bizalmat-— M 139 M bizalmat-—
lanságot fogunk hirdetni, éleszteni, mivé lesz az állam, mivé a társadalom ? Bizalmatlansággal, hidegséggel fogadjuk-e tehát az uj kormányt ? Absit. Várjunk-e minden boldogságot tőle v.
á l t a l a ? Ezt ő sem igéri. Minden kormány csak a kormány-zottak szellemi pártolása mellett maradhat és működhetik;
van szűkségünk reá, van szüksége reánk, csak az a kérdés, képes-e pártolásunkat elfogadni ? Mi képtelenek vagyunk mindent pártolni; lehet kormányrendszer is, mely a mi pár-tolásunkat nem képes elfogadni Tisztán, világos mezőn ál-lunk. Jó szándékkal fogadjuk őt, jó szándékkal közeledünk hozzája, készek minden szolgálatra, melyet erkölcsileg meg-tehetünk. Az egyház minden kormányformát elfogad, csak igazság az, amit követel. Azon ősök unokái vagyunk, kiket a haza a legválságosabb veszedelmekben felkeresett, s sza-baditó müveiket máig magasztalja, nem vagyunk azon ősök korcsai, — de az igazat, a jogot sem a d j u k fel ; őseink is igy cselekedtek.
Magasabb, változhatatlan, sérthetlen kötelességeink is vannak tehát, melyek alól magunkat, épen az édes haza ér-dekében is, ki nem vonhatjuk. E téren állunk, innen aján-lunk fel minden szolgálatot, hü fiai a hazának, de egyszers-mind hü szolgái az Istennek, az egyháznak. Hivatalos kö-telességeiben ingadozó, tétovázó, tévelygő papság átka az országoknak. Ilyenek lenni, mig a toll kezünkben lesz, nem akarunk, sem erkölcsi önbecsülésünkben alászállni, sem a hazának vak odaengedés által ártani nem akarunk. Milyen azon szolgálat, melyet a kormánynak felajánlunk, előre hir-detjük. Tudja meg, mit várhat tőlünk, amikor mi még nem tudjuk, mit kelljen tőle várnunk. Reményleni kötelesség, — tartózkodni e s z é l y e s s é g , . . . . v á r j u n k . Tartózkodással sem-mit sem rontunk, hiu reményekkel semsem-mit som nyerünk, . . . várjunk. Nem becsüljük túl m a g u n k a t ; de aki semmibe sem a k a r n a venni minket, csalatkoznék ; mert azon öntudattal szólunk, ut factorum in poenis non recipiam vicém, qui in votis tuam tenui voluntatem.
Első jelenség, hogy hazánk ugy a k a r t kormányoztatni, mint más nemzetek. Epen, mint mikor a zsidó nép, a birák alatt, erőszakosan királyt követelt. A nemzetet a nemzet a k a r a t j a ellen kormányozni teljesen lehetetlen. Jogosnak mondandó e kormányzási mód, most másodszor, komoly tárgyalások után hozatott be, ellene nyilatkozni, amit egy-házi elvünknél fogva e téren ugy sem tettünk, ezután er-kölcsileg tilos. Egyes intézkedései Ítélet alá mindig vonha-tók, de nem a kormány alaki elve, amelyen áll és működik.
Ha e kormányt lehetetlenné tennők, minden kormánynak útját zárnók el, s fejetlenség köszöntene be nyomdokainkon.
Mondják, hogy a nemzet, az ország kormányoztatik. Nem, a nemzet, mikint minden egyes ember, kormányozza önma-gát. Egyetemes b a j Európában, hogy, megtörvén a népben az erkölcsi önkormányzási erő, a kormány férfiainak kell mindent kormányozni, minden elmét a gondolkodásban, minden szándékot az intézkedésben, minden akaratot a ha-tározatban kipótolni, helyettesíteni. Mikor a nép még hiva-talosan nem kormányzott, maga kormányozta magát, s könnyű volt a középszerű elmének is a kormányt vezetni : meghivatván a nép a kormányzásra, csak lángész, és ez is csak nehezen kormányozhat néhány hónapig. Vakon
kö-vetni, vagy rendszeresen daczolni, ez ma az alkotmányos
élet, melyben az elvek, a törvények közös elismerését a pártfegyelem a k a r j a képviselni. Minden fölött gyámnokos-kodni, ez volt, egykoron a jansenisták szerint, az államok függetlensége, de ez volt a polgári szabadságnak, független-ségnek is halála. Az egyház ellenmondott, a minden-kor-mányzásnak saját körével határt szabott, s ebben az egyéni, a polgári szabadságok elemeit megmentette. Ezért vonta magára a jansenisták, a febronianusok haragját, kik szerint a király király sem volt, hacsak korlát nélkül mindent nem tehetett. Az egyház ugy állt, mint Nabuthe szőlökertecs-kéje Achab hatalmas birtokai, mint a szentszék mai kis lama az egységes forradalmi Olaszország mellett. Ma az ál-lam nem független, hacsak az Isten törvényei ellen is fel nem lázad, nem szabad, hacsak a természeti törvények kö-telezettségei alól is fel nem szabaditja magát. Felmondani az Istennek az engedelmességet, ez a függetlenség, semmi religiot nem vallani, ez a szabadság. Itt szelik egymást ke-resztbe az egyház és az uj állam. A z állam mondja, nekem jogom, nekem szabadságom van vallástalannak lenni ; az egyház mondja : nincs jogod, nincs szabadságod arra, mert ez bűn, bűnre pedig nincsen jog, nincsen szabadság. A jan-senisták mondták : nem látod, hogy a politikai óra a fejedel-mek mindenhatóságára mutat ? hódolj e mindenhatóságnak.
De Xl-ik Incze nem hódolt, az ö órája Jézus és az egyház joga volt. Az illuminatusok mondták r nem látod a politikai órát, hogy csak a bölcselem menti meg, ami megmenthető ? hódolj a bölcselemnek. De XIV-ik Benedek nem hódolt, az ö órája Jézus volt, et quod Pater revelavit Petro. Jött L a Mennais, a politikai órára mutatott ,Parole d'un croyant'-b a n ; de X V I . Gergely nem hódolt, ,Mirari' körlevelét, a dogma örök érvényével világnak eresztette. — Mennyi min-denfélének hódolt volna a papság, ha az órát nem az egy-ház örök érvényű végzéseiben nézi. Imádja, a k i n e k tetszik, az arany borjút, mi a kereszt alatt térdelünk, s a n n a k ta-nait, mig élünk, hirdetni a k a r j u k . IX. Piusnak már 1856 óta mutogatják a politikai órát, s mit tesz IX. Pius ? „Quanta cura" és a syllabust irja. Nekünk nincs politikai óránk, de van lelkismeretünk. Ellenmondott az egyház a febronianu-soknak-, ellenmond a mai állambölcsészeknek, államjogászok-nak is, nem a politikai formák, de az azokba letett igazság-talanság miatt. Az Isten törvénye alól ki nem vonhatja ma-gát sem egyes ember, sem az állam. Itt a félelem, fog-e a magyar kormány ezen u j jogi ösvényen haladni, vagy pe-dig ami lehetséges, ami kivánatos, szelid, magyaros, haza-fias módon fejleszteni fogja azt, ami külföldön csapással vég-ződött ? Italiában, Belgiumban, Mexicóban, az Egyesült-álla-mokban nem állapított rendet, nem alapított országot, áldást sehol nem hozott az u j jogú államelv: fogják-e megkísér-teni hazánkban is azt, ami más nemzetekre viszályt szórt, vagy pedig az elv uj, sehol nem látott, magyaros fejlesztését fogják előteremteni? ez a jövőnek titka. Majmolás az, ami-től tartunk. Másutt az u j államelv háborút izent a religio-nak, az egyháznak ; fogja-e ezt a magyar állam tenni ? Lehet remény, hogy nem teszi, van félelem, hogy megteszi. Ellen-feleinket nem kecsegtetjük, rokonEllen-feleinket nem rémitjük.
Semmire sincs pedig inkább szüksége a magyar kormány-nak, mint az egyház erélyes, buzgó támogatására. Csalat-koznék, ha gondolná, hogy parancsszóval, szuronynyal
min-1 8*
dent megtehet. Az erkölcsi erö kipótolhatatlan, ö pedig pó-tolhat minden más erőt, erkölcsi erő pedig mai nap a kath.
egyházon kivül nincsen, az erkölcsi erő pedig legszabadabb.
Támogatással készen állunk, csak, kötelességet sértve, min-ket kötelességsértésre felhiva, ne lehetetlenítsék azt. Mint nemes lelkek, mint hü polgárok, mint az erkölcsi, természet-feletti rendnek, az államok alapjának életre-halálra feles-küdt őrei, állunk a felelős magyar kormány előtt. Anglican papság, muszka pópák nem vagyunk, nem leszünk, lenni nem a k a r u n k , mint ilyeneknek az ország hasznunkat sem venné; soha gyáva szolgák, de fox-radalmárok sem soha, mindig tiszta öntudattal, mindig eleven kötelességérzettel, feláldozok, buzgók, ha helyes irányban, ha jogos intézke-désben látjuk a kormányt, — szívósak az erkölcsi ellenál-lásban, változhatatlanok a szóbeli kárhoztatásban, valahány-szor ezt a kötelesség parancsolja. Készen állunk a támoga-tásra, de éberen is ; s amit már kimondtunk, amit bebizonyí-tottunk,az 1848-nak egyházállami intézkedéseinek teljes or-voslását kivánni, sürgetni, követelni meg nem szününk. A kath. alkotmány elveszett, 1848 előtti jogi állapot megszűnt ; u j még nincsen, jog nélkül álljunk ? Ez csak Nérók alatt volt. Az állam szabjon az egyháznak jogot ? Ezt a dogma nem engedi. Kötelességeinket ismerjük, Isten segits ! teljesí-teni is a k a r j u k . Az egyház soha és semmiben sem titkolód-zik, nekünk, szolgáinak sem szabad, de nem is szokásunk titkos utakon járni. Az egyház tanától le nem térhetünk, az őrizetünkre bizott erkölcsi rendet fel nem adhatjuk, a kor-mány tudhatja mindig, mit várhat tőlünk, az ő határozata,ha nélkülünk, a haza és a mi gyászunk, ha ö ellenünk fordulna.
Van, vagy legalább lehet remény, hogy a kormány nem vetkőzik ki a magyar nemzet ősi pietásából a kath.
egyház iránt, s ugy fogja vezényelni az u j jogi állam fejlő-dését, hogy az az egyház változhatlan elveivel ne csak ne ellenkezzék, hanem még az egyház által megáldatva, ennek természetfeletti erejével fedeztessék is. E k k o r lehet csak zengeni IV. Ödön pápával ,Exsultent coeli, quia paries de medio sublatus est.' Nincs Isten ellen áldás, nincs állandó-s á g ; aki nem a k a r az Iállandó-stennel ellenkezni, ne ellenkezzék az egyházzal, az egyház pedig az élő hierarchia. ,Ubi episco-pus, ibi Ecclesia.' Vezetni, nem pedig vezettetni, — hódolni
az Istennek, vele kezdeni, neki felajánlani a haza uj szerve zésének nagy munkáját, ez a kormány első kötelessége.
Deák, Pest városához adott válaszában, hatszor hivatkozott az Istenre.
Fejtegettük az 1848-ki törvényhozásnak tévedését a kath. egyházi ügyek intézéseiben. Nem indokolt idegen-kedés, elrejtett ellenségeskedés vau azokba letéve az ház iránt, mely idegenkedést vagy ellenségeskedést az ház Magyarországban épen nem érdemelte. Szakadás egy-részről, elnyomás másegy-részről, az egyházi és állami tárgyak összezavarása az egészben, rejlik azokban. Akarják-e ezt föntartani, tovább fejleszteni, vagy pedig, miután restitutio in integrum a vezényszó, helyreütni ? That is the question.
Elszakadás az egyháztól, tudjuk, ez a mai állambölcsészek tana. Az állam szabadságot vesz magának, hogy keresztény ne legyen. Megszűnik pedig keresztény lenni, mihelyt meg-szűnik a megváltást vallani, ennek nagy intézetét, az egy-házat isteninek tekinteni és szerinte igazodni. Ez pedig a
mai államok szabadsága, az egyházat, mint bármely más egyletet venni, melynek annyi joga van, mennyit neki a d n a k , melyet törvényhozói határozatokkal idomitani is lehet. Aki nem vallja az egyház isteni létét, jogát, sza-badságát, az elszakadott töle. Ily elszakadást az egyház kárhoztat egyes emberben, kárhoztat az államban, az Istennek senki sem mondhatja fel bün nélkül az enge-delmességet ; mégis kivánják, hogy aa egyház alkalmazkod-jék ily államhoz, vagyis az Istennek izent engedetlenséghez.
Aki tőlem elvál, elszakad, ahoz én nem alkalmazkodhatom, aki elveti, amit én legszentebbnek t a r t o k , avval én soha ki nem egyezhetem Elválhat az állam az egyháztól, mikint egyes ember, de az egyház nem váll meg soha az államtól, valamint az Isten sem váll meg a legbünö-sebb embertől is e földön. Megy utána, keresi, megtérését várja, tetteit kárhoztatja, de anyai, megszentelő szándékai-ról iránta soha le nem mond. Mondják, hogy az egyház nem barátja a társadalomnak. Igen a társadalom bűneinek, téve-lyeinelc, melyeket a társadalom épen magasztal önmagában.
Nincs igaz szabadság, melyet az egyház kárhoztatott volna, nincs valóságos haladás, melyet ne üdvözölne, meg nem áldana. A társadalmak változnak, ezerféle irányban indul-nak, kövesse-e őket a változhatatlan egyház ? Különös kö-vetelés. Az egyház nem küldetett arra, hogy a változó álla-mokat mindenféle irányban kövesse, hanem hogy a népeket oktassa. Mit áldhat meg az egyház, azt ö tudja legjobban, követelik pedig1, hogy mindent áldjon meg, még saját kifosz-tatását, kiűzetését is. Saját küldetését az egyház nein változ-t a változ-t h a változ-t j a . Köveváltoz-tváltoz-te a prováltoz-tesváltoz-tanváltoz-tismus a korszakok vélemé-nyeit, vigyázott a politikai órára, mivé lett symbolicus crédója ? Az egyház a változások közepette maga a válto-zatlanság, előképe az örökkévalóságnak. Ez az ő istenisége, ez az ö ereje, ez a világon a tisztelete is. Mihelyt az egyház alkalmazkodnék, azonnal nemzeti lenne, egyetemességét leteuné. A követelt alkalmazkodás tehát nem más, minthogy szűnjék meg az egyház az lenni, ami, t. i. isteni intézmény.
Hogy az egyház önmagát tagadja meg, túlságos követelés.
Elszakadni az egyháztól, mégis egyességet követelni tőle, s hogy nem a k a r kibékülni vagy egyességre lépni az állam-mal, — ebből vádat csinálni, — ellenmondás, lehetetlen kísérlet. Az egyháztól elszakadott állam, követelve, hogy az egyház vele egyet érezzen, annyi mint követelni, hogy az egyház az egyháztól szakadjon el, s béküljön ki önmegsza-kadásával. A világnak kell kibékülni az egyházzal, nem pedig az egyháznak az állammal, melyet ő soha nem sértett;
a világnak kell alkalmazkodni az egyházhoz, tisztelni azt, ami isteni. H a nem, — neki hadat izonnek, melyet az egy-ház fájdalommal fogad el, de törhetlenséggel viszen. Mit tegyen, mit tanitson, ebben tanácsot senkitől sem fogad, hogy vele egyes ember, vagy bármely állam mint hasonló-val tanácskozzék, meg nem engedi. Különös nézete van némelykinek az egyházról, ugy tekinti, mintha ennek hie-rarchiája , törvényhozása, örökre megállapított tana sem volna, mintha csak most kellene meghatározni, milyen legyen, milyen ne legyen ő. Fogalomban elvontan veszik az egyházat, s tagadják a valóságos, a meglevő, az élő, a két-ezredéves egyházat. Nem az az egyház, aminek képzelik, hanem aminek ö mutatja be magát. U j egyház alkotásáról
szó sem lehet többé Vaunak, kik magoknak keresztény religiot alkotnak, mely az ö fogalmaikon kivül soha nem létezett. Tehetik, de az különös, hogy a k a r j á k , miszerint a fogalmaikban igy megalkotott keresztényelemet mások is, söt az egyház is fogadja el. Mi volna az egyházból, ha min-denkinek fogalmai szerint igazodnék ? Akarják, hogy az állam szerint igazodjék, a k a r j á k t o v á b b , hogy minden egyes ember ötletei szerint igazodjék. Ez ölte meg a prote-stantismust bölcsőjében, mert ez mindig igazodott, de soha nem igazgatott, — vezettelett.de soha nem vezetett,legfölebb az egyházi tekintély elleni lázadásra, mely után minden t e k i n t é l y , minden hatalom ellen a lázadás oly annyira könnyű, s nein soká várakoztat magára. Ok pápák
önma-gokra, s a k a r j á k , hogy másokra nézve is pápákul fogadtas-sanak el. Elég egy pápa, mink csak az igazit tiszteljük. Ily fogalmakkal van az egyházról sok állambölcsész. E fogalom vezethette az 1848-i törvényhozókat is, mikor egyházi tár-gyakról határoztak, gondolván, követelvén, fogadja el azt az egyház is, alkalmazkodjék aszerint. Itt a félelem, hogy a mai kormány is e téves uton haladjon, de itt is a remény, hogy 1848-nak mámoros kábultságaitól menten fog fogni a dologhoz.
Mindeddig csak remény, csak félelem. Melyik a na-gyobb ? ez meddő találgatás volna ; megválik, — várjunk.
A mi álláspontunkat a k a r t u k bemutatni, nem pedig máso-két. Mutassák be mások magokat, mi segédszolgálattal, gyertyával leszünk kézben. Az apostoli királyi jogok, a leg-felsőbb kegyúri jogok e pillanatban főtárgy. Három a gya-korlati lehetőség : a) az apostoli jogok gyakorlatát kivenni a miuisterium köréből, s azt a legfelsőbb királyi házi irodá ban föntartani, elintézvén a szentatyával e t á r g y a t ; b) a király személye mellett működő magyar minister irodájában hagyni ideiglenesen, a további intézkedésig az apostoli király és a szentszék k ö z ö t t ; c) a miuisterium körében hagyni, de erre nézve, miután ez ő Fölsége személyes joga és ténykedése, a parlementaris felelősség alól kivonni, úgy-hogy a minister kezelje, de ezekről a k a m a r á n a k ne feleljen, belőle tárcza-kérdést soha ne csináljon Lejebb, lejebb, ez az utolsó pont, melyen túl a teljes feladás, s részünkről a teljes átadás következik, s nincs más biztonság, mintsem ő Föl-sége személyes vallásossága és erélye; ez pedig nem állami, nem tárgyilagos, hanem személyes viszony. Félve remény-lünk, reményivé félünk. — Isten segits, Isten bocsáss, Isten vezess !
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK
Cs. ap. kir. Fölsége febr. 15-éről kelt legf. elhatározással Hopf János csanádmegyei czimzetes kanonokot, érseki t i t k á r t , kalocsai fö-káptalanlioz valóságos kanonoknak legkegyelmesebben kinevezni, — Lichtensteiger Ferencz kalocsai székesegyházi kanonoknak pedig sancti Augustini de Coloca apátsági czimet díjmentesen adományozni méltóz-tatott.
P E S T , febr. 17 én. A Prot, egyli. s iskolai lap 4-ik szá-mában olvassuk: „Victor Emmanuel Olaszország királya mult év nov. hó 10-én tartá ünnepélyes bevonulását Velen-czébe. E városban tartózkodása alatt meglátogatá a Márk templomot és a templomból kijövet nagy vörös márványda-rab vonta magára figyelirét; megállott előtte, k é r d v é n :
minő története van e kőnek ? E kérdés Fabris conservator-hoz volt intézve ; de midőn ez habozni látszott,, a patriarcha
vette át a szót. Ez azután elbeszélte, hogy I I I Sándor pápa rőtszakállu Frigyes által elűzetvén, hogyan bujdokolt Olasz-, Franczia- és Németországban, mig végre mint egyszerű szer-zetes egy ideig névtelenül Velenczében húzta meg magát.
Midőn azonban a velenczei köztársaság háborúba keveredett Frigyessel, a pápa is megismertető magát. Sebastiano Fiani volt megbizva a hajóhad vezényletével ; ez az istriai vize-ken megveré a császáriakat, ami természetesen nem történ-hetett máskép, miután a fővezér k a r d j á t maga a pápa áldotta meg. Frigyes megaláztatván, a pápának hódolni kénysze-rült. A pápa által eléje küldött bibornokok kezébe tette le a hódolati esküt. Még ez nem volt elég. A megaláztatás leg-nagyobb foka még Velenczében, magában a városban, várt reá. Frigyes teljes császári diszben egész udvarával a Mark-térre vonult, itt e kövön térdre borult a trónján ülő pápa előtt.
Sándor felemelő lábát s Frigyes fejére tette. A vérig alázott büszke császár magasra emelt fővel kiálta : „Non tibi sed Petro !" Sándor még egyszer s még eresebben nyomá lábát a császár fejére, s igy válaszolt : „Et mihi et Petro maje-stas." Eddig tart a mese. Mint mondják, az olasz király gondolatokba merülve, hallgatá végig az eseményeket, s azután felemelt fővel minister elnökéhez fordulva, igy szó-lott : Tempi passati ! (elmúlt idők !) nemde kedves báró : tempi passati ! ? S azután a patriarchához fordulva ezt mondta : „köszönöm az elbeszélést, nagyon érdekes, de rám nézve nincs éle!" H a ezt,a Prot, lap olvasói elhiszik, akkor bámulatunkban fel kell kiáltanunk : „o mulier magna est fi-des tua !" Damberger pedig „Synchronistische Geschichte der Kirche und der Welt im Mittelalter" czimü munkájának 8-ik kötetében ezen kibékülést a í)88 oldalon igy irja le :
„Szombaton julius 23-án a dogé hat gályával a császárt és kíséretét Chioggiaból elhozta, az éjt a canal-grande beme-netelénél levő S. Nicolas zárdában töltötték. Vasárnap igen korán reggel hat bibornok jött, a k i k előtt a császár s az őt követő urak a schismát esküvel kitagadták, s a többi szük-ségest megtették, hogy minden censurától, iuxta priscum
ecclesiae morém, a feloldozást e l n y e r j é k , mert ezután isteni szolgálatra S. Marcoba mentek. A pápa bibornokaitól kör-nyezve, várakozva iilt a fő kapu előtt, legpompásabb pro-cessio kisérte a magas méltóságának díszében ragyogó csá-szárt a parttól az emberekkel telt piaezon át a templomhoz.
A lépcsők előtt megjelenve, letette diszköpönyegét, felment a lépcsőkön, s midőn a pápa elébe lépett, „egész testével a földre hajlott, hogy a szentatya lábait megcsókolja. Sándor az egykor oly borzasztóan dühös ellenségét, az alázatosság ezen helyzetében látva,könyekre fakadt, felemelő és a béke-csókot ada neki." (Luden 376.) Es örömteljes megindulás fogta el az ezreket, kik ezt látták és mint egy sziv és száj-jal kiáltottak : , T e Deum laudamus/ ugy hogy az egek is megrázkódtak. A császár a pápa jobját megfogá és az öröm-ének közt a chorus oltáráig vezető,hol lehajlott fejjel áldását fogadá. Következő napon, mint sz. J a k a b apostol napján, az ünnepélyes szent-misét s. Marcoban a pápa mondá, s fel van jegyezve, hogy a számos német clerus megcsudált erős
han-gokkal éneklő az egész nagy mise alatt a karéneket. A szent beszéd után a credó alatt az áldozat-menet, és a
csá-M 1 4 2 H
szár legelői ment és a celebrans lábaihoz a r a n y o k a t tett le.
A szent-mise alatt a szentatya neki s másoknak az nr testét n y u j t á . S midőn a pápa a templomot elhagyá, megint kezét n y u j t á neki, s igy mentek a kapuhoz, hol egy pompásan
fel-díszített paripa állott. A császár most a k e n g y e l t a k a r á tar-tani, s a paripát a kantár-szárnál tartva, a p a r t i g vezetni;
de Sándor e tiszteletbeli szolgálatot állhatatosan megkö-szönte ;" igy ir Damberger, s mi különbség van D a m b e r g e r és a P r o t , lap között ? Az hogy Damberger nem mondá : „mi oknyomozó fejtegetések által meggyőződést eszközölni a k a r u n k " s mégis a fenidézett V I I I kötet szavaihoz, a „ K r i t i k -h e f t " 120 oldalán ezeket i r j a : „Báron. a. 1177. IV. erwä-hnt die lächerlichen Märchen von der F l u c h t des P a p s t e s nach Venedig, dessen Auslieferung Barbarossa durch den Sohn Otto drohend f o r d e r t e ; dann, class der P a p s t seinen F u s s
de Sándor e tiszteletbeli szolgálatot állhatatosan megkö-szönte ;" igy ir Damberger, s mi különbség van D a m b e r g e r és a P r o t , lap között ? Az hogy Damberger nem mondá : „mi oknyomozó fejtegetések által meggyőződést eszközölni a k a r u n k " s mégis a fenidézett V I I I kötet szavaihoz, a „ K r i t i k -h e f t " 120 oldalán ezeket i r j a : „Báron. a. 1177. IV. erwä-hnt die lächerlichen Märchen von der F l u c h t des P a p s t e s nach Venedig, dessen Auslieferung Barbarossa durch den Sohn Otto drohend f o r d e r t e ; dann, class der P a p s t seinen F u s s