(1921. június.)
203Benárd Ágoston (1880–1968) eredetileg orvos, „keresztény” politikus, a Tanácsköztár-saság után több kormányban a népjóléti és munkaügyi tárcát viselte, ő írta alá 1920.
június 4-én a trianoni békeszerződést, mint a magyar kormánydelegáció vezetője.
1921. június 28-án választókerületi gyűlésen számolt be végzett tevékenységéről, külön kiemelte a numerus clausus kiterjesztésének igényét, hogy „a középiskolákban és az élet minden vonalán végrehajtassék”. A királykérdésben viszont nem akart határozot-tan állást foglalni, érezhetően azért, hogy ne veszítse el választói egyik csoportjának szimpátiáját sem. Prohászka a beszámoló elhangzását követően emelkedett szólásra.
Azért jelentem meg, hogy az én kedves Benárd Ágoston barátomat (éljenzés) meg-tiszteljem és a kegyetek szeretetébe ajánljam. Én is úgy érzek vele szemben, mint Hor-thy Miklós (szűnni nem akaró viharos taps és éljenzés) aki, mikor Benárd visszajött Párizsból, azt mondotta, hogy ezt nem fogom neki elfelejteni, ezt az áldozatot, ezt a nehéz utat, amelyet megjárt. A kormányzóval együttérezni, a kormányzóval egyet akarni, a kormányzóval együtt megtisztelni akarni: ebből mindenesetre kiveszem a részemet. (Lelkes éljenzés.) De hát itt nemcsak ezért jelentem meg, hanem azért is, mert a próféta azt mondja: Clama et necesse! Kiálts és ne szűnj meg! Világíts rá azokra az utakra, amelyekén járnunk kell, bátoríts egy olyan nemzet világában, ahol a kishitűség, a kislelkűség oly hamar megszállja az embereket. Mi kitűztük a keresz-tény nemzeti gondolat zászlaját. Hova? Mondhatom, kitűztük nem a sírunkra, mert hála Istennek, még nem temettek el, hanem kitűztük a nyílt sírnak felhányt hantjára.
És akik átérezték, hogy egy nemzet még csak egy lépésnyire van a haláltól, átérezték a vég rettenetes borzalmát, okvetlenül ráesküsznek arra a zászlóra, kitartanak ezen az
202 Ld. erről: Gianone–Klestenitz, 2017. 205. p.
203 MTI. Napi hírek, 1921. június 28. 11. p. (= Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára. K 428.) Rö-vid ismertetés: Világ, 1921. június 29. 3. p.; Nemzeti Újság, 1921. június 29. 2. p. (Az innen származó szövegváltozatokat dőlt betűvel tüntettük fel.)
úton, a magyar kereszténység, a keresztény magyarság mentésének útján. Mit akár az a sok front, a keresztény nemzeti pártok és ide számítom a kisgazdapártot is? Akarják a magyarságot talpraállítani, a Magyar Királyságot a szent korona felséges bűvkö-rébe beleállítani. (Lelkes éljenzés.) Akarják a szociális életet megreformálni, akar-ják a munkásságot keblükre ölelni. (Éljenzés és taps.) Akarakar-ják a félreértés füstfellegét szétoszlatni, boldogabb hont, hazát, nemzedéket akarnak ennek a sokat szenvedett magyarságnak. Hát mi ezt akartuk. És mit értünk él? Hogy a keresztény front egy-sége miért szükegy-séges, azt láthatjuk, látjuk, hogy a liberalizmus és a zsidóliberalizmus hogyan szivárog be a politikába, hogyan emeli fel a fejét – az ember szinte termomé-terrel mutathatja ki – egyre szemtelenebbül a parlamentben. [Hogy az egység a keresz-tény politikában miért szükséges, azt láthatják, mert csak a liberálisok szemérmetlen és fölemelt fejjel történő visszaszivárgására kell tekintenünk.]
Láthatjuk, hogy ott ideológok vannak, akik ezelőtt is voltak. Láthatják, hogy ott a szegényeket arról a bizonyos oldalról sohasem védik, hanem védik azokat, akik Ma-gyarországon igazán a legszegényebbek, legsoványabbak, a földönfutók, (derültség) akik egyáltalában Budapesten egyetlenegy házzal sem bírnak, akik a részvénytársa-ságokban, úgy látszik, egyetlenegy részvényt sem jegyeztek, (derültség) szóval az az áldott nép, amely a kultúrának vértanúja. [Jogrendről beszélnek és mozitulajdonosokat szeretnének védeni. A keresztényeket, akik a kultúra vértanúi, sohasem védik.] Láthat-ják, hogy a mi intelligenciánk is mennyire meg van fertőzve a zsidó liberális újságok titkos tatárjárásával, mert lehetetlenség, hogy ez a közönség nem évszámra, hanem évtizedszámra magába vegye azokat a gondolatokat, amelyek a kereszténységgel szemben a blazírt világnézetet tükröztetik, amelyek egyáltalában képtelenek felemel-kedni arra a nívóra, amely nívót a keresztény nyugat-európai kultúra megteremtett, amelyek képtelenek együttérezni velünk még akkor is, ha a hazáról beszélnek, még akkor is, ha magyar nyelv szeretetéről beszélnek, ha költőinket dicsőítik, de miféle költőket. Lehetetlenség, hogy egy olvasóközönség ne adja meg magát ennek a lélek-mérgezésnek, ennek az eszmény- és gondolateltolódásnak, hát mit gondolnak önök, hogy megbízhatom én Bródy Sándort Assisi Szent Ferenc életrajzának megírásával, vagy Szomaházyt és más ezeket az üstökűeket,204 ezeket a felséges lángeszűeket a kö-zépkori Isten kegyelméből való királyság ismertetésével? Képtelenek rá. Képtelenítik önmagukat ezeknek a nagy gondolatoknak felértésére, ezeknek a felséges értékeknek átérzésére, ha ilyen blazírt, lezüllött gondolatemlőkön, ha tintazsidóknak kalamári-sán élnek. (Úgy van!) [A zsidó faj képtelen a magasztos eszmék átérzésére, mivé lesz a keresztény magyarság, ha ilyen tintazsidók bölcsességein okul.] Nekünk meg kell
ér-204 Bródy Sándor (1863–1924) író, újságíró, drámaíró. Prohászka többször is elítélően emlegette a mun-kásságát, amelyben bizonyára döntő szerepet játszott Bródy zsidó származása. (Például a Vigadóban tartott 1920. júniusi beszédében is: Új Nemzedék, 1920. június 22. 3. p.) Bródy Gárdonyi Gézához intézett 1921 elején kelt nyílt levelében szóvá is tette, hogy a püspök néhányszor „kiszónokolta”. Ld. Z.
Szalai, 2005. 113–114. p. Szomaházy István (1864–1927) író, újságíró, humoros elbeszélések szerzője, szintén zsidó származású volt.
tenünk, mi az a sajtószabadságok megregulázása. Mélyen tisztelt közönség! Fehér-váron négy zsidó ment a püspöki palota alatt és én ezt tudom, mert hallottam vala-kitől, aki mögöttük ment, és jött mögöttük egy rikkancs, aki azt kiáltotta: Új Lap, Új Nemzedék, Nemzeti Újság, és az egyik azt mondotta: Ne kiabálj, fiam, tisztességes zsidó keresztény újságot nem vesz! Mélyen tisztelt keresztény közönség! Értik a szót, a sajtótörvény az én zsebem, az én adóm, a sajtótörvény az én tisztességes hűségem, hogy egyetlenegy fillért sem adok annak, aki megmérgezi lelkemet. (Lelkes éljenzés.) [A mi tisztességes hűségünk legyen a legfőbb sajtótörvény, hogy soha egy fillért sem adunk zsidó lapra.]
Éljen az egységes front, hallom mindenütt. Ki kell állni az egységes frontra, meg kell állni a helyünket és az egységes frontban folyton a nagy ellenséget kell látni.
Nemcsak Magyarországon ellenség a zsidó liberalizmus, hanem frontokban áll az egész világon a szociáldemokrácia, mely okvetlenül a kommunizmus sátorában ül, és okvetlenül a magántulajdont tagadja. Kell neki tagadnia a magántulajdont hirde-tő erkölcsi irányzattal szemben. Frontban áll az egész hitetlenség, akár zsidó, akár nem, frontban áll és mi az egész világ harcát vívjuk, amikor a letört Magyarország területén a keresztény zászlót lobogtatjuk. Nekünk tudnunk kell, hogy mindenünk-ből ki akarnak minket forgatni eseményeinkmindenünk-ből, hitünkmindenünk-ből, erkölcsünkmindenünk-ből, nemzeti érzésünkből, ki akarják a gyékényt rántani a lábunk alól. Látjuk, hogy mit csinálnak ezek az emberek a szabadságjogokkal? Hát ki ne akarna közülünk szabadságjogot?
De a szabadságjog emeltyű, amellyel az egész jogrendet tönkre lehet tenni. Ilyen szabadság nem kell. Mit használ a szabadság? A szabadság forma, minden a tar-talomtól függ. Mi van a mai sajtószabadság formájában? Nézzék azt a mételyt, azt a destrukciót, az utálatot, nézzék azoknak a szegény kuli rabszolgáknak verejté-két, amely ebben a sajtószabadságban ott rejlik, amely voltaképpen mindnyájunk malomköve. Ne beszéljünk sokat, hanem nézzünk a mi ellenségeinkre. Nézzünk és legyünk meggyőződve, ha össze nem tartunk, ha megint csak széthúzunk, ha a keresztény nemzeti kurzus igazán csak kurzus lesz, ha a keresztény nemzeti kur-zus igazán csak kurkur-zus lesz, akkor húzzák meg a lélekharangot felettünk. Nem lesz már az a nagy feltámadásnak zúgó harangszava, hanem a temetőbe indulásnak, a sírbatételnek síró-jajgató harangszava. Mi eltemetkezni nem akarunk, meghal-ni nem akarunk, azért a keresztény nemzeti front a mi programmunk, a keresz-tény magyarság a mi ideálunk, a mi egyik erőtartalékunk a magyar kereszkeresz-tény nép, a falu, a másik a mi nemzeti érzésünk, a mi inspirációnk. A mi ezt érezzük, ak-kor hiszek egy hazában, hiszek egy isteni igazságban, hiszek a magyar nép élet-revalóságában. De az isteni igazságosság sem használ nekünk, sőt kardját sújtja reánk, ha életre nem valóknak bizonyulunk. Hiszek a magyar hazában, a magyar nemzet életrevalóságában. A keresztény nemzeti egyesülés pártja ezt akarja. Áll-junk a frontra, mienk lesz, ha szenvedések, ha véres harcok után is a győzelem.
(Lelkes éljenzés és taps.)
A gyűlésen felszólalt még Slachta Margit, aki a nők politikai életben való jogosult-ságát hangsúlyozta, az Ébredő Magyarok Egyesületének képviseletében Budavá-ry László, továbbá Kontra Aladár, a kisgazdapártot képviselő Hir György, illetve a „disszidensek” nevében Jármy József.205
51. Interjú aktuális politikai kérdésekről. (1921. július.)
206A püspök Székesfehérváron fogadta A Nép tudósítóját valamikor 1921. június végén vagy július elején (ez utóbbi valószínűbb), rövid interjút adott, de viszonylag sok közéleti kérdésben kifejtette álláspontját:
– Lehet valaki liberális vagy konzervatív, bizonyára meg fog egyezni abban, hogy ne-künk egy erőteljes sajtóreformra van szükségünk, amely az erkölcsi kvalitások emelését szem előtt tartva, mégis jogi intézményekkel is akarja a dekadenciát kiirtani a sajtóvi-lágból. A sajtónak és a szabadságnak a legnagyobb baja az, hogy a tőke itt is uralma alá hajtja a kulturális tényezőket. A tőke pedig a kiadó felelőssége vagy felelőtlensége mel-lett mozdítja elő az ő érdekeit. A sajtószabadság reformja a tőke uralmával szemben az írók szabadságát és a gondolatközlés szabadságát akarja megvédeni és biztosítani úgy, hogy szem előtt kell mindig tartani, hogy mikor sajtószabadsági törvényekről van szó, ezek a törvények akárhogy ütnek végig a sajtó munkásain és tényezőin, tulajdonképpen mindig a sajtószabadságot akarják szolgálni, nem pedig azt korlátozni.
205 Budaváry László (1889–1962) eredetileg tanító, 1920-ban a KNEP jelöltjeként nemzetgyűlési képvi-selő, harcos antiszemitizmus jellemezte, az ÉME meghatározó személyisége, önálló szélsőjobboldali párt alakításával is kísérletezett. Az 1930-as években a nyilasokhoz is csatlakozott, de kiábrándult Szálasi programjából, szembefordult velük, és egy röpiratában „zöld bolsevizmussal” vádolta a pár-tot. Kontra Aladár (1877–?) református lelkész, több szélsőjobboldali mozgalomban is részt vett, 1920-ban és 1922-ben a KNEP jelöltjeként lett nemzetgyűlési képviselő, 1926-ban pártonkívüliként, a fajvédő párt támogatásával. Hir György (1888–1926) gazdálkodó, az első világháborúban tiszthe-lyettes, részt vett a nyugat-magyarországi harcokban és kapcsolatba hozták a különítményesekkel is. 1920-ban a kisgazdapárt, 1922-ben az Egységes Párt színeiben nemzetgyűlési képviselő, a frank-hamisítási ügy (ld. 139. sz. dokumentum) koronatanúja lehetett volna, de váratlanul elhunyt. Jármy József (1863–1926) pártonkívüli nemzetgyűlési képviselő, Szabolcs vármegye közéletének ismert személyisége. Disszidens = az egyik nagy kormánypárt (a kisgazdapárt vagy a KNEP) frakciójából kilépő, ugyanakkor mandátumát megtartó – átmenetileg vagy tartósan pártonkívüli – képviselő, az 1920–1922 közötti nemzetgyűlésben gyakori volt a mozgás a képviselőcsoportok között, a „disszi-densek” laza szerveződésű tömörülést is alkottak. Ld. erről pl.: Püski, 2019. 386. p.
206 Prohászka Ottokár püspök nyilatkozik A Nép-nek az aktuális politikai kérdésekről. In: A Nép, 1921.
július 3. 1. p.
– Ha valaki ebből a szempontból nézi a sajtótörvény tervezetét,207 akkor mindig kedvező, előnyös megvilágításban látja, és legfeljebb attól kell óvakodni, hogy a bün-tetőjogi intézkedések azt a célt, amelyet szolgálni akar, meg ne hiúsítsák. Sajtószabad-ság erkölcsi kvalitások nélkül nincs, mert a szabadSajtószabad-ság mindig magas erkölcsiséget tételez fel. Sajnos a mai dekadens világban éppen a kapitalizmus nyomása és az önzés túlhatalmaskodása miatt az erkölcsi kvalitásokat, mint egyedüli tényezőket, nem ve-hetjük számításba, hanem folyamodnunk kell a joghoz és a büntetőjoghoz, de amely-lyel – ismétlem – megint csak az etikát, tehát a szabadságot, és itt a sajtószabadságot akarjuk megvédeni.
– Ami az adótörvényeket illeti, most különösen a vagyonváltság tartja izgalom-ban az egész országot, és bármerre jár az ember, azt látja, hogy a nép, a gazdák sok aggodalommal néznek a vagyonváltság elé, kivált a kis- és törpebirtokosok, akiknél a vagyonváltságot csaknem teljesen elkerülendőnek tartom.208 A pénzügyminiszter maga is nagyon méltányolja ezeket az aggodalmakat, és amint látszik, fontolóra veszi, és revízió alá vonja a kezdet óta hangoztatott állásfoglalását. A nagybirtokosoknál ezek az aggodalmak nem nyilvánulnak meg ezzel az indulatossággal, de mindeneset-re jelentkeznek ott is. Bár véleményem szerint az ottani nehézségeket éppen a termé-szetben való leszolgáltatás által könnyebben le lehet győzni.
– Ami a munkásbiztosítási bíráskodásról szóló javaslatot illeti,209 ezt a nemzetgyű-lés és a magyar társadalom olyan érzelmű megnyilatkozásának tartom, amely viszont a munkásság részéről méltán kelthet bizalmat.
– A bíráskodást maguk a munkáskörök állítják be az arányos választási rendszer érvényesítésével, és ezáltal az egész bíráskodást a munkásság funkciója teszi.
– Ami a szociális politika gyakorlati érvényesítését illeti, arra nézve csak azt mond-hatom, hogy a kormányban is és a nemzetgyűlésben is megvan a jó szándék, sajnos azonban hiányoznak azok az előfeltételek, amelyek nélkül szociális politikát folytat-ni a gyakorlatban nehezen lehet, hiányoznak a megfelelő anyagi eszközök. Hiányzik a pénz, és a rettenetesen megcsonkított, szegény, kifosztott Csonka-Magyarország természetesen bármennyire szeretné, nem folytathatja azt a szociális politikát, ame-lyet gazdag és virágzó államok folytathatnak.
207 A Bethlen-kormány több alkalommal kísérletezett az 1914. évi sajtótörvény szigorításával, a sajtóviszo-nyok újraszabályozásával. Itt a még a Teleki-kormány által elkezdett törvénytervezetről volt szó, amely-ből nem lett törvény. (Az újságírók mellett nagyobb felelősséget rótt volna a szerkesztőkre és a kiadókra, a lapbetiltások ügyét a belügyminisztérium helyett a bíróságok hatáskörébe utalta volna stb.)
208 Az ún. vagyonváltságról szóló 1921. évi XLV. törvényt 1921. augusztus végén fogadta el az országy-gyűlés. Hegedűs Lóránt (1872–1943), a Bethlen-kormány ekkori pénzügyminisztere (1920 december – 1921 szeptember között) egyszeri, 25 %-os vagyonadó kivetését javasolta a gazdasági talpraállás megalapozásához, végül legfeljebb 20 %-os, földtulajdon esetében természetben is megváltható va-gyonváltságot állapítottak meg. A vagyonváltság terve miatt a kis- és középbirtokosok tiltakoztak, 1921 júliusában nagy gazdagyűlésre is sor került. A korábban elfogadott 1921. évi XV. tc. a lakossági bankbetétek, értékpapírok stb. vonatkozásában állapított meg vagyonváltságot.
209 A „munkásbiztosítási bíráskodásról” szóló 1921. évi XXXI. törvényről van szó.
52. Prohászka Ottokár: Keresztény felekezetek együttműködése. (1921. július.)
210A következő évi helyi „keresztény nemzeti naptár” számára készült cikkét feltétele-zésünk szerint valamikor 1921 nyarán írhatta, ezt követően jelent meg a kiadvány.
Prohászka cikke a felekezetközi (politikai) kereszténység melletti kiállás egyik ta-nulságos összefoglalása, amelyben a keresztényeknek saját egyházuk hitelvei szerinti buzgóságát, és a közéletben pedig az azonos értékrend szerinti szoros összefogását szorgalmazta.
Magyarország klasszikus példa arra, hogy hogyan lehet beleavatkoznia boldog-boldog-talannak egy ország belügyeibe. Ezt teszi a jeles antant, mikor nyakunkra küldi misz-szióit, mindenféle bizottságait, s szívhez szólóan meginti a pajkos nemzetet, hogy jól viselje magát, mert különben baj lesz. Ezt teszik a külföldi munkásszervezetek, mikor bojkottálnak, s szuverén akaratukat ránk diktálni akarják, ezt teszi a szabadkőmívesség Franciaország részéről, melyet azonban sikerült alaposan visszautasítanunk, mikor rá-olvastuk, hogy ha szabad a franciáknak bizonyos megbízhatatlan munkásszervezeteket feloszlatniok, akkor szabad nekünk is az aknavető s elzsidósodott szabadkőmíves pá-holyokat is feloszlatnunk; végre ezt teszi az „emigráns” bécsi és moszkvai társaság, mely telehazudja a világot, s ezzel a revolverrel vitézkedik ellenünk.
S ugyan honnan e kósza gyülekezetnek ez az egyértelmű akarása s támadása Ma-gyarország ellen? A vak is látja, hogy úgy a nemzeti, mint a keresztény-nemzeti irány-zat az, mely szálka a jeles szövetkezők szemében. Ezt akarnák ők mindenáron, akár a hatalmak medvetalpával, akár a patkány rágcsáló fogával tönkretenni, de éppen oly világos előttünk a mi kötelességünk, hogy e szemérmetlen s tolakodó elemekkel szembe szálljunk, s hogy minden erőnket összpontosítsuk, s csataélbe állítsuk, s ne-vezetesen, hogy a ker.[esztény] felekezetek összefogását is lehetővé tegyük a közös ellenség ellen.
Én hiszek az összefogás s együttműködés lehetőségében, s mindenütt hirdetem s sürgetem, hogy fogjon kezet minden, ami keresztény vagy keresztyén a szabadkő-mívesség, a zsidóság s a bolsevizmus világfrontja ellen.
Tisztában kell lennünk az iránt, hogy ez a kereszténység harca a destrukció s a föloszlás s a rothadás ellen. Tudjuk, hogy ki fog a küzdelemben győzni. Aki az emberi lelket ismeri, az tudja, hogy nem a nihilizmusé, nem a szkepticizmusé, s nem a lélekelsötétülésnek bármely fajtájáé lehet a győzelem, hanem hogy a pálmát végre is a hit, a lélekmegnyugvás s a nagy ideálok iránt való odaadás viszi el. Az is világos előttünk, hogy ezt a nagy csatát nem a gyűlölet s osztályharc, s nem a mammoniz-mus, s a vele karöltve járó tömegnyomor nyeri meg, hanem a szeretet s a magasabb
210 Fejérmegyei Keresztény Nemzeti Naptár, 1922. Székesfehérvár, 1921. 33–34. p.
etikai szempontok szerinti szintézis, ezt másképp úgy hívják, hogy kereszténység, s ezé lesz a pálma!
Addig azonban – s ez soká tart – harcolnunk kell, alávalóság, gonoszság, fon-dorkodás és alattomosság ellen nem elég, hogy az ember tisztességes és hívő legyen, hanem az is kell, hogy rajta üssön úgy a fenevadakon, mint a patkányokon.
S erre nézve mondom, hogy ebben a keresztény felekezeteknek is a bajtársak hű-ségével s megbízhatóságával részt kell venniök, s hozzátehetem, hogy hál’ Istennek, eddig ennek a bajtársi együttműködésnek volt is foganatja s sikere Magyarországon!
A felekezeteknek a politikai téren való ez az egyetértése s állásfoglalása egy percig sem jelent lehűlést a buzgalomban, vagy éppen hitközönyt a dogmákkal szemben.
Hiszen ha lehűlne buzgóságunk, s hitben közönyösökké válnánk, akkor már nem kalapács, hanem üllő volnánk, s akkor nem is bírnánk ellentállást kifejteni azon nagy nyomás ellen, mely hitünket s ideáljainkat összetörni készül. Ily ellentállásra csak azok képesek, kik ezt az ideális valóságot, mint szellemi világot magukban hordják, más szóval azok, akik hitből élnek. Hol vasmarkokba súlyos kardok kellenek, ott vi-lágító lelkületre s szikrázó érzületre is van szükség, különben a vasmarok megenged s a kard, mint ócska vas, porba hull. Tehát nemhogy közönyt, hanem ellenkezőleg, világító hitet s gyakorlati életet kívánunk küzdőinknek, enélkül nem bízunk bennük, tehát győzelmükben sem.
Erre a politikai ker.[esztény] együttműködésre kérjük föl a keresztény felekezete-ket. Amerikai részről sokat tervezgetnek s áldozatokat is hoznak a kereszténység ama nagy érdekét illetőleg, melyet a sz[en]t. írási szó jelez: egy akol és egy pásztor. Nagy-rabecsülöm azt az ideális irányt, mely e törekvéseket jellemzi, de a legszükségesebb most a keresztények politikai frontja.
Teremtsük meg ezt, s akkor a másik célhoz is közelebb jutunk, mert akik kitarta-nak a bajban, mint hű bajtársak, azok máris közelebb jutottak, s megértik egymást más téren is.
Egyesült keresztények frontja, ez most a jelszó.