(1920. december.)
179Prohászka a város, illetve az ott szervezkedő „keresztény” egyesületek meghívására látogatott Nagykanizsára, ahol impozáns fogadtatásban részesült. Két beszédet is tartott egymás után, egyet az Úrasszonyok Kongregációjában, egyet pedig a helyi Polgári Egylet nagytermében december 11-én. Mindkét alkalommal nagy tömeg volt kíváncsi a beszédeire, utóbbi szövege megjelent a helyi sajtóban:
Köszönetét fejezi ki Nagykanizsa keresztény közönségének a meghívásáért. Missziója a fölvilágosítás, mely egyet akar, hogy a magyar keresztény lélek felébredjen igazi öntudatának magaslatára. Meg van győződve arról, hogy manapság mindenki köteles arra, hogy a legjobbat adja, hogy a lelkét adja, hogy a szívét tárja fel, s hogy itt Ma-gyarországon a legfontosabb és mondhatnám, sorsdöntő órákban, mint egy ember, mint vas, fal és acél álljunk, mert csak így gőzünk, keresztény testvéreim.
Amit mi most megélünk, nem máról holnapra való válság, hanem egy óriási nagy probléma, melyben a magyar nemzeti géniusznak csak tiszteletreméltó szerep jutott.
Ez a probléma nagy világ-, nagy kultúrprobléma is. Ezt meg kell oldani, és ha ke-rül vérbe, keke-rül nemzedékek hekatombáiba, akkor is meg kell oldani. Ez a probléma a keresztény nemzeti kultúra problémája.
179 Prohászka püspök Kanizsán. In: Zalai Közlöny, 1920. december 12. 1–2. p.
A világháború előtt egy sötét, öreg esten elindult egy hatalmas angol hajó, a tech-nika és mechatech-nika csodája az óceánra és már közel volt az amerikai partokhoz, ami-kor a tenger egy láthatatlan jéghegyébe ütközött, amely lyukat fúrt bele és a hajó elsüllyedt. Ennek a hajónak Titanic volt a neve. Ez a hajó szimbóluma volt a nyugati kultúrának, s megmutatta azt, hogy eszméink hajója az egész európai kultúra meg van fúrva. Vagy meg kell fejelnünk, vagy fejjel le fog bukni.
A kultúra haladó. Nem ijedek meg a problémától. Egyiptom, Asszíria, Babilónia, Arábia, Hellasz kultúrája is megdőlt. Úgy látszik, most rajtunk van a sor.
De én mégsem azért jöttem, hogy eltemessem a kultúrát, hanem azért, hogy a lel-kiismeretet felrázzam. Ne bízzatok semmibe: Elsősorban ne bízzatok az emberekben, az észben, csak a technikában, a történelem ígéretében, a vérben, szenvedésben.
Azt látjuk, hogy az egész világ egy nagy szemétdomb, és csak a Krisztus kegyelme, isteni ereje, missziója képes újraéleszteni.
Ez az Immaculata ünnepje is figyelmeztet arra, hogy az emberiség vére fertőzött.
Vérbajosok vagyunk erkölcsileg, a bűn fullánkja belénk van szúrva és öl.
Mi ez a fullánk? Az eredendő bűn. Nálam ez kérem, már nem hit, hanem a világ-háború, forradalmak után meglátás, tapasztalás.
Mikor Isten a földre jött, keresett egy embert, aki nem fertőzött, aki nem vérbajos, aki a régi isteni gondolatnak a képe és az Immaculatában találta meg.180
Akarunk krisztusiak lenni? Ne bízzunk az emberekben.
Nem a pesszimizmus diktálja ezt belőlem, hanem mert evangéliumos ember va-gyok, és az evangélium cáfolat mindenre, ami emberi. Én Isten kegyelme nélkül, Isten ereje nélkül nem tudok semmire menni. Minden kultúra, ha igazi, Isten kegyelméből való kultúra. Ha ezt elfelejti az európai emberiség, vége a kultúrájának, mert elfelejtette a tervet, amely szerint felépítheti azt. Aki ellöki magától a kereszténységet eszményeivel és eszközeivel, az fény helyett piszokba akar járni, és ezt úgy hívják, hogy bolsevizmus, kelet tébolya, a szibériai puszták lehelete. Vigyázzatok, felénk is csattogtatja a fogát.
Nem lehet a kultúra fölséges dómját másképp megépíteni, csak ahogy Krisztus mondta, csak ahogy a nagy mester a világba állította.
Mi is letértünk erről az útról. Ez a mi végzetünk. Ezzel kell tisztába jönnünk, ha fel akarjuk építeni nemzeti kultúránkat. Azért jöttem ide, hogy önök világosan lás-sanak, következetesen, szentül haladjanak, és rátegyék lelküket e problémára, vagy ezzel győzünk, vagy végünk van.
Nem tesz különbséget katholikus, református és evangélikus kultúra között, bár már a 13. századtól meginduló reformáció és revolúció descensio181 volt az igazi ke-resztény kultúrától.
Nem szabad a kultúra lelkét megélnünk, mert ha a lelke meghal, vége van. Lehet a hüvelye akkor bármily virágos is, belül üres, tehát aki hisz igazán, tehát aki nem
180 Immaculata = „szeplőtelen”, utalás Szűz Mária személyére.
181 Itt: leválás, elszakadás.
keresztény szíve szerint, aki nem él erkölcseiben keresztény életet – az a nyugati kul-túrának sírásója.
Ha igazán akarjuk a nemzeti kultúrát, benn kell maradnunk a középkori hitben.
Nem kell gondolni, hogy ez idejét múlta. Középkori kereszténység az igazi kultúrá-nak lelke, és amíg az él bennünk, ne féljünk még a szibériai tébolytól sem. Inkább le-szünk vértanúk, de hittagadók soha. A halál sokszor győzelem a fizikai romlás felett.
De mi nemcsak keresztény, hanem nemzeti kultúrát akarunk. Ez is tönkrement.
Nem vagyunk magyarok, mert a régi hagyományok és nemzeti szellem hidegen hagy minket.
Nemzeti kultúra csak úgy lehet, ha bennünk él, és átérzett, meleg, lelkes életté válik.
A magyar nemzeti közélet igazi betegsége: a gazdasági leromlás és a szellemi ki-sajátítás. Minket kisajátítottak mindenből. Akik teszik, nyelvünkön beszélnek ugyan, de ha szellemüket beszívják, romlásunkat szívjuk be.
Aki a destrukciónak hódol, aki nem radikális keresztény, ne beszéljen keresz-ténységről, se Magyarországról. Ez a magyar probléma. Hogy a magyar nem magyar.
Hogy nem érti meg az óriási veszedelmet. Hogy a magyar föld nem a magyar népnek kamatozik. Hogy a magyar szellem a rajta ülő szíriaiak gyeplőparipája.
Testvérek! Itt valami nagy mérgezés történt. Valami bűvölés folyik, melynek mi va-gyunk az áldozatai. De ne gondolják, hogy valami nagy antiszemitizmust prédikálok.
Elfogadom, hogy a zsidóknak van kultúrája. Nem akarom, hogy ne boldoguljon, csak azt akarom, hogy rajtam ne lovagoljon. (Úgy van. Úgy van.)
Nem lehet társadalmi problémákat úgy megoldani, hogy százados tényezőket egyszerűen kidobunk. Nem lehet a gazdasági életet máról holnapra megváltoztatni, sőt egy kooperációt akarok, minden tisztességes elemnek, amely az országban van, a kooperációját, de ebben a keresztény kultúra vezessen.
Antiszemiták vagyunk abban az értelemben, hogy nem akarjuk magunkat meg-gyilkoltatni, hogy végre is ismerjék meg a határt a jövevények, hogy meddig illik ter-jeszkedni egy vendégnek, aki nálunk otthont talált s jegyezze meg, hogy a keresztény kultúra boltjai alatt lakik, melyeket nem ő épített.
Ha ilyen öntudatos fellépéssel állunk a keresztény regeneráció szolgálatába, a zsi-dóságnak is el kell ismernie, hogy: ezeknek igazuk van. Ha ezt elismeri, méltányos és igazságos tud lenni, akkor ennek a fajnak a kooperációját is bizonyos értelemben, bizonyos mértékben elfogadom.
Rázzuk fel az elaltatott, elbódított közönséget és értessük meg vele, hogy itt két kultúra harcáról van szó. Dolgozhatunk ezekkel együtt, de a körmükre vigyázzatok!
Ébredő magyarok legyetek!
Aki ilyen bátor szót kimond, sokan lemosolyogják: fanatizmusnak, radikalizmus-nak mondják. Én is megkaptam ezt. De anradikalizmus-nak a kegyelmes úrradikalizmus-nak azt válaszoltam:
– Oly tohonya, lomha, érzéketlen ez a magyar nép, hogy ezt nemcsak ébreszteni, hanem a csípőjébe a lelkesedés sarkantyúját kell belevágni, mert különben a turáni paripa itt Európában vén gebe lesz.
Ébredjetek, míg nem késő! Legyetek észrevevők, figyelők, saját érdekeiteket meg-óvók.
Mi az ébredő magyarokkal csak ezt akarjuk, és elítéljük fiatalemberek meggondo-latlan cselekedeteit.
Ébredjen a magyarság ez utolsó öntudatára, gazdasági inferioritására.182 Emellett azonban még szükségünk van erkölcsi acélosságra, gentlemanségre, becsületesség-re. Mindenki hordozza szívében a megbízhatóság láthatatlan rendjelét. Ha ebben a mocsárban piszkos is lesz a lábunk, csak a kezünk tiszta maradjon. Sajnos, így üres marad a zsebünk is.
Ha a magyar közönség át van hatva ezektől a gondolatoktól, akkor a Titanic szim-bóluma lehet a süllyedő nyugati kultúrának, de nem a keresztény magyar kultúrának.
A léket megkaptuk mi is, de él bennünk a restauráció lelke.
Ez a magyar szó. Ez a kanizsai végvárnak való szó. Ez a keresztény eszmékért lel-kesülő embereknek való szó.
Úgy hiszem, önök is azt mondhatják, amit Clemenceaunak mondtak egyszer El-zászban. Elnök úr franciául beszélt, megértettük.
Kanizsai közönség! Én magyarul beszéltem. Remélem, megértettek.