Pest,)n,n. 19. Az i n f a l l i b i l i t á s és a „ R e f o r m " . A mi liberális lapjaink czikkezői ismét vig napokat élnek. Az infallibilitás, melyet a rozsnyói püspök ő Méltósága megyé-jében kihirdetett, kedvező alkalmat nyújt nekik, hogy kedvök szerint mulassanak, hisz most lehet ismét egyszer neki
menni a püspöki karnak ! lehet követelni teli torokkal a kor-mánytól a püspökök elleni „szigorú eljárást", a „törvények"
tiszteletben tartását sat. sat., mert — a haza veszélyben forog. A „Pesti Napló", „Lloyd" és ki tudná mindannyi libe-rális lapnak nevét előadni, hősiesen meg is feleltek felada-tuknak, nem akartak ők sem- hátramaradni azon hires hon-atya megett, ki a fentebb nevezett ügyben a kormányt már is interpellálta, mert ugyan mivé is lenne különben az a hires népszerűség, mely után annyira epedez a hős liberá-lis iróhad !
De tegyük félre e pillanatban a támadásokat, fordítsuk figyelmünket inkább egy meglepő jelenségre, álljunk szóba a
„Reform"-mal, mely, nem tudjuk miért, miért nem, higgadtab-ban szól a jelen ügyhöz, még sem ugy azonhiggadtab-ban, hogy szó nél-kül hagyhatnék czikkét.
A „Reform" nem osztja liberális laptársai nézeteit, ő nem kiált rendőrség után, ő nem akarja a rozsnyói püspök megidéztetését, mert az czéltalan dolog, a papságnak száz és száz módja van közölni a néppel az egyház tanítását, és, mint mondja, ámbár a kalocsai érseki megyében is kihirdettetett az infallibilitás, habár csakis papi körben, de azért ott a dol-gok menete nem változott, a nép ma is az, ami az infallibili-tás előtt volt. íme minő józanon tudnak gondolkozni a libe-rális lapok, mikor lucidum intervallumuk van, midőn előve-szik azt a józan eszet, melyet rendesen a szegre szoktak
akasztani akkor, mikor a kath. egyház ügyeiről beszélnek.
Régen megmondottuk már mi ezt, hogy nem fog azért a világ sarkából kifordulni, ha azt az infallibilitást kihirdetik is, és ime oda jutottunk, hogy ugyanezt constatálja egy pár év múlva az a lap is, mely tudtunkra nem mulasztott el egy alkalmat sem, hogy meg ne marjon bennünket.
Eddig csak megvolnánk, hanem a „Reform" tovább is megy, hazafiságunkhoz, e mézes madzaghoz folyamodik és ez alapon fel is teszi, hogy holmi infallibilitási és hasonló kér-dések hirdetgetésével nem fogjuk az ország nyugalmát
felza-varni és nem engedjük magunkat a római curia által jársza-lagon vezettetni. No már ezekhez hozzá teszünk egy pár szót. Hogy a „Reform" hazafiságunkat dicséri, avval csak az igazságnak tesz eleget ; ha azonban azt véli, hogy ilyen kétes becsű dicséretek kedveért az ecclesia docens meg fog felejt-kezni hivatásáról, hűtlen lesz'küldetéséhez, ugy nagyon csa-latkozik. Mi nagyon szépen ki tudjuk egyeztetni hazafiúi szeretetünkkel, a római curia, jobban mondva, az egyház feje iránti engedelmességet anélkül, hogy csak egyik is, a legkis-sebb csorbát szenvedné. A legújabb időből is számtalan pél-dáját tudnók ennek idézni, de a sok közül csak az akadémiai frescókra történt adakozást emiitjük fel, mit épen azok tet-tek, kik nem hagyják ugyan magokat járszalagon vezettetni, mit Róma sem akar tenni, hanem ismerve a fensőbb köteles-ség és engedelmesköteles-ség szabályait, a hit és erkölcs terén szíve-sen alávetik magokat, az e tekintetben egyedüli legitim ha-talomnak, a pápának. íme, minő szépen összefér e kettő, valóban szeretnők látni azt a bölcs férfiút, ki alaposan ki tudná mutatni, hogy e kettő egymással ellentétben van. Sőt oly egyházfő iránti engedelmesség, ki az összes keresztények-nek közös atyja, kizárja a hazafiatlanságnak még csak lehetősé-gét is ; mert azon szeretet, mely az összes kereszténységet átkarolja, ugyanez az összesnek boldogságát is óhajtja elő-mozdítani, miben pedig a haza iránti hűség nem utolsó tényező.
Sokat, nagyon sokat lehet a hazafiság révén kérni tő-lünk, csak egyet nem : hogy hivatásunkat megtagadjuk ; pedig ezt követnők el, ha hallgatva a „Reform" figyelmeztetésére, nem hirdetnők az egyház tanát ugy, mint azt a sz. Lélekben egybegyűlt zsinati atyák határozták ; ha hallgatnánk azon okoskodásra, hogy az ország nyugalmát ne zavarjuk fel.
Legyen meggyőződve a „Reform", hogy az ország nyugalma százszor jobban szivünkön fekszik, mint az ő czikkezőinek.
De kik is képviselik azt az országot, melynek nyugalmát tőlünk a „R." félti? Egynehány liberális honatya, egy tuczat lármás ujságirógyerek, két tuczat felpálinkázható csőcselék stb., ebből áll a „R." országa, kiknek érdekében azt követeli tőlünk, hogy hallgassunk, hogy lelkismeretünkön erőszakot kövessünk el. Félre téve minden más argumentumot, nem inkább követelheti-e a hasonlithatlanul nagyobb többség, hogy az ő érdekében, a számba alig vehető kisebbség elné-muljon? De különben is, legyen következetes önmagához a
„R.", nem tett-e saját maga tanúságot a felől, hogy a kalo-csai megyében a nyugalom nem zavartatott meg ! Bizonyára, ha a nyugalom egykor az országban fel fog zavartatni, annak forrását nem az infallibilitásban, nem is az egyház más tanit-mányának hirdetésében, vagy a clerus izgatásában fogja fel-találni a figyelő elme, hanem a minden vallásos hitet és erkölcsösséget aláásó czikkekben, melyek à liberális lapok hasábjain napvilágot látnak, s melyekben a „ Reform "-nak is nem csekély része van. Ajánljuk, forditsa figyelmét ezekre, nekünk majd lesz gondunk rá, hogy hivatásunknak mind egy-házunk, mind hazánk irányában a szokott régi hűséggel
megfeleljünk. • l i ó m a . T á r s a d a l m i é l e t ü n k korántsem oly
kel-lemes, mint azt Németországban talán sokan képzelik, — irja az „Augsb. Alig. Ztg."-nak egyik római levelezője, — s igaza van. A ki azt hinné, hogy az uj, hivatalos, „Italia una"
még csak némileg is meghonosultitten, az nagyon csalódnék.
A király csak igen kevés időt tölt itt, sőt csudaszép fekvésű, Castel Porciano nevű birtokát is csak nagy ritkán látogatja, annak daczára, hogy ott bő alkalma lenne vadászni, mi kü-lönben nála, úgyszólván szenvedélylyé vált. Többnyire Ná-polyban, a Pisa melletti San Rossore-ban s Moncalieri-ban tartózkodik. Ez utóbbi Turin tájékán fekszik. Nem lévén ki-rályné az országban, udvartartásról sem lehet szó, minél fogva
az olasz királyi residentia nagyon elüt hasonló, külföldi, fe-jedelmi székhelyektől. A ministerek szintén nőtelenek, vagy
épen csak egyszerű polgáremberek, kik soha sem fogadnak, (miben az olasz zsugoriságnak is nagy része lehet.) Az uj pol-gármester még nincsen kinevezve, s helyettese, Pianciani gróf, sokkal tovább lakott Rómán kivül, s sokkal compromit-táltabb a vörösökkel való pajtáskodása által, semhogy a jobb társaságot maga köré gyüjthetné. A gazdag fönemességnek legnagyobb része szigorú papalino. A magasabb rangú hiva-talnokok, egytől egyik idegenek, kiknek nincs beléptök a római társaságba. A képviselőknek nincsenek állandó laká-saik ; egyegy ülésre ide jönnek, a vendéglőben fogadnak szál-lást, s aztán ismét haza mennek. Ritka ember közülök az, ki nejét ide hozná, sőt még a hivatalnokok sem hozták el mind.
Röviden mondva, minden ember ugy él itten, mintha uton volna.
S még az alsóbbrendű nép ! — ez már épenséggel sem hisz a jelenlegi állapotoknak tartósságában, hanem ellenke-zőleg meg van győződve arról, hogy mint 1814-ben és 1849-ben, a régi rend előbb utóbb ismét feléledni fog. Ezen meggyőződésben a Colosseumban tervezett meetingnek meg-hiúsulta nem kis mértékben megerősítette még, mihez még az is járul, hogy a római ember az idegenek elmaradását ismét csak a „buzzuri"-knak tulajdonítja, mi előtte egy okkal több, hogy gyűlölje.
A dolog tehát igy áll, hogy a kormány jelenleg még csak a nemességnek egy igen kis részére, s a középosztálynak intelligens elemeire (értsd : a Gliettónak lakóira) támaszkod-hatik, kik készek s hajlandók az uj szabadságnak árát is megfizetni. A többiek, rómaiak és bevándorlottak, kivétel nélkül csak jajveszékelni tudnak a rosz idők, a drágaság, a magas adók s a t . felett, s fájdalom, epanaszok, kivétel nélkül alaposak, s oly viszonyok által előidézvék, melyeket megvál-toztatni többé nem lehet. (Dehogy nem ! sőt meg lesznek azok változtatva.)
Berlin. A n a p i s a j t ó n a k i t é l e t e a z u j e g y -h á z e l l e n e s t ö r v é n y e k f e l e t t , oly vegyes színezetű, mint magok a lapok, mi igen természetes, mert minden párt a maga szempontjából tekintvén az ügyet, természetes, hogy Ítéleteik is különbözők. Legélesebb a „Kreuzztg.11 bírálata, mely a cultusminister eljárását egyenesen alkotmányellenes-nek mondja. „Csudálkozhatnék az ember," mondja az emlí-tett lap, „ha egy ministert abban lát fáradozni, hogy oly bó-kókat kovácsoljon az egyház számára, melyeket ez soha sem fog magára venni." Hogy a minister oly meddő, haszontalan munkára még csak vállalkozhatott is, ennek egyedüli magya-rázata a „Kreuzzeitung" szerint abban fekszik, hogy az úgy-nevezett iránytadó körök magok sem tudják, mit cselekesz-nek s hogy képtelecselekesz-nek az uj törvényekcselekesz-nek liorderejét kellő-leg méltányolni ; mert nincs fogalmuk arról, mi az egyháznak természete, joga s feladata, s minők amaz eszközök,
melyek-nek segítségével az elébe szabott feladatnak eleget tenni iparkodik. A „Kreuzztg." ez érdemben szószerint a követ-kezőket mondja: „Nem hihetjük, hogy iránytadó helyen ezen törvényjavaslatoknak hordereje iránt kellőleg tiszta nézetek uralkodnának. Már csak az első javaslat is, mely a kiközösí-tésre és a papnak egyházi teendőitől való, a világi hatalom által történendő felfüggesztésére vonatkozik, egyenesen min-den, bármiféle néven nevezendő egyháznak szétrobbanását czélozza. A másik két tvjavaslat az egyház negatiójának eme müvét úgyszólván a netovábbig viszi, az által, hogy minden fegyelmet megbénít, hogy minden alárendelt hivatalnoknak jogot ad, az egyházi hivataloknak, kellő emberek általi be-töltését meggátolni s végre az által, hogy egy legfelsőbb foru-mot alapit meg, mely ezentúl tisztán egyházi kérdésekben ítélni fog. Feltéve, hogy a kormánynak ama része, a honnan ezen tvjavaslatok származnak, tudja s érti, mi ez : az egyház-nak szabadsága, fel kell tennünk azt is, hogy ugyancsak a kormánynak kedve és szándéka tizennégy millió katholikus némettel kikötni ; sőt a máris megkezdett súrlódást harcz-czá fejleszteni, s e harczot a végletekig vinni. Nézetünk azonban az, hogy bármiként végződjék is ezen irtóháboru a katholika egyház ellen, már azon egy körülmény, hogy elő-idéztetett, elégséges arra, hogy az evangelika egyháznak necsak felvirágoztatását megakadályozza, hanem azt egyene-sen is tönkre tegye. Akkor aztán egy egész sereg kis „szabad egyház" fog keletkezni, mely a létérti folytonos küzdelemben, szemben a katholicismussal, mindig a rövidebbet huzandja.
Ha az urak ezt értenék, akkor belátták volna, miszerint tvjavaslatukkal most igen roszkor lépnek fel, s akkor nagyon is óvakodtak volna hasonló javaslatok által a római feljajdu-lást, melyet annyi szinházi patlioszszal visszautasítottak, még utólagosan is igazolni. Hogy az urak ezt mind akarták volna azt nem hihetjük, s ép azért, a mi az u j tvjavaslatokban leg-inkább feltűnő előttünk, az azon tökéletes tájékozatlanság egyházi viszonyaink iránt, mely mintegy ismertető jel gya-nánt végig vonul rajtok."
Nem kevésbé kedvezőtlen a „Volkszeitung"-nak bírá-lata. „Az uj törvényjavaslatok" — mondja az említett lap,—
„sem több, sem kevesebb, mint a legdurvább absolutismus-nak újbóli feléledése. Oly harcz fejlődik majd azokból, melyet a kormány most eléggé könnyelműen előidéz, de mely nem-sokára, s pedig joggal, komolylyá s szenvedélyessé válandik.
Oly törvények ezek, melyek az igazi vallásszabadságra irá-nyuló reményünket csirájában elfojtják. Bizonyos bureaukra-tikus agyvelőknek beteges szüleménye ez, mely egy alkot-mányszerü alapjogot megsemmisít, a vallásszabadság jogát."
Sem a „Kreuzztg," sema „Volksztg" nem tartozik azon lapok közé, melyek a katholikusok iránt még csak méltányo-sak is lenni szoktak. Ha mégis kárhoztatják Falknak leg-ujabbi elaboratumát, ugy egyszerűen azért történik ez, mert belátják, hogy ilyféle törvények mellett, a legnagyobb állami pártfogolás sem leend képes többé, a protestantismusnak gal-vanizált hulláját a végleges szétmállástól megóvni. Meglehet, hogy ez is egyik részét képezi azon tervnek, melyet a Gond-viselés egy közel jövőben mi köztünk végrehajtani akar, de annyi bizonyos, hogy amely amazokat felemésztendi, az a tűz ránk nézve legfeljebb tisztitólag fog hatni.
Nevetséges a „Nationalztg"-nak azon ötlete, hogy az
6 3
„igazi katholikusok" immár feliratok által köszönjék meg a császárnak, hogy oly törvényjavaslatoknak kidolgozását en-gedte meg, melyek a Rómátóli függetlenségnek alapját meg-vetni hivatvák. Oly csudálatos keveréke a naivságnak és a szemtelenségnek ez, hogy az ember midőn olvassa, még bo-szankodni sem tud. Mindazonáltal ugylátszik, hogy még az
„ókatliolikusok" is szégyenlik magokat a „Nat.-Ztg." felhívá-sának engedni, legalább nem hallottuk eddig, hogy Döllinger vagy Michelis ez ügyben valamit kezdeményeztek volna, ám-bátor, főleg ez utóbbitól, meg ilyen bohózat is telnék.
IRODALOM.
„ K i r c h e n g e s c h i c h t e i n L e b e n s b i l d e r n . Von Ferdinand Stiefelhagen. F r e i -b u r g , H e r d e r ' s c h e V e r l a g s h a n d l u n g . V I I . 5 9 6 . p a g g . 8. 1 T h l r . '27 s g r . "
( F o l y t a t á s . )
In allen Wissenschaften machte Lothar die schönsten Fortschritte, so dass er auch mit zu der Zahl der eigentlichen Gelehrten gerechnet wird. Nach Rom zurückgekehrt empfing er bald die niederen Weihen, und wurde Stiftsherr an St.
Peter. Papst Clemens III. ernannte ihn wegen seiner ausge-zeichneten Eigenschaften zum Cardinaldiakon, und als solcher nahm er schon an den wichtigsten Verhandlungen der Kirche Theil. Wie sehr er dabei auch nach innerer Vervollkommung strebte, davon hat er uns in seiner damals verfassten Schrift
„Ueber die Verachtung der Welt, oder über das Elend der Menschheit", ein kostbares Denkmal hinterlassen. Er beklagt darin insbesondere das traurige Loos der Grossen dieser Welt, die mehr noch als Andere, sündhafte Anfechtungen erduldeten". . . .
„Innocenz" mondja tovább az ily néven pápává válasz-tott Lothárról a t. sz. „Innocenz schritt ohne Zagen an die unermessliche Arbeit, die in der verschiedensten Gestalt und fast auf dem ganzen Erdkreise seiner harrte . . . . Rastloser hat schwerlich je ein Sterblicher gearbeitet, und bald ent-wickelte der Riesengeist staunenswertke Fähigkeit, Fernes wie Nahes zu durchschauen, zu ordnen, neu zu gestalten ; und eine Liebe, deren herzliche Theilnahme und väterliche Sorgfalt Grosser und Kleiner berücksichtigte und alle Anliegen der Christenheit umfasste". . . . Nachdem er seinen Amts-antritt nach allen Seiten, sowohl durch Gesandte, als auch durch Briefe in nachdrücklicher und Vertrauen erweckender Weise kund gethan hatte, brachte er zunächst die Verhält-nisse seiner weltlichen Herrschaft in Ordnung. In den unru-higen und bewegten Zeiten, welche vorausgingen, hatte eine feste und sichere Ordnung fast nirgends sich festsetzen kön-neu, zumal in manchen Städten und Provinzen Italiens der Kaiser anstatt des Papstes die Herrschafft sich angemasst hatte. In vielen Orten lagen kaiserliche Soldtruppen, die in den verschiedenen Kämpfen in Italien gedient hatten und für die künftigen Kämpfe unterhalten wurden. Da die Kaiser meist in der Ferne weilten, schalteten die Anführer jener Truppen, besonders jetzt bei der strittigen Königswahl in Deutschland, an Ort und Stelle oft mit der höchsten Will-kühr und suchten sogar die oberste Herrschaft an sich zu reissen. Solchem Treiben that Innocenz gleich von Anfang an mit aller Macht Einhalt. Am Tage seiner Krönung empfing er vom Stadtpräfecten Petrus den Eid der Treue, und setzte
ihn durch Ueberreichung eines Ehrenmantels in sein Amt ein. Eben so liess er sich in den übrigen Ortschaften, die zum Patrimonium des heil. Petrus gehörten, als Landesherr huldigen, indem er entweder Abgeordnete von dort empfing, oder selbst Gesandte dahin abordnete. Solche Entschieden-heit und Kraft flösste dem Volke Vertrauen ein, dass es sebst vielfach sich der kaiserlichen Befehlshaber und ihrer lästigen Truppen entledigte und die gesetzliche Herrschaft bei sich einrichtete". . . .
A 475-ik lapon, a Jézus Krisztus legszentebb nevében, mely világossága, erősitő tápja, orvossága vala a lélek minden szomorúsága, bánata és kedvetlensége ellen, zarándoksága útjában, nyugodt kebellel, valóban álmélkodásra méltólag, munkálkodott sal. sz. Ferenczről élvezettel olvassuk :
„Franz von Sales, der heilige und so bekannte Bischof von Genf, ist das Musterbild eines wahren katholischen See-lenhirten, welcher den verirrten Schäfiein so lange nachgeht, bis er sie auffindet, voll Liebe auf seine Schultern nimmt und zur Heerde zurückträgt, der für seine Heerde in treuer Sorge wacht, erquickende Nahrung schafft, und nöthigenfalls freudig das Leben opfert . . . Eine unzählige Menge Irrgläu-bige hat er während seiner irdischen Wirksamkeit zur Kir-che zurückgeführt ; nach seinem heiligen HinsKir-cheiden aber hat er nicht aufgehört, durch seine gottseligen Schriften, wie durch sein heiliges Beispiel die Herzen der Gläubigen für die Tugend zu gewinnen . . . . Geboren ward er auf dem Schlosse Sales in Savoyen, nicht weit von Annecy in der Diöcese Genf, am 21. August 15G7 : er war also über 17. Jahre ein Zeitge-nosse des heil. Karl Boromäus. . . . Seine Eltern hiesen Franz, Graf von Sales und Francisca von Sionas, beide mehr noch durch Frömmigkeit ausgezeichnet, als durch ihre edle Geburt. Die Mutter war äusserst besorgt von dem Sohne Alles fern zu halten, was nur den Schein des Bösen hatte ; sie verlor ihn nie aus den Augen. Von Jugend auf führte sie ihn mit zur Kirche ; so ward das kindliche Herz früh-zeitig gegen das Haus Gottes und alle heiligen Sachen mit tiefer Ehrfurcht erfüllt. Oft las sie ihm aus dem Leben der Heiligen vor, und verband damit fromme Gespräche, die seiner Fassungskraft angemessen waren. Wenn sie Arme und Kranke besuchte, nahm sie ihn mit zur Begleitung, liess ihn selbst Almosen vertheilen und andere fromme Werke ver-richten, die er leisten konnte . . . Unter so trefflicher Anlei-tung lernte der Kleine jede Tugend üben ; er betete mit rüh-render Andacht und liebte die Armen so sehr, dass er selbst für sie bei den Eltern bat und von seinen Speisen ihnen mit-theilte . . . Hatte er aus Unachtsamkeit irgend einen Fehler begangen, so wollte er lieber gestraft werden, als sich die Nachsicht der Eltern erschleichen" . . .
( F o l y t , k ö v . )
VEGYESEK.
— 0 Herczegsége Magyarország prímása ujabb nagyszivü jótéteményekkel jelezte a testvérfővárosba érkezését. A budai irgalmas nők iskolájára adományozott 1000 frtot ; a pesti Erzsébetegyletnek 100 frtot ; a pesti Máriaintézetnek, mely szegény leányoknak menhelyül s neveidéül szolgál, 200 frtot a bosnyák katholikusok Sarejcvoi iskolájának.400 frtot, és a pesti kath. legényegyletnek 300 frtot: összesen 2000 forintot.
ban legújabban szent Fülöp és Jakab apostolóknak eréklyeit fedezték fel, melyek az ottani főoltár alatt eltakarítva voltak.
— Berlinben tizenkét protestáns pap, közösen aláirt, s a főegyháztanácshoz benyújtott, feliratban kijelentette, mi-szerint a Jézus istenségét tagadó, s e miatt hivatalának elvesztésére ítélt Sydownak nézeteit tökéletesen osztja. E felirat a főegyháztanácsot igen kényes helyzetbe hozza ; mert most vagy mindezeket le kell tennie, vagy Sydownak letevését visszavonni, mi által a protestáns, egyházi tekintélynek a ke-gyelemdöfés megadatnék.
— A jezsuiták elűzése után, most a Münchenben szé-kelő, pápai nuntius az, ki ellen a német liberális lapok mér-ges nyilait szórják, azt követelvén, hogy ezen nuntiatura, mely már az u. n. emsi punctatiók idejében oly veszélyesnek mutatkozott, végre valahára eltörültessék.
— A paderborni püspök, a porosz kormánynak általunk már aminap emiitett, illetéktelen rendelete ellen, a templomi vagyonnak ügyében, erélyes tiltakozást bocsátott ki.
— Az osztrák belügyministerium a következő rendele-tet bocsátotta ki : Tekintve hogy egyes helyeken úgynevezett ókatholikus papok esküvőket, kereszteléseket és temetéseket végezni szoktak, miből aztán azon kérdés származik ; mily módon történjék az efféle ténykedéseknek bevezetése a ka-tholikus papok által kezelt anyakönyvekbe ; a belügyminis-terium akként intézkedett, hogy azon katholikus lelkészek, kiket az állam az anyakönyveknek vezetésével megbízott, mint a cultus- és közoktatásügyi-ministeriumnak 1872. febr.
20-áról kelt rendeletéből kiderül, nem kötelezhetők arra, hogy ókatholikus papok előtt végbement, s nekik-csak beje-lentett esküvőket az általok vezetett anyakönyvekbe bevezes-senek. Az ókatholikusok közt előforduló születési keresztelési s halálozási esetekre vonatkozólag azonban, az illető anyaköny-vek vezetésével törvényesen megbízott, rendes lelkészeknek kötelességévé tétetik, azokat bejegyezni.
— A westpháliai nemes hölgyek társulata elhatározta, hogy tekintve az egyházi s politikai viszonyoknak szomorú
— A westpháliai nemes hölgyek társulata elhatározta, hogy tekintve az egyházi s politikai viszonyoknak szomorú