Sailer munkásságnak és tanításának rendszerezése

Sailer művei a témaválasztásban visszatükrözik a mozgalmas történelmi korszak szellemi igényeinek gyors változásait. Művei az adott korral dialogizálnak úgy, hogy egyúttal ebből a dialógusból születnek. Sailer kísérletező kedve az aktív lelkipásztori gyakorlatban számára tapasztalati forrásként a reális embert és a reális egyházat állította a középpontba. Imakönyvének megjelenésétől kezdve az igazi religio szolgálatában állt: az emberi értelemről, a boldog életről, a lelkipásztori tevékenységről, a nevelésről és a keresztény erkölcsről szóló tanítása ennek konkrét megjelenési formái, melyek az embert az Istenhez szándékozták „visszakötni”. Ezek a tanítások azonban Sailer nézetében levezetett, már bizonyos területekre alkalmazott tanítások, derivátumok. Sailer igazi

„specialitása” annak felfedezésében áll, amiből ezeket a tanításokat tartalmilag levezeti és korának megfelelően missziós módozatban előadja.

IX.1. Johann Michael Sailer tevékenységének karaktere és személyisége

IX.1.1. Sailer személyének és tevékenységének karaktere – a pápai üzenet hangsúlyai A boldogemlékű püspök halálának 150. évfordulóján elhangzott pápai üzenet⁶¹¹ nem pusztán rehabilitációs leirat, nem is csak ünnepélyes és udvarias köszöntő, hanem a péteri hivatal határozott iránymutatása is, egyrészt a tudósok, másrészt a pásztori hivatalok viselőinek az Egyházban⁶¹², a figyelem ráterelése Sailer konkrét törekvéseinek néhány hangsúlyosabb elemére, melyeket újra és újra felelevenítve praktikus célzattal szem előtt kell tartani.⁶¹³ A levél a kiemelt két nagy „szektor” megnevezésével (tudósok és a pásztori hivatalt viselők) az Egyház egész tevékenységi körét és életét átfogja: szakadatlanul műveli a szent tudományokat, a hiteles forrásokból merített igazságokat újra és újra megfogalmazza és rendszerezi, elmélyül bennük, és ezekből gazdagon merítve hűségesen látja el pásztori küldetését. Sailer személyes célkitűzései és az ezeket megvalósító munkásság az Egyház céljaival harmonizáltak: tanítása és nevelői munkája az „alapos képzésre” és a „jó erkölcsök megszilárdítására” irányult, pásztorként pedig a kiengesztelődés és az Egyház egységének szolgálatában állt.⁶¹⁴

Ez a sokrétű és odaadó pásztori tevékenység nem függetleníthető Sailer személyétől, sőt éppen személyes habitusa által vált képessé e sokoldalú tevékenység gyümölcsöző megvalósítására. Erényei átívelnek az Egyház történelmének korszakai felett, ezért alakja a mai Egyház számára is aktuális üzenet hordozója maradt.⁶¹⁵ Olyan erények jellemezték, melyek minden kor Egyházában szükségesek a pásztori feladat hiteles betöltéséhez.⁶¹⁶

A levél címe mindezek foglalataként az igazhitűség követendő példájaként állítja az egész Egyház elé Sailert, alakjának és életútjának szemlélete hozzájárul a hit folyamatos megújításához az Egyházban.⁶¹⁷

611 Őszentsége II. János Pál pápa levele a Regensburgi Egyházmegye nyugalmazott püspökéhez, Rudolf Graberhez, Johann Michael Sailer püspök halálának 150. évfordulója (1982. ápr. 19.) alkalmából rendezett ünnepi hétre – a levelet ld. a dolgozat I. függelékében.

612 „Éppen ezért azt gondoljuk, hogy mindenhol helyén való és méltó, hogy a tudósok és a pásztori hivatal hordozói a modern korban is figyeljenek rá és pontosan megismerjék, hozzá nyúljanak vissza és őt szüntelenül szem előtt tartsák.”

613 A saileri alakból, mint kiemelkedő életpéldában, a levél konkrétan hangsúlyt fektet pedagógusként az oktatói és nevelési, teológusi, igehirdetési, publikációs tevékenységre. Ezekhez sorolódik még: az igaz tanítás védelmezése, az előfutári szerep az ökumenikus mozgalomban, a katolikus hit megújításának előmozdítása.

614 uo. „a távol lévőket az emberi jóakarat és az igazság művelése által Krisztushoz és az Egyházhoz vezesse, és végezetül minden keresztényt az evangélium hitében és a hiteles tanításban kiengeszteljen „

615 „Ezek a páratlan erények a mi napjainkra és korunk bajaira már előre mutattak.”

616 „Éppen ezért azt gondoljuk, hogy mindenhol helyén való és méltó…”

617 uo. „…a megemlékezésből, az egyedülálló püspökre Johann Michael Sailerre, lehetőleg gazdag gyümölcsökkel gazdagodjanak a katolikus hit áldásos megújításához, mely egyébiránt megszakítást soha nem ismerhet.”

IX.1.2. Sailer munkásságának méltatása Joseph Ratzinger bíborostól

Ugyanebből az alkalomból hangzott el 1982. május 16.-án az egyetem volt templomában Landshutban, Joseph Ratzinger bíborostól a Sailer életútját méltató ünnepi beszéd⁶¹⁸, melyben a kiindulópontot János apostol első levele jelenti, amelyre Sailer egész tevékenységét építette és életének mottójává vált.⁶¹⁹ Az ő egész élete és munkássága a Jézus Krisztusról való hiteles tanúságtételre irányult, életében maga is sokak számára Istenhez vezető biztos úttá vált és életének tanítása minden kor keresztényeit képes ugyanahhoz a célhoz elvezetni. Sailer élete elválaszthatatlanul és örökre összefonódott a kereszt titkával, mely Isten egyetemes szeretetének és jelenlétének egyértelmű és végső kinyilatkoztatása. Különösen nagy hangsúlyt kap Sailer korának szemléletében a

„specializált-töredékes” antropológia, melyben az „értelem és szív, test és szellem, érzékek, érzés és ész nem szándékoznak egymásba lépni”⁶²⁰. Sailer ezzel szemben a teljes, az „egész ember” szószólója, aki a saját „korának drámáját” töretlen és folyamatos szolidaritással élte át, ezért tanításában a korproblémákra adott válaszok szerves egészet alkotnak. Sailer az emberiség életének egységes üdvösségtörténeti szemléletét kereste, melyet a kinyilatkoztatás hiteles forrásainak gondos és alapos tanulmányozásából volt képes feltárni kortársainak. A támadásokkal szemben alkalmas eszközökkel vette védelmébe a vallást, mely az ember nyitottságának jele és gyümölcse a „nagyobb értelem”

felé. A lelkiismeret helyes értelmezésével volt képes az emberi méltóság, a szabadság és az erkölcs olyan korszerű magyarázatára, melyek a helyes és szilárd társadalmi rend mindenkori alapjai.

A bíboros kitér Sailer papképzésben betöltött szerepére, papi iskolájára folytatott küzdelmére, melynek sikere a papság spirituális képzésében, a helyes papi identitás – mely kérdésben szemben állt Matthias Fingerlossal – kimunkálásban állt és az Egyház küldetésének tévedésmentes értelmezéséből forrásozott.

Sailer korában a keresztény spiritualitás tanításnak nagymestere volt, újra megtanította honfitársait imádkozni és ezzel megőrizte az igazság iránti belső érzék éberségét. Istennek az ember iránti szeretete megnyitja az igazság teljes megismerésének útját, mely minden ember elidegeníthetetlen alapigénye és természetfeletti kibontakozásának és beteljesülésének feltétele.

618 A római Hittani Kongregáció prefektusának Johann Michael Sailer püspök halálának 150. évfordulója alkalmából 1982. május 16.-án a landshuti Domonkos-templomban bemutatott ünnepi szentmisén mondott beszéde. A beszédet ld. a dolgozat II. függelékében.

619 „A szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeret minket, és elküldte a Fiát bűneinkért engesztelésül.” vö. 1Jn 4,9.10

620 uo.

Ratzinger bíboros beszédének szerkezete hűen tükrözi Sailer korának társadalmi és életfelfogásbeli tendenciáit, mely leválasztja Istent az emberi értelem tevékenységéről és a társadalmi életről, Krisztust az Egyházról, a Szentlélek tevékenységét a hívő ember életéről, az erkölcsöt a vallásról.⁶²¹ Sailer szemében ez a folyamat a szekularizáció folyamata, mely mindent megfoszt tulajdonképpeni centrumától.

IX.1.3. Reflexió Sailer korának társadalmi tendenciáira keresztény kontextusban Sailer élete a gyakorlati célkitűzések megvalósításában telik el, messze kerüli a vitákat és a tudomány spekulatív művelésének szemléletét, inkább az üdvösség közvetítésének lehetőségei érdeklik.⁶²² A Szentírás olvasása és átélő értelmezése a baráti körben egyre közelebb vezeti a Názáretihez, aki a történelem embere és az Atya Örök Igéje. Az Atya küldte Őt, ahogy a Názáreti később majd apostolait is küldte az egész világra, hogy tegyenek tanítványaivá minden népet. A küldöttek hosszú, valós történelmi sorában egyrészt megvalósul az üdvösség, másrészt a küldöttek tevékenysége közvetíti az üdvösséget. Spiritualitásában, azaz életútjában és tevékenységében, a történelmi sor végére eső kérdés érdekes: „Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?”⁶²³ A praktikus cél ebben a kérdésben már előzetesen adott és felismerhetően körvonalazott. Az üdvösség további megvalósulása és közvetítése követelményként két praktikus útra utal: hamisítatlanul kell élni a Názáreti és az apostolok vallását, és csorbítatlanul jelenvalóvá kell tenni a Názáreti és az apostolok tanítását.

Sailer kora a szélsőségek megvalósulásának dinamikus korszaka,⁶²⁴ benne az ember az egyik végletet felejtve esik a másik végletbe, egyszerre lelhető fel benne az ellentétek együttállása, a szélsőséges intellektualizmustól lendül a Werther-hangulatig, a kollektívból az egyénibe, a testvériségtől a népirtásba, a békéből a háborúba, a konkréttól az általánosba, Istentől az bukott emberhez. A kereszténység egyensúlyt tartó és ezt megőrző, összekötő szerepe Sailer egyik állandóan visszatérő argumentuma, különösen a Vernunftlehre traktatusában. Hans Urs von Balthasar az ebben a korszakban végbemenő változást a kereszténység transsubstantiatio -ja kifejezéssel fémjelzi, mely nem csak a kereszténységre ható szellemi, társadalmi és tudományos folyamatok célkitűzését, hanem mindjárt a korszak kereszténységgel szembeni együttes attitűdjét is kifejezésre juttatja.⁶²⁵ Balthasar jellemzi a korszak nagy alakjait Hans Georg Hamann körül, akik Sailer kortársai

621 HChM¹ 5-6. vö. a 414. lábjegyzetben.

622 ld. RK. I. évf. I. előadás bevezetőjében.

623 Lk 18,8.

624 RK I., 11.: „…a lélekerjedés korszakának nevezik, melyben a fény és a sötétség félelmetes hatalmasságai harcolnak egymás ellen…”

625 uö. A dicsőség felfénylése, II., Teológiai stílusok, 2. rész: Laikusok, Hamann, 611-649.

és műveiben gyakran idézett szerzők, és akikkel szemben korrektíve beszél a Názáreti és az apostolok vallásáról és tanításáról. Feltűnik Johann Gottfried Herder (1744-1803), Immanuel Kant (1724-1804), Friedrich Heinrich Ritter von Jacobi (1743-1819), Moses Mendelssohn (1728-1786), Johann August Freiherr von Starck (1741-1816), Friedrich Nicolai (1733-1811), hogy a kereszténység a hit érdekében költészetté, filozófiává, agnosztikus természetes vallássá, álmisztikus szabadkőművességgé, az Egyház titkos társasággá, vagy lapos, fénynélküli felvilágosodássá lényegüljön át.

Sailer ezzel a tendenciával szemben foglalt állást:

„Mivel ezeket az alaptévedéseket mindenütt elterjesztve láttam és pusztításuk nyomait – ahová csak pillantottam – mindenhol megtaláltam, a nagy városokban és a vakítóan csillogó írásokban, elragadott a szent buzgalom a vallás iránt és arra a döntésre jutottam, hogy írásokban, prédikációkban, beszélgetésekben, előadásokban ezen alaptévedések ellen küzdök, az ezekkel ellenkező alapigazságokkal harcolok, addig, amíg Isten végképp el nem ragad erről a színpadról. Ezzel az antikrisztusi és értelmetlen gondolkodásmóddal szemben az értelem és az evangélium alaptanításait állítom szembe. És éppen azt, amit a legerősebben támadtak, az ember bűnössége, a Krisztus általi megváltás, a Szentlélek kegyelme, az imádság ereje – ezt a legütőképesebb fegyverekkel a legjobban védtem, melyeket az ellenfeleknek is respektálniuk kellett. … ha majd írásaimnak tartalmát korunk igényei szerint és szent Pál apostolnak és az összes egyházatya példája szerint megítélik, el kell majd ismerniük, hogy Krisztus katonájaként az igazságot fenyegető valós veszélyekkel szemben a megfelelő fegyvereket használtam, és minden felmerülő ellenvetés, hogy ezt vagy azt miért nem tanítottam, semmisnek tűnik majd fel. Mert mindig arról beszéltem, amit a leghevesebben támadtak…”⁶²⁶