Negatív tapasztalatok

Általánosságban elmondhatom, hogy a megkérdezettek nem igazán töltöttek sok időt az interjú alatt negatív tapasztalataik részletezésével, de azért néhány téma említésre került. A negatív tapasztalatokat legtöbben a tanárhoz, az osztálytermi folyamatokhoz és a tanítási módszerhez kötötték. Dalma például azt mondta, hogy katasztrofálisak voltak a tapasztalatai a folyamatos tanárváltás és újrakezdés miatt. Cilinek a tanítási módszerrel volt gondja, mert a

nyelvtanra és fordításra alapuló tanítást nem tartotta megfelelőnek. Emese két negatív érzésről beszélt, amikor visszaemlékezett a nyelvtanulási tapasztalataira: „Ugyanígy gyűlölöm azokat a stresszhelyzeteket, amikor úgy félemlítenek meg, hogy az teljesen leblokkolja bennem mindazt, ami potenciálisan ki is jöhetne belőlem. A mai napig is vannak olyan rossz élményeim, egészen a közelmúltból is. Tudom, hogy valaki valamit elvár tőlem és valahol ott van bennem, mert olvastam róla, tudok róla, de egyszerűen nem jut eszembe a szó, mert olyan mértékben leblokkolok, hogy ennek nem tudok megfelelni.” Balázs általánosságban beszélt azon nehézségekről, amikor külföldre került, angol nyelvi környezetbe nyelvtudás nélkül.

Mivel alapvetően sikeres nyelvtanulók tekintenek vissza korábbi tapasztalataikra, az adatokból nem tudok következtetéseket levonni azzal kapcsolatosan, hogy azért kapcsolódnak a negatív tapasztalatok külső élményekhez, mert a megkérdezettek így óvták a nyelvtanulási motivációjukat, vagy pedig tényleg a külső tényezők jelentették a negatívumokat. Ushioda (2001) kutatásaiból tudjuk, hogy a motivált diákok inkább külső okokkal magyarázzák a kudarcaikat, de az nem világos, hogy ezt azért teszik, hogy védjék a motivációjukat, vagy valóban külső okok okozzák a negatív élményeket.

5.1.5. A tanárképzéssel kapcsolatos tapasztalatok

Érdekes módon, amikor az interjúalanyokat a tanárképzéssel kapcsolatos tapasztalataikról kérdeztem, sokkal kevésbé voltak részleteseket. Sőt, Cili még azt is mondta, hogy olyan régen volt, hogy nem is emlékszik, ami azért érdekes, mert nyilván a kezdeti nyelvtanulásuk sokkal régebben volt, arra mégis emlékeztek. Néhány téma azért felmerült.

András tanulmányaival kapcsolatos tapasztalatai nagyon hasonlóak a Kormos, Csizér, Menyhárt és Török (2008) tanulmányában leírtakhoz, amikor különbséget tesz a nyelvtanulás, a nyelvről való tanulás (ezt találta érdekesnek és hasznosnak) és a különböző tárgyak angolul

való tanulása (ezt kevésbé érdekesnek és hasznosnak) között. Balázs elmondta, hogy igazi, kommunikatív nyelvórával először az egyetemen találkozott: „Érdekes az, hogy meghatározó, igazi nyelvtanár az egyetemen volt, elfelejtettem, ki volt, de csak ilyen kommunikatív játékokat vitt be és az gondoltam, hogy ez milyen jó, mert én már tudtam angolul és nem zavart, hogy nem készülök föl az alapvizsgára.” Balázs azt is hozzátette, hogy „Ez a fajta pedagógiai szemlélet, amit nem igazán a pedagógia órán tanultam, mert ott semmit nem tanultunk, [és ami alapján] tanítok, tehát mindegy, tehát semmi olyat, amit én be tudnék építeni a hétköznapi gyakorlatomba”. Bár később hozzátette, hogy meg tudott figyelni dolgokat: „A szemináriumi vezetés, hogy valaki egy jó szemináriumot tartott, akkor volt, hogy nagyon sokat figyeltem őt mint tanárt.” Annának más a véleménye: „Nagyjából el tudtam képzelni, hogy kell megtanítani egy igeidőt, vagy másik nyelvtani dolgot, de amikor először elkezdtünk órákat tartani, akkor jöttem rá, hogy ez nem olyan egyszerű. És hogy ezért van a pedagógia, meg a módszertan, pedig elég elméleti tantárgyaknak tűntek. Arra rávilágított, hogy azzal azért kell foglalkozni, hogy mi a logikai menete és mi a megfelelő megközelítése egy-egy feladattípusnak.”

Barbara tapasztalatait erősen meghatározta, hogy kétszakos volt az egyetemen és a másik szakját sokkal nehezebbnek tartotta, így az angollal kapcsolatos tanulmányaiba nem fektetett annyi energiát: „Az eleje [nyelvgyakorlat] és a vége [tanítás módszertan] úgy hasznosnak tűnt, a közepét, azt úgy valahogy megcsináltuk”. Barbarához hasonlóan Cili is a nyelvgyakorlatot és a tanításmódszertan tárgyakat említette fontosnak és hasznosnak. Emese nem tárgyakra, hanem tanárokra emlékezett mint meghatározó emlékek mind a tanítás technikai kérdéseiben, mind a tanításhoz való általános hozzáállásban. Hajni a tanítási gyakorlata alatti vezetőtanárát emelte ki mint meghatározó tapasztalat hogyan vált a mentorává ez a nyelvtanár, és hogy a mai napig hozzá hasonlítja magát. Elmondása szerint a tanításhoz való praktikus hozzáállása emelte ki ezt a tanárt a többi közül.

Fanni tapasztalatai kevésbé voltak pozitívak, hiszen ezt mondta: „Az egyetemen semmit.

Most meg kell mondanom őszintén. Komolyan. Ami műveltség és ténytudás kell, hogy egy kicsit is szélesebb spektrumban gondolkodjon az ember, azt az egyetem szedtem össze”, de

“tanításmódszertanból a saját utamat jártam.” Gréta hasonlóan nyilatkozott az angoltanári képzéséről, de az ő helyzete különbözött Fanniétól, mert ő akkor végezte el az angoltanár szakot, amikor az első, magyar-orosz szakos diplomája már megvolt és tanárként dolgozott jó pár évet. Nyilván az ő elvárásai a tanárképzéssel kapcsolatosan mások is voltak abban az időben, mint egy érettségi után egyetemre kerülőnek. Emeséhez hasonlóan ő is egy tanárt emelt ki, aki példaképe lett tudásban és hozzáállásban is.

A mintába kerültek közül nincs mindenkinek tanár szakos diplomája, így ők nem tudtak beszámolni a tapasztalataikról. Mindenesetre az elmondható, hogy mindenképpen további kutatásoknak kell a tanárképzéssel kapcsolatos egyéb kérdéseket feltárnia. Az interjúkérdésekben a tapasztalatokra próbáltam kérdezni, és ezért talán nem fektettem elég hangsúlyt arra, hogy a tanárképzést mennyire tartották hasznosnak a megkérdezettek, illetve annak különböző részeiről mi a véleményük. Így talán ez is lehetett az oka annak, hogy a nyelvtanulás és tanárképzés kérdéseiben az előbbire került a hangsúlyt.