„Nekünk e jött-ment papok nem kellenek;
prédikálni, g y ó n t a t n i mi magunk is t u d u n k ! " igy szólt több év előtt, az i f j ú buzgalom tulpezsgő he-vétől elragadtatott, bizonyos m a g y a r áldozár egy papi gyűlés alkalmával, melyen a népmissió ügye megpendittetett. É s ugyanezen áldozár az isteni Gondviselés titokszerü vezetése mellett a lazaristák áldásdus congregatiójába lépvén, most maga is „jő-m e g y " , „jő-mint f á r a d h a t l a n „jő-missionarius, és „jő-miután m a g y a r szivét, m a g y a r jellegét az idegen légkör, melyben tartózkodik, épen nem változtatta volna meg, lelke tiszta örömtől áradoz, ha szeretett hazájá-n a k katholikusai között „jőve-mehazájá-nve" hirdetheti az Isten igéjét: Nem rég nálam is volt. A jó Isten végte-lenjósága ugyanis egy, magát megnevezni nem akaró jótékony lélek ritkaszép áldozata f o l y t á n , saját hozzájárulásom legcsekélyebb érdeme nélkül, a le-folyt év utolsó s a folyónak első n a p j a i b a n hiveim számára P a u l i sz. Vincze hitküldér-társulatábóli 3 áldozár által, 12 napi missiót t a r t a t o t t . Minél i n k á b b közelgett a missiónak kitűzött ideje, annál n a g y o b b mértékben nőtt bennem az a feletti aggályos töpren-kedés : váljon más hitfelekezetüek között szétszórva
élő, jobbára szegény és erkölcsileg is zilált hiveim, fognak-e azon megjelenni, s a kedves jó m a g y a r lazaristák, nem fognak-e talán üres falak előtt pré-dikálni ? . . . Szombaton, esti öt órakor, volt a be-vezető beszéd, s ez alatt sem oszlott el a g g á l y o m n a k oly nyomasztó b o r u j a . Azonban másnap a komor borút mosolygó derű váltotta fel: az Isten háza reggeli 5 órától esti %8-ig. látogatott, sőt nem rit-k á n zsúfolva, néha csarit-knem félelmet gerjesztőleg
megtelt volt ; j ö t t a jó m a g y a r nép, megható bucsu-menetekben 2 — 3 órányi távolról is, körülözönlötte a rögtönzött gyónószékeket, és példás kitartással állta meg helyét, mig a sor r á j a került. Bámultam ez oly kitartó és engem megszégyenítő buzgóságot, és épültem, mind saját hiveim, mind az idegenek feddhetlen, ajtatos magokviseletén. Mennyire örült lelkem, midőn egyik-másik hiveim közül, örömtől sugárzó arczczal azt súgta fülembe: „Nézze csak, ez is, az is g y ó n i k ; pedig ez 12, az 15 évig nem volt gyónni . . . !" v a g y midőn azt t a p a s z t a l t a m , hogy éveken át t a r t o t t ellenségeskedés egy csapásra megszűnt. A missió igazgatója könybe lábadt sze-mekkel nem egyszer fejezte ki előttem a missió szép eredménye feletti meghatottságát, és ismételten mondotta nekem : „Nem mi m ű k ö d ü n k , nem ben-nünket illet meg az érdem : itt maga a jó Isten mű-ködik." Igen, igaza van, az u r Isten kegyelme ki-válólag, szembetünőleg működött a missio a l a t t ; de a kedves, feledhetlen lazaristák is önfeláldozó
kitartással működtek közre, olyannyira, hogy a na-ponkint háromszori prédikálás és főleg a csaknem szakadatlan g y ó n t a t á s f o l y t á n , az egyik az utolsó n a p o n teljesen kimerült ; de „ut bonus miles Chri-sti" nem a k a r t távozni és nem is távozott el a ne-héz küzdelem helyéről. És ők, e különben is, embe-rileg megfizethetlen fáradságukért földi j u t a l m a t , sőt a hivektől még stipendiumokat sem fogadnak el, mert nem szabad elfogadniok ; csupán utazási költségeik téritendők meg, s ezek is a vaspályán az ő részökre felényire v a n n a k leszállítva. Szabad le-gyen tehát eme n y i l t sorokban a leghálásabb
szív-vel nekik azt k í v á n n o m : Sit illis Dominus merces magna nimis! De legyen szabad még kifejezést ad-nom azon i r á n y u k b a n mélyen átérzett h á l á m n a k is, hogy igen egyszerű, sőt szegényes háztartásom levén, példás önzetlenséggel és vidám
önfeláldozás-sal viselték ez áldott jó lelkek, házi gazdájok, hol 23
kisebb, hol n a g y o b b keresztjeit. Találólag nevezte őket egyik jó b a r á t o m per apostrophen „aposto-l o k é n a k , kik „aposto-lemondva minden fö„aposto-ldi j u t a „aposto-l o m - és kényelemről, eundo in mundum universum, csak a jó Istent s az U r Jézus sz. vérének árán
megvál-t o megvál-t megvál-t , drága lelkekemegvál-t keresik. Azérmegvál-t is nem csodálom liogy ezen, minden földi salaktól mentmissio-intéz-ményen az U r Isten kiváló sz. áldása n y u g s z i k ; nem csodálom, hogy a mindenható Isten a P. We-ninger xav. Ferencz, jezsuita-missionárius által az amerikai egyesült államokban felállitott missióke-resztek közül is n é h á n y a t feltűnő csodákkal dicsői-tett meg.
A l a j t á n t u l i német t a r t o m á n y o k b a n alig van plebánia-község, mely a missio áldásaiban ne része-sült v o l n a ; n á l u n k pedig épen az ellenkező áll. Oh, pedig én a legjobb lélekkel mondhatom, h o g y a plébános alig tehet n a g y o b b jótéteményt községé-vel, m i n t h a számára sz. missiót t a r t a t , ós e jó tett-nek oly megnyugtató t u d a t a — hiszem — halálos á g y á n is vigasztalással fogja eltölteni az örök biró-n a k itélőszékéhez közeledő lelkét ! — Maga a biró-nép is, józan észszel birva, felfogja a missiónak n a g y horderejét, és miként e k ö r n y é k e n is történt, ön-maga sürgetve kéri plébánosát, hogy az ő templo-m u k b a n is tartasson templo-missiót. „Szivesen adok, tiszt, uram, mondá nekem közülök az egyik, egy véka búzát plébános u r u n k n a k a missio költségeinek fe-dezésére ; csak kérje meg őt, h o g y n á l u n k is legyen missio!" E s igy gondolkoznak, i g y éreznek közülök sokan ; a gazdasszonyok pedig ezen czélra barom-fiakat, lisztet s a t . a j á n l a n a k fel. Mint biztos kútfőből értesültem, lesz is a jövő adventben, auxiliante Do-mino, missiójuk. I g y tesz a nép, mely egészséges észszel és jóra törő szivvel f e l r u h á z v a , okosan itéli meg : mi való és mi nem való neki. H a tehát valaki mélyen tisztelt paptársaim közül kedves hí-veit a jó Isten e n a g y áldásában óhajtaná részesí-teni, az levélben forduljon an Seine Hochwürden H e r r n Martin Derler, Superior der Missionspriester-Congregation in Wien, Neubau, Kaiserstrasse, 5., ki is azonnal kimeritő utasítással a legkészségeseb-ben szolgálni fog.
Azonban nem szabad e missiónak egy tragi-komikus intermezzójáról se megfeledkeznem.
Mi Jehet az ? — kérded tán némileg meghök-kenve kegyes olvasó. Nem más az, mint a mindent balul felfogó, n é h á n y hazafinak a kerületünk szol-g a b i r á j á h o z , komoly hanszol-gon intézett, amaz „inter-pellátiója" : váljon van-e tudomása arról, h o g y
ke-rületének egyik községében — horrendum dictu ! — 3 egész jezsuita van ; és ha t u d j a , u g y ők is szeret-n é k tudszeret-ni, mily eljárást szászeret-ndékozik a szolgabiró u r követni i r á n y u k b a n ? . . . Nem don-quixotteiáda-e ez!? E nemes u r a k még azon csekély fáradságot sem vették m a g o k n a k , hogy előbb vádaskodásuk alaposságáról meggyőződést szereztek volna ; ha-nem légből k a p o t t , piaczi hir után f u t n a k lelken-dezve a szolgabíróhoz. — Mi t ö r t é n t ? — A haza veszélyben van ! — H o g y a n ? — H á r o m jezsuita jött be, elö'legesen kikért engedelmünk nélkül ! — De c s a k u g y a n jezsuiták-e ? — No, ez már n a g y o n naiv kérdés, szolgabiró u r ; h á t kik lehetnének?
Németországból a szabadság előharczosa, Bismarck ő hge, kikergette őket ; most ide jönnek prédikálni, hogy jól lakhassanak. — No, de már akkor i n k á b b valami gazdag plébánoshoz mennének, és nem ahhoz a — Majd fognak ők legátusok módjára pa-trizálni ide s tova. — De igaz, most j u t eszembe : hisz az a plébánia m a g y a r ; h á t azok a német je-zsuiták h o g y a n prédikálnak ott ? T u d j a a ménkő.
— É s mit p r é d i k á l n a k ? — H o g y mit prédikálnak, azt mi nem t u d j u k , de tudni nem is a k a r j u k ; hogy azonban mi őket e vendégszerető és szabad hazából, a szabadság nevében, n e k ü n k minden, de minden, még a legotrombább eljárás is szabad levén, kiker-getni v á g y u n k , azt az egyet nagyon jól t u d j u k . — T u d j á k meg előbb az u r a k , váljon ez állítólagos, német jezsuiták m a g y a r nyelven államveszélyes dolgokat predikálnak-e? — Nincs k e d v ü n k erről tudomást szerezni; mert mióta behíttuk és drága pén-zen t a r t o t t u k Michelis és Büchner u r a k a t , a német liberális á r a m l a t ezen hősei fejeinket a n n y i r a elbó-dították, hogy főleg a soi-disant h i t t u d o m á n y , mely még Istenről, lélekről, mennyországról, kivált pedig pokolról mer beszélni, bennünket önkivüli állapotba hoz. — Sajnálom tehát uraim, hogy szabadságsze-rető m a g y a r ember levén, sem a család, sem az Isten szentélyébe nem tolakodhatom, s i g y inter-pellátiójukra sem felelhetek.
Ez volt képzeletemben a dialógus, mely a szol-gabiró ur s az őt interpellálók közt lefolyhatott, és mely minden komikuma daczára f á j ó tekintetet enged vetni szeretett hazám összevissza kuszált ügyeibe. Szegény m a g y a r hazám ! saját fiaidról féltlek tégedet. Sokan, f á j d a l o m ! igen sokan jönnek mosolygó v i r á n y a i d r a egy kis b a t y u v a l , elhelyez-kednek kényelmesen, és nem r i t k á n , hamar, mesésen gazdagodnak meg : honnan és hogyan ? azt ők tud-j á k és a népboldogitók tudni nem a k a r tud-j á k ; a tud-
je-1 7 9
zsuita pedig mindenről lemond, mindenét jó czé-lokra osztja, és oly egyszerűen él, hogy szinte fél-tem, midőn 4'/2 éven át (akkor n a g y o b b ur voltam mint most!) közelségökben lakván, ebédre való, szívélyes meghívással tiszteltek meg, — s ezektől ijedez a józan eszű m a g y a r ? ezeknek még neve ellen is malomharczra k e l ? — Szégyenérzet fog el ily, magyarhoz illetlen eljárás felett, és a szomorú jövő borús sejtelmével sóhajt fel aggódó, m a g y a r szivem : Szegény, szegény hazám !
De félre e borús és érzelgős gondolatokkal ! Az ember oly dicső, oly magasztos lény, hogy birha-tásaért a mennyország s a pokol harczra kel ; a né-met közmondás pedig azt t a r t j a , hogy hol az U r Istennek g y e r t y a g y u j t a t i k , ott az ördög is magá-nak g y e r t y á c s k á t g y ú j t a t n i kiván. I l y tragi-komi-k u s intermezzótragi-komi-kon tehát teljességgel nem csodáltragi-komi-ko- csodálko-zom ; valamint nem csodálkoztam azon, a katholi-cismus légkörét tisztító viharon sem, melyet a pápai tévmentesség d o g m á j á n a k kikirdetése keltett ; sőt a fentebb leirt intermezzo még inkább megerősít abbeli meggyőződésemben, hogy a missio alatt csak-u g y a n maga „a jó Isten m ű k ö d ö t t " , és atyai ke-gyelme sok lelket az örök halál veszélyéből szaba ditott ki. Miért is legyen ezer és forró hála Neki, a jó lazaristákat pedig, de a Németországból kiűzött és Amerika vendégszerető földjére távozott, derék je-zsuitákat is, az isteni kegyelmek e buzgó, önzetlen sáfárait, kisérje mindenütt Isten szent áldása.
Nehéz szivvel vettem bucsut a kedves missio-nariusoktól, és miután a vonat e jeles m a g y a r test-véreinket Bécsbe visszaszállította volna, nemegyszer emelkedett ki lelkemből azon imaszerű fohász : b á r hozná a jó Isten szeretett hazámba is Pauli sz.
Vincze ez oly méltó fiait, a nép lelki üdvét oly ön-zetlenül és oly önfeláldozólag működő lazaristákat ! Meggyőződtem ugyanis s a j á t tapasztalásomból, h o g y a sz. missiók a népnek lelki üdvét bámulato-san előmozditó tényezők, s e missiók vezetésében a lazaristák felülmulhatlan mesterek. F o r r ó n szeretett hazámnak tehát a szunnyadozó k a t h . hitélet fel-ébresztésére szivemből kivánom, forrón óhajtom, és a jó Istentől gyermeki imában, kegyes főpászto-rainktól pedig fiúi mély alázatosságban, kérve kérem is mindakettőt ; mert u g y vagyok meggyőződve, hogy nincs jobb ellenszer a jövő b a j o k r a nézve, s nincs h a t a l m a s a b b gyógyÍL- a m u l t a k r a , mint a ka-tholikus hitéletnek isméti felélesztése, erre nézve pedig a népmissio egyikét képezi a leghathatósabb tényezőknek. t t
A szentatyának legújabb brevéje az örmény kérdés ügyében.
(Folytatás.)
26. Acl testimonium plebis quod spectat de vita et mo-ribus eorum qui ad episcopatum provehendi suut, „postquam (37) per vim Arianorum, quibus imperátor favebat Constan-tius, exturbari a suis sedibus caeperunt catbolici Praesules in easque sedes immitti illorum asseclae, ut S. Athanasius (líist. Arian. ad Monacli. n. 4.) déplorât, ipsa temporum coegit necessitas ut in Episcoporum electionibus populus adesset, unde incenderetur ad tuendum in sua sede Episco-pum, quem coram se electum esse novisset." Et quidem mos iste aliquandiu in Ecclesia viguit : verum „cum continuae excitarentur discordiae, tumultus, caeterique abusus, opor-tuit populum ab electionibus removere, eiusque testimonium et desiderium circa personam eligendam praeterire. Uti enim S. Hieronymus (38) advertit „nonnumquam errat ple-bis vulgique iudicium, et in sacerdotibus comprobandis unusquisque suis moribus favet, ut non tarn bonum quam sui similem quaerat praepositum.1'
27. Nihilo tarnen minus Nos, in electionis methodo praestituenda, liberam reliquimus ipsi Episcoporum synodo facultatem de dotibus eligendorum ea qua magis vellent ratione exquirendi, provocato etiam si ita luberet plebis testimonio. Et re quidem vera etiam post editam Nostram Constitutionem exquisitum illud fuisse ab Armeniis Px-aesu-libus, cum ageretur de eligendo ante très annos Episcopo pro regionibus Sebastena et Tokatensi, missa ad haue S. Se-dem acta testantur. Non ita vero statuendum censuimus, neque censemus de Patriarchae electione, tum propter digni-tatis eius eminentiam, tum quod universis suae regionis Epi-scopis praepositus sit, tum demum, quia ex actis ad hanc Apostolicam Sedem allatis, patet Patriarcharum cuiusque Orientalis ritus electiones a solis Episcopis peractas fuisse ; nisi forte cum peculiares atque extraordinariae circumstan-tiae aliud postularunt ; scilicet ut catholici se a schismatico-rum, queis suberant, potestate et vi tuerentur, et alio sibi Patriarcha quaesito, per hoc ipsum suum ab iisdem schisma-ticis recessum, veramque et sinceram ad catholicam tidem conversionem veluti confirmarent ; quod et in electione Abra-hami Petri I. factum est.
28. Quod vero Apostolicae huic Sedi asseruerimus ius et potestatem eligendi Episcopum in ternaria propositione vel extra eam ; atque electum Patriarcham inthronizari ve-tuerimus nisi antea a Rom. Pontifice confirmatum, illud est quod nonnulli acerbius ferunt, ac lamentantur, et Nobis E c -clesiarum suarum consuetudines et canones oggerunt, quasi a custodia sacrorum canonum recesserimus. Quibus quidem reponi posset illud S. Gelasii praedecessoris Nostri, (39) qui similem calumniam ab Acacianis schismaticis passus „Nobis aiebat, opponunt canones, dum nesciunt quid loquantur : contra quos hoc ipso venire se produnt, quod primae Sedi sana rectaque suadenti parere refugiunt". Ipsi enim sunt canones, qui omnimodam B. Petri divinam auetoritatem in universam ecclesiam agnoscunt; cumque, ut in Ephesina Synodo (40) dictum est, ad hoc usque tempus et semper in
suis successoribus vivere et iudicium exercere praedicaut.
Merito proinde Stepbanus Episcopus Larissae his, qui repu-tabant de privilegiis Ecclesiarum regiae urbis Constantino-politanae aliquid minui per interventionem Romani Pontifi-cis, confîdenter respondere potuit : „Auctoritas Sedis Aposto-licae, quae a Deo et Salvatore nostro summo Apostolorum data est, omnibus sanctarum ecclesiarum privilegiis ante-cellit, in cuius confessione omnes mundi requiescunt eccle-siae (41)."
29. Profecto si históriám vestrarum regionum mente repetatis, exempla vobis occurrcnt Romanorum Pontificum, hac utentium potestate, cum eius exercitium necessarium existimarunt ad incolumitatem ecclesiarum Orientalium. I d -circo Agapetus Rom. Pontifex Anthimum auctoritate sua a Constantinopolitana sede deturbavit ; eique Mennam absque ulla synodo suffecit. Et Martinus I. praedecessor Köster Ioanni Episcopo Philadelphiae vicem suam commisit in O r i -entis partibus (42), atque ex apostolica auctoritate, ipse ait) quae data est nobis a Domino per Petrum sanctissimum et principem Apostolorum, praecepit memorato Episcopo, ut constitueret per omnem civitatem earum, quae sedi tum Hierosolymitanae tum Antiochenae subsunt, Episcopos et presbyteros et diaconos. Et si ad recentiora tempóra decur-rere placeat, Mardensem Armenorum Episcopum huius Apostolicae Sedis auctoritate electum et consecratum nosce-tis ; quam demum curam Ciliciae Patriarcliis praedecessores Nostri concesserunt, Mesopotamiae regionis administratione ad beneplacitum S. Sedis iisdem attributa. Et haec quidem omnia consentanea omnino sunt supremae Romanae Sedis potestati : quam Armenorum Ecclesia, si luctuosa schismatis tempóra excipiantur, agnovit semper, praedicavit, et reverita est. Neque mirum, quandoquidem etiam apud vestrates a catholica fide adhuc alienos, firma manet et viget antiqua traditio, magnum illum Episcopum et Märtyrern, quo gentis vestrae Illuminatore merito gloriamini, quemque Chrysosto-mus (43) solem appellavit in partibus Orientalibus nascen-tem, cuius radiorum splendor usque ad Graecorum gentem pertigit, potestatem suam ab Apostolica Sede accepisse ; ad quam longo atque difficili itinere minime deterritus, coram accedere non dubitaverit.
30. Causae autem, gravissimae illae quidem, Deus te-stis est, diuque ante a Nobis et vetera et recentiora recolen-tibus mature perpensae, Nos impulcrunt, ut ad banc demum dispositionem, non ex alicuius suggestione, sed motu pro-prio et ex certa scientia deveniremus. Quisque enim facile intelligit, a recta Episcoporum eleetione, pendere aeternam et cum ipsa quaudoque temporalem populorum felicitatem ; eique attentis praesertim locorum ac temporum adiunctis ea ratione consuli debuisse, ut ad Apostolicam Sedem, unde proeessit, instituendorum sacrorum Antistitum auctoritas omnis revocaretur. Cuius tamen potestatis exercitium ita temperare visum est, ut Episcoporum synodo maueret pote-stas Patriarcham eligendi ; eiusque simul esset très idoneos viros ad vacantes sedes Nobis proponere, ut in memorata Nostra Constitutione sancitum fuit.
31. Qua etiam in re ut desides excitarentur, bene cur-rentibus stimulus adderetur, sperare Nos ediximus vere ido-neos viros tantoque dignos munere propositum iri, no
un-quam cogeremur alium licet non propositum vacanti sedi praeficere; quod etiam in methodo (44) anno 1853 a Nobis constituta eodem prorsus consilio cautum fuerat. Accepimus, et ex his ceteroquin mitissimis verbis aliquos arripuisse occa-sionem suspicandi, ne illusoria futura sit nulliusque apud Nos momenti synodalis Episcoporum propositio : alios autem ulterius progressos excogitavisse, latere in hisce verbis pro-positum eommitteudi Armenorum curam Latinis Episcopis.
Equidem nullam ineptae huiusmodi criminationes responsi-onem merentur : bas enim proferre iis tantum licet, qui eva-nuerunt in cogitationibus suis, et trepidaverunt timoré, ubi non erat timor. De Nostro iure extra ternariam propositi-onem eligendi, silendum non esse duximus, ne quis umquam futuris quibusque temporibus Apostolicam Sedem adigeret ad eius usum exercendum. Hoc vero ius ac debitum, etiam tacentibus Nobis, Bmi„Petri cathedrae integrum mansisset : quae enim ab ipso Christo Deo ei data sunt iura et privile-legia, irnpeti quidem possunt, convelli non possunt ; neque in hominis potestate est divino iuri renunciare, quod aliquando ex ipsius Dei voluntate exercere adigeretur.
32. Ceterum etsi undeviginti iam abhinc annis haec Armenis edicta fuerint et pluries de eligcndis Episcopis actum sit, numquam hactenus contigit, ut Nos ea potestate usi fuerimus, ne tum quidem, cum recentiori tempore, post editam Constitutionem Reversurus, ternariam quamdam pro-positionem acciperemus, e qua Episcopum eligere non potui-mus. Quam proinde a synodo Episcoporum iuxta praescri-ptas a Nobis leges iimovandam ediximus, quin alium non propositum eligeremus : quominus vero id fieret, novum schi-sma quo Armenornm ecclesia dilacerari coepit, hactenus impedimento fuit. Porro futurum confidimus, numquam ca-lamitosa adeo tempóra Armeniis catholicis ecclesiis fore Ventura, ut Romani Pontifices compellantur viros iisdem p r a e -ficere ab Episcoporum synodo non propositos.
(Folyt, köv.)
(37) Pius VI. Apost. litt. cont. civilem cleri constitutionem, 10-Mart. 1791. (38) Lib. 1. »dvers. Iovinian. n. 31. (39) In Commonit. ad Faustum n. 5. (40) Oecumen. Syn. Ephesin. Act. 3. (41) Stepb. Lariss.
Episcopus in Libell. oblat. Bouif. II. et Rom. Syn. an. 431. (42) Epist. ad loan. Pliiladelph. Labbé, Collect. Concil. Ed. Veuet. Tom. VII, col. 22.
(43) Encorn. S. Greg. Armenor. Ulumin. ex homiliar. Armen, in Oper. S.
Io. Chrysost. Parisiis 1864. Tom. 12. col. 943. (44) Instruct. Licet. 29.
August. 1853.
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.
l'est, márczius 18. A k ö z o k t a t á s ü g y i m i n i s t e r u r n á k k ö r i r a t a a z e g y h á z m e g y e i h a t ó -s á g o k h o z . A legközelebbi mini-steriáli-s költ-ségveté-s tár-gyalása alkalmával, midőn épen a vallás- és közoktatás-ügyi minister ur budgetje forgott szőnyegen, a többek kö-zött egyik országos képviselő oda nyilatkozott, a minister ur programínjára vonatkozólag, hogy eddig ugyan a közok-tatásügyi ministert hallotta beszélni, de nem egyszersmind a vallásügyit is, azon biztatásra azonban a minister ur részé-ről, hogy nemsokára be fogja magát mutatni a háznak mint cultusminister is, a képviselő ur megnyugodott. Ez ideig tehát nincsen szerencsénk ismerni a cultusminister urat, h a
-1 8 -1
bár meg kell vallanunk, bogy ez alkalommal nem épen nagyon szerencsésen választottnak tartottuk e nagyon éles és a gyakorlatban nem igazolt megkülönböztetést, mert költ-ségvetésének tárgyalásakor, nem csak culturalis, de feleke-zeti czélokra is, kivéve természeten a katbolikusokat, sza-vaztattak meg, nem megvetendő összegek. De tegyük félre ezt, hanem levelünk czimét igazolandók, térjünk annak voltaképeni tárgyára.
Szándékunk a nm. közoktatásügyi minister által, febr.
22-kén szétküldött körirat felett nézetünket nyilvánitani, már csak azon fontosságnál fogva is, melyet e köriratnak tulajdonitunk. Mielőtt azonban ezt tennők, röviden egybe-foglaljuk a körirat tartalmát : „a minister ur hazánk felvi-rágoztatása tekintetéből, a legfontosabb ügynek tartja a köz-oktatást és minthogy ministersége óta e tekintetben nagyobb-szerü tevékenységet kifejtett, gyakran volt alkalma tapasz-talni, hogy ez irányban megvan a népben a tett vágy ; de részben természeti, majd ismét erkölcsi akadályok tolulnak elé, mely utóbbiak között azonban nem egy félreértésen alapszik, és azon hamis feltevésből származik, hogy a mi-nisterium a felekezeti iskolákat előbb meg akarja szoritani, később pedig teljesen megszüntetni, miből aztán sokféle fél-tékenység származik, és a minek egyik további következ-ménye az, hogy a felekezetek sokszor, erkölcsi erejöket csaknem felülmúló buzgalmat fejtenek ki iskoláik fentar-tása végett, még ott is, hol csekély, vagy még a jövőben is semmi remény sem táplálható, hogy iskoláikat, a törvény követelményeihez képest berendezhessék. E féltékenység megszüntetésére s a felekezetek megnyugtatására a minister ur kinyilatkoztatja, hogy a ministeriumnak nem volt a k a -rata, neki pedig soha sem szándéka, a hitfelekezetek által fentartani óhajtott, és a népoktatási törvény értelmében már berendezett, vagy a közel jövőben berendezendő népiskolá-kat községi iskolákká átalakitani. 0 excja tökéletes meg-nyugvást talál abban, hogyha a hitfelekezeti iskolák az egyházi főhatóságok kormányzása alatt, a törvény értelmé-ben szerveztetnek. O nagyra becsüli a hitfelekezetek buz-galmát, de azt is akarja, hogy a törvény követelményeinek megfeleljenek, minél fogva a felekezeteket arra figyelmez-teti, hogy siessenek a netalán még meglevő hiányokat hely-reütni. A körrendeletnek egy pontja pedig igy hangzik: „az egyház és állam ily kölcsönös közrehatása mellett, már a közel jövőben el lehet érni, hogy az államnak egy polgára, az
egy-háznak egy tagja sem fog oktatás nélkül felnőni."
egy-háznak egy tagja sem fog oktatás nélkül felnőni."