Pest, január 1. M u 11 é s j ö v ő. (Folyt.) E történelmi tényekben, mint fényes tükörben láthatjuk mi is a jövőt, mely ránk várakozik, ha csak teljesen nem szakítva a mult hagyományaival s adoptált, keresztényellenes elveivel, bizto-sabb alapokra nem törekszünk szert tenni a jövőben. Hasonló okok, hasonló körülmények között, hasonló következménye-ket szülnek, valamint azon nemzeti közmondásunk sem szo-kott csalni, hogy : aki szelet vet, vihart arat. És az emberi szenvedélyt fékező, üdvös határok között tartó, keresztény szellem a folytonos támadások következtében erejének hatá-sából már is sokat vesztett, a lelkismeret nagyon megtágult, ugy, hogy a jövőre csak borzalommal gondolhatunk. Minő kép is az, mely ott előttünk feltárul ?
A keresztény tekintélyi elv megtagadásával, mely hatá-sát a társadalmi élet legkisebb körétől, fel egész a legmaga-sabb körökig gyakorolta és folytonos öszlánczolatban tartotta az egyest az egészszel, fentartva a törvények iránti tisztelet által, a rendet és békét, a vagyon- és személybiztonságot ; — e tekintély megtagadásával, egy másik lép előtérbe, mely már nemcsak a lélek, hanem még a test felett is uralkodni akar, és ez az erőszak. Lesz tehát tekintély, mert ennek, bármily alakban is, a társadalomból hiányzani nem szabad, lesz tekin-tély a fegyverben, a poroszlóban, de melynek nem a sziv, nem a benső elismerés, hanem csak a kényszer-körülmények szereznek hódolatot ; lesz tekintély, de melyet nem a ker.
szeretet kormányoz, hanem a zsarnoki önkény ; lesz tekintély, melynek czélját nem a nép nyomasztó terheinek enyhítése ké-pezi, hanem mely önsúly gyanánt fog önmaga nehezedni a társadalmi életre ; lesz tekintély, de melynek indokát nem a jog, nem az igazság, hanem az önérdek képezi ; végre lesz tekintély, de épen oly törékeny, oly mulandó, oly gyenge, mint az alap, melyre erejét fekteti, mint az erőszak, mely fölé más, erősebb ép oly joggal emelkedhetik, mint emelke-dett az előbbi a kereszténység által hirdetett tekintély fölé.
Ez is fog kormányozni, ez is be fog hatni a társadalmi élet minden körébe, de nem-, hogy vezessen, nem hogy irányt ad-jon, hanem, hogy vasveszejével kérlelhetlenül uralkodjék és
összezúzza mindazt, ki mást és máskép akar cselekedni, mint azt az erőszak előirja, parancsolja. Ez nem fog ismerni isteni, nem emberi jogot, nem tartja tiszteletben a családi szentélyt, nem a tulajdonjog szentségét, előtte csak egy gon-dolat lebeg, s ez : uralkodni, uralkodni az erőszak önkényé-vel. Ez újkori tekintély teljes uralmának már előestéjén állunk, és lia figyelemmel kisérjük a világ eseményeit, kézzel fogható tényeit máris szemlélhetjük ; ezen ostor már fejeink felett suhog, hogy megbünhödjük a multat, melyben oly ját-szi kedvvel intéztünk rohamos támadást az egyház által hir-detett tekintélyi elv ellen.
És ha még evvel a bűnhődés bevégződnék, ha az életbe oly mélyen beható elv helyét csak az erőszak foglalná el ! de be van-e ezzel fejezve minden ? Az erőszak bármily hatalom-mal rendelkezzék is, bár mennyire igázza is le a testet, a szellem fölé hatalmát nem terjesztheti ki. Külső engedelmes-séget kierőszakolhat, a küllátszatot, mintha béke uralkodnék, megszerezheti ; de belnyugalmat nem szerezhet, a lelket nem fékezheti meg ; forrong az belül, a nyugalom látszatának da-czára is, és végre is áttör minden, még oly nagy gonddal ké-szített gáton is, és ki fogja akkor megakadályozni a rombo-ást, mely az erőszak, és az ennek lánczait önmagáról lerázni törekvő szellem összeütközéséből származik ? Nem, nem léte-zik akkor többé hatalom, mely e két elem között békét hoz-zon létre, az csak az egyiknek legyőzetésével, és akkor is csak összehalmozott romok fölött jöhet létre. Az erőszak, hogy uralmát fenntartsa, fegyverei mellett, a törvényes hata-lom iránti köteles tiszteletre is fog hivatkozni, de mily jog-gal ? Létjogát talán ezen az alapon szerezte ? Midőn létezni kezdett, nem tagadta-e meg, hogy létezhessék ? „Pátere legem quam ipse tuleris," válaszolja majd a fellázított szenvedély
és ez esetben nem minden alap nélkül, és e válasz felett az íté-letet véres tollal írják meg. Romboljátok a tekintélyt, folytas-sátok a vészteljes támadásokat és e véget megérhetitek,' prope est jam — in januis. A dissolutio, a megsemmisülés kezdetére a lépés már meg van téve, az elhintett mag érle-lődik már a családban, a testületekben, a községekben és a fegyelmezett katonaságban is. Csak fehér hollóként található már a családban az egykor oly boldog múltra emlékeztető hűség és szeretet, bomlik a családi élet, az önkényes elválá-sok napirenden vannak, a községi életből az engedelmesség eltűnt, sőt nem ritka eset az engedetlenség azon testületben sem, melyre az erőszak minden körülmény között számítani szokott: a parancsszó teljesítésénél egyebet nem ismerő kato-naságnál. Igen, a forradalom irtózatos szelleme tölti be a levegőt, érezzük nyomását és csak azok nem merészük beval-lani, kik e^ bűnnek önmagok is részesei. Sőt, nehogy az ultra-montanismussal vádoltatva, mindennél nagyobbra becsült népszerüségöket elveszítsék, még ma is élesztik a tüzet, mintha csak nehezen várnák a pillanatot, melyben a nyak-tiló működését megkezdi, a gyűlölt papság vére patakban foly, templomaink hamuvá válnak, városaink falvaink elham-vadnak, százados intézményeink felforgattatnak, a béke és jólét messze elköltöznek. Meglesz, eljön az idő, midőn ebben gyönyörködhettek, csak működjetek.
(Vége köv.)
P e s t , január 8. A „ P e s t e r L l o y d " é s a p á p a a l l o e u t i ó j a . Csaknem teljes bizonyossággal
elmondhat-tuk volna, midőn ő szentsége allocutióját olvaselmondhat-tuk, hogy leg-közelebb a „P. Ll." elő fog állani és a „csalhatatlan", pythiai jósnő bölcseségével fogja a jövőt, az egyház- és államra nézve megjövendölni. Ugy történt. Ma már kétségbevonhatlanul tud-juk, a mit eddig nem tudtunk, hogy: a népek és a diplomatia, de
különösen az előbbiek — mert az utóbbi ugy is tisztában volt a dolog felől — mindig jobban kezdenek meggyőződni az állam ügyének igazságos voltáról, a legújabb küzdelemben az egyházzal szemben mindig jobban tömörülnek az állam ügyé-nek védelme körül és igy e harcz kimenetele kétséges nem lehet, és pedig annyival kevésbé, mert a pápa a legújabb allocutióban magát az állam eszméjét támadta meg, több hatalmat követelvén felette, mint azt a középkori pápák tet-ték, ezt pedig Bismarck — és ez nagy szó, vagy név — a li-berális világ legujabbkeletü idoluma nem tűri. Ez a veleje annak a hires jóslatnak, mely legközelebb a „P. L." hasáb-jain napvilágot látott.
Megengedjük, sőt, ha épen ugy kívánja a „Lloyd", bizo-nyítékokat is szolgáltatunk hozzá, hogy volt idő, midőn Izraél fiainak némely kiválasztottját Isten jóstehetséggel ruházta fel. Azok jövendölték meg a Messiás eljövetelét, országának e földön alapítását és állandó fenmaradását ; de ez régen volt, a próféták sora be van fejezve és mindazok, kik napjaink-ban támadnak, legtöbben pedig Izraél fiai között, nem egye-bek mint álpróféták, kik azt jövendölik, ami szivök vágyát képezi. E nép, mert egykor a prófétai hivatallal volt felruház-va, ma is a maga részére követeli e letűnt kiváltságot, csak-hogy, mintha az is átokként nehezednék rá, azonkívül, hogy se hazával, se templommal többé nem bír, —-jóslatai az egyház ellen soha sem teljesednek be ; sőt ezen ujabb kori jósok azon sajátságos tulajdonnal is bírnak, hogy igen feledékenyek, önmagoknak ellentmondanak, amit két sorral fentebb irtak, annak az utóbbi két sorban ellentmondanak, a mi kétségbe-vonhatlan bizonyítékul szolgál, hogy nem igen bíznak magok sem jóslataikban. Ez a kis.szerencsétlenség a „Ll." jósával is megtörtént. Fentebb inti a magyar kormányt, nehogy e harezba beleelegyedjék, mert kimenetele még kétes, a koczka még fordulhat is, és alább azonnal következik a csalhatatlan jóslat az állam diadaláról. Tedd hüvelyébe kardodat, azaz réztolladat óh „Lloyd" ! hogy megrozsdásodjék, legalább nem compromittálod magadat. Ha hallgatsz és nem jövendölsz, még elhihetik, hogy jövendölni is tudsz, számtalan egyéb tudományod mellett, de ilyen jövendölés mellett, még hitele-det is elveszítheted, nemcsak a börzén, hanem a tudományos, sőt az egyszerűen józanul gondolkozó világ előtt is.
Valóban, ha kiengesztelhetetlen gyűlöletnek nem kel-lene be tudnunk a „Lloyd" és társai hasontartalmu jóslatait, ugy a csudával határosnak kellene mondanunk azt, hogy épen ezen férfiak készek az idők jeleiből bekövetkezőnek jósolni, és erre az egyház fejét, azon esetre ha a kor eszméivel ideje korán ki nem békül, figyelmeztetni is, kik önmagok nem voltak képesek, vagy nem akarnak okulni, csaknem kétezredévi idő-nek jeleiből sem. Igaz, hogy több mint húsz éve mult már el, mióta a liberalismus az úgynevezett közvéleményt oda irá-nyozza, hogy az egyház felett, teljesen tönkre téve azt, az állam, azaz egynehány szájhős uralkodjék. Igaz, hogy e húsz év alatt mindig súlyosabbá tétetik, ugyancsak az egyháznak hely-zete; de a kétezredév, melyet az egyház átélt, bizonyára nem
2 9
egy ily jelt mutat fel, midőn a habok már-már elnyeléssel fe-nyegették hajóját. Nem sokkal helyesebben figyelmeztetketők-e tehát ők ezen jelekre és az utáuok bekövetkezett eseményekre, mint mi az általok jelzettekre ? Azonban, lia többet bizunk is azon következtetésekben, melyeket emez utóbbi, történelmi jelekből levonhatunk, mindazonáltal még sem tagadhatjuk hogy a „Lloyd" jövendölésének egy pontjával mi is teljesen egyetértünk ; — arra nézve t. i. hogy e beállott és teljes folyamában levő harcz kimenetele kétséges nem lehet, habár természetesen ez nem is a „Lloyd" által vett értelemben fog kiütni. A végeredmény ugyanis teljes meggyőződésünk szerint a „Lloyd" jósának megszégyenitésével és igy az egyház dia-dalával fog végződni. De lesz e győzelemnek egy másik ör-vendetes következménye is, melyről a „Lloyd" jósa boldog képzelődésében nem is álmodik ; és ez örvendetes következ-mény nem más lesz, mint egyszersmind az állam diadala is.
Különösnek tűnhetik fel e kettős állítás, pedig igen világos.
Az egyház győzelme' ugyanis nem jelent mást, mint a ker.
elvek diadalát és érvényre jutását az összes állami és társa-dalmi életben, minek természetes következménye az lesz, hogy az állam is lerázván magáról a liberalismus által zsar-nokilag rátett békókat, szabadabban és üdvösebben fogja majd erejét a népek jólétének előmozditására kifejthetni ; — ez is diadal lesz, a liberális garázdálkodás, erőszakoskodás fe-lett és ki merné tagadni, hogy e kettős diadal alapja nem épen épen azon eseményben tétetett le, melyből a „Lloyd" jósa eléggé különösen az egyház legyőzetését vélte jónak, kiolvasni.
Tessék e felett gondolko zni ! -f-HónifK A s z e n t a t y á n a k e g y n y i l a t k o z a t a a p a p s á g r ó l é s a n e m e s s é g r ő l , melyet a római főne-mességnek ezidei újévi tisztelkedése alkalmával tett, eléggé érdekes, hogy azt egész terjedelmében közöljük.
„Midőn még fiatal ember voltam" — igy szólt a szent-atya — „egyszer egy római herczeggel beszéltem, ki azóta már régen az örökkévalóságban van. Hiszen, ő akkor már öreg ember volt, és .ma én vagyok az. Ezen főúr, kinek egyik legszebb jellemvonását a mély, vallásos érzület képezte, egy-szer, unokaöcscsének jelenlétében akként nyilatkozott előt-tem, hogy a trónoknak két legerősebb oszlopa és támasza a papság és a nemesség. íme, a ti jelenlétetek itten is azt bi-zonyítja, hogy ti a múltban is igy gondolkoztatok, s a jövőre nézve is hasonló szándékkal vagytok. Ha mindazonáltal ebbeli hűséges jóakaratotok nem vala képes, trónomnak ideigle-nes feldöntését megakadályozni, ez nem a ti hibátok. Ezt az egész világ tudja, s tanúbizonyságot tehet róla. Azon-ban, Istennek irgalmassága nem lészen örökké elfátyolozva előttünk !
„Krisztus Urunk is szerette a nemességet, a mint ezt, ugylátszik, előttetek már régebben is egyszer emiitettem.
Krisztus urunk is akart nemes lenni, s ez az oka, hogy csa-ládfáját az evangéliumokban tudtunkra hozta, le, egészen Józsefig és Máriáig, — de qua natus -est Christus. A nemes-ség tehát az Isten ajándéka ; vigyázzatok rá, s őrizzétek gonddal. Tudom, hogy ti azt megőrzitek, részint az által, hogy családaitokban a vallásos érzületet gondosan ápoljátok, részint az által, hogy egészen a kegyelet s a jótékonyság cselekedeteinek szentelitek magatokat, miáltal a népnek jó
például s lelki épülésére szolgáltok, saját magatoknak pedig az örök üdvességet biztositjátok."
„Azt mondtam, hogy a nemesség és a papság a trónok-nak főbb támaszai. Visszatérek ezen eszmére, hogy nyiltan kimondjam, miszerint azon trónok, melyek, mint szokás mon-dani, a tömeg, azaz, azon embereknek sokasága által támo-gattatnak, kik hitetlenségben, s Isten elleni gyűlöletben töl-tik napjaikat, — hogy ezen trónok rosz alappal birnak, s igen roszul támogattatnak ; mert e támaszok gyengék, bizony-talanok, ingadozók. Ha már azon trónok, melyek az igazságra támaszkodnak, sem tudtak ellentállani ama fergetegnek, mely napjainkban támadt ; miként fognának fennállhatni ezek, melyeknek alapját az igazságtalanság, a lopás, a bitor-lás, a szentségtörés s a hazugság képezi ?"
„Azonban, fordítsunk néhány pillanatot arra, hogy a jelen idők eseményeiben Istennek megmérhetlen bölcseségét
csudáljuk. "
„Midőn Krisztus - Urunk még mint csecsemő az öreg Simeonnak bemutattatott, az utóbbi e szavakat intézé szűz-anyjához, ki szerényen megjelent a templomban, hogy a törvény rendeleteinek eleget tegyen : .Íme e gyermek tétetett sokak romlására ós féltámadására Israelben, ós jelül, melynek ellene mondatik.' E kevés szavakban az egyházflak egész tör-ténetét látjuk. Ama két ellentétes tábor, melyeket a tisztes aggastyán eme néhány, rövid vonás által jelzett, s mely az egyházzal egyidejűleg keletkezett, fennáll még ma is. Júdás elárulja az Urat, de helyét Mátyás foglalja el ; az egyik lator szidja még a keresztfán is, a másik ellenben dicsőíti s meg-áldja nevét. Igy lőn Krisztus Urunk romlására az egyiknek s feltámadására a másiknak."
„Ah! mekkora manap azon szerencsétleneknek száma»
kikről sajnálattal kénytelenek vagyunk azt mondani, hogy Krisztus az ő romlásukra jött. Nem megyek ki a Vatikánból, nem ismerem azokat, kik legújabban ide jöttek ; de azt olvasom rólok, hogy vannak köztök, kik lelki megátalko-dottságban múlnak ki; hitetlenségben, és az egyház elleni bűnös gyűlöletben. Ezeknek immár, fájdalom ! romlására jött Krisztus. Tudom, hogy a kórházakban vannak betegek, kik a szent kegyszereket visszautasítván, a bűnben halnak meg.
S váljon talán nem igaz-e, hogy a Sz .-Lélekről czimzett kór-házban oly egyének fordulnak meg, kik még a halálos ágyon fekvő betegeknek is holmi istentelen nyomtatványokat fel-tolnak ? Eme szegényeknek, éltök végperczeiben, bizony jobb volna, egyéb dolgokról elmélkedniük, minthogy ezen írott és nyomatott gonoszságokat s istenkáromlásokat olvassák ! S még sem találkozik, ki megtiltaná, nehogy az ilyen dolgok kezeikbe játszassanak ! Igy pedig megmérgezik még a hal-doklónak lelkét is, s szaporítják azoknak számát, akikről azt kell mondanunk, hogy Krisztus az ő romlásukra jött. "
„Mit tegyünk a napjainkban uralkodó bizonytalanság-nak és felelemnek közepette, midőn sehonnan sem látunk segítséget közeledni? Hadd mondjuk a pappal, midőn az oltárra felniegyen : judica me Deus, et discerne causam meam de gente non sancta ; et ab liomine iniquo et doloso crue me ;
— uram Istenem ! midőn senki sem védelmezi ügyemet, mi-dőn sehonnan sem érkezik segély, légy Te az én védelmezőm, s mond ki igazságos ítéletedet ; discerne causam meam de
gente non sanda, s szabadíts meg minket a viro iniquo et doloso, azaz a hazugság és gonoszság emberétől ! "
„Tudjátok, Szeretteim; mit jelent CLZ; CLZ oltárhoz lépni.
Midőn azt mondom : judica me IJeus, — válaszul legott azt kapom : spera in Deo ! Igenis : spera in Deo ; — mert jönnie kell ama pillanatnak is, melyben Istennek irgalmas voltát ismét tapasztalandjuk. Spera in Veo ! Eljövend ama nap, melyen a felszabadittatásunkat elrendelő isteni rendeletet tisztelettel veendjük ; akkor ez a mi népünk is ismét mintegy ujjá fog születni, hogy visszafoglalja ama helyet, mely őt mint a kath. világ fővárosának népét méltán megilleti."
„Befejezem szavaimat, szeretett gyermekeim, egyúttal szivemből fakadó áldásomat adván rátok. Elsőben is eme kis gyermekeket áldom meg, kik itt első sorban állanak körü-löttem. Megáldom őket, hogy meg maradjanak óva ama veszé-lyektől, melyek az embert e földön mindenünnen környezik.
Emlékszem, hogy, midőn az ő korukban voltam, én is más gyermekekkel játszottam. Ezek közt volt egy, a kinek atyja jakobinus volt. A „jakobinus" név akkor annyit jelentett, mi manap ez a szó : liberális. Ezen kis flu, a kinek nevét hall-gatással mellőzöm, felnőtt, férfivá lőn, s meghalt, mint atyja eszméinek hűséges örököse s érvényesítője. S ép ezért áldom meg e gyermekeket, hogy oly véget ne érjenek, mint amaz ; hanem, hogy ellenkezőleg ama jó példákat utánozzák, melye-ket ti adtok nekik, s hogy az erényhez és a szent valláshoz mindenkor hivek maradjanak."
„Megáldom végre az apákat és az egyes családokat^
azon óhajtással, hogy áldásom kiválólag a csüggeteg lelkek-nek használjon, — ha vannak köztetek ilyelelkek-nek. Erősödjelelkek-nek meg, a kik csüggedni akarnak, s gondolják meg, hogy a Min-denható azért küldi ránk a megpróbáltatást s mindenféle ne-héz időket, hogy erőtlen természetünkhez tapadó minden sa-laktól megtisztuljunk. Megáldlak titeket, remélvén, hogy midőn majd minden bajoknak végéhez értetek, midőn kivál-tok az exuli filii Evae számából ; hogy akkor lelkeiteket Istennek adhassátok vissza, örökkön örökké dicsérvén s ma-gasztalván őt. Benedictio Dei . . . .
IRODALOM.
Kirchengeschichte in Lebensbildern. Von Ferdinand Stiefelhagen. Frei-burg, Herder'sche Verlagshandlung. VII. 596. pagg. 8. 1 Thlr. 27 sgr."
(Folytatás.)
Már most az lehet a kérdés, vájjon az efféle methodika helyes-e, vagyis, az ilyetén berendezésű müvek vallás és tudomány szempontjából kivánatosak-e ? (Nem azt vitatjuk és kérdezzük, hogy általán elvetendő a másik történelmi irás-és tárgyalásmód ; korántsem azt mondjuk, hogy nem örülünk annak, lia kellőleg jár el tisztében, hanem érinteni akarjuk a sokat fölvetett kérdést, vájjon ama történelmi Írásmód, a hol mintegy élő középpontot mindig a leirt személyek képeztek, ajánlatos-e?) vagy sem?
A ki magának magasabb életpéldányok után igaz tudo-mányt szerezni, és üdvös életszokásokat alkotni akar, az, főleg a mostani katholikus-ellenes áramlatok idejében, azt fogja mondani, hogy, kiváltképen a lelkesedni hőn tudó ifjú nemzedékre nézve igen. —
Hogy kitűnjék, mily meggyőződést táplál erre nézve a mély és birálatosan kutató-szellemű Stiefelhagen, felhozzuk itt müve első kiadásához irt előszavából a következőket :
„Szeretni és csudálni az emberi szivnek szükséglete, mely az ifjú kortól kezdve jelentkezik . . . Oly magasan áll ezen lelki tehetség, hogy attól a jó Isten a zsengerészt hatá-rozottan magának kívánja : „Ate Uradat, Istenedet szeresd teljes szivedből mindenek felett." Isten után szeretetünket és csudálatunkat az Isten képére és hasonlatosságára alkotott emberre viszszük á t . . . . A második parancs t. i., igy szól :
„Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat /" — Már a régi, ál-talános tévelybe sülyedt népek elismerték lényünknek ezen szükségletét, egyszersmind olyannak tekintvén azt, mely ki-válóan becses és jelentőségteljes Cicero, az ünnepelt szónok, ily értelemben mondja, hogy az élet a jókkal kötött barátság nélkül nagyon keveset ér. A következő, a fogékony kebleket a legnemesebb elhatározásokra indítható, életrajzok ezen szükségérzetnek hivatvák, kellő tápot nyújtani ; mert a kedvelt irányában szeretettel és csudálkozással eltelő barát-ság nemcsak az élőkkel fűződik össze, az a siron tul is áthat és erősebb, mint a halál (Ének 8, 6) . . Mi vonzódással és csudálkozással meg szellemi gyönyörrel, melynek oly bő for-rását nyitja meg a szeretet, telünk el a legrégibb mult azon személyei irányában, kik életökben feltüntetik, miszerint a vallás és erény az, mi áldással járó, nagy és dicső tettekre lievit . . . És ez épen főleg vonzó a történelemben, hogy élet-rajzaival, a jó, szép és magasztos iránti rokonszenvet folyton éleszti és ápolja . . . . Már csak ezekből, valamint a fenteb-biekből is önkényt kiderül annak oka, hogy a történetoktatás az iskolában életrajzzal kezdődik. Mert t. i. a gyengéd gyer-mekkebelben a szükségérzet — szeretni és csudálni, kiváltké-pen hatalmas, úgyannyira, hogy rá nézve más elbeszélési alak sem nem igen érdekes, sem nem igen felfogható, nem igen érthető.
Nem az emlébe felvett gondolatoknak sokasága, hanem a világosság és tiszta értelem az, mi későbben is képezi a
Nem az emlébe felvett gondolatoknak sokasága, hanem a világosság és tiszta értelem az, mi későbben is képezi a