Beszéd az Ébredő Magyarok Egyesülete szegedi gyűlésén

(1921. november.)

A radikálisan antiszemita szegedi „ébredők” fokozott várakozással tekintettek Pro-hászka november 6-i látogatása elé,²²⁸ s a püspök ezúttal is igyekezett ennek megfe-lelni. Megérkezésekor „ébredő testvérekként” köszöntötte a fogadására egybegyűlteket, és hangsúlyozta: „Tüzet hoztunk, de ezt a lángot nem azért hoztuk Szegedre, hogy gyújtsunk vele, hanem hogy az itteni magyar lelkek lángjával egyesítve belevilágítsunk ebbe a magyarság mostani ködös novemberi éjszakájába. A magyar gondolat min-dig talajt talál Szegeden és tudom, hogy az Ébredők lelkében is állandóan ott ég.”²²⁹ A szegedi Rókus-templomban tartott szentmisét követően a Tisza-szálló

nagytermé-227 A közlés alapja: Az Ébredő Magyarok nagygyűlése. In: Szegedi Új Nemzedék, 1921. november 8. 2. p.

Rövidebben: Kmoskó kitanítja a szegedi „hülye gójokat”. In: Szegedi Napló, 1921. november 7. 1. p.

(A dőlt betűs szövegek csak utóbbiban szerepelnek, amelyből viszont az utolsó bekezdés – vélhetően terjedelmi, nyomdatechnikai okokból – lemaradt.) A beszéd újraközlése: Fazekas, 2012/c. 264–265.

p. (A keletkezésére vonatkozó áttekintés, további forrásokkal.)

228 Ld. pl.: Kiss Menyhért: Ébredő ünnepnap. In: Szegedi Új Nemzedék, 1921. november 6. 1. p.; Prohász-ka püspök Szegeden. In: Szegedi Híradó, 1921. november 5. 3. p. stb.

229 Szegedi Új Nemzedék, 1921. november 6. 2. p.

ben gyűltek össze az „ébredők” és szimpatizánsaik. A Prohászkát felvezető előadásokat az ÉME országosan ismert szónokai tartották: Kmoskó Mihály a zsidók által Magyar-országra jelentett veszélyről, Hegedűs György a „zsidó forradalomban született” „éb-redő” mozgalom erejéről,²³⁰ Budaváry László az általuk úgymond hitelesen képviselt keresztény egység „nyomorult árulóiról” beszélt. Prohászka beszédét a sajtó csak kivo-natosan ismertette:

Az eszmék felettünk vannak. Ne higgye senki, hogy az eszmék hatása alól kivonhatja magát. Nem vonhatjuk ki magunkat a demokratizmus gondolata alól sem, de nem is akarjuk. Mi gondját viseljük a harmadik és negyedik rendnek is, mert minden em-ber lelkét becsüljük. De azt a demokratizmust, mely mesterséges éhhalált rendez, azt a demokratizmust, amely kibérel mindent, és amely a sajtót minden gaz szolgálatra felhasználja, azt nem valljuk a magunkénak.

Benne vagyunk egy gazdasági áramlatban, amelyet különféle neveken szeretnek nevezni. A lényeg az, hogy a világ nincs megelégedve azzal a rettenetes igazságta-lansággal, amellyel a földi javak el vannak osztva. Új világot és új világrendet kíván ma mindenki. De minket nem ez gazdasági áramlat léptetett föl, hanem az, hogy Ma-gyarország veszedelemben van. A mi programunk az élet kétségbeesett sikolya. Mi nem akarunk belezuhanni abba a sírba, amelybe bele akarnak dönteni bennünket.

Az életösztön két gondolatra tanított meg minket, hogy: Magyarország legyen ke-resztény és nemzeti.

Mi a kereszténységet nem mint valami elvont dogmát, hanem mint életet nézzük.

Nekünk a kereszténység jelenti a kultúrát, az ideálizmust, az életet – mindent.

A világ akkora, amekkorának az ember a saját lelkével látja. Krisztusi távlatból a lelkem a világ sivataga vagy a lelkem édenkertje lehet. Ideálizmus nélkül nem ér az élet semmit. A zsidó fajban ez az ideálizmus nincs meg, és belőlünk is cinikus blazírtsággal ki akarja ölni. A zsidó degenerált faj és legalkalmasabb a miazmák befogadására. Ezek ellen a miazmák ellen kell nekünk védekezni a kereszténység ősi ellenálló erejével.

Most 25 éve ültük meg az ország fennállásának ezeréves millenniumát. Ki gon-dolta volna akkor, hogy ma ide jutunk. De ez nem maradhat így, jönni fog még egy nagyobb millennium.

Kettőre kérem önöket:

Feledni nem szabad. Ne felejtsétek, hogy Titeket megnyomorítottak. Azt ne fe-lejtsétek soha, hogy milyen blazírt fölénnyel kacagtak le mindent, ami előttetek szent és nagy volt.

230 Kmoskó Mihály (1876–1931) katolikus pap, 1923-tól a székesfehérvári püspökséghez tartozó Puszta-zámor plébánosa, klasszika-filológus és orientalista, az ókori nyelvek tudósa, vallástörténész. Emel-lett radikálisan antiszemita röpiratok és cikkek szerzője, ilyen közéleti fórumok gyakori szónoka.

Hegedűs György (1883–?) ügyvéd, a Zalai Közlöny főszerkesztője, 1920-tól kisgazdapárti, később kormánytámogató pártonkívüli programmal választották a letenyei választókerület képviselője. Ra-dikális nézeteket vallott, az Ébredő Magyarok Egyesületének is fontos vezetője volt, 1922-ben rövid életű saját szélsőjobboldali pártot is létrehozott.

Mutassátok meg, hogy Ti élni akartok, és soha ne engedjétek magatokat többé semmiféle frazeológiától félrevezettetni.

Clemenceau tavaly Strasbourgban a névtelen katona szobránál Strasbourg város kö-zönségéhez nagy hazafias beszédet intézett, amit a polgármester a következő szavakkal köszönt meg: Elnök úr, ön franciául beszélt és mi megértettük. Én is azt mondom önök-nek: Szegediek, én magyarul beszéltem és remélem, hogy önök megértettek.

57. Interjú aktuális politikai kérdésekről. (1921. november.)

Az Ébredő Magyarok Egyesülete meghívására Szegeden tartózkodó Prohászkát fel-kereste a helyi „keresztény nemzeti” lap tudósítója, hogy időszerű kérdésekről kér-jen tájékoztatást. Az újságíró rendkívül megilletődötten kezdett a riportba, amelyet a püspök nagyságával magyarázott, de Prohászka biztatására felbátorodott, hogy

„mondja fel a leckét”. Az interjúnak különös aktualitást adott, hogy nem sokkal korábban került sor IV. Károly második, sikertelen visszatérési kísérletére, október 31-én hagyta el végleg az országot. Prohászka érezhető határozottsággal akarta el-hárítani a királyi trón betöltésével kapcsolatos állásfoglalást, viszont nyilatkozata középpontjába ezúttal is a kereszténység iránti elkötelezettség alacsony szintjével kapcsolatos elégedetlenségét állította.

– A legaktuálisabb, kegyelmes uram – mondottam –, a trónfosztás volna, de a király-kérdést, azt hiszem…

– Azt el kell feledni, azt el kell egy időre temetni, azt ignorálni kell – vágott a sza-vamba bizonyos hevességgel a püspök.

– És így talán a szegedi impresszióiról méltóztatnék mondani valamit, kegyelmes uram.

A püspök, letéve kezéből azt a francia nyelvű könyvet, melyet éppen olvasgatott, pár pillanatig maga elé nézett, azután így szólt:

– A szegedi közönség … az … olyan szót keresek, ami nem sért, … az egy kissé

… közömbös.²³² Majd így folytatta:

– Szegeden is, mint általában az alföldi városokban, a régi békés, sok tekintetben közönyös, passzív élet folyt, mely a nagy elveket lehetőleg nem érintette, és azt úgy

231 Prohászka püspök nyilatkozik a Szegedi Új Nemzedéknek. In: Szegedi Új Nemzedék, 1921. november 6. 3. p.

232 Bár az Ébredő Magyarok Egyesülete szegedi szervezete igyekezett radiális lépésekkel felhívni magára a figyelmet, Prohászka elégedetlen volt az „ébredők” lelkesedésének, keresztény elkötelezettségének szintjével. Prohászka-napló, 2013. (1921. november 8.)

az életbe is bele nem állította. Az újabbkori fejlődés pedig itt is változást hozott be, talán azáltal, hogy a magyar életben is védekezni kellett jobban, és a nagy elvek érvé-nyesítése vált szükségessé. Ezek szerint csoportosultak és alkottak intézményeket. Ezt a magyar közönyt felzavarni, és annak helyébe gyakorlati kereszténységet kell állítani.

Nagy szükség volna arra, hogy az intelligencia ebben az irányban is megközelíte-né a megközelíte-nép lelkét, és belenevelmegközelíte-né nemcsak azt a tradicionális, mechanikus vallásossá-got, hanem a mélyebb érzéseket és az aszerint való gyakorlatot. Manapság ugyan ez a néplélek akárcsak egy külön osztály és rend volna, a polgárság elszigetelődött, és egy új osztályharcban adta ki erejét.

Ha szerencsétlenségeinket, melyek egymás után zúdultak ránk, paralizálni akar-juk, egy egységes nemzeti és kompakt keresztény társadalom kialakítására kell töre-kednünk.

Ezt csak önmegtagadás és a régi urasági allűrök mellőzése által lehet elérni.

Ezután arról tettem említést a püspöknek, hogy mostanában egyre gyakrabban hang-zanak el a keresztény irányzat ellankadásáról szóló kijelentések.

Ottokár püspök megjegyzésemre ugyanazzal a szelídséggel válaszolt, mely nem hagyja el őt még akkor sem, midőn mint pártember kélt az intranzigens keresztény irányzat védelmére.

– Amit kurzusnak hívnak, annak az ösztönös, lázas jellege eltűnőben van. De ez természetes is, mert az inkább csak a nagy reakciónak lázas szimptómája volt. De a keresztény nemzeti kurzust nem féltem, mert az a mi végveszedelmünkben való meglátásainkon és az új, szükséges orientáció felismerésén alapul. Ezek a meglátások és ezek a felismerések nemcsak, hogy nem homályosodnak el bennünk ezidőszerint, hanem egyforma erőben vannak.

A világ gazdasági és túlzásaiban kommunista jelleget öltő áramlatai, melyek egy-egy ház, malom és kaszárnya felgyújtásának fényénél önmagukat világítják meg, egyre tovább haladnak, a nagy kérdéseket napirenden tartják és következőleg a ke-resztény nemzeti érdeklődést is folyton izgatják. Ebből érthető, hogy a keke-resztény nemzeti kurzus is, mint ezekkel szemben való reakció, érvényesül. Egy új gazdasági elhelyezkedésről van szó, és nem liberális vagy demokrata államformákról. Ezekkel szemben könnyebben el lehet bánni, de egy új gazdasági elhelyezkedésnél ez mindig óriási probléma. Az egész magyar kommunizmus ezt a problémát csak úgy elénk dobbantotta.

A riportot itt – a kérdező legnagyobb sajnálatára – félbe kellett szakítani, de a Prohász-ka szavait lejegyző újságíró így is élete legnagyobb élményei közé sorolta a „legnagyobb magyar főpappal” töltött néhány percet.

58. Interjú aktuális politikai kérdésekről. (1921. november.)

A Szózat tudósítója Székesfehérváron kereste fel Prohászkát, abból az alkalomból, hogy két év telt el a „hatalmas reneszánsz” fellobbanása óta, amely „sokat ígért”

a „félrevezetett, elvakított és önmagával, a legbensőbb érdekeivel szembeállított ma-gyar társadalom számára. A lázas kezdet után megtorpanás érzékelhető – vélte az újságíró, viszont szerencsének tartotta, hogy vannak „hivatott, bölcs és lánglelkű vezé-rek”, akik utat mutatnak a nemzetnek, ezek között is első helyen említve az őt szívélye-sen fogadó Prohászkát. Az interjú időpontja azért is érdekes, mert még nem múltak el teljesen a frankfurti beszéde által keltett hullámok, a politikai életet pedig erőteljesen foglalkoztatta a „királykérdés” IV. Károly második sikertelen visszatérési kísérletét kö-vetően. Prohászka ekkor már nem volt pártelnök, ritkán szerepelt a nemzetgyűlésben, de képviselőként továbbra is a törvényhozás befolyásos személyiségének számított.

– Magam is észrevettem azt a lassú elhajlást a keresztény egység vonalától és rend-kívül sajnáltam a személyemet véve,²³⁴ főleg azért is, mert nemcsak idehaza, hanem a külföldi sajtóban is többször exponáltam már magamat abban az irányban, hogy a lehetőség szerint már csak értsük meg végre a mostani helyzetet és az abból kiáltó parancsot, mely követeli, hogy teremtsük meg ezt az egységes frontot. Előbb ez az egységes front csak általános frázis volt, de sok félreértés lappangott mögötte, vagy fűződött hozzá, és ezek a félreértések, mint a mostani felszólalásokból látom, arra vo-natkoznak, hogy itt protestantizmus és katolicizmus összekeveréséről, vagy egyiknek a másik rovására való előretolásáról van szó. A front fenntartása követeli, hogy mi teljesen tisztában legyünk azzal, hogy protestáns és katolikus előtt mit jelenthet az az egységes front, amely szükségességéről mégis csak meg van mindenki győződve. Az első, amit hangoztatni kell, hogy mi ezzel az egységes fronttal sem a katolicizmust, sem a protestantizmust önmagában, ahogyan van, a szellemében, lelkében csorbí-tani, elerőtleníteni nem akarjuk. Minden egységnél, ha a táborokat növelni, azok-nak igazi harcképességét megőrizni akarjuk, arra kell törekednünk, hogy lelkünk, a szellemünk frissen és épen maradjon. Mert csak nem gondolja senki, hogy amikor mi egységes frontot akarunk, akkor a katolicizmus szellemi érvényesülését bénítani kívánjuk. Fejlessze ki minden hívő vallásának, meggyőződésének, kegyelmi életének erejét, ugyanakkor pedig vegye észre, hogy ennek a két különböző irányzatnak (ka-tolicizmusnak és protestantizmusnak) van egy közös ellensége, amely közös ellen-ség folyton gyújtogatja majd a kaszárnyákat, majd a gőzmalmokat, folyton jeleket ad,

233 Prohászka Ottokár az egységes keresztény frontról és a politikai helyzetről. In: Szózat, 1921. novem-ber 25. 1–2. p.

234 A célzás vélhetően arra vonatkozik, hogy Prohászka a frankfurti beszédében a reformációt beleil-lesztette az általa ideálisnak tartott középkori, keresztény Európára veszélyes történelmi folyamatok közé, említette a francia forradalmat, a liberalizmus térhódítását stb. A magyarországi protestánsok körében több tiltakozás is elhangzott e beállítás ellen.

mintha figyelmeztetni akarna a föld alól is, hogy vigyázzatok, itt vagyok a föld alatt, ha nem is tudlak most, de kívánom a tönkretevéseteket. A második, hogy nagyon veszedelmes volna az, hogy ha a fejlődés Magyarországon kultúrharcot vonna maga után, amely kultúrharc nem az állam és valamelyik egyház, hanem egyes felekezetek között támadna. Németországban a tulajdonképpeni kultúrharc azért volt, mert ott a protestáns államhatalom meg akarta bontani a katolikus egyházat és ezért kelet-kezett a visszahatás. De Magyarországon miből, honnan jön ez a kultúrharc? Az ál-lamtól, amely folyton biztosít, hogy jót akar? Vagy azért féljünk, hogy arány szerint több a protestáns a hivatalokban, állásokban, miniszteri székekben? Ami a kormányt illeti, és a legfőbb hatalmat, a kormányzót, semmiféle tendencia nincs, sőt, ahol vol-na valami ilyen aránytalanság, ott a vezetők már csak ennek a félreértésnek az elke-rülése miatt is, biztosan tudom, hajlandóak volnának segíteni a helyzeten. Hogyha tehát egyrészt biztosítjuk a hitnek, a vallásnak, a hitvallás szellemének szabad érvé-nyesülését, sőt, követeljük azt minden keresztény kurzus mellett, másrészt, ha látjuk, hogy van egy közös ellenségünk, amely a kereszténységet, magát az egész keresztény kultúrát felforgatni akarja, ennek ellensúlyozására egyesülünk, harmadszor, hogy ha kontroverziák kikapcsolásával a közös érdekeket (itt érdek alatt értem a lelkiismeret szabadságát, a keresztény felekezetek közreműködésével való iskolát, a vallásgyakor-latot) méltán közösen védhetjük, nem látom be, hogy miért nem egyesülhetünk ezen a téren? Mindig hangoztatni kell, hogy egyik a másikat el ne nyomja. Ugyanakkor azonban a féltékenykedést, érzékenykedést és gravaminális²³⁵ hangulatokat ki kell zárnunk. Hiszen köztünk nem arról van szó, hogy disputáljunk kontroverz tanok felett, hanem hogy mindenki a maga tanainak szabad vallását biztosítva, a felfordulás ellen közös erővel helytálljon.

– Teljesen elítélem a minket folyton ellentétekbe hajtó, vak szenvedélyt, amely végze-tünkre bármiképp indulunk neki, hogy okosan és szépen elhelyezkedjünk, a király-kérdéssel tolakodik elő. A pártok, a felekezetek higgadt óráikban és pillanataikban szinte a hit biztos ösztönével belátják és megegyeznek abban, hogy a királykérdés kapcsoltassék ki. Sajnálatos azonban és jellemző a helyzet fölismerésének komoly-talanságára az a könnyelműség, amellyel lépten-nyomon ezt a kérdést megint elénk dobbantják és új kavarodás kiindulópontjává teszik. A legszerencsétlenebb azonban ennek a kérdésnek olyan kiszínezése, mintha a szabad királyválasztás a protestáns érdekeket, ezzel szemben az ellenkező pártfoglalás a katolicizmus érdekeit jelentené.

Azért, hogy az utolsó alkalommal az egyik pártnak, a keresztény egyesülés pártjának két vezető alakja szerepelt, senki sem mondhatja, hogy maga a katolicizmus azonos a keresztény egyesülés pártjával,²³⁶ vagy éppen az illető vezető alakok eljárásával.

235 Gravaminális = sérelmi.

236 A célzás alighanem ifj. Andrássy Gyulára (1860–1929), a monarchia utolsó külügyminiszterére vo-natkozott, 1920-ban nemzetgyűlési képviselő, 1921 februárjától a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának vezetője. A másik, királypuccsban érintett politikus feltehetően Rakovszky István. (Ld. 77.

sz. dokumentum.)

– E válságos időkben a nagy stílust kellene keresnünk. A nyomorgó életet, azt kellene valamiképpen enyhíteni, és nem azt absztrakciókat, állami posztulátumokat vitatni, tárgyalni szüntelen, hiszen itt van a tisztviselőnyomor, a magyar közélelmezésügy, a magyar lakásügy. A magyarság meg nem oldott problémák súlya alatt roskadozik.

Ha a nemzetgyűlésre tekintünk, föl kell kiáltanunk: Hiszen ezek egy más zónában laknak, nincsenek kapcsolatban ezzel a szenvedő világgal, és valóban egy nemzeti képviselet sem távolodhatna el annyira a szenvedő nemzet testétől. A magyar szellem mindig irrealitások régióiban kalandozott. Sok beszéd és kevés tett. Sok idealizmus és absztrakciók iránt, kevés tapintat a reális a dolgok terén.

– Égető szükség van arra a keresztény sajtóra, amelynek szükségességét megérez-tük, amikor a nemzet a sír szélén állott, és amelyet a nemzeti életösztön kívánt, és megteremtett, mivel a destrukcióval egyáltalában nem végeztünk, a konstrukciónak pedig igazában csak néhány alapkövét hengergettük ide. Intranzigens sajtó tehát és egy elszánt intranzigens állásfoglalás és harc a destruktív sajtó ellen. Itt is megint a magyar léleknek egyik hibája nyilatkozik meg, amely huszárvágásokra nagyon al-kalmas, rohamra való támadásra nagyon készséges, de kitartó harcra és ellenállásra még nincsen ránevelve.

– Bethlen István jelenlegi miniszterelnök a maga imponáló egyéniségével, bátor-ságával, a célkitűzéshez való szívós ragaszkodásával tudta előrevinni a nemzetet.²³⁷ Mondjuk, nagy nehézsége tulajdonképpen az, hogy amikor a pécsi beszédjével egy nagy összefogást és egységet teremthetett volna, akkor jött a nagy, végzetes zavar,²³⁸ amelyet mindnyájan sajnálunk, akárhogyan gondolkodjunk róla. Egy ember, egy ál-lamférfi, aki sehol sem tagadja meg a nagy elvek és eszmények létjogosultságát, de absztrakcióként a nagy reális veszedelmektől eltekinteni és a létérdekeket ki nem elé-gíteni nem hajlandó.

– A kormányzó? Teljes bizalom az ő jellemében, bizalom az ő hivatásának és fölada-tának megértése iránt, ragaszkodás a nehéz pozíciókban is mindig megváltott forró nemzeti magyar érzéshez. Méltán elvárhatja ő, hogy ezzel a megértéssel, ragaszkodás-sal és nagyrabecsüléssel megkönnyítsük az ő nehéz és sokszor keserves, mert érzelmi komplikációval is együtt járó helyzetét. Ha összefogunk, ha testvérekként egyek va-gyunk, mint az egyik olasz lap, az Idea Nazionale²³⁹ nemrég is írta, szilárdan hiszem,

237 Bethlen István (1874–1946) a Horthy-korszak kiemelkedő politikusa, 1921–1931 között miniszterel-nök. Prohászka rendszerint elismerően beszélt a személyéről és képességeiről, a konszolidáció politi-káját a lassúnak vagy határozatlannak vélt tempó miatt kritizálta. (Ld. alábbi interjúkban.)

238 Bethlen István Pécsett tartott nagy beszéde a királykérdésről 1921. október 20-án volt, időben pon-tosan egybeesett IV. Károly második visszatérési kísérletével. Bethlen-beszédek, 1933. 192–198. p.

239 L’Idea Nazionale, az Associazione Nazionalista Italiana lapja, az olasz fasizmus támogatója.

hogy szebb napok hajnala virrad reánk, és az lesz a magyar ismét, ami volt a múltban, szirt, a nyugat védőbástyája, ezúttal nem a török, hanem a szlávság és az internacio-nalizmus ellen. De előbb még kőszirtté kell összekovácsolódnia, fölismervén önma-ga hatalmas lelki értékeit, ahelyett, hogy továbbra is furcsa mámorként tovább űzze a nyugat át nem rostált, kritikátlan imádatát.