IL *) Kedves b a r á t o m !
H a első levelemet figyelemmel olvastad, t á j é -kozást nyerhettél a Pesten szándékolt merénylet mivoltáról. I l y lázitó törvénynyel k i v á n j á k az I r á -nyiféle követek m a g y a r t ö r v é n y k ö n y v ü n k e t be-szennyezni. H a l l j a d ma válaszomat azon kérdé-sedre : mily szirtben tűnik fel a polgári házasság a ter-mészetes ész Ítélőszéke előtt? azaz lássuk, elfogadha-tó-e bölcsészeti szempontból bizonyos népboldogitó h o n a t y á k érvelése?
É n azt mondom : a bölcsész előtt képtelennek és észellenesnek kell látszani, ha az eszményi, vagyis inkább, képzelmi rend a valódival felcserél-tetik, s ha összerű g y a n á n t tekintetik az, mi csu-pán az észnek, s a n n a k is hamis elvonásában léte-zik. É s mégis mit l á t u n k ? A mai álpolitikusok, midőn sokat h á n y a t o t t m a g y a r h a z á n k b a n a pol-gári házasságot ó h a j t j á k szentesittetni, egy és u g y a n a z o n a l a n y b a n két minőséget
különböztet-nek meg, elválasztják a polgárt a kereszténytől, mintha egyiket a másiktól el lehetne szakítani. Azt han-g o z t a t j á k : a m a han-g y a r embernek csak polhan-gári állapo-t á r a kell nézni, s egészen el kell állapo-tekinállapo-teni vallá-sától.
K i nein l á t j a , mennyire a l a p t a l a n ezen értelmi elvonás, midőn a valódi, vagyis összerü rendben mindkét állapot u g y a n e g y a l a n y b a n egyesül s mintegy azonosul? Mert hiszen, u g y a n a z a pol-gár, a ki keresztény, s ugyanaz a keresztény, a ki
*) 1. a tavalyi évfolyamnak 49. számát.
polgár. Ennélfogva, midőn törvény polgárok szá-m á r a hozatik, keresztény polgárok szászá-mára lioza-tik. Képtelenség tehát egy és ugyanazon személyt mintegy ketté vágni, u g y , h o g y az egyiknek sza-bad legyen parancsolni azt, mi a másiknak tilos.
Már pedig tulajdonképen ezt müveiné a pol-gári házasság törvénye. Mert ezáltal felhatalmaz-t a felhatalmaz-t n é k a kereszfelhatalmaz-tény v a g y kafelhatalmaz-tholikus polgár, hogy törvényszerű házasságra léphessen, világi tisztvi-selő előtt. Az efféle polgári törvény erejénél fogva a házassági szerződés szabadnak és törvényszerü-leg érvényesnek tartatnék. J ó l t u d j a azonban a törvényhozó hatalom, hogy a ker. polgár ezt se szabadon, se érvényesen nem teheti ; miért is e tör-vény bizonyos kitalált megkülönböztetés, vagyis i n k á b b , hiábavaló értelmi elvonás ü r ü g y e alatt va-lóban tilos és érvénytelen t é n y cselekvésére adna felhatalmazást. E s mi végből? t a l á n rendezné vele az országot? boldogitaná a n é p e t ? v a g y önmagán a k a r segíteni? O h ! a vallással é-t erkölcsiséggel boldogul minden k o r m á n y , nélkülök egy sem. A k o r m á n y , ha vallásos elvei v a n n a k , ha helyesen gondolkozó országgyűlés t á m o g a t j a , a népet bol-doggá teheti. Az istentelen, v a g y hitetlen képvise-lőktől körülvett k o r m á n y annál több szerencsét-lenséget okoz, minél terjedtebb hatalma ; .rettenete-sebb a forradalomnál is, mert terveit jobban előké-szítheti, s azokat kevesebb a k a d á l y o k k a l , a törvé-nyesség n a g y o b b látszatával, a közjó számos ürü-gyeivel, és ennélfogva a jó kimenetel s tartós si-ker n a g y o b b biztosságával ki is viheti. Ne k i v á n j a tehát senki az u j törvényt, mely a felforgatás ele-meit hordja méhében, melynek keresztülvitele
be-l á t h a t be-l a n zavarokat idézne ebe-lő.
Mi történnék, ha az egyház ugyané megkülön-böztetéssel élvén, fiait csupán vallási szempontból tekintve, elvonatkozva polgári állapotuktól, nekik olyas valamit parancsolna v a g y megengedne, mit
3
állam jogosan roszalna, s mint törvénytelent, az ártalmast és teljesen érvénytelent tiltana ? Kétség-kívül tiltakoznék a k o r m á n y mind azon tény, mind pedig azon, t a l á n képtelen fictión alapuló t ö r v é n y ellen ; mert a keresztény ember állapotától el nem választható a polgár állása vagyis minó'sége, k1
mind azon kötelmeknek alá van vetve, melyek a jól szervezett társadalomhoz tartoznak. Miért a k a r tehát a k o r m á n y ugyanazon fictióval élni, miért k i v á n arra, m i n t alapra támaszkodni a polgári há-zasság létrehozásánál, melyet a polgár azért nem köthet, mert egyszersmind keresztény is?
Mindazáltal, jól vigyázz, világért sem akarom én összezavarni azon kötelmeket, melyek u g y a n -azon egy a l a n y t különböző szempontból érintenek.
Mert jól tudom, hogy másfélék azon kötelezettsé-gek, melyeket ugyanazon ember végezni tartozik mint polgár, és ismét másnemüek azok, melyek mint kere ztényx-e r o v a t n a k rá. H a ezt szem előtt tartom, korántsem vonakodom elfogadni a polgár és keresztény közti megkülönböztetést. Egészen más Ítéletet, kell h o z n u n k , midőn oly, természetileg egymástól eltérő cselekményekről van szó, melyek külön időben s különböző czélból végezhetők és végzendők, ,s melyek a kötelezettség különböző forrásából származnak, úgyszintén t u l a j d o n jogha-tósággal biró, különböző h a t a l o m t ó l parancsoltat-n a k . Ezek egy és ugyaparancsoltat-nazoparancsoltat-n a l a parancsoltat-n y b a parancsoltat-n legszebbeparancsoltat-n megférnek, mert a különféle kötelemnek különbö-o
>
zők t á r g y a i . Ismét másképen ítélünk akkor, midőn olyanról van szó, mi u g y a n e g y személyben he-lyet semmikép sem találhat. H o g y az első felte-vésben azon különféle törvények s különböző kötelmek összeegyeztethetők, minden század ta-pasztalata fényesen bizonyítja. Mindenkor virágoz-tak, ma is virágzanak sokan, kik nem kevésbé tar-t a tar-t n a k legjobb polgároknak, mintar-t legjobb keresz-tényeknek ; voltak és v a n n a k legvitézebb, hős ve-zérek, legtisztább jellemű tisztviselők, kik époly k i t ű n ő keresztények ; sőt fennszóval hirdethetem, jobb polgárt, h ű b b hazafit nem találhatsz a n n á l , ki előtt a vallás szent, kit isteni félelem vezérel.
Azonban a második feltevésben azon megkülönböz-tetésnek, vagyis értelmi elvonásnak épenséggel nincs helye, u g y , hogy a keresztény polgár egyidőben pol-g á r lehessen, de keresztény ne. Sohasem történhe-tik, hogy valaki keresztény legyen, és egyszersmind olyanokat cselekedjék v a g y végezzen, s pedig tör-vényszerüleg, mik keresztény nevével és vallásával ellenkeznek. Ez esetben kölcsönösen k i z á r j á k
egy-mást Krisztus és Belial, u g y a n e g y tényben és a l a n y b a n .
H o g y ezt alkalmas példákkal megvilágítsam, képzeld magad az imperátorok korába. A római császár, midőn még a bálványozás uralkodék, t u d t a , h o g y alattvalói közül igen sokan keresztények. H a ő a polgár és keresztény közt tett, u j divatú meg-különböztetés ü r ü g y e alatt m e g h a g y j a , hogy mint polgárok honi szokás szerint részt vegyenek a po-g á n y áldozatokban, mint keresztények különben megengedvén, hogy t u l a j d o n intézményeiket tisz-teletben t a r t h a s s á k : mit gondolsz, nem hangzott volna-e gúnyosan e megkülönböztetés az imperátor s z á j á b a n ? H á t a török szultánról mit t a r t a n á l , ki birodalmában, e sophismára támaszkodva követelné, hogy keresztény alattvalói mint polgárok az islam-vallás g y a k o r l a t a i t végezzék, Mohamed prófétához n y i l v á n és ünnepélyesen imádkozzanak ; egyszers-mind azonban mint keresztények i m á d h a t j á k Krisz-tust és törvényét m e g t a r t h a t j á k ? I g y itélj a pro-testáns német császárról, ki ma olyasokra kénysze-ríti a katholikus polgárokat, mik a k a t h . vallással össze nem egyeztethetők, s mik miatt magok a protestánsok zsarnokságról vádolják az egri me-gyeház termében.
U g y a n i l y nemű az eset, melyről írok. I r á n y i urék az alkotandó törvény által azt a k a r j á k elérni, hogy azon házasságokat, melyek az egyházat el nem ismerő, világi hatóság előtt köttetnének, sza-badoknak, törvényeseknek és valódiaknak t a r t s á k az a l a t t v a l ó k , a mennyiben polgárok ; hasonlóképen törvényesnek tekintsék az igy született gyermeket is, mely a polgárok minden politikai jogait és kiváltsá-gait élvezze. H a kedvök kerekedik a vallástalan népboldogitóknak, még tovább is mennek : megen-gedik majd a teljes elválást, hogy u j házasságra léphessenek a felek, azaz behozzák az a n y a g i több-nejüséget ; megváltoztatják a házassági akadályo-kat, azaz, mig az egyháziakat megszüntetik, addig az országgyűlés u j a k a t g y á r t . T u d j á k e sopliisták, hogy ez mind ellenkezik a k a t h . vallással, hogy ettől minden keresztény lelkismeret visszaborzad, azt roszalja, k á r h o z t a t j a ; de ezért vissza nem ret-tennek. Azt hiszik n a g y b á t r a n , hogy hires meg-különböztetésökkel a bölcsek kövének birtokába j u t " t t a k , midőn a házasságot másnak nem tekintik, mint polgári szerződésnek, melyet polgárok kötnek ; a lelkismeretre nincs semmi gondjok, a tiszta er-kölcsösséggel nem törődnek, a vallástól eltekin-tenek.
1 9
K i gondolhat v a g y képzelhet ezen eljárásnál képtelenebbet? A tényleges r e n d b e n , összerüleg nem ugyanazok-e a polgárok, kik egyszersmind ke-resztények is? H o g y a n helyeselhetik ők azt mint p o l g á r o k , mit mint keresztények, katholikusok k á r h o z t a t n a k ? Melyik az az észszerű bölcsészet, melynek fóruma előtt pusztán polgári szerződés volna a polgárok házassága, mely a világ teremtése óta mindenütt fensőbb, .-zent rendbe soroztatott a k i r á l y g y i l k o s forradalomig?
V a g y te túlságosnak véled aggodalmamat ? Azt gondolod, a pesti országgyűlés csak a szükségi v a g y f a k u l t a t i v polgári házasságot szándékozik behozni ; az nem parancsolja, h o g y ily profán há-zasságra keljen mindenki, csak megengedi, tetszé-sökre bizza a p o l g á r o k n a k ; ennélfogva nem ide-vágók azon példák, melyeket felhoztam? Lehetsé-ges, de nem hiszem ; mert a m a g y a r mindenben kitűnik. E g y é b i r á n t egyre megy, ha engedélyről lenne is szó a törvénvben. j
(Vége köv.)
A kereszténység s a közvélemény.
(Folytatás.)
De nem csak a nyilvános állásban levők tartoznak a
„közvélemény" parancsszavának feltétlenül hódolni ; a libe-ralismus ezen igát még azokra is rá teszi, kik bármely társa-dalmi kötelék által a nyilvános hatalomnak alá vannak vetve.
Senkinek sincsen megengedve, legyen az bárki is, a nyilvános ügyek felett más nézettel birni és avval a nyilvánosság előtt fellépni, mint csakis azzal, melyet a közvélemény előir. Sem-mi más maximának nem szabad a nyilvános lelkismeretbe utat törnie magának, mint a melyet a közvélemény előszab.
Ha valaki bátorkodnék más meggyőződést nyilvánítani, és a nyilvánosságban a mellett küzdeni, vagy egyszerűen agyon-hallgattatik, vagy ha az nem lehetséges, mint reactionarius, mint a haladás ellensége, mint olyan, ki az idő követelménye, és szellemétől hátramaradt, denunciáltatik és megbélyegez-tetik.
A liberalismus közvéleménye semmi ellenmondást sem tűr, itt minden fejtegetés és vizsgálódás ki van zárva ; jaj annak, a ki ellene fel mer lázadni, még akkor is, ha a ke-reszténység, jog és erkölcs örök alapelveire hivatkoznék, sőt ezekkel szemben a liberalismus épen tökéletes örjöngési álla-potba esik. Akkor mindazok a plirasisok felhasználtatnak, melyek arra alkalmasak és arra rendeltettek, hogy a libera-lismus karjai között pihenő közönséget ezen ellenséges szörny iránt, félelemmel és rettegéssel eltöltsék. Akkor csak ugy hemzseg az „ultramontanismus", „clericalismus", „közép-kori, hierarchiai, uralkodási vágy" sat., hasonló kifejezés.
Még csak meg sem kisértik azon alapelveket megczáfolni, vagy ellenökben a „közvéleményt" okokkal védeni és
iga-zolni. Hiszen a liberalismus öntudatával bir annak, hogy erre képtelen. De nincs is szükség rá, mert teljesen elegendő, a liberális rágalmakat és boszus kitöréseket néhány isme-retes phrázissal az ellenfélre dobálni, hogy a liberalismus és
„közvéleménye" által elbutított közönség üdvös felindulásba jöjjön a „sötétség hatalmai" ellen, melyek a közvéleményben fénylő felvilágosodás világát kiirtani törekesznek. És ha valamikor megtörténnék, hogy a liberalismus közvéleménye fölött azok aratnának győzelmet, kik a kereszténység, jog és erkölcs örök alapelvei mellett harczolnak, akkor a „közvéle-mény" érvényesítésére még mindig megmarad az ultima ratio az — utczakövezet. A liberalismus legkevésbé sem fog ha-bozni, azokat felszedni és ellenfeleire dobni, eddig is meg-tette, ezután is meg fogja tenni, ha vas kar vissza nem tartja ; mert az ő „közvéleménye" absolut, neki minden áron ural-kodni kell, és senki sincsen feljogosítva neki ellentállani.
A közeg, mely által a közvélemény nyilatkozik, a libe-rális rendszer következtében nem más, mint a sajtó. Ennek feladata, hogy hasábjain a közvéleménynek kifejezést adjon, és azon maximákat terjeszsze, képviselje és védelmezze, me-lyeket a közvélemény, ugy a kormányzók, mint kormányzot-tak részére a végből előir, hogy azokat a nyilvános ügyek feletti Ítéleteikben, önmaguk nyilvános viselete és eljárásá-ban, zsinórmérték és szabályként kövessék. A sajtó is tehát irányát a közvéleménytől nyeri, és ettől neki sem szabad eltávoznia, ő is csak szolgája a közvéleménynek. Oly lap tehát, mely nem szegődik a liberalismus közvéleményének közegeül, hanem más alapelvektől vezéreltetik, nem csak nem számíttatik a sajtóhoz, hanem már eo ipso el is ítéltetett. — A sajtó is köteleztetik tehát bakói szolgálatot mindazok irányában teljesíteni; kik a liberalismus közvéleménye ellen fellázadni bátorkodnának. Az ő kötelessége a liberalismus halálos ítéleteit közölni, s mindazon phrasishalmazokat lenyo-matni, melyek az ellenfél ellen dobatnak ; további czélja végül még abban is áll, hogy ő általa a liberális közön-ség a közvélemény parancsa iránt üdvös engedelmesközön-ségben megtartassék. Kötelessége továbbá azon rágalmakat visz-hangozni, melyekkel, okok hiányában, az ellentmondók leve-retnek ; végül, ha a szükség ugy hozza magával, kötelessége a liberális közönséget felhivni arra, hogy az utcza kövezeté-hez, vagy fegyverhez nyúljon, hogy a „közvéleményt" a reni-tensek ellen, legyenek azok kormányzók, vagy kormányzottak erőszakkal érvényesítsék. Ezen irányban a sajtó-közegek kü-lönbözők. Némelyek a liberalismus közvéleményét finomabb, simább és salonszerűbb hangon képviselik, mert a társada-lom fensőbb rétegei vétetnek tekintetbe ; mások ellenben az aljasság mocsárjában úsznak, és a vad szenvedély felzuditá-sát czélozzák. Ezek a nép alsóbb rétegeit tartják szem előtt, melyeket előbb a „közvélemény" ellenei iránt, gyűlölettel megtöltenek, mig hajlandókká tették őket arra, hogy adandó esetben azon állapotban legyenek, hogy dorongjaikat a köz-vélemény elleneinek fejei felett suhagtassák és azokat bever-jék. Gyakrabban azonban, mint hinnők, a fensőbb körökig is elhat az ilynemű aljas érzés ; sőt a fensőbb körökben, — alig hinnők, de ami igaz, az igaz —- az általában véve nagyobb, mint a nép alsóbb rétegeiben, csak el van fedve, csillogó kül-szín alá. És végre is durva, vad érzelem csak durva, vad olvasmányban találja kedvét ; mert a táplálék mindig
homo-3*
gen szokott lenni a táplálandóval, amivel a sziv tele van, azt mondja a száj is, a szent irás e szavai, mutatis mutandis, itt is alkalmazhatók.
(Folyt, köv.)
A pápa legújabb allocutiója és a liberális sajtó.
Pest, január elején.
Az ó év alig hagyományozhatott volna az újnak neveze-tesebb, mindenkit általánosan érdeklő örökséget, mint ő Szentségének legközelebbi allocutióját. Oly szemle, de egy-szersmind oly itélet ez, a mult évben lefolyt és az egyházat, sőt mondjuk, az összes társadalmat érdeklő események felett, melynél sem igazabbat, sem illetékesebbet és találóbbat nem mondhatott volna senki. Az egyház feje, az összes keresz-ténység atyja szólott ; szólott oly hangon, mely teljes ossz"
hangban van a dolgok menetével, szólott oly bátorsággal, m i . ként - csak az szólhat, ki teljes' öntudatában van az igazság-nak és azon felelősségnek, mely a keresztény társadalom irányában vállait terheli. A pápa nem kerülgette diplomati-cus módon, tekervényes uton és kétértelmű szólamokkal az ügyet, hogy látszassék is mondani valamit, nem is ; nem rej-tette el Ítéletét a világegyházat fájdalmasan érintő esemé-nyek felől, szövevényes szerkezetű mondatok alá, nem szépí-tette a bűnt, nem mosta tisztára a bűnösöket ; hanem nyíl-tan lépett ki a világ elé ; oly szavakkal és kifejezésekkel élt, hogy meghallja és ne csak meghallja, hanem meg is értse a világ, hova jutott az egyház és a társadalom ; hogy lássa, kik és mik azok, kik részben sorsát intézik. Erős szóra, erélyes kifejezésekre volt szükség, mert az emberiség egy része mái-süket lett a gyenge szavak és kifejezések hallására, megér-tésére ; — határozottan, minden tétovázás nélkül kellett megjelölni a gyermek nevét, hogy e magyaros' kifejezéssel éljünk, mert az emberiségnek egy része előtt, folytonos ha-bozás között az ügyek feletti tájékozatlanság egész minden-napivá és természetessé lett, hogy hallván nem értettek és látván, nem láttak. Ugy tele zúgta már a liberális sajtó ha-zugságaival az emberiség hallérzékét, hogy az igazság szelí-den figyelmeztető szava, nem volt képes keresztül törni meg-kérgesedett hártyáin. De Pius szólott, hangja foszlányokra tépte a hazugság-szőtte szálakat, áttörte a megtörhetlennek vélt kérget, hogy megrendültek belé azok is, kiknek egye-düli hitvallását látszik képezni, éjjel-nappal, minden erejök-ből oda törni, hogy az emberiséget folytonos aléltságba tartva, képtelenné tegyék az igazság hallására, a helyzetnek, melyben az összes társadalom sinylődik, felismerésére és megítélésére.
Ez erős hang, mely oly kíméletlenül leplezte le az igaz-ság és egyeneslelküség álarcza alá rejtőzött kétszínűséget, feltárva a tények és szavak közötti ellenmondást ; ez erős hang, mondjuk, bántja az önmagát liberalisnák nevező tá-bort ; fáj neki, hogy havakon, éveken keresztül oly kitartó munkássággal szőtt tervei az egyház ellen, egyszerre oly vi-lágításba helyeztettek, melyről azt vélte, hogy nincsen itt többé számára hely ; a sötétség birodalmának veszélyét látja a pápa allocutiójában, és hogy elsötétítse, hatásától meg-foszsza a pápai szavakat, a sajtóban régi fegyveréhez, a gya-núsítás- és rágalmazáshoz nyul, s ama bűnt, melyet önmaga követett el, a pápának tulajdonítja, hogy a figyelmet
önma-gáról elvonva, amarra irányozza azt. Sérelmet, hallatlan sé-relmet kiált, mert a pápa elég bátor volt a tényeket saját nevükön nevezni ; mert azt, ami szemtelenség, nem takarta be az álszemérem leplével, nem mondta találékonyságnak, ügyességnek a hazugságsugalta ravasz terveket, nem nevezte becsületes eljárásnak a becstelenséget, nem állította, hogy mily szépen öszhangzik hivatalos czikkekben fejtegetni, men-nyire kegyeli az állam az egyházat, habár tényleg üldözi is.
A liberális sajtónak és pártjának ez kellett volna, de, mert ez nem történt, önkivüli állapotba esett.
De miért e nagy felindulás, e szokottnál is nagyobb izgatottság? Az egyház éveken keresztül kinparlra húzva,
naponkint ujabb és ujabb szenvedéseknek tétetik ki, alig tekinthetünk be, csak egyetlen egy napon is, a sajtó szülemé-nyeibe, a lapokba, hogy ujabb és ujabb módokról ne értesül-nénk, melyeket a gyűlölet gondolt ki az egyház gyötrésére. A lapok ezen úgynevezett rendszabályokat az egyház ellen pár-tolják, sőt élesebbé tenni iparkodnak, kifogyhatatlanok az államférfiaknak, az egyház ellen felhasználandó tanácsok osztogatásában ; ezek, hogy valamiképen hátramaradni ne látszassanak, lelkismeretesen (?) élnek a sugalmazott esz-közökkel ; de ugyanakkor nem késlekednek a világnak tud-tára adni, hogy mindezt nem ellenséges szándékból — talán bizony csupa szeretetből az egyház iránt — ? — teszik, melyet távolról sincs szándékuk bántani, akkor, midőn szer-zeteseit száműzik, a hittanitást akadályozzák, az egyház javait lefoglalják stb. Ugyan kérdjük minden józan,
elfogu-latlan embertől, minek szokták nevezni az ily eljárást? mi-nek szokták az igazság ily nyilvános arczul csapását mondani ? nem szemtelenség-e mást beszélni és mást tenni ? vagy miért alkotta a sajtó a modern kormányzási eljárás segítségével a helyzetet olyanná, hogy a kereszténység feje kénytelen volt hozzájok leszállani beszédmodorában, hogy végre megértes-sék ; nem a pápa a bűnös, hogy ugy nyilatkozott, hanem azok, kik oda vitték a dolgot, hogy igy kellett nyilatkoznia ; de akkor mire való az érzékenykedés ? miért szenvelgik a meg-sértettet? miért jönnek oly nagy izgatottságba? Semmi egyéb nem történt, mint hogy maga nevén neveztetett az egyház irányában követtetni szokott eljárás és most már tudhatja a világ, de tudhatja a liberális módon dühöngő sajtó is, hogy ez eljárás nem más, mint szemtelenség ; de ebből nem az következik, hogy még szemtelenebb legyen, hogy ezért felindulásba jöjjön, hanem az, hogy jövőre térjen el eddig követett útjától és biztosítjuk, hogy a pápa azon eset-ben is csak az igazsággal megegyező elnevezést fog a hely-zetnek adni.
Különben is csak az a kérdés : igaz-e, a mit a sz. atya mondott, vagy sem ? Igaz-e, vagy sem, hogy oly emberek tu-lajdonítanak magoknak jogot itélethozásra az egyház tanit-mányai és jogai felett, kik nem csak az egyházhoz nem tar-toznak, de még csak nem is ismerik ezeket ? Igaz-e vagy sem, hogy éveken keresztül zsidók, protestánsok, scliismati-cusok, hitetlenek, irók ugy mint államférfiak, lapokban ugy, mint parlamentekben, nyilatkoznak, határoznak az egyház tanitmányai és jogai felett ? Ki lesz oly vakmerő, hogy e nyilvános tényeket eltagadja ? És lia ez mind igaz, lia ezen idegenek az egyházba tolakodnak és a szemünk előtt levő helyzetét késziték számára, miért dühösködnek, hogy
tolako-2 1
dásuk a kellő névvel megbélyegeztetik? Vagy ki hatalmazta fel őket, hacsak nem saját szemérmetlenségök, hogy idegen házban, idegen javak felett rendelkezzenek ?
Végül ne feledjük a liberális sajtótarra figyelmeztetni, hogy mire való részéről e túlságos dühösködés ? Nem állitotta-e
számtalanszor, hogy tarthat allocutiót, gyárthat syllabust a pápa, a mennyi csak tetszik, nincs azoknak többé hatásuk, hogy Róma szellemi hatalma a zérusra szállott alá, és hogy átkai, allocutiói nem egyebek, mint a haldokló oroszlánynak végerőlkedései ! Mit fél tehát ily tehetetlen, végvonaglásban sinylő hatalomtól? Vagy attól fél-e, hogy e tehetetlennek látszó hatalom valahogy képes lesz lánczait önmagáról mégis ledobni és akkor vége szakad a liberális korszaknak ? Vagy talán önmaga sem hiszi, mit e haldokló hatalomról állított?
Váljon ez esetben állításait, mint önmeggyőződésével teljesen ellentétes nyilatkozatokat, nem bélyegezhetnők-e meg épen azon névvel, melyet a pápa legközelebb használt ? De nem, mi csak arra kérjük a liberális sajtót, legyen következetes saját állításaihoz, lia a pápa nyilatkozik, engedjék békében
Váljon ez esetben állításait, mint önmeggyőződésével teljesen ellentétes nyilatkozatokat, nem bélyegezhetnők-e meg épen azon névvel, melyet a pápa legközelebb használt ? De nem, mi csak arra kérjük a liberális sajtót, legyen következetes saját állításaihoz, lia a pápa nyilatkozik, engedjék békében