Az egyetemi személyes környezet, a professzori testület, a lelkipásztori tevékenység és Sailer kapcsolatai

A jezsuita rend feloszlatása után augsburgi püspök feladatává vált az egyetemen a megfelelő tanerőről és ezzel a magas szintű képzésről gondoskodni. Helyben ennek a feladatnak a végrehajtásához két alkalmas segítője is akadt, Johann Nepomuk a kiváló segédpüspök, valamint a helyi egyház személyi ügyeiben élesen látó és gyakorlatias döntéseket hozó Joseph Thomas de Haiden helynök személyében. Sailer nem az egyetlen professzora volt az egyetemnek, akiknek kinevezését de Haiden helynök javasolta. Az ellenlábasok csoportjából Montgelas¹¹⁸ miniszter és körének közreműködése is említésre méltó. Valószínűsíthetően Montgelas is hozzájáruhatott a hátterben Sailer kinevezéséhez, jóllehet Sailer egész felfogása, mely főleg pasztorálteológiájában manifesztálódik majd,

116 WICKS, J., Six texts by Prof. Jospeh Ratzinger in Gregorianum 2008 (89/2) 233-311., 309.

117 HchM III. 50.

118 Teljes nevén Maximilian Carl Joseph Franz de Paula Hieronymus Graf von Montgelas (1759.szept. 12-1838. jun. 14). Messzemenően aufklérista politikus, képzett jogász és történész, miniszter, aki befolyosásolni volt képes a politika minden területét. Munkássága nem csak Bajorország bel- és külpolitikáját határozta meg messzemenően 1817-ig, hanem hivatalvesztése után tanítványi köre által eredményesen akadályozta Sailer szekualárizáció utáni restaurációs törekvéseit. Szerepe nem lebecsülendő Georg Friedrich von Zentern és Max von Branca titkos tanácsosok befolyása mellett a bajor kolostorok vagyonának, prelatúrák tulajdonainak, az egyházi tulajdonú lakások, kórházak, szállítmányozosási eszközök stb. elidegenítésében.

ld.. Kirchenvater, 50.kk, és 63.kk.

éppen ellentéte a miniszter dédelgetett egyházpolitikájának. Az első keserűen induló, de Sailer lelki erejének köszönhetően mégis termékennyé vált „parlagévek” után Klemens Wenzeslaus von Sachsen¹¹⁹, Augsburg hercegérseke és egyúttal Trier választófejedelme és érseke, 1784. július 17-én keltezett dekrétumában, kinevezte Johann Michael Sailert a dillingeni egyetemre professzornak.¹²⁰ Feladatkörét az erkölcsteológia és lelkipásztori teológia oktatása jelentette, melyet elbocsátásáig, 1794 november 4-ig, tíz éven át gyakorolt, emellett rendkívüli munkabírásának köszönhetően az egyetemi keretek között számos egyéb más szerepben is hatékonyan tevékenykedett.

A dillingeni esztendők alatt bontakozott ki Sailer sajátságos egyéni karaktere és mutatkozott meg az a karizmatikus erő, amellyel sok tanítványát az élő kereszténység útjára vezette. Sailer jeles kutatója Georg Schwaiger, az első dillingeni esztendőt Sailer hosszúra nyúlt életében egyenesen a „legsikeresebb éveknek”¹²¹ nevezi.

A dillingeni tíz esztendő sikereit számos olyan külső tényező is támogatta, melyet Sailer felismert és azokhoz igazodva aknázott ki. A dillingeni városi, mégis családias környezet is nagyban hozzájárult az oktatást és elmélyülést támogató belső egyetemi klíma kialakulásához. A város egyházi stratégiai jelentőségét az a tény is megvilágítja, hogy Dillingen mellett a délnémet területen a katolicizmusnak pusztán egyetlen erős fellegvára maradt, Ingolstadt. Ennek horderejét felismerve a város gazdálkodását és egyben a katolikus élet virágzását 1584 óta XIII. Gergely pápa rendelkezésére a pápai kincstár egészen 1798-ig évente 3000 Guldennel támogatta.¹²² Sailer Dillingenbe költözött, lakást professzortársaival együtt a feloszlatott jezsuita rend régi kolostori épületében kapott, ahol számára egy dolgozó- és egy hálószobát rendeztek be. Előadói tevékenységét pedig 1784.

november 4-én kezdte meg. Az egyetemi professzori kar és a mellette működő gimnáziumi tantestület, valamint a helyi szemináriumban tanító személyzet között számos személyi átfedés volt, néhány gimnáziumi tanár az egyetemen is tanított, mint ahogy a professzorok a papképzés területén a szemináriumban is állandó feladatokat láttak el.¹²³ A professzorok

119 1768-1801 Trier herzegérseke, 1768-1812 Augsburg püspöke.

120 Sailer később, 1813. augusztus 13.-án már Landshutban a következő megjegyzést írja életének erről a jelentős eseményről. Az apró megjegyzés a választófejedelem számára írt nagyhatású körlevél fedlapján olvasható, melyet a Sailer hagyatékban találtak meg, így csak halála után vált publikussá a körlevél szerzőjének személye: „ezt a körlevelet a trieri választófejedelmnek készítettem. Jutalomként 1784-ben kinevezett a dillingeni főiskola professzorává, aztán 1794-ben el is bocsátott a professzorátusból. további adatok ld. Schiel, I., 77.

121 SCHWAIGER, G., Sailers frühe Lehrtätigkeit in Ingolstadt und Dillingen, 51-97., in Johann Michael Sailer und seine Zeit (Beiträge zur Geschichte des Bistums Regensburg 16.) (szerk. G. Schwaiger - P. Mai) Verlag des Vereins für Regensburger Bistumsgeschichte, Regensburg 1982., 67.

122 Dillingen városának és az egyetem történetének rövid vázlatát ld. Aichinger, 77-78.

123 A professzori testület néhány tagjáról röviden, akikhez Sailert baráti viszony fűzött: Johann Michael Feneberg, gimnáziumi tanár; Anton Keller, gimnáziumi tanár; Joseph Hörmann, gimnáziumi tanár; Anton

mindennapi közösségi életéről a visszaemlékezések és beszámolók nagy tisztelettel beszélnek.¹²⁴ A dillingeni tantestület helyzete leginkább azzal jellemezhető, hogy ugyan a Jézus Társaság feloszlott, de a választófejedelem óvatosságának köszönhetően a jezsuiták rendi élete zavartalanul tovább folyt.

A pápai szubvenciót is élvező dillingeni városi klíma és a centrált katolikus intézményi jelenléttől támogatott hitélet jótékony hatása mellett a saileri sikerekhez maga az egyetemi környezet azzal járult hozzá, hogy szellemileg valóban tehetséges katolikus hallgatóság gyűjtőhelye volt. Sailer a legközvetlenebbül belefolyik hallgatósága életébe és az imakönyvek és lelki kalauzok cenzúrája során szerzett tapasztalatok mellett, most a centrált intézményi közeg diáksága válik új tapasztalatok forrásává. Egyszerre professzor, támogató, lelki vezető, gyóntató atya, a délutáni sétákon útitárs, a vacsora után pedig bölcs beszélgető partner.¹²⁵ A sokrétű és közvetlen kommunikációs közegekből Sailer sokat profitál: kendőzetlen formában ismerheti meg a hallgatóság gondolkodásmódját, az őket foglalkoztató korszellemi adottságokat. A mindennapi élet ismeretforrásként Sailert pedagógusként is intenzíven foglalkoztatja, és mint a pedagógus real praesentia-ja nagyban alakítja a tanári, a lelkivezetői és a publicisztikai tevekénységét is.¹²⁶ A legtehetségesebb diákjainak külön szemináriumokat és előadásokat tart, ahová a diákok számára „dicsőség”

volt bejutni.¹²⁷ Sailer olyan nagyhatású főiskolai tanári alakká változott, aki

Weiß, gimnáziumi tanár; Joseph Daleschad – gimnáziumi tanár, latin nyelvet oktatott; Joseph Hermann professzor – az irodalom nagymestere, aki Sailer és Joseph Weber professzor erőteljes rábeszélésére esztétikát is oktatott az egyetemen; Benedikt Patriz Zimmer, a dogmatika professzora az egyetemen, akit később Sailerhez hasonlóan, támadások értek.

124 G. Aichinger hangsúlyozza a közös étkezéseket és az eszmecseréket, a professzorok valódi munkaközösséget és testvéri, egymást motiváló, közösséget alkottak. ld. Aichinger, 80., valamint SCHWAIGER, G., Sailers frühe Lehrtätigkeit in Ingolstadt und Dillingen, 64.

125 A téma bővebb leírását ld. Aichinger, 97-104.

126 A saileri real praesentia diákjai körében a „bajor egyházatya” halálát követően a korszellemet meghazudtolóan nagyon hamar írásos formát is kapott. Sailer pedagógusi munkásságáról olvashatunk beszámolót Bettina von Arnim, Goethes Briefwechsel mit einem Kinde című levélregényben, mely Sailer halála után három évvel jelent meg. A levélregény szerzője nem bánik szűkmarkúan a Sailert dicsérő jelzők halmozásával: Isten filozófusa, „olyan jó, mint Platón”. A levélregény egyúttal bemutatja Sailer egyetemi tevékenységének szituáltságát, közel „egy karneválhoz”, de mégis egy bölcs exjezsuita „távolságtartásával”

mérsékelve mutatkozik jelenléte. Ez a kettős arculat előfeltétele annak, hogy mindvégig bölcsességtanító és pásztor maradhasson. Ugyan a levélregény Sailer landshuti éveire vonatkozik, de Lorenz Lang ingolstadti emlékeihez tartalmilag jól illeszkedik.

„Miután Sailer elment, Jacobi azt mondta: „Nos, Bettine megnyerte magának Sailer szívét.”

„Ki ez az ember?” – kérdeztem.

„Micsoda! Ön nem ismeri Sailert, nem halotta a nevét emlegetni, a mindehol ünnepelt szeretettnek, Isten filozófusának, aki olyan jó, mint Platon, az isteni filozófus?”

Nekem nagyon jól estek Jacobi szavai, és határtalanul örültem Sailernak, aki Landshutban professzor.

A karnevál idje alatt itt az ünnepek olyan folyama hullámzik, amely valóságos örvénnyé formálódik, úgy folynak egymásba; minden héten új operát adnak elő…” ARNIM: Goethes Briefwechsel mit einem Kinde.

Deutsche Literatur von Lessing bis Kafka, S. 6772 (vgl. Arnim-WuB Bd. 2, S. 171)http://www.digitale-bibliothek.de/band1.htm

127 Sailer a lakásán tartotta privátelőadásait. Az adott témát többször megismételte, mert a lakás mérete miatt egyszerre csak kisebb létszámú hallgatóság fért el.

elképzelhetetlen a tanítványi kör nélkül. Ebben az esetben (nem pusztán az utókorhoz kapcsolható) hatástörténeti aspektusról és annak vizsgálatáról, hanem arról a konkrét eseménysorról és egységes pedagógiai hatásmechanizmusról van szó, mely nem csak a diákságot alakította, hanem Sailer vallásos személyiségét is tovább csiszolta, megjelenő műveinek pedig inspiráló hátterét jelentette.¹²⁸

Jelenlétének hamar nemzetközi híre lett és a dillingeni egyetem vonzáskörzete kitágult, már nem csak a déli hercegségekből jöttek a hallgatók, hanem Svájctól kezdve egészen az Észak-Rajna vidékéig ismerté vált az intézmény.¹²⁹ Az egyetem messzire repült híre nyomán „furcsa alakok”¹³⁰ is megjelentek az egyetemen, hogy Sailert meglátogassák, esetleg nála hosszabb-rövidebb ideig tanulmányokat folytassanak.

Sailer papi iskolájának, a lelkes tanítványi körnek, később „történelmi” szerep jutott, ez a kör segítette a saileri szellem terjedését és részleges megszilárdulását térben és időben azáltal, hogy a vonzó tanári testület miatt messziről idevonzott tanítványok később hazatérve számos egyházi kulcspozíciónak számító hivatalt a saileri szellemiségnek megfelelően töltöttek be és gyakoroltak.¹³¹ Az 1817-ben alapított Tübingeni Egyetem

128 „Sailer nem egyedül működött Dillengenben és később Landshutban. Ő elgondolhatatlan a tanítványai nélkül, elgondolhatatlan a barátai nélkül és a tanítványai aztán a barátai lettek. Talán itt van a mély pedagógiai titka ennek a vallási nevelőnek.” ld. SCHWAIGER, G., Sailers frühe Lehrtätigkeit in Ingolstadt und Dillingen, 67.

129 A saileri munkásság nyomán Georg Schwaiger „az egyetem új tavaszáról beszél”. Erről további adatok ld.

uö. Sailers frühe Lehrtätigkeit in Ingolstadt und Dillingen, 67.

130 Cristoph von Schmid, Sailer egyik legkiválóbb dillingeni tanítványa visszaemlékezéseiben bemutat néhány személyt, akik a Sailer tevékenységéről halott hír nyomán tesznek hosszabb-rövidebb látogatást Dillingenben. Közéjük tartozik Prof. Heinrich Brockmann, aki már professzorként érkezik Dillingenbe és kíván Sailer tanítványa lenni, majd a morálteológia professzora lesz Münsterben. Említésre kerül Pfeffel, aki a francia király engedélyével Kolmarban katonai akadémiát nyitott és emellett költő is volt. Louis von Meyer Luzernből érkezve hallgatja Sailer előadásait. Dulon, a francia vak klarinétos virtuóz koncertet ad a szeminárium ebédlőjében Sailer tiszteletére és hosszabb ideig az egyetem vendége marad. A bécsi ferences Eulogius Schneider, akit később guillotine általi lefejezésre ítéltek, kellemetlen látogatóként vendégeskedik Dillingenben, nyugtalan természetét tapasztalva Sailer, mint kerülendő példát állítja a diákok elé.

Reichsfreiherr von Horir, császári kamarai bírói, Sailer előadásának meghallgatása és dillingeni látogatása után fiát a mainzi csillogó egyetemi világból inkább a spártai egyszerűséggel és szigorral nevelő Dillingenbe küldi és Sailert kéri fel nevelésére. Bővebb adatokat ld. SCHMID, Ch. von, Erinnerungen aus meinem Leben, Zweites Bändchen: Der hochselige Bischof Johann Michael von Sialer, Verlag der J. Wolffischen Buchhandlung, Augsburg 1853, 15-21.

131 A Sailer életét és munkásságát kutatók kezdetektől fogva „Sailer papi iskolájáról” beszélnek (Sailer’s Priesterschule). A dillingeni évek alatt a Sailerért lelkesedő tanítványok köréből néhány név említése is fémjelzi Sailer tevékenységének hatását. A körhöz tartozott pl.: a későbbi augsburgi kanonok és ifjúsági könyvek szerzője Christoph von Schmid; Johann Michael Schmid, aki később dillingeni egyetemen az egyháztörténelem tárgyat oktatta; Johann Balthasar Gerhauser, a dillingeni líceum professzora és a szeminárium rektora; Ignaz Anton Demeter, a később Freiburg im Bresgau érseke; Ignaz Heinrich von Wessenberg, a Konstanzi Egyházmegye későbbi helynöke. Az 1821-ben würtenbergben alapított Rottenburgi Egyházmegye kiváló felkészültségű és szellemiségű papságát nem csekély mértékben Sailer dillingeni munkájának köszönhette. Nagy alakjai: Johann Nepomuk Bestlin, tanácsos, a morálteológia és lelkipásztori teológia professzora 1812-1817 között Ellwangenben; Franz Alois Wagner szeminárium rektor (Ellwangen);

Friedrich Dossenberger szemináriumi rektor, később kanonok Rottenburgban; Johann Thomas Vogt szemináriumi rektor (Rottenburg). Sailer szellemi hagyatéka Anton Brunneren keresztül Svájcba is eljutott, amikor a szeminárium rektora lett Luzernben. A későbbi racionalista teológus Jacob Salat is mesterének

professzori karában is megjelent Sailer szellemisége, az egykori tanítvány Peter Alois Gratz, az újszövetségi biblikus tárgyak professzorának munkássága által.¹³²

Életének ebben a fázisában és kifejezetten akadémiai tevékenységében már magszerűen megmutatkoznak azok az elemek, melyek teológiai nézetét is meghatározzák.

Mindannak, ami a gyakorlati tevékenységében és publicisztikai munkásságában a dillingeni, majd később a landshuti években megjelenik, teológiai és gyakorlati ismerettára alapozza meg. Számára az emberben lévő ismeret, az igazság, olyan élő és egyetlen valóság, mely csak elméletileg szakítható teoretikus és praktikus „darabjaira”. Minden igazság összekötött az Ős-Igazsággal, amely sem az elméleti, sem pedig a gyakorlati kategóriába nem sorolható, hanem olyan élő és éltető forrás, mely az adott társadalomban kizárólag hűséges hivatásbeli cselekvésként valósíthat meg.¹³³ Az előadásaival párhuzamosan futottak vallási előadásai az összegyetemi hallgatóságnak és a professzori testületeknek.¹³⁴ Sailer időbesztását nézve megállapítható, hogy ebben az időszakban roppant szoros napirend szerint élte az életét, fáradhatatlan munkásnak bizonyult.

Délutánra kerültek a külön szeminiráiumi sorozatok és a magántanítványokat is délután fogadta. A szeminaristákat lelkivezetés és gyónás céljából akkor fogadta, ha náluk nem ütközött egyetemi előadásba és szabadidejük volt. Esténként Winkelhoferrel és a baráti körrel töltötte az idejét, a Szentírást ilyenkor közösen olvasták.¹³⁵ Ebből a gyakorlatból újjászületik Sailer: innét ered a „praktische Schriftforschung”, ami majd elvezeti a papnevelésben és a lelkipásztor személyiségének szemléletében a „geistliche Geistliche”

felfogáshoz. Máskor a hallgatók csoportjával tett sétákat a városban vagy a környéken,

vallhatta Sailert, akivel aztán majd a Landshuti Egyetemen együtt tanítanak. A Sailer szemére vetett kapcsolat az allgaui ébredési mozgalmakhoz is a professzori munkából ered: a két fő alakja, Martin Boos és Johannes Großner szintén Sailer körihez tartoztak. vö. SCHIEL, I., 76-78., valamint Schwaiger G., Sailers frühe Lehrtätigkeit in Ingolstadt und Dillingen, 51-97. in Johann Michael Sailer und seine Zeit (Beiträge zur Geschichte des Bistums Regensburg 16.) (szerk. G. Schwaiger - P. Mai) Verlag des Vereins für Regensburger Bistumsgeschichte, Regensburg 1982.

132 A tübingeni egyetem tantestületében Sailer szellemi tanítványának tartják Johann Baptist Hirscher (1788-1865) professzort, aki Sailerhez hasonlóan az erkölcsteológia és a lelkipásztori teológia professzora volt. Ő ugyan személyesen sohasem hallgatta Sailer előadásait, de írásbeli munkáit felhasználva oktatott.

133 Ebben a szellemben és tartalommal épülnek fel a fakultásoknak összevontan tartott előadásai, melyek Dillingentől a landshuti évekig állandó feladatként elkísérik Sailert és írásban is lecsapódnak, pl. GL² 3, 5, 11, 12, 150. stb.

134 Az előadások anyaga csak kéziratban maradt fenn. Digitális feldolgozása: Religionskollegien 1786-1793.

Aus der Handschrift in Maschinenschrift gegeben und mit Inhaltsverzeichnissen versehen durch Philipp Schäfer, Selbstverlag Passau 1985. Figyelemre méltó, hogy számos elem, ami itt Religionskollegien címmel elhangzik, az később Lanhdshutban részben a Grundlehren der Religion részévé válik.

135 vö. GL² 48, 149, 216, 387. „…zeigte uns die goldnen Schätze der christlichen Mystik…”, 418, „Das war eine echt christliche Gesellschaft; denn da wurde den Herzen Christus recht nahe gebracht, oder unsre Herzen zu dem Heilande hingeschoben und in seine süße Gemeinschaft erhoben”. Ezeknek az estéknek a későbbi fontosságáról ld. Aichinger, 160.; MEIER, B., Die Kirche der wahren Christen, Johann Michael Sailers Kirchenverständnis zwischen Unmittelbarkeit und Vermittlung, 167-168. o. és a 296. lábjegyzetben.

ahol kötetlenül „professzoros magavislet nélkül” pásztorkodott „övéi” körében.¹³⁶ Ezt az időszakot hallgatói „a tavaszi nap megjelenésének” nevezték.¹³⁷ A pasztorálteológia 1784 és 1794 között a legnépszerűbb tárgynak számított a hallgatóság körében.¹³⁸ Más fakultások hallgatóinál az egyéni lelki életet, az élő egyházias hitet, a teljes megtérést tartotta fontosnak, melyek kívánt ütemű megvalósulását a „felvilágosult” környezet egyre csak nehezebbé tett.¹³⁹ A tudatos lelki építkezés, a következetes nevelés és önnevelés céljából napló vezetésére ösztönzte diákjait. A lelki naplókat időről-időre átnézte, és ha szükségesnek vélte, hasznos tanácsokat is bejegyzett.¹⁴⁰

A katedrán végzett tevékenységén eluralkodik a karizmatikus jelleg, magával ragadó, sodró erejű előadásainak lelket nemesítő hatása tanítványainak vallomásából egyértelműen kitűnik.¹⁴¹ Az új professzorral új stílus is megjelent az egyetemen:

viselkedése kissé modoros, beszéde pedig művészieskedő volt, melyre – minden szokatlansága ellenére – hamar ráhangolódott a diákság. Az elhangzó magyarázatokat folyamatos táblai munka kísérte, majd a felrajzolt illusztrációt újra magyarázva igyekezett a tananyagot elmélyíteni, még érthetőbbé tenni. A korszellem adottságaira viccesen reflektálva, az elméleti elvek praktikus alkalmazásara irányította a figyelmet: ilyenkor arcát tenyerébe temetve, vagy tölcsért formálva kezéből a modern eszméket vagy éppen a divatban lévő tudós szerzőket és publicistákat kritizálta. A hallgatóság az előadások folyamán nem jegyzetelhetett, gondosan kerülte a definíciók diktálását is. Az előadások után a kurrens témáról jegyzetet adott ki, amelyet a hallgatóság helyben lemásolva mindjárt a saját jegyzeteivel egészíthetett ki. Az előadások utolsó negyed órája pedig rendszerint formát váltott, az elméleti oktatás gyakorlati képzéssé alakult át: egy

136 A tantestület tagjai közül többen rossz néven vették a közvetlen és kötetlen viselkedést a diákok körében.

Jelesül Joseph Anton Schneller az ószövetséget tanító kollégája Sailert csak „házunk Harlekinjének” nevezte.

Schiel I, 202. és egyéb kifogások Sailer ellen uo. 204, 206.

137 Christoph von Schmiedtől, de más tanítványok is hasonlóan nyilatkozank ld. Schiel I, 83. és egyéb helyein.

138 BAUMGARTNER, K., Johann Michael Sailer als Pastoraltheologe und Seelsorger, 279.

139 Utolsó körlevelében erre a folyamatra utal a „naponta szorgalmasan adagolják” megfogalmazásban, amelynek célja a Szentháromság oltárának lerombolása, hogy utána a „világszellem háromsága”

uralkodhasson. „Minden törekvés ezeknek a bálványoknak a kultuszára irányul.” vö. Johann Michael Sailer (1751-1832), Regensburg püspökének utolsó körlevele az egyházmegye papságához, a dolgozat IV. sz.

függelékében.

140 SCHMIED, Chr. von, Erinnerungen aus meinem Leben, Zweites Bändchen: Der hochselige Bischof Johann Michael von Sailer, 37.

141 Lorenz Lang, aki a híres Sailer - tanítványnak, Johann Nepomuk Bestlinnek életrajzát megírta, a visszaemlékezések alapján nem fukarkodik a patetikus szavakkal a híres professzor tanári jellemrajzának megírásakor. A biográfiát „a felejthetetlen férfinak, J. M. Sailer”-nek címezte, mint „a halhatatlan egyházatyának és egyháztanítónak, a 19. sz. legbölcsebb tanárának” ajánlotta. „Nagy erővel felruházva és a szeretet lelkével felkenve, mint ahogy csak nagyon kevesen, állt előttünk és hatott ránk – mint menyei géniusz, a fogékony fiatalokra. Gyakran olyan volt, mintha tűz csapott volna ki belőle, mely delejesen hatott, nem pusztítóan, hanem világított és melegített, mint ahogy annak a belső szentélyben lennie kell.” ld.

Aichinger, 76.

teológushallgató az előre kijelölt témáról megtanult prédikációt mondott el a katedrán állva, melyet először Sailer, majd aztán a jelenlévő hallgatóság szóban értékelt. Professzori tevékenységét jellemzi, hogy a tanórákon távol tartotta magát a lexikonszerű ismeretek közlésétől, hangsúlyosan az egyház történelmi és a saját tapasztalatára építette fel előadásait. Tartalmilag szemlélve tanóráit, anyaguk nem pusztán a következmények bemutatására korlátozódott, hanem a premisszák széleskörű ismertetéséből, az összefüggésekből kiindulva, világosan végigvezetett gondolati íven jutott el gyakorlati következményekig. Nézetében az igazság bemutatásának és a tudás átadásának olyan folyamata és íve van, mely nem ismer nyugvópontot. A pusztán „iskolás tudás szele” csak elillanó szél, de a valós ismeret olyan fuvallattal mozog, amely Istenig repíti a művelt embert.¹⁴² Az emberi értelemről írt munkája, ekkleziológiája, misztikája, erkölcsteológiája, pedagógiája, lelkipásztori teológiája, a felekezeti-keresztény egységtörekvésekről vallott nézetei ezen a szemléleten is nyugszanak, amelyet üdvösségtörténeti-teológiai síkon a kereszténység centrális eszméjének nevez.¹⁴³

Az egyetemi keretekben végzett tanári munka és az egyetemi lelkészi funkció ellátása mellett Dillingenben is kivette részét a lelkipásztori munkából.¹⁴⁴

Az egyetemi keretekben végzett tanári munka és az egyetemi lelkészi funkció ellátása mellett Dillingenben is kivette részét a lelkipásztori munkából.¹⁴⁴