„védelmi tanfolyamon”. (1920. február.)
92Az ún. „védelmi tanfolyamot” a Nemzeti Hadsereg fővezérsége szervezte, kifejezetten erre a célra berendelt tisztjei számára.93 1920. február 4-től 10 napon át, délelőtt
91 A célzás Linder Bélának (1876–1962), a Károlyi-kormány mindössze 9 napig hivatalban volt had-ügyminiszterének elhíresült mondására vonatkozik. 1918. november 2-án az Országház előtti téren összegyűlt, a forradalom mellé állt tisztekből álló tömegnek tartott beszédében mondta, hogy „soha többé katonát nem akarok látni”, ami akkor elsősorban a háború befejezésére és a felbomlott hadsereg hazatérő fegyveresei által okozott közbiztonság miatti aggodalomra vonatkozott, Károlyi Mihály is próbálta megmagyarázni a kormány valódi álláspontját – de Linder mondása szállóigévé vált, a Hor-thy-korszakban is nagyon gyakran sulykolták. Az eredetileg más értelmű mondat így lett a jobboldali emlékezetpolitikában a Károlyi-féle köztársaság szélsőséges pacifizmusának, sőt az ország külső had-seregeknek való kiszolgáltatásának illusztrációja.
92 A vallás, mint a nemzet megújhodásának tényezője. – A család és az otthon nemzetfenntartó szerepe.
Bp., 1920. (Védelmi tanfolyam, 8.) 1–16. p. Az előadás szövegét később a püspök három részes önál-ló cikként is megjelentette, ebben kihúzta a (közlésünkben dőlt betűkkel szedett) szavakat, amelyek egyértelműen a hadseregre utaltak, vagy megszólítás-jellegűek voltak. Ld.: Fejérmegyei Napló, 1920.
december 4. 1–2. p., december 5. 1. p., december 7. 1. p.
93 Nemzeti Újság, 1920. február 1. 7. p.
és délután egy-egy neves szaktekintély beszélt a tiszteknek nemcsak a hadseregfej-lesztéssel, háborúval kapcsolatos témákról, hanem pszichológiáról, közgazdaságról, pedagógiáról, egészségügyről stb. is. Pontosan nem tudjuk, Prohászka előadására melyik napon kerülhetett sor, mivel azonban a szövegével egy füzetben kiadott, Raf-fay Sándor94 által tartott másik előadásra február 11-én került sor, feltételezhetjük, hogy Prohászkáé is ekkor hangzott el.
Mélyen tisztelt Uraim!
Rendkívül nagy megtiszteltetésnek veszem, hogy módot adtak nekem, hogy önök előtt a vallásosságról, mint a nemzeti megújhodásnak hatalmas tényezőjéről előadást tarthassak.
Mikor nemzeti megújhodásról van szó, akkor voltaképpen a népünkben, a nem-zetben rejlő, fel nem használt erők felébresztésére gondolunk. Az emberi struktú-rákban rejlő energiák felszívásáról, a közéletbe való beállításáról van itt szó, főleg most, mikor ennyi züllöttség és nyomorúság lett a mi sorsunk, mikor az emberiség nemcsak gazdasági felfogásában, nemzeti alkotmányában, hanem szellemi világában, egész nézetében, önmagában rendült meg. A mai világ egész jellege nem az, hogy csak politikai és társadalmi ütések voltak azok, melyek érték, hanem itt egy egész vi-lágnézet rendült meg, bomlik fel és új, bizonytalan világ akar helyébe állani a réginek.
Mikor közöttünk ilyen lélekrengések történtek, akkor nekünk egy erős reakcióra van szükségünk, mely az embernek legnemesebb erőforrásait abszorbeálja,95 mert csak így teremthetünk egyensúlyt megrendült lelkivilágunkban. Vallásra van szükségünk, mert a szellemi, a lelki világunk tengelyei, melyekbe bele kell állítani az egész lelkivilá-got, végre mégis csak bizonyos metafizikai sarkok, ilyenek azok a szilárdan álló sarkok is, melyekbe a lelkivilág tengelyei be vannak állítva. Az ember nem lehet magát vala-miképpen mindenbe beleélő valami, mint ahogy a materialista tudós mondja, hogy eddig van az anyag, hogy azon túl mi van, nem kérdezem tovább. De hát lehet ezt nem kérdezni? Vagy mind úgy tegyünk, mint az indusok, akik az ő belenyugvó filozófiá-jukkal a kérdésre, hogy min áll a világ, azt mondják: egy elefánton. Min áll az elefánt?
Egy teknősbékán. És min áll a teknősbéka? Azt már kérdezni nem szabad. De ha az ember nem ilyen megalkuvó elmélettel néz ebbe a metafizikába, akkor nekünk azt az ismeretlen végső okot is kell rekvirálnunk, követelnünk, bizonyítanunk. A szellemvilág a tulajdonképpeni világ. Az élet valami szisztéma, mely igent mond a tagadással szem-ben, melynek kezdete a pillanat, midőn valami egyenlőt állít bele a határozatlanságba, mely valami nem ismert tényt követel kikényszeríteni. Ez az élet.
94 Raffay Sándor (1866–1947) evangélikus lelkész, teológus, 1918-tól a bányai egyházkerület püspöke.
A közéletben Prohászkához hasonló politikai nézeteket képviselt, hozzá hasonló energikussággal vett részt, gyakran működtek együtt közös politikai irányvonal kialakítása érdekében. (Az 1930-as évek-ben Raffay elítélte a jobbratolódást, 1944-évek-ben a zsidóüldözés ellen is fellépett.)
95 Abszorbeál = elnyel, felszív.
A nemzeti élet is valami ilyesmi, igazi erő és pozitívum, a klasszikus alkotások összege. De ezt kérem, mi hordja? Az életet, az alakot, mi ennek a kontúrnak a csont-váza? Ez valami szellemi, lelki valóság. Ezt akárhogy forgatjuk is, ez a vallás. A vallás, hogy nekem valami legfőbb okba kell beleakasztanom az élet tengelyét, mely külön-ben csak függvény, az igazi kérdés, hogy hol van az a kapocs? Az okokra szomjas lel-kemet ide kell akasztanom. Ezt lehet csúfolni metafizikának, de annyi bizonyos, hogy nekünk ez a végső ok olyan, mint tüdőnek a levegő, mint a víz a növénynek, mint a fejlődés a világnak.
Az életnek ebbe a végső okba való fölséges beleakasztása olyan, mint a Föld és bolygórendszer bele van akasztva a Napba, és amint azt az egész világrendszerünkben hasonlóképp látjuk.
Az életet is bele kell akasztani bizonyos kapcsokba, valamiféle reakciós kerékbe, és ez a vallás. Vallás alatt természetesen mást is kell érteni. Nekünk ez egy fönséges viszony a nagy léthez, de nem olyan panteisztikus, vizenyős, elmosódó, esti szürkü-let-szerű viszony, hanem határozott viszonyunk. Valakihez és nem valamihez. Va-lamihez, ez panteizmus. Ebben a világban van valaki, e mögött a világ mögött van valaki, és ez az én viszonyom ahhoz a Valakihez, ahhoz közeledni óhajt az én szomjas lelkem, ehhez tendálok én: ez a vallás. Ebben a kapcsolatban benne lesz a tisztelet, az odaadás, a nagy bizalom, az élet energiáinak hatalmas ingere, úgyszólván megcsik-landozása. Így aztán érzem, hogy nem magam vagyok ebben a nagy világban, kidob-va, mint egy sötét bolygó, és nem koronájától megfosztkidob-va, mint jégeső után az erdő, hanem nekem van Valakim, erőm és hatalmas védelmem.
Most, amikor tele vagyunk a relativisták törekvéseivel, akkor kell ezt különösen hangsúlyoznom. Mikor zűrzavaros filozófusok tanaikkal, mint valami meszelővel be-mázolni igyekeznek a tiszta igazságot, akkor kellenek erős cölöpök, házak, hatalmas attrakciók, én ezt a lelki elhelyezkedést, ezt hívom én vallásnak. Idealizmus hogy le-gyen, hogy ha nincs vallás? Az idealizmus butaság volna, ha nincs vallás. Vallás nél-kül azt csak szkepszis váltaná fel. Vallás nélnél-kül az még csak nem is valami zsákszövet, hanem a leggyengébb rongy lenne, mely, ahol fogod, ott szakad. Ez az, ahol nincs lélek, ideál, idealizmus, mert az ember enélkül egy növény, egy fa, melynek nincs gyökere. Nincs gyökere az Istenben, hazában, nemzetben. Nincs sehol. Sodorja az ár.
Miféle ár? Mindenféle ár, amint adja magát. Ezen áramlatokban, ezekben is van divat.
Az fogja, viszi. Hova? Nem tudni. Minek is, mikor nincs célja az életének. Ahol csak relativizmus van, az nem alap, abban nincs semmi, az egy lezüllött világ.
Nekünk azért kell vallás, mert ezek a látszólagos metafizikai tengelyek, melyek csak be vannak húzva, mázolva az erő színeivel, ezek csak vályogból vannak. Pedig ahogy nekem alap kell, mert különben nincs egyensúlyom, éppen úgy, ha a föld, a világ reng, és akkor nekem nincs hazám, és nincs alapom, és nem építhetek nemcsak templomot, hanem egy kis házat, tűzhelyet sem. Így volna ez, ha nincs sehol Valaki, egy abszolút hatalom, kinél menedéket találok betegségemben, kinél megtalálom lé-temet, mindenemet, világomat.
A nemzeti megújhodásnak is csak vallásos, istenes, örök alapokon lehet épülnie.
Ha ezt a fő gondolatot megtartják, hogy mindenben ezt a hatalmas strukturális erőt keresik, az az épület biztos belső vázban lesz, és nem külső, mint egy csigaházban foglalva fogják a világot húzni, hanem igazi vassíneket fektetnek előbb le, s ilyen esz-ményekre helyezik a tárgyakat, a vonalakat: ez a behelyezés, ez a vallásos működés, ez lesz a nemzeti megújhodásnak biztos alapja.
Másodszor nekünk azért van szükségünk vallásra, mert vallás nélkül nincs erős erkölcs. Kereken, nyersen kimondom ezt. Azért nincs erkölcs vallás nélkül, mert tényleg az egész idealizmust voltaképpen a vallás hordozza. Nem mondom, hogy nem lehetnek idealisták, akik nem hisznek, hanem az én tézisem az, hogy úgy, amint idealizmus van a népben, az valamiképpen Isten tartalmából van belekapcsolva, azt a vallás tartja, azt a vallás inspirálja. Mindent, ami tisztesség, becsület, megbízhatóság van a népben, a mindennapi kenyere a népnek, azt mind okvetlenül a vallás gondo-lata tartja. Ha ettől eltekintek, akkor egy percet sem bízhatom a jövőben, mert annak a népies erkölcsnek nincs más alapja, mint a vallás. Vallásra azért van szükségünk, mert abban a nemzeti megújhodásban mindenekelőtt erkölcsre van szükségünk.
Az erkölcs okvetlenül a tekintélyt hordozza magával. Nem egyes emberi tekinté-lyeket, ez képtelen erkölcsi kódexet csinálni. Csak egy tekintélytől vesszük el az erköl-csi kódexet, az képtelenség. Csak ha tekintélyre vezetjük vissza az erkölerköl-csi elemeket, csak akkor bírok jó erkölcstannal. Ha magára van az ember azokkal az eszmékkel, amit az individualizmus nyújt, akkor alig lesz képes így magában mindennek, amit a világ bölcsességének tartunk, mindannak kiizzadására, kiemelésére. Azért, mert hogyha valaki életbölcsességét maga konstruálja, így például, hogy szexuális életről felvilágosítani a gyermeket kell-e és hogyan hozassanak azok tudomására, és sok más minden olyan itt, hogy a különböző felfogások mellett egy nagy káosz, egy nagy zűr-zavar lesz a vége az egésznek, úgy, amint azt az individualisták inspirálnák. Nem ma-rad itt más hátra, minthogy azt kell mondani: hogy ha ti akartok erkölcsöt tanítani, akkor nektek objektív tekintélyre van szükségtek: ez a vallás.
Ezt belátták bölcseink már régen. Már Plato[n] azt mondja, hogy minden ország-ban kellene lenni a tudósok egy osztályának, akik az élet gondjaitól menten csak az életbölcsességnek szenteljék életüket. Mert a legtöbb ember gondolatvilága csak az érzéki és ösztönös világnak tartalmakban való folytatása. Szent igaz. Mi a koponya?
A hátgerinc folytatása a csigolyák kitágulása által. Így a legtöbb embernél a koponya az ösztönös életnek tartalmakban való folytatása. August[e] Comte96 mondja, hogy az individualizmus a nyugat betegsége, mely emancipálni akarja magát a vezető hatalom alól. E betegségből nem fog mindaddig kigyógyulni, míg bele nem nyugszik abba, hogy egy tekintélyt el kell ismernie, míg a vallásban tekintélyt nem talál. Az erkölcs-tan egy őserdő, melyben nincsenek léniák, melyben az emberi szubjektív ösztönök
96 Auguste Comte (1798–1857) francia filozófus, a pozitivizmus rendszerének kidolgozója. Prohászka pontosan hivatkozott egyik leghíresebb tételére, miszerint az „individualizmus a nyugat betegsége”.
között, vallás nélkül, egymagunkban, mint patkányfogóban vesztjük el az irányt. Ma-gunkban állva, szenvedélyeinkkel nem bírunk, magasabb tekintélyek nélkül ösztöne-inkkel nem bír intelligenciánk. Csáp az, mely nem bírja az életet és rá van szorulva szolgálni egy diktáló tekintélynek. Ez a vallás. Kant kategorische Imperativja97 ez az objektív hatalom. Hiába figurázta azt ki a francia Staël „kategorische Imperativ vom preussischen Korporalstock”-nak,98 mégis kétségtelen, hogy a német katona minta-szerű kötelességtudása, törhetetlen hűsége és megbízhatósága, mellyel kitart minden körülmények között, az mind voltaképpen ettől a tekintélytől jön, ennek a tekintély elismerésének következménye.
Nem bízzuk magunkat az ösztönre, önmagunkban bízni ezek közepette nem lehet. Tekintélyre van szükségünk. Már a régi görögöknél is a delphii jósda, mely a Dionüszosz kultusznak volt helye, hol az ösztönös természet kultuszát űzték, mely-nél tele van a szenvedély pátosszal, már itt is keresték a tiszta tekintélyt, csak az nem volt még elég tiszta, olyan volt az, mint a must, mely még erjedésben van, de amelyből aztán végül is tiszta bor lesz. Mikor ott a jós a földnek lehétől valami extázisba jött és jósolt, már ott keresztülvonul mindenben a bölcsesség: gnoti se auton. Ismerd meg magadat. De igazi bölcsesség ez csak akkor lesz, ha az ember le tudja győzni önmagát és világosságot visz bele abba az erjedő anyagba, a mindennapi küzdésbe. De ki tegye ezt? Mi nem tudjuk. Ezt csak Isten teheti. Erős erkölcs csak isteni, csak vallási alapo-kon áll. Erre kell állania annak, aki erős erkölcsöt akar az életben.
A mostani korszellem jellege a relativizmus. Mi ez? Az, hogy nincs igazság, hanem ellenfogalmak vannak. De hisz így azokban nincs tulajdonképpen semmi tartalom.
Tehát a relativizmus az, hogy a szellemvilágban nincs tartalom és a szellemi élet csak a hasznosságra van utalva. Mi azonban jó, igaz, tiszta embert akarunk. Ő szerintük pedig erkölcsös az, ami hasznos. Ezt úgy hívják, hogy relativizmus. Miféle szellemi élet épülhet ilyen nyomorult zsombékon? Miféle épületeket – nem templomokat, dó-mokat – hanem vályogházakat lehet erre építeni? Ilyen felfogás mellett önkéntelenül azt kérdezi az ember, hogy miért legyek tiszta, ha az nem hasznos. Csak azt tenni, ami hasznos? Tessék így egy világot konstruálni, tessék így egy hadsereget, nemzetet vezetni! Mire kapcsoljuk így bele az alapvázakat? Nincs semmi ilyen, sem felettem, sem alattam. Ez a nihilizmus és ez annak másik formája, a bolsevizmus is. Mi a bol-sevizmus? Szenny, piszok az. A szegény orosz népnek Indiából vett betegsége, abból az Indiából, kiknek az erkölcse szerint csak szenvedjünk, lázadjunk, így éljünk és a végén hova iparkodjunk? A nirvánába. Mi tehát a legjobb? Semmit sem érezni. De hiszen ez az élet tartalmával ellenkezik! Ez csak piszok az agy világában, a vérben,
97 A „kategorikus imperatívusz”, vagyis a legfőbb morális törvény elméletét (miszerint embertársaink-nak csak jót, olyasmit tehetünk, amit mi is elvárunk tőlük) Immanuel Kant a Gyakorlati ész kritikája c. művében fejtette ki.
98 Madame de Staël (1766–1817) francia írónő. „Preußische Korporalstock” = porosz káplárbot. Pro-hászka más írásaiban is idézte ezt, például: ProPro-hászka Ottokár: Gondolatok a századvégi hódolatnak és a magyar katholiczizmus 900. jubileumának ünnepére. (1900) In: POÖM. XII. 76. p.
a szellemben, a kedélyben, az egész világban, vallási felfogásban. Mi ez? Hol van itt az erős küzdelem? A fejlődés gondolata? Be van mázolva ganajlével, piszokkal, még csak nem is mésszel.
Azt mondja Nietzsche: „es ist nicht auszuhalten”.99 A tisztesség elfolyik mind.
A biológiában a relativizmus szerint mi az alak? Valami pépszerű dolog. Mely szerint valami vagyok, valami, ami van, aztán nincs, aminek aztán alakja lesz ismét. Hol van itt valamiféle erő, reakció, az élet idege, ami azt mondja, akarok lenni. Az életnek és létnek alakja az akarat, nem az ész, hanem az akarat, az ösztönök, mert az ösztön is akarat, egy alsóbbrendű akarat. Vegyék azt most ebbe a pépszerű valamibe, ebbe a lészerű alakulatba, nyavalygásba, nyöszörgésbe! Lehet itt valami belőle? Ellenben hol vannak elvek, célok, értékek, tartalmak, törvények, mértékek, harmónia, csen-gés, ének, szellem, szépség, erő, öröm; dort ist auszuhalten. Ez a levegő, ahol élet van. Mert ott, abban a semmiben, abban nincs levegő, olyan az, mint mikor a madár mindent kap, csak a levegőt veszik el tőle, akkor vége, megdöglik. Éppen úgy, adhat-nak nekünk mindent, de vegyék el a szellem táplálékát, ami nekünk az élet levegője, elpusztulunk, végünk lesz, semmik se leszünk.
Harmadszor nekünk azért van vallásra szükségünk, mert az egész életnek összes pátoszát a vallás adja. Az első költők vallásos költők voltak. A zene, az építészet a val-lás szolgálatában állanak. Minden nagy pátosz is a valval-lásból van. A reneszánsz mellett mindig ott találod a vallást. Vagy Petőfi, amikor megírja a Talpra magyar-t, mi volt ez az emberben? Nyitódás, mely kitör minden bilincsből, börtönből, abszolutizmusból.
Mi ez a pátosz, mi ez a tűz az emberben? Honnan vegyük ezt az erőt? Ez az Isten az emberben. Ez valamiképpen a végtelenséget nyitogatja. Ez valami új lelkületeket ád és kölcsönöz az embernek. Ez a pátosz.
Hogyha az ember egész életével a végtelenség pátoszában áll és nemcsak ebben a nyárspolgári világban – mert mindenki az, aki túl szerény – hanem igenis itt most Kegyeteknek azt kell gondolni, hogy mi mindnyájan egy jövendő élet pitvarában ál-lunk, ebben az örök fejlődésben mi egyénileg vagyunk angazsálva,100 mert a szellem örökké él és ebben a pátoszban van valami, ami a reinkarnációban van, amit a ke-reszténység olt belénk, a halhatatlanság hite, ez a jövő élet folytatása, a keke-reszténység alapgondolata. Hol szívjam tele a lelkemet mindennel, ami nagy, erős és hatalmas, hol máshol, mint ebben a nagy hitben.
Tehát arról beszélünk, hogy a sír után is van élet. Csak lassan! Ennek a nagy gon-dolatnak megvilágítására csak egyet vegyünk elő. Kötelesek vagyunk elhinni, hogy életünket bizonyos ideálokért kötelességünk feltenni. Nem azért, mert katonák va-gyunk, hanem még inkább azért, mert nem is mer az, aki erre nem képes. Az ideális ember tud meghalni valami felsőbbért nem a közért, nem a hazáért, nem ezt értem itt, hanem önmagam becsületéért, mert önmagam méltósága az a kategorikus
im-99 „Ez elviselhetetlen.”
100 Angazsál = szerződtet, lekötelez, alkalmaz.
perativus, mely nekem ezt parancsolja. Magamért halok meg akkor is, mikor védek mást. Önmagam tisztességéért, a bennem lévő fönség erkölcsi magaslatáért. Nézzék, kedves testvéreim: sokszor halljuk azt, hogy valamiről azt mondják, hogy ez a világ erkölcsi rendje és amiről szintén sokszor hallanak, hogy le kellett törni Lengyelor-szágnak vagy MagyarorLengyelor-szágnak, de Isten igazságot szolgáltat. Ez naiv beszéd. Nem, ez nem erkölcsi rend, hanem akármi történjék, a szellem és lélek, a győzelmes szellem az, mely érvényesül. Ez az erkölcsi rend. Vagy például a vértanú meghal hitéért, meg-haltak a római császárok alatt vagy most itt a parlamenti pincékben.101 És azt kérdi valaki, hát nem jelent meg az angyal, az Isten, Ábrahám Istene, hogy segítsen? Nem ez az erkölcsi rend, hanem az, hogy a világban higgyünk mi, egy olyan rendben, mely szerint, hogy ha el is pusztulunk látszólag, akkor is győzünk.
Már most hol van a pátosz, ha nincs meg ez a hit. Én tisztelem azt az embert, ki nem azért, mert hisz, hanem csak azért, mert a törvény parancsolja, hogy el kell menni akár a halálba is, hát elmegy; de ez nem más, mint az orosz passzivitás, vagy a puszta szubordináció,102 mely azonban pusztán magában, egyedül csak butaság vol-na. Tenni valamit, mert a törvény azt parancsolja, abban csak úgy van észszerűség, hogyha azt az önmagamnak járó kötelességből teljesítem. A magam megbecsülése, ez itt a pátosz. Bármiféle erényt mindig önmagáért tegyen az ember. Ha tiszta vagyok, magamért vagyok tiszta. Ha nem hagyom magam megvesztegetni, magam becsüle-téért nem hagyom. Ez a nagy egoizmus az igazi idealizmus. Mert az első ember én vagyok. A királyt tisztelem, mert önmagamat tisztelem, mikor Őt tisztelem. Bármit teszek, mindig önmagamért teszem. Isten és én ... az egész vonalon. Hiszen ez em-berimádás! Istenítés! Istennel való kapcsolat! Igen, bennem van az Isten! És ezt imá-dom és szeretem. Ezek mind olyan fönséges, csodás perspektívák, hogy beleszédülve kérdezem, hogy igazam van-e? Vagy csak a retorika ösztöne ragad hegyről hegyre, örvényről örvényre? Nem. Ez kétszer kettő négy. Vagy így van, vagy semmi sincs.
Vagy nihilizmus van? Az egész végtelenségben valami Isten van, a morálisnak azt mondja: Ennek a morálisnak ilyen törvényei vannak mindenütt, a földön, a napsuga-rakban. Az győz mindenütt, felszívatja magát a napsugaras régiókba és józansággal, élettel telíti meg. Ez a mi nemes pátoszunk. Mi kell az embernek és az emberiségnek?
Megnyugodás? Én itt, amikor ma erre gondolunk, nagyon ajánlom ezeket az itt említett
Megnyugodás? Én itt, amikor ma erre gondolunk, nagyon ajánlom ezeket az itt említett