X X V I I .
Templomi rend, templomi fegyelem.
Ismertem egy jeles t a n á r t , ki tudományos bu-várlataiba a n n y i r a elmélyedt, hogy magáról egészen megfelejtkezve, külső, rendetlen, s tisztátalan vise-lete szintén közmondássá v á l t ; — de mindig azzal mentegeték az ú j k o r i Diogenest, hogy sok tanul-m á n y a , s elfoglaltsága netanul-m engedi, |hogy a külsőkre is gondoljon. E k i t ű n ő szellem azonban g y a -k o r t a talál-kozott már hittanáro-k- és lel-kipászto- lelkipászto-rokban, kik úgynevezett tudományos fogárdsággal léptek a lelkipásztorkodás g y a k o r l a t i mezejére, melynek f o l y t á n igen sok dolog a lelkipásztorság körében n a g y o n kicsinyesnek t ü n t fel előttük, m i n t -sem, hogy azokistápolása- és előmozditására fordí-t o fordí-t fordí-t á k volna szoi'galmukafordí-t. E n ellenben azfordí-t hiszem, h o g y egy alaposan és tudományosan müveit lelki-pásztornak m á s o k n á l is j o b b a n kell tudnia, h o g y a szellemnek is meg kell lenni k ü l a l a k j á n a k , s ott, hol a k ü l a l a k elferdítve, s majdnem a r ú t s á g i g
el-rontva v a n , a valódi szellemi enyészőfélben szo-kott lenni ; tudnia kell t o v á b b á , hogy ha valahol, bizonyára a templomi s istentiszteleti életben, fe-gyelem- és rendnek kell a külsőségekben is ural-kodnia. Az egyházi h á z t a r t á s b a n semmi sincs kicsinyes, semmi jelentéktelen. „ P á p á k és zsinatok g y a -korta látszólag kicsinyes, egyházi szertartásos, stb.
rendeleteknek is alávetették magokat, i g y kell a lelkipásztornak is, h o g y ne legyen semmi, mi a templomi rend- s fegyelemre vonatkozik, előtte ki-csinyes, h a b á r azoknál a mélységes bölcselkedésnek helye nincs is.
V a n n a k imakönyvek, melyek imái csupa ben-sőség-, meg érzelgésekkel a n n y i r a feldíszítve van-n a k , hogy az imázó, elragadtatásábavan-n mivan-ndig ég és
föld között lebeg, s szinte nem t u d j a , hol van.
Csupa felindulás-, meg érzelmektől m a j d elolvad az imázó, s ha elmondta az imát, épen ott van, sem több sem kevesebb, mint az előtt volt. — É p e n i g y van-n a k fellevan-ngző pásztorok is, kik örökké mivan-ndig felhú-zott szemöldök-, komor arczczal, magas cothurnu-sokban jelennek meg, s népet és világot messze ma-gok a l a t t h a g y n a k , kik néha villámlanak és menny-döregnek u g y a n , hanem, hogy beüssön a villám azt nem engedik, kik vetnek u g y a n , de soha u t á n a nem néznek, váljon az elhintett m a g csirázik s növekszik-e ? váljon itt egy tüske kiirtandó, amott a d u d v a kitépendő nem volna-e? s nem lenne-e szükség, hogy ez, v a g y amaz eszköz használtassék, hogy a k i h a j t ó vetemény szép növekedés-, és szeren-csés megérésre segitessék. I l y légies, s mintegy a fel-hőkből leereszkedő lelkipásztorkodás semmit sem használ. Mint a beszéd, mely hasonlólag a rét virá-n y a i virá-n átvovirá-nuló szélhez, elhavirá-ngzik, mivirá-nt a hallgatók feje és sziveik felett tévesztett predikáczio, épen u g y a pásztorkodás is meddő lesz és m a r a d a n d , ha a lelkipásztor előtt kicsinynek látszik, h o g y a templomi rend és fegyelem alsóbb rétegeibe s mind m a g á t , mind a hiveket illetőleg leereszkedjék s
buz-galom s türelem által üdvös á t a l a k í t á s o k a t , hasznos javításokat, melyekre majd minden h e l y ü t t szük-ség van, eszközöljön. — Figyelemre méltóknak lát-szanak nekem a következő pontok, melyek azonban csak száraz u t m u t a t á s o k , illetőleg kalászatok akar-nak lenni.
1) Az isteni tiszteletnek meghatározott órában el kell kezdődnie. — A v a g y miért rendeltetett a ha-tározott ó r a ? A törvényhozónak kell mindenekelőtt a t ö r v é n y t szigorúan megtartani, mert ha maga i n g a t j a meg azt, akkor minden templomba járó
enged-7
ményeket tesz majd ö n m a g á n a k , melyek k ö n n y e n a legnagyobb rendetlenséget idézik elő. A h a n y a g templomba járók mindig még későbben jövendnek, s befutnak a templomba, mikor nekik tetszik, a buz-gók, és szorgalmasak boszankodnak, mert t u l a renden várakozniok kell, s elvégre ők is a lom-hákhoz szegődnek ; és ha ez nem történik is, a kellő ajtatosságot, s az isteni tiszteletbeni részvéthez szükséges, jámbor h a n g u l a t o t m e g z a v a r j u k , ha a h a n y a g lelkipásztorra várakozniok kell ; s lia végre eljő, elégedetlenségük g y a k o r t a e szavakban :
„jön már mégis v a l a h á r a " tör ki, s az elnyomott, fékezett, bosszúság g y a k r a n egész isteni tisztelet a l a t t szivökben dul, s az e n a p r a elveszti termékeny erejét, s jelenlétök nem leend áldásthozó.
Ilyetén pásztoroknál hiányzik a rendes, h a t á -rozott napirend. — Ellenben, ha az isteni tisztelet határozott órában kezdődik, a liivek n a g y része ré-szünkön leend, s a lomhákat határozottan utasít-h a t j u k rendre, először magán uton, s lia ez nem használ, nyilvános megfeddés által. — V a n n a k t. i.
minden egyházközségben olyanok, kiknél a késői templomba jövetel szinte természetté v á l t ; vannak mások, kik puszta hiúságból, hogy mások figyelmét magokra v o n j á k , késedelmeskednek. I t t a rendsze-rető lelkipásztor kötelessége, hogy e rendetlenséget szelidség, s ha a szükség u g y kivánja, szigorral is megszüntesse ; az alkalmas eszközöket, minden lel-kipásztor az egyén, s a község szükségeihez képest t a l á l a n d j a s alkalmazandja.
E g y i k ok, hogy az isteni tisztelet pontosan meg nem kezdetik, a szentmise előtt végezni szokott g y ó n á s o k b a n van. S bár mennyire kívánatos, hogy n a p o n t a legyen alkalma erre a lelkipásztornak, még sincs rendén, h o g y egyesek kedveért, a többi ajtatoskodó liiveket a határozott időn tul várakoz-tassa. I t t áll, h o g y az egyiket tenni kell, a mási-k a t el nem mulasztani. — Azért a g y ó n t a t ó önmagá-ért is legalább egy negyedórával az isteni tisztelet előtt h a g y j a el a gyóntatószéket és a hátralevő gyó-nókat az isteni tisztelet u t á n hallgassa ki, a többi, még oly rövid időt pedig saját lelki előkészítésére használja fel. Minthogy a g y ó n t a t ó egy gyónónál sem t u d h a t j a előre, ha váljon az isteni tisztelet megkezdésére kitűzött perczig, elég ideje lesz-e a gyónás meghallgatására, s g y a k o r t a megtörténik, h o g y épen az utolsó gyónónak, kit még az isteni tisztelet megkezdése előtt kihallgatni a k a r u n k , lelki állapota olyan lehet, hogy a gyóntatói magasztos tiszt betöltése félórát, v a g y még többet is igénybe
vehet, megtörténhetnék, hogy az isteni tiszteletet a kitűzött időn tul sokkal halasztani kellene, miután
t u d j u k , h o g y a gyóntató szent h i v a t a l á t nem idő, hanem más felmerülő lelki igények szerint kell ke-zelni. — S hozzá teszem, h o g y kivált az úgyneve-zett ajtatoskodók azok, kik e tekintetben kivételt a k a r n a k képezni, s véleményem, hogy épen ezeknél
— üdvös megaláztatásuk tekintetéből is, — legke-vésbé kell ezt megengedni. Allez különösen az adventi időszakban tartatni szokott, h a j n a l i misék alkal-m á r a ^ azért a j á n l h a t ó , h o g y a gyónások ez időben, mindig isteni szolgálat u t á n h a l l g a t t a s s a n a k meg.
2) A sekrestye szintén része a templomnak, s azért ezekben is, mint a templomban, ugyanazon rend- és fegyelemnek kell uralkodni. — A sekres-tyések v a g y harangozok g y a k o r t a sajátságos f a j t a emberek. U g y t ű n n e k fel, mintha barátságos vi-szonyban a k a r n á n a k állni Istennel s mindazzal, mi az isteni tiszteletre vonatkozik, az üdvösséget biz-tosnak t a r t j á k , s u g y látszik, mintha azt hinnék, hogy Istennek őket h i v a t a l u k miatt figyelembe venni s minden további nehézség nélkül üdvöziteni kellene.
E n y u g a l m a s önteltségükben uralkodni a k a r n a k a sekrestyében, minden dolgok és személyek felett, s nem á t a l l a n a k g y a k r a n , kivált fiatal áldozárok irá-n y á b a irá-n , szertartási dolgokbairá-n m i irá-n t meirá-ntorok felto-lakodni. — IIa hosszas megszokottság folytán, mit soha sem kellett volna megengedni, az ilyetén harangozok h a t a l m u k teljébe mintegy beleélték magokat, kötelességünk, h o g y megillető állásukba visszatereljük. E s ezt lehetőleg a felebaráti szeretet h a n g j á n s h a l a d é k t a l a n u l meg kell tenni, lia csak nem a k a r j u k , hogy a szolga legyen az ur. V a n n a k harangozók, kik oly elvetemültek, hogy saját fele-lőségökre a gyónókat elutasítják „azt hiszitek" — szokták mondani, — „ hogy a plébános akkor gyón-t a gyón-t , ha nekgyón-tek gyón-tegyón-tszik" sgyón-tb. oly eljárás, melyegyón-t a lelkipásztornak, hacsak az ilyenek elnézése által nehéz bűnt elkövetni nem a k a r , a legszigorúbban megróvni, s betiltani kell. — De ami a legtöbb ha- « rangozónál napirenden van, a z a z , hogy a sekrestyét, mint társalgási helyet tekintik, s mihelyt a plébá-nos belép, a városi v a g y falusi ú j s á g o k a t beszélik,
mig a pap a kelyhet kezébe nem veszi, hogy az ol-tárhoz menjen ; — ez helytelen dolog, s nemcsak gyengeség, de bün is a papban, ha ez illetlenséget saját elnézése által még növeli, szivesen h a l l g a t v á n a p l e t y k á k a t , s h a l l g a t á s a által részesévé v á l v á n az illetlenségnek.
Tapasztalatom szerint, h o g y a harangozók
5 1
"kezéből az uralkodó pálczát k i r a g a d j u k , egyik esz-köz a b b a n áll, lia a szent áldozathoz szükséges főkelléket, a kehely elkészítését, nem engedjük meg neki, a mi különben is a pap dolga, hanem
meg-rendeljük, hogy a szükségleteket az öltöző asztalra r a k j a le ; mely rendszabályhoz, hogy ragaszkodjék a pap, más okok is k í v á n j á k . I g y hogy egyebet el-hallgassak, e r e n d t a r t á s nélkül meg kell elegednem b á r m i l y ostyát, corporalét, purificatoriumot stb.
találok, midőn az oltárnál vagyok, ha csak az ol-t á r ol-t ó l nem akarok illőbb szükségesekérol-t küldöz-getni; de ha e rendet fentartom, akkor a bepiszkolt corporalét, hibás ostyát stb. még a sekrestyében visszautasítom, s feltüntetem a harangozónak, h o g y minden szükségleteknek az én, s nem az ő tetszése szerint kell kiállítva lenni. Általában e téren, csak akkor szolgáltassa ki m a g á t a pap, mikor az elke-rüllietlenül szükséges.
Némely helyen egy, két, sőt egy h e l y ü t t h á r o m segédjét is t a l á l t a m a sekrestyésnek, kiknek s .ol-gálatkészsége s fecsegése szinte h a r a g r a gerjesztett.
E segédek többnyire pletyka- és ujsághajhászó m u n k á t l a n o k , kik az isteni tisztelet a l a t t a sek-restye ajtó küszöbéhez támaszkodva ácsorognak, s legtöbbször mint az iskolás gyermekek felügyelői tolakodnak fel, és e mellett a templomban n a g y o b b lármát idéznek elő, mint a gyermekek pajkossága által t á m a d t volna. — K i velük a sekrestyéből ! — Nagyobb ünnepélyeken felszólíthat a harangozó segélyül egyet v a g y mást az értelmesebb, a komo-l y a b b a k közükomo-l. — Figyekomo-lmet érdemekomo-lnek az okomo-ltár- oltár-nál szolgálatottevők, v a g y ministransok, kik szinte n a g y o n sok rendetlenségre t a r t j á k magokat feljo-gosítva-; — — legelőször is ne engedjük, hogy a latinul elmondani szokott oltár-imáikat oly pogá-n y u l eltorzítsák ; ki ezepogá-n segitepogá-ni pogá-nem a k a r , t u d j a meg. hogy az áldozó p a p n a k kötelessége ezeket elmondani, s az eltorzitástól megóvni; — ne t ű r -j ü k , h o g y a szolgálattevők válaszukat megkezd-jék, még mielőtt a pap imaszavait végezte, mert az ily sietség sehol sem oly csúf, mint épen az oltárnál.
Minthogy kivált városokban, habár az isteni tisz-teletben csak két gyermek szükségeltetik, a többiek is, kik még szolgálattételre várakoznak, a sekres-tyében tartózkodnak, szigorúan meg kell tiltani, nehogy a szent mise alatt, s vasárnapokon a szent beszédek a l a t t a sekrestyében m a r a d j a n a k , mint-h o g y legtöbbnyire az egész templomi közönség botr á n y á botr a botrendetlenkednek. Nem fog ábotrtani a h a botr a n -gozónak meghagyni s t u d t á r a adni, hogy mint más
hivek, a szentmise alatt ő is a templomban s ne a sekrestyében legyen, s ha talán sürgősen elintézendő dolog ottani tartózkodását igényelné, azt csendben, csevegés és zaj nélkül végezze. — . A sekrestyéhez sokban hason lit, a hol van, s a templomnak részét a l k o t j a , az úgynevezett h a r a n g h á z , a kicsapongó gyermekeknek, kivált azoknak, kik a szolgálatte-vőkkel pajtáskodásban vannak, kik a h a r a n g h á z a t majdnem t u l a j d o n u k n a k t a r t j á k , természetesen a harangozó pártfogása mellett, rendetlenkedési helye.
Van itt azután czivakodás, külekedés, lárma, nem kis b o t r á n y á r a az ajtatoskodó közönségnek ; azért kötelessége a lelkipásztornak, hogy a templom e részében is rendet tartson, v a g y tartasson.
(Folyt, köv.)
A kereszténység s a közvélemény.
(Folytatás.)
íme ilyen ez a közvélemény, a modern liberalismus kedves szólama. Nagyon világos, hogy a közvélemény ezen elméletével a kereszténység soha ki nem engesztelődhetik és meg nem barátkozhatik. Oly ellentétben vannak egymással mint a tüz és a viz, nem létezik egyetlenegy pont sem, hol egymással érintkezhetnének és karöltve járhatnának. A ke-reszténység zászlaján állanak a hit, erkölcs és jog örök, vál-tozhatlan elvei ; ő ezeknek elismerését, és pedig minden vo-nakodás nélküli elismerését követeli, teljes értékökben ugy, amint vannak ; nem szabad azokat semmi emberi kéznek érinteni ; az emberi önkénynek nem szabad hozzájok férni. 0 azt követeli, hogy ezen örök, változhatlan elvek és törvények képezzék e nyilvános élet és minden nyilvános intézkedés szabályát, és hogy ezek csakis azon örök elvek szerint Ítéltes-senek meg. A közvélemény liberális elmélete azonban nem tud és nem is akar tudni semmit sem ezen örök, változhatlan elvekről ; ő ezeket kigúnyolja mint a babonás tulhajtottság kinövéseit, gyűlöli azokat, mint a haladás akadályait. Sze-rinte csak emberi nézetek, és maximáknak kell az élet irány-adójául szolgálniok, melyek folytonos változásnak vannak
kitéve. íme két, homlokegyenest ellentétes tétel, melyek soha sem egyesülhetnek. Itt nincsen kiengesztelésnek vagy ki-egyenlitésnek helye. Amit az egyik állit, azt a másik tagadja ; a tagadás és állitás azonban egymást örökké kizárják.
Bizonyára létezik oly közvélemény, melylyel a keresz-ténység összefér és vele kiegyezik. És ez azon közvélemény, mely az örök elvek és az erkölcsi rend törvényeinek keretén belül áll, azokat elismeri és csak arra vonatkozik, mi a nyil-vános életben, tisztán csak mulandó jelentőséggel bir. Nem lehet ugyanis a néptől elvitatni azon jogot, hogy magának nézetet alkosson, bizonyos rendelkezések és intézkedések czél- és jogszerűsége felett, melyek a nyilvános hatalomtól származnak, vagy épen bizonyos események felöl, melyek a nyilvános életben folynak le és azért meg kell neki engedni, hogy nézetét és Ítéletét kifejezhesse, és a sajtó által képvisel-hesse. Itt t i. nincsen szó az örök elvekről és az erkölcsi rend törvényeiről, ezek állandóan megmaradnak ; sőt a nép ítélete ezen örök elvek szerint tájékozza magát, és ezek
sze-7*
riiit képez magának nézetet, a tekintély és hatalom által tett intézkedések, vagy azon események felett, melyek a nyilvános élet keretében lefolynak. Az általános nép nézet tehát, ós annak folyománya, mit hasonlóképen nevezhetünk közvéle-ménynek, egyáltalában nem jogosulatlan és pedig épen azért, mert az elveket nem érinti, hanem azok keretén belül forog és ezek szabálya szerint képződik. Ezen közvéleménynyel a kereszténység teljes összhangban van, sőt azt támogatja és előmozditja ; mert a kereszténység nem akarja, hogy a népek mint rabszolgák némán fogadják mindazt, mit a tekintély nekik nyújt ; ellenkezőleg, valamint ugyanis a szabadságot minden téren védi és pártfogása alá veszi, ugy tökéletesen megfelel a kereszténység szellemének, hogyha a nép szava a tekintélyivel szemben nyilatkozik, ha a nép mesterkéletlen, gyakorlati esze Ítéletet mond, egyes rendelkezések, intézke-dések czél- és jogszerűsége felett, és ezen Ítélet a sajtó által nyilvánosságra jut. Ez magára a tekintélyre is csak üdvös lehet ; mert az által, hogy a nép egészséges Ítélete tudomá-sára jut, megismeri a nép óhajtásait és szükségeit, és ameny-nyiben azokat bölcs megfontolás alá veszi, rendelkezéseit a szerint módosíthatja és igy a nép igazi javának előmozdítá-sában annál sikeresebben és erélyesebben járhat el. És épen ez az, amit a kereszténység akar. Ezért nem kell és szabad e közvéleményt a tekintélynek nagyuriasan ignorálni. A nép mély jogi öntudatán alapuló és annak semmiféle előítélet és phrázis által ki nem forgatott józan eszéből, származó ítéle-tét meghallgatni és megfigyelni, nemcsak minden kormány-hoz illik, hanem egyszersmind kötelessége is. Nem szükség, hogy a hatalom a nép Ítéletének egyszerű szolgája- és véghaj-tójává sülyedjen alá ; hanem vonja be azt másodtényezőül megfontolásaiban, midőn t. i. arról van szó, hogy nyilvános intézkedések tétessenek, vagy vállalatok létrehozassanak. A
népszava nem mindenben csalhatatlan ; néha tévedhet is ; de épen azért a nép kormányzása nem is gyermekjáték, mert utóvégre e czélra bármely felületes, vizenyős fej is alkalmas, hanem már csak azon czélból is nagy bölcseséget követel, hogy felismerje azt, ami a nép ítéletében helyes, és azt, ami téves és hogy ez utóbbit szóval és tettel megczáfolhassa.
Ezen közvélemény tehát a kereszténységgel igen is megegyeztethető, sőt általa pártoltatik, bátorittatik és elő-mozdittatik. Sohasem fog azonban a kereszténység azon köz-véleménynyel kibékülni, mely nem a hit, erkölcs és jog örök elveinek keretén belül létezik, sőt ezeket megtámadja. A liberalismussal és közvéleményével soha és semmiféle
egyes-ség sem jöhet létre. Ezt tudja a liberalismus is, azért lép fel ennek közvéleménye halálos ellenségként, a kereszténység és az egyház ellen. Fentebb azt mondottuk, hogy a liberalis-mus közvéleménye, tagadása minden szilárd alapelvnek. Bi-zonyos tekintetben ebben csalatkoztunk. Bír ő egy alapelv-vel, melyhez rendületlenül ragaszkodik és ez Voltaire alap-elve : „ecrasez 1' infame" ! Tegyen bár az egyház, amit akar, tegyen intézkedéseket, minőket akar, a liberalismus közvéle-ménye mindig ellene lesz. Mát magának az egyháznak léte-zése is borzalom e liberális közvélemény előtt. Azért a libe-rális sajtónak, mint a páholy szolgájának, kötelessége, a köz-véleményt az egyház ellen, nem csak itt-ott felzuditani, hanem a gyűlölet élesztésére és fentartására naponkint ujabb ada-tokat kell neki szolgáltatnia, az egyház ellen.
De hihetetlen is, amit a liberális sajtó, akár a salon-képes, akár az utczai, ez irányban elkövetni képes. Nem cse-kély feladat az, naponkint ezen themákat : „Ultramontauis-mus, jezsuitis„Ultramontauis-mus, fekete sereg", és más ezekhez hasonló sze-retetreméltó dolgokat, ujabb változatokban előadni, nehogy az egyformaság és egyhangúság által, a még oly rosz izlésü közönség is kifárasztassék. De ebben mester a liberális sajtó. Oly találékony szellemet árul el ebben, hogy az embert a daemonra emlékezteti. Vagy nem tudjuk-e, hogy pár évvel ezelőtt egy bátor és tehetségdús fiatal toll, egy „liberális rágalmi szótárt" adott ki ? Igen, tényleg egy „szótárt" állí-tott össze azon invektivákból, melyeket a liberális sajtó a kereszténység, az egyház, annak szolgái és mindazok ellen használt, kik egyházukhoz hivek maradtak és e szótár napról napra nagyobb lesz. Igy tartatik folytonos lélekzetben a köz-vélemény az egyház ellen, és mig a rágalom, a gyaláztatás csakúgy záporként hull, addig a liberális sajtó által ostobává tett liberális világ gyűlölete mindig nagyobbodik, mig végre eljön az idő, midőn a „közvélemény" bunkókhoz nyul, hogy mindazoknak betörje fejét, kik a kereszténységhez szítanak és a liberális közvélemény parancsának hódolni nem akarnak.
Azon örömhangok, melyekbe a liberális közvélemény és sajtója kitör, valahányszor az egyház jogsérelmet vagy erőszakot szenved, amannak csak előjátéka. A római császárság idő-szaka, a legmélyebb elvtelenségnek és romlottságnak ezen időszaka, mely épen azért, mert értelmileg és erkölcsileg át meg át meg volt romolva, a keresztények vérébe fürdött, ezen időszak közeleg. A minden erkölcsi alapelvet nélkülözött közvélemény, akkor is a kereszténység ellen izgattatott és nem nyugodott addig, mig a vad despotismus, melynek ostora alatt ő maga önkényt meghajlott, a bárdhoz nem nyúlt, hogy a kereszténységet vértengerbe fulaszsza. Ez ismét bekövetkez-hetik ; a liberalismus közvéleménye e czél elérésére a legjobb uton jár. De a kereszténység ismét győzni fog, mint akkor győzött ; a vértanuk véréből a keresztény népszellem uj erőt fog nyerni, és a liberális közvélemény romjai felett, a keresz-ténység örök elvei ismét fénylőleg fognak felemelkedni, hogy a jövő nemzedéknek kifejlődésök és nyilvános életök utain világitsanak. (Folyt, köv.)
„Euntes, docete omnes gentes".
Pest, jan. 21. „Midőn Krisztus Urunk ekként szólna ta-nítványaihoz : , Euntes, cloeete omnes gentes1 ; azzal bízta meg őket, hogy a serdülő fiatalságnak oktatói és nevelői legyenek".
Igy körülbelöl szólott a szentatya egyik legközelebbi, január 12-én tartott audientián, mely szavak épen most,
mi-dőn az iskolaérti küzdelemnek kellő közepén állunk, kettős figyelmet érdemelnek, a mi részünkről is.
Euntes, docete omnes gentes ! — Mig ezen szavak képe-zék ama zsinórmértéket, mely szerint a kormányok iskolai ügyekben való eljárásukat intézék ; addig a közoktatás ügye, a katholikus országokban a legvirágzóbb vala ; miről, hogy meggyőződjünk, elég ama nagynevű, a tudomány minden ágában kitűnő férfiaknak lajstromát lapoznunk át, kik a kö-zépkorban, azaz akkor kerültek ki az iskolákból, midőn azok majdnem kivétel nélkül, papok vagy szerzetesek vezetése
alatt állottak. Ebből láthatjuk, mily virágzó állapotban áll-nának a mi iskoláink még ma is, ha az emberi nemnek volna annyi esze, hogy beérve azzal, mit századok hosszú során át jónak tapasztalt, ne kapkodnék hiu ábrándok, fonák, ártal-mas elméletek után, s hogy átlátva jelenlegi vezetőinek álnok-és gonoszvoltát, a jövő nemzedéknek ideiglenes s földöntúli jólétét ne áldozná fel azon nevetséges törekvésnek, hogy a gazok „felvilágosodott"-nak csúfolják !
Igaz ugyan, ezek középkori eszmék, melyeknek hangoz-a liberális philistert dühössé tenni képes ; mert hangoz-az ő bölcsesége, melyet naponkint három-krajczárnyi adagokban, egy-egy „Journal" alakjában beszerez magának, másként szól ezen dolgokról. De csak dühösködjék, nem bánjuk, sőt még azt is teszszük hozzá, hogy nem csak a tudományok, hanem az erkölcsöknek állapota is sokkal virágzóbb vala, mig az iskola gyeplőit az egyház' kezelte.
Van valami, mit az egyház még a tudományos készült-ségnek is elébe tesz, s ez a szivnek nevelése ; mert jól tudja, hogy a társadalomnak első sorban is erényes és becsületes polgárokra szüksége van ; hogy a tudomány, bármily tiszte-letre méltó legyen is magában véve, vallástalan emberek ke-zeiben még csak kétszeresen veszélyessé válik. De elébe teszi azért is, mert meg van győződve arról, hogy a tudománybeli előmenetelnek is legkedvezőbb előfeltétele, a léleknek azon alapos készültségében fekszik, mely egyedül a keresztény eszméknek vezérfonalán szerezhető meg ; mely készültség azonos a szerénységgel s az alázatossággal. E nélkül valódi tudomány nem képzelhető, s ez teszi lehetővé, hogy a sze-rencsésb elmék ügyességük és hasznavehetőségök által nagy jót művelhessenek a társadalomban, anélkül, hogy magokvi-selete az általok gyakorlott fölényt utálatossá, mert
Van valami, mit az egyház még a tudományos készült-ségnek is elébe tesz, s ez a szivnek nevelése ; mert jól tudja, hogy a társadalomnak első sorban is erényes és becsületes polgárokra szüksége van ; hogy a tudomány, bármily tiszte-letre méltó legyen is magában véve, vallástalan emberek ke-zeiben még csak kétszeresen veszélyessé válik. De elébe teszi azért is, mert meg van győződve arról, hogy a tudománybeli előmenetelnek is legkedvezőbb előfeltétele, a léleknek azon alapos készültségében fekszik, mely egyedül a keresztény eszméknek vezérfonalán szerezhető meg ; mely készültség azonos a szerénységgel s az alázatossággal. E nélkül valódi tudomány nem képzelhető, s ez teszi lehetővé, hogy a sze-rencsésb elmék ügyességük és hasznavehetőségök által nagy jót művelhessenek a társadalomban, anélkül, hogy magokvi-selete az általok gyakorlott fölényt utálatossá, mert