T a l á n vakmerőséget követünk el, midőn oly időknek emlékét idézzük fel olvasóinkban,"melyek a „Religió"-nak egyik legszebb korszakát képez-ték. Mentségünkül, midőn a r á n k nézve minden-esetre kedvezőtlen összehasonlításnak kiteszszük m a g u n k a t , szolgáljon azon tapasztalati tény, h o g y oly szűkkeretü lap, mint a „Religio", a mai moz-galmas időkben nem képes az események magasla-t á n maradni, ha csak időről időre a főbb mozzana-tokat egy n a g y o b b képbe nem foglalván össze, a mit a napi közlönyök szakadozottan hoznak, törté-neti e g y m á s u t á n j á b a n s összefüggésében nem állítja olvasóinak szemei elé, h o g y azok ekként n y u -godtan s összletében szemlélvén a helyzetet, meg is t u d j á k ítélni azt, s a múltból következtetvén a jövőre, azt alkothassák magoknak, mit a szónak nemesebb értelmében, irányeszmének nevezni szoktunk.
„Quantum potes, t a n t u m aude" . . . . ez lebeg szemeink előtt, ez bátorit fel a talán nem könnyít m u n k á r a , midőn ezen történelmi képek és rajzok előállítására vállalkozunk, azon reményben, h o g y l a p u n k n a k törzsolvasói a jelent nem a múlthoz mérni, m i n d n y á j a n pedig a felebaráti szeretetnek, ez ügyben kegyes elnézés által gyakorlati kifejezést adni fognak.
T e r v ü n k e szemlénkben az, hogy az egyházun-k a t s n e m ü n egyházun-k vallási s egyházun-közművelődési fejlődését érdeklő főbb, bárminemű eseményeket röviden, bi-rodalmok, országok s nemzetek szerint összeállitva, itt ott egyes oly megjegyzéseket f ű z z ü n k azokhoz, melyek korántsem azon praetensióval lépnek fel, h o g y az egyedül iránytadók legyenek ; hanem me-lyek legfelebb csak azért koczkáztatnak, hogy az olvasóban j o b b a k n a k , találóbbaknak szolgáljanak kiinduló pontul ; mely czélt, ha az irónak elérnie
si-k e r ü l t , meg lehet, nézetünsi-k szerint, elégedve mun-k á j á v a l .
I l y n e m ű eseménynek, a közelmúltban, h á r o m -nak v o l t u n k szemtanúi, melyekről kiválólag mond-h a t j u k , mond-hogy közfigyelmet keltettek, sőt részben még ma is ébren t a r t j á k azt. E r t j ü k ő szentségének karácsoni allocutióját, I I I . Napoleon h a l á l á t , s a porosz, egyházpolitikai t ö r v é n y j a v a s l a t o k a t . Az allocutio okozta, hogy újévkor, leginkább Berlin-ből oly vad lárma hangzott át hozzánk, mintha a félvilág lángban állana ; s e lárma azóta sem csil-lapodott le, sőt azok, kiknél a pápai szónak erélye-sen kezelt ostora az elevenre t a l á l t , még most is j a j g a t n a k , hanem u g y , mint ama bizonyos állat, mely a büntetés feletti boszusságában boszut forral,
«/ O i
s csak a pillanatot lesi, hogy a sújtó kezet megmar-hassa. Van is okuk Berlinben, boszusaknak lenniök ! Mily édes reményben ringatóztak már ottan, hogy a Victor Emanuel által fogva t a r t o t t , vatikáni ag-g a s t y á n , remeag-gve h a l l ag-g a t a n d , bármit cselekedjenek is amott a hegyeken tul, Borusso-Grermaniában. S emez édes remények egy csapással h i ú k n a k bizo-n y u l t a k , s sz. Péter szava villámcsapás g y a bizo-n á bizo-n t ütött az álliberalisok táborába, n a g y pusztítást, azt mondhatnók : jótékony pusztítást okozván min-denfelé. A mindenéből kifosztott, agg, védtelen pápa egyszerre csak megszólal, s h a n g j á n a k halla-tára az egész világnak szeme Róma felé fordul, részint haragosan, dühösen, részint öröm- s remény-teljesen ; mert mindenki t u d j a , hogy amit a pápa mond, az lángbetükkel be van irva a történelem könyvébe. Vége van itt minden „politikai színle-l é s é n e k , mint Bismark nem régen euphemistice a diplomatáknak lelkismeretlenségét s becstelen ha-zudozásait elnevezte: — a pápa, midőn ezt mondta : ,a német katholikusok üldöztetnek,' megnevezte a dolgot a maga valódi nevén, s i r á n y t adott a tör-ténelem Ítéletének. A gonoszságnak emez erélyes leleplezése magyarázza meg, miért oly dühösek
10
azok, kiket a pápai allocutio el*ő sorban érintett.
H a r a g j o k n a g y o b b , mint akkor volt, midőn a pápa Dániel kövecskéjéről beszélt; á m b á r t a g a d h a t a t l a n , h o g y a keresztényeknek közös a t y j a most is csak u g y , mint akkor, azért nyilatkozott ekként, hogy a tévelygőket megmentse, nehogy oly ösvényekre térjenek, melyeknek végén a dicstelen b u k á s és megsemmisülés lészen osztályrészük. Nem a rágal-mazó ellenség, hanem a figyelmeztető b a r á t , a gon-dos a t y a az, ki karácsonkor felszólalt. „Non eripit mortalia, qui régna dat coelestia" — e szavak, He-ródesnek szólnak u g y a n ; de megérthetnék Berlin-ben is, hol egyszerre abban tetszenek magoknak, a katholika e g y h á z n a k létezését „állam veszély esnek"
t a r t a n i , valamint ama zsarnok is a bethlehemi gyermeket a n n a k t a r t o t t a .
A v a g y azt mondjátok n e k ü n k : „az állam nem a katholika egyháznak fennállását, hanem igenis, a benne túlságosan kifejlett papi u r a l m a t t a r t j a ve-szélyesnek" — ?, akkor engedjétek meg, hogy elő-ször is ezen „túlságosan kifejlett papi uralom" fe-lett mosolyogjunk, azután pedig ezen „uralmat"
m a g á t kissé közelebbről szemügyre vegyük. Nem
„uralom" az, mit az U r az ő felkent szolgáira bi-zott, hanem szolgálat; a lelkek szolgálata, mely
azoknak tanitásában, vezetésében áll. Szolgálat ez, amiért is a legfőbb, egyházi „uralkodó", mióta a keresztény állam létezik, valamennyi hivő szolgá-j á n a k nemcsak nevezte m a g á t , hanem az volt tettleg is. „Isten szolgáinak szolgája", — ez az őczime. Az Isten szolgáit szolgálja a katholikus papság, élén a pápával ; de épezért nem szolgálja azokat, kik Istentől elfordultak, kik az engedelmességet fel-mondták neki, kik nem a k a r n a k többé Istennek szolgái lenni. Ilyen a mai atheus állam ; ezt u g y a n nem szolgálja, sem a pápa, sem a többi katholikus papság, sem a jó katholikusoknak, tiszteletre méltó serge. Nem szolgáljuk pedig, amennyiben meggyő-ződésünknek szabadságát f e n t a r t v á n m a g u n k n a k , nem fogjuk soha j ó n a k mondani, a mi rosz, igaz-nak, a mi hazugság, törvényes eljárásigaz-nak, a mi legfeljebb a tényleges hatalommal való, rendszere-sitett visszaélés. I l y értelemben c s a k u g y a n veszé-lyesek v a g y u n k a „modern" államra nézve; époly veszélyesek, mint a mily veszélyes a sötétségre a világosság, a hazugságra az igazság, a gonoszságra nézve a becsületesség. S erre büszke v a g y u n k , s sa jnálnók, ha ezen állam valaha megszűnnék veszé-lyeseknek t a r t a n i bennünket.
Azonban, emez egész j a j g a t á s az egyháznak
államveszélyessége felett semmi egyéb, mint kohol-m á n y , kohol-mely a rövidlátók eltévesztésére, és az alu-székony lel ki s meretek tökéletes elaltatására van számitva. Tüzetesen Némethonban kiegészítő részét képezi azon „politikai színlelés"-nek, melynek n a g y mestere Bismark maga. Emlékezzünk csak vissza, mit tett ő két esztendő óta a katholika egyház ellen, hogy lássuk, ki a veszélyes, az álnok, a tekintetnél-küli ellenség, s kinek van j o g i , a másikra panasz-kodni. Jegyezzük röviden: a non-interventio elvé-nek irányzatos kihirdetése, midőn arról volt s^ó, hogy a h a t a l m a s német császár csak egy szót szól-jon a kifosztogatott p á p á n a k j a v á r a s midőn egy időben, ugyanazon császár minden kitelhetőt köve-tett el, hogy Strousberg zsidaja számára az óláhok-tól kisajtolja ama milliókat, melyekre ez, több mint gyanús,-s még ezenfelül általa meg is szegett szerződések a l a p j á n igényt t a r t o t t ; ama sértő n y i l a t -kozatok a katholikusok, mint rosz hazafiak ellen, midőn a birodalmi tanácsban az úgynevezett alap-jogok t á r g y a l t a t t a k ; a középtöredéknek, nagyszerű fiascóval végződött feladása R ó m á b a n ; az ókatho-licismusnak irányzatos p á r t f o g o l á s i és a z e r m e l a n d i püspöknek üldözése ; a porosz, vallás- s közoktatás-ügyi ministerium, katholikus osztályának eltörlése, a lex lutziana, a Mária-társulatnak feloszlatása ; Namszanovsky püspök vexálása ; a hivatalosan űzött, ókatholikus propaganda a k a t o n á k k ö z t ; a katholikus tanfelügyelőknek letevése, s majdnem mindenütt protestansokkali felcserélése; a hittani karok i r á n y á b a n követett kétszinü s igizságfcalan eljárás; a katholicismusnak elnyomása Elszászban;
a szerzetesrendeknek kizárása a középiskolából; a je-zsuitáknak kiűzése a n n a k daczára, hogy a német katholikusok egyhangúlag, s a protestánsoknak józan része e rendszabály ellen t i l t a k o z t a k ; a Jézus-szive a j t a t o s s á g á n a k betiltása és a katholikus tem-plomoknak bezárása porosz Lengyelországban, leg-ú j a b b a n p e l i g F a l k n a k törvényjavaslatai, s a t, s a t . , ezek azon főbb mozzanatok, melyek Bismark-n a k , a katholika egyház elleBismark-ni eljárását jellemzik.
S akkor még azt meri mondani, hogy az egyház fenyegeti az államot — Krementz fenyegeti Bis-markot, Namszanowszky fenyegeti Roont ! — a ferdítés sokkal o k t a l a n a b b , semhogy az ember ne-vetni tudjon r a j t a . S midőn a pápa mindezek u t á n azt mondja : ,az egyház üldöztetikakkor sértésről beszélnek Berlinben, s bérencz tollaik által felbuj-t a felbuj-t j á k a népefelbuj-t, minfelbuj-tha a pápai allocufelbuj-tio legalább is keresztháborut prédikált volna Vilmos a sas ellen.
7 5
E g y német l a p akkor I X . Piust igen találólag I s t v á n , első vértanúhoz hasonlitá. Midőn ez, „tel-jes lévén malaszttal és erővel n a g y csodákat és je-leket tenne a nép előtt, a k k o r t á m a d á n a k némelyek a zsinagógából, mely neveztetik lilertinusokénak, ve-tekedvén I s t v á n n a l . De nem á l l h a t t a k ellene a böl-cseségnek és léleknek, ki szól vala. Akkor alattom-ban küldének férfiakat, kik majd azt m o n d j á k , hogy hallották Őt káromló igéket szólani Felzendi-ték tehát a népet és a véneket és Írástudókat ; és összefutván megragadák őt, és a gyülekezetbe vi-vék. É s hamis t a n u k a t állitának, kik mondák : E z az ember nem szűnik meg a t ö r v é n y ellen való igéket szólani."
I s t v á n akkor a gyülekezet előtt, u g y mint ma I X . Pius az egész világ előtt, nagyszerű
„allocu-tió"-t t a r t o t t ; melyben sok, igen kellemetlen igaz-ságot mondott a zsidóknak; „ K e m é n y n y a k u a k és körülmetéletlen szívűek és f ü l ű e k ! T i mindenkor ellene állotok a Szentléleknek . . . . !" Akkor pedig a zsidók : „ H a l l v á n ezeket, d u l n a k - f u l n a k szivükben és fogaikat csikorgatják vala r á j a . . . . bedugák füleiket, és e g y a k a r a t t a l r á j a r o h a n á n a k . És kivet-vén őt a városból, kövezik vala . . . . Az napon pedig nagy üldözés lőn az anyaszentegyházban."
Megkövezni u g y a n nem lehet a p á p á t , legalább ma még nem, hanem ü r ü g y ü l fel lehet használni szavait, midőn oly t ö r v é n y j a v a s l a t o k a t hozunk a birodalmi tanács elé, melyek egyébiránt különben is hozattak volna ; de melyek most tekintve, hogy a pápa a német birodalmat szüntelenül „fenyegeti",
kétszeresen szükségesek. I g y okoskodnak és csele-kednek Berlinben s ezzel okadatolják F a l k , cultus-ministernek le g ú ja b b , voltaképen csakis a katholika egyház ellen irányuló t ö r v é n y j a v a s l a t a i t , melyeknek tulajdonképeni czéljok az, a kissé illiberalis, kissé reaktonarius büzű Rcon-ministeriumnak ajánló levélül szolgálni a katliolikus-falók előtt s a no-popery-tömegnek figyelmét elfordítani azon kelle-metlen ténytől, hogy a hadi költségvetést ismét n é h á n y száz millióval felebb r ú g t a t n i keilend.
Azért is a régebbi, még Bismarknak ministerelnök-sége alatt elkészült t ö r v é n y j a v a s l a t o k közül mind-azok h a g y a t t a k ki, melyek közvetlenül a prot.es-tantismust is érintették volna, mint péld. a polgári házasságot illető j a v a s l a t , melynek félretételét a
„ K r z z t g . " többi közt elég naivul azzal indokolta, h o g y „a k o r m á n y még nincsen tisztában önmagával az i r á n t , miként kellene azon veszteséget pótolni, melyet a protestáns papság a polgári házasságnak
behozatala által stoláris jövedelmeiben szenvedne!"
K i t ű n i k ebből, hogy Nagynémetországban csak a protestáns papságnak stoláris jövedelme képezi a
„haladás-"nak a k a d á l y á t , mely haladást előbb ezen tisztességes testülettől u g y szólván, megváltani kell. Váljon ami protestáns p a p s á g u n k a maga ide-jén önfeláldozóbb lesz-e?
Mivel pedig a többi, rendőri t ö r v é n y csakis a katholika egyháznak üldözését czélozza, s ennél fogva a protestáns papságnak stoláris jövedelmeit épen nem érinti, azért azokat a Roon-ministerium is, a liberálisok n a g y örömére megtartotta, s épen most a német birodalmi tanácsban t á r g y a l t a t j a .
Ezen törvények mintegy az utolsó lépést jel-zik azon ostromban, melyet a porosz-német kor-m á n y a katholika egyház ellen kor-meginditott. Kez-dődött ezen ostrom általános deklamatiókkal az ultramontanismus ellen, következett aztán a jesuitis-musnak üldözése, m a j d Krementz és Namszanowszky személyeiben s a Lutzféle törvényben ac egész klé-rus elleni erőszakoskodás, s most végre a harcz az egyetemes egyház ellen, melynek befejezésével Bis-mark diadalmi ú t j á t is befejezhetni véli, nem gon-dolva meg azt, mily közel van a capitoliumhoz a tarpeji szikla. Mindazonáltal t a g a d h a t a t l a n , hogy e törvények n a g y veszélyt rejtenek méhökben. G y a -korlatilag keresztülvive, semmi kevesebbet sem je-lentenek, mint a némethoni katholika egyház bei-szervezetének teljes felforgatását, ugyanezen egy-h á z n a k tökéletes elszakitását Rómától s egy német, nemzeti egyháznak megalapítását, melynek legfőbb püspöke a porosz cultusminister lenne. E t ö r v é n y -javaslatok, ha m a j d törvényekké lesznek, azon
alternatíva elé lielyzik a némethoni papságot, h o g y v a g y egyházától szakadjon el, v a g y az á l l a m n a k parancsait passiv ellentállással fogadja. Szomorú egy jövő. A küzdelem nehéz lesz, s talán soká is fog t a r t a n i . Az államnak hatalmi eszközei, soka-ságra s minőségre nézve, majdnem félelmeteseknek mondhatók, s az azokat kezelők kímélet nélkül al-k a l m a z a n d j á al-k is. De azért nem szabad félni, s még kevésbé elcsüggedni! A katholika egyházat a külső erőszak e l n y o m h a t j a u g y a n egy ideig, de végleg nem. Hozzá j á r u l , hogy aligha fog talál-kozni püspök, ki Bismark terveinek eszközéül vál-lalkoznék; mi az pedig, mit e g y n e h á n y hitetlen, pénzzel megvásárlott pappal v a g y t a n á r r a l elérni lehet, azt az „ókatholicismus"-nak tragi-komikus sorsa eléggé megmutatta.
(Vége köv.)
1 0 *
Rövid uti jegyzetek.
Öt éve mult annak, hogy e sorok írója hazája hatá-rain tul nem fordult meg sehol, és aki szerencsés volt más alkalomkor Olaszhon műkincseit, az örök Róma szent helyeit, később Svájczban az Alkotónak, bámulatra ragadó műveit a természetben szemlélhetni, majd ismét a párisi uagy világ-tárlaton afelett elmélkedhetni, mivé lehetne a keresztény társadalom, ha valláserkölcsi czélok elérésére csak tized
ré-szét fordítanák e század fiai annak, mit a földi kincsek, az ismeretek, ipar és művészet fejlesztésére, gyarapítására for-dítanak, — a mult iskolai év végével vágyat érzett, Észak-némethonban, Dániában, Németalföldön és Belgiumban egy kevesett körültekinteni. Nem volt ugyan előttem ismeretlen, hogy a protestáns éjszakon, hol a katholicismus még missiói állapotban van, hitsorsosaink e diasporájában, nem sok lelki öröm kínálkozik egy katholikus áldozárnak, különösen, ha viszonyai nem engedik, hogy egy vidéken heteket töltve, mé-lyebb bepillantást nyerjen a nyomás folytán megedzett ka-tholikus hivek hitéletébe, hanem arra van utalva, hogy tou-risták módjára röviden végezzen, kevés pénzzel sokat lásson.
De végre, aki katholikus országokban örömtől s lelkesedéstől dagadó kebellel szemlélte a vallásának isteni szelleme szülte nagy müveket, nem teszi roszul, ha a haeresis által talán inkább, mint a természet működése folytán megdermedt, hi-degebb tájakra is elnéz, hogy megismervén a különbséget öntapasztalataiból, annál forróban ragaszkodjék sajátjához, nem törődvén avval sem, ha a vaspályán akár harmadik he-lyen kellene is utazni, és valamivel soványabb, és már szo-katlan volta miatt is roszabb táplálékkal megelégedni, leg-alább imigy is könnyebben ellensúlyozhatja a Kempis Tamás szerint, a sok utazással járó veszedelmet.
Aki Pesten, az osztrák államvaspálya indóházában, este tiz óra felé a postavonattal megindul, másnap esti hét óra-kor Prágában lehet, és aki innen éjszaknyugotnak tart, jól teszi, ha katholikus létére itt egy keveset megpihen, és kö-rülnéz ez ősvárosban, melyet nem csak fekvése, hanem valódi katholikus typusa is ajánl, minőt aztán látni egy időre nem adatik neki. A Ferdinand-utczán másnap a Moldva partjára jővén le, egy tisztes öreg áldozárral találkoztam, ki egy hozzá intézett kérdésből idegen voltamat felismervén, önkényt ajánl-kozott vezetőül. Köszönettel fogadtam az öreg ur ajánlatát, kinek társaságában a moldvainneni városrész főbb pontjait, a dömések és keresztlovagok templomait, a jezsuiták egykori collegiumának roppant terjedelmes épületeit, IV. Károly emlékét, végre azon házat, melyben állítólag Husz János, a cseh reformátor lakott, megnéztem. Mennyire gyászos azon napok és események emléke, melyeket ez, életében ugyan szigora s példás, de tanaiban olyannyira veszedelmes férfiú hazájára, és az egész egyházra, hajlithatlan makacssággal felidézett ! Átkeltünk a Moldván, és én bucsut vettem tisztes kalauzomtól, kitől csak most tudtam meg, hogy ő Cs . . . k apát, hetvennégy éves, jubiláris áldozár. Siettem fel a Hrad-schinra, hogy Prága főékességét, a szent Vitusról czim-zett székesegyházat, mely egyszersmind nepomuki szent Já-nosnak sirtemploma, és annyi szent kincset foglal magában,
megtekintsem. Ha a királyi vár harmadik udvarán átjöttünk, előttünk áll a magasztos, idők folytán oly sok viszontagságon átment épület, egész nagyságában. A templom előtt szent Adalbert kápolnája áll, kinek teste 1040-ben, Gneseuből ho-zatott Prágába. Jobb kéz felől emelkedik a negyvenöt ölnyi magas torony, hét haranggal, melyek legsulyosbika 227 má-zsát nyom. Mielőtt Isten e felséges házába lépnénk, a tem-plomtól jobbra a Szentháromságról czimzett kápolnát látjuk, hol a nepomuki szent Jánosnak szentté avattatása ünnepén (1729) használt képek őriztetnek. Magába a templomba lép-vén, jobbról szent Venczelnek kápolnájába lépünk, kinek teste a főoltárban őriztetik. A második oltár, mely itt állott, de 1861-ben a Sternbergféle kápolnába áttétetett, gazdag, 1200 drága kővel megrakott ereklyetartóban szent János nyelvét rejti. Itt mutatják az ajtót ama karikával, melybe szent Venczel fogódzott, midőn testvére által meggyilkolta-tott. De hoszu volna, elősorolni a főegyház számos kápolnái-nak és oltáraikápolnái-nak kincseit. Csak nepomuki szent János és a templom védszentje, szent Vitus sírjairól szándékunk még valamit felemlíteni. Szent János 37 mázsányi sulyu ezüst ko-porsóját, 27 ezüst és 1 arany lámpa környezik. A szentnek testét kanonoki öltöny fedi. Fején arany borostyán, kezében arany pálmaág, mellén brillantkereszt. A test kristálykopor-sóban nyugszik, mely ismét ezüst koporsóba van téve. A ko-porsó fedelén a szentnek ezüst szobra térdelő alakban lát-ható, melynek feje felett egy nagyobb arany és öt kisebb brillántcsillag ragyog. A koporsó mindkét oldalán oltárok vannak, aranyozott, ezüst szentségszekrényekkel. Nepomuki szent János ezen koporsója alatt,bolthajtásos és kifestett sírbolt van, hova tizenegy lépcső vezetle, hol egykor Csehor-szág e védszentjének teste nyugodott, és ahol egész első Jó-zsef császár ós király idejéig a szent misék mondattak.
Ha az úgynevezett császári kápolnából kilépünk, szent Vitus hírneves oltárát látjuk, kinek nevét a főegyház ma is viseli, mert szent Venczel, ki a szentnek karját ide helyez-teté, az ő emlékének felajánlotta. Ez azon nevezetes hely, hol az öshagyomány szerint, Prága egykori pogány lakói ajtatos-ságukat végezték. Ezen oltár alsó része Spitivnew herczegtől származik (1061), felette egy márvány koporsó szent Vitus-nak, IV. Károly által 1355-ben Pisából hozott testét foglalja magában.
A székesegyház temérdek kincseinek megszemlelése után röviden végeztünk a királyi várpalota nevezetességeinek figyelemre méltatásával, melynek fődiszét neháuy roppant tágas terem kéjjezi. A Hradschinróli kilátás soká nem enged mozdulni helyünkből, ós engem is csak a fenyegető vihar figyelmeztetett arra, hogy jó lesz szállásomra térni. Útitár-sam csak más nap levén megérkezendő, felhasználtam a kö-vetkező nap délelőtti órait a prágai museum megszemlélé-sére. Az ásvány-, állat- és régiséggyüjteményeknek elég láto-gatója volt, és néhány kíváncsi, különös érdekkel kereste fel a szekrényeket, melyekben Husz magister és Ziska kéziratai őriztetnek. Sajátságos ez a nemzeti pietás némelykor, a gyen-gelelkü katholikus ember megfeledkezik vallása s egyháza ügyéről és dicsőíti „hazájának nagy fiát", és ha feltétlenül nem visszhangzód dicséreteit ; hazátlannak csúfol, kinek nincs is érzéke nemzetének nagysága iránt.
(Folyt, köv.)
7 7
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.
Pest, január 29. A v a l l á s o k t a t á s a g y m n a s i u -m o k b a n. (Vége.) „ Minő viszony van a többi tantárgyakra nézve is az alsó és felső gymnasium, között, mily fejlődési pro-cessuson megyen keresztül a többi tantárgy is, mig az alsó és felső gymnasiumon keresztül a nyolczadik osztályban, ameny-nyire azt a gymnasiumok rendeltetése magával hozza, befejez-tetik?" E kérdést tettük múltkori levelünk végén, s annak megoldása képezi a mainak tárgyát.
E pont igen világos, vegyük bár a latin nyelvtant, ter-mészettant, mértant, történelmet, vagy ha létezik még, bár-mely más tantárgyat. Mindezeknek az alsó gymnasiumban csak elemeik adatnak elő, mig bővebb kifejtésük a fensőbb gymnasiumra tartatik fenn ; itt ugyanaz a magva a tan-tárgynak, a mi az alsóbb osztályokban, de nagyobb, széle-sebb a látkör s kimerítőbb a körülmény, melyek között ugyan-azon tény előadatik, de ki lesz oly rövidlátó, hogy ne mond-juk oly esztelen, hogy ezt csak „sok szóhalmazba burkolt
ugyanazon egy tárgy végnélküli varia tiójának" nevezze? Igy vagyunk a hittanitással is, az alsóbb osztályokban előadjuk a hit elemeit, megelégszünk az egyszerű kátéval ; a fensőbb osztályokban tágabb terét nyitjuk fel az itju előtt a titkok országának, mélyebben avatjuk be a titkokba, bevitatjuk a hittitkok igazságait, nemcsak a sz. irás idézeteivel, de az ész előtt is bebizonyítjuk lehetőségét, megmutatjuk, hogy az ész a hittitkokban ellenmondást nem fedezhet fel, stb. stb. ; az erkölcstanban bebizonyítjuk annak hatását az egyesre, ugy mint a társadalomra, nagyobb terjedelemben írjuk le azon kö-telmeket, melyek a keresztény emberre, különböző viszonyai-ban, az életben várnak stb. ; az egyháztörténelemben kiváló-lag gondot fordítunk arra, hogy feltüntessük Isten gondviselő kormányát azon különben látható tényben, hogy egyházát annyi üldöztetés között is fentartotta, hogy igy bizalmat öntsünk az ifjúba az egyház sorsa iránt és meggyőzzük az egyház isteni eredete felől. Mindez tennészetesen bővebben történik, mint azt a biblia előadja. De mondható-e ez variá-tiónak super eo ? Mondható-e a száz éves tölgyről, hogy az más fa, mint száz évvel ezelőtt volt és nem ugyanazon fának kifejlettebb alakja? de mig fejlődése kezdetén csekély figyel-met ébresztett, most csudálkozásra indít. Más a férfiú lát-köre, mint az ifjúé, de ezé is más, mint a gyermeké, igen mindeniknek azon tér tárandó fel ós oly mértékben, melyet és minő terjedelmében a kifejlettebb ész jogosan elvárhat, de hogy ebből akár más tudomány, akár nevezetesen a hit iránt
ugyanazon egy tárgy végnélküli varia tiójának" nevezze? Igy vagyunk a hittanitással is, az alsóbb osztályokban előadjuk a hit elemeit, megelégszünk az egyszerű kátéval ; a fensőbb osztályokban tágabb terét nyitjuk fel az itju előtt a titkok országának, mélyebben avatjuk be a titkokba, bevitatjuk a hittitkok igazságait, nemcsak a sz. irás idézeteivel, de az ész előtt is bebizonyítjuk lehetőségét, megmutatjuk, hogy az ész a hittitkokban ellenmondást nem fedezhet fel, stb. stb. ; az erkölcstanban bebizonyítjuk annak hatását az egyesre, ugy mint a társadalomra, nagyobb terjedelemben írjuk le azon kö-telmeket, melyek a keresztény emberre, különböző viszonyai-ban, az életben várnak stb. ; az egyháztörténelemben kiváló-lag gondot fordítunk arra, hogy feltüntessük Isten gondviselő kormányát azon különben látható tényben, hogy egyházát annyi üldöztetés között is fentartotta, hogy igy bizalmat öntsünk az ifjúba az egyház sorsa iránt és meggyőzzük az egyház isteni eredete felől. Mindez tennészetesen bővebben történik, mint azt a biblia előadja. De mondható-e ez variá-tiónak super eo ? Mondható-e a száz éves tölgyről, hogy az más fa, mint száz évvel ezelőtt volt és nem ugyanazon fának kifejlettebb alakja? de mig fejlődése kezdetén csekély figyel-met ébresztett, most csudálkozásra indít. Más a férfiú lát-köre, mint az ifjúé, de ezé is más, mint a gyermeké, igen mindeniknek azon tér tárandó fel ós oly mértékben, melyet és minő terjedelmében a kifejlettebb ész jogosan elvárhat, de hogy ebből akár más tudomány, akár nevezetesen a hit iránt