(1919. december.)
46A cikk keletkezésének pontos ideje nem ismert, az azt közlő naptár alapján novem-ber második vagy decemnovem-ber első felére becsülhető. Prohászka ebben nemcsak hely-zetelemzést ad az akkori közelmúltról, hanem az újjáépítés feladatait is mintegy pontokba szedett program formájában gondolta végig. A program erőteljesen anti-liberális, zsidóellenes, a „keresztény Magyarország” gyors és határozott megterem-tésének igénye rajzolódik ki belőle, amit szociális elkötelezettséggel, az életszínvonal emeléséhez szükséges intézkedések szorgalmazásával kötött össze.
Magyarország a sír szélére került, nemcsak megfogyva, de megtörve is tekinthet le vesztének tátongó örvényébe. Beleszédül-e vagy megembereli-e magát, ettől függ sor-sa, s ez a döntés nála van.
Rémsokat vesztettünk s veszítettünk; gonosztevők s hóhérok kezeibe estünk, kik förtelmesen gázoltak életben, vérben, a nemzet verejtékében s Magyarország becsü-letében, akik a nemzeti vagyont pazarolták, s minden értéket pocsékká törtek, úgy, hogy megbecstelenítve s lerongyolódva állunk szégyenszemre a világ előtt. Láthattuk s megtapasztalhattuk, hogy a szép szavak s a nagyhangú szólamok mögött, melyek szabadságot s boldogságot ígértek, mily szolgaság s hazugság rejlett, s hogy akik az ilyen szópuffancsokból teleszedték a szájukat, mint tudtak kivetkőződni minden tisz-tességből, sőt emberségből. A szociáldemokrácia borzasztó bűne volt, hogy gyön-geelméjűségében fokról-fokra süllyedt, s végre is nem szégyellte a kormányt öt-hat zsidónak, Kun-Kohn, Szamuely, Böhm, Landler, Hamburgernek kezeibe letenni. Ol-vassátok át e neveket s gondolkozzatok egy kicsit, a magyar nép szabadságharca-e vagy nem inkább őrülete s tébolya volt-e az a rémuralom s kapkodó kegyetlenkedés, melynek élén ily nevek görbélnek?
46 A Katholikus Népszövetség Naptára 1920-ra. Bp., 1919. 11–13. p.
Mi volt ebben magyar, mi volt ebben keresztény?
Az egész véres hepciáskodás azonkívül tele volt a kereszténység gyűlöletével. Első dolguk a népbiztosoknak a vallásszabadság megcsúfolása volt, amennyiben a val-lást az iskolából kizárták, a szerzetesrendeket eltörülték, a kórházakból a betegápoló apácákat kikergették, a papokat hitehagyásra csábították. Azt mondták, hogy vallás-szabadságot adnak, ezt a vallásvallás-szabadságot azonban úgy magyarázták, hogy szidták, káromolták, gúnyolták a vallást. Kunfi (Kohn)47 közoktatásügyi népbiztos legfonto-sabb teendőjének nézte, hogy otromba támadásokat intézzen a kereszténység ellen;
ebben a portékában utazott városról városra, s még annyi finom ízlést sem tanúsított, hogy legalább mint zsidó tartózkodott volna a kereszténységnek pellengérre állítá-sától. Mert a zsidók tudnak érzékenyek lenni, de mások érzései iránt nincs érzékük.
Ugyan mily jajveszékelés támadna Szalonikitől Trondjemig a „művelt világban”, t.i.
a zsidó sajtóban, ha egy katolikus vezérférfiú, hogy ne mondjam, egy püspök utaz-ná be az országot, hogy szidja a zsinagógát?! Isten a megmondhatója, aki a lelkeket is tudja mérni fonttal, hogy mindezen alávalóság révén mily károkat szenvedtünk erkölcsiség, lelkiség, emberségesség tekintetében, s mily romlottság, durvulás és alá-valóság szállta meg főleg a felcseperedő nemzedék lelkét.
Hát bizony ez a pokol nem az Istennek világa, de nem is embernek való világ!
S azért borzalommal fordulunk el tőle, s a mélységből megalázott dölyfünk, elrontott világunk, megszégyenített hazánk s szegénységünk s ínségünk mélyéből kiáltunk föl Istenhez: Uram, könyörülj rajtunk, s szabadíts meg átkunk s visszavonásunk végzeté-től s ellenségeink kezeiből! Tévelyek, agyrémek, bűnök rabságába estünk, végzeté-tőled vár-juk szabadulásunkat!
Tőled; de hozzá kell látnunk magunknak is, s nyakára kell hágnunk a végveszedelem szörnyének, mely már az utolsó karikában göngyölődik ránk s megfojtással fenyeget.
Az egész népnek, mint egy férfinak föl kell állnia s védekeznie! Mert most van ideje az eszmélésnek, a véres lidércnyomásból való felocsúdásnak, most van ideje a nagy lel-kiismeretvizsgálatnak, melyet mindenki maga végezzen, hogy lássa, mi a bűne s baja a magyarságnak, a társadalomnak éppenúgy, mint az egyeseknek, hogy mit kell ten-nünk, mit kerülnünk az élet kegyetlenségének enyhítésére, a gazdasági különbségek kiegyenlítésére, s egy boldogabb Magyarország feltételeinek megteremtésére!
Teendőink. Az első az volna, hogy eszméljünk rá a szenvedések keménységével arra a csalásra és szemfényvesztésre, melyet a szabadság jelszavával űztek. Első dol-guk volt Magyarország keresztény jellegét eltörülni, s a népet vallásából s hitvallásos iskoláiból kiforgatni. Joggal kérdezhetjük: ez-e a szociális haladás? Ez-e a munka jo-gos bérének kivívása? Ez-e a proletárok osztályérdekének, lakásügyének és jobb ház-tartásának rendezése? Ez-e a társadalmi fejlődés előmozdítása? Hej, itt bizony nem a gyárból, nem a konyhából, nem éléstárból s pincéből fúj a szél, hanem a
szabadkő-47 Kunfi Zsigmond (1875–1929) újságíró, irodalmár, szociáldemokrata politikus, 1918-ban a Károlyi-kormány minisztere, a Tanácsköztársaságban népbiztos, de már 1919 júniusában lemondott és szem-befordult a diktatúrával, Bécsbe emigrált. (Kunfi nevét még az apja magyarosította Kohn-ról.)
míves páholyból! Hát így néznek ki az internacionálé hősei, kötényesen, kalapáccsal kézben s a mogendoved hat szarvával homlokukon?48 Ez bizony nem tiszta munka.
De hogy is legyen tiszta munka ott, hol Krisztus, a vallás s a keresztény Magyarország ellen sorakoznak?! A sajnálatos a dologban csak az, hogy a szociáldemokrácia az az elefánt, melynek hátán a világreformerek nyargalnak. Vajon hordozza-e még ezentúl is ez a nemes állat a nemtelen terhet és meddig?
Ez a teherhordozás különben az ő dolga, a mienk pedig az, hogy e vallást s ke-reszténységet sikkasztó áramlatnak gátat vessünk. Komoly vallásosságot s gyakorlati kereszténységet sürgetünk. Társadalmunk eddigi kereszténységével senki nem lehet megelégedve. Ez a nálunk divatos kereszténység inkább szó és szokás, de nem élet s valóság volt; inkább valamiféle tiszteletben tartott hagyomány volt, melynek a kuc-kóban került házi oltár is, de az élet nagy nyilvánossága nem törődött vele. Becsüljük meg s mentsük meg e kincset, melyből népünk s országunk él. Állítsuk bele ez őserőt iskoláinkba s intézményeinkbe s csak oly képviselőket válasszunk, kik igazi kereszté-nyek, s kik vérükkel s életükkel is készek megvédeni s biztosítani legelső életföltéte-lünket s erőnk s bizalmunk isteni forrását.
Második teendőnk a gazdaságilag életképes Magyarország kiépítése. Ehhez munka, eszély, szorgalom, takarékosság kell. Nem pénzimádás, hanem a föld s a munka szere-tete. Élni s boldogulni akarunk; ezt csak úgy fogjuk elérni, hogy ha mindenki két kézre fogja meg a munkát s ha talajt, s azzal hazát teremt a lábai alá. Magyarország a magya-roké legyen, de csak munkás magyamagya-roké lehet. Ha a magyarok munkások nem lesz-nek, hazájuk idegeneké lesz, s ők maguk hazátlanok lesznek. Az ál-liberalizmus, mely 1867 óta csillogó ködöt borított a mi neves politikusaink agyára, a pénz és gazdagság varázsát terjesztette, s ezáltal nem a munkának s az erők kifejtésének, hanem a szédel-gésnek s világraszóló csalásnak egyengette útját. Kártyavárakat épített aranyos kártyák-ból magyar tökfilkók számára, a sápot pedig elszedték mások. Félre ez ostobasággal!
A munka akarjuk megteremteni, nem pedig milliókat egyesek zsebébe csúsztatni.
Erre a célra akarunk szervezkedni, akarjuk a szociális államot létbe hívni. S ez volna harmadik teendőnk. Több igazságot, a munka jogait, s az életviszonyok igazsá-gosabb rendezését akarjuk. Minden hivatásnak s osztálynak s állásnak megvannak érdekei, s ha azokat igazság szerint érvényesítjük, s egymással kiegyenlítjük, azáltal az összesség javát s boldogságát szolgáljuk. Szervezkedést akarunk az egész vona-lon s érdekképviseletet. Fogjuk össze az erőket, hogy kifejlődhessenek. Védje meg mindenki a magáét, de ugyanakkor rendelje alá a magáét is az egésznek, s hozza azt összhangba az igazság s méltányosság követeléseivel.
Azután száműzzük magunktól az erőszak, a megtorlás s az osztálygyűlölet ala-csony gondolatait s érzéseit s tiszteljük meg önmagunkat a felebaráti érzések, az em-beri jogok s a társulás szabadságának elismerésével. Nincs szó közöttünk arról, hogy
48 Mogen Doved = Dávid csillaga, a zsidó vallás jelképe, illetve ortodox zsidóknál régen imádkozáshoz használt fényforrás. A szocialista-kommunista mozgalommal kapcsolatos emlegetése a zsidóság meg-bélyegzésére szolgáló antiszemita szóhasználat.
egyik elnyomja a másikát; nincs szó reakcióról és megtorlásról. Megértést, jóakaratot s erkölcsi lelkületet viszünk magunkkal az életbe, az üzletbe, a gazdaságba is, min-denhová, hol emberrel találkozhatunk. Ismerjük fel minden felebarátunk arcán a ve-lünk való hasonlatosságot, ismerjük fel, hogy testvérünk.
Ez az a lélek, melytől a nemzet még új életre ébredhet, mely a boldogulás s a nemzeti föltámadás reményét élesztheti benne. Ez a lélek él s dolgozik bennünk. E lélek áldása le-gyen rajtunk s törekvéseinken; akkor Magyarország megint csak s mégis csak lesz … lesz!