(1920. augusztus.)
135Prohászka közéleti témájú írásai közül ez abba a típusba tartozik, amelyben a nem-zeti és keresztény politikai program iránti mozgósítás igényét kifejezetten helyi, re-gionális szempontokkal próbálta nyomatékosítani, erőteljesen zsidóellenes érvelés kíséretében.
Ahogyan letörtünk, úgy kell megújhodnunk, s még bukásunkban is feltámadás lehe-tőségét kell magunk számára biztosítanunk.
Elbuktunk, mikor világpolgárok s pacifisták akartunk lenni, mikor a daliák kezé-ből kidisputáltuk a fegyvert, viszont feltámadunk, ha erősek leszünk, ha a keresztény nemzeti öntudaton semmiféle elméletért és szóhabarcsért túl nem adunk.
Az az erő, amely most a győztes nemzeteket sugalmazza s mely a legyőzöttekben is feltámadás reményét éleszti, nem egyéb, mint a nemzeti öntudat eleven ereje. Ebben az öntudatban megelevenül a nemzet egész múltja, s minden eszménye és hagyomá-nya, s ugyancsak benne feszül meg s kiált föl a küzdelmes jelennek minden szenvedé-se, s a jövőnek minden reménye. Amely nemzetben így éled föl a múlt, a történelem s a hagyomány, amely nemzetben így készül kitörni s eget kérni az elborult jelenben is a jobb jövő, az a nemzet él és fejlik. A nagy összeomlásban éppen ebből nem láttunk
135 Zalai Közlöny, 1920. augusztus 20. 1. p.
semmit; a forradalom megtagadta a hitet, a nemzeti érzést, csúffá tette a történelmet, nevette a virtust, s a legendás múltat, s idegen fajú kávéházi vigécek s gyütt-ment szó-szátyárok kilocsogták a nemzetből az erőnek, épségnek s egységnek még emlékét is.
De tisztelet, becsület a kivételeknek! A vörös farsang nem bódította el mindenütt a fejeket; a véres eszmék gőze nem borult rá minden szemre, s a nemzetközi tudá-kosság maszlaga nem mérgezett meg minden szívet. A letörésben is törhetetlenül állt a vidéki lakosság, s ha kényszerült is eltűrni ideig-óráig a vörös csőcselék tatárjárását, de egy percig sem bénult meg benne a keresztény-nemzeti öntudat, s közösségét soha sem szakította meg a magyar hittel s a magyar élet folytonosságával. Nemzeti is, ke-resztény is, szóval magyar volt, s az is marad.
Ami eddig volt, annak ezentúl nemcsak programnak, de annyira országfoglaló, országhódító s a nemzetet gazdaságilag s erkölcsileg is felvirágoztató hatalomnak kell lennie. Jegyezze ezt meg magának Nagykanizsa derék magyar népe is. Aki az ellenke-zőt hirdeti, az veszettséget terjeszt, aki e jellegeket, a keresztény nemzeti érzés jellegeit letörülni, aki a nemzeti összetartás kapcsait lazítani akarja, az beszélhet is, írhat is magyarul, Zalában újságszerkesztő is lehet, de annak lelke idegen, s a vére – ha volt is magyar valamikor – hát a sok nemzetközi zsidótól vízzé lett.
Hitvány emberek s nemzetek azok, melyek nemzeti jellegükből egykettőre kivet-kőznek. Nem fák, legföljebb sátorfák azok, melyeket fel lehet szedni s odábbvinni, s melyeknek semmi kapcsolatuk s gyökeres összefüggésük sincs se a szántófölddel, se a temetővel, melyek idegenek mindenütt, s éppen azért igazi kultúrát nem teremnek.
Ez a furcsa, a nemzeti-keresztény érzést fojtogató idegenség azért mégis itt kujto-rog, itt kísért köztünk. Ne keressük messzire, hiszen minden zsidó érdeket szolgáló újság ezt a hullaszagot terjeszti. A forradalom idejében nyíltan szolgálta az irányza-tot, most, a keresztény nemzeti érzés felülkerekedésekor lapul s alattomban dolgozik, de azért dolgozik, s számít rá, s beléfurakodik megint a mit sem sejtő magyar nép szívébe, reméli, hogy a magyarság bérbe fogadja nemzeti érzésének s mivoltának or-gyilkosait.
S ugyan remélheti-e ezt komolyan, számíthat-e ilyesmire józan ésszel? Igen, re-mélheti is, számíthat is az orgyilkos s öngyilkos szándékokra, míg azt tapasztalja, hogy a magyarság fizeti a nemzetközi most lapuló, de belső vörösségét soha meg nem tagadó sajtót, míg azt látja, hogy veszi azokat a lapokat, melyek átkozták s gyalázták mindazt, ami nagy s szent volt nekünk, s most csak azért nem gyalázzák tovább, mert most lapulj a jelszó.
Zalában ez tán keményen is s sértőleg is hangzik. Hát amennyiben sértő, annyiban szívesen veszem azt vissza, s elismerem, hogy tényleg a Zalai Közlöny immár 59. év-folyamában van s ezen idő alatt mindig a keresztény irányt szolgálta, s különösen her-vadhatatlan érdemeket szerzett magának a két zsidó forradalomban, melynek viharát mindaddig állta, míg a szabadság hevében a kommün a szót torkára nem fagyasztot-ta. De jó helyen is nyergel s köti fel a fringiát ott Nagykanizsán, mely nemcsak vég-vára az országnak, hanem fészke a zsidóságnak is, s a zsidósággal szemben éppen az
ilyen helyen kell föltárni a ker.[esztény] világnézetet, s ott kell tömöríteni s szervezni a gazdasági tekintetben még nagyon is gyermekcipőben járó ker.[esztény] kultúrát.
Értsük meg a helyzetet. A keserves tanulságokat ugyancsak fejünkhöz vágta a két zsidó forradalom. Egyik bolondabb volt, mint a másik, de okosodni okosodhatunk hóbortjaikból. Álljunk erősen a nemzeti konszolidáció alapján, s rázzuk le magunkról a sok idegen bolondítót; főleg pedig tartsuk hetedhét-ország távolságra azt a szellemet, mely hitetlen, ledér s tiszteletlen, mely nemzetközi és nemzetietlen s mely mikor vigyo-rogni akar, soha sem vigyorog a mogendoveden s a sakterkésen,136 hanem a nemzeti zászlón s a Hunyadi kardján.
Ez a szellem az, mely a keresztény nemzeti érzést fonnyasztja, s mely lassanként beleoltja a magyar népbe az idegenséget s a közönyt, az idegen gondolkodást és ér-zést. E nyomorult szellemi behatások alatt törtünk le s az ellenkező útirányban emel-kedtünk pedig megint föl. Higgyük, hogy ez az út az új, erős Magyarország föltáma-dásának útja. Ez úton máris haladtunk. Bíztatásul csak William B. Castle,137 amerikai államférfi szavait akarom idézni, aki azt mondja, hogy Magyarország jelenleg Kö-zép-Európa legerősebben szervezett s legrendezettebb állama. Az államot akarjuk kiépíteni új, nemzeti állammá, erőssé és hatalmassá, s népboldogító közösséggé. Ez állam fejlesztője csakis a keresztény nemzeti öntudat s az öntudattól átitatott munka és küzdés lehet. Ha Zala s Nagykanizsa ezekben ad példát a magyarságnak, tisztelettel tekintünk fel rájuk, s testvériesen fogunk velük kezet. Együtt küzdünk s dolgozunk, hogy együtt győzzünk.
35. Üzenet az egyházmegyei papsághoz a „keresztény” sajtó támogatására. (1920. szeptember.)
138Prohászka a jobboldali, „keresztény” sajtó iránti mozgósításhoz igénybe vett kife-jezetten egyházi eszközöket is, például ebben a – sajtó által is közölt – papsághoz intézett felhívásában.
A hitetlen s hazátlan mozgalmakkal szemben áll az anyaszentegyház, s ahogy védi az oltárt, úgy őrzi az otthont is. Folyton hirdeti, hogy kereszténynek s jó magyarok-nak kell lennünk, s sürgeti, hogy újítsuk meg saját érzéseinket, szenteljük meg ottho-nunkat, teljesítsük lelkiismeretesen kötelességeinket, s akkor reményünk lehet, hogy megmentjük, s biztosítjuk hazánkat is. Sajnos, e nagy igazságokat, s ez elodázhatatlan
136 A Mogen Doveddel kapcsolatosan ld. 12. sz. dokumentum, 48. sz. jegyz. Sakterkés = a kóser vágáshoz használt speciális vágóeszköz.
137 A célzás talán William B. Castle (1814–1872) az amerikai Whig Párt tekintélyes, ohioi politikusára vonatkozhatott.
138 Prohászka püspök a keresztény sajtóért. In: Fejérmegyei Napló, 1920. szeptember 17. 1. p.
kötelességteljesítést sokan nem értették meg, s azért szabadult ránk a háború elveszté-se után a „vörös rémuralom”. E szomorú s szenvedésteljes időnek kellett ránk szakad-nia, hogy értékelje népünk s az intelligencia egyaránt a keresztény-nemzeti irányzat szükségességét.
A belátás azonban nem elég, hanem rá kell nevelni népünket a ker.[esztény] ér-zésére, a ker.[esztény] életre, s ebben a munkában nagy segítségünk a sajtó. Sok tör-tént már a ker.[esztény] sajtó érdekében, de a pénz elértéktelenedése a lapok kiadását a mérhetetlenbe fokozza, s így a hozott s nagy, dicséretesen elismert áldozatok föl nem mentenek minket attól, hogy újabb áldozatokat ne hozzunk. Főleg a ker.[esz-tény] munkásságnak kellene egy napilap, de ahhoz is most milliók kellenének. Ezeket a milliókat a munkásnép nem tudja összeadni, mert a megélhetés gondjaival küzd.
Halogatni való időnk pedig nincs egy percünk sem, mert az ellenfél óriási erőfeszíté-seket tesz, hogy a keresztény irányzatot megroppantsa.
A ker.[esztény] nemzeti lapokon kívül a keresztényszocialista szakszervezetek központja a „Nép” című hetilapot napilappá szeretné tenni sajtórészvényi alapon,139 az akciót meg is indította, de a nagy nyomorúság miatt a munkásság s a középosztály körében csak hosszú idő múlva remélhet ez úton valami sikert.
Azért az itt említett kat. sajtó érdekét nagyon ajánlom a főt[isztelen]dő papság-nak, s kérem mindnyájukat, hogy az októberi sajtóvasárnapon figyelmeztessék me-gint híveiket a jó sajtó fontosságára s buzdítsák őket adakozásra. Aki a felgyülemlett pénzből e célra áldoz, az megbecsülhetetlen áldásban részesíti úgy az egyházat, mint a hazát. Az összegyűjtött adományok az egyházmegyei hivatalba küldendők.
36. Beszéd a Keresztény Nők Szövetségének székesfehérvári közgyűlésén. (1920. október.)
140A szervezet október 8-án tartott éves közgyűlésén Prohászka beszédének központi mo-tívuma a választójog fontossága volt, de kitért a nők „szociálpolitikai iskolázására”, valamint általában foglalkozott a nők társadalmi szerepének elméleti kérdéseire is.
Tisztelt Közgyűlés!
Utolsó közgyűlésünk óta nem egy év, hanem egy nagy darab történelem folyt le. Az év csak kicsi, mint egy kalendárium, az a történelem egy hatalmas könyvtár. – Annak gondolatait elénk tárni, eseményeinek kihatásait, a nagy változásokat kellően
mérle-139 Vö. 33. sz. dokumentum.
140 Prohászka püspök beszéde a „Keresztény Nők Szövetségé”-nek közgyűlésén. In: Fejérmegyei Napló, 1920. október 10. 1. p.
gelni nem egy lapra, nem egy könyvre, hanem ismétlem, egész könyvtárra tartozik.
– Hogyha pedig jellemezni akarnám – amennyiben minket illet – ennek az évnek a történését és kérdezném, hát voltaképp mi történt, azt mondanám, hogy belép-tünk egy nagy történelmi fejlődés kapuján, még pedig amelyet nem kellett betörni, de amely megnyílt előttünk: a női érvényesülés terére – az általános választójog ívei alatt. Hogy ezért a választójogért mennyi tusa folyt a szellemi világban, hogy ettől mennyi remegés foglalta le a konzervatív, jóhiszemű lelkeket, azt többé-kevésbé lát-tuk. Hanem az a történelem, amely fejünk felett él, immanens belső erőkből csináló-dik, az aggodalmakra nem vet súlyt, hanem halad előre. És ilyen volt ez az év, amely nem tipegő lépésekkel, hanem hétmérföldes kilépéssel átvágta magát mindenen és azt mondja: itt vagyok.
Az általános választójog a nőkre kiterjesztetett, az általános választójog erejével összeültek minden országban a nemzetgyűlések, a győzelmes államokban a parla-mentek, és kezdődik az új éra.
Ennek az érának két fontos feladata van. Az egyik a nőknek szociálpolitikai isko-lázása, a nőknek politikai szervezése. – Hogy a nő micsoda? Hát más, mint a férfi: női erő, női rátermettség, női hivatás és szellem, egy fél világ, a világ felett, az egész élet óriási nagy része. Hogy a világ felének dukál valami abból, ami a közéletben lejátszó-dik, ami az egész nagy világot felkarolja, értékeit megteremti, népjólétét biztosítja, – eziránt csak nem lehet kétség; de ezt belevinni a lelkekbe, belevinni a nyárspol-gárságunkba, belevinni a mi filiszteri gondolkozásunkba, mindenesetre nagy feladat.
A nők nem lázadók, hanem új hivatással felkent bajnokai a nép és az emberiség bol-dogulására vívott harcoknak. Nekik bele kell vinniök a rátermettséget, amellyel új otthont tudnak csinálni, az állam háztartásába; bele kell vinniök azt a lelket, amely egész sajátos kvalitásokkal érvényesül befelé otthon, az állami életbe és azt kell mon-daniok: hát hiszen, a Biblia mondja, hogy segítőtársad volnék, te nem hívtál, mert nem értetted fel az idők jeleit;141 hívott a történelmet csináló Isten, ezt a sok minden-féle érdeket megvédeni, feladatot helyesen felérteni és megoldani, ehhez szociálpoli-tikai iskolázottság kell.
Hát a keresztény nők szövetsége ebben az irányban jár, ebben akarja kifejteni munkáját. Nem akarok nagyon sokat kitérni mindenféle más feladatra, amelyeket a női kenyérkereset problémái gördítenek elénk, hiszen fel akarom említeni, hogy ami Magyarországon most történik, az úgynevezett keresztény kurzus – bárcsak igazán keresztény, bárcsak pozitíve nemzeti volna – annak hatalmas része a keresztény női választóknak köszönhető. Ők segítették a keresztény zászlót, ők juttatták győzelemre szavazataikkal azokat, akik meglengetik felettünk a keresztény restauráció zászlaját.
Nélkülük nem boldogultunk volna. Ezt tudni, ezt érezni kell, nemcsak mostanra, a múltra, hanem főleg a jövőre nézve. S mégis, mintha vissza akarnák csináltatni a női választójogot. Hogy ez mire jó? Az csak a falusi bornírtságnak lehet
inspiráci-141 Utalás: Máté evangéliuma, 16,3.
ója, ha egyáltalán vannak neki, vagy még rosszabbra kell gondolnunk, oly hatalmak-nak a fondorkodása, amelyektől nemcsak hogy jót nem várhatunk, hanem amelyek minden veszedelmet hozhatnak ránk. Ez csak az ellenségnek kedvezne. A veszedel-mek ugyanazok, mint voltak, ezek nincsenek legyőzve. A hitetlenség, erkölcstelenség, blazírtság, az a szellem, mely destruktív és nem konstruktív, amely az alacsonyba iparkodik bele; az a szellem, amely az erkölcsi érzéket tompítja a közélet, tudomány, művészet, még az ipar terén is, körülöttünk emelgeti hidrafejeit. Nem vagyunk mi győzők, oly győzők, akik a kardot félretehetnénk, szegre akaszthatnánk. A szellem-nek ily győzelme nincsen, a szellemi világ küzdőtér. Nekünk folyton nyeregben kell ülnünk és a szellem fegyvereit köszörülnünk, a kardját villogtatnunk. Magyarország-nak szüksége van a női lélekre, a női politikai szervezkedésre, hogy azt a munkát, amelynek alapját megvetették, folytassák, hogy azokat a nagy feladatokat, amelyeket csak éppen, hogy kikezdtek, végleges megoldás elé vigyék.
Azért nekünk át kell éreznünk, hogy visszafelé nem mehetünk, még nem is csúsz-hatunk. Visszafelé menni tisztára őrület, visszafelé csúszni szégyen, meg nem értése a helyzetnek, fel nem avatottsága a léleknek. Nekem azt kell mondanom: én tudom, mily nagy ügyet szolgálok, én tudom, hogy a keresztény női szellemre ennek a fel-tápászkodó Magyarországnak, és még mindig ezer ellenségtől környékezett hazá-nak szüksége van, következőleg értem, hogy sürgetik a szociálpolitikai iskolázást, a politikai szervezést, és abból nem húzom ki magamat. Szeretném, ha mindannyiok lelkében visszhangra találnának ezek a gondolatok. Nem akarunk csüggedni ebben a harcban, amelyben nagyon sokat értek el. Nem akarom mondani, hol. Nem ott, ahol a közélet mérlegén mérik a sikereket.
Székesfehérvárott latba esik a keresztény nők munkája! Kérem, folytassuk a ma-gyar haza, a keresztény kurzus, legszentebb jogaink, nagy érdekeink szolgálatát. Ne csüggedjenek, ha marják, rágják, kritizálják önöket. Ki fog annak felülni, ki fog attól megrettenni. Én nagyon örülök, hogy a kedves nővéreket is itt látom, akik nevelik leányainkat az elemi osztályokban, azután a polgári iskolában. Nagyon fontos dolog, hogy a közösségét érezzék ennek az érdeknek, hogy ők is érezzék, hogy a keresztény nevelés valami folytatólagos nagy munka, amelyet nem lehet elég korán kezdeni, és nem szabad soha befejezni. Én nagyon örülök, hogy a zárdában is ezen érdekek meg-érzése jelentkezik, hogy a kedves nővérek velünk közösséget vállalnak. Ezáltal, hogy az igazi női nevelés modern irányban hatalmasat fog fejlődni.
Nem mulaszthatom el mély köszönetemet kifejezni az elnök iránt,142 az egész tisz-tikar iránt, akik igazán – ne vegyék frázisnak, hanem szó szerint – odaadással,
buz-142 Az egyesület alapító elnöke Sréter Istvánné volt, az ekkor tartott tisztújításon megerősítették po-zíciójában. Férje, Sréter István (1867–1942) tábornok, a Tanácsköztársaság idején letartóztatták, 1919 augusztusától a Dunántúl katonai parancsnoka, majd Horthy kinevezte a székesfehérvári had-osztály parancsnokává, az első nemzetgyűlésben képviselő, 1920-ban néhány hónapig az első Teleki-kormány honvédelmi minisztere.
gósággal, valóságos hivatottsággal dolgoztak. Az Úristen áldása leegyen rajtuk, hogy lássák felvirágozni a keresztény nők szövetségét és érvényesülni azokat a nagyszerű célokat, amelyekért hevülnek, áldozatot hoznak, és amelyek, ha megvalósulnak, min-den iparkodásukat százszorosan visszatérítve és győzelmesen megkoronázva látják.
Ezzel a közgyűlést megnyitom.