Az utolsó vacsora idejéről m i n d a négy evange-lium értesítést ad. Az idevágó helyek következők:
Mt. 26, 17.; Mk. 14, 12.; L. 22, 7.; Ján. 13, 1. Az első h á r o m szerint Krisztus a kovásztalanok első n a p j á n ette az utolsó vacsorát és ekkor tartotta a húsvétot is. Ezen n a p pedig a zsidó törvény értelmében (Exodus 12, 1 . . . ) az első h ó n a p 14. napja, tehát Nisan 14 volt. Ezzel látszólag ellentétesen szól szent János jelentése. Itt ugyanis ezt olvassuk: « A húsvét ü n n e p e előtt tudván Jézus, hogy eljött órája, hogy e világból az Atyához m e n j e n , mivel szerette ö v é i t . . . Es a vacsora v é g b e m e n v é n . . . » Ebből úgy látszik, hogy szent János az utolsó vacsora idejét illetőleg ellentmond a synoptikusoknak. Eszerint Krisztus az utolsó vacsorát a zsidó húsvét elölt egy nappal, tehát Nisan 13-án tartotta. Az ellentét első pillanatra ki-egyenlíthetlennek tűnik föl. Kérdés, hogyan kell e nehézséget eltüntetni? A kérdés megoldásával sokan foglalkoztak és különböző eredményekre jutottak, anélkül azonban, hogy a dolog tisztázása véglegesen sikerült volna.
A racionalizmus m i n d j á r t készen volt az alter-natívával és így okoskodott: Vagy az igaz, amit a synoptikusok írnak, hogy t. i. Krisztus Nisan 14-én a zsidókkal együtt tartotta a húsvétot és Nisan 15-én meghalt s akkor a IV. evangelium nem authentikus.
Vagy a IV. evangelium jelentése igaz, hogy t. i.
Krisztus Nisan 13-án tartotta a húsvétot és 14-én meghalt, a m i k o r a zsidók a húsvéti bárány evésére készültek s ebben az esetben a synoptikusok nem állják meg a kritikát. Teljesen alaptalan okoskodás.
Lehetetlen, hogy szent János ne tudta volna az utolsó vacsora idejét. Hogy ill nincs ellentmondás, leg-nagyobb bizonyíték azon körülmény, hogy az egy-ház m i n d a négy evangéliumot elfogadta. Az
evan-14. szám.
R E L I G I O
183.gelistáknál a mellékkörülmények meghatározása, hová az idő is tartozik, n e m lényeges pont. Nem csoda tehát, ha néha eltérőleg szólnak. Ezen eltérés azonban még nem ellentmondás. Épen ezért a de-struktiv kritika eljárása egészen jogtalan. Hiszen, mint Chrysostomus is megjegyzi, épen azon tény, hogy az evangélisták a lényeges dolgokban, m i n ő pl. a Fiúisten megtestesülése, csodái, halála, föltáma-dása, megegyeznek és a mellékes k ö r ü l m é n y e k b e n eltérnek, a legnagyobb a r g u m e n t u m igazságuk mel-lett. Ez ugyanis mutatja, hogy nem összebeszélés szerint írtak.1 Nem lehet tehát szó ellentmondásról, csak exegetikai nehézségről, melyet igyekezni kell kielégítőleg megoldani.
Hol van a megoldás kulcsa? Bizonyos, hogy szent János ezen kulcs birtokában volt. Bizonyos az is, hogy a régi egyház is ismerte a megoldás kulcsát.
Itt is megismételhetjük azt, mit Krisztusnak látszólag ellentmondó kél nemzetségtáblájánál szoktunk m o n -dani. A régi egyház azon eljárása, hogy, á m b á r Mt. és Luk. nemzetségtáblája első tekintetre ellenkezik egy-mással, mégis elfogadta a két evangéliumot, mit bizo-n y i t ? Azt bizobizo-nyítja, hogy tudta a bizo-nehézség meg-oldását. Ugyanezt bizonyítja a synoptikusok és a IV. evangelium elfogadása, bár az utolsó vacsora idejének meghatározásában látszólag ellenkeznek egymással.
Idő folyamán a pozitív alapon álló exegeták máshol és máshol keresték a megoldás kulcsát.
Négy véleményt ismerünk. 1. Krisztus az utolsó va-csorát Nisan 13-án tartotta, anélkül, hogy a húsvéti b á r á n y t ette volna. 2. Az utolsó vacsora 13-án volt és Krisztus ekkor ette a húsvéti bárányt. Tehát anti-cipálta a húsvétot. 3. Az utolsó vacsora Nisan 14-én csütörtökön volt, a zsidók azonban ekkor 15-én, pén-teken tartották a húsvétot. 4. A szokásos felfogás az, hogy Krisztus a paschál a zsidókkal együtt Nisan 14-én (csütörtökön) tartotta.2
Ezen vélemények közül különösen kiemeljük a másodikat és a negyediket. A másodikat ugyanis m a j d n e m egyértelműleg a keletiek, a negyediket pedig a nyugatiak tartják. Az előbbiek szigorúan követik szent János evangélistát, az utóbbiak ellen-ben a synoptikusokat. Mindkél fél megegyezik azon-ban abazon-ban, hogy szerintük ellenmondásról n e m lehet, n e m szabad beszélni. Csupán az érvelésben térnek el egymástól. A keletiek lényegileg így okos-kodnak : Szent János világosan beszél. Az ő előadása szerint Krisztus a húsvét ü n n e p e előtt, vagyis Nisan 13-án, tartotta az utolsó vacsorát. Ezt mutatja 13, 1, 2.
Megerősítik ezen véleményt szent János más helyei.
Igy 18, 28.-ból azt látjuk, hogy midőn Krisztus szen-vedett, a zsidók még nem ették meg a húsvéti bá-rányt. «És Jézust Kaifástól a törvényházba vezették.
1 Horn. I. in S. Mt.
2 Das Evangelium nach Markus, von Michael Seisenber-ger. 216. 1.
Reggel vala pedig; és ők nem menének be a tanács-házba, hogy meg ne fertőztessenek, h a n e m hogy megehessék a húsvétot.» í m e — m o n d j á k — Krisztus szenvedésekor a zsidók még nem ették a húsvéti bárányt. Hivatkoznak ezenkívül 19, 14.-re: «Vala pedig a húsvét készületnapja, mintegy hat óra táj-ban, m o n d á a z s i d ó k n a k : íme, a ti királytok». («Erat autem parasceve P a s c h a e . . . » ) Krisztus tehát Nisan 14-én, mert ez volt a húsvét előkészületi napja, halt meg és így 13-án tartotta a húsvétot. Ha pedig ezen okoskodással szemben felhozzuk a synoptikusok jelentését, erre azt felelik, hogy a synoptikusok azon
napot, melyet szent János húsvét előttinek mond, a kovásztalanok első n a p j á n a k nevezik, mint a kovász-talanokat megelőző napot. A zsidóknál ugyanis a napot estétől számítják. Hogy ezen felfogásukat még jobban megerősítsék, Chrysostomusra is hivatkoznak.
Az ő magyarázata állítólag ennek a véleménynek kedvez. Ezen okoskodással szemben a nyugatiak a synoptikusok jelentéséből indulnak és a IV. evangé-liumot ennek megfelelőleg magyarázzák. Itt az a p u n c t u m saliens, hogy Krisztus mindig megtartotta a törvényt. A húsvétot eszerint a zsidókkal együtt Nisan 14-én tartotta.
Az egyház nem döntött e kérdésben. Bármelyik véleményt szabad tehát követni. T a n t u m valet assertio, q u a n t u m valent argumenta. Ennek megfelelőleg az egyház jogosultnak tartja úgy az azyma, mint a ko-vászos kenyér használatát az Oltáriszentségben. Nem így az orthodox keletiek. Ők m a j d n e m egyértelműleg azt tartják, hogy miután Krisztus Nisan 13-án tar-totta a vacsorát, kovászos kenyeret használt. Ezért az azyma használata szerintük jogosulatlan «pápista»
találmány. Sőt olyanok is vannak, kik kétségbe von-ják, hogy Krisztus az oltári azymában jelen van.
Némelyek Photiust is úgy szerepeltetik, mintha m á r ő is az azyma (a kovásztalan kenyér) haszná-lata ellen nyilatkozott volna. «De sacra Eucharistia contra azyma Latinorum» cimű töredéket neki tulaj-donítják. Ennek következő az eszmemenete: 1. Krisz-tus halála előtt nem ünnepelte a törvényes húsvétot, de a saját húsvétját és pedig Nisan 13-án. 2. Csak halála napján, pénteken, 14-én ették a zsidók a hús-vétot és 15-én kezdődött a kovásztalanok napja.
3. Krisztus az utolsó vacsoránál nem használt kovász-talan kenyeret, amit az âçxoç szó is bizonyít. Ezen görög szó ugyanis kovászos kenyeret jelent. 4. A 70.
apostoli k á n o n és a VI. egyetemes zsinat eltiltották az azyma hasznalatát.1 Azonban ezen töredék n e m ered Photiuslól. Egyébként lehetséges, hogy ő is kor-holta a latinokat az azyma használata miatt. Mar-gunius azt m o n d j a , hogy az egyház m i n d e n zsidó jelleget kizár. Ezért, akik azymat használnak, «non Christi doctores, sed azymorum.» Egyébiránt sokan írtak a photianusok közül, hogy «ostenderent, reipsa
1 Photius, Hergenröther 248—249. 1.
184
R E L I G I O
LXXI. évi. 1912.in azymo non confici Eucharitiae Sacramentum.»
így Pectoratus, Enthymius, Balsamon, Nicephorus stb.1
Severus szerint, mivel a kereszténység Keletről ter-jedt el, ez pedig a legrégibb idő óta fermentumot
(élesztőt) használ, a latin egyház is ezt használta és I. Sándor pápa hozta be az azymát. Azonban n e m bizonyos az, hogy a latin egyházban a f e r m e n t u m o t általánosan használták volna. A fermentumot és azymát vegyesen használták. Az ebioniták azt kezdték hir-detni, hogy csak azymát kell használni. Ettől kezdve használt a latin egyház f e r m e n t u m o t kizárólag, hogy ezzel is elitélje az ebionistákat. Az azyma régibb használata m á r a zsidózók miatt is valószínűbb.
Az sincs igazolva, hogy I. Sándor pápa rendelte volna el először az azyma használatát. Ahol az azyma ellen emelnek szót, az úgy értendő, hogy a zsidókkal n e m szabad communicálni. Ebből azt látjuk, hogy a photianusok egyszerű exegetikai nehézségből dogma-tikus kérdést csináltak, úgy hogy ezek szemében az azyma használata n e m egyszerű rituális eltérést, de dogmatikus különbséget jelent. Az igazság kedvéért meg kell azonban jegyezni, hogy ezen vélemény — különösen m a — elszigetelten áll az orthodox házban, bár a f e r m e n t u m elsőbbségét m a j d n e m egy-értelműleg védik. Hadzsega Gyula dr.
A modern filozofia lélektani okai. (m.>
A nemrég Bolognában megtartott filozofiai k o n -gresszuson az elnök meg akarta határozni az el-hangzott előadásokból a filozofiát. Mi a filozofia ? La filosofia è il liberó pensiero 1 A filozofia a szabad gondolat! Szabad gondolat a szó legszoro-sabb értelmében. Szabad gondolat, mely nem ismer s e m m i határt, még a természetes ész által megvont határt sem. Szabad gondolat nemcsak a részleges, h a n e m az egész emberiséget érdeklő kérdésekben is, melyekre való felelet a .világnézetet alkotja. Ki-ki szabadon gondolkozhatik tehát egy kívüle levő világ-nak, Istennek stb. létezéséről vagy nemlétezéséről.
Elmélkedésének eredményétől n e m kell félnie, hiszen m i n d e n a filozofia nevében történik.
Ez a fölfogás nemcsak annak a filozofiai kon-gresszusnak, h a n e m az egész m o d e r n filozófiának a hitvallása. A régi filozofia az igazságot kereste és azt legalább a világnézetet alkotó kérdésekben egész biztossággal meg is találta. A m o d e r n filozofusok is, valamint a régi szkeptikusok, elindultak e drága kincs keresésére és vagy hamisat találtak, vagy kétségbeestek a valódi kincs megtalálásának a lehe-tőségén. Gondoljunk csak Kantra és követőire, akik kétségbe vonták a természetes ész megismerésének tárgyilagosságát és több-kevesebb önkénnyel a filo-zofia nevében ú j igazságot csináltak maguknak. Kriti-cizmusnak keresztelték az új módszert, mely aztán
1 Papadapolis: Praenotationes Mystagogicae. 161. 1.
följogosított mindenkit, hogy a theoretikus kétely-nek a legtágabb teret engedje. Semmi sem szent többé előtte, még az alapigazságok sem. Egymás után lépnek föl a legképtelenebb rendszerek. Mag-juk egy eredeti gondolat, melyhez aztán az egész világnak alkalmazkodnia kell. Hogy mindez a termé-szetes ésszel ellenkezik, azzal a m o d e r n filozofusok nem törődnek. Bizonyításról igen kevésnél van szó.
Az azonossági filozofia úttörőiről ezt írja H a r t m a n n E.:1
«Egész filozofálásunk föltételen alapult, mely egé-szen a levegőben függött; az egész föltételes filozo-fálás volt egy be nem bizonyított föltevésből». Akad-nak olyanok, akik ezt egész őszintén be is vallják.
«Unser Denksystem — írja Fichte — ist oft n u r die Geschichte unseres Herzens; alle meine Über-zeugung kommt aus der Gesinnung und nicht aus dem Verstände». A m o d e r n filozofia lemond arról, — mint Frischeisen-Köhler,2 a berlini egyetem magán-tanára m o n d j a — hogy az abszolút igazságot meg-értse; megelégszik véleményének visszaadásával, le-mond a zárt alakról és minden m o n d a t bizonyításáról; ami a pozitív tudáson túl van, az m a g á n -véleménynek a kifejezése és egészen személyes vélemény».
A legújabb időben m i n d i n k á b b növekszik azok száma, akik l e m o n d a n a k m i n d e n reményről. A «Zurück zu Kant» elhangzott, — de egyelőre visszhang nélkül.
Teljes szkepszis, valóságos «anarchia» (Paulsen) u r a l -kodik a legújabb filozófiában. «Úgy látszik — írja ugyancsak F r i s c h e i s e n - K ö h l e r3— n e m m a r a d egyéb hátra, mint a szkepticizmus, mely ebből a zűr-zavarból, az állítások ezen ellentmondásából és ellen-tétéből csak egy következtetést vonhat : nem létezik filozofia, mint tudomány». «Nem önkény, nem fel-színes divatbölcseség az, ami ilyen rezignációhoz vezet, úgy látszik, hogy a történet maga száz nyelven hirdeti annak, akinek fiile van, hogy egységes, tudo-m á n y o s eszközökkel elérhető világnézet lehetetlen».
A lét nagy kérdése talán egy magasabb fokú egyen-let, melynek több, részint plus, részint minus gyöke van, azaz, melynek több, egymástól teljesen külön-böző megoldása van.4 Mindegyik megoldás teljesen jogosult. Hogy melyiket választjuk,
vérmérsékletünk-től, jellemünktől függ.5 «Egy filozofiai rendszer lénye-gileg ugyanaz, mint egy költői alkotás, az emberi szellemnek mindig szabad és szubjektív koncepciója»/' Teljesen izlés dolga, hogy melyik világnézet tetszik nekünk. Hiszen végeredménykép több a beképzelés
1 Philosophie des Unbewussten.
2 Die hist. Anarchie der philosophischen Systeme und das Problem der Philosophie als Wissenschaft ; v. ö. Stimmen aus Maria-Laach, 1910. II. 26. old.
3 U. o.
4 U. o. ; v. ö. Stimmen aus Maria-Laach, 1910. II. 271. old.
5 U. o.
6 Hermann Konrád «Stimmen aus M.-L.»-ban 21. k.
477. old.
14. szám.
R E L I G I O
185.minden filozófiában, mint tiszta és objektiv igazság.1
Szánalomra méltó, akinek nincsenek illúziói, amelyek az objektiv igazság helyét pótolják. «Die Illusions-losen — írja Stein,2 — sind das Bejammernswerteste, was auf unserem Planeten noch kreucht und fleucht».
Ahány bölcsész tehát, annyi filozofiai rendszer. Való-ban «a divat nemcsak a hölgyek kalapjain, h a n e m a nagy doktorkalapokon is költögeti szeszélyét».3
A dolgok ilyen állása mellett aztán természetes, hogy az egész filozófiából filozófiatörténet lesz. Nincs többé más föladata, mint kutatni, amit az emberek évezredeken keresztül összegondoltak. «Ha előbb a t u d o m á n y az igazság kultusza volt, akkor most las-sankint az emberi kutatásnak és gondolkodásnak kultuszává lett».4 A XX. század eleje óta m á r csak
«az emberi gondolkodás nagy törvényeinek» termé-szetéről vitatkoznak, semmi tekintettel többé tárgyi-lagosságukra. «Die Philosophie ist nichts m e h r und nichts weniger, als der menschliche Erkenntnis-kampf, das in sich bewegte geistige Leben selbst».5
Es a legérdekesebb még, hogy sokan tetszelegnek m a g u k n a k ebben a kétségbeejtő, céltalan vergődés-ben. Tapsolnak Lessingnek, aki egyszer azt mondta, hogy ha Isten j o b b j á b a az igazságot, baljába pedig csak az utána való ösztönt a folytonos tévedés föl-tételével együtt tenné és aztán az embert választásra hivná föl, ő alázatosan a balját ragadná meg és annak tartalmát kérné ki a maga számára.
Ennyire jutott tehát a tudományok tudománya, a filozofia. Nincs t ö b b é ! A m o d e r n filozofiai r e n d -szerek szkepszisükkel r o m j a i k alá temették. Ön-kéntelenül fölmerül a kérdés, hogyan jutott ennyire és tényleg ez-e megérdemlett s o r s a ? Csatlakozzunk-e mi is siratóihoz és m o n d j u k - e mi is Humbold Sán-d o r r a l :8 «Minden talányszerűnek m a r a d a gondol-kodás előtt és a legnagyobb szerencse még, ha valaki tökfejűnek született?» Hogy állást foglalhassunk, vizs-gálnunk kell a m o d e r n filozofia okait. Ezek többé-kevésbbé lélektani okai m i n d e n filozófiának, mely meg-tagadja a közösséget az egyedül igazi, örök filozófiá-val, «az egészséges emberi észnek akadémiailag kép-zett testvérével» (James). Az okok számosak. Ki is tudná egyenkint fölsorolni az emberi elme megtéve-déseinek összes rugóit! Ritkán csak egynek tulajdo-níthatók. Mi a legfontosabbakra fogunk szorítkozni.
Láttuk már, hogy a legújabb időben m i n d i n k á b b tért hódít az általános szkepszis. «A bátor világ-hódító — írja Stein7 — aki lassankint a tudás m i n
-• U. o.
2 Der Sinn des Daseins; v. ö. Stimmen aus M.-L., 1910.
II. 278. old.
2 Prohászka : Az intellektualizmus túlhajtásai. 4. 1.
4 Pesch T. : Der Liberalismus der Wissenschaft, Stim.
aus M.-L. 1873. 317. old.
s Herbert v. Berger : Stim. aus M.-L. 1910. II. 275. old.
« Stim. aus M.-L. 1910. II. 278. old.
7 Der Sinn des Daseins; v. ö. Stim. aus M.-L. 1910. II.
278. old.
den tartományát magának alávetette, vigasztalan minussal zárja le a számadást és életének estéjén épenséggel Faust-szerű hevességgel bevallja, hogy most mindent ismer és semmit sem tud». Nem is lehet máskép. A m o d e r n filozofiára föltétlenül ennek kellett bekövetkeznie. A m o d e r n filozofia megingatta gondolkodó tehetségünkben való bizalmunkat. De ha csak egyszer is kételkedem gondolkodó képessé-gem megbízhatóságában, vége m i n d e n bölcseletnek.
Az egyszer megindult kő ellenállhatatlan erővel esik a meredek lejtőn, nincs hatalom, mely az uton megállítaná, míg a mélységbe nem ér. Nincs h a t a -lom, mely az egyszer megbízhatóságában meginga-tott emberi elmét a szkepszis feneketlen örvé-nyétől meg tudná menteni. Az önkény talán kísér-letet tesz, hogy ezt megakadályozza, de a logika vas hatalma letöri a gyenge, emberalkotta gátakat. Nem m a r a d egyéb hátra, mint az általános kételkedés tátongó örvénye.
És ebbe az örvénybe annál biztosabban esik az emberi ész, minél erősebben hitt valamely önkénnyel felállított filozofiai rendszer igazságában és minél keserűbben csalódott benne. Aki egyszer hazudni mer, hitelt többé n e m nyer. A bizalmatlanság annál nagyobb, minél szilárdabban hittünk a hazugnak és minél keserűbben csalódtunk benne. A legtöbb szkeptikusnak is ez a pályafutása. Egymásután változ-tatja a legellentétesebb filozofiai rendszereket, végre is kétségbeesik az igazság megtalálásának lehetőségén.
Nincs különben a legújabb filozófiával sem. «Eddig ugyan m i n d e n rendszer állította, — írja H e r m a n n1 — hogy ő az igazi és tökéletes filozofia; h a n e m ez az állítás csak á t m e n ő volt és a történet csak rövid időre ismerte el j o g o s u l t n a k ; . . . de tekintettel a filo-zofiai rendszerek eddigi váltakozására a történelemben, egyáltalában lehetetlennek látszik a filozofiai gondol-kodásnak abszolút, vagy m a r a d a n d ó igazságáról beszélni.» Aki azonban ezeket a rendszereket az igazi értékükre tudta leszállítani és m á r kezdetben h a m i -saknak ismerte föl, nem válik olyan könnyen szkepti-kussá. A szkepszisnek tehát további okai is vannak.
Sok tekintetben ugyanazok, melyekhez a m o d e r n filozofiai rendszerek keletkezése is fűződik.
A m o d e r n filozofia végelemzésben n e m az érte-lemből, h a n e m az akaratból ered. «Akarom ! Ez Kant csatarendjében a középpont, amely mindig kitart, ha a szárnyak meg is hátrálnak» — m o n d j a találóan Rosenkranz2 Kantnak, a m o d e r n filozofia atyjának a spekulációjáról. Az értelem szükségszerű tehetség, melyet csak egész világos tárgy képes meghatározni.
Ha tehát a tárgy homályos vagy kétes, az értelem függésben m a r a d ; az akarat az a lendítő kerék, mely az értelmet ilyenkor a kételkedés holt pontjain átvi-heti és azt definitív (végleges) álláspontra juttathatja.
» Stim. aus M.-L-ban ; XXI. 477. old.
2 Willmann, Die Geschichte des Idealismus III. 395. old.
186
R E L I G I O
LXXI. évi. 1912.Több-kevesebb ilyenkor az akarat döntő szerepe.
Legnagyobb akkor, ha az értelmet egészen világos dologban való kételkedésre, vagy mi több, annak tagadására birja. Ez épen a mi kérdésünkben az eset.
Mondottuk már, hogy itt kizárólag a világnézet főbb körvonalaira vagyunk tekintettel. Már pedig ezek az igazságok oly világosak, hogy az elfogulatlan, termé-szetes észt ellenállhatatlan erővel kényszeritik elfoga-dásukra. Milyen világos pl., hogy létezik kívülünk egy objektiv világ, hogy akaratunk szabad, hogy létezik Isten? Soha emberi ész ezeket az igazságokat elfogad-hatólag meg nem döntötte és nem is fogja. Ezekben kételkedni az elfogulatlan, természetes ész nem tud, csak az akarat bírhatja rá. Mennyivel inkább szere-pelt az akarat azoknál, akik nemcsak kételkedtek bennük, hanem önkényesen tagadták azokat és úja-kat állítottak fel helyettük.
Hanem az akaratot kell hogy mozgassa valami.
Valamint igaz, hogy «nemo gratis mendax», épen olyan igaz, hogy «nemo gratis errans». A mozgató-rugók többfélék lehetnek. Első helyen áll az a fékte-len szabadságvágy, mely minden köteléktől való függetlenségre tör. Ez a féktelen szabadságvágy nagyon könnyen találja meg az utat az igazság taga-dásához. «Der auf Selbständigkeit und Innerlichkeit pochende Geist — irja Willmann1 — weist ebenso-wohl die von aussen kommenden Gebote, wie einen ihm von den Dingen aufgedrängten Wahrheitsinhalt ab.» Példa rá Kant filozofiája. «Működését — írja ugyancsak Willmann2 — bizonyos szívszükséglet, pátosz határozza meg, és pedig a nagyfokú függet-lenségi érzület, melyet követ, ha az alanyt első sorban az erkölcsi világ egyedüli kiinduló pontjává és következetesen megismerésének alkotójává teszi.
Gondolatvilágának kulcsa gyakorlati bölcseletében rejlik,... a gyakorlati ész autonómiájának
hirdetésé-ben, melynek a világalkotó megismerő tehetség és az erkölcsi követelményekre lealázott vallás csakis következményei». Ezt az autonómizmust a modern tilozofia szentesitette és ezáltal aztán kezünkbe adta a kulcsot a legképtelenebb rendszer
ál-jogosultságá-nak a megértéséhez. Reményi.
ÜPvházi Berlin. A protestáns vallás «képtelen» magán segi-TT, teni. — Miről van a szó? Arról van a szó, hogy mivel vtlag- a z ú r Jézus isteni személyiségének elismerése és krónika. megbecsülése mégis csak odatartozik a keresztény vallás
lényegéhez, mitévő legyen a protestantizmus azokra a százakra és ezrekre inenő, «Isten igéjét« hirdető tisz-teletes urakra és azokra a százezrekre sőt többre menő
«hivekre» nézve, kik Jézus istenségét nem hiszik : megtartsa-e őket anyai kebelén, vagy pedig lesza-kítva őket anyai kebléről odadobja őket, ahova valók, a sátánnak és az ő sorsosainak a társaságába?!
Erről van szó Németországban, a «Gottesfurcht» és a
1 Geschichte des Idealismus. Braunschweig 1897.396. old.
2 U. o.
«fromme Silten»-ek hazájában. És vájjon micsoda ered-ménnyel van erről a nagy, erről a főbenjáró dologról szó a német protestantizmus gondolkodó fejében, a protestáns caesaro-papismus székhelyén, Berlinben ?
Elmondja az itteni protestáns «Kreuzzeitung», 123.
számában, ez alatt a cím alatt: «Die Notlage des Pro-testantismus». Halljuk az atyafiak keserves panaszát, föl egész a magát lehetetlennek érző császári «Kirchen-oberhaupt»-ság hatalmáig:
«Mélyen kell fájlalnunk, így szól a tehetetlen panasz, hogy a mi evangelikus egyházunk az ilyen kérdésekről ezidőszerint egyáltalán nem nyilatkozha-tik. (Nincs illetékesnek elismert élő tekintélye. A szent-írás pedig, az egyedülvalónak tartott tekintély, néma okmány, mélyen hallgat.)1 Egy positiv irányú (a tör-téneti hit alapján álló), de a középirányhoz csat-lakozott udvari prédikáns évek előtt egyszer a közép-párti egyházi lapocskába (sic) azt írta, hogy az egyház (már t. i. a protestáns egyháznak nevezett, hit dolgában
«Mélyen kell fájlalnunk, így szól a tehetetlen panasz, hogy a mi evangelikus egyházunk az ilyen kérdésekről ezidőszerint egyáltalán nem nyilatkozha-tik. (Nincs illetékesnek elismert élő tekintélye. A szent-írás pedig, az egyedülvalónak tartott tekintély, néma okmány, mélyen hallgat.)1 Egy positiv irányú (a tör-téneti hit alapján álló), de a középirányhoz csat-lakozott udvari prédikáns évek előtt egyszer a közép-párti egyházi lapocskába (sic) azt írta, hogy az egyház (már t. i. a protestáns egyháznak nevezett, hit dolgában