helyezni s erőszakot használni ott. hol a gyengéb-bet csak a törvény és jog békés fegyvere védi — soha jogos nem leend. „Der tüchtige Rechts- und Staatsmann darf sich nicht verleiten lassen, jede beliebige Saecularisation durch unstichhaltige Schein-gründe rechtfertigen zu wollen," mondja C. Th. Wel-ker.
;i)
3) Rotteks Staatslexicon, art. „Saecularisation."
» 147 h — Az egyházi j a v a k a magánvagyonnal* minden
tulaj-donságaival birnak, hazánkban pedig épen a nemesi va-gyonnak jogalapján s szinvonalán állanak. Királyaink tör-vény szerint adományoztak, s az adományozás jogos voltát semminemű jogtudós nem tagadhatja, — az egyház ezekbe törvényesen bevezettetett. Nem kevésbé jogos az ajándékok, hagyományozások vagy pénzen vett, de királyi helybenha-gyást nyert alapítványoknak birtokczime. Ezeket megtá-madni, annyit tenne, mint kérdés alá helyezni Magyaror-szág majdnem valamennyi birtokosainak birtokczimét, nagyszerű elvek döntetnének ez által halomra, nemcsak az egyház jogát, hanem az ország békéjét, nemcsak a papság tekintélyét, hanem az apostoli király7 személyes jogát min-den fokozataiban és árnyalataiban fenyegetné.
E kérdés az erőszakot és a tömeg hatalmaskodását nemcsak a joggal, hanem a társadalmi érdekekkel s a né-pek jólétével is szembe állitja, moly, midőn az egyházi ja-vak elvileges és tényleges csorbítását s az ezt követő átala-kítását czélba veszi, oly félelmes kérdést idéz fel, mely, mi-dőn a magyar egyháznak ős birtokát ünnepélyesen meg-sérti, a nemzet szabadságának s függetlenségének egy ha-talmas támaszát felforgatja.
Az anyagi fosztás az egyház erkölcsi léteiét egészen érintetlenül nem hagyja, tevékenységében niegzsibbasztja, az állam erkölcsi alapjának megszilárdítására irányzott mű-ködését korlátozza, függetlenségét, melyet magának az ál-lamnak érdekében bírnia kell, aláássa, s az egyház szol-gáit a kormányok önkényétől függő államszolgákká torpiti.
ITazánk egy évezred alatt a hatalomnak és véletlen-nek különféle combinatióin ment már keresztül, elég vihart élt túl : sajnos volna, ha most, midőn mindenben a jogalapot védeni akarja, épen az egyházi j a v a k a t illetőleg az erösza-kot a törvény fölébe emelné, lia politikai, az egyházzal ösz-szeszőtt nagy múltját feledné, és jövőjének veszélyeit igno-rálná.
Már Szalay László megjegyzi : „Azon kellett lenni szent Istvánnak, hogy a keresztény népek családában füg-getlensége (a nemzetnek) ne szenvedjen csorbát. Pannónia egyházi tekintetben a corchi és salzburgi érsekek megyéi-hez tartozott. Ezen érsekek a magyar nép keresztény hitre térése által feléledve vélvén megyei jogaikat, egyházi fel-sőbbségük politikai külbefolyással fenyegette az országot. . . István eszerint halasztást nem szenvedő fejedelmi köteles-ségének israeré eszközölni, hogy Magyarország egyházának függetlensége e hatalom követelők által megismertessék."*) Az egyház függetlensége tehát a politikai függetlenséggel karöltve j á r ! Es a magyar alkotmánynyal egy idős magyar egyház e hivatását a történelemben nem egyszer bizo-nyitá be.
„Szabad egyház a szabad államban." A történelem és logica e mondatnak ellenkezőjéről tanúskodik. A szellemi szabadság mindenkor a politikai és anyagi szabadságnak elöfutója vala. A vizsgálódó elme mindenkor e szellemi téren kísérté meg először tevékenységének kifejtését. A szellemi hatalomnak, azaz az értelmi és erkölcsi erőnek, mely az egyházban találta gyúpontját, — a nyers kényuralom s
fék-telenség elleni elszánt harcza nagy jó tett vala az emberi-ségre. Mi legalább ennek szeretjük tulajdonítani Közép-Európának újjászületését, s különösen szeretjük tulajdoní-tani hazánknak születését és annyi küzdelmek utáni fönn-állását. A szabad egyházban szabad volt hazánk is. IIa
„szabad állam" praemissája vétetdí alapul, az eszmék ter-mészetes menete fordittatik fel. A természeténél s rendelteté-sénél fogva „általános" egyház az állam szűk korlátai közé szorittatik, a keresztény szellem szabad röptének szárnyai szegetnek, az egyház az állam alá rendeltetik. Mi tehát megfordítanék a tételt s a logicával s történelemmel meg-felelőbbnek találjuk : a szabad államot a szabad egyházban.
Tehát független egyház, független haza, — szolga egy-ház, szolga h a z a ! A javaitól megfosztott egyház szolga-egyház lehet, s soha sem emelhetné fel intő szavát a függet-lenségében annyiszor veszélyeztetett haza érdekében, mint ezt a múltban rcindenkor rettenthetlenül tette
A katholikus papság Magyarországban mindenkor magyar volt, anélkül, hogy katholikus jellegét megtagadta volna, vagy épen mivel ehez hiven ragaszkodott, szívvel lélekkel magyar volt. A tanodák, melyeket jövedelmeiből alapitott, az intézetek, melyeket állított, katholikusok, de magyarok is voltak ; a családok, melyek az egyháziak fölött jövedelmeinek köszönik eredetüket vagy újjászületé-süket, magyar családok maradtak vagy lettek. Mindez gon-dolkozóvá tehetné mindazon magyar hazafiakat, kik a ma-gyar családok gyors elszegényedésének láttára a nemzet függetlensége egyik palladiumának elkobzását a hazára nézve oly üdvösnek hiszik.
Nem létezik hazánkban intézmény, melynek alapja régibb, eredete vádtalanabb lenne, mint az egyházi javak, melyek mindenkor csak a nemzetnek, csak a hazának szol-g á l t a k ; — nincs intézmény, mely ünnepélyesebb biztosítékot nyert volna törvényeinkben, melyeket a papság soha sem sértett, — de melynek jogait sérteni, fönállását aláásni rút hálátlanság volna.
„Az egyházi j a v a k elkobzása soha azoknak j a v á r a nem történt, kiknek nevében sürgettetett. A francziák 1790 előtt a cultusra fillért sem adtak, ma az egyházi j a v a k elkobzása után 80,000,000-ot adnak. A spanyolok 1821 előtt nem ismertek cultusbudgetet, ma 21,000,000 fizetnek. Juarez elpazarolta az egyházi javakat, de a nép évenkint ma néhány milliomot fizet. A töke elpazaroltatott, az állampapír vásárra tétetett, a papir senkinek nem kellett, a roligio, a cultus elengedhetlen ; tehát adót kell kivetni. Az átvett alapitványok, az üzérkedésbe bocsátott egyházi javak az állam nagy könyvébe a nép erszényére felirt nagy egyházi alap. Gazdagodott néhány iizér, elszegényedett az egyház, elveszett a töke, a terhet az adózó nép viseli "
„Az egyházi javakból hasznot húzott a nép, hasznot minden közintézet, hasznot az egész nemzet, a manus mor-tua volt manus fertilissima; — elvétetvén o javak, a nép egyházi adót tizet, a nemzet nem kap, hanem nyújt, a ma-nus mortua lesz mama-nus vacua."
A jelenkornak socialis nyomora a mélyebben gondol-kozók szellemét önkénytelenül a múltba tereli, azon múltba
4) Szalay, Magyarország története, I. köt. 68 1. 5) Religio 1861. évfolyam 27. sz.
19*
148 mely a nemzet-gazdászati viszonyoknak állandóságot köl-csönzött és a pauperismus rémképét nem ismerte. E vissza-pillantás elodázhatlan vágyót szül a múltnak politico-socialis intézményeiből mindazt megmenteni, ami a társadalmi élet szilárdítására még megmenthető s a pantheisticus minden tu-lajdont szétziláló, minden vagyonbiztosságot leromboló törek-vést parályzálhatja. Ily szilárd tömböt hazánkban is csak az egyházi javak és alapítványok képeznek. A nemzet, mely ez utólsó támpont lerontására törekednék, önmagát sújtaná leg-inkább.
A jog megsértése politicai ingatagságot szül, a jog-alappal elvesz a jogöntudat s utólsó következményeiben csak is a nemzet bűnhődnék. Schlauch Lörincz.
{ zágrábi érsek s b i b o r n o k b ö j t i pásztori levele a tekintélyről.
Venerabiles fratres, et filii dilectissimi !
Cuncti vere sapientes perscipiunt, tantae, quae aevo nostro mundum inundavit, corruptelae morum indeque di-manantium et socialium et politicarum calamitatum causam, si non praecipuam, unam certo e potioribus, inde esse repe-tendam, quod divinae aeque, ac humanae auctoritatis idea et veneratio in dies magis evanescat e mentibus, cordibus-que mortalium. De tristi hac veritate et ipse intime convi-ctus, anno 1865 imminente majore sacrae quadragesimae je-junio, pastorales ad vos literas de more dimissurus, nil salu-brioris me facere posse arbitrabar, quam si pro argumento e arumdem enucleationem genuinorum do auctoritate
conce-ptuum assumsero. Id et praestiti, quantum pro tenuitate vi-rium mearum poteram. Demonstrabam quippe, auctoritatem veri nominis absolute necessarium esse cujusvis ordinatae humanae societatis requisitum. Tum vero adumbrabam, quam imperfecti, immo erronei fuerint gentilium, de auctoritatis natura, scopo, et genuinis requisitis obtutus ? Porro osten-dere contendebam, Salvatorem nostrum genuinae, vereque salutaris pro humano genere auctoritatis, esse reformatorem atque adeo institutorem. Sed vero hanc per Salvatorem resta-bilitam genuinam auctoritatis ideam, successive apud ipsos
christianos populos, ingentes passam esse phases, actuque gravissimos, ac paene perniciosos eatenus grassari errores.
In conclusione earumdem literarum mearum observabam, quod hae de auctoritate adductae asseverationes moae, multo
ampliorem assecuturae forent et vim persuadendi et clarita-tem, si singillativae ejus species, uti sunt p a t o r n a familiae, s a c e r d o t a l i s , et r e g i a auctoritas simili idearum ana-lysi evolverentur. Una receperam, me id alia opportunitate
praestiturum, si divinae benignitati visum fuerit, labescentes mentis meae, corporisque vires aliquo adhuc tempore con-servare.
Cum ingravescentis aetatis meae incommoda necdum eum adtingerint gradum, ut cunctis seriis occupationibus me nuncium mittere oporteat : adveniente rursus sacrae quadra-gesimae tempore, me data fide praesentibus exsolvere con-stitui sic, ut memoratas tripplicis ordinis auctoritatis species, p a t e r n a m quippe, s a c e r d o t a l e m, et r e g i a m, confir-miter sacrosanctae fidei et Ecclesiae nostrae placitis, vobis fratres filiiquo dilectissimi, ob oculos sistam ; subnexis non-nullis, quae ad summám in terris auctoritatem refcruntur ;
auctoritatem quippe p o n t i f i c a t u s m a x i m i, et capitis Ecclesiae. Hac vero in re sic versari contendam, ut quamvis parum novi dicturus sim, tamen depromta per me nec scien-tibus onerosa sint, materiam praebeant haud omnis expertem jueunditatis.
Videamus itaque, quid sibi velit, quantique sit mo-menti
I.
Paterna auctoritas ?
Patrem inter ejusque familiam intercedens necessitudo, vel ex naturalis ordinis obtutu considerata, est res, qua vix quidquam tenerioris ac suavioris possit cogitari. Est ea sub-limis in idea sua, amoena in imaginatione, dulcis cordi humano, et magnae relate ad totum mortalium genus effica-ciae. Non fuit per cuncta retro acta saecula cultus purior, constantior, magis universalis, quam cultus paternaecum fa-miliae membris necessitudinis. Hoc tamen non obstante, gen-tilis mundus, divinae revelationis lumine destitutus, hanc quoque sublimem paternitatis ideam varie deformavit, partim falsis, ex erroneis prineipiis derivatis doctrinis, partim per-versis consuetudinibus suis. Qua de re dici possent permulta, sed attento, quem praesens dissertatio sibi praefixum habet, scopo, meminisse suffecerit, apud cultissimas etiam vetustae gentilitatis nationes, auctoritatem paternam paene absolu-tam fuisse respectu familiae, nec ullis limitibus circumscri-ptam ; ut adeo ipsa filiorum vita a n u t u e t arbitrio dependeret patrisfamilias. Eadem barbaries adhuedum passim obtinet apud nationes divino christianae fidei boneficio destitutas.
Sic seimus, in amplissimo Sinensi imperio, millia infelicium infantium per ipsos genitores in cloacas, aut in publicas plateas ejici, media, nisi christianae caritatis et misericor-diae succursu salventur, pereuntium,'vel rapaeibus immundis-que animalibus in praedam cedentium.
Jesus Christus, Salvator, et restaurator humani gene-ris, creavit in familia christiana paternitatem, qualem mun-dus non novit antehac ; nequidem vetustis illis temporibus, quibus auctoritas paterna sublimi inicabat aureola, ac paene suppar fuit regali potestati. Quid igitur fecit Jesus Christus ? Impressit paternitati divinae auctoritatis speciem ; commisit ei ministerium paene divinum, utque hoc rite obire possit, contulit ei gratiam, quam nihil sublimioris liumana capere potest natura. Id vero totum praestitit, matrimonium pro indissolubili inter duas solas personas vinculo declarando, taleque ad sacramenti dignitatem sublevando. Hoc pacto paternitas humana divinam quodammodo adepta est conse-crationem ; quae quidem consecratio sigillum est legitimi-tatis, est tessera efficaciae ipsius, et signum sublimis ejus di-gnitatis. Quicumque christianorum ad honorem legitimae pa-ternitatis adspirat, debet earn reeipere virtute delegationis divinae a Jesu Christo medio Ecclesiae tributae. Paterfami-lias apud christianos est homo,Tquem Jesus Christus sua in-stituit auctoritate, suae divinitatis signo distinguit, suaque gratia succolat, ut débité exsequi valeat suum ministerium.
Jesus Christus non agnoscit legitimam paternitatem, nisi quam ipse manibus Ecclesiae suae consccravit.
Sed nec finis et scopus paternitatis in christianis fami-liis, minus est sublimis, minus divinus, quam sit ipsa ejus institutio. Est videlicet : ut pater familias efformet Christum
149
in cordibus n a t o r u m suorum. P a t r i christiano non est satis formasse h o m i n e m ; sublime ministerium ejus, ac ex ipsa divina Christi institutione incumbens ei obligatio est effor-m a r e , conservare, educare eos, quibus corporaleeffor-m dedit vitaeffor-m, in cives coelestes, eosque c u n c t i s , quae in sua habet pote-state, i n s t r u e r e subsidiis, ut ad p r a e s t i t u t u m sibi supremum finem, a e t e r n a m quippe p e r v e n i r e possint b e a t i t a t e m . Q,uod utique non aliter fieri potest, q u a m fidem, spem et carita-tem i n g e n e r a n d o c o r d i b u s eorum, eosque in innocentia vitae et g e n u i n a e virtutis studio m a n u d u c e n d o ; id vero est, eos a d i m a g i n e m J e s u Christi efformando, vel potius, ut s u p e r i u s asseveravi, J e s u m Christum in mentibus, cordibusque eorum e n u t r i e n d o .
A d obtinendum sublimem h u n c finem, quid a patribus-familias deposcit J e s u s C h r i s t u s ? Deposcit,quod ipse t a m mise-ricordiose praestitit h u m a n o generi,seipsum pro eo sacrifican-do : quippe,ut se p r a e c l a r a e suae immolent vocationi.Non agitur hic de vulgari ilia sui immolatione,quam ipsa n a t u r a novit inspi-r a inspi-r e p a inspi-r e n t i b u s h a u d omni h u m a n i t a t i s sensu exutis ; sed de immolatione, digna ejus, qui ipsos consecravit in paternitatis ministerium;deimmolatione,quae a d c u n c t a p a r a t a sitsacrificia, a d toleranda omnia,quae cum p a r e n t a l i obligatione conjuncta s u n t , i n c o m m o d a . V e r e f e l i x p a t e r n i t a s , q u a e v i r t u t e obedientiae legi divinae debitae,et in p r a e m i u m inconcussae e r g a vocatio-n e m suam fidelitatis,emeruit felicitatem ejus,cujus s c r i p t u r a meminit, fecunditatis : habendi quippe filios sicut novellas oli-v a r u m in circuitu mensae suae ; filios, qui pro principio
omnis sapientiae agnoscentes timorem Domini, et accipientes benedictionem a D o m i n o , et misericordiam a Deo salutari suo, in solatium p a r e n t u m suorum, jueundissimasque et ter-restris, et coelestis p a t r i a e spe? adolescunt.
E x hoc sublimi obtutu non poterat non evolvi, in medio familiarum christ i a n a r u m , ilia auctoritatis p a t e r n a e prae-stantia, q u a e nullibi g e n t i u m , nulloque a n t e h a c tempore ap-p a r u i t . C h r i s t i a n a quiap-pap-pe fides ap-p r o d u x i t in ap-poap-pulis, eidem toto corde a d h a e r e n t i b u s , t y p u m paternitatis, procul remo-t u m a desporemo-tismo p a remo-t e r n i remo-t a remo-t i s orienremo-tális non minus, quam a mollitie paternitatis occidentalis. P r o d u x i t p a t e r n i t a t e m , rnaje-statis una suavitatisplenam,quaevefamiliis vere christianisindi-dit vigorem, et d i g n i t a t e m , a c m a g n a m tribuit prosperitatem.
C h r i s t i a n a haec p a t e r n i t a s est flos,una f r u c t u s suavissimus, cu-j u s deliciosus odor, e primis a e r a e christianae saeculis in nos us-q u e derivatus, m a n e t a d h u c d u m in nonnullis familiis, non ob-s t a n t e p r o f u n d a temp oriob-s noob-stri c o r r u p t i o n e ; quive eo dul-cius afficit pias b o n a s q u e animas, quo in ampliore constitui-t u r conflicconstitui-tu cum opprobx-io constitui-toconstitui-t, constitui-t a n constitui-t a r u m q u e d e g e n e r u m pa-t e r n i pa-t a pa-t u m .
Q u o d si quis d u b i t a r e posset de v e r i t a t e h a r u m adse-v e r a t i o n u m , consideret p a t r e m adse-v e r a Christiana fide a n i m a t u m , qui c i r c u m d a t u s g n a t i s suis, a n i m a m agens, u n a m a n u ima-g i n e m tenet Salvatoris crucifixi, alia benedictionem imperti-t u r filiis suis, p e r s e v e r a imperti-t u r a m super iis, imperti-tesserae insimperti-tar obedi-e n t i a obedi-e , amoris, vobedi-enobedi-erationis, obedi-et suaobedi-e in familia auctoritatis.
0 quis sermo, q u a e lingua possit explicare impressionem, quam o p e r a t u r in sinu familiae, idgenus a m a t i patris bene-dictio, cujus vita iis, qui filialem ei p r a e s t a b a n t obedietitiam, fuit prosperitás dignitosa, cujus mors pro iis, qui eum
dilige-bant, ac v e n e r a b a n t u r , f u i t dolor solatio j u n c t u s ! Memoria ejus, transmissa amoris ministerio, de g e n e r a t i o n e in g e n e
-rationem, erit protectio eorum etiam, qui pie d e n a t u m non viderant, sed de quo tam amabilia n a r r a r i a u d i e r a n t . P e r s e -verabit recordatio ejus in domo, tutelaris instar divinitatis, et crescere faciet in cordibus posterorum, ceu vivens adhuc-d u m auctoritas, illam erga p a t r e m communem v e n e r a t i o n e m , ilium amorem, illam obedientiam, q u a e n u m q u a m ei defecit vita d u r a n t e . P u l c h r a vere, et g r a n d i s imago, magis etiam morte dilecti capitis e x o r n a t a , et q u a e ex alterius, beatioris
vitae misterio divinum q u e m d a m m u t u a t u r splendorem.
Q u a e de patribusfamilias h u c d u m asseveravi, ad ma-ires etiam pertinent, eo p a e n e solo excepto, quod, secundum principia sacrosanctae fidei nostrae, auctoritas matrisfami-lias, viri sui subordinata esse debeat auctoritati. Sicut Eccle-sia subjecta est Christo ; ait doctor g e n t i u m in sua ad Eplie-sios epistola, ita et mulieres viris suis in omnibus. I t e m : Unusquique u x o r e m suam sicut se ipsum diligat : u x o r a u t e m timeat virum suum. Nimirum, q u a m v i s procul a miti Salva-toris nostri genio, divinaque ejus sapientia abfuerit, quoquo modo a d p r o b a r e illam gentilis m u n d i barbariem, quae et filiosfamilias et m a t r e m eorum, absoluto viri patris subjecit dominatui sic, u t , omni p a e n e exuti libertate, pecudum in-star, a solo ejus d e p e n d e r e n t arbitrio : p a r t e tarnen ab a l t e r a , ordinis, ijisi liumanae societatis n a t u r a e nixi, omnimodam h a b e n s rationem, deposcebat idem benignissimus S a l v a t o r noster, ut in g u b e r n a n d a familia domestica, potiores essent p a r t e s capitis familiae. H i n c p u l c h r u m illud in christianis matrimoniis, auctoritatis, adeo pro h u m a n o g e n e r e salutaris, t e m p e r a m e n t u m .
H a c t a m e n matrisfamilias erga v i r u m s u u m subordi-natione non obstante, m a t e r n a auctoritas a p u d christianos populos nihilominoris est seu dignitatis seu efficaciae, q u a m sit auctoritas p a t e r n a . l m m o t a n t o ea est et sanctior, et ainplioris in m e m b r a familiae infiuxus : quanto purior est fons et scaturigo, cui suam debet originem. Intelligo amorem m a t e r n u m , quo v i x aliquid purioris, tenerioris, ac intimioris cogitari potest ; quem exuere non potest millier, m a t e r effecta, nisi ipsum n a t u r a e stimulum opprimere velit, et i n f r a bruto-rum conditionem descendere : n a m et h a e c peculiari q u a d a m erga f r u c t u s uteri sui t e n e r i t u d i n e afficiuntur. E t reapse, quis nostrum, qui vere c h r i s t i a n a m n a c t u s est genitricem, non t e n e r a p i e t a t e i'ecolat earn ipsius sollicitudinem, q u a primos oculorum nostrorum motus ad imaginem crucifixi Sal-vatoris dirigebat, balbutientem a d h u c linguam nostram ad devote px-onuncianda J e s u Redemptoris, et beatissimae virgi-nis, m a t r i s ejus, M a r i a e nomina, efformare c o n t e n d e b a t ? C u j u s menti in ipsa virili, immo et senili aetate, non occu-r a n t g occu-r a t a occu-r e m e m o occu-r a t i o n e suaves illae adhooccu-rtationes, ilia salubria nxonita, q u a e invalescentibus juvenilis aetatis passi-onibus, sibi per b o n a m suam m a t r e m t a n t a cum amoris tene-r i t u d i n e f u e tene-r a n t impensa ? E t quis u m q u a m t a m d e g e n e tene-r exstitit, taxn d u r i cordis, ut v i h p e n d e r e t lachrimas, q u a s fei'vens px-olis suae prosperitatem promovendi desiderium Christiana fide e x u b e r a n t i s m a t r i s oculis expx-essit V Multa e x ipsa c o r r u p t i aevi nostri história in rem allegari possent e x e m p l a . Sed memox-asse suftecerit piam s. Augustini ma-trem,quem perversis Manichaeorum placitis
irretitum,longiore-que jam tempore perditiouis viam terentem, ut ipse fatetur, juges matris suae lachrimae ad salutis revocarunt semitam.
Post Deum, unice beatae Monicae precibus, moaitis et lachri-mis aeceptis refert Ecclesia catholica hoc adeo splendidum sacerdotii sui lumen.
Verum est quod paterna, maternaque familiarum au-ctoritas, quae primis aerae christianae saeculis, in pulcher-rimo suo constituebatur vigore, multumque sane ad illam morum puritatem et vitae innocentiam contribuebat, quam ipse gentilis mundus admirabatur in Christi Jesu sectatori-b u s ; verum inquam est, quod haec auctoritas successivis temporibus, ac potissimum aevo nostro, permultum ex sua amiserit efficacia, haecque ejus attenuatio tristiores in dies apud catholicos etiam populos, operetur strages. Sed v e r o a n exinde concludemus, institutum Jesu Cchristi non esse in-tento fini congruum, vel potius concludemus, homines a saluberrimis Salvatoris praeceptis recessisse ? Certe non est hoc aliud, quam unum ex acerbis consectariis labascentis in mentibus cordibusque humanis christianae fidei, ac magis in dies invalescentium praejudiciorum ac errorum, catholicae doctrinae repugnantium. Quis imprimis prudenter ambigere potest,apertum istum paternae maternaeque auctoritatis con-temptum, cujus tam tristia in dies habemus exempla, non magna sua parte nimiae illi familiaritati esse adscribendum, quae j u x t a genium, novumque saeculi morem, quoad ipsam etiam mutuam compellationem parentes inter ac proles, inva-luit ? Excusare quidem nituntur banc ante insolitam,ac pror-sus incongruam familiaritatem, eo, quod genitores inter ac proles intima vigere debeat fiducia. Sed vero non advertunt, qui talia allegant, fiduciam optime componi posse cum vene-ratione, et debito parentibus respectu, sine quibus ipse filia-lis amor vix diu possit subsistera; immo hunc eo et teneri-orem et stabiliteneri-orem esse, quo intimius j u n g i t u r reverentiae filiali. An quis porro mirari potest, magnam modernae juven-tutis partem, superbiae spiritu abripi, ad excessus omnis ge-neris pronam esse, in vitia se praecipitare, innocentiae vitae et castitati opposita, quae et mentis extenuant vires, et Hö-rem aetatis ex juvenilibus frontibus deterunt ante diem, et non raro praematuram inducunt mortem adolescentium, pulchris saepe ab auctore naturae dotibus instructorum ; ut adeo persaepe filii non modo non sint senectutis fulcra pa-rentibus suis, sed amaritudo cordis, et acerbissimi doloris a r g u m e n t a ; an inquam, triste3 idgenus eventus, quorum numerus legio est, calamitosis his temporibus nostris mirari quis potest, qui non ignorât, verain illam morum cliristiano-rum puritatem, quae ex viva erga Deum et Salvatorem fide, ex jugi quotidianarum precum exercitio, devotaque sacra-mentorum frequentatione resultabat, e christianis domibus paene evanuisse ? qui non ignorât, in ipsis catholicis scholis nil minus exercere sollicitudinem moderatorum, quam ut juventutis, suis manibus creditae, mentes salutaribus
irnbu-antur fidei veritatibus, cordibusque eorum tener, ac firmus inseratur religionis, ac christianae pietatis sensus ? Quae quidem indolentia in bene multis literariis institutis, paene in odium erga religionem dégénéra vit; ut adeo in ipsis publicis conventibus, séria de excludendo penitus ex scholis religi-onis et Ecclcsiae infiuxu agitentur consilia. Sed nec mira cuiquam videri potest haec in dies invalescens paternae
maternaequae auctoritatis imminutio, qui novit, quantopere vinculi matrimonialis sanctimonia vapulet ex impiis hominum aevi nostri moribus, et quantopere ea positivis etiam incre-dulorum oppugnetur assultibus. Permulta quippe matrimonia non ex sublimi,iis per Creatorem praestituto fine, et ex puro, castoque ineuntur amore ; sed ex stimulo impurae sensualita-tis, aut, quod non minus turpe est, ex acquirendarum opum, vel aliorum secundariorum finium contentione. Hinc tot ista infausta conjugia, tanta ista inter conjuges dissidia, tanta odia, tantaque scandalorum feracissima divortia ; in quorum medio nec familiarum prosperitás, nec paterna consistere
maternaequae auctoritatis imminutio, qui novit, quantopere vinculi matrimonialis sanctimonia vapulet ex impiis hominum aevi nostri moribus, et quantopere ea positivis etiam incre-dulorum oppugnetur assultibus. Permulta quippe matrimonia non ex sublimi,iis per Creatorem praestituto fine, et ex puro, castoque ineuntur amore ; sed ex stimulo impurae sensualita-tis, aut, quod non minus turpe est, ex acquirendarum opum, vel aliorum secundariorum finium contentione. Hinc tot ista infausta conjugia, tanta ista inter conjuges dissidia, tanta odia, tantaque scandalorum feracissima divortia ; in quorum medio nec familiarum prosperitás, nec paterna consistere