2. Hogy a modernisták történeti módszerének tudományos értékét megállapíthassuk, fölvetjük a kér-dést: vájjon jogosan j á r - e el a tudós, aki a priori t a g a d ? A t u d o m á n y o k követelményeit ismerve és jogait tiszteletben tartva, azt kell m o n d a n u n k , hogy
nem és pedig azért nem, m e r t így j á r v a el, a tudo-m á n y tertudo-mészete ellen cselekszik. Előre tudo- megfogal-mazott eredménnyel nekifogni az igazság kutatásához, abszolúte megengedhetetlen egy eljárás és fokozottabb mértékben tiltva van a történelem terén. A történe-lem célja nem a tényeknek a priori való kitűzése,1
1 Prohászka dr. az «Ég és fötd» című munkájában ezen eljárásról azt mondja, hogv az esztelenség és mint olyan, fittyet hány minden methodusnak. 404. 1. III- kiad.
h a n e m az, hogy a mult megtörtént tényeit az o k m á -nyok hitelessége, a tanúk szavahihetősége szerint vizsgálja és állapítsa meg. Az okmányok hitelessége és a tanúk szavahihetősége az irányadók és ezeknek útmutatása szerint kötelessége a kutatónak a tényt, az eseményt és természetét megállapítani. Tehát ne kezdjen disputálni a történetileg elbeszélt esemény lehetősége körül, ez m á r a bölcselet körébe tartozik, h a n e m nézze meg azt, hogy a megbízható tanúk és okmányok mit m o n d a n a k . Ha a meghitelt esemény a történések természeti keretén kívül bírja léte szük-séges okát, akkor a k u t a t ó n a k kötelessége elismerni az esemény természetfölötti jellegét. Az ellenkező eljárás a történet szempontjából módszertelen eljárás és ezen módszertelen eljárás jegyében lép fel a modernizmus, hasonló apriorizmustól indíttatva.
Ez az alaphibája. A történeti módszert fölcseréli a bölcseleti módszerrel s ezt v o n j a be a történet-tudomány birodalmába. A modernisták is bizonyára tudják, hogy a történelem külön tudományszakot képez, melynek természete ki van építve és ezen kiépítés biztos kezekkel körül van vonalozva ; tehát van külön módszere is, melyet a mult eseményei körüli kutatás képez, az okmányok hitelességének, a tanúk megbízhatóságának megállapításával. Tehát a történettudomány az igazságokat nem az emberi érte-lem köréből meríti, ez a bölcselet célja, h a n e m az okmányokból. Az emberi értelem hivatása a történet-t u d o m á n y történet-terén a történet-tényeknek és hitörténet-telességüknek a meg-állapítása, nem pedig elvont igazságoknak felfedezése.
A m o d e r n i z m u s megfeledkezett a különleges történeti módszerről s olyat használ, mely n e m tör-téneti, h a n e m filozofáló, tehát a bölcseletinek és a történetinek valamiféle vegyüléke. A példa megvilá-gítja a dolgot. Krisztus feltámadása, mint múltban történt esemény, a t ö r t é n e t t u d o m á n y keretébe vág.
A történésznek kötelessége megvizsgálni azon o k m á -nyokat, melyekben ezen esemény foglaltatik és latol-gatni a történeti következményeket, melyek az ese-mény n y o m á b a n j á r t a k .
Ezen két tényező megállapításától függ Krisztus föltámadásának történeti hitelessége. A két tényező pedig nyilvánvaló tanúságot tesz amellett, hogy Krisztus föltámadása valóban megtörtént; tehát tör-téneti tény. Ha a két tényező azonfölül a természet-fölötti világrendben rejlő erőt nevezi meg Krisztus f ö l t á m a d á s á n a k létesítő o k á u l ; akkor ezen tény természetfölötti eredése is történetileg biztos. így tesz-e vájjon a m o d e r n i z m u s történeti kritikája is?
Nem. Ott hagyja a történeti okmányokat, előhoza-kodik az agnoszticizmussal s bölcselkedve azt m o n d j a : a természetfölötti világrend nem létezik, legalább mi arról mitsein tudunk, tehát Krisztus feltámadása nem lehel történeti tény. Ez n e m történeti módszer, a n n á l kevésbbé kritikai m ó d s z e r ; ez bölcselkedési, a p r i o -rizmus, melynek nincsen helye a történettudomány terén.
1. szám.
R E L I G I O
53 Sok történeti tény természetfölöttiségének ajel-lege él a kereszténység tudatában, amely tudat tör-ténelmi alapzaton nyugszik, mert megtörtént tények-ből sarjadzott ki. A m o d e r n i z m u s n e m történelmet, h a n e m a keresztények hitét jelöli meg e tudat f o r r á -sául. Eljárási m ó d j á t azzal igazolja, bogy a fejlődés világtörvény, tehát neki m i n d e n van alávetve, ő a tanok és események legfőbb kritériuma. Az evolúció tudományos értékéről szólni nem lehet most célunk.
Annyi tény, hogy pl. az evangéliumokban sok ese-mény természetfölötti jellege erősen van feltüntetve.
Erre azt felelik, — legalább is az eljárási m ó d j u k a r r a utal, — bog}' az evangéliumokban még nem lehel szó természetfölötti eseményekről, mivel Jézus tettei a k k o r még n e m fejlődhettek ki ilyenekké, ahhoz hosszabb idő kellett. Itt az ember önkéntele-nül is kérdezi : hát a bölcselkedés van hivatva a történeti tények m e g á l l a p í t á s á r a ? És szabad-e a tör-téneti o k m á n y o k a t természetük ellenére az evolúció gondolata szerint m a g y a r á z n i ? Szóval összezavarni a bölcseletet a t ö r t é n e t t u d o m á n n y a l : nem módszeres eljárás. S még ez n e m elég. Az ember világosan látja, hogy ezen eljárást csakis a kereszténységre alkalmazzák ; csak a kereszténységre vonatkozó o k m á -nyokkal b á n n a k el olyan vakmerő önkénnyel. A tanúk szándékát, erkölcsi jellegét, törléneti értékét ők álla-pítják meg az okmányok ellenére, a történeti okmá-nyok hitelességét és igazmondóságát tagadásba veszik történeti okok nélkül ; ők állapítják meg, s n e m a törléneti okmányok, hogy a m ú l t b a n micsoda ese-mények jöttek és jöhettek l é t r e ; azonkívül a törté-neti tények állagát önkényesen elválasztják a körül-ményektől. Ez pedig annyit jelent, mint a tivizmus u r a l m a a történelemben. És m e r t szubjek-tivizmus, a történeti igazságot megállapítani képtelen.
Az ilyen eljárás nem lehet t u d o m á n y o s eljárás, mert az alanyi magyarázat nem egyéb m e r ő önkényke-désnél.
A tudóshoz az események megállapításában abszo-lúte nem illik az animozitás, mert elfogultságra vezet:
így aztán megszűnik a pártatlanság, gyengül a tárgyi-lagos igazság tisztelete és a lelkiismeret szava helyett az érzelem veszi át a vezető szerepet. A moderniz-must m á m o r b a ejtette az újdonság. Újszerű élet után áhítoznak, mely szerintök méltó lesz az emberhez, mivel természeti alapokon log nyugodni ; tetsző lesz, mert tisztán emberi leend. Az értelem szabadon r ö p -köd majd, m i n t a magasságokban cirkáló m a d á r ; a szív telítve lesz az illatártól, mint a tavaszi levegő, mert légköre a dogmátlan, a természetes, a m e r ő b e n em-beri módon fejlődött kereszténység leend.
Ez a természetes kereszténység az a csalóka fény, mely t u d o m á n y h a j ó i k a t megtévesztette a k u t a -tás nagy tengerén. E megtévesztés pedig a b b a n áll, hogy a dogmátlan kereszténység újdonsága meg-j- ragadta őket és ennek ellenállhatatlanul ható varázsa
alatt a megállapított történeti igazságokat tagadásba
veszik új okmányok nélkül. Sohasem tagadtuk és n e m is fogiuk tagadni, hogy a t u d o m á n y o s világban a kiigazítások, a nézetváltoztatások sokszor elkerül-hetetlenek. Ezen kiigazítások azonban csakis az előbbi nézet alapos megdöntése után következhetnek be és n e m egyik-másik nehézség felhozásával.
Ha a m o d e r n i z m u s a történeti kereszténység ellen feltétlen érvényű érveket hozna fel, akkor elismernők törekvéseik érdemlegességét és jogosságát, és pedig a t u d o m á n y nevében. Ha ú j o k m á n y o k feltalálásával bebizonyítják, hogy pl. a kereszténység isteni jellege mellett bizonyító ez vagy amaz a csoda természetes esemény volt, mi készek vagyunk természetfölötti jellegének feladására. Egyszóval: ha történeti bizonyos-sággal megmutatják, hogy a kereszténység semmi egyéb, mint a hellenista bölcselet és a r ó m a i jog természetes vegyüléke, vagy a b u d d h i z m u s avagy babilonizmus egyszerű fejleménye, akkor mi készek vagyunk táborukhoz csatlakozni és zászlajuk alat!
a kereszténység természetfölöttisége fölött Jeremiás siralmainál gyászosabb s megrázóbb gyászéneket elzengeni.
Mikor e világraszóló tettre készeknek nyilatko-zunk, kérjük a kereszténység természetes származá-sának történeti beigazolását. Azon bizonyítékokat kérjük, melyek szerint a kereszténység nemcsak külső, h a n e m belső, azaz nemcsak terminológiai, h a n e m tárgyi hasonlóságot, illetőleg azonosságot mutat fel a más, vele p á r h u z a m b a hozott vallásokkal. Hiszen világos, hogy ehhez jogunk v a n ; úgyszintén világos, hogy a keresztény vallás s még i n k á b b a ker. hit-t u d o m á n y áhit-tvehehit-tehit-thit-t egyes kifejezésekehit-t a pogány vallásokból, vagy bölcseleti rendszerekből, anélkül, hogy ez által a kereszténység isteni eredete veszélyez-tetnék.1 Ilyen az egyes vallási igazságok terminoló-giája, vagy a vallás bölcseleti tárgyalása mellett szóló egyes érvek. De a tárgyi hasonlóság sem elég e nagy kérdés eldöntésére.2 A hasonló tárgyú tan még nem teszi szükségessé a másik hasonló tannak, mint for-rásnak a megjelölését, mivel egy és ugyanazon forrás-ból származhatnak, pl. az őskinyilatkoztatásforrás-ból, vagy hogy a természetből vegyek példát: az emberi érte-lem és szív világából. Ha pedig történeti okmányok állapítják meg a tárgyi hasonlóságot és ki van zárva az egy közös forrásból való származtatás : akkor a dolog komolyságához mért kutatást kívánunk afelől, hogy melyik vallás képezi a másik forrását, mert világos tény, hogy a kereszténységnél régibb vallások is utólagosan több elemet kölcsönöztek át tőle; így pl. a B u d d h á r a vonatkozó több elem Krisztus sze-mélyéről van átkölcsönözve.
De hol v a n n a k ezen történeti okmányok, hol
1 Fischer-Colbrie Ágost, A kinyilatkoztatás Logosz-tana és a görögök bölcselete. M. Sión, 1895. I. f.
3 Az összehasonlító módszer alkalmazásáról világosan tárgyal Zubriczkv a «Párhuzamok a kereszténység és más vallások között» c. művében, 24—66 1.
54
R E L I G I O
LXXI. évf. 1912.késnek az éji h o m á l y b a n ? Hol és m i k o r köszön be azon hajnal, mely kétezredéves hitvilágunk alkonya lesz? Ilyen o k m á n y o k és ilyen adatok eddig m é g ismeretlenek.
Nem állítom, hogy a kereszténység isteni eredete melleit a mathematikai érvek abszolút bizonyossága szól.
Nem. De ez n e m baj, mert történeti tényéknél mást, mint erkölcsi bizonyosságot, követelni nem lehet.
Azt se m o n d o m , hogy a kereszténység több tana ellen egyáltalán történeti nehézség fel nem hozható.
De amit eddig felhoztak, az m i n d megtalálta a maga kellő magyarázatát.
A körülvonalozott modernista történeti módszer-ben nagy szerepet játszik a kettős igazság. Azért okvetlenül fel kell vetnünk a kérdést : van-e a kettős igazságnak tudományos a l a p j a ? Nincs. Nincs bölcse-leti szempontból, nincs történelemi szempontból. Az értelem ugyanazon tárgyat több szempontból ismer-heti meg, de ezen több szempontból való megisme-rés az igazság tekintetében egy és ugyanazon ered-ményre kell, hogy vezessen ; ahol ez nincs, ott tévely lappang. A bölcselet bebizonyította, hogy az igazság lényegéhez tartozik az egység1 és pedig az összes tudományszakok körében. Tehát lia a modernisták a k a r j á k alkalmazni a kettős igazságot: először is meg kell dönteni az eddigi józan bölcselet tanát az igazság természetéről, de n e m Kant vagy Hegel böl-cselete alapján, és akkor a kettős igazság jegyében vizsgálhatja a kereszténységet; addig nem. Történet-tudományi szempontból nézve a kettős igazságot, az színién csak m o n s t r u m , amelynek az eddigi és a j e l e n k o r legzseniálisabb történetíróinál semmi nyoma.
Különben is, hogy valamely tény történetileg igaz legyen, a n n a k a történeti o k m á n y o k tanúságával kell egyeznie, ha nem egyezik, akkor n e m igazság. Egy-szóval helyesen m o n d t a E i n h a r d : az empirikus-tör-ténettudomány terén sem szabad a kétféle: vallás-theologiai és történettudományos igazság kétes expe-dienséhez folyamdni.2
Duns Scotus azt m o n d j a :3 «Mulli imperfecte co-gnoscentes veritatem, o p i n a n t u r se cognoscere perfecte, nescientes distinguere inter perfection et i m p e r fectum». Ezen szavakat beigazolva látom a m o d e r -nistákon. Erős b e n n ü k a ludat, hogy az igazság fényteljes ösvényén haladnak. De ez a tudat a töké-letlen ismeret talaján nőtt fel s épen azért növek-vésében n e m lehet viruló, mert az igazi és tökélete-sebb t u d o m á n y n a p s u g a r a n e m dereng reá.
A hosszú századok lefolyása igazolta, hogy a katholikus hittudomány képezi a sziklaerős várat az eretnekek tudományával szemben. A m o d e r n i z m u s
1 L. pl. Aristoteles 1. II. Metaph. ; S. Thora. Sum. p. 1. qu.
16. art. 6.; p. 1—2, qu. 93. art. 1. 1. 3.; Scotus in 1. XII. Metaph.
1. II. c. I. et II. etc.
2 Katholisches Christentum und moderne K u l t u r ; ma-gyarra fordította Huszár Elemér, 33. 1.
3 In II. Metaph. c. I. n. 3.
elhagyta ezen sziklaerős várat és a szubjektivizmus roskadozó épületébe vonult. Nem ö n m a g á b a n keresi a bajt és a tévelyt, h a n e m a kereszténységben; nem a saját szemeiben kutatja a rövidlátás okát, h a n e m a Nap világosságában. Pedig tény, hogy a keresz-ténység, mint történeti igazság áll az emberiség ér-telme előtt; de valamint «verum non potest sciri ex falsis»,1 m o n d j a ugyancsak Scotus, éppen úgy a mo-dernizmus sem tudja felismerni a kereszténység tör-téneti igazságát, valódi fenségét és minden időre és nemzetre szóló boldogító erejét, mert saját történeti módszere téves útjain bolyong. Lépjen tehát rá az emberi ész által sok századon keresztül kipróbált történeti módszer ösvényére: akkor m a j d reá is mosolyog a kereszténység isteni fénye.
Mlinarovics Kelemen.
T^abbia dantesca." (ii.>
(VIII. Bonifác pápa szerepe a Divina Commediában.) 5. E kis kitérés után térjünk ismét vissza Boni-fácra, akinek meggyalázott emlékével találkozunk a Pokol 27. énekében is. Itt nyilván a kegyelmi esz-közökkel való visszaélést akarja Dante ostorozni, de oly m ó d o n teszi ezt, hogy igazat kell a d n u n k Pal-mierinek, aki e részt az Inferno legszerencsétlenebb énekének nevezi.2 Ott gyötrődik kínzó lángba zárva Guido da Montefeltro, a gonosz tanácsadó s Bonifác pápát okozza elkárhozásáért:
«l'fui uom d'arme, e poi fui cordigliero, Credendomi, si cinto, fare ammenda, K certo il creder mio veniva intero,
Se non fosse il Cran Prete, a oui mal prcnda, Che mi rimise nelle prime colpe .. .»3
Bonifác állítólag visszahívta Guidót a klastrom-ból, hogy segítségére legyen a mai Palestrina elfog-lalásában. S Bonifác, ez a «fő pap» («il Gran Prete»), de egyúttal «az új farizeusok fejedelme» («lo prin-cipe de' nuovi Earisei»), tanácsot kért ez ügyben Guidótól. Guido pedig tudva, hogy Bonifác győzelme csak b ű n ö s csellel volna biztosítható, nem felelt («ed io tacetti»), mert bolond, részeg beszédnek gondolta Bonifác szavait («perché le sue parole parver ebbre»).
Bonifác erre megnyugtatni s biztatni kezdette a vo-nakvó Guidót: «Szived ne aggódjék («tuo cor non
1 U. o. c. II. n. 7.
2 «Il resto dalla terzina 21 fa di questo canto il più infelice delli infernali.» (I. m. Vol. I. 473. 1.)
3 Inf. 27, 67—71. — Szász K. fordítása:
«En hadfi voltam ; szerzetessé lettem, Hivén, hogy ilyen övben jól vezeklek;
S nem is csalódtam volna meg hitemben, IIa nem lett voln' a főpap, (úgy vesszen meg!) Ki visszacsalt előbbi rossz u t a m r a . . . »
«Acui mal prenda» : a német nyelv megengedi ez átkos mondat szószerinti fordítását: «dem schlecht es bekommen möge.» Szász K. fordításán («úgy vesszen meg») e helyt mintha Angyal 1. hatása látszanék («vesszen beléje»).
4. szám. 55 sospetti»), mondá, ha épen bünt is kell elkövetned,
bűnös tanácsot adva nekem, csak bátran ki vele («e tu m'insegna fare»), én m á r előre föloldozlak («finor t'assolvo») ; hisz jól tudod, hogy enyém a kulcsok hatalma, s fölnyithatom vagy bezárom a mennyek országát» («lo ciel poss'io serrare a disserrare»).
Bonifácnak e «nyomós érvelése» («gli argomenti gravi») megtörte Guido hallgatását s kész volt a tanáccsal :
«Padre, da che tu mi tavi
Di quel peccato, ove 1110' cader deggio : Lunga promessa con haltender corto Ti farú trionfar nelT alio seggio».1
Ez a pokoli epizód, ez ám csak mérges nyíl, mely VIII. Bonifác emléke ellen irányul! «Az ég szerelmére! — kiált fel Palmieri — ugyan mit gondol Dante, kinél fog hitelre találni «egy ily ostoba hazug-ság» («una si goffa menzogna»), mely szerint egy pápa elkövethetné azt a nem is annyira merészséget, mint inkább butaságot («stupidezza» : bocsánat, hogy hűen fordítok,) hogy megígérje s meg is adja vala-mely csak később elkövetendő bűnnek előzetes fel-oldozását?! Vagy talán annyira tudatlanok voltak annak idején a keresztények, hogy ily «vastag szamár-ságot» («cosi grossa corbelleria») is el lehessen hitetni velők?!»2 Ira! F u r o r ! Gofl'a menzogna! frenesíe!
Mania! Babbia dantesca!
6. — A Purgatoriumban is említés esik párszor Bonifácról.3 De mivel e helyeken egyenesen meg-nevezve nincsen, néhány Oante-magyarázó igyekszik különösen az egyik kemény kitételnek4 oly értelme-zést adni, mely Bonifác személyét egyáltalán nem érinti. E kérdéses dantei sornak:
« . . . perché il capo reo lo mondo torca»
szószerinti értelmét így adhatnók vissza: «Jóllehet a Fő-gonosz félre vezeti a világot.» A Dante magya-rázók többségének azonban eszébe sem jut, hogy a Fő-gonosz («il capo reo») nem szükségképen jelenti
1 Inf. 27. 108- 111. — Szász f o r d . :
«Atyám, mivelhogy igy tisztára
Mosol a bűntől, melybe esni késztetsz : ígérj sokat, de válts be keveset, S a győzelem Szent Székeden tied lesz.»
2 «È un velenoso dardo sceccato contro la memoria di Bonifacio VIII. Lo stesso poéta ci fa capire, ch'egli svela una cosa nascosta (terz. 21), cui i vivi non conoscevano : cosi almeno pensava Guido. Da chi dunque, domandianio, Dante l'lia avuta ? L'lia egli inventata? forse n o : benché pel suo mal talento verso Bonifacio, egli sí trovi senza valido schermo contro questo sospetto . . . Ma, se il Ciel lo salvi, a chi pensa egli dar a intendere una si góllá menzogna, che un papa, Bonif. VIII avesse non dico l'ardirc, ma la stupidezza di promettere ed assicurare Passoluzione anticipata d'un pec-cato f u t u r o ? Che i cristiani a qué giorni fossero cosi igno-ranti, da beversi cosi grossa corbelleria ? . . . Cotesto accani-mento contro Bonifacio è nel poéta una vera mania.» U. o. 472.1.
3 V. ö. Purg. 8, 131 ; 16, 98 és köv.; 20, 87.
4 Purg. 8, 131.
VIII. Bonifác pápát.1 Csak annál figyelemre méltóbb dolog tehát, hogy Scartazzini után a mi Szász Károlyunk maga is másra, s nem a pápára alkalmazza e m o n d a -lot. «A Fő-rossz alatt, írja, némelyek VIII. Bonifác pápát értik. De helyesen m o n d j a Scartazzini, hogy
«mit keres ilt Bonifác»; a Fő-rossz az ördög, a bűn, mely a világ romlottságát szerzi».2 Ismerve azonban, hogy mily lelkülettel van Dante Bonifác pápa iránt, talán valószínűbb Scartazzini magyarázatánál Pal-mieri hite, ki e dantei sorból is a pápa személye ellen olvas ki sérelmet. Mindenesetre nagyon jellemző Daniénak a pápákat tárgyaló modorára, hogy aka-dunk Dante olvasása közben kifejezésekre, melyek-nél komoly kétségünk t á m a d h a t : vájjon a pápáról, vagy a sátánról beszél most a költő!
7. — Ám Daniénak úgy látszik nem volt elég az egész Pokol és Purgatórium sem arra, hogy ben-nök a Bonifác ellen táplált haragjának szabad folyást engedjen. Az a «tiefe, grandiose Leidenschaft», mely-ről Baumgartner beszél, a csillagos, boldog Paradi-csomban is érvényesülni, tombolni akart. Hettinger hasonlatával élve: amint Achilles végighurcolta Trója falai körül Hektóinak holttestét, úgy kell megjelenni a pápa árnyékának is valami kilencszer a pokol külömböző részében s a Paradicsom csillagain, hogy a kárhozottak s a boldogultak ajkairól hallja a dan-tei bosszú sugallta lesújtó nyilatkozatokat.3
Csak futólag érintjük a paradicsom azon helyeit, melyekhez bár sok szó férhet, de melyekhez hason-lókat Danténál már szinte megszoktunk. Ilyen a 9.
ének azon sora is, melyben a költő talán kissé meg-gondolatlanul, elhirtelenkedve veti szemére a pápá-nak, hogy a Szent Földdel, melyért pedig a pápák annyiszor indítottak keresztes hadat, nem sokat gondol :
<'. . . in sulla Terra Santa,
Che poco tocca al Papa la memoria».4
A kevéssel rá következő sorok szerint pedig az átkozott pénz («il maledetto íiore»)5 eltéritettette a jó útról a papokat s az egyszerű hívőket («le pecore e gli agni») egyaránt, mert ugyancsak ez átkozott
1 Bonifácra érti e sorokat Palmieri is. V. ö. Vol. II. 109.
és 114. 1.
3 A Purgatórium. Irta Dante A. Ford. bevez. s jegyz.
kisérte Szász Károly. Budapest, 1891. 123. 1.
3 Ilettinger ezt úgy adja elő, mint saját eredeti hason-latát. (Die göttliche Comödie des Dante AI. nach ihrem wesentlichen Inhalt u. Charakter dargestellt von Dr. Franz Hettinger. Ein Beitrag zu deren Wirkung und Verständnis.
II. kiadás. Herder, 1889. 590. 1.) Ugyanezt a hasonlatot azon-ban Angyal János is olvasta, de nem Hettingernél, hanem Gregoroviusnál; Gregorovius pedig szintén mástól kölcsönözte :
«Ein treffendes Bild, welches ich dem geistvollen Don Luigi Tosti entlehne». (Angyal János dr. A Pokol. 140. 1.) De vájjon Hettinger és Tosti m á r egymástól függetlenül fedeztek-e fel Hektor és VIII. Bonifác között hasonlóságot ?
4 Parad. 9, 125—6.
5 Fiore v. íiorino. V. ö. : forint.
60 R E L I G I O
LXXI. évf. 1912.pénz miatt — s most jön a nagy szó : — a Pásztor-ból farkas lett:
«Perocché fatto ha lupo del Pastore».1
Hasonló vádat, illetőleg panaszt tartalmaz a következő terzina is: az átkozott pénzvágy elfordítja figyelmét a p á p á n a k és a bíborosoknak a Szentirástól s az I gyházatyáktól :
«Per (|uesto l'Evangelio e i Dottor magni Son derelitti . ..»
Gondolatjuk sem száll többé Názáretbe, hol egykor Gábriel Szűz Máriát köszöntötte:
«Non vanno i lor pensieri a Nazarette, Là dove Gabrielle aperse l'ali».
De az egyházjog tanulásában, ebben m á r szorgalma-sak («solo ai decretali si studia»), bizonyára mert az a bencficiumok és p a p i jövedelmek jogforrása.
8. — I^az, hogy az egyháztörténelem is beszél n e k ü n k itt-ott visszaélésekről, egyházfők, p á p á k hibái-ról ; s igaz, hogy nemcsak Szent Pál apostol volt az egyedüli, aki az egyház fejét megfeddni merte2 h a n e m Szent Bernát, Bonaventura, Szienai Katalin is felemel-ték volt nem egyszer tiltakozó szavukat a pápák egyik-másik károsnak látszó ténykedése ellen, — de amit Dante enged meg e téren magának, az messze túlszárnyalja az Egyház e szentjeinek bátorságát is.
Azoknak a szeretet adott ajkaikra oly éles szavakat, Dante tollát — azt m o n d j á k — n e m egyszer a vak harag, a gyűlölet s a bosszú vezette. I r a ! F u r o r ! Menzogna ! Vendetta! Rabbia dantesca! Azok szó-kimondók voltak, Dante még i n k á b b az, de ami azokban lelki bátorság volt, az Daniénál sokszor vak-merőség.
Figyeljünk csak a Paradicsom 27. énekében leírt jelenetre. Olt, ahol az egész paradicsom Glóriába
kezdett, s Dantét elbűvölte a boldogok édes éneke («il dolce canto»), azt h i n n é az ember, ott m á r csak kihalt a szivekben minden ádáz harag és gyűlölet.
Ellenkezőleg! Mintha ez is a mennyei boldogság prog-r a m m j á b a vágna, megszólal Szent Péteprog-r s elhaprog-rsog dantei inspiráció hatása alatt, ott az Álló Csillagok egében, az elkeseredés mélységesen szenvedélyes, szinte fuldokló hangján egy hatalmas quousque tande-met Bonifác pápa ellen. Még el se kezdett j ó f o r m á n beszélni, m á r is magán kívül ragadta haragja. «Ne csodálkozzál azon, szól oda ezért Daniéhoz, hogy így kikelek k é p e m b ő l : meglásd, szavamra a többiek is csak amúgy fognak kékülni-sápadni» :
1 A «Pásztor» természetesen a pápa, mint az Egyház
1 A «Pásztor» természetesen a pápa, mint az Egyház