Pest, febr. 13. A n é m e t p ü s p ö k i k a r m e m o -r a n d u m a és a „Pesti Napló." Helytelennek és igen egy-oldalúnak tartanok t. olvasóinkkal szemben eljárásunkat, ha a napi küzdelmek között íigyelmöket sajtónknak csakis ellenséges magatartására irányoznók, ha csakis indokolatlan támadásait registrálva czáfolgatnók ; sőt ellenkezőleg ugy véljük, hogy olvasóink előtt helyzetünknek teljes átnézetét feltárni s a jogtalan támadások mellett azt is, amit ellenfe-leink itt-ott teljében, vagy legalább részben méltányosát mondanak, feljegyeznünk nemcsak szabad, de kell is. Ma egy ily rendkivüli eseményről szólunk, nem a nélkül azon-ban, hogy itt is helyreigazítást tenuüuk ne kellene.
A „Pesti Napló" ugyanis a német püspöki karnak ismeretes memoranduma felett elmélkedve és egy pillanatra félretéve szokásos gyűlöletét, oly módon nyilatkozik arról, melyből, ha nem is az igazság teljes győzelme, a lelkében táplált ellenséges érzület felett, ugy legalább az tűnik ki, miszerint a „N." érzi, hogy a püspököknek igázok van, ha-bár ezt, liberális létére nyiltan és egyenesen megvallani s elismerni nem meri s azért „lehet" -vöi beszél ott, a hol azt kellene neki mondania, hogy : „van." De elégedjünk meg egyelőre ezzel, talán, hogy későbben több következik.
Lássuk immár miként nyilatkozik a „Napló." „A po-rosz püspökök is felszólaltak" — ugy mond a „N." — „ama nagy mozgalomban, melyet az állam a kath. egyház terén megindított. Kétségkívül sok igazság van felszólalásukban, panaszok nagy része indokolt lehet (!) és az állam jogbitor-lást készül elkövetni, midőn a papság nevelését, kinevezését, az egyház fegyelmi jogát hatalmába keriteni és saját sze-szélyétől függővé tenni megkisérti. Lehet (?) hogy csakugyan rablánczokba veri a lelkismeret szabadságát, hogy az egy-házi zsarnokság legiszonyúbb nemét, a caesaropapia rend-szerét akarja feleleveníteni, hogy az egyházat közönséges, rendőri intézménynyé akarja lealacsonyítani, melylyel, mint
a szellem leghatalmasabb eszközével a polgárokon, a böl-csőtől a sírig vezető élet minden mozzanatán uralkodhatik.
Mindebben igaza lehet a porosz főpapságnak. Talán (?) hal-latlan és iszonyú erkölcsi következményekkel járandó igaz-ságtalanságot készülnek rajta elkövetni és teljes joga van, (ecce !) midőn ünnepélyes tiltakozásban szólal fel e merény-let ellen."
Elismerjük, hogy nagyon szép dolog a „2V."-tól, ha napjainkban, midőn az egyháznak nem jutott osztályrészül egyéb, mint folytonos rágalmaztatás, mint megtagadása mindazon jogoknak, melyek a legkisebb társulatot termé-szetszerűen megilletik ; midőn lázadásnak, kiállhatlan ura-lomvágynak tudják be neki, ha szellemi jogainak védelmére kel, midőn minden jogvédelmet megtagadnak tőle, és ha mégis felszólal, minden kíméletet félretevő módon megtá-madják, agyon lármázzák, nehogy jogos felszólalásai a köz-véleményben igazságos tért foglalhassanak és a sziveket az igazság ügyének megnyerhessék ; — igen elismerjük, hogy ily körülmények között szép dolog, hogy a „Napló", habár csak ily módon is, bátorkodott a kath. püspöki kar egy ré-szének felszólalása mellett nyilatkozni.
Nem mondjuk, hogy ez a teljes igazság szava, mert az csak a püspöki kar memorandumának teljes elfogadásában található fel, de mégis az igazság hatalmas szavának hatása-ként kell elfogadnunk ezt is, mely hatalmas szó végre is annyira közös az összes emberiséggel, hogy az alól magát egészen kivonni, nem képes senki. Minden ily nyilatkozat ugyan csak annyi, mint csép víz a tengerben ; de ha a sajtó, feladatának magaslatára felemelkedve, minden ügyben, a mely az egyházat érinti, csak ennyit is cselekednék, már ez által nagy szolgálatot tenne az emberiségnek, mert legalább nem akadályozná meg azt, hogy higgadt és komoly megfon-tolás alá vehesse és mérlegelhesse a viszonyokat s hogy e mérlegelés folytán az igazság teljes győzelemre juthasson.
A „Napló1' a fentebbiekben nem támadja s nem t a -gadja meg, és ha teljesen nem fo-gadja is el az igazságot, ugy legalább álokoskodással el sem is homályosítja, sőt a porosz törvényeknek irányát helyesen jelölve meg, alkalmat nyújt a gondolkodó elmének, hogy az eszméket tovább fűzhesse.
Nem zavarja, hanem elnézi, hogy amit ő nyiltan kimondani nem bátorkodott, oda az olvasó maga eljuthasson, t. i. az igazságnak teljes felismeréséhez, és ez nekünk, ismételten mondjuk, elegendő, bár eddig is igy járt volna el a „Napló"
mind hazai, mind külföldi, egyházi viszonyaink körül, bár szemei előtt tartotta volna eddig is, mit ugyancsak e czikk-sorozatában mond, hogy „a küzdelem tárgyáról sokszor ki lehetett volna egyezni, ha a szenvedély fel nem izgattatik vala ;" mert ekkor, mint ő ugyancsak találóan mondja : ama küzdelemben, mely a jog és igazság szent eszméjének ne-vében vivatik, minden inkább van, csak nem jog és igazság.
Teljesen elfogadjuk a „Napló" e nézetét, de ne várja, hogy akkor, midőn a szenvedély ellenünk feltüzeltetett, összedu-gott kézzel szemléljük, miként dul ellenünk e szenvedély és hogy igazságos haragra ne gyuladjunk akkor, midőn elle-nünk az u. n. „közvélemény" oly számtalanszor felizgattatik, midőn a haza ellenségeiül kiáltatunk ki, hogy elvonassék a ügyelem épen azoktól, kik ezen elnevezést méltán megérde-melnék ; — vagy midőn arról vádoltatunk, hogy az állam
1 2 5
legszentebb, fenségi jogát támadjuk meg akkor, mikor csak azt ókajtjuk, kogy felölünk levén szó, ne mellőztessünk, ha-nem ügyeink rendezésében, a beleszólási jog nekünk is meg-adassék. Ez, ugy véljük, nagyon természetes követelés, ezt bármely társulat is követelné a maga részére, s ime, a né-met püspöki karnak ugyan-e követelményét a VP.N.U mégis helyteleníti !
A „Napló" ugyanis, daczára annak, kogy leirja, mily sérelmes az egykázra a porosz törvényjavaslat, nem vél azokban egyebet láthatni, mint a polgári ügyeknek szabá-lyozását, mit az állam, az egyház minden befolyása nélkül létesitket. Itt tékát „befolyást követelni" annyit tesz, mint tagadni az állam fclségi jogát, mint egyenrangúvá tenni akarni az egyházat az áilammal, a polgári ügyekben is. Sa-játos zavara az eszméknek : elismerni, hogy a törvényjavas-latok „jogbitorlást" követnek el az egykázzal szemben, és mégis arról vádolni az egyházat, hogy, midőn jogainak ily bitorlása ellen közbeszól, midőn ezen jogbitorlást barátságos tárgyalás által megelőzni óhajtaná, — hogy akkor polgári ügyekbe avatkozik, hogy az állam fenségi jogát tagadja.
Ha a porosz állam csak a polgári ügyeket rendezi e törvényjavaslatokkal, mikép nevezhette akkor a „IV." ugyan-azokat eyyliási jogbitorlásnak ? — és ismét, ha e törvényja-vaslatok által jogbitorlást akar elkövetni a porosz állam, mikép mondható, hogy csak a polgári ügyeket szabályozni akarja. Ezek azon ellentétek, melyeket a „N.u czikkébeu kiegyeztetni nem tudunk. Minden ellenmondást kizáró igaz-ság, kogy az állam, tisztán polgári ügyeit szabadon, minden más hatalom kizárásával rendezketi önmaga, ez azon állás-pont, melyet az egyház az állammal szemben e pontban elfoglal ; mig viszont azt követeli, kogy a tisztán szellemi ügyekben az állam is tartózkodjék minden beavatkozástól, kogy az egykáznak tisztán belügyeibe ne avatkozzék, kogy joghatóságát saját körén beiül ne támadja meg. Mindez azonban nem zárja ki azt, hogy bizonyos „közösügyek" kö-rül, melyek az egyházat és az államot közösen érdeklik, nem lévén azok tisztán szellemi, vagy anyagi ügyek ; vagy még inkább ott, hol az ügy tisztán az egyházi joghatóság alá tartozik, de az államnak óhajai vannak, melyeket az egyház által figyelembe vétetni szeretne, mondjuk, hogy ily pontok körül, a jog és elv feláldozásnak kizárásával, egyez-ség ne jökessen létre a két hatalom között. De váljon az elő-terjesztett törvényjavaslatok közül, melyikről állitkató, hogy az pusztán az állam jogkörébe tartozik, és azokról az állam szabadon rendelkezketnék ? A „P. ÍV." maga mondja, kogy egyik sem, mert mindkettő jogbitorlás, és igy mind a papság nevelése, mind az egyházi fegyelem kezelése, egye-dül az egyház joghatóságához tartozik, miből természetsze-rűleg az következik, kogy, midőn a püspöki kar memoran-dumában az államot az egyezség terére utalta, midőn kész-nek nyilatkozott, saját jogkatósága alá tartozó ügyekben is tárgyalásokba bocsátkozni az állammal, kogy akkor, nem kogy megtámadta volna az állam legszentebb, fenségi jogát, nem hogy egyenrangúvá akart volna lenni az állammal, még polgári ügyekben is, hanem ellenkezőleg: saját jogának különbeni fentartása mellett, egyes esetekben készségét nyil-vánította ki, az állam ókajaihoz alkalmazkodni. Ebben áll a helyzet tiszta igazsága, nem csak önmagában véve, hanem
akkor is, ka tekintetbe veszszük a VN." fentebbi nyilatko-zatát. Nincsen itt szükség mély bölcselkedésre, csak a józan, egyenes gondolkozás szabályait kell alkalmaznunk, és azon-nal helyes következtetésre jutunk. Sem a „Napló"-nak, sem másnak nincsen oka, az egykázi egyezményektől félni ; mert bizton elmondhatjuk, kogy valamint egyrészt az egykáz és állam között kötött egyezményekben, rendesen az egykáz jogköre szorittatik meg, és hogy ez az önmagára vállalt
kö-telezettségeknek becsülettel meg is felel ; ugy másrészt az állam által, az egyháznak adott engedmények, néka épen olyanok, melyek különben is az egyházhoz tartoznak, s még ezek is rendesen csak irott malaszt maradnak. Az államnak még soha sem vált kárára, hogy az egyházzal egyezkedett, ellenben az egyháznak elég oka volt, sokszor megbánni, hogy az állam javára egyes jogok gyakorlatáról lemondott. A jelenlegi, német, egykázi küzdelemnek megkezdése előtt is
bizonyára előnyösebb lett volna az államra nézve, ha az egy-házzal netalán létező bajainak eliutézése végett egyezségre lép, mint hogy a birodalom egy nagy részét maga ellen elke-seríti s kihívja. Ezt követelte volna a józan ész, ezt az igaz-ság és jog, ezt talán ama politikai czél is, melyet a cancel-lár elérni óhajt, melyet azonban az egyház iránt tanúsított ezen eljárása által, teljesen koczkára tett, úgyannyira, kogy ma már nem létezik senki, ki a német nagy birodalom
con-solidálásábau csak egy perczig is hinne. • Győr. A z i t t e n i S z e n t - E r z s é b e t - e g y l e t
az előttünk fekvő, 1872-dik évre szóló kimutatás szerint a közelmúlt évben époly serényen, mint áldásthozólag műkö-dött. Ezen egylet, melyet mintegy női sz.-Vincze-egyletnek nevezketnénk, czéljául az tűzte ki, az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit együtt művelni, hogy ekként a szegények necsak ékező gyomrát, hanem, a mi több, üres szivét is ki-elégítsék, kiengesztelve őt a látogató Gondviseléssel és — mint a fentidézett „Kimutatás" mondja, — távol a nyilvá-nosságtól szeretetteljesen érintkezve vele nyomora színhe-lyén, jól tudva, hogy csak igy nyerheti meg szivét az erény-nek, s akaratát a munkásságnak.
Az egylet a soproni nevelőintézetben egy árvát is ne-veltetett ; kiért eddig kavonkint 6 ft. tízetett, mig legújabban mlgs s ftdő Zalka János, megyés püspök urnák különös ke-gyelméből ingyen neveltetni fog. Az 1871. évben, kereset-képtelen szegények gyámolitására alapított munkaegylet is virágzik, valamint egy, a szegények és árvák javára ren-dezett tombola is felette sikerült. Az egylet védszentjének, sz. Erzsébetnek ünnepe, mint azelőtt, ugy ez évben is a ma-gyar kórházi templomban, közös isteni tisztelettel tarta-tott meg. A szokásos kiosztás karácsonkor pedig a kegyes pártfogók érdeméből szintén megvolt.
Az egyletnek összes bevételei 1750 ft. 27 kr., egészévi kiadásai pedig 1258 ft. 18 krra rúgtak, ugy hogy 1873-iki jan. 1-én 492 frt. 9 kr. maradt a pénztárban. Rendes segélyt
nyert 98, rendkívülit 7 család ; 74 segélyeztetett élelmi sze-rekkel, 31 pénzzel. Köztük 8 gyógyszerre, 5 kázbérre is nyert segélyt. Ezenkívül az egylet egy kegyeletes adomá-nyokból alapított, kis árvaházat is tart, melyben jelenleg 7 leányka neveltetik.
Nem tehetjük, hogy egyúttal a legfelségesebb oltári szentség folytonos imádására és szegény templomok
felszere-lésére Győrött alakult anyatársulatnak, előttünk fekvő, tize-dik évi tudósitványát is ne emlitsük, mely szerint ezen egy-letnek 1872-iki január hó 1-től, 1873-iki januárhó l - i g 832 ft. 36 kr. bevétele és 428 frt. 10 kr. kiadása volt, ugy hogy az év végén 404 ft. 26 kr. maradt a pénztárban. Az egylet nyilvános kiállitást is rendezett, s készletéből a győri egyházi megyében 11, a szombathelyiben, vácziban és bam-bergiban egyegy templomot részesített.
liómn. B o l d . L a b r e B e n e d e k J ó z s e f n e k ü g y e s a s z e n t a t y á n a k ez a l k a l o m m a l t a r -t o -t -t , f i g y e l e m r e m é l -t ó b e s z é d e képezi mai - tu-dósításomnak tárgyát. F . hó 10-kén olvastatott fel a pápai trónteremben azon decretum, mely kimondja : „tuto procedi posse ad solennem Beati Benedicti Josephi Labre canoniza-tionem". A terem zsúfolásig telve volt, mi azonban nem akadályozta, hogy valamennyi jelenlevőnek figyelme, ő szent-sége után egy másik főpapon is ne központosuljon, az arrasi s boulognei püspökön ; mert a bold. Labre, tudvalevőleg ennek megyéjéből született, egy Boulogne városa mellett kis faluban, ugy, hogy a nap dicsőségének egy jó része azon megyének esett osztályrészül, melynek főpásztorát amott ő szentsége oldala mellett megpillantottuk.
Az ily alkalmakkor szokásos szertartások befejezése után, a püspök ur hoszabb, latin, köszönő beszédet intézett ő szentségéhez, melyben ezen legújabb kitüntetést saját s hi vei nevében megköszönte, s különös háláját fejezte ki ő szentségének azon gyengéd, atyai figyelemért, melynél fogva őt, ki épen ad limina apostolorum ide érkezett, ily megható, saját személyét s gondjaira bizott nyáját oly közelről ér-deklő cselekedetnek szemtanujává tenni kegyeskedett.
A tiszteletre méltó főpap beszédének további részeiben azon reménynek is adott kifejezést, miszerint megyéjének ezen, nemsokára szentté avatandó szülöttje különös pártfo-gása alá veendi földi hazáját, megrövidítvén, közbenjárása által, a keserű megpróbáltatásnak azon napjait, melyek j e -lenleg Francziaországra nehezednek, kiszabadítván azt azon külső és belső bajokból, melyek erejét ezidőszerint meg-bénítják, s visszaszerezvén néki azon dicsőséget, mely addig vala, senki által kétségbe nem vont osztályrésze, mig
„az egyház kardjának" fényes, dicsteljes czimét, büszkén és jogosan viselte.
Ezen beszéd után, melyet látható megelégedéssel végig hallgatott, ő szentsége felemelkedve eme, valóban figyelemre méltó szavakat mondta :
„A mindenható Gondviselésnek müvei mindenha bá-mulatosak ! Isten, ki ezen egyházat, szent kezeinek eme nagy, szép és halhatatlan müvét megalkotá, nem hagyandja el azt soha, hanem mindig, minden időkben, minden körül-mények közt, még a legelkeseredettebb harczok közepette is megvédelmezendi ellenségei ellen. Védelmezte azt, mint a mai evangéliumban olvassuk, a harmadik órában, védelmezte a hatodik, a kilenczedikben, egészen a tizenegyedik óráig, mély talán épen most, a mi napjainkban folyik."
E szavaknál mély megindulás fogta el mindazokat, kik ő szentségének eme fontos nyilatkozatát haliák : ő maga pe-dig ekként folytatá beszédét :
„Isten védelmezte az anyaszentegyházat legott, fen-állásának első századaiban, midőn az zsarnokok
kegyetlen-sége hatalmaskodott rajta ; védelmezte az által, hogy ezen kegyetlenséggel szembesítette az ő vértanúit, a kiknek szi-veiben azon bámulatos állhatatosságot keltette és ápolta, mely megismertette a világgal, mennyi erő, mennyi határo-zottság rejlik egy különben félénk jellemben is, ha Krisz-tusról vagyon szó, s mely ugyancsak Krisztus tanítványai-nak számát oly csudálatos módon szaporitá. Védelmezte továbbá egyházát az eretnekek arczátlan vakmerősége ellen is az által, hogy szent és tudós tanitókat küldött neki, kik mint az anyaszentegyháznak erős bajnokai, megszégyení-tették a tévtanitókat, mig egyúttal a hivek számára mindannyi, fényesen világitó szövétnekül szolgáltak, kik a j o g -nak s igazság-nak ösvényét mutatván meg nekik, hitökben megerősítették őket. Védelmezte, midőn megkísértették azt a szenvedélyeknek szabadon bocsátása által tönkre tenni, s pedig az által, hogy épen akkor legszebben ragyogtatá a szent szüzeknek tisztaságát, a hitvallóknak türelmét és a földi pályajokat dicsőségeseu befutott szenteknek sokaságát."
„De nem szűnt meg egyházát védelmezni, a Mindenható ma sem. Avagy ki az, ki ellen az egyháznak manap, mint legveszélyesebb ellensége ellen, folytonosan és elszántan küzdenie kell ' ? . . . . A hitetlenség szelleme ! Ez azon alvi-lági szörny, mely ellen csak egyetlenegy fegyver létezik : a népeknek, a hitben való állhatatossága. S íme a Minden-ható, miképen arasztja el nemünket épen jelenleg ezen dicső adománynyal, ezen biztosan működő gyógyszerrel ! Kik azok, kik manap legerősebb gátott vetnek a hitetlenségnek, az alvilági gonoszság emez, úgyszólván, foglalatának tovább terjedése elé ? Nem a hatalmasok, nem e világ bölcsei, nem a magas polczokon állók teszik azt, hanem a népnek tömege ; nem is annyira az úgynevezett alsórendű nép ; mint inkább ama bizonyos, minden rangú s rendű személyekből álló se-reg, melyet az egyház minden időben ,plebs Christiana' ne-vével feldíszített. Ezek küzdenek a hitetlenség ellen, ajtatos zarándokolások, az egyházak buzgó látogatása s az Isten-nek miudenképeni dicsőítése által ; küzdeIsten-nek az által, hogy szorgalmasan járnak az Ur asztalához, hogy a keresztény jótékonyság müveiben kifáradhatlanok és kimerithetlenek, hogy oly kegyeletes testvérületekké egyesülnek, melyeknek czélja az ünnepnapoknak megszentelése, a betegeknek ápo-lása, s az árváknak s özvegyeknek segélyezése; — szóval, az által, hogy a jót minden kigondolható módon gyako-rolják."
„íme tehát, ezen szent és jóságos szellem, mely a nem-zeteket napjainkban megszállotta, valamint egyrészt Isten-nek legközvetlenebb müve, ugy másrészt biztos záloga is annak, hogy eme szomorú időkben sem vonta meg hathatós pártfogását anyaszentegyházunktól. S tudjátok-e, miben nyilvánulnak az isteni malasztnak eme csudái leginkább ? hol ismerhetők fel azok legvilágosabban ? . . . . Abban, hogy a Mindenható épen ma, épen most, épen a mi napjainkban annyi alkalmat nyújt és szolgáltat eme szentszéknek, egyes kitűnő szolgáinak boldogokká s szentekké avatása által, magasztos nevét dicsőíthetni !"
„Mert ime, mi történik ? E szenteknek hire és dicső-sége betölti Európát, az egész világot. Nincs birodalom, nincs ország, majdnem azt mondhatnók : nincs tartomány, melynek nem volna saját szetitje. Olyankor pedig, midőn
1 2 7
Istennek egyik-másik jámbor szolgája boldoggá, vagy szentté avattatik ; — olyankor az illető országnak templo-mai a rendesnél látogatottabbak, a szentnek honfitársai folyamodnak hozzá, olvassák életleirását, s kiki talál abban valamit, amin épülhet, mit saját üdvére fordithat. Hozzá j á
-rul, hogy emez ajtatos mozgalomnak jó nagy része túlter-jeszkedik ama tartománynak határain, melyben a szent
született ; sőt valamenuyi keresztény foglalkozik vele, élet-módjával, erényeivel, cselekedeteivel, csudáival ; elmélked-nek felette, s ezáltal, úgyszólván, egészen uj, az eddigitől merőben elütő légkörbe lépnek. Ebből következik aztán, hogy -a szentet utánozni iparkodnak, miáltal viszont csudálatos
módon erősíttetnek meg'a hitben. íme ez az, mit Isten manap anyaszentegyházának védelmére és hasznára tesz, és azért, hogy megmutassa a világnak, hogy a sötétség szelleme, bár-mit tegyen is, nem fog győzedelmeskedni soha; mert van nálá-nál erősebb hatalom, mely az egyházat támogatja, s minden támadás ellen védelmezi (Folyt, köv.)
Herlin. W a g e n e r és S y d o w , e két név eléggé jellemzi viszonyainkat. Wagener, első osztályú előadó a
csá-szári kabinetben, a jezsuita-törvénynek egyik alkotója s legarczátlanabb, legdurvább előharczosa, moraliter tönkre van téve ; piszkos üzérkedése s megvesztegethetősége minden kétségen felül áll. Lasker, a kis poseni zsidóügyvéd az, k i -nek e hallatlan megbélyegzést köszönheti s bármi is volt oka, hogy a kis zsidó ekként saját pártfele ellen dühöngött, az igazság érdekében örülünk, hogy a dolog igy, a hogy megtörtént.
Lasker, mint tudva vau, már előbb egyszer arról vá-dolta Wagenert, hogy a kereskedelmi ministeriumból egy vasúti concessiót szerzett, melyet későbben nagy haszonnal eladott. Wagener és barátai ezt akkor nagy, „sittliche E n t -rüstung" mellett tagadták ; sőt Roon, az elnök-minister, a
„becsületes emberek pártjának" ezidőszerinti feje, mely utóbbi tisztet annál könnyebben teljesithet, minthogy a fran-czia milliárdokból ő is néhány százezer tallért kapott ; — Roon tehát személyesen jót állott Wagenerért, s f. hó 7-én, hoszabb, az alsóház elnökéhez intézett, Laskerre nézve nem egy kifejezésében sértő levélre „határozottan kijelen-tette," miszerint Wagener soha sem szerzett vasúti conces-siót. Si tacuisses ! — mert most felkelt a kis Lasker, s három óra hoszat tartó, fényes beszédben, birói okmányok, s oly férfiak vallomásai alapján, kik készek állításaikat esküvel megerősiteni, kimutatta, hogy nemcsak egy szóig igaz mind
„becsületes emberek pártjának" ezidőszerinti feje, mely utóbbi tisztet annál könnyebben teljesithet, minthogy a fran-czia milliárdokból ő is néhány százezer tallért kapott ; — Roon tehát személyesen jót állott Wagenerért, s f. hó 7-én, hoszabb, az alsóház elnökéhez intézett, Laskerre nézve nem egy kifejezésében sértő levélre „határozottan kijelen-tette," miszerint Wagener soha sem szerzett vasúti conces-siót. Si tacuisses ! — mert most felkelt a kis Lasker, s három óra hoszat tartó, fényes beszédben, birói okmányok, s oly férfiak vallomásai alapján, kik készek állításaikat esküvel megerősiteni, kimutatta, hogy nemcsak egy szóig igaz mind