RELIGIO.
KATH. EGYHÁZI S IRODALMI FOLYÓIRAT.
Előfizethetni minden k.
postahivatalnál ; Budán a szerkesztőnél, Pesten Ko-csi Sándor nyomdai iro-dájában, Sándor utcza 13.
szám alatt, hova a neta-láni, nyitott levélben bér-mentes reclamatiók
inté-zendők.
9 . I. Félév. 1873.
TARTALOM. Lelkipásztorkodási tárgyalások. — A kereszténység s a közvélemény. — Egyházi tudósítások.
— Vegyesek.
Lelkipásztorkodási tárgyalások.
( F o l y t a t á s . )
3) Mi már m a g á t a templomi rendet illeti, a p a p maga legyen példája a rend-, és fegyelemnek s ne engedjen meg semmit, miből legkevésbé is kö-zömbösségre köveztetni lehessen. A hányszor, s bármely szent ténykedést végezzen m i n di g :
a) szorgosan megválasztott, rendesen felvett, egyházi öltönyökben mutassa magát. H a b ű n ü l róv-j u k fel, midőn valaki elhanyagolt öltözékben tesz, v a g y fogad látogatásokat, bizonyára azon követelés sem leend igazságtalan, hogy nem hiu, hanem gon-dosan megválasztott egyházi öltönyben jelenjünk meg Isten egyházában. De hiszen a szabványok is u t a l n a k erre, azért ezekben oktatást adni a ha-rangozónak is elodázliatlan kötelesség. Kinek pél-dául mindegy, h a az alba a reverendát egészben v a g y csak részben fedi el, ha az csinos kerekded-ségben, v a g y itt rövidebb, amott hosszabb szegle-tek- s csúcsokban fityeg, ha a karing összegyűrve, v a g y kisimítva van, stb., az oly közömbösséget ta-nusit, mely a hivők komolyabb részénél b o t r á n y t , a könnyelműeknél k a c z a j t idéz elő, a gonoszoknak pedig élczre, és g ú n y r a n y ú j t alkalmat. Epen u g y bűnös h a n y a g s á g r a m u t a t , ha elrongyolt egyházi öltönyökkel megelégszünk, s mintegy tettleg beis-m e r j ü k , hogy az isteni tiszteletre beis-minden elég jó.
E z á l t a l mintegy feljogosítjuk azokat, kiknek sze-mében az isteni tisztelet fénye úgyis szálka, hogy judási alattomossággal örökké csak ezt hangoztas-s á k : ,,ad quid perditio haec?". Vannak parochialihangoztas-s lakok, hol minden szép, csinos, hogy ne mondjam fényes, mig a templomban a legnyomorubb sze-g é n y s é sze-g , árvasásze-g s elhasze-gyatottsásze-g uralsze-g. Mily
szellem itt a t ú l n y o m ó ? Micsoda vőlegény az, ki m a g a b i b o r és a r a n y b a n hiuskodik, m i g m e n n y a s z -szonya piszkos, elrongyolt foszlányokban j á r ? — E l á r u l á s a a szent helynek s szent ü g y n e k , ha a p a p ily visszásság ellen nem küzd. E s pedig nem szük-séges a rend e téreni helyreállítására, hogy plébáno-sok legyünk ; e rendet a legfiatalabb segédpap is követelheti, s kell, hogy eszközölje, szerényen, de komolyan ha csak menthetetlen könnyelműséget nem a k a r mutatni az illető szabványok (rubrikák) i r á n y á b a n . — É s itt csak mellékesen jegyzem
meg, mily szorongás fogja el lelkemet, ha a vilá-giak naponta s ű r ű b b beavatkozása az egyház ügyeibe eszembe jut. Nem félek én a nyilvánosság-tól, nem bánom én, ha ellenőrzik a számadásokat, de azt, megvallom, nem óhajtóm, h o g y a templo-mok vagyona egészen világiak által kezeltessék, ők szabván meg természetesen, vallásos ( ? ! ) érzel-meikhez mérten a templom szükségeit ; mert meg vagyok győződve, hogy akkor a szegény p a p n a k igen sok kellemetlensége leend, s meglehet mi is u g y j á r u n k , mint nem rég olvasám, egy németországi templomról, melynek midőn számadásait egy irnok vizsgálgatná, ily megjegyzést tett : „mire való az esőköpeny a templomban ?" — egy pluviale megren-deléséről volt t. i. szó, s mert e nevezet előtte t e r r a incognita volt, a szótárhoz folyamodott s ebből ki-betűzte, hogy pluviale — esőköpeny. A másik i l y ellenvetést t e t t : „Mire való a templomnak só? — bővebb felvilágosítás adandó;" — azt hitte szegény, hogy a pap és harangozó az asztalukra szükséges sónak egy részét a templom számadásaiba behozták;
— hát u g y a n az örök lámpát nem fogják-e betil-t a n i ? s épen azérbetil-t óhajbetil-tom, hogy betil-törbetil-ténjék bármi, a templomvagyon egyházilag kezeltessék.
b) A papnak templomba menete mindig ko-moly, kimért, arcza n y u g o d t s vidám legyen. — A szelesség igen r u t ; a zavart s haragos arcz pedig visszataszító. — A sietség száz r u b r i k á t halomra
9
dönt, s oly dolgokat mivel, hogy b o t r á n y nélkül nézni alig lehet. S mit t a r t s u n k a szent dolgokról, h a a szentély őre azokat bűnös kicsinyléssel végzi, sebesen ide s tova f u t k o s s mint a szemfény-vesztő' mindent össze h á n y , s u g y tesz, u g y siet?
mintha alig v á r n á már a pillanatot, hogy a tem-plomnak h á t a t fordithasson. Természetesen, ha a kocsi felszerszámozott lovakkal, a v a g y a vidor czimborák már a paplak előtt v á r j á k , akkor felis-merik a megütközött liivek a sietség indokát, hanem egyszersmind meggyőződnek arról is, hogy az ily p a p n a k a világ öröme és vidorsága sokkal i n k á b b szivén fekszik, mint a szentmisének méltó bemutatása.
A p a p továbbá soha se menjen oly arczkifeje-zéssel a templomba, mely bármely szenvedélyt el-árulna ; hiszen akkor hiányzik minden kenet, és ihlet, a kegyelem elröppen és a kegyelem-élet elhal.
H a a hivek, midőn lelkipásztorukat a templomba belépni l á t j á k , ily kérdést tesznek : „mi történt már megint, hogy az u r i l y haragosan, bosszúsan néz k i ? " akkor eltűnt lelkökből az isteni tiszte-lethez szükséges h a n g u l a t ; mert könnyen meglehet, hogy a fentirt kérdésnek megfejtése a n n a k egész t a r t a m a alatt foglalkoztatja őket. E hibába azon-ban nem igen könnyen esik a lelkipásztor, lia leg-a l á b b egy negyedórát leg-a szent áldozleg-athozi előkészü-letre szentel.
c) Minden áldozár gondoskodásának kiváló t á r g y a legyen az oltár. A r u b r i k á k erre nézve rész-letes utasításokat adnak. Az oltároknak egyik leg-elterjedtebb h i á n y a , hogy a szabványok által elő-irt teritőkkel nem l á t t a t n a k el ; e visszássággal ke-veset gondolnak a harangozó u r a k , s azért czél-szerü lesz g y a k r a n utánnézni, s nekik az ez érdem-beni, szükséges utasításokat megadni. Mellékesen megjegyzem, hogy az előirt vászon-gyolcs helyett, a gyorsan piszkolható, pamutos szövetekkel ne elégedjünk meg. Az igaz, kevesbbe kerül, de az efféle gazdálkodási rendszeren, olyanokban, mik Istent, s az isteni dolgokat illetik, nagyon ritkán van áldás. — A k á n o n t á b l á k iránt sem szabad közömböseknek lennünk, ezek fájdalom, nagyon mostohán kezeltetnek, t ö b b n y i r e elavultak, v a g y viasz-csepegésektől a n n y i r a bemocskolvák, hogy olvasni is alig lehet. T o v á b b á nem r i t k á n megtör-ténik, hogy szép, gazdag virágok között oly gyer-t y a gyer-t a r gyer-t ó k állanak, melyeken évek ógyer-ta ogyer-tgyer-t gyer-tapad a viasz; v a g y a r a n y o z á s u k , v a g y festésük egészen lekopott, lábaik h i á n y z a n a k stb. — Ne mondja
soha a pap, h o g y ezekről, s hasonlókról gondos-kodni nem az ő dolga, hanem a liarangozóé; a buzgó sekrestyés, az igaz, ily visszásságokat, lia léteznek, eltávolítja, általában azonban a sekrestyés csak arról tartozik gondoskodni, amivel őt a plé-bános megbízta ; nem a sekrestyés, de a pléplé-bános imádkozza naponta, v a g y legalább kellene, hogy imádkozza : Domine, dilexi decorem domus tuae ! !
d) H a a gyónószékben, s a felett pókhálók fityegnek, bizonyára rosz jel az, s ha nem volnék is rajongó a gyónószékeket illetőleg, legalább a külső csint s rendet tekintve, azoknak tisztán tar-tását szigorúan megrendelném, nehogy néma s mégis oly hangosan szóló vádlóim legyenek mások előtt. Természetesen, lia évenkint egyszer kétszer g y ó n t a t u n k , akkor k ö n n y e n t e h e t j ü k a gyónószé-ket lomtárrá, mint azt némely helyeken már fáj-dalom, magam is tapasztaltam, s abba aztán feles-leges v a g y eltört g y e r t y a t a r t ó k a t , elavult virágokat sat. r a k h a t u n k , és t a r t h a t u n k , de a buzgó pap azon leend, h o g y a gyóntatószék, ha még oly eldugott helyen van is felállítva, időről időre kitisztittassék, megmosassék, s ez a n n á l g y a k r a b b a n , minél na-g y o b b a na-gyónók száma, v a na-g y mint bizonyos felvi-lágosodottak mondani szokták, a gyónási rajongás, mely mindenesetre tidvösebb gyümölcsöket terem, mint a nyilvános helyek látogatása, mint a szépel-gés, játék és vadászati rajongás. Dentur idonei con-fessarii, ecce omnium Christianorum plena reforma-tio. — S. Pius Y.
e) A szószék is a templomhoz, s az ahhoz ve-zető lépcsők ismét a szószékhez tartoznak. A serény, buzgó sekrestyés ezt is megtisztogatja, mit a r á szálló por miatt tennie szükséges. — E g y lelki-pásztorsági t a n á r nem ok nélkül mondá : „a tem-plomban minden szónokoljon, az oltár, a gyónószék, a keresztkut, a szószék stb." De e szónoklatnak nem lehet eredménye, lia a szónok tisztátalan, pisz-kos, elhagyatott, és poros ; lia a különben fehér szinü szószék, a por és piszok miatt megsárgultan, fennen hirdeti, h o g y a r a j t a szónoklót az Isten háza iránti buzgalom nem igen emészti. —• S m i n t h o g y a szószéknél v a g y u n k , nagyon kérem, h o g y a szó-noklat u t á n mondani szokott közös imákat ne u g y tekintsük, mint valami unalmas függeléket, h a n e m u g y b á n j u n k azokkal, mint imádsággal, ne hadar-j u k , sem ne h a r a p hadar-j u k el végszavait, mert ez nem
épületes, hanem boszantó.
4) H a ezek-, s egyebekre nézve rendet t a r t a pap az Isten házában, akkor a hivek is megszere.
6 7
t e n d i k a r e n d e t , s a m e n n y i r e r a j t o k á l l , m e g t a r t a n d j á k a z t ; h a p e d i g n e m , a k k o r a l e l k i p á s z t o r -n a k egész e r é l y l y e l , de m i -n d i g s z e r e t e t t e l a r r a k e l l t ö r e k e d n i e , h o g y a z m e g t a r t a s s á k . E z t , n é z e t e m s z e r i n t , a k ö v e t k e z ő m ó d o n é r h e t i el.
a) T e m p l o m b a m e n e t e l . — Sebes v a g y b a l l ó k á z ó b e m e n e t a t e m p l o m b a r u t , i l l e t l e n , s a l e g f e l -ségesebb i r á n t i , k e v é s t i s z t e l e t r e m u t a t . H a v a l a m e l y , l e g k e v é s b é is t e k i n t é l y e s e m b e r h e z j á r u l u n k , k é r -d e z ő s k ö -d ü n k , c s e n -d e s e n , v i g y á z v a j á r u n k , f é l é n k e n k o p o g t a t u n k , h o g y b e m e n e t e t n y e r j ü n k : e l l e n b e n a t e m p l o m b a n a g y r o b a j - , és z a j j a l m e g y ü n k , m i n t h a v a l a m i n y i l v á n o s m u l a t ó h e l y v o l n a . H a a l e l k i -p á s z t o r e v i s s z a é l é s t t ö k é l e t e s e n k i i r t a n i a k a r j a , a k k o r a g y e r m e k e k n é l k e z d j e . T o v á b b á az i l l e m e t n e c s a k s z ó v a l t a n i t s a , h a n e m g y a k o r l a t i l a g is m u -t a s s a m e g , m i k é n -t k e l l j e n a -t e m p l o m b a b e l é p n i • s n e l e g y e n t e r h é r e , h a a z t t ö b b s z ö r is t a n i t a n i a s g y a k o r l a t i l a g is m e g m u t a t n i a k e l l e n e . M i n t t ö b b -n y i r e l á t j u k , f i a t a l és ö r e g e g y i r á -n t b e b a l l a g a t e m p l o m b a s be is m á r t j a k e z é t a s z e n t e l t viz t a r -t ó b a ; de h a m e g k é r d e z n é k -t i z e -t , v á l j o n v e -t -t - e szent e l szent vizeszent, s a z z a l h i n szent v e m e g m a g á szent , v e szent e szent szent e k e -r e s z t e t , j ó t á l l o k é -r t e , a l i g l e n n e k e t t ő , k i a z t m e -r n é m o n d a n i , h o g y i g e n . E v i s s z a é l é s r e is figyelmesnek k e l l l e n n i , s ő k e t is figyelmeztetni, m e n n y i r e n e m c s e k é l y s é g a z , h i s z e n az i s t e n i tiszteletliezi j ó k é -s z ü l e t , -s a n n a k f e l é b r e -s z t é -s é r ő l v a n -szó. A z é r t g y a k r a n m o n d j u k el a h í v e k n e k , h o g y a n , m i l y ér-z e l m e k k e l k e l l t e m p l o m b a m e n n i , m i k é n t b e l é p n i , s z e n t e l t vizet v e n n i , m i é r t a z z a l m a g u n k a t k e r e s z t -t e l j e l ö l n i s-tb.; h o g y v é g r e a szelesség, a figyelme-t- figyelmet-l e n s é g e r r e v o n a t k o z ó figyelmet-l a g is, m i figyelmet-l y v i s s z a t e t s z ő , és m i l y i l l e t l e n . T a n í t s u k ezt az i s k o l á b a n s a keresz-t é n y keresz-t a n í keresz-t á s o k b a n , m e g e m l í keresz-t h e keresz-t j ü k a s z ó s z é k r ő l is, s a fiatal n e m z e d é k n e k t e t t l e g is m u t a s s u k m e g . Do rnum t u a m D o m i n e , d e c e t s a n c t i t u d o , in l o n g i t u d i -n e m d i e r u m . L o c u s i s t e s a -n c t u s e s t , i -n q u o o r a t s a c e r d o s . O q u a m m e t u e n d u s est l o c u s i s t e ! V e r e n o n est liic a l i u d , nisi d o m u s Dei, p o r t a c o e l i ! E z az e g y h á z n a k t e m p l o m a i r ó l i t a n í t á s a .
(Folyt, kör.) «
A kereszténység s a közvélemény.
(Vége.)
Azonban, ha korunk más eseményeit szem előtt tartjuk, akkor kevésbé fogunk a „német theologusok" ezen képtelen ötlete felett csudálkozni. Azon kísérlet, hogy a közvélemény rendszere az egyházba is átültettessék, csak szükségszerű következménye azon másik kísérletnek, mely napjainkban tétetett, hogy t. i. a népfenségi elv az egyházba is
becsem-pésztessék és ez utóbbi amaz által megsemmisíttessék. Fen-tebb kimutattuk, hogy a közvélemény elmélete szükségszerű következménye a népfenség elvének. És ime már hosz-szabb idő óta egész csendben arra törekesznek, hogy a nép-fenséget az egyházba behozzák, hogy egységét aláássák és egyes nemzeti egyházakká szétszaggassák azt. E törekvés napfényre jött a csalatkozhatlanság kinyilvánításának alkal-mával és dühöngő izgatássá emelkedett a csalatkozhatlanság ellen, melyről jól tudták, hogy az a népfenségi elvnek létre-jöttét az egyházban egyszer mindenkorra lehetetlenné teszi.
És ha az igaz, a mint igaz, hogy azon izgatás a csalatkoz-hatlanság ellen, a népfenségi jog megalapításának érdekében történt, akkor világos, hogy a népfenségi elv következményét»
a közvélemény uralmát is megkisérlették az egyházra ráerő-szakolni, hogy bukását annál biztosabban előmozdítsák. Evvel minden megvan fejtve.
De annál szomorúbb világosságban tűnnek fel akkor azon „tudományos theologusok", kik magokat ezen elv kép-viselőiül. felajánlották, mert akkor már nem lehet többé szó a lélek egyszerű tévedéséről, hanem egyenesen azon szán-dékot kell felölök feltételezni, hogy az egyházat megrontani és nemzeti egyházakká szétrobbantani akarták. És a jelen-leg dühöngő izgatás folyama alatt, már elég világosan meg-vallották e szándékukat ! És mégis, igen — és mégis vannak, kik nem birnak elég bátorsággal, hogy a közvélemény ezen elméletét az egyházi téren magoktól határozottan elutasít-sák, kik félelem és rettegés közt állanak szemben ezen köz-véleménynyel és rettegéssel fogadják dictátori parancsait ! Mi volt az, ami nemcsak a csalatkozhatlanság kimondása, hanem a Var t.évelyeinek határozott és szabatos elvetése miatt is sokakba aggodalmat öntött ? Nem félelem, nem a közvélemény -tőli félelem volt-e ez ? És mégis, még ma is, a definitio vég-bemenetele után vannak némelyek, kik kezeiket törve, jaj-gatnak a csapás felett, melyet e definitio az egyházra hozott az által, hogy a közvéleménynyel oly mereven szembeszállt.
Az Istenért ! Tehát a kereszténység, az Istentől származott e hatalom, csakugyan meghajoljon a „közvélemény" uralma előtt? Kinek lesz akkor még bátorsága, a közvélemény kény-uralmával szemben az igazságot megmondani és képviselni, ha ezt az egyház nem teszi ? Mióta erősödött a kereszténység az által, hogy a világ azon szelleméhez, mely a közvélemény-ben nyilatkozik, alkalmazkodott volna ? Hiszen a keresztény-ség a világba sem léphetett volna, hacsak bölcsőjétől kezdve, az isteni küldetés hatalmának bátorságával a pogány „köz-véleménynek" hadat nem üzent, ha csak a küzdelmet erélye-sen fel nem fogta és semmi, bár még oly súlyos külső csapá-sok által sem, magát elrettentetni hagyta volna. És most egy-szerre a keresztény hit érdekei az által mozdittatnának elő, ha az egyház a liberális közvélemény elől félénken visszavo-nulna és nem bátorkodott volna kimondani azon dogmát, me-lyet a közvélemény gyűlöl, nehogy ezáltal a liberalismust megsértse ! Mi lenne a kereszténységből, ha ezen maxima az egyházban uralomra jutna ! Váljon a liberalismus nem gyü-löli-e az egyház minden dogmáit ? Ha igen, ugy egyiket sem lehet a „tetőről hirdetni", mert mindenikkel a liberális
„közvélemény" támadtatik meg ! Akkor mindeniket a „véka alá kell rejteni", mert mindenikkel* a félelmetes oroszlánt ingereljük ! Ez lenne a keresztény bátorság ? oly bátorság,
nyilatkoztatták : „hogy nem lehet nem beszélniök arról, amit láttak és hallottak" ! Valóban ! ez a félelem a legnagyobb ve-szély, mely bennünket érhetne ! Aki fél, az már elveszett.
Mert aki fél, attól többé nem félnek mások, és ha a páholy-nak nem kell többé félnie a keresztény igazság képviselőitől, ugy már eo ipso győzött. Az egyház sohasem ismert félelmet, legkevésbé pedig szemben az elvtelen és oktalan közvélemény-nyel. Nekünk nem szabad megengednünk, hogy félelem ural-kodjék felettünk, a ki fél, az — hogy egyenesen kimondjuk — vétkezik. De miért is félnénk ? A világtól ugy sem reményi-hetünk semmit sem, akár bátran szembeszállunk vele, akár
pedig gyáván visszahúzódunk előle. Az első esetben gyűlöl, a másikban megvet bennünket. De minden becsületes, meg-győződéshü ember inkább akar gyülöltetni, mint megvet-tetni. Épen azért fájdalmasan esik látni, hogy némelyek a liberalismus nyomorult közvéleményének hatalma elől vissza-húzódnak ; némelyek gondosan, hol ide, hol oda hajlonganak a két ellentét, a kereszténység elvei és a liberális «közvéle-mény parancsszava között, nehogy a kettő közül egyiket is megsértsék ; mások óvatos hallgatásba burkolóznak és azt hiszik, hogy az igazság eléggé védve van az által, ha ellen nem mondunk neki.
Valóban itt tehát az ideje, hogy a kereszténység feje és legfőbb pásztora felemelte szavát és a rendithetlen hit bá-torságával s apostoli nyíltsággal visszautasítván a liberális közvéleményt, azzal minden egyezkedést absolute lehetet-lennek nyilatkoztatott. IX. Pius ezt megtette, amennyi-ben a syllabusban ünnepélyesen kinyilatkoztatta, hogy az
11U V ]iq '/ '11 f ') 1 1. i' p V wí '11 óo 6b Irorrr sírinr I1V" Ó.] 1 ill érvényesítendő maximák, vagyis a liberalismus velleitásai kö-zött minden kiengesztelődés örökké lehetetlen, és hogy e kiengesztelést soha sem szabad megkisérleni. (80-ik tétel.) Nem csuda tehát, hogy ugyanazon közvélemény, melyet a kereszténység legfőbb pásztora oly mélyen szivén talált, ezen syllabus ellen oly módon támadt fel, hogy azt hihettük volna, miszerint az alvilág minden szellemei szabadon bocsát-tattak ellene. De ez nem használt és nem használ semmit.
Az egyház fejének ezen világtörténelmi szava által, egyszer mindenkorra ki van a liberális közvélemény utasítva az egy-házból ; most már az egész keresztény világ tudja : hogy nem létezik az egyházon belül „liberális catholicismus", és hogy ilyennek léteznie nem is szabad. Az egyházban csak a hit örök elveinek szabad uralkodniok, nem pedig az állhatatlan, habozó közvéleménynek. A páholy által csinált közvélemény, minden pogány maximáival, minden anyagelvi gondolkozásá-val és jellemtelenségével együtt, összeegyezhetlennek van nyilvánítva a kereszténység tanával és szellemével : e bélye-get homlokáról soha és senki le nem veszi. Tehát mit se fél-jünk ! Lépfél-jünk bátran harczba e Proteusszerü szörnynyel ! A
fővezér bátran előrement, kövessük őt hasonló bátorság- és elszántsággal! Nyúljon bár a „közvélemény" a bakó bárdjá-hoz, nem mi leszünk az elsők, kik e bakó csapása alatt elhul-lunk ! De evvel, mint egykor, a kereszténység győzelme is el lesz döntve ! Az üldözés a kereszténységnek sohasem ártott, sőt azt mindig győzelemre és diadalra vezette. „Nolite timere pusillus grex, quia complacuit Patri vestro, dare vobis re-gnum. " (Luk. 12, 32.)
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.
Pest, január 23. A v a l l á s o k t a t á s a g y m n a s i u -m o k b a n . Ha tekintetbe veszszük azon -mohó törekvést, melylyel korunk a mult hagyományait átalakítani igyekszik, ha szemléljük azon lázas tevékenységet, mely átkarolja a társadalmi élet minden körét, mely javítani akar minden igazi, vagy látszólagos hiányt, ugy azt vélhetnők, hogy boldo-gabb korszak, vagy legalább ily jóra és nemesre törekvő nemzedék még nem létezett soha. Reform és reform ! ezt hangoztatják lapjaink, ezt a honatyák, ezt mindaz, ki méltó-nak akar tartatni, hogy a 19-ik század halhatatlanaiméltó-nak név-sorába felvétessék. Mi csuda tehát, hogy ez általános átalakí-tási tervezet keretébe, a gymnasiumok is belevonatnak. Ez ugyanis azon tűzhely, hol a nemzet sarjadéka a tudomány tüzpróbáját kiállani van hivatva, hogy későbbi kiképeztésé-nek alapját itt megvetve, egykor a józan felvilágosodás- és haladásnak, részben vezére, részben jóakaratú támogatója legyen. Ez mindenesetre nemes czél, és ha van valami, a mi a buzgó fáradozást, a kitartó munkásságot megérdemli, ami nemzeti hálára érdemes, az kétségtelenül az ifjúság oly irányú képeztetése, hogy abból a hazára ne vész, de üdv háromoljon. E czélra azonban az eszközöket tapintatosan kell megválasztani, itt nem szabad a rokon- vagy ellenszenv-nek szerepet játszani, mert különben veszve van minden.
Ugylátszik, hogy hazánkban e lejtőre leptek, kik hivatva voltak a gymnasiumok reformját létesíteni.
Előttünk, ha a nemzet ifjúságát a józan művelődés és a nemes lialadás vezérévé óhajtjuk felnevelni, első és főkellék-nek tűnik fel, hogy oly erkölcsi alapot adjunk jövő működé-sének, oly annyira beöntsük lelkébe ezen erkölcsi alap szükségességét, hogy az ingathatlan legyen az élet bármily, jó vagy rosz viszonyai között ; hogy azt ne legyen képes
meg-tántoritani, sem a csábitgatás, sem a megfélemlítés ; mert jellemek csakis ingathatlan erkölcsi alapon fejlődhetnek, minek alapját viszont a vallásos hit képiezi. Fájdalommal kell tapasztalnunk, hogy az érdekeltek e nézpontot szem elől tévesztették. A gymnasiumok mostani állapotát tekintve ugyanis — mint olvassuk — az érdekeltek panasza Oda is irányalt, hogy „a hittan, az elemi iskolákat is betudva, 12 éven át szakadatlanul, nagy terjedelemben adatván elő, a tanulóktól valóságos theologiai ismeret követeltetik, mi, nem-csak a többi tárgyakra szükséges idő nagy részét igénybe veszi, de a sok szóhalmazba burkolt, ugyanazon egy tárgy-nak végnélküli variátiója, az ifjúságot kifái^sztván a czélzat-tal ellenkező eredményt szül ; annyira, hogy az ifjú az una-lom érzetével és a vallásos érzelem lazultságával lép ki a gymnasiumból, minek folytán az életben legalább is hitkö-zömbössé válik." Minélfogva azon tanács adatik, hogy : „a tanulók a három felsőbb osztályban is hetenkint katekizál-tatva az exhortator által, érdemjegyosztás és vizsgatétel kö-telezettsége nélkül kérdeztessenek ki, az előadott hittani té-telek értelmére nézve."
A vád — mert másnak nem nevezhetjük — az érdek-lettek részéről tehát megvan, de váljon alapos-e ? azt akar-juk kimutatni. Ha e vádat figyelemmel vizsgálakar-juk, ugy az
1-ör oda irányul, hogy a hittan 12 éven keresztül adatik elő,
6 9
2-or lxogy ez a többi tantárgyak rovására történik, 3-szor hogy az egész csak variátio super eo és 4-szer, hogy minden-nek gyümölcse a hitközömbösség. Lássuk egyenkint, mennyi-ben felel meg a valóságnak.
Teljes igazság, hogy a hittan az egész iskolai folyam alatt, tehát 12 éven keresztül adatik elő. De váljon merény-let-e ez, az ember rendeltetése ellen ? Az ember élete e föl-dön nem végczél, hanem csak eszköz a végczélra, és ha tekin-tetbe veszszük, hogy 12 év az ember életének mindössze alig ötödrészét képezi, ha tekintetbe veszszük, hogy e 12 év után a rendszeres hitoktatás megszűnik, sőt, hogy e 12 év alatt is számtalan heterogen tananyaggal van elfoglalva az ifjú, me-lyek szivét a földhöz vonják, mondhatjuk-e soknak, ha e he-terogen elemekkel szemben legalább egy oly tantárgygyal fog-lalkozik, mely őt fensőbb rendeltetésére figyelmezteti ? mond-ható-e soknak, ha 12 éven keresztül oly elemmel foglalko-zik rendszeresen, melynek egy egész életen keresztül irány-adójául kell szolgálni? A paedagogia egyik alapelve, hogy a nevelésnek nem szabad egyoldalúnak lenni ; de kérdjük, nem lenne-e egyoldalú, ha az ifjú 12 éven keresztül egy pár évig a hittannal is foglalkoznék ugyan, többi éveit azonban tisz-tán a reáliáknak szentelné? Korunk materialistus iránya, nem azt követeli-e ellenkezőleg és sürgősen, hogy felhasznál-junk mindent, mi ellensúlyozni legyen képes a pusztán csak tapinthatók iránt érzékkel birni látszó emberiség irányát ? Sok és igy felesleges lenne 12 évi hittani tanitás, ha az ifjú csak szellem lenne, ha elméjét nem vennék figyelembe a sok reáliák, ha a világ egészen megszűnhetnék rá befolyását gya-korolni ; de addig, mig a külvilág behatásának ő is alá van vetve, mig emberi természetét le nem vetkőzheti, mit soha sem tehet, addig elodázhatlanul szükséges lesz, hogy többi tantárgyaival párhuzamban, a hit tanitmányának ismeretében is neveltessék, nehogy egyoldalulag nevelve, épen nemesebb része, emberi rendeltetésétől elütőleg, parlagon heverjen. Nem tagadjuk, hogy a többi tudomány is, lia helyes irányban ke-zeltetik, képes a lelket művelni, de e műveltség koronáját
— és ezt minden elfogultság nélkül mondhatjuk — csak a vallásos hit adhatja meg.
Távolról sem történik ez a tudományos előhaladás, tehát a többi tantárgyak rovására, mint állíttatik, sőt a dolog
Távolról sem történik ez a tudományos előhaladás, tehát a többi tantárgyak rovására, mint állíttatik, sőt a dolog