Benedikt Stattler és Tübingeni Iskola között.⁴⁰⁰

Ahogy Stattler az egyházon belüli racionalista teológia képesőléje volt Sailer szemében, akinek személyétől nem, de nézeteitől végül is elfordult, úgy Immanuel Kant tiszta racionalizmusa sem a járható út Sailer számára. A két nagyhatású kortárstól kétségtelen – saját bevallása szerint – sokat merített, valójában azonban a harmadik utat jelentő, a saját nézetei szerint kívánta erkölcsteológiai mondanivalóját kifejteni.

Míg a Vernunftlehre területén Kant bölcseleti nézetei csak csekély nyomokban fedezhetők fel, addig az erkölcs megvilágításában és kifejtésében számos jel utal Kant hatására.⁴⁰¹ Az új tanítás megjelenésével a vallásbölcseleti és erkölcsi kérdések tárgyalásában új korszak köszöntött be, melyet a vallásfilozófiában a Wolf-Leibniz-Stattler neveivel fémjelezhető korszakot, „ízzé-porrá zúzta”.⁴⁰² Sailer inkább nevezhető

398 Stattler és korának gondolkodásmódjáról találóan beszél Hirschberger: „Ez a felvilágosodás korának polgári életeszménye. Ez a homo sapiens hedonizmusa, aki az értelemével mestere a világnak és előmozdítja saját boldogságát, még ha abba a veszélybe is kerül, hogy nyárspolgárrá váljék. A teljes lemondás egy platóni-arisztotelészi vagy humanista eredetű mundus intelligibilis ideáljáról, Hobbes és Locke szenzualizmusából és utilitarizmusából származik. Thomasiussal megkezdődik az angol empirizmus és pszichologizmus bevándorlása a német filozófiába. A megfelelően „felvilágosult” és szekularizált polgári életérzés alakítja a német felvilágosodás első fázisát. Thomasius ennek a reprezentánsa. Az első német felvilágosító azonban nem vallástalan, mint ahogy azt első pillantásra gondolhatnánk. Éppen ellenkezőleg, őt meleg vallási érzés hatja át. De csak ennyi: a vallás pusztán csak érzés. A vallás elzárkózik a világ elől, csak saját magára tartozik. A világ pedig a maga saját útját járja. Így üt az ember két legyet egy csapásra: az ember hűséges a világhoz, de mégis „vallásos”.”HIRSCHBERGER, J., Geschichte der Philosophie II., 258.

399 vö. HchM I., 54-57.

400 Ezt az utat mutatja be részben Karl Eschweiler. uö. Die Erlebnistheologie Johann Michael Sailers als Grundlegung des theologischen Fideismus in der vorvatikanischen Theologie, 1922, 243-255.

401 Gerard Fisher a következőképpen foglalja össze kutatási eredményeit: „Ugyanezen Sailert a kanti művek alapos ismerőjeként láttatja, melyeknek princípiumaival, belső szerkezetükkel, nyelvezetükkel és igazságtartalmukkal a dillingeni, és még inkább a landshuti erkölcstan, pasztorálteológia és pedagógia professzorát mélyrehatóan foglalkoztatnia kellett.” uö. Johann Michael Sailer und Immanuel Kant, 202.

402 A minden demonstrálni akaró iskola megsemmisülésének módját a Moses Medelssohn alkalmazta szóval, a „zermalmen” kifejezéssel illeti Sailer és beleérti Kant rendszerét is. Ugyan Kant nézetei a gondolkodás korábbi, addig megszokott kereteit gyorsan „felőrölték”, de a folyamat a kanti rendszert is megsemmisítette.

Vallásfilozófiai művében (Grundlehre der Relgion) így írja le azt a folyamatot: „A tudományt létrehozó

antikantiánusnak mintsem Kant követőjének, de következetesen a páli elvhez igazodva szemléli a königsbergi filozófus munkáit, így számára a hasznosat átveszi belőlük. Az eddigi kutatások a kanti hatást, annak mértéke szerint, két csoportra bontották. Az első csoportban azon kanti művek szerepelnek, melyekre Sailer vagy nagyobb terjedelemben reagál, vagy pedig érdemi részekben jelentős mértékben követi azokat. Gerard Fisher kiemelkedő kutatása négy kanti művet említ a „jelentős” csoportban, melyek Sailert foglalkoztatták: a Grundlegung zur Methaphysik der Sitten (1785), Kritik der praktischen Vernunft (1788), Die Religion innerhalb der Grenzen der blossen Vernunft (1793), Die Metaphysik der Sitten (1797). A második csoportba – ez a kisebb csoport – sorolva találjuk Kant azon műveit, melyekből nyomokban találunk elemeket Sailer munkában, illetve saját mondavalójának kifejtésében érintkező felületet épített Kant műveihez. Két ilyen művet találunk: a Kritik der Urtheilskraft (1790) és a Der Streit der Fakultäten (1798). Ugyan Sailer követendőnek tartja Kant programjában a józanságot az értelem használatában és a cselekvésben az akarat tisztaságát⁴⁰³, de a teológiai realitás talajáról éppen ezeknek szegezi kritikáját. Egyrészt már a Vernunftlehre kritikai részében a „gyerekszoba kritikájában”

felhozza Sailer a tiszta értelemmel és a tiszta igazsággal szembeni kétkedését.⁴⁰⁴ Halála előtt két évvel, a tiszta igazság és értelem, valamint a tiszta akarat kérdéséről a Glückseligkeitslehre Widmer-féle 1830-as kiadásának szerzői előszavában így nyilatkozik:

„eszmékkel, és csakis eszmékkel sem tiszta akaratot, sem pedig józan értelmet nem kapunk”⁴⁰⁵. Különös éle van Sailer véleményének, amikor az útkeresésben az erkölcs területén Kantot is a kor gyermekének tekinti.⁴⁰⁶ Az erkölcs új megalapozása pusztán tiszta eszmei alapon történt, vagyis izoláltan a világtól és kiszakítva a reális emberből. Ennyiben az erkölcs pusztán szabályok szövevénye a polgár számára, melyet azért kellett létrehozni,

értelem ügyletei napjainkban furcsa színjátékot eredményezett, mégpedig ezt: hogy először a mindent demonstráló filozófia jogara kormányzott, mígnem a mindent felőrlő magához ragadta a jogart. Azonban a mindent felőrlő alig hogy megragadta a jogart, amikor saját gyermekei, akik közben atyjuk fejére nőttek, őt magát is felőrölték.” GrL¹ 58.

403 Sailer levelében Heinrich Jung-Stillinghez egyértelműen és nagyrabecsüléssel beszél a kanti célkitűzésről.

404„A mese az mese; bárcsak állna mindig az igazság a mese helyén. De ki varázsol tiszta igazságot? Könnyű dolog a gyerekszoba előítélete ellen szónokolni és a tiszta igazságot ajánlgatni. De mi a tiszta igazság? … A kérdés gyakorlatilag megoldott – hol találom meg?” VL¹ II., 42. Első nagyobb tudományos művében, 1785-ben nyilatkozik így Sailer, ez a rész a későbbi kiadásokban is érintetlenül megmarad.

405 „…mit Ideen, und mit Ideen allein, bekommen wir weder den reinen Willen, noch die nüchterne Vernunft.” GL³ I. X-XI.

406 „A tudósok, azaz a kor filozófiájába beleszőtt erkölcs nem csak a keresztények egyetlen erkölcse volt;

hanem ahogy a gondolkodó koponyák spekulációik számára gyakorlóterévé tették az Evangéliumot, mindjárt szillogisztikus, majd később tudományos, még később pedig szigorú szisztematizáló gondolkodásmódba szőtték és szövik: nem volt hiány gyakorlatias férfiakban, akik kizárólagosan vagy legalább is elsősorban csak az alkalmazással kívántak foglalkozni.” HchM I., 88.

hogy az ateisták is erkölcsösek lehessenek.⁴⁰⁷ Sailer az univerzális igazság képviselőjeként az erkölcsi valóság egészét kívánta megközelíteni és számára a kanti tanításban egy elmélyítésre szoruló és elmélyítésre képes rendszer jelent meg. Értékelése szerint az erkölcs vizsgálatában Kant „nem akar a valós emberből kiindulni”, ezért rendszere mindvégig elméleti marad az erkölcsi rossz és jó értelmezésében. Sailer három aspektus összevezetésében⁴⁰⁸ látja és alkotja meg azt a gyújtópontot, amelyben az erkölcsi igazság egésze feltárul. Amennyiben a káros felvilágosodás gyümölcseként és az emberi értelem önkényes mértékadó szerepe folytán a társadalomban az erkölcsi valóság részleges szemlélete válik uralkodóvá, annyiban az univerzum istennélküli, az Egyház krisztusnélküli, a társdalom pedig szeretetnélkülivé alakul át. Az erkölcs maga is hasonló folyamaton megy keresztül: istennélküli, krisztusnélküli és szeretetnélküli szabályrendszer épül fel, amely alattvalóira újra a törvény szerinti, művek általi, megigazulás kényszerét rója.⁴⁰⁹ Sailer a tudományos munkában sem nevezhető rendszer-barátnak, bár látszólag szisztematizálva, pontokba tagolva adja elő az egyes témák tárgyalását, de az egyes pontokon belül mégis sokszor csapongó tartalmi vonalvezetést fedezhetünk fel. A Handbuch der christlichen Moral elején a felvilágosodás vallásellenességére és a társadalomban jelenlévő radikális racionalizmusra reflektálva, amelyben Kant elsősorban a vallás szemszögéből, és csak másodlagosan az erkölcs szempontjából érintett, megmutatkozik Sailer vallást érintő és tudományos problémalátásának is egyik alapköve:

„A morál első elferdítése abban állt, hogy lényegi felfelé irányulását megsemmisítették. A könnyelmű világot napjainkban elfogta az irtózat az Egyháztól és a templomtól, a gondolkodó világot pedig a vallástól való irtózat az orránál fogva vezeti. Irtóznak az emberben a legfőbb értéktől, a legjobbtól – a vallástól. Az irtózat a vallástól a tömegeknél igen sokrétű; mert hát sokan irtóznak a vallástól általában, sokan különösen irtóznak a keresztény vallástól, sokan jobban irtóznak attól, ami a keresztény vallásban pozitív, sokan pedig a katolikus vallástól irtóznak leginkább.

407 Sailer az Einleitung zur gemeinnützigern Moralphilosophie című munkájában több helyütt (28., 29., 32., 33., 36. oldalakon) foglalkozik a korszellem azon célkitűzésével, hogy az erkölcsöt ateisták számára is használhatóvá tegyék. ill. az ateista moral lehetségességének hangsúlyozása. [„…nevezetesen, egy morál ötlete, mely az ateisták számára is használható volna; ez azt jelentené: mivel az emberek között néhányan vakok: úgy egy szót sem ejtünk ki azokról a jótéteményekről, melyeket a látó emberek a szem által részesülnek, így a fizikában egy mukkot sem szabad szólni a fényről, a színekről, a szivárványról, az optikáról, a katoptrikáról, a dioptriáról, a távcsőről, a fénymikroszkópokról stb. – mert a természettani előadásoknak a vakok számára is használhatónak kell lenni.” uo. 32

408 „reinmenschlich – reingeistig – reinhimmlisch” „Erst in Vereinigung dieser dreyerley Gesichtspunkte erscheint uns die ganze Wahrheit.” HchM¹ I., 174. Sailer a Jézus és az apostolok által tanított szeretetet értelmezi kanti szóhasználatban. A szeretet, mint tiszta emberi valóság a felebaráti szeretetet jelenti; általában az ember szeretetként (emberbarátság) tiszta szellemi valóságot ad ki; tekintettel az élet forrására pedig tiszta mennyei szeretetet jelent. A három együtt tárja fel az ember igazi természetét és az üdvösségtörténet realitását.

409 vö. HchM¹ I., 6.

Ez a vallási irtózat a tudományos világot is elragadta; még a művelt emberek is irtóznak a vallástól, ahogy gyerekek a kísértettől, egyesek pedig a tudomány csúcsát egyenesen a vallási irtózattal azonosítják.

A vallási irtózat főképpen a morált kerítette hatalmába; azt hitték, nem alapozzák meg kellő szilárdsággal a morált, míg Istentől szabaddá nem teszik.

A morált az ateisták számára is használhatóvá akarták tenni – és ezzel, hogy Istentől megszabadították, megfosztották attól, ami lélek és élet.

Miután a morált Istentől megtisztították, éppen ezért így kellett történnie Krisztussal is a morálban; mert, ahol Isten felesleges, ott minden bizonnyal – az Isten is – Krisztusban.

Miután a morál minden istenitől (Istentől és Krisztustól) lemeztelenedett, már csak egyetlen lépést kellett megtenniük, hogy a morált attól, ami a tiszta emberiben a legtisztább, az emberi szépségben a legszebb, megszabadítsák. Így lett az érzés, mégpedig a legszebb és a legtisztább, a szent szeretet, száműzve a morálból. Így már csak a törvény tisztelete volt

Miután a morál minden istenitől (Istentől és Krisztustól) lemeztelenedett, már csak egyetlen lépést kellett megtenniük, hogy a morált attól, ami a tiszta emberiben a legtisztább, az emberi szépségben a legszebb, megszabadítsák. Így lett az érzés, mégpedig a legszebb és a legtisztább, a szent szeretet, száműzve a morálból. Így már csak a törvény tisztelete volt