Cum modestia et timoré conscientiam haben-tes bonam, ut in eo, quod detrahunt vobis,con-fundantur,qui calumniantur vestrain bonam in Christo conversationem. (I. Petr. 111. 16.) A kath. egyház, létezésének kezdetétől, mindenkor a legundokabb rágalmaknak volt kitéve. Valamint a világ- ugy az egyház-történelemnek évkönyvei is telvék azon számtalan igazságtaszámtalan szemrehányásoktól, melyekkel a kath. e g y -ház a rosz akarat részéről mindig illettetett, és melyekkel mindannyiszor ugyanannak meggyaláztatása és megbecste-lenittetése ezéloztatott. Az egyház lelkes védirói diadalma-san utasították ugyan vissza már nem egy izben az ellenfél
20
— h 154 •
által korukban támasztott minden egyes rágalmait, és egy tézett szüntelen vádak ; innét az alsóbbrendű papság érdeké-rövid időre el is némították azokat ; — de az eretnekségnek ben (mint mondatik) támasztott panaszok és sérelmek : innét és hitetlenségnek régen bevett'szokása az, — melyet, ugy azon halálos gyűlölet, mely az egyháznak fejei ellen ós azon látszik, a nagyvárosi szemtelen tolonczoktól sajátítottak el,— liypocrita könyörület és részvét, mely azok irányában
nyil-hogy midőn egyik sorompónál kiűzetnek, a veresség és gya- vánul, kik a napnak forróságát és terhét viselik,
lázat színhelyét megkerülve, ennek ellenkező sorompójánál Az említett ellenséges részek másodika ellenében szán-tolakodnak be újból. dékozom egyházunkat, tehetségem parányisága szerint,meg-A mai nemzedék, eszelősködése tomboló teréül, a po- védeni. Ne higyje azonban senki, hogy ez ügyben talán va-litikát szemelvén ki, minthogy az egyháznak sem isteni jel- lami ujat mondandok, m e t csak is azokat ismétlendem, mi-legét, sem renditlietlen alapját nem tagadhatja, az álnokság- ket nálamnál tudósabbak és ügyesebbek már számtalanszor hoz és becstelenséghez folyamodik, és a társadalomhoz vi- elmondottak ;2) és midőn a rágalom mindig ugyanazon egy szonyitva egyházunkat, nem pirul a higvelejüeket avval ámi- alakban ismételtetik, szabad leend talán ennek ellenében t a n i : hogy a kath. egyháznak intézménye ellenkezik a né- ugyanazon egy fegyverrel élni, mely eddigelé mindenkor pek boldogságával, és az egyházat majd tűrhetetlen szigor- diadalmasnak bizonyult be. A diadalmas felelet ismétlését ról, majd ismét bűnös hanyagságról vádolja Ha az egyház pedig azért tartottam korszerűnek, mivel a fentebb említett kíván az uralkodóknak irányadó eszmékkel szolgálni, az és a kath. egyház becsületét mélyen sértő vádakat napjaink-erre való jogosultsága kereken tagadtatik ; — ha ugyanezen ban ne'mcsak holmi radikal, zsidó és egyéb politikai lapok,
egyház pedig hallgatag viselve magát, szavát az uralkodók hanem magokat vallásosoknak nevező protestáns lapok oly trónja előtt nem hangoztatja, — a népek szolgaságaért csak szemtelen vakmerőséggel melegítik föl, hogy igen könnyen is az egyház tétetik felelőssé. A régi számtalan és számta- megesik, miszerint a rendezetlen szellemi tehetségű olvasó lanszor érdeme szerint visszautasított rágalom ki levén közönség, mely rendesen a nagyobb zaj és lárma, é3 nem a meritve, és kopottsága következtében többé nem a k a r v á n bizonyitó érvek után szokott indulni, a rosz lelkű napisajtó-fogni, mindkét kézzel a rágalomnak ezen u j neme után kap- nak ez ügybeni csudálatos egyetértését tapasztalva, az em nak, mint olyan után, mely a mai öszekuszált politikai viszo • litett aljas vádakat mindannyi csalhatatlan igazságoknak nyok között népszerűséggel bir, és mint ilyen, egyszersmind tekintse. Sőt ezen feleletnek ismétlését szükségesnek tartot-legalkalmasabbnak tetszik az elégedetlen népek ámitására tam azért is, mert, sajnos de igaz az, amit a „Religio" (f. évi és a kath. vallástóli elcsábításra. 3-ik számában) erre vonatkozólag a következő szavakkal
E z e n nemtelen képmutatók egyik része a kath. egy- fejezett k i : „a tévely tízszer hirdettetik, az igazság pedig házat tanainak azon magasztossága és tökélyeért, melynél alig egyszer, és ha egyszer, ezt is erősnek tartják, mert a fogva ez szerintök nincsen az emberi természethez alkal- gonoszokat fölingerii," valószínűleg nem más okból,mint mi-mazva, nemkülönben mindenkor híven követett alapelvei- vel a képmutatók álezája lerántatik,
ért is, minden kormányok ellenségének lenni kürtöli és a Szándékom tehát megmutatni, hogy a kath. egyház kath. egyházat a birodalmak politikájával ki nem egyeztet- valamint a presbytereknek ugy a híveknek szabadságát is lietőnek hirdeti. A másik rész ellenben az egyházat rab- megvédi, megoltalmazván az előbbieket az egyházi
kényura-szolga gyanánt képzeli magának, ki bárminő kormányhoz lom ellen, és alkotmánya által azoknak függetlenségét biz-is simul, ki az uralkodók igazságtalan tetteit szentesíti, ki tositva ; és a zsarnokság elől biztosságba helyezve az utób-az uralkodók szenvedélyeinek és zsarnokságának kedvez, és b i a k a t , mi által utób-aztán lehetetlenné teszi a szolgaságot, kész mindenkor a kényurnak is szolgálni,ki feláldozza a né- Mindenesetre igen érdekes tárgy jelen napjainkban, melyek pek szabadságát és sohasem törekszik oda, hogy a nép rab- oly büszkék és féltékenyek a szabadságra, és melyokben láncza terhén enyhitsen, hogy a letiprottakat felemelje, és oly meleg és erélyes3) pártfogásban részesül a presby terek
azon könyeket szárítsa, melyeket egy keserű szolgaság saj- és népek ügye. De szükséges, hogy az egész világ tudja, tolt ki. Söt még az egyháznak alkotmányát és kormányát is hogy a kettőnek elnyomatása mellett az egyháznak nincsen megtámadják, azt állítván szemtelenül, hogy az egyháznak legcsekélyebb része sem, és hogy csak a legkonokabb igaz-előjogai csak néhány kiváltságos személy számára, kinek ságtalanság róhatja fel az egyháznak saját fiai szolgaságát, halantékát a püspöki süveg övedzi, rendeltettek, hogy azon mert az egyház mindenkor hü isteni küldetéséhez, és teljes j o g tulajdoníttatik az egyházban a püspököknek, hogy a erejéből védi meg és oltalmazza meg mindnyájok szabadsá-presbytereket rabszolgák gyanánt lábaikkal tiporhatják, gát azoknak függetlenségét kiáltva.
hogy nem is t a r t j a az egyház figj elmére méltónak azt, hogy He nem fog ártani mindenek előtt ezen szabadságnak tudomást szerezne magának azon elnyomatásról, melyben jellegével is megismerkednünk, melyet a kath. egyház hir-presbyterei sinlődnek, hogy az utóbbiaknak azt parancsolja det. Ez, igen természetesen, nem ugyauazónos a fejetlenség-az egyház, hogy csókolják tisztelettel fejetlenség-azon hékókat, me- ge'> anarchiával, hanem az igazság és rendnek szabadsága ; lyekre veretnek.') Innét származnak aztán a főrendü katli nem egy képzelt egyenlőségnek szabadsága, mely az összes papság ellen irányozott, folytonosan dorgáló szidalmazások; emberi-nem szintezéséhez vezetne, moly amúgy is magábau az isteni szentély első méltóságainak kényuralma ellen in- véve csak képtelenség, és mely azon esetben is, ha
valósit-'') Profort de thesauro no va et Vetera, mint bonus paterfamilias. Szerk.
') Epen igy volna, lia a liberálisok adnának püspököt, vagy lenné- 3) A hypocriták csak a liypocrisist gyakorolják erélyesen, mikint nek püspökök, mert nincs illiberalisabb a világon, mint a liberális maga. Voltairo is buzdította feleit, hogy csak szemtelenül és vakmerően
hazud-— Szerk. janak, színleljenek. hazud-— Szerk.
155
ható volna, alig t a r t a n a egy n a p n á l t o v á b b ; nem egy n y u g t a l a n és bosszús szabadság, mely az első állomásokat h a j h á s z -sza, és e r ő s z a k k a l igyekszik azokat e l é r n i ; nem egy döly-fös szabadság, mely m i n d e n k o r csak azon töri az eszét, h o g y bizonyos k o r m á n y n a k minden cselekedeteit ellenőrizze és g á n c s o l j a ; nem szeszélyes szabadság, mely az állam fejét m i n d e n perczben változtatni szeretné, mely csak a t r ó n o k fölforgatásán tűnődik mindig avégből, h o g y azon örömben részesüljön, hogy ismét u j u r a t szerezhessen m a g á n a k ; nem azon komor szabadság, mely csak merényletek fölött elmél-kedik, mely felfuvalkodik és tőrrel f e l v e g y v e r k e z v e és az u r a l k o d ó k legyilkolása által ó h a j t j a a n é p e k szolgaságát megbosszulni; nem azon szabadság, mely semmiféle kor-m á n y n y a l sekor-m elégszik kor-meg, és csak szép elkor-méleteken kor- me-rengve, egy oly tökély u t á n hajhász, mely a föld k e r e k s é g é n sehol föl nem lelhető. Nem ez, nem az egyház tanította sza-badság. Az e g y h á z által kikiáltott szabadság megvédi az embert m i n d e n k o r az erőszak és k é n y u r a l o m ellen, a z egy-h á z szabadsága fékezi az u r a l k o d ó k szenvedélyeit és szeszé-lyeit, hathatósan figyelmeztetve őket illető kötelezettségeikre
és félelem nélkül védi a t r ó n lépcsőinél az elnyomottak ü g y é t ; — e z erkölcsi ellenkezés, mely a csodálatszerü ke-resztény s z e r e t e t n e k minden forrásait k i m e r í t v e , v é g r e a k é n y u r a t az egyházi á t o k k a l s ú j t j a . E z s o k k a l h a t h a t ó s a b b ellenkezés a f e g y v e r e s lázadásnál, mely minden z a j és vérontás nélkül eszközöltetik, és r e n d e s e n a h a t a l m a s k é n y ú r -n a k m e g b u k á s á v a l végződik.
E z e k u t á n a szentirásból és sz. hagyományból szándé-k o m bemutatni, hogy a politiszándé-kai szándé-k é n y u r a s á g lényegesen el-l e n k e z i k a k a t h . egyház hit- és e r k ö el-l c s t a n á v a el-l . Történeel-lmi^
leg bizonyitandom be továbbá, hogy az európai n é p e k fel-s z a b a d í t á fel-s á n a k dicfel-sőfel-sége kirekefel-sztöleg a k a t h . e g y h á z a t il-leti. Bebizonyitandom elvégre azt is, hogy az e g y h á z hit- és erkölcstana nem különben viszautasitja és k á r h o z t a t j a az e g y h á z i k é n y u r a l m a t is. K é t s é g k í v ü l igen é r d e k e s t á r g y , mely főleg n a p j a i n k b a n v a l a m i n t a k i r á l y o k és n é p e k , u g y a püspökök, p a p o k és h i v e k figyelmére méltán t a r t h a t i g é n y t . J e l e n é r t e k e z é s ü n k k e l csak azt ó h a j t j u k elérni, hogy Isten k e g y e l m é v e l itt-ott talán egy-egy szivet, melyben az e g y h á z iránti szeretet elhalni készül, u j a b b és hőbb szere-t e szere-t r e g y u l a s z s z u n k , más k e r e s z szere-t é n y szivekből az egyház iránti gyűlöletnek a z o k b a n elhintett m a g v á t ne talán kiirt-suk, p a p t á r s a i n k a t pedig b u z d í t s u k , h o g y püspökeik k ö r ü l összecsoportozva, őrizzék meg az egység és e g y e t é r t é s n e k azon szellemét, melyben a mai mostoha időkben minden erőnk rejlik, hogy a közös ü g y é r t , e g y h á z u n k e g y s é g e é r t és dicsőségéért sikeresen vívhassunk. ( F o l y t . )
Tömöri.
k zágrábi érsek s bibornok böjti pásztori levele a tekintélyről.
II.
Auetoritas sacerdotalis ?
Cum auctoritate p a t e r n a familiarum, christian» religio creavit aliam auctoritatis speciem, majoris a d h u c indaginis, magisque v e n e r a n d a m in oculis fidelium ipsa p a t e r n a et mat e r n a aucmatorimatamate ; quippe sacerdomatium chrismatianum. Ubi j u -ventus, postquam p a t e r n a m nosse didiéit auctoritatem, limen
t r a n s g r e d i t u r domus paternae, et ingreditur domum Dei, alius generis occurrit auctoritati, occurrit sacerdoti catholico.
Sacerdos in Ecclesia catholica est auetoritas sanctuarii, quem admodum p a t e r n i t a s est sacerdotium in sinu familiae.
Sacerdotium apud cunctas nationes, et cunctis tempo-ribus,pro g r a n d i r e p u t b a t u r auctoritate. Semper enim consi-d e r a b a t u r ceu visibilis consi-divinae auctoritatis r e p r a e s e n t a t i o . V i v u m commercii divinitatem inter et hominem orgánum, sacerdos, etsi homo, in oculis populi semper divinitatis ali-quam p r a e s e f e r e b a t speciem. H a e c divinitatis r e p r a e s e n t a t i o in sacerdote, persaepe non aliud fuit, quam error et menda-cium ; sed hic error velo t e g e b a t u r veritatis ; quippe verita-t i s : nil esse magis v e n e r a verita-t i o n e d i g n u m , quam quod divini-tatis p r a e f e r t dignitatem ; q u o d v e eo major homini d e b e a t u r auetoritas, quo is Deo est vicinior
Quod fictitium fuit et variis superstitionibus deforma-tum apud gentiles, verissimum est ac purissimi candoris a p u d christianos. Sacerdos etenim christianus, proprio sensu re-praesentans est J e s u Christi, Dei et h o m i n i s ; est h u m a n a divinae ejus auctoritatis imago ; est substitutus administer cunctorum mysteriorum, c u n c t a r u m g r a t i a r u m ejus. Non so-lum vivit J e s u s Christus in sacerdote christian«, sed et exer-cet continuo, ejus ministerio, funetiones, quae o p e r a n t u r san-ctificationem a n i m a r u m , et mundi salutem. J e s u s Christus est, qui sub specie sacerdotis, instruit mortales, dimittit pec-cata, et sacrificat. Sacerdos christianus investitus J e s u Chri-sti auctoritate, in c a t h e d r a veritatis, in tribunali misericor-diae, ad altare Altissimi, vices ejus sustinet, qui eum légitima ac p a e n e divina in h u n c finem i n s t r u x i t potestate.
I t a est, dilectissimi ! in ambone, ceu sacro verbi divini throno, constitutus sacerdos christianus, est quodammodo echo Verbi caro facti, id vero est i n c a r n a t a e veritatis. E s t vox, est o r g á n u m ejus divina auctoritate instruetum, qui in terris agens, loquebatur sicut potestatem habens, ut legimus in evangelio. Quod fuit J e s u s Christus qua p u e r adhuc, co-r a m attonita, et a d m i co-r a n t e s y n a g o g a , sumus post eum, et per eum, nos sacerdotes coram nationibus, nomen ejus invo-cantibus. Sumus ejus vices sustinentes, qui dixit : d a t a est mihi omnis potestas in coelo in et t e r r a ; ite docentes omnes gentes, s e r v a r e omnia, quaecumque m a n d a v i vobis. Q u a n d o sacerdos catholicus conscendit ambonem, evangelium, j u x t a infallibilem ecclesiae sensum coram congregato fideli populo e x p l a n a t u r u s , auetoritas Jesu Christi, Dei et Salvatoris no-stri ascendit cum eo ; ipse enim promisit se h a u d u m q u a m de-relicturum, quos suo redemit sanguine, j u g i t e r q u e a d f u t u r u m numine suo Ecclesiae, immaculatae suae sponsae. D u m inge-nium, et sublimior eruditio se j u n g i í in persona praedicato-ris, Deus et homo conspirare quodammodo videntur in consti-t u e n d a aucconsti-toriconsti-taconsti-te, cui nonnisi summa i g n o r a n consti-t i a auconsti-t maliconsti-tia possit resistere. Si desit in praedicatore cultius ingenium, aut amplior scientia, tarnen et t u n c imponit vox e j u s : quia sublimions quid sibi j u n e t u m habet, q u a m sit quaecumque h u m a n i ingenii p r a e s t a n t i a , a u t eruditionis p r o f u n d i t a s ; j u n -ctam sibi h a b e t d i v i n a m J e s u Christi auctoritatem. U n u s e celeberrimis aevi nostri philosophis christianis, Donoso Cortes dicebat cuidam a m i c o r u m suorum, se post humeros sacerdo-tis catholici v e r b u m d i v i n u m praedicansacerdo-tis, ipsum videre Deum ; quo dicto indubie sublimem illam indicare voluit
20*
* 156
auctoritatem, qua praeditus est sacerdos christianus, fidei morumque veritates ex ambone instillans mentibus ac cordi-bus fidelium.
Sed ambo sacer nou est unicum theatrum, in quo se exserit auctoritas sacerdotis christiani Descendens sacerdos de ambone, id vero est de throno, in quo majestas divini verbi residet, conscendit alium thronum, quem quoad spe-ciem differens, sed quoad essentiam eadem ornat auctoritas : nimiruin auctoritas Jesu Christi peccatoribus veniam imper-tientis. Fidelis se sistit huic misericordiae throno, viva fide penetratus, ad genua provolvitur, quia sub forma paternita-tis humanae divinam illic residere agnoscit auctoritatem ; firmiter credens eum, qui dixit apostolis, eorumque succes-soribus : ite, docete omnes gentes, alia occasione dixisse : quorum remiseritis peccata : remittentur iis. In hac sponta-nea humiliatione, sub protenso sacerdotis brachio, completur grande illud mysterium, virtute cujus homo peccator amissam récupérât innocentiam, recipit coelesti gaudio exuberantem conscientiam suae cum Deo reconciliationis. Postquam cul-parum suarum sincera poenitentia tactus peccator, suum percussit pectus, sinceras doloris, ob offensam divinam beni-gnitaíem, effudit lachrimas, sacerdos extendens super eo manum, dicit : auctoritate, quae mihi data est, Jesu Christi, ego te absolvo a peccatis tuis. Yade in pace, et noli amplius peccare. Quis est hic, qui etiam peccata dimittit ? interrogat praepostera aevi nostri sapientia. Respondet Ecclesia catho-lica : hie homo non sua, sed ejus sic agit auctoritate, qui postquam dimisisset paralytico peccata, dubitantibus qui adstabant, scribis de hac ei competente potestate, teste s.
Marci evangelio, protestabatur : quid est faciliu3 dicere : dimittuntur tibi peccata, au dicere: surge, tolle grabatum tuum, et ambula ? Ut autem sciatis, ait, quia filius hominis habet potestatem in terra dimittendi peccata (ait paralytico) tibi dico surge, tolle grabatum tuum, et vade in domum tuam. E t statim, continuât evangelista, surrexit ille, et sublato grabato, abiit coram omnibus ; ita ut mirarentur omnes, et honorifacerent Deum dicentes : quia numquam sie vidimus. Ecce regem potentissimum, qui ad pedes pauperis religiosi, confessoris sui, provolutus, ei omnes, etiam abdi-tissimas cordis sui pandit latebras, humiliter confitetur prae-varicationes suas, sanete pollicetur se non amplius peccatu-rum, prompto cum obsequio acceptai cuncta, quae per pau-perem illum, nec obulum possidentem Dei servum, sibi injun-guntur, satisfactoria opera. Quanta, quam admirabilis, sed quam salubris una humano generi auctoritas !
Magnus est, et veneratione dignus sacerdos super throno verbi divini, et in tribunali misericordiae constitutus : sed multo adhuc major, et singulari prorsus auctoritatis
co-rona insigmtus apparet sacrificio ad altare Altissimi offe-rendo operam navans. Vere potestas, qua istic instruetum se sistit, tanta est, ut super ea ratio nostra sacro quodam horroré percita obstupescat. Est quippe sublimis, incompre-hensibilis potestas Deum Deo immolandi. Ad altare novae legis perficitur incomparabile illud mysterium, sub cujus pondere, homo ceu orgánum ejus, se plene quodammodo sen-tit exinanitum. In cunctis aliis suis functionibus sacerdos di-vina auctoritate, quasi coelesti paludamento contectus com-paret, sed sacrosancto altaris sacrificio operam navans ipsam
attingit divinitatem ; humanitas ejus quasi disparet ; assi"
stens populus fidelis, eum, Deitatis, ut ita dicam, radiis reni-tentem, admiratur, et dum ad pedes altaris adorat Deum Jesum Christum, una veneratur et suspicit sacerdotem, qua hominem, cui potestas, et gloria tributa est, tam augustum Deo offerendi sacrificiuai. Sane, quameumque viva imagina-tione quis resuscitet in mente sua templi Salamonis magni-ficentiam, et impressionem illam, quam in animis populi Heb-raici producere debebat splendor cerimoniarum veteris foe-deris, templum illud quodammodo in vestibulum coeli trans-formamtum : his cunctis major est veneratio, quam persenti-scit fideüs populus christianus erga sacerdotem suum, dum eum conspicit agnum immaculatum coelesti patri pro mundi salute offerentem
Tanta est sacerdotis catliolici, triplici hac corona redimiti auctoritas, quam fidelis populus, per lumen fidei suspicit, ut eum, etiam extus ecclesiam constitutum, distin-guât a laicis, suaeque venerationis comitetur contestationi-bus. Nec desunt, his quoque religioni tam infestis temporibus, manifesta, atque adeo publica hujus venerationis documenta.
Considèrent, qui id negare vellent, amatum curionem sacrum, per medium fidelis sui gregis transeuntem. Sed considèrent imprimis episcopum, fine administrandi sacramenti confir-mationis, mapalia dioeceseos suae visitantem. Saepe jam interrogarunt extranei a fide catholica alieni, aut secus quid agatur ignorantes : quis est hic homo, estne pater in medio suae familiae, vel monarcha in medio subditorum suorum '?
Responderi taliter interrogantibus cum veritate potest: est utrumque. Vix etenim filiifamilias communi patri, aut sub-diti ei, qui temporales ipsorum sortes regendas habet, majorem possunt exhibere cultum, quam exhibet haec homi-num multitudo, quae composita e viris, mulieribus, senibus et infantibus, obviam currit episcopo suo, et in genua pro-voluta, reverenter excipit benedictionem ipsius ; quippe qui vere pater sit omnium, quia operandae suae curae credito-rum saluti consecrat vitam suam ; — sit rex, spirituali qui-dem tantum, sed regali suppari potestate ab eo instructus, qui est rex regum, et Dominus dominantium.
Hac auctoritatis specie sane vix ulla inter cunctas auctoritates cogitari potest seu sublimior seu humanae socie-tati salubrior. Est enim fidei religiosae, et purisocie-tati morum intime copulata, ita, ut, nisi in turpem degeneret hypocrisin, iisdem cum his passibus procedat ; cum religiosa, inquam, fide et morum probitate, quae et supremum hominis finem, et praecipuum constituunt omnis etiam temporaneae morta-lium felicitatis fundamentum.
Seimus, et tristiori in dies experientia discimus,dari inter christianos etiam catholicos, permultos, qui hunc sacerdotali auctoritati debitum cultum vilipendunt, ; immoeo superioremse culturae gradum assecutos arbitrantur, quo rudiora hujus sui contemptus praebent argumenta. Sed vero in hoc recte con-sistit, fere dixerim, praecipua infelicitatis temporum nostro-rum causa : contempta enim sacerdotali auctoritate, et negato religionis ministris debito respectu, ipsa religio, et quae cum ea inseparabiliter juncta sunt, humanae prosperitatis fulcra, tristem in modum infringuntur, aut saltim labefactantur.
Ceterum haec, liisque similia ex corrupta humanae naturae indole suapte profluunt. Semper enim bonum inter
157
ac malum, virtutem inter et Vitium bolla fuerunt ; nec um-quam deerant homines, qui ejus potius, qui mendax fuit a principio, placitis subservire, quam sanctissimis Dei ac reli-gionis praeceptis inhaerere contenderunt.
Tristius, ac vere amaris lachrimis deplorandum foret, si idgenus auctoritatis sacerdotalis vilipensioni, ansa per ipsa sacerdotalis status individua praeberetur. Certe gravissime et sacrosanctae vocationis,et conscientiae suae laederet postulata, nimisquesibi difficile adscisceret onus, reddendarum olim co-ram stricto divino tribunali rationum, sacerdos, qui seu cul-pahili in praedicatione verbi divini, aut debitae, ad id optato cum successu praestandum, praeperationis neglectu; seu le-vitate in sacro tribunali, magisque oeconomiae temporis, et propriae suae commoditatis studio, quam in sanctissimos salutis animarum fines intento conatu suo ; seu indecora, omnique unctione, ac vera devotione destituta sua ad aras altissimi agendi ratione; seu demum indisciplinato vitae suae tenoré, aut plane grav'bus a virtutis tramite aberrati-onibus, idgenus sacerdotalis status vilipensioni, tamque salutaris pro humano genere auctoritatis contemptui causam vel fomitem suppeditaret. Sobriam a turbis gravitatem, seve-ram vitam, singulare pondus dignitas sibi vendicat sacerdo-talis, ait s. Ambrosius. E t s. Hieronymus : grandis dignitas sacerdotum ; sed grandis ruina si peccant. Laetemur ad ascensum, sed timeamus ad lapsum. Kon est tanti gaudii excelsa tenuisse, quanti moerori de sublimioribus corruisse : nec enim solum pro nostris delictis reddemus rationem, sed pro omnium, quorum abutimur donis.
Hactenus de auctoritate sacerdotali. Sequitur : regalis auctoritas. (Folyt.)
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.
r
P E S T , február 12-én. Sz. Ágoston 96 ik beszédjében igy szól : „Cum enim coeperit me moribus et praeceptis meis sequi, multos habebit contradictores, multos habet prohibito-res, multos habebit dissuasoprohibito-res, et hoc de ipsis quasi comi-tibus Christi." H a ezen szavak Krisztus Jézus követőire illenek, amint illenek is, ugy az egyházra is illenek, mely Krisztus Jézus követőinek társasága, s hogy ezen társaság-n a k vatársaság-ntársaság-nak elletársaság-nségei, elletársaság-ntmotársaság-ndói stb. legújabbatársaság-n I X . Pius a syllabussal bebizonyitá, s hogy a syllabusban foglal-t a k csakugyan állifoglal-tfoglal-tafoglal-tfoglal-tak — amiről soha sem lcéfoglal-telkcdhed-
P E S T , február 12-én. Sz. Ágoston 96 ik beszédjében igy szól : „Cum enim coeperit me moribus et praeceptis meis sequi, multos habebit contradictores, multos habet prohibito-res, multos habebit dissuasoprohibito-res, et hoc de ipsis quasi comi-tibus Christi." H a ezen szavak Krisztus Jézus követőire illenek, amint illenek is, ugy az egyházra is illenek, mely Krisztus Jézus követőinek társasága, s hogy ezen társaság-n a k vatársaság-ntársaság-nak elletársaság-nségei, elletársaság-ntmotársaság-ndói stb. legújabbatársaság-n I X . Pius a syllabussal bebizonyitá, s hogy a syllabusban foglal-t a k csakugyan állifoglal-tfoglal-tafoglal-tfoglal-tak — amiről soha sem lcéfoglal-telkcdhed-