Prohászka Ottokár: Tündér és karácsonyi angyal a faluban

(1920. december.)

A Falu Szövetség lapjába írt karácsonyi cikke a helyzetelemzés, bátorítás, mozgósí-tás motívumai mellett a várossal szemben általa ideálisnak tekintett vidéki életfor-ma melletti állásfoglalásként is értelmezhető. Prohászka kifejezetten a tradicionális falusi életforma (szigorú munkavégzés, vallásos élet stb.) erősítésétől várta az ország felemelkedéséhez szükséges erkölcsi alapok megteremtését.

Még az ilyen küzdelmes évnek szent karácsony napján is kell, hogy tündérek és an-gyalok járjanak köztünk!

Hát először a tündérről emlékezem meg. Egy népszínműben láttam egy szép tün-dért, ki rengetegben, valahol a Szent Anna-tó környékén lakott, mohos sziklán aludt, harmatban fürdött, s hogyan, hogyan nem beleszeretett egy nyalka legénybe, ki az erdőt járta, s mivel hát övé akart lenni, elment vele megnézni a falut. Eljött, s néz-te, nézte: szemügyre vette a düledező házakat, a rogyni készülő istállókat és ólakat, a beszegezett ablakrámákat, hepehupás, sáros utcákat, a szegényes Istenházat, a be-tört ablakú iskolát, a begyeskedő s nagyzó községházat, s mialatt járt-kelt, egyre haj-togatta: hát ez a falu? Hát ilyen a falu? Nem is maradt meg benne, eltűnt s visszament a rengetegbe, mely szebb, tisztább s kedvesebb volt neki.

Hát igen, van ilyen falu is, de ez a maradi, öntudatra nem ébredt falu. Mi más falut akarunk, mely se a rengeteget, még kevésbé a nagyvárost, a legkevésbé pedig Buda-pestet meg ne irigyelje. Falut akarunk, mely tiszta, lakályos, egészséges, s ha nem is aszfaltos, de ne vendégmarasztalóan sáros legyen. Falut akarunk, melynek népében

185 A Falu, 1920. december 20. 121. p.

a magyar érzés, a nemzeti öntudat, a kereszténység s a tiszta erkölcs lakozzék, s mi, kik ilyen falut akarunk, tudjuk azt is, hogy az elmaradt, mai faluban is mérhetlen jó, nagy tisztesség, becsületesség, szorgalom s munkaszeretet lakik. Nincs-e a szalma-zsúpos vagy palatetős falusi házakban ma is több boldogság s igénytelenség, mint a fővárosnak galíciaiakkal telt palotáiban? Nincs-e több hit, Istenfélelem s bizalom, mint sok dínomdánomos, kirakatos házban? Nem föd-e a mándli, a pruszlik¹⁸⁶ tisz-tább szívet, mint a kék róka- és cobolyprém? Nem jár-e tisztességesebb úton, ha csiz-mában is a szántóvető ember, mint az aszfalton begyeskedő uzsorás? S végül is, hát a karácsony szent angyala a római császár palotája fölött, s nem-e a betlehemi istálló fölött énekelte az új dalt, a jó hírt, hogy dicsőség a magasságban Istennek, s békesség a földön a jóakaratú embereknek?

Igen, ez úgy van! S azért hát azt mondom a pogány tündérnek, hogy Isten áld-ja meg magát, és menjen, amerre tetszik! A karácsonyi angyalt pedig köszöntöm, s azt mondom neki: Isten hozott, mert hiszen Isten küldött, s kérlek, énekelj nekünk, s énekeld belénk azt, hogy békesség a jóakaratú embereknek!

Nagy szó az, hogy a jóakaratú embereknek!

A jóakarat, az emeli majd a falut is. A jóakarat nemcsak mézes, édes, lágy és simo-gató akarat, hanem elsősorban az igazat fölismerő, a szó igaz értelmében fölvilágoso-dott akarat. A jóakarat egy új Magyarországot teremteni akaró és tudó lélek. A múlt század első felében az Új-Magyarország megteremtése hevítette a hazafiakat, míg ellenben előttünk, a békekötés szomorú magyarjai előtt a régi Magyarország újraal-kotásának célja lebeg, melyért élnünk-halnunk kell. Azelőtt folyton csak városokat, nagyipari, gyári városokat akartak előteremteni s elhanyagolták a falut, előttünk most más cél lebeg, az, hogy egészségessé, erőssé, széppé tegyük a falut. Mert a falu a ma-gyar nép hazája, a nemzeti erő forrása, a mama-gyar szellem és sajátosság otthona. Ezek-ben a nádfedeles, zsindelyes és palatetős házakban él a nemzeti lélek, itt beszélnek s imádkoznak s itt értenek és éreznek magyarul, itt fonnak és szőnek, itt hímeznek és faragnak magyarul. A magyar művészet itt kezdi szárnypróbálgatásait, a magyar ruha, a magyar dal és tánc idevaló – bár volna belőle, a javából, a hímzés, a varrottas, a polcon fénylő tányérok és tálak, a falon függő kulacs, a tornyos ágy megrakva ván-kossal s dunnával magyar érzést s ízlést hirdet.

Énekeljen a hit angyala jóakaratot, falut felvirágoztató s boldogító akaratot! Szé-chenyi István gróf egyetlen utat jelölt meg kora magyarjainak, az ország gazdasági fel-virágoztatását, mialatt Kossuth Lajos fegyverrel akarta kivívni a magyar szabadságot.

Hát mi tudjuk, hogy kardunkat végleg hüvelyébe nem dughatjuk, de meghallgatjuk a legnagyobb magyar intelmét is, azt, hogy minél többet dolgozzunk, mert ha van viruló gazdasági életünk, virul majd a haza, s a hazában a magyar falu.

Végre, énekeljen a karácsony angyala békességet és jóakaratot, akaratot, mely nem csügged, hanem bízik. Jóakaratot, mely nem csügged Csonka-Magyarország sorsa

186 A mándli dolmányhoz hasonló, posztóból készült férfi-, a pruszlik női felsőruházat.

miatt, hanem végignéz az Alföld aranykalászos rónáin, s a Dunántúl termékeny lan-káin, s Isten kegyelmébe vetve bizalmát, bízvást mondogatja magában, hogy meg-menti majd a falu Magyarországot.

Ez is jó hír: a karácsony angyala e hírrel tér vissza szentjeinkhez!

46. Beszéd a székesfehérvári Iparoskörben. (1921. január.)

Prohászka számos székesfehérvári társadalmi egyesületnek volt szónoka, a helyi Iparoskör kizárólag férfiaknak tartott január 2-i összejövetelén a munka és a tőke keresztény elméletéről beszélt, szavait a helyi lap kivonatosan örökítette meg:

Első pontban a püspök a munkáról szólt. A munka a Bibliában büntetés. Az emberek igyekeztek a munkát magukról elhárítani. Így keletkezett az „úr” fogalom a dolgozó-val szemben. Az ókorban a rabszolgák vitték a munka terhét. A középkorban a jobbá-gyok – mindkettőben éles volt az ellentét az úr és a munkás között. A középkor vége felé keletkeztek a céhek, melyek a helyes szociális elvnek, hogy mindenki önmagának dolgozzék, hordozói voltak. De a forma nehézkessé tette a céhek életét. Újkorban fellép a gép. Megteremti a tőkét, s a tőke lesz az „úr”. Nyomában jár a bérmunka, a modern rabszolgaság. Ez meghozta a szociális kérdést. A helyes szocializmusnak alapelve, hogy minél több önálló munkás legyen s mindenki minden esetben mun-kájának teljes hasznát megkapja.

A szociáldemokrácia ezt akarja, de helytelenül, mert értékmérőül csak a munkát ismeri el, s nem számol azzal, hogy vannak értékek, melyeket nem az emberi mun-ka teremtett. Fejtegette a ker.[esztény] szocializmus értékelméletét. A szociáldemok-raták értékelméletéből következik a bérmunka igazságtalansága, s a törekvés, hogy a magántulajdont eltöröljék.

A gépipar azért az újkorban a társadalomra ily káros, mert a liberalizmus gazda-sági elvei szerint alkalmazták, melynek sarkpontja a korlátlan önzés. Önzés az egyik oldalon, a szociáldemokrácia a másik oldalon megszülte a munkásszervezkedést, sza-botázst, az 1., 2., 3. internacionálét,¹⁸⁸ melyek felfordították a világot, de gazdasági javulást nem hoztak. Javulást csak a fenti helyes szociális elvnek megvalósítása hozna.

Második pontban az iparoskérdésről beszélt, a kisiparról, melyben leginkább megvalósul az elv: minél több önálló munkás és a befektetett munkának teljes része-sedése s melyben a tőke és munka egy kézben van. De a kisiparos önmagában nem tud megállni. Szüksége van a szövetkezésre, amit az új ipartörvény a

munkásképesí-187 Prohászka püspök előadása az iparosoknak. In: Fejérmegyei Napló, 1921. január 4. 1. p.

188 A szociáldemokrata és szocialista pártok nemzetközi szövetségeként az I. Internacionálé 1864–1876 között működött, 1889-ben jött létre a II. Internacionálé, a munkáspártok szövetségét a világháborúk után rendszeresen újra megszervezték. Az 1919. márciusában létrehozott III. (Kommunista) Interna-cionálé már szovjet befolyás alatt tömörítette a szélsőbaloldali pártokat.

tésben, intenzívebb tanoncoktatásban mesterképesítésen kívül hangsúlyoz. Új önál-ló, hozzáértő, szervezett iparosok képezzék Magyarország új középosztályát, melyet a munka tesz naggyá s a most haldokló középosztálynál értékesebbé.

47. Nyilatkozat a cionizmusról. (1921. február.)

A Zsidó Szemle c. folyóirat riport-sorozatot közölt közéleti személyiségekkel (Rupert Rezső,¹⁹⁰ Friedrich István), és Prohászka véleményét is megkérdezték. A püspököt a parlamentben tudta meginterjúvolni, megjegyezve, hogy Prohászka szívélyesen fogadta a megkeresést, figyelmet szentelt az ügynek, és megértő volt a cionizmus-sal kapcsolatban, hozzátéve: „manapság ugyancsak nem vagyunk hozzászokva az ilyesmihez”. Prohászka – a tudósítás szerint – „szóról szóra” a következőket mondta:

– Lehetetlenségnek tartom, hogy míg egy zsidó, jó zsidónak tartja magát, egyszers-mind ne legyen cionista is. Mert az a megállapítás, hogy a zsidóság nem nemzetiség, hanem csak felekezet, voltaképpen abszurdum. A zsidó, addig, míg bármely címen zsidónak vallja magát, még a legnyugatibb viszonyok között sem vetkőzhet ki őszin-tén orientális tradícióiból. Az orientális tradíció szerint pedig felekezet és nemzetiség egy elválaszthatatlan egységet alkot. Nem léphet ki valaki a nélkül a zsidó nemzet kö-telékéből, hogy egyúttal vallását is el ne hagyja, aminthogy nem történhetik ez meg-fordítva sem. A zsidóság előtt tehát két út van: ha zsidó akar maradni, a cionizmus, ha nem, akkor a föltétlen asszimiláció. Megvallom, hogy asszimiláció alatt én itt, a vallásból való kilépést is értem, mert e nélkül csakugyan nem lenne igaz és őszinte a zsidóság asszimilációja.

– De kérdem most már, mi szüksége van rá a zsidóságnak, hogy ősi kultúráját cserbenhagyja? Adva van egy nép, jelentős tehetségekkel, ősi nyelvvel, ősi tradíciók-kal több ezer éves virágzó, ősi kultúrával, mely kultúra a római legyőzetés után ket-tétört, hogy helyet adjon a hosszú elnyomatásnak. Az elnyomatás alatt megindultak ugyan bizonyos mozgalmak a zsidóság kebelében, ilyen volt például a német-zsidó renaissance is, mely leginkább német filozófusok emlőjén táplálkozott, de ezek nem voltak igaz megmozdulások. A zsidóságnak be kellett látnia, hogy ezek tévedések, kisiklások voltak és nem vezettek érdemleges eredményekig.

189 Prohászka Ottokár nyilatkozata a cionizmusról. In: Zsidó Szemle, 1921. február 11. 2–3. p. (Sass Irén [Kellner Irén] riportja) Két újraközlése is megjelent: Veszprémy, 2017. 107–109. p.; Szalay, 2017.

264–266. p.

190 Rupert Rezső (1880–1961): újságíró, jogász, az őszirózsás forradalmat üdvözölte, a Tanácsköztársaság elől emigrálnia kellett, majd Veszprémben a kisgazdapárt szervezője, ennek színeiben lett 1920-ban nemzetgyűlési képviselő. 1921-ben kilépett és a liberális ellenzékhez csatlakozva a rendszer demok-ratizálásáért küzdött. 1935-ben Bajcsy-Zsilinszky Endre Nemzeti Radikális Pártjával szövetségben jutott be ismét a parlamentbe.

Most azonban másként áll a helyzet és lehetetlennek tartok, hogy a zsidók föl ne eszméljenek, és rá ne ismerjenek az igaz útra. Egy nép, mely ragyogó kultúrája évez-redekig nyúlik vissza – itt kitérek egy pillanatra és el fogok mesélni egy történetkét, melyet mindig nagy élvezettel olvasok el, valahányszor a Királyok Könyvét a kezembe veszem, és amely történetke foliánsoknál¹⁹¹ ékesebben beszél a zsidó kultúra nagysze-rűségéről. Illés próféta vándorlásai közben többször átment egy bizonyos helységen – a nevére nem emlékszem –, és mindig ugyanannál a házaspárnál szállott meg éj-szakára. A házaspár nagy tiszteletben tartotta a prófétát és igyekezett tiszteletét Isten emberével szemben minél jobban kimutatni. Egy napon, hogy a próféta már többször meghált a házukban, az asszony így szólt az urához: „Te, ez az ember Isten embere, illő volna, hogy több tisztelettel lássuk vendégül házunknál. Rendezzünk be neki egy szobát, állítsunk be neki egy fekvőhelyet, tegyünk mellé egy mécsest és egy korsó vizet.”¹⁹² Hol voltak az akkori népek, négyezer évvel ezelőtt, még ettől a felfogástól?!

Hiszen mi még ma sem tudunk másképpen gondoskodni egy emberről, ha nagyon meg akarjuk tisztelni?! Tehát, egy nép, amely ilyen múltra tekinthet vissza, amelynek olyan tradíciói voltak, mint hogy csak a legutolsó nagy, nemzeti fellángolást említ-sem, a Makkabeusok harcai,¹⁹³ mely mellett eltörpül akármelyik más nemzet katonai hőstette, lehetetlen, hogy egész szívvel ne csüggjön múltján és ne ragadjon meg min-den alkalmat, mely rekonstruálásához hozzásegíti.

Igaz viszont, hogy amennyire én a magyarországi zsidóságot ismerem, azt látom, hogy itt a magyarországi zsidók között nincs nagy talaja a múlthoz való ragaszko-dásnak. Csak olyan zsidókat látok itt túlnyomólag, akiknek lelkén ferde törekvések elmosták a kontúrokat, akik nagyhangon verik a mellüket, hogy »igenis, mi jó ma-gyarok vagyunk!« Én ezeken – bocsánat – csak nevetni tudok. Dehogy is tudják ezek a jó urak, hogy micsodák ők, dehogy is tudják. Igen, lehet asszimilálódni, ahogy tud a tót, a sváb, a szász, tudhat a zsidó is, de akkor egészen tessék asszimilálódni, és ha már a magyarsághoz csatlakoztak, tessék minden szálat elszakítani, ami a zsidóság-hoz kötötte őket. De egyszerre ezt is meg azt is?! Ezt nem lehet. Ez torz állapot, és lehetetlen állapot.

Én csak annyit mondhatok, hogy ha én zsidó lennék, cionista lennék. Mi szüksége van rá a zsidóságnak, hogy saját kultúráját, mely van olyan érdemes, mint bármely más művelt nemzeté, idegennel cserélje fel? És most? Mikor a versailles-i konferencia megad rá minden módot és lehetőséget, hogy a zsidóság nemzeti közössége új életre éledjen?¹⁹⁴ S amint nálunk s a külföldön is, nem fog helyreállni az országok békéje,

191 Foliáns = összehajtott könyvforma, Talmud tagolása is fóliánsok szerint történt.

192 Prohászka pontatlanul idézte a Királyok 2. könyve, 4,8–10-ben szereplő történetet, például nem Illés, hanem Elizeus prófétáról volt szó, a helység pedig: Súnem.

193 Kr. e. 2. sz. közepén a Palesztina visszafoglalásáért indított harcokra való utalás, melynek során Kr.

e. 165-ben visszafoglalták Jeruzsálemet, sikeres felszabadító háborút indítottak a megszálló nagyha-talmak ellen,

194 Utalás a palesztinai brit mandátumra, vö. 13. sz. dokumentum, 51. sz. jegyz.

míg minden nemzetiség autonómiát nem kap, miért akarna épp a zsidóság, mely mögött annyi keserű tapasztalat áll, lemondani erről az előnyről?

Prohászka Ottokár nevetett.

– És látja, engem antiszemitának tartanak. Miért lennék antiszemita? Van eszem-ben. Azért, mert a numerus clausus mellett beszéltem. Magyar és keresztény ember vagyok, csak természetes, hogy a magyarság és a kereszténység érdekeit képviselem?

A zsidóságnak most megadják a módot a teljes szabadsághoz. Pótolhatatlan mu-lasztás volna a zsidóság részéről, ha ezt az alkalmat elmulasztaná. Az a körülmény, hogy a zsidóság hivatalosan is nemzetiségnek jelenti ki magát, még nem jelenti egy-szersmind azt is, hogy no, most minden zsidó azonnal vándoroljon ki Palesztinába.

Hová, minek? Palesztinába még házak kellenek, fejlődés, utak, közlekedési eszközök, élet hiányzik még onnan, szóval mindaz, ami nélkül kultúrember nem egzisztálhat.¹⁹⁵ És a zsidóságnak, mint nemzetiségnek nem szabad elzárkóznia a magyar társadalmi élettől. A kapcsolatot minden esetben meg kell tartanunk egymással.

Az újságíró végül megjegyezte, hogy Prohászka szavaihoz aligha kell kommentár.

Viszont odaszúrt azoknak, akik feltűnősködve büszkélkednek a zsidóságukkal, mondván: „Mi szégyelljük magunkat értük!”