A váci s z é k e s e g y h á z k i n c s t á r á n a k ú t m u t a -t ó j a . Főpász-tori kegyes engedéllyel összeállí-to-t-ta Ivoncz József sekrestyeigazgató. Vác, 1910. 8° 82 lap.
Csinos kis könyvecske ; de mivel nagy elvi és gya-korlati jelentőséggel bír, szólok róla. Sajnos, biztos tu-domással állíthatom, hogy főleg az antikvárkereskedők révén tömérdek régi műkincsünk vándorol ki évről-évre az országból. Ha a káros áramlatnak gátat nem vetünk, egy-két évtized múlva oda jutunk, hogy honi művésze-tünknek régibb jeles termékeit Bostonban, Chicagóban, vagy még messzebb a dúsgazdag városi múzeumokban kell majd felkeresnünk és tanulmányoznunk.
Hogyan, miképen segítsünk a b a j o n ? Tán szigorú országos törvényekkel? Rég meg vannak írva; sőt a Műemlékek Országos Bizottságának érdemekben dús elnöke Forster Gyula báró már évek előtt kiadta a
«A műemlékek védelme a magyar és a külföldi törvény-hozásban. Második kiadás, Budapest, Hornyánszky 1906»
cimü vaskos könyvéi. De a törvények jobbára irott ma-lasztnak bizonyultak, s ma műkincseink kivándorlása még nagyobb mértéket ölt, mint azelőtt.
Tán állami felügyelet és ellenőrzés segít majd a bajon? Nem kívánunk belőle; francia és olasz földön már rég megvásott a klérus foga ettől a keserű, fanyar gyümölcstől. A túlságos gyámkodást a magyar termé-szet be nem veszi ; az egyházi selfhelp-pel messzebb jutunk.
A legegyenesebb, legtermészetesebb út volna, melyet X. Pius pápa már 1907. december 7-ikéről kelt ren-deletével jelölt meg, s az «Analecta Romana» 1908. évi február havi füzetében hoztak nyilvánosságra. Minden egyházmegyében állíttassék fel két-három jobbára papi tagból álló Egyházművészeti Bizottság, amelynek első teendője lesz azután, hogy a templomi műtárgyakat, jelentős okiratokat stb. pontosan összeírja és leltározza ;
az így lajstromozott műkincseket pedig szemmel tartsa és ellenőrizze. Ily kommissiók léteznek már és működ-nek sikeresen többek közt Brünnben, Linzben, Grácban, Brixenben stb., nálunk tudtunkkal eddig csak a kassai egyházmegyében.
Míg ily Bizottságok általánosan életbe nem léptek, Vácon látjuk a kérdésnek gyakorlati szempontból fö-löttébb ajánlatos és követésre méltó megoldását.
Az egyházmegyének az egyházi művészetekben mély-tudású, nagylelkű főpásztora, Csáky Károly gróf püspök r ő excja székesegyházának kincstárát fejedelmi
bőkezű-séggel újjáteremtette s Vác városának első látványos-ságává emelte.
A fentebb jelzett Útmutató legelőbb 61 folyószám alatt a kincstár ruhanemű egyházi műtárgyait írja le.
A figyelmes olvasó hosszú évek lankadatlan, nagy pénz-áldozatokkal járó restaurációit fogja ott felismerni. Példa gyanánt szolgáljon a Mária-Terézia-ornátus, melynek állo-mánya jelenleg, miután a püspökgróf azt Lyonban - 1904-ben teljes püspöki ornátussá egészítette ki, 24
darab-ból áll és 20.000 korona becsértéket képvisel. Ugyanazt mondhatnánk a Roskoványi-, a Migazzi-, a régi bazilika-beli-, a Kámánházy-, az Althann- s a többi ornátusok-ról és kazulákornátusok-ról. Alig van a hosszú műsorban néhány szám, amely az utolsó 12 év alatt művészi, költséges megújításban ne részesült volna. A paramentikának oly csillaga pedig, mint a rékasi kazula, melyet a püspök-gróf a végleges romlástól megóvandó Rékasról beváltott s a Páli Sz. Vincéről nevezett irgalmas nővérek váci zár-dájában megújíttatott, az aranyhimzés technikáinak kiváló művészi kezeléséről s a helyi zárdai műipar magas virágzásáról tesz bizonyságot.
Az Útmutató másik fele 80 folyó szám alatt jobbára az ötvösmüveket tartalmazza ; ezeknek jó részét, har-mincnál több nagybecsű műtárgyat, a Maecenáspüspök ajándékozta székesegyháza kincstárának.
A régi eredetű tárgyak közül kiemelendők a Forgách-és Bissingen-kelyhek bárok, magas müvForgách-észetű kivitel-ben ; az ecsegi gót kehely, a drágakövekkel dúsan ékes-kedő Althann-Migazzi monstrancia, a jeles ötvösművű Kollonich-féle monstrancia, a Kámánházy kereszt, a kitűnő zománcokkal díszlő kristálykereszt. Az újabbak közt sok a kiváló műtárgy ; ezek sorából főleg a jubi-leumi kelyhet 1910-ből s a brilliánsoktól ragyogó mell-keresztet 1906-ból emelem ki.
A rövid szemle után kérdem, miben áll a váci szé-kesegyházi kincstárnak elvi és gyakorlati nagy jelentő-sége? Legelőbb is abban, hogy az itt elhelyezett mű-tárgyak művészi szempontból korrekt restaurációval megújulva tündöklenek előttünk. Ha a pénzügyi viszo-nyok azt itt-ott máshelyütt meg nem engednék, előnyö-sebb, s a jövő idők szempontjából kívánatosabb a régi műtárgyakat esetleg fogyatékos csonka állapotukban meg-hagyni s jobb időkre várni, mintsem megújításukat ava-tatlan kezekre bízni.
A váci kincstár további aktuális jelentősége pedig abban kulminál, hogy itt az egyházmegyében előbb szórványos kitűnőbb műtárgyakat, származtak legyen azok beváltás és kárpótlás útján, avagy eredeti jog-rezerválással ide, a kicsempészés és elkallódás ma már nagyon fenyegető veszélyétől megóva, biztosítva látjuk.
Míg a fentebb nevezett Egyházmegyei Mübizottságok kérdése meg nem érik és életbe nem lép, egyházi mű-kincseink megőrzésére biztosabb utat nem egyhamar f o g u n k fellelhetni. Velics László S. ./.
Jlz őskeresztény áldozat Jreneusig
1.
Mi katholikusok a keresztény kinyilatkoztatott tan alapján úgy fogjuk föl az oltáron végbemenő eucharistiát, mint amelyben a kenyér és bor szine alatt valósággal jelenlevő Krisztus a pap kezei által magát mennyei Atyjának vérontás nélkül föláldozza s a föláldozott elemeket híveinek lelki eledelül nyújtja.
Szóval, nekünk az eucharistia áldozat (s mint ilyen a szentmise nevét viseli) és szentség is egyúttal.
1 Egyetemi special-kollegiumi előadásaimból.
190
R E L I G I O
LXXI. évi. 1912.A protestánsoknak ellenben se miséjük, se oltá-ruk nincsen ; az eucharistiának tisztára csak úrva-csorai (szentségi) jelleget tulajdonítanak s célját a hitébresztésbe, valamint a hiveknek adott isteni Ígé-retek megerősítésébe helyezik. Nekik az eucharistia, mint olyan, nem áldozat, n e m sacrificium.
Érdekes e tekintetben az alapítók nyilatkozatait eredeti fogalmazásukban olvasni. Melanchton szerint:
Tota Missa est caeremonia (sumptio coenae Domini) cum praedicatione Evangelii, fide, invocatione et gratiarum actione; haec simul conjuncta sunt juge sacrificium novi testamenti, quia caeremonia propter haec instituta est, nec ab his divellenda.1 Kálvin katekizmusában a r r a a kérdésre: Ergo non in h u n c finem instituta est coena, ut Deo Filii sui corpus o f f e r a t u r ? — így felel: Minime; solus enim ipse, c u m aeternus sit sacerdos, hanc praerogativam h a b e t . . . atque hoc sonant ejus verba, cum a i t : Accipite et m a n d u c a t e ; n e q u e enim ut offeramus corpus suum, sed t a n t u m ut eo vescamur, illic prae-cepit.2 A protestánsok tehát, b á r ezt is más értel-mezéssel, mint a katholikusok, csak szentségnek tartják az eucharistiát, kiki a maga rendszerébe beillő felfogással : Luther Krisztus testének (companatio ú t j á n való) valóságos vételét, Kálvin csupán szimbolikus j e -lenlétet és vételt ismerve el az eucharistia vételében.
Szerintök a kereszténységben az egyetlen áldo-zat a keresztáldoáldo-zat, mely egyszer s régen ment végbe, úgy hogy u t á n a másféle áldozatnak, ahogy az eucharistia-áldozatot magyarázták, helye nincsen.
Áldozatnak szerintök legföllebb igen tág értelemben csak bizonyos j ó cselekedeteink nevezhetők, mint a
«Confessio Augustana» m o n d j a : die m a n sacrificia laudis nennt, nämlich die Predigt, das Evangelium, den Glauben, die Anrufung, die Danksagung, das Bekenntnis, die Trübsale der Heiligen; diese Opfer aber sind nicht Genugtuungen f ü r jene, welche sie bringen, oder applizierbar für a n d e r e ; sie geschehen ja von Seite bereits Bekonziliierter.3
Az eucharistiának, mint áldozatnak,4 ilyetén
1 Confessio fidei exhibita invictissimo imperátori Carolo V. Caesari Augusto in comitiis Augustae Anno 1530. Ex offic.
Spiess. Augustae. 1535. p. 174.
2 Catechismus Ecctesiae Genevensis, authore I. Calvino.
Argentorati. 1545.
8 Lásd : Renz : Die Geschichte des Messopfer-Begritfs.
1902. II., 10. 1., akinél különben az első protestánsok ide vonatkozó tanai bőséges hiteles idézetekben olvashatók.
4 Az áldozat (sacrificium) fogalma az összes vallások, nevezetesen a pogány népek s különösen a zsidó nép legális áldozataiból leszűrt fogalom. Eszerint: az áldozat (sacrifi-cium, 9-uoía) valamely látható tárgy fölajánlása Istennek, oblatio rei sensibilis, a tárgy valódi vagy egyébként ilyennel fölérő elrontása által, hogy ezzel illetékes tekintély megálla-pítása szerint Isten igazságos s a magunk bűnös voltának elismerését nyilván tanusítsuk. Az áldozat valósító eleme tehát a fölajánlásnak tényleges végrehajtása: a valódi, vagy egyébként ilyennel fölérő elrontás (destructio). Ilyen áldozat az őskeresztény felfogáson kezdve a mai napig az eucharistia;
felfogása, illetőleg kiküszöbölése a protestantismusból, egyszerű logikai folyománya volt az egész protestáns hitrendszer alapvető elvének : a «sola fides salvificat»
tannak, amelynek értelmében az e m b e r hite (ille-tőleg bizalma) által közvetetlenül részesül Krisztus érdemeiben. Ennélfogva, hogy megigazulhasson, csak hitre van szüksége, ami alanyi dolog; m i n d e n m á s eszköz (a szentségek ex opere operato malaszt-közlő hatása, a szentmise stb.) felesleges. S amennyiben más eszközt is elfogadnak, annak csak hitet ébresztő hatást tulajdoníthatnak. Ehhez az alapelvhez idomult jaz eucharistiáról való imént említett felfogásuk is, mint Luther maga magyarázta : Die Messe ist nichts ande-res als Promission, und die ganze Kraft der Messe besteht in den W o r t e n Christi, durch welche bezeugt wird, allen, welche glauben, dass dessen Leib über-liefert und sein Blut f ü r sie vergossen werde, werde die Verzeihung der Sünden geschenkt.1
Se áldozatuk, se oltáruk nincsen a protestánsok-nak, a sola salvifica fides rendszere ezt nem t ű r i ; következéskép papságuk sincsen, mert papság csak ott van, ahol áldozat van.
A katholikusok nem tulajdonítván a keresztál-dozatnak (Krisztus kereszten szenvedett halálának) az egyes embert közvetetlenül üdvözítő, illetőleg az egyes e m b e r b e n közvetetlenül bűnbocsánatot eszközlő hatást, h a n e m csak annyit, hogy Krisztus halála által csupán «hatalmat ada nekünk, hogy Isten fiaivá lehessünk» (Ján. 1, 12), ha parancsait megtartjuk s ennélfogva ragaszkodván sz. Ágostonnak az evan-géliumból merített tanításához: qui te creavit sine te, non te justifieabit sine te (Sermo 196. n. 13.):
se az egyéni hitet, illetőleg Isten irgalmasságába való bizalmat nem vallják egyedül üdvözítő eszköz-nek, se az eucharistiát n e m tartják, Luther szavaival élve, csupán csak «Signum memoriale»-nak, csupán Krisztus Ígéreteire emlékeztető s ezeket eucharisz-tikus teste adásával erősítő jelnek. Hanem a Krisztus eucharistiát alapító utolsó vacsorai szavait értelmező ősegyház tanítására támaszkodva, viszonlagos áldo-zatnak (sacrificium relativum) tartják az euchari-stiát, melynek, mint viszonlagos áldozatnak, célja, és pedig Krisztus rendelkezése szerint, Krisztus kereszt-halálának megjelenítése s eme halál érdemeinek az egyes e m b e r e k r e való alkalmazása.
A bűnös ember megigazulhatásának két külön-böző rendszere, mint kiinduló pont, ime ilyen két teljesen különböző világításba helyezte az e u c h a r i -stiát. Luthernek az a tan, hogy az eucharistia (szent mise) áldozat, botrány, a katholikusoknak meg kinyilatkoztatott igazság. A trienti zsinat (Sess. XXII.
can. 1.) szerint : «Si quis dixerit, in Missa non offerri ezt tagadták a protestánsok s az áldozat fogalmát objektiv értékéből, szembehelyezkedve a vallástörténetemmel s a nyil-vánvaló inductió ellenére, bizonyos szubjektív emberi tényke-désekre, nevezetesen erények gyakorlására magyarázták el.
1 Renz : U. ott. 4. 1.
14. szám.
R E L I G I O
191.Deo verum et proprium sacrificium, aut quod offerri non sit aliud, q u a m nobis Christum ad manducan-dum dari, a. s».1 Amivel a protestáns felfogást eretnek tannak minősítette.
Ez a két álláspont hitvallásos, a két egyháznak hivatalos tana s egyúttal egyik ütköző, illetőleg elvá-lasztó pontja a két nagy keresztény vallási testület-nek, a katholikusoknak és a protestánsoknak.
Bennünket azonban az eucharistia áldozati jel-jege most tisztára tudományos, illetve dogmatörténeti
szempontból érdekel, kivált azon beható történeti nyomozások miatt, melyeket a kérdés kutatása körül ú j a b b a n katholikus részről Benz és Wieland, protes-táns részről Harnack végeztek. Megvitatandó feladatunk pedig ez: a f ö n n m a r a d t őskeresztény irodalmi for-rások szerint áldozatnak (sacrificium) kell-e az eucha-ristiát tekintenünk s ha igen, mit kell ezen áldozat alatt ugyancsak az őskeresztény felfogás szerint érteni ?
/. Harnack és Wieland.
Mielőtt magunk hozzáfognánk az őskeresztény források, textusok értelmezéséhez, Harnack és Benz, illetőleg W i e l a n d ide vonatkozó kutatásainak az eredményeivel kell megismerkednünk.
aj Harnack Adolf, berlini egyetemi tanár, mint sok más kérdésben, úgy az eucharistiára vonatkozó jelen kérdésben is,2 méltányos bizonyos fokig az őskeresztény forrásokkal szemben. Elismeri, amit b e n n ü k olvas, nevezetesen azt, hogy a legrégibb források is az eucharistiát állandóan áldozatnak neve-zik. «Az egész lakomának, mint áldozatnak, felfogá-sával — így ír — világosan találkozunk a Didaché-ban (c. 14.), Ignatiusnál s mindenekfölött Justinnál (I. 65.). De a r ó m a i Kelemen is föltételezi, midőn (c. 40—4) a püspököket és diakonokat p á r h u z a m b a állítja az ó-szövetségi papokkal s levitákkal és a rcpoacpépstv xà Söpa-t (az adományok bemutatását c. 44.) főfoglalkozásuknak mondja».
Az eucharistia áldozati jellegének ilyen határo-zott elismerése Harnack részéről m á r is nagy hala-dás a régi protestáns felfogással szemben és örven-detes jelenség, hogy m i n d gyakrabban találkozunk vele az ú j a b b prot. theologusok körében.3
De ha tovább nézzük, mit talál az eucharistia, mint áldozat, fogalma alatt ugyanezen forrásokban, ismét csak L u t h e r és Kálvin gondolata b u k k a n elő.
Harnack szerint t. i. nem maga az eucharisztikus kenyér és bor, h a n e m az eucharistiát kísérő imák képezték az őskeresztények felfogásában a tulajdonképeni áldozatot. «Annak a felfogásnak, — úgymond — m i n t h a a kenyér szine alatt jelenlevő Krisztus teste lett volna a hitközség által bemutatott áldozat, a b b a n az időben (sem Ignácnál, sem Justinnál) biztos
nvo-1 Denzinger: Enchir. Symbolorum. 1908. 314. 1.
2 Harnack: Lehrbuch der Dogmengeschichte. 1894, 1, 200 4. 1. Itt fejti ki elméletét.
3 Thalhofer : Das Opfer. 1870. 238. I,
m á t még nem találjuk». M a j d : «Az úrvacsorai áldo-zat lényegben semmi egyéb, mint imaáldoáldo-zat (Gebets-opfer), a keresztények áldozati ténykedése pedig n e m más, mint imacselekvény (ein Gebetsact)». «Ez a szel-lemi felfogás annyira előtérben állott, mondja más helyen, hogy még Justinnál is az imádságok a tulaj-donképeni ftoata, áldozat. (Dialog. 117.)». Az áldozat mai fogalmát (oblatio rei sensibilis), vagyis hogy
«a kenyér szine alatt jelenlevő Krisztus teste a hit-község által bemutatott áldozat», szerinte később Cyprián (250 körül) vitte be először az egyházba.1
Mely módszerrel j u t Harnack ehhez az ered-ményhez ?
Mint m ű v é n e k minden lapját, úgy ezen meg-állapításának menetét is igen érdekes megfigyelni.
Mielőtt az e m b e r nyomon kísérné magyarázatait az ősforrások hivatolt textusaiban, maga az eljárása m á r gyanút kelt első tekintetre nyomozásának tár-gyilagos történeti értéke és célja iránt.
A nyomozást a Didachénál kezdi s n e m ott, ahol először van szó az eucharistiáról, az újszövetségi szentiratokban. Pedig a Didaché szinte m i n d e n lap-j á n az evangéliumra utal s maga is a patrisztikus eucharisztipatrisztikus textusoknál említi az Úr p a r a n -csát toöto 7ioL£fx£. ezt cselekedjétek az én emlé-kezetemre; tehát tudja, hogy hol van az apostolkori irók által emlegetett eucharistia-áldozatnak kiindu-lási pontja s még sem keresi föl, h a n e m teljesen eltekint tőle. Ez módszeres hiba s minden jel a r r a mutat, hogy szándékosan követte el, ami természe-tesen kétes fénybe állítja egész kutatását.
Igy j á r v á n el, mint a Minerva fejéből kiugró Jupiter, egyszerre előtte áll a 70. körüli évekből szár-mazó, legősibb kánononkívüli iratban, a Didachéban, a ikicría. az eucharistia mint áldozat, mint m á r kész intézmény, mint olyan, melyet a keresztények vasár-naponkint előírás szerint únnepelnek.S így találja aztán minden rákövetkező iratban is. Készen, mint intéz-ményesistentiszteletet. Honnan jött elő,mi az e r e d e t e ?
Az eredete, az Úr parancsával együtt, tudvalevő-leg az evangéliumokban van megírva. 0 azonban el-tekint ettől, n e m foglalkozik vele és egyszerűen a saját fejéből irja meg történetét. Megírja pedig a követ-kezőképen : «Nincs itt helye — úgymond — ama vizsgálatnak, vájjon az első úrvacsora (az evangeliumi utolsó vacsora Krisztus életében) m e g ü n n e p -lését az alapító szándéka szerint az áldozati jelleg illette e meg (így ugrik át a kezdeten!), annyi bizo-nyos, hogy Jusztin idejéig (úgy 145-ig) kifejlődött felfogást a hitközségek fejlesztették ki». Tehát H a r -nack szerint a hitközségek műve a dvaíx.
Szerinte a községi közös lakomából, az egyszerű polgári vacsorákból alakult ki az egész eucharistia;
a «hitközségek» azokból fejlesztették ki idővel áldozati jellegét is és pedig ima s nem oblatio képében.
> Harnack ; Dogmengeschichte I. 426. 1,
192
R E L I G I O
LXXI. évi. 1912.Ennélfogva a keresztény eucharistia-áldozat nem Krisztus rendelkezésén alapszik, nem az ő eszméje;
hanem a hitközségek vallásos érzése teremtette meg.
Hogyan? ezt is elmondja.
«Sok akkori körülmény járult ahhoz, — így adja elő az evolúciós folyamatot — hogy az ürvacsorát áldozatnak kezdték tekinteni. Először is Malakiás jóslata (I, 11) ünnepies keresztény áldozatot követelt ;
másodszor, minden imádságot áldozatnak tartottak, annál inkább kellett az úrvacsoránál végzett ünne-pies imákat annak tekinteni; harmadszor, az alapító
szavak toOxo rcoiePre parancsot tartalmaztak valami meghatározott (!) vallási cselekvény végzésére, ezt csak áldozatra magyarázhatták (?), annál is inkább, mivel a pogány-keresztény a rcoiefv-t csupán csak 9-óastv-re (áldozni) magyarázhatta ; negyedszer, az úrvacsorával kapcsolatos agapék számára (Harnack szempontjából furcsa egy megkülönböztetés!) ter-mesztmények kellettek, amelyekből kenyeret és bort el kellett választani a szent ünnepség számára (keressük a «szent» ünnepség eredetét s a szent ünnepség már előttünk van!); már most micsoda más címen lehe-tett volna ezeket a kultuszba beilleszteni, mint a kultusz céljára szolgáló npoaqopal közé»?
Ezen tényezők hatása alatt fejlesztették ki Har-nack szerint a hitközségek az eucharistia-áldozatot, persze imát értve az áldozat alatt. «Még Justinnál is az imádságok a tulajdonképeni froaía, az elemek (kenyér és bor) csupán csak Söpa, 7tpoacpopai, amelyeknek értéket csak az imádságok kölcsönözhettek... Hogy Justin a Ttoteív objectuma alatt Krisztus testét értette s ennélfogva ennek a testnek a feláldozására gondolt volna (I. 66), merő félreértés».
Szóval az eucharistia az említett hatások alatt a közvacsorából fejlődött a hivek szemében áldo-zattá (íkiaía, sacrificium) és pedig olyképen, hogy az első keresztények az eucharistiát kisérő imádságokat tekintették áldozatnak s nem Krisztus eucharisztikus testének és vérének fölajánlását.
Hogy így van-e ez a textusokban is, meglát-juk. Most egyelőre csak annyit jegyzek meg, hogy
minél többet gondolkodom a fölsorolt tényezőkről, az eucharistiának az áldozat fogalma alá való ilye-tén kerülését, valamint azt, hogy az első keresz-tények az áldozaton pusztán csak imát értettek volna, a priori lehetetlennek tartom. Mesterkedés az egész kombinációja. Négy tényezőt is csoportosít a vacsora evolúciójának megindítására, különös négy tényezőt s a legérdekesebb a dologban az, hogy épen az akkori emberhez legközelebb fekvőt nem látja meg, azt, amelyet a zsidóságban és pogány-ságban nevelkedett első keresztények magukkal hoz-tak, a zsidó és pogány oblatiós áldozati fogalmat, mellyel tele volt az akkori világ. Nem veszi észre, hogy épen a Malakiásra s a pogány keresztényekre való hivatkozása egyenesen kizárja imás áldozati elméletét. A megölt állatok vére, a fölajánlott
ter-mények, sőt elég gyakran embervér is volt a zsidók és pogányok áldozata, melyei isteneiknek bemutattak, tehát áldozatuk oblatio rei sensibilis volt s nem a kisérő ima. Más áldozati fogalmat nem ismertek.
Ha tehát a keresztény hitközségek maguk fejlesz-tették volna is ki az eucharistia-áldozatot, azt csak az oblatio rei sensibilis értelmében fejleszthették volna ; hiszen ennek a hatása alatt állottak, csakis ezt az áldo-zati fogalmat ismerték.
Az imás áldozatnak, mint eszmének, a keresz-ténységbe való bevezetése tehát minden kellő indo-kolás nélkül szűkölködik Harnack rendszerében.
Különben tény kérdésével lévén dolgunk, az eucharistia őskeresztény áldozati fogalmát majd a textusok megmutatják nekünk. Itten elég Harnackra vonatkozólag összegzésképen megállapítanunk azt, hogy szerinte az ősforrásokban az eucharistia ugyan mint áldozat jelentkezik, de az áldozaton az őske-resztények nem az eucharisztikus kenyér és bor fel-ajánlását, hanem a kisérő imát értették. Mint Luther gondolta. Nem hiába mondja Seeberg,1 hogy Harnack a lutheranizmus Ritschl-féle irányának az apologe-tája; pedig hát előttünk folyton elfogulatlan tudósra játssza magát, akit csak a tudomány érdekel.
Dudek.
1 Seeberg : Lehrb. der Dogmengeschichte. 1908. 20. t.
Cz. S z é k e s f e h é r v á r . Jó lesz. Telefon Gy. S z a t m á r . Megküldöm, viszont kérem az 1906. teljes '
évfolyamot.
B. I)és. Úgy látom, másoknak is ez a kívánsága. Ki-adom tehát könyv alakjában is.
F . B u d a p e s t . Nem úgy ! Ne azt nézze, ne azzal törőd-jék első sorban, hogy ez vagy az, ez a szomszédja, vagy az az ismerőse, így vagy úgy, vagy sehogy se teljesíti vallási kötelességeit, hanem ön teljesítse azokat, még pedig a leg-pontosabban. Ezzel törődjék első s o r b a n ; mert ha sokan lesznek, akik igy gondolkodnak, már is sokan lesznek a hü katholikusok s az ilyenektől azok a most hideg lakatosok is majd jó példát vesznek s előbb-utóbb fölbuzdulva kitartá-sukon, maguk is ráadják a fejüket. Megszólás még sohase javított meg senkit, hanem a j ó példaadás.
TARTALOM : A hitetlenség egyik oka a hiszékeny-ség. Prónai Rezsőtől. — Újból a kath. egyetemről. P.
Schrotti Páltól. — Fogarasföldi Nádasdy László gróf.
I. Sörös Pongráctól. — A s y n o p t i k u s o k és a IV. e v a n
-gélium jelentése az utolsó vacsora idejéről. I. Hadzsega
-gélium jelentése az utolsó vacsora idejéről. I. Hadzsega