Főpásztorom kegyéből, saját, elég megfonto-l a t megfonto-l a n kérésemre, egy omegfonto-ly pmegfonto-lébániára hemegfonto-lyeztettem át, melyet előbb nem l á t t a m soha, hol számos ex omni genere rendetlenség mellett, több mint 100 lélekből álló c z i g á n y - g y a r m a t , felette súlyos, lelki gondozása j u t o t t szomoritó osztályrészemül, — hol tehát a szó szoros értelmében teljesedett r a j t a m ke-gyes főpásztorom azon bölcs megjegyzése : „Te zsákban macskát veszesz !" — Ide jővén, felfogtam csakhamar helyzetem nehézségét, és habár nem egyszer tettem m a g a m n a k azon n a g y o n is megér-demlett szemrehányást : u g y kell ; miért kérted sze-r é n y állomásodat egy másikkal, főleg egy nem is ismerttel, cseréltetni fel, — d e azért, hála a jó Isten-nek ! nem csüggedtem el. Tennem kell, és fogok is tenni mindent, ami csak a jó Isten kegyelme által támogatott gyengeségemtől kitelik : ez volt szent elhatározásom . . .
Eközben egy kis szépirodalmi czikk akadt, egészen véletlenül kezeimbe, melyben a liberalis-musnak egy remek tollú előharczosa, u g y a n c s a k a k a t h . papságnak ront, szemére lobbantva, hogy mig a k a t h . papok Ázsia, Afrika, Amerika, és Óce-ánia pogányait a ker. hitre téritgetik, honn, a fél-vad czigányokon civilizátori h a t a l m u k k a l épen nem tesznek kísérleteket. Bravo, megvan ! gondo-lám magamban, v a g y tán fel is kiálték örömöm-ben ; irok e nemeslelkíi, az elhagyatott czigányok ügyét oly meleg érdekeltséggel felkaroló, irodalmi hősnek, és befolyásos, országgyűlési képviselőnek, elmondva neki, m a g y a r szivem teljes őszinteségével, hogy én szegény czigányaimnak forrón ó h a j t o k
lenni civilizáló missionariusa ; de hol alig l1/2 • öl-n y i g u öl-n y h ó b a öl-n 6—8 személy, csaköl-nem e g y m á s öl-n a k h á t á n lakik, — hol a félmeztelen czigányfiut az iskolába be nem fogadhatom : ott minden civilizátio, értem a ker. hit-erkölcsön alapulót, h a h o g y ma-g a m r a hama-gyatom, lehetetlen lesz.
E f a l u n a k csupán 527 k a t h . lakója s ezek közt csak két gazdája van ; a többi mind zsellér, béres, és — száz lelket meghaladó czigány-colonia, u g y hogy ily rettentő szám- és b i r t o k a r á n y t a l a n s á g b a n , nem hiszem, hogy az országban egy másik czigány-telep t a l á l t a t h a t n é k . Igaz, egy szép lelkit kath. gróf is lakik i t t ; de miután ő csak alig hat éve vett itten birtokot, és annak kellő felszerelése tömérdek kiadásába kerül ; miután Ő továbbá igen-igen szá-mos jótéteményei mellett, három év előtt r i t k a főúri kegyességgel nekünk iskolául szép beltelken álló h á z a t , s a n n a k á t a l a k i t á s á r a mintegy 300 f t n y i se-g é l y t adott, a tanitó jobb ellátására pedise-g évenkinti 150 frtot a j á n l o t t fel: lehetetlen volt e nemes lélek-hez a k i á l l h a t l a n szemtelenség jogos v á d j a nélkül,
a czigányok ügyében is petitionálnom.
í r t a m tehát annak az országszerte ismert fér-férfiunak, a legszivélyesebb bizalom és a legkivá-lóbb tisztelet őszinte h a n g j á n , detailliroztam előtte nehéz körülményeimet, s ezek, és felszólalása alap-j á n kértem pártfogását, v a g y legalább bölcs taná-csát, elhagyatott czigányai ügyében. E lépésemről derék grófomat is értesitettem, ki örömét fejezte k i eljárásom felett, és velem e g y ü t t , a nemes feladat iránti közös érdekeltségből magyarázható kíváncsi-sággal várta a forrón ó h a j t o t t feleletet. „De fog-e a jó ur nekem felelni?" kérdem aggódva a nemes grófot. „Ah, az kétséget sem szenved, hogy felelni f o g ! " , v o l t a loyális főnemes, n a g y o n természetesnek látszó válasza.
Vártam e feleletet heteken, hónapokon át, de az csak nem j ö t t . Ú j r a irtam tehát, meg nem tört
* 15
bizalommal, s akkor tollamat tán nem is t i n t á b a , hanem szivem vérébe m á r t o t t a m be, esdve, kérve a befolyásos urat, hogy ne h a g y j o n el, — tekintse Őszinte honfiúi szeretetemet, és ne nézze bennem a kath. papot, hanem a hazám szebb jövőjeért lel-kesülő m a g y a r t . De, fájdalom, minden hiába volt : a m a g y a r czigányok ügyében oly lángbuzgalom-mal felszólalt remek irodalmár és képviselő mélyen hallgat három éven át, s e bölcsen kényelmes hall-gatása megtörte teljesen bizalmamat, és pedig nem-csak azt, melyet szavai u t á n , nemesnek h i t t szivébe helyeztem, hanem azt is, melyet g y a n ú t l a n m a g y a r szivem a liberalismus egyik-másik törekvése iránt táplált. — E x uno, eoque principe, disce omn.es !
gondolám nem egyszer m a g a m b a n , a megcsalt, k i g ú n y o l t , az arczul vert bizalom sajgó érzetével...
Az „omne trinum perfectum" alapján még egyszer k í v á n t a m irni neki ; de a végleg megtört bizalom legfelebb csak keserű igazságokat Írhatott volna, s ezt tenni nem a k a r t a m , tudván, hogy ennek, ha leendett némi sikere, azt valószinüleg sem én, sem paptársaim meg nem köszöntük volna. í r o m tehát a harmadik levél helyett e szerény felszólalásomat, a kedves Religio1 tisztelt olvasóihoz, és a n a g y liangu, de — v a g y tán ép azért — belül tiros libe-rálisok helyett, fordulok az ultramontánokhoz, nem azonban czigányaim ügyében, hanem ez ü g y b ő l kiindulva, a „szent-Vincze-egylet"-nek, a nemtelen liberalismus: e keresztény, nemes ellenesének, ma-gasztos érdekében.
A sz.-Vincze-egylet a kereszténységnek, az igaz-ságnak liberalismusa. E szónak ,liberális' eredeti je-lentése: bőkezű, adakozó, tx-opikus értelme pedig: sza-bad emberhez illő, becsületes, tisztességes. (Mit gon-dol kedves szerkesztő ur; megérdemli-e ezen szép ne-vet az én n a g y hangú, de a kenyértörésnél teljesen némává lett czigány-protectorom? . . .) Vegyük
bár-melyik érteményt, a sz.-Vincze-egylet a 'valódi libe-ralismus nevét a legteljesebb joggal érdemli meg.
Ez egylet t . i. oly testvérület, melybe ker. erköl-csös férfiak és ifjak azon nemes czélból lépnek, mi-szerint az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit, felkeresve a szegényt saját l a k á n , g y a k o r o l j á k , s i g y egymásra h a t v a a keresztény életben, az igaz, jó és örökszép utáni törekvésben, mindinkább gyarapod-j a n a k . A sz.-Vincze-egylet tehát a nemes adakozás-n a k és a szabad emberhez illő, valódi becsületességadakozás-nek praegnans kifejezése, és igy a szónak legszebb, leg-szorosabb értelmében, liberalismus, ellentétben azon hamis, hazug, képmutató liberalismussal, mely
so-k a t , s o so-k so-k o r gyönyörűen beszél és ir, de so-keveset, sőt nem r i t k á n épen semmit sem tesz ; mely sokat igér, de fájdalom, keveset, sokszor semmit sem ad.
Valóban joggal kérdezhetjük k o r u n k e libéralisait a k ö n y v e k könyvének azon nagyon rájok illő sza-vaival : „Ha öcsénk vagy h u g u n k mezitelenek, és szűkölködnek mindennapi élelemben, mondja pedig valamelyitek a z o k n a k : menjetek békével, melegedje-tek meg és l a k j a t o k jól, — de nem adtok nekik testi szükségre valókat, mit hasmáit asl (Sz. J a k . , 2, 15.
16.) De verbis, q u a n t u m vis; sed parum operis : ez a világ liberalismusa! Az idő követélményéül tekinthető ennélfogva a sz.-Vincze-egylet, mely a ker. libex-alismus isteni szerzőjének szent pél dáj a utáxx életfeladatául tűzi ki : facere et docere.
Ez egylet a 89-diki elvek, s az ezen elvekből született álliberalismus elleni, nemes küzdelemből ex-edt, melyet a jeles Ozanam Fxigyes, párisi világi t a n á r , kezdett meg azon czélból, hogy Páris latin negyedében (quartier latin, külváros,) az anyagi nyomorx-al e g y ü t t , a lelki nyomoroxi is segíthessen.
A kezdet igen p a r á n y i volt, mint általában az Isten országának minden müve ; de a katholikusok fel-fogták az idő e követelményének n a g y fontosságát, a sz.-Vincze-egylet köztük csakhamar szép virág-zásnak indult, u g y hogy ma az egész világoxx, még Afrika legdélibb p a r t j a i n is, elterjedve van ; — 1870-iki bevétele 3,836,042 frankot tett, kiadása pedig 2,967.701 f r a n k r a ment, és jelenleg mintegy 3000 fiókegyletben működik az emberiség valódi áldására. ') (Folyt, köv.)
Rövid uti jegyzetek.
( F o l y t a t á s . )
Az Elbe, melynek vizét már Csehországban is gőzösök szeldelik, Hamburgnál, a naponként kétszer visszatérő da-gály által, a legmélyebb járatú hajóknak is lehetővé teszi, hogy a három Hansaváros e legkiválóbbikának közvetlenül falai alatt kiköthessenek. Ha nem láttuk volna is az „Elbe-höhe" dombjáról, és az évről évre szaporodó és táguló kikö-tőkben, az árboezok sürtt erdejét, és a vizi jármüvek min-den nemeit és alakjait, egész a legnagyobb fénynyel, és czél-szerüséggel felszerelt személyszállító gőzösökig, melyek a közlekedést az u j világgal f e n t a r t j á k ; elkinnők, kogy Ham-burg, London és Liverpool után Európának legjelentéke-nyebb kereskedő városa. Élénk lehetett e hely már akkor is, midőn az éjszak nagy apostola, Ansgar j á r t e tájakon, de ka ma az Adolf-téren, a déli órákban szemlélné a sürgő, forgó alakokat, kik Mammonnak áldoznak, alig hinné, hogy keresztények között van. A tőzsdék az európai főkereskedő kelyeken, a fővárosokban monumentális alakokat öltenek,
*) A „Jakrbücher des Vereins" czimü, 1872-diki füze-tekben Magyarországból csak Sopront találtam feljegyezve.
1 1 5
és ha, mint egykor Isten tágas házait, ugy ma az üzérke-désnek hajlékait gazdagon feldiszitik, nem mondhatjuk, hogy ez korunk főirányával ellenkezésben állana.
Nem mondhatunk sokat Hamburg (protestáns) templo-mairól. A tőzsdétől nem távoli, szabad téren álló, Miklos-temploma, az 1842-ben pusztitott, nagy tűzvész után a 13.
század góth atyljében épült, 86 méter hoszu és 45 széles. A templom egész belső diszét egy márvány oltár, szószék és kereszkut képezi. Az innen délkeletnek, a nagy csatornán tul fekvő Kataliu-templomban, egy müncheni, Overbeck rajza után készült üvegfestmény, mely Krisztust tanítvá-nyaival ábrázolja, vonja magára a látogató figyelmét. A tőzsdétől, Hamburg e központjától éjszakkeleti irányban, szintén szabad téren áll a Pétertemplom, mely a tűzvész után 14. századi góth stylbeu épült. Gránitoszlopai állitólag a régi, hamburgi dómból származnak. Aki Drezda s München műkincseit szemlélte, az a művészet és tudomány tekinteté-ben szegény, kereskedő városban nem sokat fog találni.
A képző művészeteknek (1863—69) emelt,Kunsthalle' alig érdemel felemlitést, de akik állatok kedvelői, azok a Dammthor-on tul fekvő, zoologikua kertben és aquariumban e nembeli elsőrendű gyűjteményekben fognak gyönyörköd-hetni. Hanem hát az olvasó Hamburgról katholikus szem-pontból is szeretne valamit tudni. Idibus Maji 834-ben ala-píttatott az érsekség, melynek joghatósága az alapító levél szerint : „Groenlandia, Holfinglandia, Islandia, Scandinavia"
országokra kiterjesztetett, és mely még szent Ansgar k o r á ban a brémai egyházzal egyesittetett. Ma az egykori k a t h o -likus dicsőségnek alig maradt árnyéka. A reformatio már 1529-ben ülte diadalát e városban, melynek 270,000 lakosa között, álig van 6000 katholikus, kik „az éjszaki miaaiók"-ba vannak bekebelezve, és az osnabrűcki főpap joghatósága alá tartoznak. Történt ugyan, ha nem csalódom, 1839ben k i -sérlet oly czélból, hogy az éjszaki missiók apostoli helynö-kének széke újra ide helyeztessék, de az illető kormányok
ebben a hamburgi püspökség előőrsét szemlélvén, vele minden közlekedést megtiltottak, mire visszaállott a dolgok a z -előtti rendje.
A ki Hamburg egyik fénypontján, a három oldalról palotaszerü m a g á n - és vendégházak által környezett „Bin-nen-Alater41-en egy kia csavargőzöare száll, a külső Alster vizének partjain egy pár szép pontra talál, és meggyőződ-hetik arról, hogy a tőzsde emberei nem kímélik a pénzt ott, hol, mint például az uhlenhorati nyaralókban, kényelemről van szó, és fitogtatni is lehet. Nem a k a r j u k egyébiránt elhall-gatni azt sem, hogy a város jótékony intézeteit, kórodáit, árvaházait, melyekre, mint mondják, évenkint szép össze-geket ád, valamint a ,Seemanshaus'-t is, hol foglalkozás nélküli tengerészek olcsó áron ellátást, az elaggottak és t e -hetetlenek menhelyet találnak, nagyon dicsérik.
Miután a vaspálya, mely Hamburgot Brémán át, Oana-brückkel rövid időn egyenes összeköttetésbe hozandja, még el nem készült, Németalföldre szándékozván innen, Hanno-verán át kellett mennünk. Az ut Harburgig gőzhajón, on-nan vaspályán vezet, és ki reggel indul, délben a porosz tartománynyá lett királyság fővárosában lehet. Köztudo-máau, hogy a világtalan fejedelem és uralkodó családja még mindig birja a hü hannoveraiak szeretetét és ragaszkodását,
melyet a nép nem egyizben tüntetőleg tanúsított. Ha nem láttam volna is, miszerint a kirakatokban György király éa családja tagjainak arczképei között, és mellett itt-ott az őt trónjától megfoaztott hódítónak képe csak kivételesen szem-lélhető, mégis elhinném, amit a nép dynaatikua érzelmeiről hallottam éa olvaatam. Nem ia olyan portéka ez, hála Iaten-nek, még ma aem, amin a nép zömében oly könnyedén, né-hány liberália azólamért túladni hajlandók.
A Leine folyam két p a r t j á n fekvő, éa ma már nyolcz-vanhét ezernél több lakoat számláló vároa túlnyomóan pro-teatana. Templomai nem aok kiválót mutatnak fel. A 17. század egyik fénycsillaga, ki önvallomása szerint már g y e r -mekkorában iamerte Ariatoteleat, éa a acholaaticuaoktól sem idegenkedett, ki oly őazintén óhajtá a kereaztény egyházak egyeaüléaét, alángelméjü nagy bölcaéaz, Leibnitz itt, a N e u -atädter templomban találta nyugalmát. Elég az őt ismerő-nek az egyazerü félirat : ossa Leibnitzii. Nem mesaze innen a vároanak mármár szélén, azabad téren áll egy katholikua templom. Mióta X I I . Leo „Impenaa Romanorum Pontificum"
kezdetű bullájával, a I V - i k György királylyal kötött, de 1828. óta caak részben életbe léptetett egyezményt k i h i r dette, a még inkább, mióta a kölni események folytán a k a -tholikua öntudat szélea Németorazágban hatalmaaau kezdett, réazint ébredezni, részint erősödni, megindult itt ia a munka, ha nem a meglevőnek terjesztéaére, legalább annak azilárditására. A királyi palota, mely 1817ben nagy réazben á t -idomittatott, az utóbbi időben az uj német caáazár azámára berendeztetett. Az udvari kápolna oltárképe a felfeszitést ábrázolja, éa Cranach Lukács müve. A Waterloo-téren „a Waterlooi győzőknek a háláa haza" oszlopot, éa a hannove-raiak vezérének, Allen grófnak szobrot emelt. Erneazt Agoat emlékazobra a fejedelmet huazáröltönyben mutatja. A m u -aeumban levő terméazettudományi gyűjteményeket azakértők dicaérik, a történetiek különösen gazdagok kereaztényaég-előtti régiségekben. Tervünkben csak egy fél nap levén Hannoverára azánva, az éji vonattal tovább aiettünk, legkö-zelebbi czélunk, azon sajátaágos alkotású orazág felé, melyet a csatornák éa azélmalmok hazájának bátran lehet nevezni.
Korán reggel léptük át a hollandi határt, éa 9 óra tájban már Utrechtben, azon földön, hol egykor a Frieaek között azent Willibrord alapított egyházat, éa a németek nagy apostola, azent Bonifácz is hirdette latén igéjét.
(Folyt, köv.)
A katholicismus iskolája.
,,Csak jó neveléB, jó társaság és tapaszta-lás teszi az embert emberré."
Utazók látnak még moat ia a azyriai aivatagokon n é -mely omladékokat. Hol van dieaőaéged a hatalmad fénye, te hajdankori, büazke Babylon ! Miért nem retteg most már ha-talmadtól éa dicsőaégedtől az egész kelet földe ? ! Hova let-tek börtöneid, — aötét tömlöczeid, melyekben egykor Juclaea az ő azabadaágát azomjuhozta ? Hova tűntek kéj—
kerteid, hol a azivbe ocsmány azerelem, azzal együtt a gond, gyötrő nyugtalanság, hiu remények, kétely a kínzó habozás is, azövetkezve féazkelték be magokat. Karöltve tomboltak itt minden kinoa fájdalmak a azivekben, épen ugy, mint a vadon romdüledékeiben arí ormadarak.
1 0 *
Hát Sidon és Tyrus, a hajdankor ama fényvárosai, hol vagytok ti ! Hol vannak vásáraitok, liol gazdaságtok, mikről nemzetek oly csudálkozva beszéltek ? Nincs senki, a ki azok palotáiról, kastélyairól, kajóhadairól s hadfiairól többé szó-lana ! ! Harasztos dombok emelkednek Chaldaea sikjain, ösz-szedült téglafalak maradványai mutatják az Isten ujját ! Kigyók lappangnak a kitvány bokrokban, s ragadozó álla-tok lesik konczukat a düledékek árnyában. Ime ! kedves olvasóm, ez mai nagysága, a kajdankori, katalmas és félelme-tes Babylonnak !
Ily sors érte a szentföld fejét — Jeruzsálemet is, kol Sionban Dávid hárfái dicsérték Jehova nagy nevét, kol a bölcs király, a kires Salamon trónja körül a kelet minden drágaságai ragyogtak. Szerte szóratott e város népe, mint széltől e pelyva ; JRóma kormánypálczája is ekkor emészté a bujálkodást, pazar fényűzést, az emberi méltóságot porba sújtó mértéketlenséget, egész hatalmával !
Mi buktatta meg e nagy városokat, mi adta nekik az örökkétartó lialálos döfést? Ime, kalljátok meg, mit e k é r -désre, szomorú válaszunkban felelünk.
Ez sorsa az olyan államnak, hol a vallásosságra, a jó iskolákra s nevelő intézetekre, és a jó erkölcsökre kevéssé,
vagy épen semmit sem ügyelnek ; kol az ifjúságnak, a fiatal polgárnak, szabadság adatik a vallást az erkölcsöket és az
or-szág törvényeit feszegetni, kicsúfolni, s egyáltalán meg-vetni ; kol — irtózik lelkem ki is mondani ! — a bujálko-dás s mértékletlenség, az anyák vétkes elpuhultsága által, a gyermek szivébe beoltatik ; kol a gyenge szüzek, a virágzó honleányok eltörpülnek, és rosz nevelésben részesülnek ; liol a kelyett, kogy a némberek polgárleányokká képeztetnének, mindenféle kificzamitott nevek tulhalmozásával d á -mákká teremtetnek ; hol — a helyett, hogy az asszony a házi erényekben gazdagodnék, — tűzhelyén kivül keresi vétkes gondolatainak kivitelét.
Itt az idő, még talán nem késő, tegyjiik boldoggá szép Magyar hazánkat. Ha annak jólétét, boldogságát akarjuk, gyámolitsuk azt iskoláink s nevelő-intézeteink — nem ferde, hanem bölcs rendezése által.
Tegyen kiki annyit, amennyit teket, annyit, a mennyit a kaza saját józan polgáraitól, a tanügy terén méltán meg-várkat, sőt követelhet. — Ne gondoljátok azt, miszerint a nemzeti nyelv maga egyedül elég arra, kogy a kaza boldog legyen ; tennetek kell férfiak ! mert csak igy lehettek e kaza nemes fiai.
Oh, bárcsak a jólét gyorsan haladna előre ! Igaz ugyan, hogy némelykor egy ép, egészséges eszme, amint az az agy-ban megszülemlik, azonnal áthatva az emberek kedélyeit, mint már testté vált ige mutatja életjeleit ; de, sajnos ! t a -pasztalatból tudjuk azt is, kogy a legszentebb eszmék is sok-szor, de igen sokszor kajótörést szenvednek, nem segittetnek, s nem pártoltatnak ; pedig épen azok által nem, a kik szent hivatásuknál fogva is köteleztetnének azok védelmére ész-szel és tettel föllépni, tanácscsal és magyarán kimondva :
kalácscsal is gyámolitani.
Ugy van uraim ! Katkolikus gyermekeink, ami egyet-len reményeink testi és lelki neveltetése felülről történjék, onnan kormányoztassék, és onnan segittessék. Tisztelet és becsület a kivételeknek ; de vannak egyes kelyek, széles e
hazákban, a hol az illetékes elöljárók pártoló kezöket és szemöket elforditják katkolikus iskoláinktól, s a kelyett, kogy azt a törvény kivánalmai szerint fölszerelni és annak tanitóit illő fizetéssel ellátni iparkodnának, neki dobják azt a már arra ásitozó és azt elnyelni kivánó világ-nak, tegyen az vele, amit akar ! De kogy nagyjaink eme kö-zönyössége mit kozand szegény, árva, katkolikus iskoláinkra, azt a jövő, siralmaspanasz hangon fogja hirdetni !
Tizennyolcz század előtt szent vallásunk szerzője csal-katatlan egyháza mellé csaíolá az iskolát is, hiszen ő nem-csak főpap, de egyszersmind főtanitó is — mester — volt.
Ki az tehát, a ki meri kezét a katkolikus egykáz gyermeke
— az iskola — ellen oly vakmerőn és jogtalanul felemelni ? ! De még azt is méltáu és joggal kérdezzük : ki az, a ki az anya emlőjén táplált magzatot átadja valamely mostoliá-nak, kogy annak rideg karjai között hova hamarabb végezze siralmas életét ? ! „Qui habet aures audiendi, audiat !"
Ezek után azt mondjuk, kogy a katkolicismus iskolá-jában nyer az ifjú világos és megnyugtató tanitást az em-beri természet, felette fontos kérdéseiről; a katkolicismus iskolájában taníttatik a többi, életbe vágó tudományok élén ama vallás, mely egy és páratlan a maga nemében, a mely-nek ép fcnállását oly számos és katalmas ellenségei daczára is, tizennyolcz század hirdeti, renditlietleuül. Keressen valaki magának oly iskolát, a melyben oly tudomány hirdettetik, mely a vad népek őserdeibe is elhat, hogy ott, — a hol még csak nem régen dőzslakoma mellett embervér párolgott, — hogy ott mondom, oltárt állítson, és szeretet által a nyers sziveket meglágyítsa és uj boldogságra ébreszsze.
Tekintsetek bele az évkönyvekbe, és nézzétek a k a -tkolikus iskolák működését., és aztán Ítéljetek ti meggondo-latlanok, váljon megvetésre méltók-e azok, vagy pedig fel-magasztaltatásra ? ! A katkolicismus iskolája az egész embert elfoglalja, annak minden tekotségét, kedélyét a világiak f e -lettikez emeli, az akaratot jóra vezérli. Erről idők tanús-kodnak.
Nem katkolikus, de más szellemben vezetett iskolák, hogy mennyire teszik meg katásuka.t a népnevelés terén, azt fürkészszc és szellőztesse az, ti kinek arra kedve van. — Nézzétek csak, mily felséges látványt nyújt a katholicismus iskolája más vallásfelekezetek ingadozása és feloszlása elle-nében ? A katholikus iskola hitet és tanegységet kíván, s a felvilágosodást — de nem a sötétséget, mint elleneink rága-lomteljesen kürtölik — fáradatlanul elősegíti ; minden lehető tárgyat bonozkés alá vesz, kutatja azt, szóval : alkalmat nyújt a nyomozásra ; azonkívül buzdít az okfők vizsgálatára, melyeken tanítása alapszik. E végre tanácsot kér a történet okirataitól, behatol a legmélyebb tudományokba és példásan fejtegeti azokat, s végre mindenkor magasztos bizalommal lép oly férfiak társasága elé, mely ész- és tudomány-gazda-gon miuden kincset, melyet az előidő kátrahagyott, melyet saját páratlan munkássága által önönmagának felkalmozott, mintegy gyupontban egyesit. Igy működött a katkolicismus iskolája mindig, és e szellemben akar és kell neki működnie ezentúl is.
Ember ! ha körülményed és módod engedi, iskolád é r -dekében mindenkor tettre kész légy, kasználd szellemi és anyagi erődet is lelkismeretesen. — El ne állj az igazságtól,