A tetterős férfiakarat, úgy mint acél a tűzben, a küzdelem és szenvedés lángjai közt szilárdul meg.
Az ú t j á b a gördülő akadályok csakis fokozzák ruga-nyosságát, s kifejtik b e n n e azt a bátorságot, melyről I. Napoleon mondotta csatasorban álló k a t o n á i n a k :
«Mes enfants l'impossible n'existe pas !» s vezette őket győzelemről-győzelemre. Az emberi akarat m i n d magasabbra, nehezebbre törtet s a legbajosabbal száll szembe. Már a koszorús Horatius zengi : «Nil m o r t a -libus a r d u u m est; eoelum ipsum petimus stultitia!
misem rettenti a halandókat vissza, s mi dőrék m á r ostromoljuk az eget !» E szavakkal a pogány látnók mintegy fékezni akarta a sötétben vakoskodó és vias-kodó társait.
Amitől azonban az antik szellem mint m e r é n y -lettől visszarettent, azt az üdvözítő Krisztus egye-nesen mint életcélt tűzi ki követőinek: Regnum coe-lorum vim patitur, et violenti rapiunt illud; a meny-nyek országa erőszakot szenved s csak az erőszako-sak ragadják azt magukhoz. A nagy tanítás áthatotta c s a k h a m a r a világot, s átszivárgott az életerő összes megnyilvánulásaiba. A keresztény művészetben is voltak és v a n n a k máig is bátor és merész férfiak, kik nemcsak a nagy műalkotásokkal, mint a kölni dóm, a Sz.-Pétertemplom stb. ragadták b á m u l a t r a a világot, h a n e m az úgynevezett kisebb művészetekben is örökre kimagasló remekeikkel állanak előttünk.
Most csak arról a műágról akarok szólni, amely mint kemény, sokáig bevehetetlen bástya m i n d e n -korra provokálta a legbátrabbakat. Érteni itt a fém-metszést, nevezetesen a tüzet szikrázó acélt s a n n a k rejtelmes csodás művészetét.
*
Az acélról g y e r m e k k o r u n k b a n sokat hallottunk, acélpatkókkal szívesen is vertünk a kovából szikrá-k a t ; de hogy tulaj d o n szikrá-k é p e n mi az acél, ritszikrá-kán vagy épen nem kerestük. Ennek megértésére megjegyzem, hogy a vasat, melyet a k o h ó k b a n a vastartalmú ércekből olvasztás által nyerünk, különféle széneny-tartalommal állíthatjuk elő. Leginkább karbonizált vas a nyersvas (Roheisen), mely 3—5% szénenyt t a r t a l m a z ; a nyers vas m i n t t u d j u k merev és k e m é n y s azért n e m kovácsolható, s n e m is nyújtható. Ha a nyersvasból a szénenyt (Ivarbónt) különféle kohói eljárásokkal kiégetjük s a nyersvasnak egyéb tisztá-talanitó alkotó részeit eltávolítjuk, n y e r j ü k a tiszta vagy kovácsvasat (Schmiedeeisen), amely mint tud-j u k nagyon SZÍVÓS, egyúttal k ö n n y e n kovácsolható és
nyújtható. Karbóntartalomra nézve a nyersvas és kovácsvas közt áll épen az acél, s alatta olyan vasat értünk, amely még 2.30—0.5% szénenyt tartalmaz, s azon tulajdonsággal bír, hogy vörösizzóvá hevítve s 20° C. vízben hirtelen lehűtve, megkeményedik; a keményítésnek ezt a műveletét edzésnek nevezzük.
Az acélt m á r az antik római kultúra ismerte, s
könyveikben n e m ritkán szólnak a chalybs noricus-ról, a noricumi (stájer) acélnoricus-ról, amely valamennyi között a leghíresebb volt. Ha Ovidius nagyon kemény fegyverről szól, azt m o n d j a , h o g y : «durior est ferro quod íioricus excoquit ignis» (Metam. XIV. 712. v.), k e m é n y e b b még a vasnál is, melyet Noricum kohója termelt. Horatius pedig, ha gyorsan a k a r valakit a másvilágra küldeni, mint legrövidebb utat a j á n l j a : ense pectus norico recludere (Epod. 17.70. v.) a mellett noricumi tőrrel felhasítani.
Hogy m á r a k k o r a keményített, az edzett vasat ügyesen feldolgozták, bizonyítják m á r a hallstatti s a későbbi leletek. Persze a népvándorlás özöne m i n d -ezt a magas kultúrát századokra elsülyesztette, s csak a XIII. században látjuk megint, hogy a vasat és acélt nemcsak izzó állapotban az üllőn, h a n e m hideg m ű -kezeléssel is mesterileg alakították Példa gyanánt szolgáljanak a párisi Notre Dame főportáléján látható páratlan müvészetű vaspántok, melyek az izzó ková-csolásnak, a hideg trébelésnek és vésésnek technikáit mutatják.
Nehogy azonban kitűzött tárgyamtól messze el-térjek, a fémtechnikáknak csak egyik legkiválóbbját s legnemesebbjét, de egyszersmind legfárasztóbbját, a férfias fémmetszést veszem itt szóba.
1. A fémmetszésuek legalsóbb foka a pontozás, a pettyezés, amidőn a művész hegyes vésőjével csakis pontokat hint a p u h a réz- vagy kemény, részben dekarnizált acéllapra (dúcra). De mit n e m lehet m á r ily pontozott fémlemezekkel elérni ! A velők nyomta-tott képeket pontozott réz- vagy acélmetszeteknek (Punktierter Stich, gravure pointillée) nevezzük. Emlé-kezzünk csak Rartolozzi metszeteire vissza.
2. A fémmetszés második foka a vonalas m e t -szés (Stich in Linienmanier, Gravure au burin), amely-nél a művész m á r n e m pontokkal, h a n e m többé-kevésbbé hangsúlyozott vonalakkal vési be a képet.
S itt megkülönböztetjük a rajzmetszetet (Kartonstich), amelynél mérsékelt vonalakkal i n k á b b a k o n t ú r vagy alak hatása ötlik szemünkbe, amint azt p. o.
Marco Antonio Raimondi és iskolájánál észlelhetjük.
Még magasabban áll ennél a szinmetszet (Farbenstich), amely ha csak egy szinnel is, p. o. feketén tünteti elő a képet,de a véső sajátságos,folyton változó irányításával, a vonalak többszöröskeresztezéséve],szóval az árnyalás különféle változataival, nemcsak a rajz, h a n e m mégi n k á b b a szméginek hatását, a festményeket kívánja u t á -nozni. Hogy itt a metszetek magas művészetében a legfőbb mestereket kiemeljük, az olasz Volpato- és Raphael Morghenre, a németalföldi Edelinckre, a francia Audran- és Balechou-ra, az ú j a b b a k közt Burger I., Mandel, Keller I. és Henriquel Dupontra emlékeztetünk. Öröm megfigyelni képeiken a karnáció meleg érzetét, a ruházat, a szövetek, a szőrmék meg-kapó jellemzését, a hajazat bűvös folyását, főleg pedig a szemeknek mélységes, minden szónál ékesebb be-szédét, a szellem megnyilvánulását. Nem ritkán
for-7. szám.
R E L I G I O
103dul elő, hogy a művész az arcot, a kezeket, szóval a karnációt pontozott, a ruházatot ellenben a szaba-d a b b vonalas technikában metszette. De kövessük csak figyelmesen egy híresebb metszeten a vonalak futását !
3. A fémmetszés második fokához sorozzák még a n a p j a i n k b a n annyira kedvelt rézkarcokat (Radie-rung, gravure à l'eau forte.) Ennél a rézlapot előbb egy bizonyos viasz- és mézgavegyiilettel vékonyan l e ö n t j ü k ; a megszáradt kész lapra a karcolótű (Radier-nadel) segélyével könnyű, játszi vonalakban — aki érti — felrajzoljuk a képet, úgy hogy a bekarcolt barázdák a lemez felszínéig érjenek ugyan, de azt erősen fel ne k a r c o l j á k ; a kész rajzot ezután vala-mely m a r ó o l d a t b a n p. o. vaschloridban addig him-báljuk, míg az oldat a rézlapot kimarta, illetőleg a képet beetette.Legszéllemesebb, tán utolérhetetlen mes-tere volt e m ü t e c h n i k á n a k a nagy Rembrandt. Nap-j a i n k b a n sokat és Nap-jól termeltek a berlini Menzel, a
bécsi William Unger, a budapesti Doby Jenő stb.
4. A képmetszésnek negyedik faja a hántoló el-j á r á s (Schabmanier, la m a n i è r e noire). Ennél érdes
fölszinű lemezt használnak, amely lenyomva csak árnyakat adna vissza. A metszőmüvész hántoló szer-számával (Schaber) az érdes felület vagyis az árnyék egy részét eltávolítja s ezáltal világos vagy félárnyé-kos részeket állít elő. Még n a p j a i n k b a n is nagyon ke-resettek e téren az angol R. Earlom képei; az ú j a b b a k közt kiválnak I. S. Reynolds és Wallerant Vaillant.
Tájékozás kedveért n e m mellőzhetjük, hogy a rézmetszetek m i n d e n k o r o n és mindenütt magasabb becsben állottak, mint az acélmetszetek ; ez utóbbiak k ü l ö n b e n is csak 1820. óta az angol Charles Heath javításai folytán nyertek nagyobb lendületet. A puha,
melegen folyó, kedélyhez szóló rézmetszet j o b b a n is vonzotta m á r magát a vésőművészt, mint a ridegebb, hidegebb acélmetszet. De ahol a metszetek nagyobb mérvű elárusításáról, nagyobb piacról volt szó, ott az acélmetszetet karolták fel. Míg a rézlemezről ugyanis csak ezer éles, tiszta lenyomatot nyerünk, az acél-lemezről számukat húsz ezerre, sőt többre is emel-hetjük.
Eddig a fémmetszésnek csak legalsó fokait, a pontozott és vonalozott vésést vettük szemügyre. Át-térek ezennel a tulajdonképeni fémmetszésre és a n n a k különféle f o k a i r a ; itt m á r n e m lapos fémlemezekre vésett sima képeket, h a n e m a fémtárgyakon d o m -borún kimetszett reliefképeket, vagy telideden kivá-gott fémszobrocskákat, sőt mint végül látni fogjuk, még ennél is magasabb s nehezebb metszésű r e m e k -műveket kell — persze mindig csak tömör előadás-b a n — megmagyaráznunk.
1 Vastagabb arany-, ezüst-, réz- vagy acéllapon d o m b o r ú n kivágni a képet m á r sokkal nehezebb fel-adat volt, mint az imént előadott vonalas metszések.
E fejlettebb művészetre a reneszánszkor, főleg a
XVI. század mindent megkísérlő szelleme csalogatta az emberiséget. Északon e téren a német W. Wiers-berg, KI. Horn, P. Munch és Joh. Hartkop, délen több olasz ötvösművész, mint a milanói Leone Leoni és fia Pompeo Leoni, Giuseppe de Vicis, a m a n t u a i Giorgio Ghisi és mások törték meg az utat.
Az a r a n y n a k ily reliefmetszését látjuk p. o. a bécsi udvari művészeti m ú z e u m úgynevezett szentelt kardjain. ( L á s d : J a h r b u c h der Kunsthistorischen Sammlungen des allerhöchsten Kaiserhauses. Band XXII. Heft 3. Heinrich Modern, Geweihte Schwester.) Az ezüstből készült reliefmetszések épen n e m r i t k á k ; helyenkint persze, hogy a fáradságos m u n k á t megrövidítsék, a vésést trébeléssel vagy maratással előzték meg. Magas szellemi élvezettel telik el az olvasó, lia «PulszkyRadisics, az ötvösművészet r e m e -kei» című diszműben az idevágó, h a z á n k b a n fenn-m a r a d t fenn-műkincseket tanulfenn-mányozza. Kiefenn-melefenn-m a hosszú sorból az Erdődy Ferenc gróf birtokában levő két vert és vésett ezüsttálat a XVI. és XVII.
századból (I. kötet 13. és 107. lapjain és tábláin); a zágrábi székesegyházi pásztorbotot a XV. századból (I. 47.) Napjaink idevágó m u n k á i b ó l megemlítem a Horváth Viktor-féle románizlésű kelyhet Kalocsán, melynek alsó peremén a szimbolikus állatok a fém-metszés szép és m a m á r ritka példáját m u t a t j á k .
Legfárasztóbbak kétségkívül az acél reliefmetszé-sek. Kiváló példáját látjuk a budapesti Nemzeti Múzeum egyik egyenes k a r d j á n , amely a n n á l is becsesebb, mert a készítő művésznek szignaturáját is viseli
«Georgius Ghisi Mantuanus 1570.» A fogantyú gomb-j a i n és kézvédőgomb-jén látható gyöngysorok
acélmetszés-ben készültek, a kitűnő figurális diszítmények pedig ezüst berakott, inkrusztált m u n k á t mutatnak. Lásd Pulszky-Radisich fentebb idézett művének II. köteté-ben a 119. lapon és táblán.
A bécsi udvari múzeum több, megtekintésre méltó relief acélmetszést t a r t a l m a z ; így XIX. terem-ben I. szekrény 81. száma alatt gyönyörű acéltányért a középen Akteon képével aranyozott hautreliefmet-szésben a XVII. század elejéről ; a terem közepén kisebb üvegszekrényben Giuseppe de Vicis (1567.) hires kabinetjét, vagyis iróasztalszekrényét helyenként arany pléhberakattal. A XXIX. teremben az 538. szám alatt látható olaszművészetű díszkard. úgymint az 539. szám alatti O t h m a r Wetter-féle kard kitűnő acélmetszésről tanúskodnak. (Lásd: Zeitschrift f ü r historische Waffenkunde. Dresden I. Band 1897—99.
SS. 87. und 309. über Degen etz.)
Legtökéletesebb művészetet m u t a t n a k : a XXXIV.
terem II. szekrényében a 810—811. szám alatt Lotha-ringi Károly herceg fegyvergarnitúrája a düsseldorfi Bongardetól (1680—1720.); a III. szekrényben 832.
szám alatt «Gruche à Paris» és 833. szám alatt
«Pentamon in Utrecht» jelzésű pisztolyok; ez utóbbi két díszfegyver VI. Károly császár számára készült.
2. A hautreliefmetszésektől még csak egy lépésre
104
R E L I G I O
LXXI. évf. 1(.)12.volt szükség a teli figurákhoz, az egészben kivágott acélremekmüvekhez. E merész lépést is megtették:
az augsburgi T h o m a s R u k e r (mások szerint Riicker), aki 1574-ben edzett vasból diszes karszéket vágott ki.
E csodajószágot Augsburg városa II. Rudolf császár-nak a j á n d é k képen ajánlotta fel ; jelenleg Angliában őrzik. A nürnbergi Gottfried Leygebe (1630—83.) főleg fegyveragyakon és k a r d m a r k o l a t o k o n gyakorolta való-ban csodálatos művészetét; b r a v ú r d a r a b j a i m a r a d n a k m i n d e n k o r r a Lipót császár acélszobrocskája, amelyet egyetlen egy keményvastuskóból vágott ki, úgymint Frigyes Vilmos — «der grosse Kurfürst» — szobrocs-kája, akit Szent György alakjában ábrázolt; ez utóbbi a berlini Kaiser Friedrich-Múzeum műkincsei közt látható.
3. Hinné még valaki, hogy a művészet géniusza e sikereknél megállapodott? Napjainknak volt f e n n -tartva, hogy amit századok n e m mertek, sőt n e m is sejtettek, azt az a m i n d e n k o r előretörő szellem előbb megkísértse, aztán sikerrel létre is hozza. Értem itt m á r n e m a sima, nem a d o m b o r ú , se nem a figu-rális teli acélmetszéseket, h a n e m az acélnak telített és áttört, úgynevezett à jour-alakítását. Itt a művész a természetet átvarázsolja, behatol az acél kemény törhetetlen magjába s belőle látszatra lengő-lebegő csipkét, üde lehelletű virágcsokrot alkot.
E bűvös m ű t e c h n i k á n a k megteremtője a felső-ausztriai Steyrben az imént megalapított acélmetsző-iskola igazgatója, az i m m á r világhírű Blümelhuber Mihály. Az acélfajta, melyet műtárgyaihoz használ, a lehető legkeményebb, az úgynevezett mangánacél, mint azt a stájer Kapfenberger a Röhler-cég szolgál-t a szolgál-t j a ; vegyi szolgál-tarszolgál-talomra nézve sszolgál-tájer-acél készolgál-t percenszolgál-t széneny- és 7—8 permille mangánból s egyébként tiszta vasból áll; keménysége oly magasfokú, hogy azt csakis finom korund, — helyenkint gyémántporral csi-szolhatni.
Ám hogy lehet ily veszetten kemény acélt még metszeni? Még keményebb acélszerszámokkal, melye-ket a művész d a r a b o n k i n t személyesen készít magá-n a k ; e szerszámok külömagá-nféle f ú r ó k - és vésőkből, ár-vésőkből (Stichel) és poncár-vésőkből (Meissel) állanak s a fogorvosok ismert fúrótűihez hasonlítanak. Eze-ket a mester szintén a legjobb minőségű mangánacél-ból készíti, m a j d vörös izzóvá hevíti s hirtelen 20° C vízben lehűti ; edzés után finom ráspollyal lesimítja, s végre gázláng felett megereszti ; ez utóbbi művelet-nél a szinfuttatás bizonyos stádiuma jelzi azután a kivánt legmagasabb keménységi fokot.
A m ű r e m e k e k , melyeket Blümelhuber mester m á r eddig is napfényre varázsolt, meglepték, b á m u -latba ejtették a világot. Megemlítem a sok közöl, mint a leghíresebbeket : 1. a F e r e n c - F e r d i n á n d főherceg-trónörökös számára készített papirosollót, a fogan-tyún kivágott két fajdkakassal. 2. A Fúrstenburg-féle vadászkést, melynek nyelét páratlan művészettel lombos berekké metszette ki ; a berek közepén 6—7
m m . magasságú szarvas lépdel előre. 3. Az Imhoff-féle vadászkést állati és növényi díszmotivumokkal.
Kalksbui'gi m ú z e u m számára a fáradhatatlan mester egy 35 cm. magas, 22 cm. széles acélkeresztet készített. A kereszt közepén szabadon emelkedik ki a gloriola, a messzire sugárzó dicsfény; ebből ismét függélyesen a kereszt síklapjára hajlik ki a tövis-koszorú, amelynek közepén a lángoló Jézus-Szive szabadon lebeg. Ez a szekuláris r e m e k m ű hosszú időkre mintapéldánya m a r a d az acélmetszésnek, s fennen fogja hirdetni a XX. század magas, még eddig sehol el nem ért acélművészetét.
Velics László S. J.
Neomalthusianizmus.
A ker. erkölcstan köréből.III.
Ezek a számok t. i. máris félelmetesek.1 Az egyke i m m á r az egész országra érezteti befolyását;
a születések aránya h a z á n k b a n az egy gyermekrend-szer miatt évről-évre kedvezőtlenebb. Hiszen nézzük csak: 100 lélekre esett élveszületett
1881—1890-ig átlagban 44*1
1891—1895-ig 41-7 1896—1900-ig 39-2
1901-be n .. ... 37*6
1902-ben 38'4
1903-ban. . 36'32
Magyarországon a lakosságnak több mint 16%-ka 6 éven aluli g y e r m e k ; B a r a n y á b a n általában csak 13o/o ; református magyar községekben 5—10% ; k a -tholikus községekben 17, 18%. Somogy megyében sok község található, ahol 100 család közül 90 egykés, kettőkés vagy semmikés.3 Ilyen községek p. o. Hedra-hely, Csoknya, Kutas, Csököly, Magyaregres. Eleve-nen megvilágítják a helyzetet p. o. a következő szám-adatok. Kölked községben, mely Mohács alatt fek-szik, 1813-tól 1900-ig, 9 évi időközökben, a gyermek-születés, szaporodás és fogyás igy alakult:
Született szaporodás fogyás 220 6 0 — 299 44 — 264 12 — 286.. 34 — 248 . — 7
2 0 6 . . . 8 —
168 — 74 133 — 73 106 — 70
64 — 658
1 Az adatokat nagy gonddal gyűjtötte Széchenyi gróf;
Budaynak Baranya megyéről van bő és pontos statisztikája.
2 Széchényi, 35. 1. «Semmikéről» a teljesen gyermektelen családoknál van szó ; a kettőke azt jelenti, hogy a szülök elv-ből csak két gyermeknek adnak életet. Hírlapírók szerkesz-tették ezeket a műkifejezéseket.
3 Buday, Az egyke, 8. 1.
7. szám.
R E L I G I O
105 Vallási szempontból fontos körülmény, hogy azegyke túlnyomóan református baj. A katholikus köz-ségek, főleg az Ormánsággal határosak, m á r inficiálva v a n n a k ugyan, de azért a magyar neomalthusianiz-m u s n a k igazi fészkei a reforneomalthusianiz-mátus helységek. Vargha Gyula dr. miniszteri tanácsos, a m. kir. központi sta-tisztikai hivatal igazgatója, maga is református, egyik felolvasásában1 erre vonatkozólag a következőket m o n d j a : «Legsötétebb a kép a Dana j o b b partján, ahol nincs semmi, ami enyhítené a református egy-ház nagy elmaradását. Itt csak azért m a r a d u n k el, mert j ó f o r m á n teljesen megszűntünk s z a p o r o d n i . . . El lehetünk készülve, hogy hitfeleinket a végzet vagy helyesebben saját bűnük, h a z á n k n a k eme részé-ből lassankint el fogja t ö r ü l n i . . . S a r e f o r m á t u s egy-háznak ezt a sajnos számbeli elmaradását úgy itt, mint általában nem a kivándorlás, nem a túlságosan nagy halandóság, h a n e m a gyér születés okozza.
A kevés születés a reformátusoknál n e m faji saját-ság, n e m fiziológiai okok következménye, h a n e m egyenesen felekezeti jellemvonás, miről meggyőződ-hetünk, ha oly megyékben vagy oly vidékeken ha-sonlítjuk össze a reformátusok születési arányát a többi felekezetek, különösen a katholikusokéval, hol egy és ugyanahhoz a fajhoz tartoznak, egy és ugyan-azon gazdasági és más életviszonyok között élnek.
Nem találunk rá példát, hogy a reformátusoknál annyi gyermek születnék, mint a r ó m a i katholiku-soknál. Már m a g á b a n véve is szomorú a református egyház híveinek ez a gyöngébb szaporasága, mert oda vezet, hogy m á s felekezetektől túlszárnyaltatva, évtizedről-évtizedre fogy egyházunknak az a termé-szetes súlya, melyet a számbeli erő biztosít; de még szomorúbb tanulságokat vonhatunk le, ha egyes vi-dékek református lakosainak népesedési viszonyait vizsgáljuk, mert sokfelé hitfeleink és véreink a leggyá-szosabb sorsot, ami egy n é p r e várhat, a föld színé-ről való elpusztulást idézik fejökre. Mint ahogy las-sankint kipusztítja a vad indiánusokat a civilizált európai e m b e r előnyomulása, úgy pusztítja ki nagy területen hitfeleinket saját b ű n ü k , istentelen szo-kásuk».2
A magyar egykének okai között uralkodó ok a növekvő hitetlenség és a vele j á r ó paraszt-epikureiz-mus. A többi, gazdasági természetű tényezők ezzel a főokkal összeszövődnek, a n n a k hatását intenzivebbé teszik. A r e f o r m á t u s n é p n e k nagy tömegei gyenge hitűek vagy teljesen hitetlenek s céljukat az életnek kiélvezésében látják. «Az erkölcstelenség és az anya-gias felfogás szüli, — mint a b a j alapos tanulmá-nyozója, Széchenyi gróf írja3 — a fényűzést és a kényelemszeretetet, amely miatt lelkészeink a fertő-zött vidékeken annyit panaszkodnak. A menyecskét csak úgy t a r t j á k szépnek, virágzónak, ha nincs gyer-m e k e ; addig gyer-menyecske igazán, gyer-mert addig gyer-
mulat-hat, cifrálkodhatik kedve szerint. A fiatal menyecskék között a legszegényebbnek is van bársony szoknyája, sárga cipője, selyemharisnyája és hogy telnék m i n d -erre, ha még gyermek is lenne a háznál ? Ha gyer-mek születik, egy-két évig az anya, sőt az apa is kevesebbet élhet a m u n k á n a k és az élvezeteknek, kevesebbet gyűjthet, kevesebbet mulathat, tehát i n k á b b ne legyen gyermek, akivel csak b a j és gond költözik a házba, csak költséget okoz és sokszor elcsúfítja az anyát, akinek világrahozatala nagy fájdalmat is okoz.
így is elég gondja van a fiatal menyecskének a házi munkával, a férjének is kell segítenie, n e m is bánja, ha nincs gyermeke, aki ebben akadályozza».
Ily gondolkozás mellett annyira divattá lett némely helyen az egygyermekrendszer, hogy a szom-szédok szinte lenézik azt az anyát, akinek egy-kettő-nél több gyermeke van. Ebben a tekintetben különös jelenség, hogy a menyecskét az öregebb nőrokonok, a férj anyja vagy a menyecske anyja biztatja leg-j o b b a n a gyermektől való tartózkodásra. Feltűnő ez
azért, mert ezek az asszonyok a maguk idejében még n e m ismerték az egygyermekrendszert és a ház u d v a r á n játszadozó gyermekseregben n e m Isten csa-pását, h a n e m Isten áldását látták. Most mégis nagy mértékben az öreg asszonyok befolyásolására vezet-hető vissza az egygyermekrendszer elterjedése. Úgy vagyok meggyőződve, írja az egyik lelkész, hogy n e m a fiatalabbak a vétkesebbek ebben a dologban, h a n e m a rideg gondolkozású öregek, akik üldözik őket, bántalmazzák a fiatalságot a családok szaporodása miatt és tele beszélik fejőket, hogy óvakodjanak a családok szaporodásától. R á m u t a t n a k arra, hogy lehet ám segíteni a b a j o n s akkor m a r a d elég ideje a fia-tal menyecskének a mulatságra, szórakozásra s nem kell a gyermekekkel bajlódnia.1
A szociáldemokraták ezt a bajt is a történelmi materializmus kaptafájára húzzák, azt állítva, hogy az egykének a n y o m o r a főoka. Halott tény az, hogy a legszegényebb néposztályban úgy Franciaországban, mint m i n á l u n k is a gyermekáldás a legnagyobb.
A dunántúli gazdasági cselédeknél, munkásoknál, zselléreknél és házi cselédeknél a születési arány-szám csaknem normális. Az a panasz sem magya-rázza meg az egykerendszert, hogy a nép a latifun-diumok miatt vagyonban nem terjeszkedhetik. «Az állapotok, írja Széchenyi gróf,2 nem j o b b a k ott sem, ahol a nép terjeszkedésének nincsen akadálya. Kuta-son például tizenöt évvel ezelőtt vettek a parasztok 650 hold földet, szemmelláthatóan gyarapodnak, de azért az egygyermekrendszer mégis egyre j o b b a n tért hódít. Még h a az összes papi j a v a k a t szekularizál-nák és felosztaszekularizál-nák a parasztok között, akkor sem lehetne remélni a szaporodásban való haladást, mert a paraszt, minél többje van, annál többet akar. Élet-célja, hogy minél több vagyont egyesítsen kezében,
» Széchenyi, 52. 1. 2 I. m. 97. 1. 3 I. m. 97. I. i I. m. 95. 1. 2 I. m. 95. 1.
106
R E L I G I O
LXXI. évi. 1912.mert ez az egyetlen, ami társadalmi állást és tekin-télyt biztosit neki. És minél takarékosabb, minél töb-bet szerzett és gyűjtött, annál kevésbbé akarja, hogy halála után a vagyona ismét több kézre kerüljön.
Azért gyűjt, azért dolgozik, hogy a vagyona egyé legyen, akár fiit, akár leány.»
Az egyetlen gazdasági természetű ok, mely itt komolyan latba esik, az, amit előbb társadalmi ka pillantásnak neveztünk. E n n e k a jelenségnek egyik oldala az, hogy senki sem akar lesülyedni azon nivó alá, melyet vagyonban, rangban, tekintélyben elért;
a másik oldala pedig, hogy ha lehetséges, a legtöbb e m b e r fölfelé törtet. Ez a tendencia a dunántúli parasztoknál a következő észjárásban ölt konkrét alakot:1 «Van egy fél szesszióm, adósság nem terheli, elég jól élek s még a háromnegyed és egész telke-sek is szívesen látnak. így volt a szomszédommal is. De volt négy gyermeke s ma m i n d a négy nyolcad-telkes gazda, vagyis közel van a szegény zsellérhez.
Szomszédaim gyermekei tehát lesülyedtek azok közé, akiket én most lenézek. Mit csináljak ezzel s z e m b e n ? Azt m o n d j á k : dolgozni, szerezni. Igen ám, de ha mástól el kell szerezni, akkor erősebben is kell dol-gozni, akkor a feleségemnek is kellene m u n k á b a állani, h a m a r megvénül s leszólják. S m i n d e n n e k tetejébe annyit mégsem tudnék szerezni, hogy m i n d -egyik gyermekemnek annyi m a r a d j o n , amennyi nekem van. Tehát sokkal egyszerűbb, ha megfordítom a dolgot. Legyen egy gyermekem s akkor n e m is kell megosztani semmit. Nekem pedig n e m kell szerez-n e m s több időm m a r a d a m a g a m kedvteléseire.
Tán még j o b b is, ha így teszünk, mert ha úgy j á r o k el, m i n t például a szomszéd faluban, ahol egy-szerűen itt hagyják a szép hazát s az egyik a másik után kivándorol. Előbb a nagyok, a férfiak, azután
Tán még j o b b is, ha így teszünk, mert ha úgy j á r o k el, m i n t például a szomszéd faluban, ahol egy-szerűen itt hagyják a szép hazát s az egyik a másik után kivándorol. Előbb a nagyok, a férfiak, azután