Sailer kritikája a trilógiában az előítéletekről és a megismerés forrásairól Az előítéletek saileri kritikájának hátterében számos elem bújik meg, melyek

egyrészt a pásztori felelősség szempontjából jelentősek, másrészt tudósként mélyebb reflexióra késztetik és motiválják a szerzőt.²⁸⁷ Az olyan kritikák megfogalmazóinak sorába kíván lépni, amikor saját korának jelenségeit elemezve „kontextuális logikával” a több fény érdekében pedagógia célkitűzéseket követ, és amikor módszerét és megfogalmazásainak szerkezetét a szemében nagynak tűnő történelmi elődöktől bátran kölcsönzi. Sailer gondolkodása az „igazság barátainak” körében „mozog” a történelemben:

merít az elődök hagyományaiból és a maga megfogalmazásait az utókornak tradálni akarja.

Így az előítéletek kritikájának alapötlete és mintája a már említett Bacon-nézet, hogy a tudományok és a tudás megújításához a társadalmi előítéletek bálványainak lerombolása szükséges. Módszerének analógiáját mindenekelőtt Arisztotelésznél találhatjuk meg, ahol az erény a két véglettől egyforma távolságban lévő középhatárt jelenti.²⁸⁸ Az előítéletek kritikája művének második kötetében a gyakorlati logikában található, mely az erősen pszichologizáló és moralizáló első kötet után inkább a pasztorális direkt-pedagógia, vagyis a lelki vezetés jegyében íródott. Igyekszik felhívni a figyelmet azokra az erőkre, melyek az egyénben hatékonyan fejtik ki hatásukat és ellenállást jelentenek a keresztény igazság elfogadásával szemben. Felerősödik az aszketikus-pedagógiai tendencia, a távolodás a tudományos megközelítéstől és a közelítés a pasztorális-lelki funkcióhoz.

Az előítéletek kritikája a német felvilágosodás egyik speciális terméke, ezért Sailer nagy példaképe F. Bacon szellemi szerzőnek nevezhető ugyan, de a téma tárgyalása a saileri mű megjelenésekor már elveszítette tulajdonképpeni tudományelméleti jelentőségét.²⁸⁹ Sailer tehát az előítéletek kritikájában a felvilágosodás bölcseletének előítéletekről lezajlott kritikus vitájának hozadékát F. Bacontől kezdve az arisztotelészi erénytan látásmódjával²⁹⁰ létrehozott ötvözetével kíván olyan modern erénytant létrehozni, mely védi a keresztény tanítást és az egyénnek és a társadalomnak is gyakorlati hasznára van. Ezen a ponton Sailer érdemének tulajdonítható, hogy behozta a katolikus irodalom

286 i.m. 101.

287 vö. VL¹ I., 2-5.

288 Arisztotelész, Nikhomakoszi etika 1107a, Európa Könyvkiadó, Budapest 1987.

289 ld. a Vorurteil címszóban, Historisches Wörterbuch der Philosophie, RITTER, J.; GRÜNDER, K., (szerk.), Wissenschaftliche Buchgesellschaft, Darmstadt 1984.

290 „Die Wahrheit in der Mitte” [Az igazság középen van.] vö. VL¹ II., 18, 25, 33, 41 stb.

lemaradásait a felekezeti és a kor eszmetörténeti viszonylataiban egyaránt.²⁹¹ Sailer a kereszténység és az egyéni hit szempontjából veszélyesnek ítélt koráramlatokból állít fel ellentétpárokat, melyek magyarázatával két utat járhat: az erénytanét és az apologetikáét. A típusos előítéletek a kor arcának vonásai, egymásnak olyan antitézisei, melyektől a keresztények erényei egyforma távolságra vannak, éppen ezért közel állnak az igazi felvilágosodáshoz. Sailer az általa felállított és kiindulópontszerűen értelmezett előítélet típusok értelmezésében olyan lelki kalauzt szerkeszt, mely az értelemről szóló keresztény bölcseleti tanítás határaihoz igazodik, de kerüli annak iskolás mentalitású interpretációját, az egyént és a kort a saját nyelvén szólítja meg.

A koráramlatokból merített ellentétpárokat, miután az új ismeretek megszerzésében a szenvedélyekből származtatható akadályok jelentőségét és elhárításuk módszereit tisztázta, rövid bevezető²⁹² után a következőképpen állítja fel:

ANTITÉZISEK

1 Kurzsichtigkeit²⁹³ – Weitsichtigkeit²⁹⁴ rövidlátás – távollátás

2 allgemeine Beifall²⁹⁵ – allgemeine Widerspruch (Geschmack an Singularität)²⁹⁶

általános tetszés – általános elutasítás (tetszelgés a különcködésben)

3 Vorurtheil des Alten²⁹⁷ - Vorutheil des Neuen²⁹⁸

előítélet a régivel szemben – előítélet az újjal szemben

4 grauen Haare²⁹⁹ – frühen Weisheit³⁰⁰ az ősz haj – korai bölcsesség

5 Vorurtheil der Kinderstube³⁰¹ – Kampf gegen Kinderstube³⁰²

a gyerekszoba előítélete –küzdelem a gyerekszoba ellen

6 Vorurtheil der Theorie³⁰³ – Vorurtheil der Antisystematiker³⁰⁴

291 vö. FRITSCH, M. J., Sailers Auseinandersetzung mit der Aufklärung im Spiegel seiner „Vernunftlehre für Menschen, wie sie sind”, in Von Aresing bis Regensburg, 153-154.

292 VL¹ II., 9-12.

302 VL¹ II., 43-45. A fejezet elején a tartalomjegyzéktől eltérően a következő cím található: Vorurtheil, gegen alle Vorurtheile der Kinderstube ritterlich zu Felde zu ziehen [Az előítélet, a gyerekszoba minden előítélete ellen lovagiasan harcmezőre vonulni].

303 VL¹ II., 47-49.

304 VL¹ II., 49-51.

305 VL¹ II., 52-53.

Form und Zuschnittgebundenen Schulgelehrtheit³⁰⁶

kötött iskolásműveltség előítélete

 Az 1. antitézisben az emberi értelem hatékony használatának határairól kialakult véleményezések kerülnek szembeállításra. Az egyik irányzat a természet bonyolult rendjéhez képest „gyenge éjjeli lámpának”³⁰⁷ tartja az emberi értelmet, míg a másik véglet az értelemre, mint végső „ítélőszékre hivatkozik”³⁰⁸, a tapasztalat és a kinyilatkoztatás ellenében is. Az arany középúton Sailer leinti a rövidlátók jajgatását és figyelmezteti az értelembe menekülőket a valós tapasztalatok megszerzésére. „Amit az értelem lát, azt valóban látja, mégha nem is lát mindent.” – adja meg Sailer az értelem reális, gyakorlati használhatóságának lehetőségét.³⁰⁹ A szkeptikus értelemszemlélet lehetetlenné teszi a talentumok használatát, míg az eufórikus bizalom az értelemben kihúzza a talajt a valóságos empirikus megismerés lába alól.

 A 2. antitézisben a kevesek és sokak véleménye áll szemben egymással. Az egyén részéről a vak és naiv bizalom, valamint a mindent kizáró bizalmatlanság áll szemben a közvéleménnyel. Jóllehet az igazságot nem minden esetben a többség hordozza, mint ahogy az sem bizonyos, hogy egy társadalmi kisebbség vall hamis nézeteket, így egy eszmét követők létszáma sem hordozza az igazság kritériumát. Ugyanakkor nem lehet kizárni, hogy egy író valamely műve általános egyetértésre talált a társadalomban, ezért – következtetése szerint – ebben az általános és ép emberi értelem juthatott szóhoz, tehát az igazság megismerésének valós forrása lehet (sensus communis naturae) és mint ilyen, az egyéni elfogadásra is méltó.³¹⁰ A tetszelgés a különcködésben az ellenállás öncélú mindent átfogó és elvszerű szellemiségéhez vezet, melynek hatása egyrészt, hogy művelője értelmetlenül az igazsággal szembeni közöny³¹¹ felé sodródva egyedül marad, még ha akadnak is „szektás” követői, másrészt az értelem és az igazság jogával kerül ellentétbe.³¹²

 Ahogy egy eszme követőinek létszámát nem tehetjük az igazság kritériumává, úgy azokat a valóságokat sem, melyeket a harmadik antitézis állít egymással szembe. A

306 VL¹ II., 54-57.

307 VL¹ II., 13.

308 VL¹ II., 17.

309 VL¹ II., 18.

310 vö. VL¹ I., 180-207.

311 VL¹ II., 26.: „Das Urtheil dessen, der Nein sagt, weil andere Ja sagen, ist keiner Prüfung werth. [Annak ítéletével, aki nemet mond azért, mert mások igent mondtak, nem érdemes foglalkozni.]

312 VL¹ II., 26.:”Dem Allgemeingeglaubten widersprechen, weil es allgemeingeglaubt ist; widersprechen, um Aufsehen zu machen, um der einizige zu seyn – das ist Unvernunft, Sünde gegen die Rechte der Vernunft und Wahrheit.” [Az általános elfogadottnak ellentmondani, azért mert általánosan elfogadott; ellentmondani, hogy tekintélyt építsen, hogy az egyetlen legyen – ez oktalanság, bűn az értelem és az igazság joga ellen.]

régi és az új, a történelmi változás és fejlődés állandó elemei, melyek a teremtés fejlődésének kísérői és állandó karakterei. Az ember szereti a régit és ódzkodik az újtól³¹³, egy régi állítás és egy régi gyakorlat könnyedén megfelel az értelem és az akarat szokásainak. Az emberi jelenben a régi mindig tekintélyt hordoz, mivel a jelenkor saját megalapozását fedezheti fel és láthatja meg benne, és mert benne a bölcsességet tisztelheti.³¹⁴ A káros előítélet akkor keletkezik, amikor „az értelem a régivel bókol az akaratnak” és esetleg egy régi tévedést továbbra is igaznak tart.³¹⁵ A megrögzött ragaszkodás a régihez pusztán a régiség „tekintélyének” kedvéért komoly következményekkel jár: halálos restség, az óvatos reformátorok elleni üldözési szellem és a szürke középszerűség. Az emberben él a vágy az újdonság iránt, valójában folyamatosan új igazságot és új utakat keres. A túlzott pionírszellem azonban káros is lehet, amennyiben csupán az újdonság kedvéért, elhagyja a régi igazságokat az új tévedésekért. Az új igazságokat is éppen igazságtartalmuk és igazsághoz szabott értékük szerint kell megvizsgálni, hogy valóban elfogadhatóak-e. Az újdonsághajhászó divatszellem, az újdonság felfedezésből eredő tekintély és ismertség hajhászás káros, mert valójában megveti az igazságot.³¹⁶ Az emberben élő természetes tudásvágy mindig tovább lendíti az embert az új megismerése felé, de az új felfedezéseket gondos és pontos vizsgálat alá kell vetni.³¹⁷ Sailer az igazság középútján a logikus vizsgálatot javasolja, hogy a régiből és az újból egyaránt csak az igazat fogadja el az aki, az igazságot a barátság céljából keresi, mert a régi és az újszerű mivolt, mit sem változtat a dolgok lényegén.³¹⁸ Az igazság pártatlan szeretete megóvja a tévedéstől azt, akinek fontosabb az igazág, mint annak életkora, és annak számára egy újonnan megtalált igazság szórakoztatóbb lesz, mint bármilyen szenzációs újdonság.³¹⁹

 Az „ősz haj – korai bölcsesség” ellentétpár a legplasztikusabban mutatja számunkra Sailer viszonyát a felvilágosodáshoz, ugyanis ebben a pontban az előítéletek kritikájának perspektívájából tárgyalja a felvilágosodás általános problematikáját.

Átfogóan kerül szembeállításra a tradíció és vele együtt a tekintély és a felvilágosodás,

313 VL¹ II., 27.:”man liebt das Alte, weil es sehr bequem ist, das zu thun, und das zu denken, was immer gethan, und immer gadacht hat.” [Az ember szereti a régit, mert az kényelmes, azt tenni és azt gondolni, amit mindig is tett és mindig is gondolt.]

314 vö. VL¹ II., 29., az 5. pontban.

315 VL¹ II., 27.

316 vö. VL¹ II., 32.

317 Sailer itt kerülendő példaként említi Rousseau és Voltaire példáját, akik „igazi iskolás szillogizmussal kívánják aláásni a szillogizmus megbízhatóságát”. Mindketten „újak akartak lenni, és mesterkélt paradoxongyártásaik furcsa állítások tévútjaira vezette” őket. vö. VL¹ II., 33.

318 VL¹ II., 34.

319 uo.

a régi és az új. A kettő harca egymással és az abban való bölcs részvétel alkotja Sailer életét, amelynek maga nem csupán passzív elszenvedője, hanem tudatos és elszánt,

„közhasznú” előmozdítója akar lenni. Ennek jegyében zajlott az egyetemi oktatói és nevelői tevékenysége és életének utolsó tíz évében püspökként is a „jó felvilágosodás”

apostolaként lépett fel. A szerző panasza elsősorban a társadalmi megoszlásáról hangzik el: a felgyorsult társadalmi élet miatti koravén ifjúság, a „százéves kisgyerekek” és az „ősz bámészkodók” tévedhetetlennek hitt tudatlanságukkal állnak egymással szemben.³²⁰ Az antitézis értékelő bemutatása a történelem legnehezebb vállalkozását érinti, az ember „igazi felvilágosítását”, amely már az Egyház küldetéséhez tartozik, melynek az emberi valóság, nemegyszer „legyőzhetetlen szilárdsággal ellenszegül”³²¹. A kor valós problémája, hogy „ez az előítélet megöli az élet utáni vágyat, betömi a tanítás forrásait és elvágja a tökéletesedés szálait”.³²²

 Az előző antitézishez hasonlóan „a gyerekszoba előítélete és a küzdelem a gyerekszoba ellen” antitézis tárgyalásához a felvilágosodáshoz kapcsoló kérdés bújik meg a háttérben. Itt a kérdés inkább a felvilágosodás radikalitása, a felvilágosodás lehetséges mértékének, egy fokozatosan fejlődő felvilágosodásnak a kérdése. Milyen messze mehet el, és milyen tempóban haladjon a felvilágosodás? Sailer a gyerekszobát nem egyszerűen a „babona” menedékhelyeként szemléli, ezért nem is lehetséges egyoldalúan, értékeitől megfosztva a téves nevelés székhelyének tekinteni. Ugyan a gyerekszoba nem mutat vegytiszta jóságot, de inkább több jót, mint rosszat közvetít az ember számára. Az előítéletek kevert valósága a gyermekszobában ezen a helyen az előítélet fogalmának relatív határozatlanságából származik, mely Sailer kontextuális-logikájának integráns része. Az ember számára fennmarad egy előítéleti szabadság, amely a pontosabban meghatározandó igazsághoz vezető út kiindulópontja.³²³ Az emberi „szív” belső dinamikája a Mt 13,24 búza-konkoly szimbolikájához kapcsolódik, ahol is a bölcsesség tanácsára megtiltott a radikális „gyomlálás”. Ugyanúgy bűn a káros előítéletek ki nem gyomlálása, mint ahogy bűn a gyermeki szív lerombolása pusztán azért, mert előítéletek forrása lehet.³²⁴ Az emberiség sorsa összekötött az

320 Az előítéletről szóló rész fordítását ld. a IX. függelékben.

321 uo.

322 uo.

323 „A legfontosabb igazságok is, melyeket a gyerekek az apai szóra elhisznek, alapjában véve előítéletek.

Mert ők nem azért hisznek, mert az igazságokat belátják, hanem azért mert azokat az apa igazságoknak adja ki. Tehát a gyerekszoba nem minden előítélete mérgező növény. Tehát vannak gyógyító hatású előítéletek is.” VL¹ II., 46.

324 „Aki a káros előítéleteket kiirthatja, de nem teszi, annak ez bűn. De aki a gyermek testéből a szívet kimetszi, hogy az előítéletek lakását lerombolja: annak, úgy gondolom, ugyanúgy bűn. Aki a gyermektől

előítéletek és tőlük való szabadulás történetével, amelyben az Egyház a kinyilatkoztatott igazságok hirdetésével a rendezett módon a szükséges fényt biztosítja, melynek világosságánál jól látja a búza és a konkoly együttes növekedését.³²⁵

 A teoretikusok előítélete és az antiszisztematizálók előítélete az emberi értelem már korábban tisztázott reális lehetőségeire támaszkodik. Az elméletek szerelmesei a partikuláris megfigyelések alapján univerzális elméleteket állítanak fel, melyek elégtelen megalapozásuk miatt pusztán a divatos napi politika címkéivel büszkélkedhetnek. Az elméletek és rendszerek ellenségei viszont irtóznak a pontosságtól és az alapos vizsgálatoktól, figyelmen kívül hagyják következtetéseik messze ható következményeit, melyeket viszont egy elmélet vagy tudományos szisztéma természeténél fogva megkövetel. Az ilyen mentalitás a cáfolhatatlanság és tévedhetetlenség látszatára törekszik, idegen az igazságtól és annak hűséges szeretetétől.³²⁶

 Az utolsó ellentétpárban a könnyű francia bölcsesség előítélete áll a nehézkes formához és külsőségekhez kötött iskolásműveltség előítéletével szemben. Sailer a tiszta és elfogadható felvilágosodás érdekében a két, számára valóban egymással ellentétes irányzatot, egyenlő mértékben elutasítja. A francia gondolkodásmódot a könnyűvérű és szabadosságot sugalló irodalmi művek alapján visszautasítja, hiszen azok csak az emberi szívhez szólnak, de annál kevesebbé érdeklődnek az emberi értelem iránt. Ezzel, a bábeli torony hasonlatában az oktatásról, az összeomlás szolgálatában állnak, ezért a komoly képzésre, az ember nemesítésére irányuló felvilágosodásban csakis a rombolás eszközeiként értékelhetők.³²⁷ A fantázia művei és csak üres szofisztika, felületesen anekdotázó „szívfilozófia”, melyekkel a szerzők

„esküt tettek, hogy egy lépessel sem segítik tovább” a felvilágosodást.³²⁸ Az iskolás filozófiai rendszerek és az egyéb bölcsességi zsonglőrködések az idő múlásával a már kiüresedett logikai formák megszilárdulásához vezetnek, és olyan „szektás állapotot”

hoznak létre, melyben az emberi értelem már nem az igazság kutatására összpontosít,

elveszi az előítéleteket, és ezzel a bizalmat, a gyengéd buzgóságát a szülők iránt is elvenné: annyit tenne, mintha kitépné a gyermek szívét. Mert mivé lenne az emberi nem a kölcsönös bizalmi kötelék nélkül, ami a szülőket és a gyerekeket egy családdá köti? éppen az, ami az individuum a szív nélküli.” uo.

325 „A bölcs úgy fogadja el a világot, ahogy van és nem úgy, amilyennek lennie kellene.” uo.

326 „Az igazság szeretete nem babonás és nem hitetlen az elméletekkel szemben: vizsgál, tisztít, választ.”

Sailer ezzel az eklektika mellett, a felvilágosodás szokásosan elfogadott tudományos módszere mellett voksol. uo.

327 Sailer nagy erőt tulajdonít az átélésnek, mint tapasztalati aktusnak a megismerésben. Ez a módszer nála elsősorban a Szentírás kutatásához, mint a kinyilatkoztatás megismeréshez kötődik. Ennek ellentétes előjelű hatásmechanizmusát is megismerte Goethe nagyhatású műve kapcsán az Empfindsamkeit irodalmi mozgalomból, melyre erkölcsteológiai látószögből és távlatokban adott választ.

328 vö. VL¹ II., 52.

hanem a megismerésre törekvő ember az iskola szeretetével szolidáris magatartást kénytelen felvenni, vagy pedig egyszerűen elutasítja azt. Az üressé vált és már sziklaszilárddá kövesedett formák akadályokat képeznek a nép felvilágosításának útján, a „közhasznú” helyett „a pártos igazságot” képviselik, ezért Sailer itt is élesen szembefordul az iskolákkal.³²⁹

In document Johann Michael Sailer a centrum unitatis újrafelfedezője A centrumból élő erkölcs- és lelkipásztori teológia (Pldal 90-96)