(1920. március.)
109A püspök számos írásának, beszédének hangvételét jellemezte a vigasztalás és a báto-rítás igénye a bekövetkezett nemzeti katasztrófa következtében. E cikkének megírását is egyértelműen ez az igény motiválhatta, összekapcsolva a politika tartalmának és stílusának megújítására vonatkozó elképzeléssel.
A felületes szemlélők a nagy nemzeti katasztrófáknál csak keseregni s zúgolódni tud-nak. Fölhányják égnek-földnek, hogy hát kellett ez nekünk, mi mindent vesztettünk, dicsőség helyett nyomorúságot és gyászt arattunk, mindenben visszavetve néppusz-tulásunk felé támolygunk. Az ilyenek a szenvedés nagy fontosságáról, nemzeteket ébresztő hatalmáról, a nemzeti letargiának parlagait felszántó hivatásáról fogalommal nem bírnak; ők a rosszat rossznak nézik, s a rossz alatt fakadó jót nem látják.
Pedig az a jó ott van a rossz alatt; sőt, nem volna ott, ha az a rossz, a baj, a szenve-dés, a fájdalom nem borulna rá. A szenvedésnek a nemzetek életében mentő szerepe van, a fájdalom nyomában éledés, a megalázás nyomában öntudatos ébredés jár. Akik a nemzeti lélekben hisznek, azok tudják, hogy a szenvedés kimélyíti a lelket, azok tudják azt is, hogy nemzeti élet régi formáinak letöréséből izzóbb, erőteljesebb élet fakad, azok hiszik azt is, hogy a nemzetek kálváriája nem arra való, hogy letörjenek s elenyésszenek, hanem hogy mélyebb hazaszeretetre tegyenek szert, hogy izzóbb lé-lekkel ragaszkodjanak a röghöz, hogy szenteltebb fájdalommal tapadjanak minden emlékhez s hagyományhoz, szóval azért szenvedtünk, hogy a szenvedésben megtisz-tulva s megnemesbülve s megifjulva új életre keljen a nemzeti lélek!
Nagyobb s szebb célt nem tűzhet maga elé semmiféle élet, tehát a nemzet sem, s ha ezért szenved, akkor ez a szenvedés végleg nem veszteség, hanem nyereség.
Ezt akarjuk hinni, s úgy akarunk ezentúl dolgozni kultúránkon és politikánkon, hogy a szenvedés által fölélesztett több lélek s az öntudatra ébredt nemzeti érzés ural-kodó s alakító hatalommá legyen köztünk. Szét kell szakítanunk a hazugságok s lát-szatok hímes fátyolát, ki kell dörzsölnünk azt a mámort, mintha keresztény s nemzeti életünk lett volna. Bizony nem volt az sem keresztény, sem nemzeti, hanem keresz-ténység nélküli nemzetietlen tengődés s vergődés volt az egész. Hál Istennek, hogy
109 Gödöllői Híradó, 1920. március 31. 1. p.
mindez mind csődöt mondott. Csődöt a politika erkölcse nélkül, csődöt a kultúra, mely külsőleg látszatos, de belül sírgödör volt; csődöt mondott a politika, mely tele volt erőszakkal és korrupcióval, csődöt a pénzszomj, a milliók halmozása, a pénzes-zsákok telítése, mely a tisztességet számba se vette, s a boldogságot meg se közelítet-te. Csődöt mondott a hazugság diplomáciája, mely külre sima, befelé pedig tele volt önhittséggel s pöffeszkedéssel. De hogy ez mind csődöt mondjon, s hogy a történeti s állami s társadalmi hamis istenek letörhettek, az mind vérbe, könnybe s szenve-désbe került, de ne sajnáljuk, hogy került, s miután megadtuk az árát becsületesen, tartsuk magunktól távol az átkoknak újabb közeledését felénk!
Akik annyira szenvedtek, azok szeressék meg a meggyötört életet s szeressék azt meg úgy, hogy a szenvedések keserve s átka a nemzeti élet föltámadásában édesüljön ki s örömmé változzék el benne. Akkor jól szenvedtünk s ugyancsak jól jártunk.
28. Nyilatkozat a keresztény politikáról. (1920. április.)
110Az Újság körkérdést intézett a „keresztény politikai világ vezéreihez”, azzal kapcso-latosan, hogy mit is jelent szerintük pontosan az akkoriban lépten-nyomon han-goztatott „keresztény politika” és a „keresztény kurzus”. Huszár Károly, Friedrich István, Kovács J. István, Giesswein Sándor111 és mások mellett első helyen Prohászka nyilatkozatát közölték:
– A keresztény politika a keresztény alapelvekre felépített állami élet, amely úgy kulturális, mint gazdasági téren levonja az erkölcsi elvekből a konzekvenciákat.
A keresztény politikát nem lehet csak absztrakt elvek szerint csinálni, mert a tárgyi szükségletek diktálnak. Ezeket az elveket a lehetőség szerint kell megvalósítanunk, de sohasem az elvek elhomályosításával!
– A keresztény kurzust az ellentétekből lehet megismerni. Az egész európai élet-ben érezhető volt a lesiklás a keresztény erkölcsi alapról. Ez a háború utáni
forradal-110 Az Újság, 1920. április 18. 2. p.
111 Huszár Károly (1882–1941) eredetileg tanító, „keresztény” politikus, 1919 novemberétől 1920. már-cius 15-ig miniszterelnök, később jobboldali politikai mozgalmak támogatója, képviselő. Kovács J.
István (1880–1965) református teológus, 1920–1922 között nemzetgyűlési képviselő, rövid ideig a kultusztárca államtitkára, a református közélet ismert egyénisége. Giesswein Sándor (1856–1923) pápai prelátus, a keresztényszocializmus egyik magyarországi megalapítója és szervezője. 1919 után több kérdésben is szembe került Prohászkával. Pl. a numerus clausust, és az azt igazolni hivatott sta-tisztikai számítgatásokat mélyen elítélte (vö. pl. Kovács M., 2012. 104. p.), Prohászkával ellentétesen szavazott a testi büntetést engedélyező „bottörvény” kapcsán is, vagy azt vallotta, hogy a keresztény-szocializmusnak önálló politikai iránynak kell maradni, s nem szabad hatalmi pozíció érdekében pártfúzióba belemenni, ragaszkodott a polgári-liberális értékekhez. Prohászka ez utóbbi felfogását mélyen elítélte, ld. pl.: Prohászka-napló, 2013. (1919. november 9.)
makban vérlázítóan jelentkezett és fölkeltette a reakciót, a keresztény elvek melletti állásfoglalást és azok érvényesítését.
– Az egész problémának a súlypontja a hitetlenségnek irányában kereshető, amelyet nem a szociáldemokrácia, hanem a hitetlen tudomány, különösen a természettudo-mánnyal kapcsolatos filozofálás képvisel. Míg az egyetemeken a tanszabadság megőr-zése mellett nem lehet erős képviselete a keresztény restaurációnak, míg a szellemi kul-túrvilágban nem tudnak hatalmas tekintélyt adni ennek az iránynak, addig a politikai és gazdasági akció, amely keresztény elveken indul el, teljes sikert nem arathat.
– Az egész probléma az emberi életet elveiben és alapjaiban érintő és reformáló irányzat.
29. Prohászka Ottokár: Aranyat a haza oltárára. (1920. április.)
112Prohászka lelkesen karolta fel azt a mozgalmat, mely az 1919–1920 fordulóján súlyos ellátási gondokkal küzdő, elszegényedett társadalom megsegítését célozta, s melynek keretében a MOVE nőcsoportja az elértéktelenedett pénz helyett az ékszerek, drágasá-gok gyűjtését, azon pedig élelmiszerek és ruhaneműk beszerzését célozta.113 Az akciót több alkalommal is támogatásáról biztosította, ennek jegyében született alábbi cikke is:
Nagyban folyik az országban az arany-, ezüst- és drágakőgyűjtés. Egyetlen lappél-dányban 6–7 ilyen hirdetést is olvasni. Ugyan mi célból? Az ország még nem oly rongyos, hogy a nyomor vámszedői ne szedjenek róla valamit, amiből hasznuk lehet, s ahol a korona értéke már majdnem megszűnt, van ott még arany és ezüst, melyen nyerészkedni lehet.
Nos, ha a kíméletlen arany- s ezüstszomj utolsó értékeitől fosztja meg az orszá-got, s fel tud még fedezni kincset, melyekkel uzsorázkodhassék, vajon ne keresse fel a honmentő szeretet a régi gazdaság utolsó maradványait, hogy e felhajtott hideg kinccsel a csőd felé iramodó államnak segítségére siessen, s valutánkat alátámassza.
Ne tegyen-e meg mindent, hogy kenyeret s élelmet vegyen, melyet a lerongyolódott koronán venni már alig lehet, s hogy mind, az adakozókra áldozatra készségével, mind az éhség e nagyböjtjébe beállított élelmiszerrel az elcsigázott nemzedékbe ismét reményt és vigaszt s mindnyájunkba kitartást s bátorságot öntsön?!
Most a MOVE áll be aranykeresőnek s aranygyűjtőnek! Nem venni, hanem kapni akar aranyat, s azt nem a maga hasznára, hanem a legszegényedett Magyarországunk számára.
Kenyeret aranyért – ez volt a jelszó már hónapok előtt: bár értették volna meg akkor, hány kilogramm arannyal többünk volna most, melyet azóta már
kicsempész-112 MOVE, 1920. április 25. 1. p.
113 Erről írt Prohászka vezércikket Aranyat kenyérért! címmel: Nemzeti Újság, 1920. február 1. 1. p. = POÖM. XXII. 222–225. p.
tek! Azóta ez a jelszó sikító vészkiáltássá lett, melyet, ha most sem hallunk meg, hát meghalunk!
Mi mindenre van szükségünk, mi mindenben ínségeskedünk, s ezt mind külföld-ről kell behoznunk. Részben, mint alamizsna folyik be, s Magyarország röstelked-ve nyújtja ki tenyerét a könyöradomány után, s koldusmódra ajánlja föl gyermekeit a semlegeseknek. Hát ami így jut, ami így csepeg, ha nem is csurog, az is jó: de mi mindenre nem telik ezúton, s azt mind venni kell pénzen, koronákon, melyeknek alig van értékük, s így még jobban elértéktelenednek. – Nyersanyagot kell behozni, s azt mesés koronaösszegeken megfizetnünk. A békedelegáció neullyi-i tartózkodá-sa havonkint 1,700.000 K-ba kerül.114 Ha pedig mi akarunk itt valamit eladni, azt idegen pénzek csekély összegén veszik meg: így pl. hat hollandi forinton a budafoki pincékben hatvan palack bort vesznek, mialatt Hollandban egy palack két holland forintba kerül. Az országot teljesen meg lehetne venni, végeladást lehetne Magyar-ország összes értékeiből rendezni. Csak az aranynak van egyenlő értéke mindenütt.
A mi aranyunknak is!
Ha aranyunk lenne, nem rongyolódnánk le, szegénységünk koldus meztelenségre nem vetkőződnék le!
De kérdem: hát nincs már aranyunk Magyarországon? Nincsenek láncaink, gyű-rűink, ékszereink? Dolgozzék-e továbbra is a bankóprés, mely értéktelen papírban-kókkal csak a drágaságot emeli, s az elkeseredést szítja? Vagy vágjuk ki a forgalom asztalára a csengő holt kincset, mint tették azt Tomory „büszke vezér” idejében,115 hogy azzal most ne új mohácsi csatát veszítsünk, hanem ellenkezőleg, végleges letö-résünknek elébe vágjunk?
Ezt kell tennünk! A MOVE gyűjti az aranyat, s élelmet s ruhát szerez rajta, s meg-könnyíti életét az elgyötört magyar társadalomnak. Adjon mindenki, aki teheti, aki pedig mindent eladott, hogy életét óvja, s becsületét áruba ne bocsássa, az ne olvassa keserű szemrehányás érzésével e sorokat, hiszen nem neki szólnak. Azok adjanak, akik aranytól s drágakőtől s ékszertől csillognak, kik egy-egy collier-ban116 vagyono-kat fityegtetnek nyakukon, azok adjanak, kik fényben s jólétben élnek most is, – kik még most is gyarapodnak s vagyonokat szereznek.
114 A magyar békedelegáció 1920. január 7-től április 9-ig valóban Neuilly-ben lakott, a Prohászka ál-tal közölt 1,7 millió koronás tartózkodási költség pedig megfelel a valóságnak. (A magas szállodai árakkal, étkezéssel, posta- és futárszolgálat költségeivel együtt, hozzátéve, hogy ebben az időszakban súlyos infláció sújtotta a magyar fizetőeszközt.) 1920. április 10-én azért is költözött – az egyébként jócskán csökkentett létszámú – delegáció Versailles-be, mert ott sokkal olcsóbb volt a szállodai szo-bák ára. Minderre Praznovszky Ivánnak, a békedelegáció főtitkárának egykorú jelentése derít fényt, e dokumentum másolatát, és annak részletes magyarázatát Zeidler Miklós küldte el részemre – segít-ségét ezúton is nagyon köszönöm!
115 Tomori Pál (1475 k. – 1526) kalocsai érsek, hadvezér, a mohácsi csatában a magyar sereg egyik pa-rancsnoka.
116 Collier = nyaklánc.
Sokszor emlegetik, hogy nincsenek gazdasági koncepcióink, nincsenek honmen-tő terveink, erre egyet mondok: ha az arany-akciót megcsináltuk volna három hónap előtt, nem rémítene minket az éhhalál, ez már csak tett lett volna a javából! Indítsa meg az arany-akciót most a MOVE, gondolom, még mindig áldáshozó tett lesz belőle.
Prohászka egyébként maga is igyekezett jó példával elöljárni, többször adakozott nyomorenyhítő akciók céljaira.117 Az „aranyat kenyérért” akció melletti kiállásának sikere egyébként már a programhirdetés kapcsán is kérdésesnek tűnt.118