Sailer viszonya a racionalizmushoz és felvilágosodáshoz – felvilágosítók kritikája

Mivel Sailer a felvilágosodást absztraktumnak tekinti, ezért csak ott és úgy válik láthatóvá és hatékonnyá ahová, és ahogyan apostolai azt elviszik.²⁵⁰ A felvilágosodások tág spektruma a minőséget és belső tartalmát illetően, képviselőinek minőségbeli különbözőségéből adódik. A „jó felvilágosodás” és a „rossz felvilágosodás” között tett megkülönböztetést kategorikus értelemben mindvégig fenntartja ugyan, de ez a nyers osztályozás az irányzatok és a szereplők egyes esetét vizsgálva messzemenően árnyalttá válik a saileri nézetben. Így a felvilágosodásról tett ellentétes előjelű általános kijelentései nem hordoznak ellentmondást, azonban ez csak a kijelentések tartalmának konkretizálása után válik egyértelművé és valóban világossá. Az egyénnek bölcsen kell választania az egyes irányzatok és apostolainak üzenetei között.²⁵¹ Sailer gyűjteményes munkái és egyéb kisebb írásainak tartalma nyilvánvaló teszik eklektizáló szándékát, mely a kizárólagosság elvét gyakorló teológus kortársaival szemben válik igazán újszerűvé. Míg mások teológusként inkább „harcos” szándékkal inkább dogmatikai igazságokat és tételeket igyekeztek megvédeni, addig Sailer inkább bölcsességtanítóként fellépve a lehető legtöbb

„közhasznút” és a „hasznosat” kívánja összeszedni és azokat összefoglalva keresztény

249 Sailer a naplójába 1786. december 24.-én éjfélkor tett bejegyzése apostoli elköteleződését tükrözi, de az akkori állapotokra is utal: „És ha még több szégyennek kell rám borulnia, mint ami eddig elért, mert bizonyos társaságokban nevedet kimondom, mégis meg akarlak nevezni és viselni gyalázatát, örülni fogok, hogy apostolaiddal együtt korbácsolnak a Te nevedért. Nem vagyok méltó, hogy nevedet kimondjam – a szentek közösségében, nem vagyok rá méltó; mert Te vagy Jézus Krisztus, az Istennek Fia, az Embermegváltó – én a por, a bűnös! A nép csak ajkával tisztel Téged, a világ bölcsei nyelvvel és tettel gyaláznak Téged. Engedj gyermekként hinnem Benned és én teljes szívvel áldalak Téged, nevezzenek bár érte a sötétség fiának vagy ostobának is, mert Te vagy a méltó, Egyetlen!” Biographie II., 446. k.

250 A felvilágosítókat négy osztályba sorolja, mely egyúttal a felvilágosodás négy nagyobb erkölcsi kategóriáját is kiadja: „A képzettek társasága négy részre esik szét. Az egyik rész szegény testvéreik állítólagos felvilágosodásán dolgozik, de elfelejtették lelküket a durva előítéletektől és a vad szenvedélyektől megtisztítani. Ez a társaság az igazság tanára akar az emberi nemnek és tévedéseit igazságként bocsátja áruba. Egy másik rész a könnytörvényszéken a bírói szakmában tetszeleg, megítéli, ami él és élt, dicséretből és megrovásból egyaránt eladható kontármesterséget csinál, tervezi az érdemek fokait és a társadalom jelenlegi boldogságát, ennél fogva a legdicsőbb hősei teszik nevetségessé. Ismét egy másik rész (a legkisebb és a legszerényebb) először elég hosszan önmagán dolgozott, és még most is a szelíden rendező gondviselés csendes eszközeként az emberek javításán dolgozik. Ezeket a képzett embereket hordja le szégyenletes módon az első két osztály, először zelótákként, majd aztán ortodoxokként, majd szőrszálhasogatókként, majd szűklátókörűekként [a felvilágosodást] szajkózók és sulykolók háza előtt kipisszegik. A fennmaradó rész még egyik táborba sem állt be; túlságosan nemes, hogy szelet kavarjon, túl alázatos, hogy a felvilágosítók táborába klikkesedjen, de még túlságosan kényelmes és gyenge is, hogy az igazi képzettek csapatát erősítsék – ír, olvas, gondolkodik, kételkedik, hisz egészen a bizonytalanságig.” VL³ III. 81-82.

251 „A bölcs szétválaszt, a vakbuzgó pedig összekuszál. Így volt ez mindig és ma is így van ezzel a szóval:

felvilágosodás.” VL³ III., 83.

értelmezési horizonton felmutatni.²⁵² Ezért a sok éles kritika ellenére Sailer a béke embere volt és minden vele szemben felhozott vád és alaptalan gyanúsítgatás ellenére mindvégig az is maradt. ²⁵³ Nemcsak korának egyedülálló és felülmúlhatatlan szerepével szembesült, hanem azt is jól mérlegelte, hogy korának zsúfolt szellemi életében számos tiszavirág életű jelenség sodródik.²⁵⁴ Az igazság pártatlan kereséséhez a békés és megfontolt magatartás a legmegfelelőbb emberi magatartás.²⁵⁵ Az önálló gondolkodás széleskörű megjelenésének az új iskolák kialakulása és az iskolás mentalitás divatszerű terjedése újra átugorhatatlan gátakat ás.²⁵⁶ Ezért sok szerző saját filozófiájának halhatatlanságában bízva újra utópiák gyártásába fogott, amivel nem a gyakorlati élet ügyének előmozdításához járultak hozzá, hanem olyan szellemi divatot indítottak útnak, mely büntetését is magával hozza.²⁵⁷ Az

252 ”Felvilágosítani annyit tesz, mint fényt vinni oda, ahol éjszaka volt, világosságot, ahol a sötétség ül.

Amily kevés a Fiat Lux! parancsszó a mindent teremtő bűn szájában volt, éppoly kevésbé lehet az értelmes teremtény komoly fáradozása, hogy a fényt növelje, a sötétséget kisebbé tegye, bűn. Az embernek a teremtő hasonmásaként az a hivatása, hogy a maga körében és adottságai szerint tegye azt, amit a Teremtő ősképként megtett. Vagy (ha ez a párhuzam túl merésznek tűnik) miért is köszönjük meg a fejedelemnek vagy a hatóságoknak, hogy a nagyobb városokban az éjjeli lámpákkal, melyeket a sötétség beállta előtt meggyújtanak, a fénykerülő szenvedélyek kitörését megakadályozzák? Ez az ugyanis, amit alapvetően az igazi felvilágosodás művel. Égő fáklyát hordoz körbe, hogy itt visszarettentsen egy gazfickót, aki a szomszéd pajtáját fel akarja gyújtani, ott pedig, ahol egy gyermeket, akinek a bosszantás szándéka csapdát állított, a veszélyes lépés előtt figyelmezteti; amott pedig, a szomjas zarándokot a közeli forráshoz irányítja – mindenütt az elásott igazságot hozza felszínre.” uo.

253 „Végezetül: mint ahogy mindenki, aki tollal ír, csak annak a századának írhat, amelyben él, ezért elsősorban, a saját évszázadának kell írnia, akkor, amikor írni akar, és amit írni akar, és tulajdonképpen azt írhat, amit akar. Innét az ismételt utalás a dolgokra, melyeket korunk erjedése a vízhez hasonlóan habként a felszínre dobott. Bár nem akartam személyeket megnevezni, kivéve akkor, ha talán megnevezésük tiszteletükre szolgálhatott; mert aki magát írás közben fegyverekkel övezi, válalhatna katonai szolgálatot ott, ahol akar, de ne írjon. Ó, emberi élet, te túl nemes vagy ahhoz, hogy pusztán viaskodó pártok küzdőterévé válj, de minden derék ember érzi majd, amit egy már kimondott: számomra az igazság drága, de a béke is.

Való igaz, a béke is!” VL² I., XIX-XX.

254 Az egyes bölcseleti rendszerek gyors egymás utáni megjelenésében elmúlásuk komoly esélyét sejti meg.

Ezért egyrészt igyekszik magát ettől „redszerhajhászástól” magát távol tartani, ugyanakkor pedagógusként az olvasóközönségnek az olvasmányok gondos megválogatását ajánlja (VL¹II., 209. Sailer a könyvek megválogatását ajánlja, mely oly fontos, mint az olvasás módjának megválasztása. Erős kifejezéssel saját korát „a könyvek bűnének csapása sújtotta” korszaknak nevezi.) Konrad Schmidhez (München, Ende Dezember 1803) írt levelében pl. utal a kanti felfogás mulandóságára, amikor azt írja: „Igazad van, Schelling lelke megöli Kant betűjét!“ Schiel II., 287.; továbbá a kialakult helyzetről, mint áldatlan állapotról, a divatszerű szellemi harctérről, mellyel szemben, józanságra intve foglal állást Sailer, a következőket írja:

„Ami pedig Schellinget illeti, kérlek, ne felejtsd el, hogy abban a időben, amikor Kant volt a fölkelő nap, mindenki félreértette, aki csak egyetlen szót mondott is ellene. Most pedig Schelling a felkelő nap. Aki ezt a dolgot alapjában nem látja át, az elsegítheti a felkelő napot delelőjéhez, mindazzal, amit ellene mond. Azt sem értem, mivel a tojást, amelyikből a napmadár kijött, mégis csak a transzcendentális kritikai filozófia fészkében tojták, hogy emberek, akiknek a fészek és a tojás oly fontos, magát a napmadarat hogyan találhatják oly jelentéktelennek. Schiel II., 279. (An Jakob Salat, den 15. Juli 1803).

255 Sailer az egyes „iskolákat” és filozófusokat „pártosnak” nevez. Az előítéletek kritikájában éppen ennek ad hangot, hogy nem pusztán igazságokat keresünk, hanem az ember a feltáruló igazságok által a bölcsességre hivatott eljutni. Így pl. számára Kant is „pártos” bölcselő.

256 „Az iskolába foglalva a szektaszellem mutatkozik meg, mint holt képletezés, nevezhetik a mestert bár Arisztotelésznek vagy Descartesnak, Lebnitznek vagy Kantnak, a fogalmak megbélyegzésére kölcsönözhetik tőlük a nevüket, melyek egykor az ő szellemiségükben gondolatokat hordoztak, most pusztán üres képletekként hánykolódnak.” VL³ III., 227.

257 „Mert, ahogy ők mondják, végre a filozófiának olyan szerkezetével rendelkezünk, amely dacol a dolgok mulandóságával és megéli a végítélet napját is. Eközben, néhány éven belül ezen filozófiák gyászmenetéhez

elméletekben az ember annyi darabokra oszlik fel, hogy már nem látszik a valóságos ember. Sailer ezért címzi művét a valóságban létező embernek, mert az értelemről az egész ember javát szem előtt tartva kíván értekezni és hozzá az evangélium szavával kíván szólni.²⁵⁸ Az igazságot nem szabadon kereső felvilágosodás a maga misszionáriusai által nem képes a teljes emberi szemléletből kiindulva gondolkodni és cselekedni, ezért a felvilágosodás nem járhatja az erények útját és ezért az emberiség kárára lehet.²⁵⁹

A dillingeni évekhez és a felvilágosítók kritikájához kapcsolható Sailer egyik reá jellemző, tipikus pedagógiai célkitűzése: az embernek önálló gondolkodóvá kell válnia.

Ahogy nem elégséges a bölcsességről tanulni, hanem el kell jutni a bölcsesség szeretetére, nem elég ismerni az erénytant, hanem erényes emberré kell nevelődni, úgy nem elég elfogadni az idegen igazságokat, hanem keresni kell az igazságot és a megtalált igazságokat meg kell fogalmazni és közérthetően ki kell fejezni.²⁶⁰ Ez az igazi felvilágosodás lényeges része, hiszen ebben a folyamatban válnak az emberek az igazság barátaivá és csak ezáltal erényessé. Ennek elengedhetetlen feltétele az egyéni gondolkodás szabadsága és önállósága, menteség az „iskoláktól” és „rendszerektől”, valós szembesülés az igazsággal, és annak értelmi és szívbeli interiorizálása. Sailer ezt a célt a Selbstdenken szóval fejezi ki, melyet Stattlertől vesz át és egyben erkölcsi tartalommal is megtölti.²⁶¹ Az egyén a maga szabadságát úgy őrizheti meg, hogy elhárítja a különféle iskolák és

harangoznak majd, mint ahogy mindenhez, amit emberi kéz épített; biztosan bekövetkezik ugyanaz, ami Salamonnál, aki a saját rendszere fölött is kimondja a Vanitas vanitatumot. Nem jön el a Salamon, mondják az újdonság barátai, mert mi már megismertük a természet törvényeit és ezek a törvények örökkévalóak…

valóban, a világ az emberi disputáknak lett átengedve…” VL³ II., 95-96. továbbá VL³ I., 2. Ahol Sailer a tanulást és a tanítást, mivel abból nem csak az értelem, hanem az egész ember profitál, kategorikusan az élethez és nem az iskolához sorolja.

258 Az emberi értelmet és annak helyes használatát a Lk 19,11-27-ben adott jézusi hasonlatra utalva világítja meg. Az értelem az ember olyan adottsága, melyet a személyes lét kibontakoztatása érdekében kell kamatoztatni. VL¹ II,18k.

259 „Ha tehát az erény és a felvilágosodás nem kéz a kézben, egymással lépést tartva, közös pályán haladnak:

akkor a nemzet felvilágosítói, ahogy nevezik őket, az általános boldogság ellenségeivé, az emberiség nagyra becsült jótevői pedig a legvirágzóbb szőlőskert feldúlóivá válhatnak.” VL² III,198-199.

260 Ebben az értelemben beszél több helyen is beszél Sailer önálló gondolkodásról, vö. Vorlesungen aus der pastorlatheologie² I, 180.; VL³ I, 217; II, 66; III, 33.

261 Erkölcsi értelemben véve a korabeli Selbstdenken kifejezés a német nyelvben eltűnt, tartalma a modern korra a Mündigkeit szóban hagyományozódott át. A kifejezés a felvilágosodás igazi márkaterméke, Sailer számára a szubjektivista felfogással szemben Jézus az első önálló gondolkodó, aki az igazságot, annak legmagasabb próbakövén, az Atya személyén mérte és hitelesítette. A Selbstdenken elsődleges definícióját az Einleitung der gemeinnützigen Moralphilosophie című munkájában találjuk: „A filozófia, szorosan vett értelmében, ahogy ezt az ún. négyemeletes beosztása korlátozza) a bölcsességnek olyan szeretetét jelenti, amely kitartó szorgalommal összehasonlít, pontosan kifejt, mélyrehatóan vizsgál, fokról-fokra halad előre az önálló gondolkodásban a dolgok természetéről és elsősorban az ember rendeltetésének vizsgálatát teszi meg fő feladatának.” ld. uo. 25. A Selbstdenken kifejezés saileri tartalmának és gyakorlati következményének összehasonlító elemzését Kant, Mutschelle és Schreiber felfogásával ld. KELLER, Chr., Das Theologische in der Moraltheologie, Eine Untersuchung historischer Modelle aus der Zeit des Deutschen Idealismus, Vandenhoeck & Rupprecht, Göttingen 1976., 211-238. Stattler szerepére és a felvilágosodásra nézve a fogalmat ld. 64. és 200. lábjegyzetekben.

irányzatok manipulatív hatásait és maga indul az igazság keresésére.²⁶² Az önálló gondolkodás a szabad személyes cselekvés előzetes feltételévé, azaz valós erkölcsi követelménnyé válik. A szabad gondolkodás különösen a keresztényeket kell jellemeznie, hiszen tanúságtételük hitelre méltóságának ez az egyetlen zsinórmértéke.²⁶³ Ezzel éles kontraszt rajzolódik ki a világban az Isten világosságából táplálkozó felvilágosítók és az emberi önteltségből születő felvilágosítók tevékenysége között.²⁶⁴