Hogyan motiválják az angoltanárok a tanulókat?

Korábban már érintettem, hogy több résztvevő is kifejtette a motiváció meghatározásánál, illetve a motivált diákok jellemzőinek kifejtésekor, hogy a motivációt egy kölcsönhatásnak tekintik a tanár és a diákok között. De konkrétan is rákérdeztem az interjúkban, hogyan motiválják a diákjaikat, illetve kinek a felelőssége a diákok motiválása.

Balázs nagyon jól megfogalmazta a motivációval kapcsolatos probléma lényegét: „Ez egy nagy kérdés, hogy mennyire vagyunk hajlandóak úgy tanítani, ahogy ők tanulnak. És mennyire várjuk azt, hogy úgy tanuljanak, ahogy mi tanítunk. Ez egy állandó dilemma.” A dilemma ellenére számos téma felmerült, amelyek segíthetnek a diákok motiválásában.

1) Példát mutatni és saját tapasztalatokat megosztani a diákokkal (András, Anna és Barbara) azzal kapcsolatosan, hogy milyen nehézségek lehetnek a nyelvtanulás során, és hogyan lehet legyőzni ezeket a nehézségeket; illetve lelkesedést mutatni és bevonni (engage) a diákokat a tanulás folyamatában (Emese).

2) Olyan dinamikus órákat tervezni, ahol számos különböző feladat és munkamódszer kap helyet, amelyek érdekes órát teremtenek (András, Barbara és Balázs). Ezenkívül játékok és „vicces dolgok” (Hajni) beépítése az órai munkába. András ezt mondta az órán részt vevő tanulóról: „érezze, hogy neki nagyon jó ott lenni és egyszerűen oda akar jönni, mert neki olyan jó az a másfél óra, hogy oda vissza akar térni”.

3) Önbizalom növelése (Anna).

4) Biztatni őket, hogy kapcsolatot találjanak a tananyag és saját érdeklődési körük között, így személyesen is közük lesz az anyaghoz (Barbara), vagyis az érdeklődés a motiváció központi eleme.

5) Cili kifejtette, hogy a felsőoktatási kontextusban, ahol ő tanít, a nyelvvizsgának is lehet bizonyos motiváló szerepe. Bár szkeptikus volt annak valódi értékéről, mert az már nem túl jó, ha valakit csak a nyelvvizsga motivál. Hozzátette, hogy „van, akit semmivel nem lehet motiválni: ha úgy érzi, hogy elég az a szint, ami neki van, elég a kettes és nem akar, azt nem lehet [motiválni].”

6) A tanári visszajelzések motiváló ereje is felmerült az interjúkban. Van olyan résztvevő, aki személyre szabott visszajelzést ad mindenkinek (Balázs), míg Dalma, aki sajátos nevelési igényű tanulókkal dolgozik, a dicséret és pozitív visszajelzés erejét hangsúlyozta. Fanni elmondta, hogy bár tudja, hogy a rosszabb jegyek elvehetik a kedvüket a diákoknak, ezért mindig hangsúlyozza, hogy a rossz teljesítményt csak átmenetinek tekinti, és nem a diák személyéhez köti: „Amikor én büntetek, akkor is szeretve teszem, és nem fogvicsorítva írom be az egyest. Azt mondom, hogy nincs meg, egyes, pont. Az egy tök tudatos dolog, hogy el

szoktam mondani, ha mérges vagyok valakire, de nem azt teszem fel egy lapátra azzal, hogy őt nem szeretem. Elítélek bizonyos fajta hozzáállást vagy teljesítményt, de őt magát mint embert nem ítélem el”.

7) Lehetőséget adni a diákoknak, hogy fejlesszék készségeiket az osztálytermen kívül is (Balázs).

8) Versenyek az órákon (Balázs, Dalma). Balázs: „Soha nem tanulmányi verseny, amit csinálok, hanem tanulási verseny.”

9) Humor (Anna, Fanni): „A humor az egy közös nevező. Az általában összehozza az embereket” (Anna).

10) Közös érdeklődési pontok megtalálása a populáris kultúrában: „Nyilván, ahogy az ember öregszik, bezárulnak bizonyos kapuk. Nem biztos, hogy fogom érteni, hogy milyen zenéket hallgatnak, milyen sorozatokat néznek, most ez egy csomó közös kapocs, még értem a diáknyelvűket, és lehet, hogy ez egy idő után el fog veszni. Nem akarok ehhez foggal, körömmel ragaszkodni, nem akarok 65 éves koromban tini mentalitással rendelkezni, vagy nem fogom azért megnézni azokat a sorozatokat, amiket ők, de ez is egy kapocs most egyelőre”

(Fanni).

11) Testbeszéd, nem-verbális kommunikáció, „őszinte mosoly” (Fanni).

12) Bizalom: Gréta, aki általános iskolában tanít, azt fejtette ki, hogy a diákok motiválásának legfontosabb része a bizalmuk elnyerése. Ehhez hozzátette, hogy a szülők bizalmának a megszerzése is fontos része a folyamatnak, és ez utóbbi sokszor nehezebb is.

„Tehát a gyerekkel sokkal hamarabb, a nyolc év alatt mindenképp ki fog alakulni, hogy tényleg rájön, a segítség az, ami motivál. És mondom, azt azért meg kell tanulni, hogy nem biztos, hogy ez a világmegváltó és gyerekmegmentő szerep kell állandóan. Mert nem biztos, hogy a gyereknek jó és azzal fogok elérni hozzá. Nincsenek praktikák.”

Amikor azt kérdeztem az interjúban, kinek is a felelőssége a motiváció: a tanáré vagy a diáké; több megkérdezett további felelős személyeket is említett. Balázs a nyelvtankönyv-írókat említette, míg mások, főleg a fiatalabb korosztályokat tanítók, a szülőket és a családi hátteret (Hajni, Gréta, Fanni). Ahogy Fanni mondta: „Nekünk nagyon nagy segítséget jelent, ha valaki olyan családból jön, ahol szintén természetesnek veszik, hogy ez a jó értelembe vett munkahelye”. Balázs, Dalma és Emese hasonló véleményen voltak, amikor azt mondták, hogy a motiváció lényege, hogy a tanár összekapcsolja a megtanulandó információkat a diákok életével és így motiválja őket. Anna, aki a magánszférában dolgozik, kitart amellett, hogy főleg a diákok saját felelőssége maguk motiválása, ami lehet, hogy így is van, amikor a diákok saját maguk fizetnek a nyelvtanárnak az oktatásért. Cili azt kívánta, bárcsak ne a tanár feladata lenne, ami nyilván a kevésbé lelkes hallgatók motiválásából fakad. Azonban ő is elismeri, hogy „ha önmagát nem motiválja egy diák, akkor nyilván a tanárnak is meg kell próbálni”. Hasonlóan fogalmazta meg a problémát Barbara is: „Szerintem a tanárnak is a felelőssége, de ha a diákban nincs meg, akkor nem sok mindent tud [tenni]”. Egyetemi szinten persze kérdés, hogy az osztályzatok hogyan illeszkednek a motivációhoz: van, hogy nem tudja a diákot motiválni, ami azért is van, mert „én nem tudtam valahogy hitelesen képviselni, hogy a kettes nem egy jó jegy” (Barbara). Gréta egy székhez hasonlította a motivációt, aminek a lábait a tanár, a diákok és a szülők alkotják: „…tehát én tényleg vallom, hogy közös. Ha valamelyik hiányzik, akkor billeg a szék”. Annak ellenére, hogy Hajni elismeri, hogy a tanár felelőssége a motiválás, azért nem mindig tudja követni a folyamatot: „…tehát azt nem tudom, hogy mi hozza meg az áttörést egy diáknál, amikor leesik neki, hogy hoppá, ez egy fontos dolog ezt megtanulni”. Balázs nagyon jól összefoglalta a motivációval kapcsolatos nehézségét a kötelező oktatási rendszerben dolgozó tanárok szemszögéből: „Nincs olyan eset, hogy akármennyire is szeretik a diákok az iskolát, hogy ha választhatnak a között, hogy otthon maradnak és videojátékoznak, vagy

eljönnek az iskolába egy nap, akkor a diákok nagy része azt mondaná, hogy nem, nem, én iskolába jövök”.